- prokee -

A releváns hirdetéseket elhelyező robotoknak szerencsére van humorérzékük.

Két fiúnak adta ki magát a fiatal lány

Egy brit lány álruhában, hamis Facebook profilokkal csábította el két barátnőjét, két különböző fiúnak kiadva magát. Mindhárman ismerték egymást és barátnők voltak. Az egyiküknek még a szüzességét is sikerült elvennie.

A cikk alatt pedig kiváló érzékkel válogatott Etarget-hirdetések:

Jobban fáj, mint bármely, tetszőlegesen kiválasztott másik dolog, amire a népesség jelentős része azt szokta mondani, hogy ez a dolog aztán igazán kurvára fáj. Ettől függetlenül érdemes fogyasztani, mert serkenti a gondolkodást, megelőzi az öregséget, és minden bizonnyal jó hatással van a prosztatára is azokban az esetekben, amikor szükség lehet arra, hogy valami jó hatással legyen a prosztatára, bár ez klinikailag egyáltalán nem bizonyított, de azért elképzelhető.

Ez meg itt a második része, amit még nem néztem meg, ugyanis a harmadikkal kezdtem, ami legalább olyan jó volzt, mint a másodikként megnézett első, így megelőlegezném a bizalmat, hogy a harmadikként majd megnézendő második rész is tök jó.

Meg ez meg itt a harmadik, amit már mondtam, hogy jó, csak nem figyeltél.

És van még belőle több is, de leszel szíves azokat magadnak megkeresni a related videos címkével ellátott oszlopban, mert nem vagyok én se szolgája, se kutyája senkinek, hogy sokadik részeket keresgéljek helyette.

Színtiszta lopás innen, de sajnálnám, ha bárki lemaradna.

Észak-Koreai könnyűzene, mindenkinek.

"Ha beleadod a szívedet,
elérjük az ötéves terv céljait.
Hazánk gépiparának büszkesége,
a CNC-technológia.

CNC - a dzsucse iparának ereje!
CNC - önálló iparunk példája!
Követjük a Kedves Vezető iránymutatását,
határ a csillagos ég!

Népünk büszkesége szárnyal,
építsünk tudományos-technológiai nagyhatalmat,
és a boldogság hullámként önt el minket."

A Koreai Néphadsereg előadásában...

...illetve ugyanez vidám piknikezés keretében:

Van még ilyen, tessék nézni!

Nyiki és a Mercedes part 1.

Nyikolaj egy ukrán világjáró volt. Bejárta a világot keresztül-kasul, hobbiutazóként. Ennek költségeit úgy fedezte, hogy ahol utazásai során olcsón megvehető, drágán eladható autót talált, azt megvette, hazaszállította Ukrajnába, és borsos haszonnal eladta.

Én onnan ismertem, hogy a nyugaton felvásárolt autóival időnként meg-megállt nálunk, egy rádió, egy kihangosító, egy riasztó, vagy bizonyos értékesebb autók esetében 2-3 indításátló beszerelésére.

Mivel mindezt komoly, ipari mennyiségben művelte, természetesen cége is volt ilyen profillal, amely Ukrajnára vonatkozó import-engedéllyel is rendelkezett.

Eljött azonban a nap, amikor Nyiki a frissen megvásárolt, hófehér, nagyjából ezer kilométert futott Mercedes W140 600SEL-re Magyarországon talált vevőt.

Mivel szigorúan adott a szabályszerűségre, megpróbálta megoldani hivatalos úton. Keresett egy céget, amelynek Magyarországra szóló importengedély volt a birtokában, így megvásárolhatta Nyiki Mercedesét, és továbbadhatta a magyar állampolgárságú magánszemélynek.

Ez a cég történetesen a már akkor is kétes hírű Conti Car volt, bár a történetben ez nem túl releváns. Mindenesetre megtörtént a tulajdonjog átírása Nyikolaj nevéről a Conti Carra, a Conti Car nevéről a boldog tulajdonoséra - ő pedig megjelent a "gépátvételen" a CC zuglói szalonjában. Papírok előkészítve, autó névre írva, szénné szilikonozva áll az üvegfal mögött.

Emberünk, megpillantva az autót, a következőt mondta: "Ööööö... ez szürke belsős? Akkor kösz, de nem kell."

Aztán hazament.

