Abszurd, hogy gyerekem születik.
Életem eddig eltelt nagyjából 38 évének egyetlen pillanatában sem éreztem úgy, hogy nekem KELL egy gyerek.
De már elmúlt.
Kátya jön, lát, és győz, azt hiszem.
Leendő apaságomat igyekszem a helyzethez illő felelősségtudattal kezelni. Több, mint húsz év masszív dohányzás után például egy délután egyszerűen nem vettem meg a következő doboz cigit, azóta nem dohányzom. Nem olyan alibi csak-kajához-csak-kávéhoz módra hanem egyáltalán nem. Nem akarom, hogy a lányom úgy asszociáljon rám, hogy APA = BÜDÖS BÁCSI.
Magasztos komolyságról persze nincs szó, az apaságot infantilis énem reneszánszának élem meg, esténként arról vizionálok, hogyan tanítom majd meg a lányomat, hogy