- prokee -

Sokan ülnek most otthon, akik amúgy normális üzemben kirándulnának, utaznának. Van erre egy kiváló német kifejezést, a Fernweh, nagyjából távolvágyat jelent, magyarul azt mondanánk rá, hogy mehetnékem van.

Ha neked is, de bármilyen okból beszorultál az otthonodba, megpróbálom enyhíteni. Tarts velem, meglátogatunk együtt - ha csak képek és sztorik szintjén is - néhány helyet Németországban, szűkebben a volt NDK területén, ahol az elmúlt években jártam. Lesz közöttük népszerű turistacélpont és alig ismert, eldugott hely is, de még olyan is, ahol egyelőre én sem jártam, csak terveztem.

Nem a megszokott utazós blogposzt lesz, néhány helyről elsőre talán nehezen lesz érthető, miért is érdekes, de igyekszem mindről elmondani, miért került a listába.

1. Rododendronpark, Kromlau

Az internet talán legismertebb ismeretlen helye a lengyel határhoz közeli Weißwasserhez tartozó Kromlau rododendronparkja. Valószínűleg te is találkoztál már ezzel a fotóval, vagy valami hasonlóval:

(saját fotó)

Az ördög hídja (Devil's Eye) néven szokták emlegetni, pedig ez itt egyszerűen csak a Rákóczi-híd - mindjárt megmagyarázom.

A kromlaui park elsősorban virágaról híres, a 200 hektár nagyjából egytizedét fedik azáleák és rododendronok, a fenmmaradó rész részben parkosított erdő, részben gondozott rét. A látogatás ingyenes, pünkösdkor pedig viszonyag nagy létszámú oldtimer-találkozóval egybekötött virágfesztivált rendeznek, 35.000 körüli létszámú vendégsereggel.

A fenti képen látható tó a Rakotzsee, azaz Rák-tó. A neve a környéken beszélt szorb (szláv) nyelvből ered, amelyben a Rakotz szó jelentése egyszerűen rák. Nem véletlen ismerős a hangzása, hiszen a Rákóczi család a ma szlovákiához tartozó Rákóc (Rakovec nad Ondavou) községről kapta a nevét. Nem meglepő módon ez is a szláv rák szóból ered, szóval a fenti híd, mint említettem, valójában Rákóczi-híd :)

A híd 35 méter hosszú, eredetileg átjárható volt, ám állapota fokozatosan romlott, évek óta lezárva várta a felújítást. 2017-re az állapota annyira leromlott, hogy végül a tavat leeresztették, megkezdték a híd és a hozzá tartozó, még 1953-ban beomlott barlang felújítását. A munkák befejezését idén tavaszra tervezték, ezt valószínűleg a járványhelyzet megcsúsztatja egy kicsit.

 (saját fotók 2018-ból, kattintásra galéria nyílik!)

Ha egyszer meglátogatnád, itt találod a parkot.

2. Militärhistorisches Museum, Drezda

A Bundeswehr által működtetett hadtörténeti múzeum Drezdában található egy egykori huszárlaktanya (alaposan átépített) épületében és annak udvarán. A hadviselés egészen korai korszakától a második világháborún át az NDK és az NSZK hadseregeit párhuzamosan bemutatva egészen a jelenkorig halad végig a kiállítás, megmutatva olyan finomságokat, mint az NDK Pompatrabantja, Charles deGaulle Horch kabriója, Sigmund Jahn (a keletnémetek Farkas Bercije) leszállóegységét, vagy a náci Német Birodalom V2 rakétája. Az épületen kívül a méretes udvarban a gumikerekű és lánctalpas járművek mellett vadászgépek, de még hajók is egészen közelről szemügyre vehetőek.

A kiállítás legnagyobb sztárja persze a fegyverek és járművek felett vitathatatlanul a Bundeswehrnél rendszerben állt, elsőre szalámis zsömlének tűnő tábori pina.

 (saját fotók 2016-ból, kattintásra galéria nyílik!)

A múzeumot itt találod meg.