Mit lehetett tenni, CC visszaírta saját nevére az autót, majd ezután Nyiki nevére.

Így lett Nyikolaj egy nap alatt egy ezer kilométert futott, hófehér W140 600SEL első és ötödik, ukrán állampolgárságú tulajdonosa.

Nyilván igen könnyű volt ezek után eladni az autót...

Nyiki és a Mercedes part 2.

Nyikolajnak persze nem ez volt az egyetlen W140-es Mercedese. Egy alkalommal egy egész céges flotta beszerzését bízták rá, a Münchenben megvásárolt (úgy rémlik) 6 db autót kellett leszállítania Lvovba.

Nyikolaj összetelefonálta az embereit, repülőre ültek, átvettték az autókat, és egy csendes április 30-i estén nekiindultak az útnak.

Történetesen ez egy meglehetősen kellemetlen időjárású éjszaka volt. Olyannyira, hogy amikor Nyikolaj és barátai megérkeztek a magyar határra május 1. hajnalban, bármilyen furcsa is, de konkrét 2 cm-es hóréteg fogadta őket az autópályán. Belépés után félre is gurultak az egyik pihenőben, ahol Nyiki több adag kőkemény kávét diktált bele a sofőrökbe, majd rövid szózatot intézett hozzájuk:

- Srácok, nagyon oda kell figyelni. Drága autók ezek, hátsókerekesek, és mindegyiken nyári gumi van. Óvatosan, lassan hajtsatok, nem előzgetünk. Én megyek elöl, mindenki más mögöttem, szépen, libasorban !

Működött is a dolog, egészen Budaörsig. Ott azonban egy nyugtalan Daewoo Tico előzte a sort százzal, szorosan a nyomában egy folyamatosan villogó reflektorpárral. Ettől a Tico sofőrje bestresszelt, és a sor elején kivágott Nyikolaj elé.

Nyikolaj persze fékezett, és ABS meg menetstabilizátor ide vagy oda, a W140 megpördült, eltalálta a jobb oldali szalagkorlátot.

Aztán a balt.

Aztán megállt a külső sávban kereszben.

Aztán megjöttek a többiek.

Nos, május másodikán reggel nyolckor munkába érkezve hat, igen romos W140 fogadott a kapuban. Egy körbetörve, négy elöl-hátul romokban, egynek csak az orra tört.

Érhető módon Nyiki kissé zordan fogadta, amikor megkérdeztem, mióta foglalkozik roncsautó-importtal...

Az új dobos

Valamikor, talán '96 környékén a Csepel és Pesterzsébet közötti Molnár-szigetre kompoztunk át Csaba barátommal, egy kellemes esti Akela-koncertre. Csendben sörözgettünk a kirakott asztaloknál, és az ilyenkor szokásos hülyeségekkel töltöttük az időt, miközben vártuk, hogy a kocsmamanó a homlokunkat az asztalhoz ragassza. Éppen arról beszélgettünk, hogy az Akela ismét dobost cserélt, és az aktuális pergős, Szalay 'Stirlitz' Gábor mennyire hasonlít Csaba barátomra.

A kultúrális esemény még korántsem vette kezdetét, de mi ráértünk. Egy váratlan pillanatban felbukkant egy igen felülalkoholizált, roppant viseltes Running Wild pólóval dekorált srác.

Első blikkre azt hittük, hogy a szokásos lejmoló érkezik, ám ő inkább barátkozni akart.

- Hello, ne haragudjatok, hogy zavarok. Ugye te vagy a Stirlitz ?
- Nem, nem, csak hasonlítok rá.
- De most komolyan...
- Nem, tényleg nem. Mi is épp ezen röhögtünk, de hidd el, nem én vagyok.
- Most miért vagy ilyen g*ci, tudom, hogy te vagy.
- B*zmeg, mondom, hogy nem, nem is ismerem.
- Jóvan, jóvan, nemtom, mérkel... - és közben elballagott.

Alig volt időnk rendesen megvitatni a fickót, amikor visszatért. Hat-nyolc haverjával. Ettől kezdve közösen győzködtek minket, hogy Csaba a Stirlitz. Próbáltuk megmagyarázni, hogy tévednek, de ebben a helyzetben mi már csak rohadékok lehettünk.

