- prokee -

A P70-ről szóló cikkben már említettem, mennyire gyakori tévhit, hogy a Trabant motorja egyenesen a P70-ből ered, ahogyan azt is, miért nincs ennek semmilyen műszaki, technikai, vagy akár történelmi alapja sem.

Na jó, de akkor hogyan született meg a Trabant motorja?

A hős NDK-s mérnökök fogtak egy darab alumínium-kockát, és addig dörzsölték egy tűreszelővel, míg be nem indult? 

Valószínűleg nem. Alapvetően saját fejlesztés, de természetesen rövid keresgéléssel megtalálhatjuk azt a motor, ami az ihletet adta. Mutatom.

Trabant 500 motor a turbina felől

Lloyd 300/400 motor a turbina felől (dinamó nélkül)

 

Trabant 601 motor a lendkerék felől

LLoyd 300/400 motor a lendkerék felől

Az NDK autóiparát elsősorban a Trabantról és a Wartburgról ismerjük, és persze beugorhat még a dombnak felfelé haldokló IFA, a gyakran sík úton is halálhörgést hallató szénné pakolt Barkas. Rutinosabbaknak a Robur, Multicar, motoros alkatoknak a Simson és MZ is felbukkan, amikor elindul a keletnémet Kopfkino.

Ettől az NDK autóipara azért jóval szélesebb skálán mozgott, de a többi típusról többnyire csak homályos, veteránautós fórumokból vagy Facebook-csoportokból felszívott félig, vagy teljesen hamis kép él még a tájékozottabb autóbuzik fejében is. Ennek egyik legerősebb példája az AWZ P70.

A név: AWZ P70

 

Csak P70. Így, egyszerűen kötőjel nélkül, hiszen a logón és minden gyári kiadványon is így szerepel. Jelentése egyszerű, a P a Personenkraftwagen, azaz személyautó rövidítése, a 70 pedig a 700 köbcentis (egészen pontosan 690), kétütemű, kéthengeres motorra utal.

Fontos még, hogy Trabant P70-ként említeni is hiba, hiszen a Trabant név jóval később érkezett. Ahogy a címben is látható, a "hivatalos" márkanév AWZ, amely a VEB Automobilwerk Zwickau rövidítése. A zwickaui autógyár (ahol később a Trabantok is készültek) az évek során többször váltott nevet, de 1955 és 1958 között, tehát nagyjából a P70 teljes gyártási idején átívelve ezt a nevet viselte.

Persze nem végig, az NDK egyébként is viharos történetének a szóban forgó szakaszában különösen gyakori volt, hogy egyes nevek politikai vagy jogi megfontolások alapján egyszer csak eltűntek, felbukkantak, megváltoztak.

1955-ben, amikor az autó gyártásba került, a gyár neve még VEB Kraftfahrzeugwerk Audi volt. Így az első P70-ek még Audi P70 néven gurultak ki a (korábban valóban Audi-) gyár kapuján:

(Fotó: Tobias Vogel)

Még ebben az évben új nevet kapott az üzem, mivel a nyugatra költözött "eredeti" Auto Union, amely az Audi nevet birtokolta, bírósághoz fordult a névbitorlás miatt. Így született meg az AWZ. Ez ki is tartott egészen 1958-ig, amikor új nevet kapott a gyár. Összevonták ugyanis a korábbi Horch műveket (ekkor VEB Sachsenring Kraftfahrzeug- und Motorenwerk Zwickau néven futott) és a korábbi Audi műveket (ekkor ugye már VEB Automobilwerk Zwickau).

Létrejött hát VEB Sachsenring Automobilwerke Zwickau néven a két nagy zwickaui autógyártó egyesülése, és ez a név és forma kitartott egészen 1990-ig, amikor az új idők hatására a név Sachsenring Automobilwerke GmbH lett, és maradt is egészen az 1993-as felszámolásig.

A P70-et ez már csak annyiban érintette, hogy a gyártás vége felé, 1958 végétől Sachsenring P70 néven futottak az autók. Ez azonban már nem igazán jelent meg sehol ilyen formában, maxiumum a forgalmi engedélyekben szerepelt ilyen kombinációban a név.