3. Heideberg-Turm, Gröden

Viszonylag kevéssé ismert turisztikai célpont, elsősorban a helybeliek által kedvelt kirándulóhely. A Merzdorf/Hirschfeldi erdő közepén található ez a kilátó. Érdekessége, hogy a következő pontban szereplő lipcsei Népek Csatája emlékmű is látható innen tiszta időben, szabad szemmel is, pedig az úgy 80 kilométer légvonalban. Autóval nem közelíthető meg legálisan, a környező településekről lehet kiadós sétával a toronyhoz jutni. Nem mindegy, honnan indulunk, Grödenből viszonylag sík terepen és majdnem nyílegyenesen vezet az út, Hirschbergből viszont méretes vízmosásokat kell megmászni, míg odajutunk.

Én azonban a sétán és a remek kilátáson kívül röhögni is járok ide. A toronytól nagyjából 100 méterre található ugyanis Brandenburg tartomány legmagasabb pontja, amit érdemes közelebbről is szemügyre venni.

Előzetes információként elmondom, hogy a tengerszint feletti magasság elméleti nulla pontja 1960 óta ugye a Balti-tenger (itteniesen Ostsee) vízszintje (amit aztán 1994-ben az amszterdami középtenger-szintre módosítottak, de ez csak 14cm eltérést jelent, és Magyarországon hivatalosan még nincs használatban), Németország keleti fele pedig a Balti-tengertől délre haladva nagyjából 300 kilométeren át teljesen lapos. Így alakulhatott ki az a helyzet, hogy Brandenburg tartomány legmagasabb pontja mindent összevetve 201 méteren fekszik.

A helyzet komikumát azonban az adja, hogy ez a 201 méteres pont egy domb oldalában van, ahol éppen áthalad a két tartomány, Szászország és Brandenburg határa. A határvonalon túl a domb teteje úgy 209 méteren lehet, de az sajnos már szász terület. Szászországban ez a 209 méter amúgy egy teljesen jelentéktelen kis földkupac, én például éltem olyan helyen, ahol a völgyben lakó alsó tagozatosok ennek a magasságkülönbségnek a háromnegyedét teszik meg gyalog, 300 méter hosszan, míg felsétálnak a normál talajszinten fekvő iskolájukba. Mostani lakóhelyemen pedig a kert végében kezdődik egy olyan domb, aminek a légvonalban kétszáz méterre lévő csúcsa száz méterrel van magasabban, mint a kert maga. Szóval innen nézve egy domb oldalában kitűzött magassági rekord legalábbis megmosolyogtató.

Ideszúrom még, hogy a berlinieknek is fájjon: a közigazgatásilag ugyan nem, de földrajzilag Brandenburghoz tartozó főváros legmagasabb pontja a helyi viszonyok között többé-kevésbé komolyan vehető  Großer Müggelberg a maga 115,4 méterével, de majdnem megelőzi a Teufelssberg 114,7 méterrel. Nekünk a második érdekesebb, ez ugyanis a második világháború végéig nem is létezett. Berlin lerombolása után ugyanis a nagyjábóól 400.000 elpusztult épület maradványait hordták ide egy méretes kupacba, egészen 1972-ig, a vége felé már némi háztartási hulladékkal is vegyítve. Ezután lezárták, termőtalajjal borították, és egymillió facsemetét ültettek el rajta. Mondjuk hát ki azt is, hogy Berlin legmagasabb pontja hajszál híján egy szemétkupac lett.

 (saját fotók 2017-ből, kattintásra galéria nyílik!)

A Heideberg-turmot és Brandenburg legmagasabb pontját itt találod meg. 

4. Völkerschlachtdenkmal, Lipcse

A legtöbb itt felsorolthoz képest ez egy igazi turistalátványosság, évente úgy 300.000 ember látogatja meg. A szépnevű kőkolosszus első ránézésre valami náci falanszternek tűnik, de ettől lényegesen régebbi. A napóleoni háborúk alatt zajlott Lipcsei csata (vagy népek csatája) alkalmával elhunyt és/vagy megsérült majd százezer ember emlékére állított emlékmű ez a 91 méter magas buflákság. Előtte állva érezhetően iszonyú dominanciával nyom agyon mindent és bármit, még megtippelni is nehéz volna, hány tonna követ kellett az építéséhez összehordani.