A helyzet egyetlen előnye volt, hogy néhány barátkozni vágyó user friss ajándék sörökkel próbált minket megvesztegetni.

Közben egyre többen gyűltek körénk. A nyugodt, felelősségteljes sörözésnek lőttek. Amikor már ott tartottunk, hogy Csabának autogrammot kellett osztogatnai az aktuális Akela-kazetta borítójára (amelynek belsejében már, vesztünkre, a tényleg megtévesztésig hasonlító Stirlitz fotója is szerepelt), óriási ötletem támadt.

- Figyeljetek, figyeljetek, kuss legyen ! A bejárattal szemben az a lakókocsi az Akela öltözője. Most mi mind odamegyünk, bekopogunk, és megkérdezzük őket, hogy a barátom-e a Stirlizt. Ha ezt mondják, hogy nem, békén hagytok minket?

- Iiiiggeeeeeeen !

- Akkor hajrá, gyertek !

Odamentünk. Bekopogtunk. Kinyílt. Kinézett rajta Katona László (aka Főnök).

- Szevasz, bocs, csak az van, hogy a barátomat cseszteti itt háromszáz ember, mert azt hiszik, ő a Stirlitz. Légyszíves, mondd el nekik, hogy nem ő az.

- De hát ő a Stirlitz - és becsukta az ajtót.

Na, itt volt végünk. Az csak egy dolog, hogy a világ összes átkát kaptunk azonnal a fejünkre, mekkora g*cik vagyunk, hogy letagadjuk Csaba "Stirlitzségét", de egy pillanat nyugtunk nem volt a koncert kezdetéig.

Amikor az Akela rákezdett, végre elvonult a tömeg a színpad elé. Így tettünk mi is, élveztük a finom, cizellált rakendrollt.

A tömegben hajat rázva egyszer csak elénk került a történet elején felbukkant Running Wild-pólós srác, aki az egészet elindította.

Kitágultak a pupillái, Csabára nézett, majd a színpadra, a dob mögé. Aztán megint Csabára, majd megint a színpadra.

Aztán elmosolyodott:

- Ügyeeees, ügyeeees ! - és elballagott.

1 kiló Ánizs

Amikor a törökbálinti Cora megnyílt, még nem lehetett minden második sarkon hipermarketbe botlani. Csepelhez az akkori "lefedettség" fényében relatíve közel volt, így havi egyszer rendszeresen autóba ültünk, és kiugrottunk vásárolni.

Peti, akit barátnője, Kata rendszeresen elzavart nagybevásárlásra, csatlakozott hozzánk, ha már úgyis megyünk. Bevásárlólistájával a kezében el-eltűnt mellőlünk a sorok között.

Egy alkalommal azonban már egy fél órája nem láttuk, és mivel végeztünk, muszáj volt megkeresni, hiszen nem hagyhattuk ott a frissen vásárolt holmival.

Hosszas kutatás után a fűszerek között találtuk meg. A kosara fölött guggolt, és veszettül számolt.

- Segítsetek már, egy kiló ánizst kellene vinnem, de az egész rohadt áruházban nincs még a fele sem.

Ilyen tasakok voltak a kosárban, a polc pedig már üres. 19 darabot sikerült fellelni, ami ánizsból egy komolyabb létszámú család több éves készlete.

- Peti, tutira egy kilót kell ebből vinned ? Mihez kell ennyi ?

- Tőlem kérdezed ? Fogalmam sincs, de ide az van írva, 1 kg ánizs

- Muti ! Figyelj, szerintem egy 1 kg a-rizs

- Jaaaa...

404 - CD not found !

Nem azért nem írok, mert akármi, hanem szimplán kevés a napi 24 óra.

Itt van viszon Lowtyo, neves vendégelőadónk, aki az Autóbuzi Autófil levelezőlistát örvendeztette meg szösszeneteivel, én pedig - szíves engedelmével - megosztom veletek.

Tehát, a szó ettől kezdve koszorús pécsi költőnké.

Na, hosszú lesz.

Elõzmények:

Ez egy kis ormánsági faluban lévõ gyár volt, sok falusi dolgozóval. Mikor odakerültem egyszerű logisztikusnak, szinte mindig az irodában voltam, nem volt sok kapcsolatom velük. Aztán szép lassan küzdöttem föl magam a létrán, kaptam embereket, fel kellett
venni a kapcsolatot a melósokkal.