 

A cím nem viccel, ennyire terjedelmesen és szerteágazóan valószínűleg még senki nem szedte össze a Trabantok gyártásának történetét, legalábbis ennyi oldalággal és jelentéktelen részlettel még nem találkoztam, mint ami ebben a sorozatban következik. Csikós Zsolt a Totalcar hasábjain ugyan megírta az Audi szemszögéből a márka százéves történetét , de ebben az NDK – érthetően – csak néhány bekezdést kapott.

Most viszont a Trabantszererelem.hu felkérésére kísérletet teszek arra, hogy egészen bizarr és jelentéktelen vadhajtásokat is érintve végigvegyem, hogyan alakult a szászországi autógyártás az elmúlt nagyjából 120 év alatt. Sorra veszem majd nem csak a slágergyanús nagy neveket, de az olyan, mára feledésbe merült kacifántokat is, amelyek egy részéről még a gyakorló autóbuziknak is csak érintőleg vannak homályos információ.

A felkérés alapja mellesleg egy beszélgetés – már ha a beszélgetés megfelelő szó arra, amikor néhány órán át néhány lélegzetvétellel megszakítva ontom az átlagember számára értéktelen és értelmetlen információkat -, amelyet 2018 nyarán az OMMMA névre hallgató, minden évben Magdeburgban megrendezett szociautó-találkozón folytattunk a skandináv trabantos túrából beeső Trabantszerelmesekkel. A szóban forgó rendezvény valószínűleg Európa legnagyobb keleti autókat felvonultató rendezvénye, ahol nem az a kérdés, hogy egy extrém ritka szocijármű megtalálható-e, hanem az, hogy hányféle verzióban. Ahol az alkatrész-kereskedőknek külön Tatra 603 standjuk van, és ahol a KRAZ-alkatrészeket KRAZ-zal hozzák a börzére. Oroszországból, saját lábon.

Kezdjünk bele tehát a Nagyon Nagy Trabant-történelembe, ami egyben a szászországi autóipar majdnem teljes története is lesz, legalábbis úgy a kilencvenes évekkel bezárólag.

A poszt eredetileg a Trabantszerelem.hu-ra írodott, így ott is jelent meg először egy héttel ezelőtt. A folytatások is hasonlóképpen érkeznek, így a türelmetlenebbek ott hamarosan olvashatják a folytatást.

Olvasom-nézem ma az egyébként örömteli hírt arról, hogy a VW megkezdi az ID.3 gyártását Zwickauban.

"Ennek ellenére ez a puccos hacacáré a zwickaui Trabi-gyár sokadik újjászületéséről szól inkább, nem az autóról."

 

Van még tovább!!!

A második világháború után a zwickaui autógyártás nagyjából az akkor már egyaránt az Auto Unionhoz tartozó Horch és Audi gyárak romjain épült fel. A romokat szó szerint kell érteni, a két gyárat ugyanis előbb a nyugati szövetségesek szétbombázták, aztán a maradékot a keleti szövetséges vonatra pakolta, és elvitte Szibériába.

 

Így festett a Horch-üzem 1945 végén.

 

(A bejegyzés eredetileg a http://www.prokee.hu/blog címen született, 2008. 03. 10-én átmásolva a blog.hu-ra)

Beszámoló más szemszögbŠl: Darti írt pár szót a saját élményeirŠl a Kocsmában

Úgy gondoltam én is megosztom veletek az idei Zwickaui élményemet, azaz jobban mondva az elsŠ Zwickaui élményemet.
A történet valamikor nagyon régen kezdŠdött, lassan 4 éve szeretnék kijutni, de a sors valahogy mindig úgy hozta, hogy vagy kocsim nem volt, vagy éppen idŠm. És elsŠ alkalommal mindenképp saját kocsival szerettem volna menni, nem pedig valahogy társnak.
Idén végre adott volt a lehetŠség, igaz nem mondhatnám teljesen 100 %-nak, de ez már csak ilyen, a végén mégis belevágtunk.