Az 1813. októberi csatában a francia és szász (meg kis részben lengyel) csapatok a majd kétszeres túlerő ellenére sem álltak túl rosszul. Bár az osztrák-orosz-porosz-svéd-magyar nagykoalíció beszorította őket a városba, majd szép lassan bekerítették őket, az Elster folyó egyetlen hídján szervezetten megkezdték a visszavonulást, hogy a nyugati parton magukat beásva megállítsák a túlerőt. Ment is minden rendben, míg egy pánikoló tizedes fel nem robbantotta a hidat, jóval korábban, mint amikor arra szükség lett volna. Korábban, már csak azért is, mert a hídon épp a visszavonuló seregek... nos... vonultak vissza.

Az éppen a hídon menetelők közül szinte mindenki meghalt, a keleti parton maradtak (az eredetileg 195.000 fős seregből kb. 30.000, jelentős részben sérült, harcképtelen katona!) pedig az így már tízszeres túlerőben lévő ellenség támadása következtében másnap részben meghalt, részben fogságba került.

Az emlékművet 1898-ban kezdték építeni, bár az alapkövet már 1863-ban, a csata ötvenedik évfordulóján letették. Igaz, máshová, nagyjából 750-800 méterre onnan, ahol végül az építkezés megkezdődött. Így persze 1898-ban kellett egy új alapkő is, de ennek ünnepélyes elhelyezése után már tényleg megindult a munka. Hozzátenném, hogy gyorsan, de csak tizenöt évvel később készült el az építmény - persze ennyi kő megmozgatása nem lehetett egyszerű feladat.

Az emlékmű maga több szintes, ezek a szintek részben egybenyitottak, a középső nagyteremben 9,5 méteres szobrok állnak. A szintek lépcsőn és lifttel is megközelíthetőek - kivéve a tetőterasz, ezt már csak gyalog, gyakorlatilag a falban vezetett lépcsős folyosókon lehet megközelíteni. Klausztrofóbiásoknak fenntartásokkal ajánlott, a folyosók vállban szűkek, de annyira, hogy egyszerre csak egy irányban járhatóak. Mindkét végükön jelzőlámpával szabályozzák a forgalom irányát.

A tetőteraszról csodálatos kilátást élvezhetünk, a középső üvegkupolán át pedig benézhetünk az alsóbb szintekre is.

(saját fotók 2016-ból, kattintásra galéria nyílik)

Ha megnéznéd a Völkerschlachtdenkmalt, ide kell menned.

5. Pyramide, Machern

A Machernben található piramis épp olyan, mint az igaziak. Csak kisebb. Meg soha nem nyugodott benne senki. Meg fura a bejárata. Meg van egy hátsó kijárata is. De amúgy egészen hasonló :)

13x13 méter, 11,45m magas, és Lindenau grófja építette, 1792-ben. Eredetileg grófi mauzóleum lett volna, de valamiért úgy alakult, hogy senki nem került ide végső nyugalomra. Bár a belső terében urnatárolókat alakítottak ki, azokban urnák is vannak az ősök neveivel, valójában ezek mind utólag készültek, és üresek. A fő terem alatt négy különálló koporsószoba található, amelyet a gróf családjának szántak, azonban mint említettem, ezek üresen maradtak. Hogy a misztikumot fokozza, a gróf titkos átjárókat is építtetett be, amelyek összekötik a fő termet a koporsószobákkal.

A piramis körüli park ösvényeit eredetileg szkarabeusz-formában vezették, ezekből azonban mára nem igazán látható már semmi.

Az 1800-as években szabadkőművesek és rózsakeresztes titkos társaságok tartottak itt összejöveteleket, de ezekről - lévén ugye titkos társaságok - csak említés szintjén maradtak emlékek.

A piramis a macherni kastély parkjában található, viszonylag rendezett környezetben, tóval, szabadtéri színpaddal, templomrommal és mindenféle egyéb jósággal. A környéken járva egy sétát mindenképp érdemes itt megejteni.

Utólag tudtam meg, hogy a közelben van egy egykori Stasi-bunker, vezetési pont, ezt ottjártunkkor sajnos infó hiányában kihagytuk, de szeretném pótolni.