Sosem voltam nagyarc, meg műmájer aki nem haverkodik a beosztottjaival, mindenkivel jól kijöttem.

A melósok gyülekező helye a kávézó-étkezõ volt, ott kellet tehát indítani. Néztek is bután, mit keresek a halandók közt (ahogy neveztem õket). Először gyanakodtak is, de aztán rájöttek, hogy nem kémkedni járok oda. Innentõl már meg lehetett engedni néhány apróbb viccet, felmérni a terepet, ki mennyit bír.

Aztán elszabadult a pokol.

Kezdetben apró, de bosszantó, illetve másra utaló poénokat nyomtam.

1. Bemutatkozó, hosszú lefolyású, öngerjesztő poén

Lacika táskáját gyorskötözövel a radiátorhoz rögzítettem. Reggeli idõben próbálta levenni a radiátorról, de nem tudta. Ekkor vette észre a mókát.

Arra, hogy én voltam gondolni sem mert, viszont Sanyi, a targoncás nagyon somolygott, látván a bénázását. Lacika ezért hát biztos volt, hogy Sanyi volt a tettes.

Ezt említette is neki, de õ tagadott.

Sanyi délben nem tudta leszedni a szatyrát a székrõl, természetesen biztos volt benne, hogy Lacika keze van a dologban.

Innentõl hagytam a dolgokat folyni a saját medrükben. Pár hét oda-vissza szivatás után odáig jutottak, hogy nem is köszöntek egymásnak. Eözben én ofkórsz nagyon jól szórakoztam.

2. Gonosz, egészségtelen szivatás

Nyár volt és dög meleg. Lementem a raktárba, de senki sem volt ott. Erre nagyon ideges tudtam lenni, mert világosan megmondtam nekik, hogy valakinek ott kell maradnia mindig, Ha nem tudnak, akkor pedig zárni kell.

A raktárosaim ilyenkor kapták a legtöbb "ajándékot" tõlem. Körbenéztem, mivel büntethetném engedetlenségüket.

Túl voltunk már:
- az asztalhoz ragasztott iroda kellékeken;
- a két oldalas ragasztóval összeragasztott széktakarón, amit Csabi fél napig hordott a seggén anélkül, hogy feltûnt volna neki;
- az erõspaprikával bekent poharakon;
- a táskába csempészett Yellow Pages-en (Lacika simán hazavitte, otthon tűnt fel,
miért volt olyan nehéz a táskája);
- a visszaállított faliórán, aminek köszönhetõen jó fél órával többet dolgoztak.

Valami új kellett. Ekkor vettem észre az olajradiátort Irénke széke mellett. Bedugtam, bekapcsoltam, feltekertem, elmentem.

Aznap még el kellet mennem Sásdra, a radiátorról tök megfeledkeztem. Útközben jutott eszembe, gyorsan odacsörögtem. Kérdem minden rendben ? Aszondja Irénke igen, de majd megdöglenek, olyan meleg van a raktárban.

Mondom, miért nem kapcsoljátok ki az olajradiátort - és lehalkítottam a
kihangosítót.

3. Eladjuk cuci mindenét

Ezt már talán meséltem, de prokee is elmeséli minden találkozón a
futóversenyes kalandjait, szóval...

Cuci hithû kommunista volt és egy igazi puncsgép. Talán ezért is vettünk neki születésnapjára egy puncstortát vörös marcipán csillaggal.

Egyszer nagyon el voltam havazva melóval, ezért pihenésképp elõvettem a
privát telefonom. Kikerestem cucit és hívtam.

Érdeklõdtem az eladó lakókocsi után, amit a Bazárban hirdetett. Cuci kicsit zavarban volt, illedelmesen közölte, hogy ez tévedés lesz, van ugyan lakókocsija, de nem eladó.

Na, ekkor már lendületben voltam, nem lehetett leállni, ezért lementem Lacikához és megkértem, hívja már föl és érdeklõdjön a bazárban hirdetett eladó autó után. Ez is rendben ment.

Aztán hagytam pár órát pihentetni a dolgot, majd következett másik Lacika, aki már a házát akarta megvenni.

Itt szakadt el a cérna Cucinál, aki gyorsan összeveszett a fél mûhellyel, hogy mennyire szemét emberekkel kénytelen együtt dolgozni, meghirdetik mindenét az újságban.