Az, hogy megyünk már jó ideje nem volt titok, igaz ez az utolsó elŠtti napon majdnem meghiúsulni látszott, hiszen egy fontos alkatrész nem érkezett meg a kocsimhoz, így feszengve ugyan de elindultunk.

Az indulás elŠtt kicsit összejöttünk, megbeszélni ki mit visz, na meg hogy kihez férnek be a cuccaink, egy része.

Kedd este átmentünk Dudás Jani barátomhoz, sikerült leadni nála nagyon sok cuccot, így már volt esélyünk beférni a kocsiba. Igaz akkor még azt hittük bŠven lesz még helyünk is, ez az elmélet késŠbb megdŠlni látszott.

Eljött az indulás napja, az indulás reggele. A kocsimmal 3-an mentünk, Tomiék elŠzŠ este kicsiny hajlékom vendégszeretetét élvezték, ezzel is némi többlet idŠt hagyva az alvásnak.
Tibke utasításba adta, hogy reggel 5:45-kor indulás van, addigra legyünk kint az M1-M7 Agip kútjánál.
Nagyjából fél perces késésessel megérkeztünk, de meglepŠdve látjuk hogy sehol senki. Tibit hívom kicsivel késŠbb, mire közli, hogy írt SMS-t a másik telefonomra, hogy induljunk el, Robinak megállt a kocsija, éppen karbit cserélnek.
Közös megegyezésre azt mondtuk megvárjuk inkább Šket, és együtt megyünk.

Valamivel késŠbb ismét telefonáltam, kiderült, hogy új karbi felkerült, de még mindig nem indul. Mint késŠbb kiderült a hibát egy elolvadt rotor okozta, és mi Janival a hŠs megmentŠk elindultunk hétköznap reggel az Agip kútról a keleti fele, kezünkben egy rotorral. Mondanom sem kell, hogy meddig jutottunk gondolom, az ügy eleve elveszett volt.
Tibiéknek sikerült szikrát faragni ideiglenesen a kocsiba, így ismét az Agip kúton vártunk rájuk.
Végre megjönnek, boldogság, kicseréltük a rotort, majd Robi közli, hogy bocs, de az összes iratát, pénzét otthon hagyta… Hát igen…igazi jó kezdet…
Nem kell mondanom, hogy ezek után mire elindultunk nem éppen sikerült a tervezett idŠpontban találkozni a székesfehérvári különítménnyel, hiszen Šk azt mondták, hogy mennek akkor egyedül.

InnentŠl végül is sima utunk lett volna, a kocsikkal nem volt semmi baj, Dávid elektromos füstjét kivéve, de az is már Németországban volt szerencsére.
Az út viszont mégis elég hosszúra nyúlt, hiszen több balesettel is találkoztunk útközben, a szokásos elterelésekkel, prágai dugóval, és persze megálltunk segítséget nyújtani bajbajutott Trabis cimboráinknak.

A csütörtöki nap sátorállítással folytatódott, majd este egy laza baráti iszogatás, és beszélgetés következett.

A péntek reggelem eléggé érdekesen indult, hiszen kissé fájó fejjel ugyan de a hŠségtŠl már tovább aludni nem tudván kikeltem a sátorból, és érdekes élmény fogadott.
ElsŠ ránézésre jégvirágnak tűnt a kocsim elsŠ szélvédŠjén fellelt jelenség, de késŠbb ahogy közelebb mentem kiderült hogy nem az volt.

Álló helyében az autóm elsŠ vadonat új szélvédŠje fogta magát és berobbant. Kicsit meglepŠ volt, de most mit tudtam tenni. Kicsit rápihentem az eseményekre, majd erŠs idegzettel kivertem a helyérŠl az üvegdarabokat, és elindultam szélvédŠt keresni. Sokan meglepŠdve nézték az esemény, magyar társaim részvétükrŠl adtak jelet, de mit volt mit tenni.
ElsŠ utam során nem találtam ablakot, de kédert már igen, így ez félsiker, viszont mindenképp kellett valami, hiszen a múzeumba, és a gyárhoz aznap szerettünk volna elmenni.
Nagy sétámból visszatérve egy kedves magyar kollega kibökte, hogy Šk hoztak magukkal tartalék szélvédŠt, de azt vasárnapra ha törik ha szakad adjam nekik vissza mert az kell. Hát legalább nyertem egy kis idŠt, gyorsan befűztük, és ismét menetkész volt a vas.

