Sokan ülnek most otthon, akik amúgy normális üzemben kirándulnának, utaznának. Van erre egy kiváló német kifejezést, a Fernweh, nagyjából távolvágyat jelent, magyarul azt mondanánk rá, hogy mehetnékem van.
Ha neked is, de bármilyen okból beszorultál az otthonodba, megpróbálom enyhíteni. Tarts velem, meglátogatunk együtt - ha csak képek és sztorik szintjén is - néhány helyet Németországban, szűkebben a volt NDK területén, ahol az elmúlt években jártam. Lesz közöttük népszerű turistacélpont és alig ismert, eldugott hely is, de még olyan is, ahol egyelőre én sem jártam, csak terveztem.
Nem a megszokott utazós blogposzt lesz, néhány helyről elsőre talán nehezen lesz érthető, miért is érdekes, de igyekszem mindről elmondani, miért került a listába.
Kriebstein váráról már futólag írtam a Képfejtőben:
A vár maga a Zschopau folyó kanyarulatában fekszik, három oldalról védte a folyó. A XIV. században építette a Beerwalde család, és egészen 1825-ig az ő birtokukban is maradt. Akkor Hanscarl von Arnim vásárolta meg, és egészen az 1945-ös kisajátításig saját erőből, az állam támogatása nélkül tartották karban és újították fel.
A háború után Volkseigentum, azaz népi tulajdon lett. Lakóépületeket és erdészeti irodákat alakítottak ki benne, egy kisebb rész pedig múzeumként látogatható volt. 1986-ban egy használaton kívüli kandallóba falazva 555 darabos "kincset" találtak - a Lehndorff család szállította ide családi ingóságait az előrenyomuló oroszok elől, és rejtette el ilyen módon. Ezeket egészen 2010-ig a kastélyban állították ki, ám akkor az örökösök visszakövetelték a megtalált értékeket. Sikerrel is jártak, de a tárgyak közül 133 db-ot nagylelkűen a kastély múzeumában hagytak letétben, hogy a nagyközönség megcsodálhassa.
1993-tól a Szász Állam tulajdonába került a vár. A Grand Budapest Hotel című, négy Oscart nyert filmben a börtönt a külső felvételeken Kriebstein vára alakította.
(kép A Grand Budapest Hotel című filmből)
A vár alatt folyik a Zschopau folyó, amelyen valamikor talán malom állhatott, legalábbis az épületromok és a zsilipmaradványok erre utalnak. A túlparton remek turistaösvények indulnak az erdőn át és a part mellett is, amelyeken át elsétálhatunk a folyó gátjáig. Mögötte a Talsperre Kriebsteint találjuk, azaz egy felduzzasztott víztározót, amelyet nyáron vitorlázók, strandolók lepnek el, alkalmanként pedig motorcsónak-világversenyeket is rendeznek.
A Meerane-ban található Steile Wand (Meredek Fal) valójában egy 248 méter hosszú, macskakővel burkolt utca, amely egyike a múlt legendás sporthelyszíneinek. Már persze ha az ember a sport alatt többet is ért, mint a foci-rallye-F1 háromszög.
A története 1952-ben kezdődött, az akkor még Bergstrasse néven ismert utca ugyanis része lett a nemzetközi Friedensfahrt kerékpárversenynek (itthon Békeverseny néven volt ismert). Az ötödik Békeverseny nyolcadik szakasza Lipcse és Karl-Marx Stadt (ma és korábban Chemnitz) között vezetett, ennek részeként hegyi szakaszként vették be a városi utcácskát.
Összesen 15 alkalommal szerepelt a Békeverseny útvonalában a Steile Wand, és alkalmanként több ezer néző töltötte meg a lejtő két oldalát, hogy a versenyzőknek drukkoljon.
A Békeversenyt 2006-ban rendezték meg utoljára, a Meredek Fal azonban azóta is népszerű a veteránautós túrák és versenyek rendezői körében, és természetesen kisebb súlyú kerékpárversenyek, amatőr túrák is gyakran vezetnek erre.