(saját fotók 2017-ből, kattintásra galéria nyílik!)

A grödeni piramist itt találod meg.

...és hogy ki ne maradjon: kövess, lájkolj, iratkozz fel!

Site: http://www.prokee.hu

Blog: http://prokee.blog.hu

Facebok: https://www.facebook.com/prokee.hu

Instagram: https://www.instagram.com/prokee.hu

Youtube: https://www.youtube.com/c/Prokee

Twitter: https://twitter.com/prokee_hu

Áruháznyitás

Valamikor, nem is olyan régen, épült egy Tesco Érden. Nem vagyunk megrögzött áruházjárók, sem az akciókat, sem az újonnan nyílt üzleteket nem tartjuk nyilván. Így aztán egyszer csak az tűnt fel, hogy a parkolóban autók állnak. Tündérem éppen készült meglátogatni barátnőjét és annak születésnapos gyermekét, kitűnő lehetőségnek tűnt 1. megnézni, vajon ez is olyan szakadt, szutyok hely-e, mint a battai; 2. beszerezni valami ajándékot a gyermeknek.

Bevágtattunk, irány a játékosztály. Ilyenkor mindketten egyszámjegyűvé fiatalodunk, tízperceket tudunk játszani a plüssállatokkal. Most is kiszúrtunk kettőt, egy bárányt és egy... khmmmm... macskaszerűséget...

 Hát, megvettük őket. A kassza felé vettük az irányt, ahol meglepve tapasztaltuk, hogy:

- az összes kassza működik

- mindegyiknél óriási sor, púposra rakott kocsikkal

- többen nem csak egy bevásárlókocsit toltak

Ekkor tudatosodott, hogy az áruháznyitás napja lehet. A milliónyi akcióra éhes fogyasztó között elég furcsán éreztük magunkat, de nem akartuk veszni hagyni a két állatot, ezért végigálltuk a sort. A pénztáros csaj és a biztonsági őr enyhén gyanúsnak talált minket a kemény két tétellel, de nem volt nálunk plusz szatyor vagy táska, és még kabátot sem vettünk. Szerencsére testüregmotozásra nem került sor...

Hazafelé eldöntöttük, hogy a két állatot megtartjuk, annyira esdeklő tekintettel néztek ránk egész úton. Ezzel viszont lőttük a gyermek ajándékait. Mi a megoldás ? Másnap visszamentünk.

A két dög persze kapott nevet is. A bárány (aki egyébként szerintem tehén) a Kopernikusz Zsolt nevet kapta, a macskaszerűség pedig, jobb ötlet híján Krumpli lett.

Igen, harminchárom éves fejjel is vannak plüssállataim, sőt, nevet is adok nekik.

Éééééééééés ? :)

Hát, arra nem emléxem, hogy a kasszás csaj ugyanaz volt-e, de az tuti, hogy a kasszánál az előző napi szekuritis fogadott, és tisztán kivehető volt az arcán az "Engem most tutira nagyon átb*sznak, de az istennek sem jövök rá, hogy mivel" kifejezés.

Köszönhetően annak, hogy a kosarunkban egy 150 darabos puzzle, egy plüssmacska, illetve egy, a kasszánál lévő hűtőboxból kirántott Ginger Ale volt.

Körülöttünk pedig a fogyasztói társadalom krémje tologatta az ipari kartonos csomagolású Tesco Value kólát...

Zsuzsi, a Tourette-szindrómás, narkolepsziás, süket fél macska.

Egyszer volt egy macskánk. Illetve volt többször, de halmozottan sérült csak egyszer.

Felbukkant a kertben, és nyávogott. Pontosabban üvöltött, teli torokból. Ezalatt éppen birkózott valami műanyagvödörrel, amit karmolt-rúgott-harapott.

Próbáltam elzavarni, de annyira elmerült a munkában, hogy nem vette észre sem azt, hogy közelítek, sem a tőlem telhető legnagyobb hangerővel előadott "Ssssssssscccc!" kiáltást, ami ugyan nehezen artikulálható, de minden becsületes macskánál működik.