Kb. reggel 10-tól terveztük hogy közös erŠvel elmegyünk a múzeumba, a gyárhoz, a kiállításra, majd a végén autót mosni, ami a végén úgy sikerült, hogy fél négy körül sikerült is mindenkit összecsábítani, aki velünk akart jönni.
ElsŠ állomás a gyár volt, itt már kicsit szétszakadt a társulat sikeresen elveszítettük egymást. Itt mindenki nyálcsorgatás közben beállt egy közös fotóra, majd én elindultam megkeresni az elveszett autókat.

Második állomás a múzeum volt, ahol nagyjából ugyan azt játszotta el a kedves jegyszedŠ, mint a találkozóra való belépésünknél a pénztáros a kempingben.
Mert nem ám úgy van az, hogy csak 2 eurót fizetünk, ha legalább 10-en vagyunk. Magyarok vagyunk kapjuk be, fizessük ki mind a 4-et, nincs kedvezmény, és kész.
Kicsit néztünk nagyot, de ha már itt vagyunk..(megjegyzem nem egy rossz üzletpolitika, csak gusztustalan, bár kétségkívül jövedelmezŠ)

A következŠ állomás az idŠszakos kiállítás volt, a Trabant 50 éves születésnapjának emlékére. Láttunk sok sok szép dolgot, tetszett mindenkinek azt hiszem. Engem leginkább a terepasztal, és sok jó Trabi kis helyen is elfér szemlélet fogott meg.

Ezután megint mindenki a maga útján elindultunk kocsit mosni, érdekes volt, de valahogy nem akart senki várni a másikra..
Kocsi szép tiszta, irány vissza a kemping.

Ahogy visszaértünk, 10 percre rá, megjöttek az elsŠ viharfelhŠk. Mi láttuk már ilyet, olyat is ami elment minden esŠcsepp nélkül, és így elkezdtünk grillezni, lévén elég éhesek voltunk már.
Na ez a felhŠ nem olyan volt, ebbŠl esett rendesen.

Este 8 körül elkezdte, majd reggel 8-ig abba sem hagyta. És hogy eközben mi volt? Kint azt nem tudom, hogy mi zajlott, hiszen ki sem mertünk jóformán nézni a sátorból. Azon kevesek közé tartozunk, akiknek nem ázott be a sátra, sŠt a vihar alatt az elŠtérben grilleztünk, ami még a megfelelŠ klímát is biztosította, az amúgy eléggé lehűlt idŠben.

A viharról annyit, hogy egész éjszaka tombolt, az emberek nagy többsége a kocsikba kényszerült aludni, mások pedig a sátrukért küzdöttek.
A németek viszont élvezték a helyzetet, dagonyáztak, és mindent elkövettek annak érdekében, hogy a kemping fŠ útvonalából sártengert teremtsenek. Nekik legyen mondva, ez sikerült is.

Szombat reggel felkeltem, még esett az esŠ, és hírtelen ismerŠs arcok jöttek velem szembe. Prokeeék érkeztek meg a legjobb idŠben.
Az esŠben segítettem nekik sátrat verni, hiszen éppen reggel 6 körül jobb dolgom nem volt. Szerencsére megkapták az elŠzŠ napi SMS-em, és sikeresen leszállítottak nekem egy elsŠ szélvédŠt, aminek különösképpen örültem, meg kell hogy mondjam.

A szombati nap, ruhateregetéssel, kárfelméréssel kezdŠdött, majd miután az nap is kisütött kezdtünk reménykedni, hogy eltűnik majd a sár. Hát hiába…

Elindultunk körbenézni, körbejárni a terepet, kocsikat nézni, és ami a legfontosabb, bejárni a bazárt. Nekem nagyjából 5 méter alatt sikerült a nyakam közepéig sarasnak lennem, akkor elérkezett a minden midegy állapot.