Türingiai Nemzetközi Női Körverseny, 2014 (steile-wand.de)
A Steile Wandot már megjártam a skandináv Trabant-túrát kísérve, de sajnos saját fotók akkor nem készültek, így erről idegen fotókat láthattok.
Itt még nem jártam, bár többször terveztem útba ejteni a helyet. Többek között a Balti-tengerhez tartva, Trabanttal, de aztán ez a túra elmaradt. Nem egy igazán nevezetes hely, egy egyszerű panelházról van szó - ami miatt (számomra) érdekes, hogy az NDK egyik legkomolyabb légibalesete történt itt, és ennek nyomai máig láthatóak.
1975. január 14-én Peter Makowicka, a kelet-német néphadsereg (Volksarmee) Cottbusban állomásozó 1. Vadászrepülő Század pilótája egy MIG-21-essel szállt fel Cottbus-Nord repülőtérről, egy hajtóműcsere utáni ellenőrző berepülésre. A rossz idő miatt a felszállást többször elhalasztották, de végül délelőtt 10 körül a vadászgép felemelkedett a repülőtérről.
A felszállás után a pilóta behúzta a futóművet, ez azonban lehetővé tette, hogy egy, a karbantartás elvégzésekor rosszul rögzített fedél elmozduljon, és többletlevegő jusson a kompresszorba. Ez egy olyan láncolatot indított el, amelynek eredményeképpen a hajtómű teljesen leállt. Makowicka rádión jelentette a hajtómű leállását és egy sikertelen újraindítási kísérletet, amelyre válaszul a repülésirányítás felszólította, hogy katapultálva hagyja el a repülőgépet. Ez valószínűleg megmentette volna a pilóta életét, ő azonban úgy döntött, marad, és a már hajtómű nélküli gépet megpróbálja kivezetni a sűrűn beépített területről. A MIG-21 sárkányszerkezetének gyenge vitorlázó-adottságai ellenére sikerült elhagynia a a textilgyár csarnokát (amelyben ekkor százak dolgoztak), egy óvodát és egy iskolát is. 10:10-kor azonban a vadászgép pilótájával együtt becsapódott egy ötemeletes panelház második-harmadik emelete közé, amely a textilgyár "nőtlenszállójaként" működött.
A panelház két emeletének lakásaiba és lépcsőházába pillanatok alatt ömlött be nagyjából 800 liter kerozin a gép megsérült üzemanyagtartályából, és 1000°C körüli hőmérsékleten égni kezdett. A mentők és a tűzoltók villámgyorsan a helyszínre értek, de az óriási hőmérsékleten izzó alumínium és magnézium, illetve maga a lángoló üzemanyag miatt nehezen boldogultak a mentéssel és oltással. Ennek ellenére a ház nem érintett részeiből percek alatt evakuáltak mindenkit. 18 lakásajtót törtek be, 16 sérültet és füstmérgezést szenvedett lakót szállítottak kórházba. Ennek ellenére a pilótán kívül öt lakó halt meg a balesetben, egy nő pedig később a kórházban hunyt el.
A vadászgép roncsait még aznap elszállították, a házon tátongó lyukat pedig két nappal később betömték. A lakások és a lépcsőház helyreállítása sokáig elhúzódott, hiszen az ezer fokos lángban szinte minden kiolvadt vagy elhamvadt, ennek ellenére a panel szerkezetileg nem károsodott, az épület ma is áll - annyira, hogy a balesetkor keletkezett lyuk hozzávetőleges körvonala máig felismerhető.
A ház itt áll, a friss terveim szerint idén megnézem a saját szememmel is.
FRISSÍTÉS, 2021.02.24:
A szóban forgó ház teljes külső felújításon esett át, ezzel eltűntek a becsapódás kívülről látható nyomai.
