- prokee -

Ígértem még idénre egy cikket, a jubileumi sorozatba. Jelzem, nem felejtettem el, csak még nem kezdtem neki.

Miről fog szólni ?

Róluk:

Mielőtt békés, boldog, stb... karácsonyt kívánnék mindenkinek, néhány gyors dolog, ami megmaradt még idénre:

1. Munkahelyi ajándékozás

Természetesen nálunk is divat, hogy egymás nevét húzgáljuk ki a közösből, és ki-ki megajándékozza a kihúzott kollégát/kolléganőt. Általában a céges karácsonyi buli előttre időzítjük, ám idén ezt jövőre toltuk (szép képzavar!), így tegnap délutánra ütemeztük be az ajándékozást.

Az egész jól kezdődött. Tudni kell, hogy a cégcsoport két cége egy bekötőút két oldalán van. Mi vagyunk a kisebb testvér, ám mellbőség tekintetében két kolléganőnk veri a másik oldalon fekvő nagyobb testvér összesített méretét. No, én sikeresn kihúztam ezen kolléganők egyikét - mégis szívesebben puszilgat meg ilyenkor az ember egy dekoratív dominát, mint egy borostás autószerelőt, már bocs, T. kollégák.

Ehhez jött még, hogy meglepő módon a komplett szervízvonalról asszem egyedüliként tudtam eljönni szabira akkor, amikor akartam, mindenki másnak borult. Amúgy is rám fért a pihenés, a leltár nem kevés plusz energiát igényelt az elmúlt hetekben.

Aztán jött a feketeleves. Először is baromira beteg lettem, persze szabi alatt - így eleve kimaradt az ajándékozás. Plusz kiderült, hogy Béci, új kollégánk, aki többek véleménye alapján a lélegzetvételre is csak korlátozottan alkalmas, engem húzott ki. Mint utólag megtudtam, igen vidám estét kerekített a többieknek, mikor kiderült, mit szánt nekem ajándékként. Nekem, a megrögzött ateistának... (Gyorspostával, segítőkész kolléga által hirtelen meg is kaptam, majd jöttek az érdeklődő telefonok, mégis, mit szóltam hozzá?)

Besz*rás, sosem kaptam még karácsonyra szalvétába csomagolt hittérítőkönyvet. :) Mindenesetre megjegyzem, a szabad vallásgyakorlásnak az is része, hogy (akár) szabadon ne higgyek semmiben és senkiben ! :)

Boldogok a sajtkészítők !


Persze, valószínűleg az egész tejiparra értette...

2. Totalcar

Ezt meg nem is nagyon értem. Alig került vissza a képernyőre a Totalcar, ismét vége a kereskedelmi televíziózás utolsó hasznos műsorának. Nem is teljesen vágom, miért, hogyan, de kösz, kedves Mikulás és/vagy Jézuska, nem ilyen karácsonyi ajándékra vágytam.
Egyébként eléggé piszkálja a fantáziámat a videopályázat. Téma is volna, erőforrás is, csak lendületet kellene venni :)

3. Aranyköpések

Három négy nagy kedvencem:

a. Koreai márka hazai vezérképviseletének alkatrészes góréját faggattuk, mikorra érkezik meg a garanciában március elején rendelt komplett motor:
- Június 15-re igazolták vissza.
- OK, de ma június 21. van.
- Igen. Valószínűleg elsüllyedt a hajó.

b. Szoftveres céget éppen folyó leltár közben folyamatosan b*szogatjuk, mert minden harmadik sor felvitele után elszáll a program:
- Persze, túl gyorsan nyomjátok az Enter-t !

c. Leltár kiértékelés után ugyanez a szoftvercég:
- Figyeljetek, úgy zártuk a leltárt, hogy -X forintot mutatott eltérésnek. Elfogadtuk, lezártuk, és -2X lett az eltérés.
- Ja, az csak egy tájékoztató összeg.

d. Ügyfél (hölgy) telefonál:
- A hátsó lökhárítóra vonatkozik a garancia ?
- Tulajdonképpen igen. Miért, mi történt vele ?
- Nekitolattam a kerítésnek.