Kocsik szép számmal jelentek meg, és bizony volt nem egy német, akinek nagyon messzire gurult a gyógyszere. Most hogy milyen kocsik voltak, mik voltak az érdekes események, ezt nem írom le, a képek mindig magukért beszélnek.

Délután környékén kezdett mindenki igencsak éhes lenni, de a kocsival nem szívesen indult el senki, hiszen nemcsak hogy mindenki elragadt ott, de az a kocsi, ami azt a poklot megjárta esztétikailag sem volt utána valami fényűzŠ.
Tibke vállalta, hogy kimegy a kocsival, én meg azt, hogy ha kivisz engem is, akkor kitolom a sárból, ha baj van.
Kifele nem is volt semmi baj, bevásároltunk igaz a Plussz-ba kicsit furin néztek rám, hiszen nyakig sárosan sikerült beállítanom oda is.
A vásárlást igazából némi kaja, és némi Jäger megszerzése indokolta esetemben, az elsŠvel nem is volt gond, de a Jägerért küzdeni kellett.
SŠt még a helyi műszaki boltba is be akartam menni, de nem engedték, azt mondták most más kussoljak.

Visszafele a kempingbe a bejáratnál némi tömeg gyűlt össze, így csak araszolva tudtunk haladni. A nagy várakozásban feltettem a kérdés, hogy ki kér egy kis Jägert, és senkitŠl sem kaptam nemleges választ.
Szerencsére a bejáratot pont elŠttünk zárták le, mivel a Toi-Toi kocsi elragadt a sárban, és Traktorral kellett kihúzni. Ez idŠ alatt a ki, és behajtás szünetelt.
Mi ezt az idŠt felhasználtuk a nálunk lévŠ üveg kikönnyítésére, aminek eredménye képpen nem kellett kétszer mondani, azt hogy szálljak ki kocsit tolni, hiszen mire bejutottunk végre, bent a sárban csak elragadtunk.
„enyhén” ittas állapotban de nagyon nagy jókedvvel megérkeztünk a kajával, és a fél üveg innivalóval….

Este össznépi grillezést rendeztünk, de igazából az esemény részletei kicsit más homályosabbak, az egy hét alatt megkoptak az emlékek…. Bár már másnap reggel sem emlékeztem mindenre, így lehet nem az idŠ az oka…
Az biztos, hogy sütöttünk, beszélgettünk, iszogattunk, és mikor kiürült az üveg, messiásként üdvözöltük a helyi Jägermeisster erŠit, akik 1 euróért bŠszen osztogatták a jéghideg itókát, egy aprócska ajándéktárgyat mellékelve hozzá. Így jutott nekem is fejkendŠ, esŠkabát, sál, sapka. Reggel fejkendŠben ébredtem, így csak következtetni tudok arra, hogy biztosan jó buli volt.

Vasárnap reggel megint korán kidobott az ágy, gyorsan el is mentem zuhanyozni, amíg nem volt sor.
Hát a fürdŠk állapota addigra a 10-es veszélyességi fokot is elérte, még azon is csodálkoztam, hogy volt meleg víz. Igazi áldás volt ez, miután végigsétáltam mezítláb a jéghideg sárban.

Kis idŠ elteltével kezdett éledni a tábor, én még rápihentem az elŠzŠ estére inkább, majd ébredésem után kezdtünk tanakodni, hogy vajon merre is menjünk ki, hogy tudnánk elkerülni a sárfürdŠt, mert az igazat megvallva, semmi kedvem sem volt bevinni a kocsim oda.
Megváltást jelentett, mikor hátul kinyitottak néhány falat, és a repteret megkerülve, egy magánház udvarát is felhasználva sikerült kidolgozni egy olyan kerülŠutat a németeknek, amin legalább el lehetett hagyni a területet. Így a hatalmas sarat viszonylag szerencsésen megúsztuk, és nem volt nagy gond belŠle.
Nagyobb bajt jelentett, hogy 45 gramm ólom leesett az egyik kerekemrŠl, így a hazafele utat elég erŠteljes rázkódás kísérte végig, igaz a cseh autópályához képest az semmiség volt.