Michael Möbus volt olyan kedves, hogy vette a fáradtságot, és fotókat készített a mostani állapotról:
A vadászgép balról a harmadik lépcsőház első és második emeletének ablakaiba csapódott be, a lépcsőház bejárata felett. Ezeket az ablakokat vékony pirossal jelöltem a fotókon.
Cottbus közelében található az egykori Lakoma nevű település hűlt helye, így a fenti panelház után erre megyek majd tovább. Gyűjtöm a hülye nevű helyeket, Kissing, Petting, Fucking után megvolt Wedding is, ahogyan Béla, vagy Horny Les és Horny Police is, vagy hogy maradjunk Magyaoroszágon, a Kula téren álló Kula torony , még ha a nagy vágyam, Baszki meglátogatása várat is magára. Ebbe a vonalba tökéletesen illik Lakoma, még ha egy Lakoma-táblát fotózni nem is lesz egyszerű.
A falu az 1300-as évek óta létezik, neve - nem meglepő módon a szláv (szorb) lakomy, azaz ízletes szóból származik. Soha nem volt egy metropolisz, még a XX. században is alulról verték a kétszázas lakosságszámot, ennek ellenére viszonylag nagy forgalmú postaállomás üzemelt itt, a harmincéves háborúban pedig nagy létszámú csapatok állomásoztak itt hosszabb ideig.
A XV. században gyepvasérc-lelőhelyekre bukkantak, ennek kései folyományaként 1983-ban kidoboltatott, hogy a falu lakóinak költözniük kell, a települést beszántják, mert bizony itt tervgazdasági szintű vasérc-kinyerés lesz. Néhány házat hamarosan elbontottak, és bár a maradék kb. 150 lakó egészen az újraegyesítésig tiltakozott és egy részük ellenállt, 1989-90-re a falu szinte teljesen kiürült. Ez még nem jelentette volna automatikusan a teljes megsemmisülést, azonban a közeli barnaszén-lelőhelyek bővítésével 2008-ra a már romos, üresen álló faluért alig volt, aki kiálljon. Így aztán ebben az évben a még álló épületeket is elbontották, a vas helyett végül a szénkitermelés nyelte el a falut.
Mára a patak mellett álló házcsoporton kívül semmi nem maradt a településből. Az egykori házak (és más szomszédos faluk) helyén egy óriási külszíni fejtés tátong.
9. Hadifogoly-, majd büntetőtábor, Mühlberg a.d. Elbe
A XX. század egyik legbizarrabb jelensége volt, ahogyan az egykori náci hadifogoly- és koncentrációs táborokból egycsapásra KGB- (pontosabban akkor még NKVD-) büntetőtáborok lettek. Ennek egyik ékes példája a Mühlberg melletti erdőben található, 1939-ben felállított egykori STALAG (Stammlager, törzstábor) IV/B, majd 1945-től később Speziallager Nr. 1, amelyben a rendszer vélt ellenségeit zárták be.
A náci korszakban nagyjából 300.000 fogoly fordult meg itt, akikből nagyjából háromezren, főleg (2300-an) szovjet katonák haltak itt meg, a háború utáni foglyok becsült száma 21.800 volt, ebből 6700-an hunytak el a táborban. Az 1945 utáni hivatalos álláspont szerint (már amennyire ez egyáltalán létezett, hiszen a táborról sem igazán volt szabad szót ejteni) háborús bűnösök és NSDAP-tagok kerültek ide, a valóságban azonban a szovjet katonai bíróság egyszerű, tárgyalás nélküli döntésével került ide a rabok többsége. Jelentős részük ellen semmilyen konkrét vád nem merült fel, csupán olyan állásban dolgoztak, vagy olyan közösségben volt komoly szavuk, amelyet potenciálisan veszélyesnek ítéltek az új rendszerre nézve.
A tábor főkapuja 1945 előtt és után - láthatóan nem vesződtek sokat az átálláskor
1948-ban minden különösebb magyarázat nélkül szabadon engedték a foglyokat - már azokat, akik ekkor még egyrészt életben voltak, másrészt nem kerültek azon kb. 4000 kevésbé szerencsés közé, akiket 1946-47-ben Szibériába szállítottak. Közülük 122-en meghaltak, a túlélők csak 1950-55 között térhettek haza.