Naésakkor, mindenkinek kívánok olyan karácsonyt, amilyet magának szeretne.
Boldog új évet majd pár nap múlva, minek kapkodni ? :)

Ui: vajon mit kereshetett az a figura, aki az első+oldtimer+expo+budapest+béka kifejezést írta a Gugli keresőbe, és ide jutott ? :)

Egy másik indián érkezett, jókora szalmakalapot szorítva gyengéden a melléhez. Kölcsönös üdvözlések után megkérdeztem, mit rejteget a kebelén. Reménykedve előrenyújtotta, s én a kalap mélyébe kukucskálva a világ legbűbájosabbb, harmatos tekintetű cicáját pillanthattam meg. Geoffroy-kölyök volt, apró vadmacska-féle, amely Dél-Amerikában is egyre ritkább. Alapszíne halvány barnássárga volt, s mindenütt szabályos sötétbarna foltok pettyezték. Nagy kékeszold szemeivel úgy nézett rám a kalap sötétjéből, mint aki alig várja, hogy kivegyék. Több eszem is lehetett volna. A gyakorlatban tanultam meg, hogy mindig a legártatlanabb külsejű teremtmény képes a legnagyobb kárt tenni az emberben. Angyali pofájától félrevezetve a nyakbőréhez nyúlta, hogy megmarkoljam. A következő pillanatban át volt harapva a hüvelykujjam begye, és tizenkét mély, vörös barázda húzódott a kézfejemen. Amint szentségelve visszarántottam, a cica újra felvette ártatlan pózát, várva, vajon milyen újfajta játékot eszelek ki számára.

(...)

Amikor már úgy gondoltam, megbékélt, és kezdődhet a barátkozásunk, levettem a doboz tetejét, és bekukucskáltam. Körülbelül három milliméteren múlt a fél szemem világa. Gondterhelten törölgettem arcomról a vért; ezzel az új szerzeménnyel, úgy látszik, nem lesz könnyű dolgom. Kezemet egy zsákvászon-darabba burkolva betettem egy csészealjnyi nyerstojás- és vagdalthús-keveréket a doboz egyik sarkába, egy tálka tejet a másikba, azután faképnél hagytam a cicust. Másnap reggel érintetlenül találtam mindkét adományomat. Azzal a baljós előérzettel, hogy jobban fog ez fájni nekem, mint a macskának, teletöltöttem egy cumisüveget meleg tejjel, zsákvászonba tekertem a kezemet, és odaláptem a dobozhoz.

Életem során elég sok tapasztalatot szereztem rámült, dühös, vagy egyszerűen csak buta állatok megcumiztatásában, ezért úgy véltem, a legtöbb trükköt ismerem. A Geoffrey-cica bebizonyította nekem, hogy vacak kezdő vagyok a játékban. Méreteihez képes olyan hajlékony, fürge és erős volt, hogy fél óra elteltével úgy éreztem magam, mint aki egy csepp higanyt akart felszedni egy feszítővassal. Merő vér és tej és sajgás voltam tetőtől talpig, a cica pedig lángoló tekintettel méregetett, mint aki három napon át is hajlandó küzdeni velem, ha szükséges.

(...)

Végül kiválasztottam egy kövér, nyugalmas nőstény cirmost, amely épp akkora és olyan korú lehetett, mint a vadmacskám, és diadalmasan hazacipeltem a garázsba. Ott egy órát töltöttem egy hevenyészett ketrec összeütésével, miközben a cirmos fülsiketítően dorombolva dörgölődzött a lábamhoz, és többször megpróbált felbuktatni.

(...)