Sátorbontás után irány elköszönni mindenkitŠl, majd már éppen indulunk, mikor Tomi közli, neki még vásárolni kell menni… Néztünk boldogan, majd vártunk tovább.
Szerencsére hamar megjárta, így ismét elköszöntünk, a tovább maradóktól, és irány hazafele.

Hazafele kicsit kacifántos volt az út, ezúton közlöm mindenkivel, hogy elsŠnek a 173-as, majd a határig a 174-es utat kell követni.
Nekünk sikerült a 171-es számra specializálódni, a navigátorom ugyanis szentül meg volt gyŠzŠdve, hogy mindenki ezt az utat mondta neki, olyannyira, hogy az úton haladva, erre is, meg arra a házra is kristálytisztán emlékezett, miszerint itt már jártunk.
Fél úton eltévedve elŠvettük a térképet, mert volt ám nekünk az is, megbeszéltük, hogy nem megyünk már vissza, errefele haladunk tovább, és egy másik határátkelŠn megyünk majd át.

Nos gyönyörű helyeken jártunk, a táj egyszerűen fantasztikus volt, igazi motoros paradicsom, csak mi kocsikkal voltunk, és még el is tévedtünk ugye.
Végre azután sikerült megtalálni a határt, így a németországi szakaszt röpke 3,5-4 óra alatt le is tudtuk.
Prágába egy másik úton érkeztünk be, ami annyira nem is volt baj, Prágától meg már a szokásos útvonalon jöttünk hazafele.


És hogy mik a tapasztalatok? Mindenki azt mondja, hogy nem tetszett ez neki, nem volt olyan jó, stb.
Én elŠször voltam kint, biztos azért nem voltam sem az odafele, sem a visszafele úton kiakadva senkire, és semmire sem.
Én élveztem a kint töltött napokat, és az esŠt leszámítva nem volt ez olyan rossz. Az hogy idén volt a legnagyobb esŠ, azon nem lepŠdtem meg, ahova mi a Tomiékkal megyünk mindig esik, szóval nagy meglepi nem volt.

Nos röviden ennyi, de hozzá kell tenni. Kirándulásnak, nyaralásnak, jó poénnak fogtam fel az egészet, így ezért nem rémített meg a dolog, de mint mindenki én is többet vártam a helytŠl, így jövŠre adok neki még egy esélyt.

(A bejegyzés eredetileg a http://www.prokee.hu/blog címen született, 2008. 03. 10-én átmásolva a blog.hu-ra)

Ahogy ígértem...

Az utazás

A találkozó június 15-17 között volt (péntek-vasárnap), én ehhez képest előző vasárnap találtam ki, hogy ki kellene menni. Évek óta tervezgetem, de valahogy sosem jött össze. Vagy autóm, vagy pénzem, vagy időm nem volt sosem. Akik kint jártak már, ódákat zengtek az ITT-ről, láttam azt a rengeteg képet a múzeumról, úgy gondoltam, ott a helyem.

Az idei, jubileumi év külön lendületet adott, úy éreztem, ez az, amikor nekem is ott a helyem.

Gyors szervezgetésbe kezdtem hétfőn. Utánajártam, hogy a tévhittel ellentétben régi típusú, "nemkártyás" személyivel is bejárhatom az Európai Uniót, persze érvényesnek kell lennie. Az autóválasztás gyorsan ment, a 2T-n lejárt a műszaki, a 4T csomagtérajtaja még nem tökéletes (néha nem csukódik be), így maradt az egyetlen lehetőség: bármennyire is cinkes, Suzukival megyünk. Bónusz, hogy éves magyar matricája van. Előkerítettem a biztosítási zöldkártyámat, hétfőn átnéztük az autót a műhelyben (jellemző módon az ablaktörlőket kellett cserélni, más gond nem volt).

A cégtől kikölcsönöztem a GPS-t, tuti ami tuti alapon. Persze nem volt benne Nyugat-EU térkép. Újabb kör, sikerült egy pont ugyanilyenhez jutni, csak teljes térképpel.

(A bejegyzés eredetileg a http://www.prokee.hu/blog címen született, 2008. 02. 24-én átmásolva a blog.hu-ra)

Gyors látogatást tettünk az ITT-n. Bővebb beszámoló holnap.