Aztán mire odaértem, elaludt. Pedig nem én jöttem lassan, ő volt gyors. Felemeltem, az egyik mancsának karmait alig tudtam kifeszegetni a vödör pereme alól, éa megvizsgáltam.

Egy relatíve fiatal leány volt. Hibátlanul fehér színű, rózsaszín orral és talppárnákkal, nagyjából sérülésmentesen. Letettem a földre, mert a kezemben úgy festett, mint egy rongybaba. Mi tagadás, elég komoly átéléssel aludt.

Ahogy lefektettem a fűbe, felébredt. Kinyitotta a szemeit, és csodálkozva meredt a vödörre. Valószínűleg sejtette, hogy emlékeznie kellene azzal kapcsolatban valamire, csak nem jutott eszébe, mi is lehet az.

Én közben naivan ciccegtem neki, amely szintén elég infantilis dolog egy huszonéves sráctól, de egyrészt hatásos, másrészt meg egy k*rva macska csak nem fogja elárulni senkinek :)

A dög ezalatt maximális koncentráció mellett az égvilágon semmit sem csinált, eltekintve attól, hogy időnként hevesen nyávogott párat, mint Cartman a 1108-ban (a South Park Le Petit Tourette című része).

Lassan kiderült, hogy a macska:

1. tök süket, ami egyébként a tiszta fehér macskáknál elég gyakori genetikai rendellenesség, különösen a perzsáknál.

2. Narkolepsziás, ugyanis a leghülyébb helyzetekben (például másik macskával folytatott élet-halál küzdelem közben) volt képes azonnal elaludni (és itt az azonnal szót a lehető legkonkrétabb értelmében használom)

3. Tourette-szindrómás, ugyanis bármely pillanatban képes volt akaratlan, kontrollálhatatlan mozgásokat, vagy nyávogásokat produkálni.

Mivel az elesett állatokról mindenkinek a saját esendősége jut eszébe (jó, egyeseknek esetleg zsák, ásó, gyufa, gázolaj, esetleg leves, de az aberráltakra most nem térnék ki), megsajnáltuk, és befogadtuk. Arra komolyan figyeltünk, hogy az utcára ne nagyon jusson ki, hiszen szerencsétlen nem hallja a közeledő autót - de nem mindig jártunk sikerrel. Nagyjából két hét után nem is került elő többet. Azt hittük, valaki elvitte, vagy elütötte, mindenesetre arra számítottunk, hogy sosem  látjuk többé.

Így is lett, egészen két hétig. Akkor felbukkant, üvöltözött egy kicsit az udvaron, utána felsétált a lakásba, megcibálta Zsófi nevű perzsamacskám fülét, felzabálta a fél tál kaját előle, majd fejjel előre belezuhant, és elaludt.

Mi örültünk, Zsófi nem annyira. Mindenesetre maradt, két hétig. Aztán eltűnt, majd előkerült, ismét eltűnt, majd előkerült, majdnem pontosan kéthetes periódusokban.

Kezdett már idegesíteni, hogy vajon hol jár ilyenkor, de nem sikerült a nyomára bukkanni. Kérdezősködtem is a szomszédoknál - az egyik például közölte, hogy fogalma sincs, amúgy sem ismeri meg Zsuzsit, mert mindig összekeveri a második szomszéd fehér macskájával, ráadásul állítólag az is folyton eltűnik.

Nos, rövid tisztázó beszélgetés után kiderült, hogy Zsuzsi a második szomszédhoz beköltözött albérlőké. Mármint négy hétből kettőig, aztán a mienk, a másik két hétre.

Szegény ezzel lebukott, így kilakoltattuk, és ettől kezdve csak néha hozta a szél csendes nyári éjjeleken a higgadt üvöltözését...

Miskolcon kevés a mozgólépcső

Esté, aki kora kamasz korában a bitekhez ragadt, és tudomásom szerint azóta sem engedte el azokat (vagy azok őt), Miskolcon nőtt fel. Ott írta az első programokat, még Commodore Plus/4-re, ami legalább olyan lúzer típus volt számítógépben, mint a Trabant autóban. Viszont nagyon kellemes társaság verődött köré, és amikor Esté úgy döntött, hogy az addig elkészült (egyébként abszolút pofi kivitelezésű) játékait megpróbálja pénzzé tenni, négyen csapódtunk mellé, hogy segítsünk.