A tábor egykori területén és azon kívül ma alig néhány épületmaradvány található, az NKVD kivonulása után szinte mindent leromboltak. Megmaradtak a háború után feltárt katonai temetők és az azok helyén emelt (főleg szovjet) emlékművek, a tábor épületei közül néhány barakk alapja, a két nagy tábori latrina, de viszonylag pontosan rekonstruálták a tábor útjait, és azok mentén tájékoztató táblákról tudhatjuk meg az egykori épületek pontos helyét és funkcióját.
Az egyik szovjet katonai temető a tábor zárt területén kívül
A temető emlékműve
Egy másik szovjet katonai temető
Az egykori barakkok helye
A tömegsírok helyén létrehozott temető
A főkapunál állított emlékkő
A tábor 1945 után lakóit már nem ilyen rendezetten temették el, nekik csupán tömegsír jutott. Ezek egy részét feltárták, néhány elhunytat jelképesen vagy a valóságban is újratemettek ugyanott, az ismert táborlakók nevei pedig egy komolyabb méretű emlékművön olvashatóak.
A tábort itt találjátok, a környékbeli erdőben pedig számos nemzet katonai temetője rejtőzik, például itt, itt, itt és itt, de az erdő más részein is kisebb-nagyobb katonai temetőkbe botlani.
Ha a környéken jártok, érdemes még útba ejteni az 1700-as évektől katonai gyakorlótérnek használt zeithaini erdő nem lezárt részeit, ahol a legmeglepőbb helyeken futhattok bele az egykori gyülekezési helyeket jelölő obeliszkekbe, például itt és itt.
10. Berlin, U55 metróvonal
Az U55 minden valószínűség szerint legalábbis toplistás a legrövidebb európai metróvonalak között. Összesen 1,8km hosszú, három megállója van, beleértve a két végállomását is. Nem csatlakozik egyetlen más metróvonalhoz sem, egyetlen szerelvénye ingázik a teljes vonalon.
(saját fotó 2017-ből)
Mivel a köztes megállója a Bundestagot (és így a vele szemben álló Szövetségi Kancelláriát is), a német parlamentet is érinti, a berliniek csak kancellármetrónak csúfolják, még ha eredeti célja nem is a mindenkori kancellár munkába juttatása volt.
A vonal eredetileg az Alexanderplatz és Hönow között közlekedő U5 vonal meghosszabbításának részeként készült, azonban pénzügyi nehézségek miatt a munkák megakadtak. Mivel a vonal ezen szakasza gyakorlatilag elkészült, és egyik végállomása az óriási forgalmú főpályaudvar, 2009-ben úgy döntött a város vezetése és a berlini közlekedési társaság, hogy a vonalszakaszt külön vonalként megnyitják. Ennek legfőbb oka az volt, hogy a szövetségi kormány komoly támogatást nyújtott a vonal építésére azzal a feltétellel, hogy a forgalom belátható időn belül megindul. Bár elsőre egyértelmű volt, hogy a rövid szakasz érdemi forgalmat nem bonyolít majd, az üzemeltetés és fenntartás költségeit még nulla utassal is kevesebbnek kalkulálták, mint a forgalom híján visszafizetendő támogatás (170 millió euró) összegét.
Sajnos (mármint a mi szempontunkból, a berlinieknek inkább szerencsére) 2018-ban a vonalat bezárták, hogy felkészítsék az eredeti tervek szerint az U5 vonallal való összekötésre. Ennek a tervek szerint 2020 végére kell megvalósulnia, így akkorra már az Alexanderplatztól a Hauptbahnhofig az U5 vonal meghosszabbított szakaszaként működik majd újra a Kancellármetró.
Bár már nem utazható az U55 vonal, azért ehhez is jár egy link, itt található.
Türingiai Nemzetközi Női Körverseny, 2014