Amint a cicus megszokta ketrecét, nyakon ragadtam az acsarkodó Geoffroyt, belöktem hozzá, és vártam, mi történik. A cirmos odavolt a gyönyörűségtől. Hozzádörgölődzött a dühös Geoffroy nyakához, és hangosan dorombolt. A Geoffroyt, ahogy reméltem is, alaposan megdöbbentette a fogadtatás, neveletlenül fújt egyet, és visszavonult a sarokba. A cirmos, miután az első baráti lépést megtette, letelepedett, és hangos dorombolás közepette, elégedetten mosakodni kezdett. Letakartam a ketrec közepét egy zsákvászondarabbal, és magukra hagytam őket, mert most már úgy gondoltam, Geoffroy nem fog kárt tenni a cirmosomban.

Este, amkor felemeltem a vásznat, egymás mellett hevertek, s Geoffroy nem fújt rám, mint eddig, csupán az ajkát húzta fel a fogairól jóindulatú figyelmeztetésként. Óvatosan becsúsztattam a ketrecbe egy nagy tálka tejet meg a nyershús- és tojáskeveréket. Ez volt a nagy próba: reméltem, hogy a cirmos nekiesik a mennyei eledelnek, és a példa átragad Geoffroyra is. És valóban, a cirmos egy bejáratott farmotor dorombolásával vetette rá magát a tejre, kilefetyelt belőle egy jó adagot, majd a tojásos húshoz látott. Visszahúzódtam  egy olyan helyre, ahonnan megfigyelhettem őket, de pk nem vehettek észre. Geoffroy először ügyet sem vetett az egészre, csak feküdt félig csukott szemmel. Aztán a cirmos csámcsogása - iszonyú zajosan falt - mégis felkeltette az érdeklődését. Óvatosan felkelt, odament a tányérhoz; én a lélegzetemet is visszafolytottam. Kényesen megszaglászta a tányér karimáját, mire a cirmos felemelte tojástól és darált hústól csöpögő pofáját, és bátorítóan rámiákolt, miközben majd megfulladt, mert éppen tele volt a szája. Geoffroy tűnődött még egy darabig, aztán nagy örömömre lekuporodott a tányérhoz, és enni kezdett.

(...)

Másnap reggel mindét edény tisztára volt nyalva, Geoffroy és a cirmos egymás karjaiban aludt, hasuk mint két szőrös luftballon dagadozott. Délig fel sem ébredtek, de akkor aztán igen kábának tetszettek. Látva, hogy újabb adag ennivalókkal közeledem, határozott érdeklődést mutattak, és én tudtam, hogy a Geoffroyval vívott csatát szerencsésen megnyertem.

Az egész úgy kezdődött, hogy játszottam kicsit a Call of Duty 4. részével. Hirtelen egy Csernobilban (pontosabban Pripjatyban, erről később) játszódó pályára érkeztem. Az egész játék leghátborzongatóbb része ez. Borsódzott a hátam, miközben a város üres utcáin lövöldöztem...

(két kép a játékból)

Régóta lakozik a tudatalattimban az az esemény, amit csak "a csernobili katasztrófa" néven szokás emlegetni. Valójában Pripjaty városról kellene beszélnünk, hiszen az atomerőmű dolgozói számára 1970-ben épült városka volt a szennyezés legfőbb szenvedő alanya.

Igazából dédelgetett álmom, hogy egyszer eljutok oda - azzal együtt, hogy egyrészt elég messze van, másrészt tudom, hogy nem normális gondolat oda menni kirándulni.

A katasztrófa napjaiban én 11 éves voltam. Családommal Zalában (Sénye nevezetű faluban), egy nem régen vásárolt hétvégi házban töltöttük a hétvégét. Valószínűleg tavaszi szünet lehetett, vagy csak simán lógtam a suliból családi asszisztanciával, ugyanis arra emléxem, hogy egy hetes lenntartózkodásra készültünk. Persze az is lehet, hogy csak a május 1-i ünnepnap miatt voltunk ennyire lazák :)

Aztán egyszercsak a szüleim felhőtlen jókedve elpárolgott, és pikk-pakk elpakoltunk, és indultunk haza. Nem nagyon értettem, miért nem maradunk, pláne miért nem viszünk haza semmilyen zöldséget, gyümölcsöt, ahogyan szoktunk.