Az érvényesülés helye ugye vagy Hollywood, vagy Budapest, tehát Miskolcról először is fel kell utazni, majd ott nekilátni az érvényesülésnek. Mi persze kiérkeztünk Esté elé a keleti pályaudvarhoz (bocsesz, autó még sehol, voltunk 14-15 körül), majd miután megérkezett, a metró felé vettük az irányt.

Az M2 mozgólépcsőnél furcsa dolgot tapasztaltunk: Esté ugrott egyet a lépcső elején. Kissé furcsa volt, de nem reagáltuk le. Azt sem, amikor a végén is ugrott.

Amikor a Blahán kifelé ugyanezt eljátszotta, már nem bírtam magammal , és megkérdeztem, miért teszi. Kissé zavartan mondta, hogy mikor utoljára metrózott Pesten, még elég kicsi volt, és Anyu mindig azt mondta a mozgólépcső végén, hogy HOPP ! - és erre neki ugrani kellett.

Hát, mit mondjak, a tinédzserek kegyetlenek, nagyon sokáig cinkeltük ezzel. Egészen pontosan két évig. Ettől kezdve szokássá vált a társaságban, hogy a mozgólépcső végén leszorított talppal "úszunk fel" a fésűre, ami a lépcső végén fogadja az elemeket. Ilyenkor elég volt csak egymásra vigyorogni, és mindenkinek eszébe jutott a HOPP, és Esté története.

A szemétkedés egészen addig tartott, amíg (nagyjából 3 évvel később) a társaság egy tagja (nevezzük mondjuk Kovács Istvánnak) meg nem vásárolta élete első igazán drága, márkás cipőjét (talán Adidas Torsion). A vásárlás történetesen éppen akkor történt, mikor Kovács István is, és Esté is Pesten járt. Cimborám igen büszke volt az új báli topánra, annyira, hogy át is cserélte, és ebben kísértük ki Estét a miskolci vonathoz. A mozgólépcsőn persze előjött a soha meg nem unható poén,  amiben ekkor már Esté is részt vett. Büszke mosollyal arcán, leszorított lábfejjel felúsztatta magát a fésűre. Mögötte ugyanígy tettem én is, majd Kovács István is.

Azaz tette volna, ha a vadonatúj Adidas talpát be nem csippenti a fésű. Ettől ő persze megállt, kihúzni a lábát ugyanis nem tudta. Nyilván egy erősebb rántással szabadult volna, de akkor oda a vadonatúj, méregdrága cipő.

Ezalatt két fontos dolog történt. Először is mi a térdünket csapkodtuk összegörnyedve, hiszen a HOPP-os poén ilyen fokú kiteljesedése teljesen váratlanul jött, ráadásul a szenvedő alanyai sem mi voltunk. Másrész pedig a lépcsőn ezalatt Budapest lakosságának nagyjából egyharmada próbált feljutni a pályaudvarra, ám a lépcső végén botladozó cimboránk miatt ez közel sem volt ilyen egyszerű. Különösen nem úgy, hogy a pályaudvarra általában csomaggal igyekszik az ember...

Nos, a burleszkbe illő jelenet erős 8-10 percig tartott, ezalatt mi igen jól szórakoztunk, Kovács István viszont nem annyira, sem pedig a fején-hátán bőröndöket és saját magukat átvonszoló, nem sokkal kevésbé bukdácsoló utazóközönség.

Hirtelen következett be a vég: barátunk valószínűleg megunta a hömpölygő tömeg intim közelségét, és egy hirtelen mozdulattal kirántotta a cipőjét a fésű fogságából. Már persze azt, ami maradt belőle, a talpat ugyanis benyelte a szerkezet.

Gyors cipőcsere után továbbmentük, és Kovács István legnagyobb bánatára bejegyeztük a célszemélyt az elkövetkezendő évek szívatásaihoz :)

Szerelni csak ügyesen, szépen...

Próbáltatok már a Trabant gyári emelőjével kereket cserélni ? Nem egy megbízható szerkezet, de van az úgy, hogy más nem áll rendelkezésre. Én mondjuk két ilyen emelőn komplett bölcsőcserét csináltam egyszer, májusban, ráadásként felváltva volt szakadó hóesés és ragyogó napsütés. A műtét sikerült, az emelő bírta a strapát.

Így teljes bizalommal álltam neki nem sokkal később a hátsó fékek felújításának a ház előtt, a járda és az úttest közötti füvön. Emelő be, autó fel, kerék le, dob le, hajrá.

A hypermarketben vásárolt szerelőládámon ülve éppen a fékpofákat forgattam ki a helyükről, amikor az emelő oldalirányban elbólintott. Ettől az autó leült, kidobta maga alól az emelőt. Ahogyan félig a kerékdobban ültem a ládán, a sárvédő íve gyöngyörűen rázárt a két felső combomra, hajszálnyival a térdkalácsom felett. Az autó segge leült a fűre, a lábamat meg pont annyira nyomta le, hogy sem kifordítani, sem kihúzni nem tudtam a kerékdobból.

No, baj van. Hétköznap délelőtt tíz óra, telefonom a kocsiban, én alatta, otthon senki, de még a szomszédban sem. Az utcában ilyenkor a kutya sem jár, ülhetek itt délutánig. Ráadásul a két lábam között nincs annyi hely sem, hogy legalább a féket megcsináljam addig...

Talán egy órája cigarettázhattam nyugodtan félig az autó alatt, amikor Attila, a pár házzal lejjebb dolgozó autószerelő bukkant fel egy E30 318 nyergében. Eszembe jutott, hogy előző nap segítettem betolni neki az autót az udvarba, valami üzemanyagellátási probléma miatt hozták be, nyilván kész, és próbálja.

Arcomon földöntúli örömmel integettem neki, hogy segítsen. Ő mosolygott, visszaintegetett, és büszkén elhúzott a BMW-ben.

Kábé fél óra múlva tért vissza, és ugyanez a jelenet játszódott le. Aztán újra, újra, újra és újra.

Akkor már elég higgadt voltam, tisztában voltam vele, hogy történjék bármi, nekem délutánig-estig itt kell ülnöm. A pozíció nem volt kényelmetlen vagy fájdalmas, a kerékjárati ív épp csak annyira nyomta a lábam, hogy ne tudjam mozdítani, kellemetlennek csupán a kezdődő zsibbadást lehetett mondani, no meg persze a tehetetlenséget. Ám a következő alkalommal Attila lassított, majd megállt.

- Szevasz !

- Szia Attila ! Látom, tetszik a gép.

- Aha, finom, megy, mint az ördög, csak néha megáll az AC. Valószínűleg valami elektromos probléma, át tudsz majd jönni meglesni ?

- Hát, figyelj, ma nem fog menni. Maximum este.

- Addigra vissza kell adnom a gazdájának, nem lehetne most ?

- Semmiképpen, most tényleg nem érek rá.

- Miért, mivel foglalatoskodsz ?

- BESZORULTAM A KOCSI ALÁ B*ZMEG, TE MEG K*RVÁRA NEM AKARSZ KISZABADÍTANI, ÚGYHOGY VÁRNOM KELL VALAMI ÉPELMÉJŰ SEGÍTSÉGRE !!! - közöltem cseppet sem úri modorban, valószínűleg igazságtalanul...

Természetesen percek alatt kiszabadított, bár azért előtte röhögcsélt egy keveset :)

Milyen olajat keverjek milyen benzinbe a kétütemű Trabantomhoz?AWZ P70, a Trabant elődje, vagy a legkevésbé ismert Audi?Honnan lopták a Trabant-motort?Milyen olajat töltsek a kétütemű Trabant 601 sebeségváltójába?Egy orrmotoros ŠkodaAmi még a Dácsiánál is rosszabb - a fél Dácsia...SilverstoneIlyen úri Trabantot még nem láttál - a Sachsenring történeteMindennek Jurij az Oka !Drezda bombázása, 1945. február 13-14. 18+++ !