Hazafelé az autóban folyamatosan szólt a rádió, fater kereste a híreket. Elég szűken csordogáltak az információk, ám lassan nekem is összeállt a kép. Fater valószínűleg jobban képben lehetett, akkor ugyanis légvédelmi osztályparancsnok és helyőrségparancsnok volt. Egyrészt gyanítom, jobban tájékozott volt, mint átlag, egységsugarú állampolgár, másrészt munkájából adódóan valószínűleg tisztában volt a várható következményekkel is...

Kedvesemmel beszélgettünk arról, hogy Vujity Tvrtko valamikor Százhalombattán tart előadást. Gondoltam, utánajárunk, miről lesz szó, ha érdekes, megnézzük.
Tündér gyanítja, hogy Mongólia lesz a téma. Ha ez igaz, sajnos kihagyom. Érdekelne ugyan, de valahányszor a Mongólia szó elhangzik, elfojthatatlan röhögés lesz úrrá rajtam.

Nem is oly rég ugyanis hallottam egy történetet. Az, hogy kitől, nem fontos, majd ő jelzi, ha akarja.

Két főiskolás srác, valami furcsa perverz vágytól hajtva karácsony magasságában fogta a hátizsákját, és elment Mongóliába. Nem Olaszországba strandolni, nem is Ausztriába síelni, hanem kezdő néprajz-kutató módjára Mongóliába, karácsonyozni. Mert az jó, mert az szép.

Eljutottak Ulan-Bátorba, ami mégy úgy-ahogy civilizált környék. Persze leginkább nem a főváros túristák által leginkább látogatott negyede (ha van ilyen egyáltalán!) érdekelte őket, hanem a prolinegyed, lakóteleppel, meg ilyesmi. Felszálltak hát a tömegközlekedés gyanánt szolgáló lelakott buszok egyikére, és elindultak valami dombtetőre, helybeli tanácsadójuk szerint ugyanis arrafelé lakótelepet lehet találni. Igaz, az ember azt is hozzátette, nem ajánlatos külföldiként odamenni, mert elég kevesen jönnek onnan vissza.

No de sebaj. A busz felvitte őket, és ahol megfelelő mennyiségű panelházat találtak, gondolták, körbenéznek.

A vaskos rész ekkor jött. Leszállás közben tűnt fel, hogy a nyitott ajtó túloldalán, a megállóban, cirka 10.000 km-re Magyarországtól éppen felszálláshoz készülődik a valamikori, Magyarországon tanult, mongol évfolyamtársuk. Természetes reakcióként ezt dobták oda neki:

-Hello, hát te, mit keresel itt ?

Mármint a magyarok, a mongolnak. Szüksége volt néhány percre, hogy a jelenetet feldolgozza, és visszakérdezzen:

- Éééééén ?

(A történetről: több forrásból, részben közvetett, részben közvetlen forrásból hallottam vissza ugyanazon szereplőkkel, tehát valószínűleg megtörtént. Ráadásul nem biztos, hogy pontosan emléxem a részletekre. Persze igazából ez nem fontos, kitalált történetként is borzalmasan jó lenne :) )

Pinasírba feküdtem Tarr Bélával

Milyen olajat keverjek milyen benzinbe a kétütemű Trabantomhoz?AWZ P70, a Trabant elődje, vagy a legkevésbé ismert Audi?Honnan lopták a Trabant-motort?Milyen olajat töltsek a kétütemű Trabant 601 sebeségváltójába?Egy orrmotoros ŠkodaAmi még a Dácsiánál is rosszabb - a fél Dácsia...SilverstoneIlyen úri Trabantot még nem láttál - a Sachsenring történeteMindennek Jurij az Oka !Drezda bombázása, 1945. február 13-14. 18+++ !