Néha még most is felhívom, hol a meleg társkeresõben lévõ hirdetés, hol eladó hízók után érdeklõdve.

4. Még mindig telefon, de már johnny, a cigányzenész

Johnny, a festõ igazi bolond volt. Egy nagy langaléta cigányember, aki csupa
hasonló származásúval vitte a festõ részleget. Elsõ bemutatkozásként - látván az erõs etnikai jelenlétet üzemükben - egy romaviccel indítottam, amitõl köpni nyelni nem tudtak.
Aztán napi rutin lett, hogy reggeli körutamon bemegyek hozzájuk és cigányvicceket mesélek.

Végül már követelték, nekem meg vennem kellett egy roma viccgyûjteményt.

Szóval Johnny szabadidejében egy roma hagyományõrzõ együttest vezetett. Gondoltam, ezzel lehetne valamit kezdeni, így felhívtam, mint a siklósi önkormányzat kultúrális megbízottja és meghívtam õket a közelgõ várjátékokra, egy fél órás mûsor erejéig.

Mindent letárgyaltunk, anyagiakat, színpadképet, hangosítást. Vgezetül megemlítettem, hogy szívesen vendégül látnánk õket a közeli vendéglõben, csak mondják meg, mit ennének szívesebben, irgét, vagy kányát.

Érdekes volt, mert azonnal kitalálta ki van a vonal másik oldalán. Amúgy rendes emberek voltak, mai napig kiabál utánam, ha meglát valahol, hogy fõnök, fõnök álljon már meg az isten szerelmére.

5. Kisállatok és a nõk

Egyszerû móka volt.

Lacika panaszkodott a csajokra, hogy mennyire kétszínûek, mondanak mindenkire kígyót-békát, hogy mennyire nem dolgoznak az emberek, de mindig õk az elsõk akik mennek kezet mosni, meg kávézni, ha szünet van.

Ősz volt, költöztek az egerek befele a mûhelyekbe. Egyik reggel fogtunk is egyet, én nem bántottam õket, mert szeretem a rágcsálókat, volt is otthon mindig egerem.

No, gondoltam, szerzek egy kis örömet Lacikának, beraktam az egeret egy üres Ultra Dermes dobozba és kicseréltem a csap mellett lévõvel.

Jött a reggeli szünet, Zsuzsa a duda hallatán dobott mindent el és rohant
kezet mosni. Nem csak, hogy rányúlt az egérre, de ki is vette a dobozból. Ott állt, sikonyált és csak nem engedte az egeret.

Sosem derült ki, ki volt.

6. Kapcsolom a raktárt!

Fáradt voltam, kimerült meg minden. Kellet egy kis felüdülés.

Felhívtam hát haveromat, majd miután felvette, lekapcsoltam a raktárba. Kb. 1 percre volt az irodám a raktártól, mikor odaértem még veszekedtek, hogy ki hívott kit.

Ekkor kikaptam Irénke kezébõl a telefont, elküldtem haveromat a francba és
lecsaptam.

Irénke szemében nagyot nõttem aznap.

7. A bolt

Volt mellettünk egy márkabolt. Zoli volt a boltos, egész nap a pöcsét vakarta, meg bájcsevegett a ráérõ nyugdíjasokkal.

Egy nap bejött a főnököm, hogy vett egy új brifkót, csináljak már valami
poént a régi tárcájával. Lementem Lacikához, törtük a fejünket, majd megszületett az ötlet. Fénymásoltunk pár ezrest, kivágtuk, beraktuk õket a tárcába, majd horgászzsinórt erõsítettünk rá (klasszikus).

A tárcát kidobtuk a járdára, a bolt bejáratához, mi oldalról vártuk a
palimadarakat. Jött is egy papa, aki meglátta a tárcát. Hajolt volna érte, ekkor megrántottuk és behúztuk. Az egész úgy tűnt, hogy a boltos mókázik.

Láttuk ahogy az öreg benéz a boltba, hallottuk Zolit köszönni neki, hogy
adj isten bátyám. Az öreg nem kicsit lett ideges, meg volt gyõzõdve róla, hogy Zoli szivatja.

Tovább nem tudom, mert ennél a résznél már kereket oldottunk.

8. Csapágyat teszteltünk

Új beszállító jelentkezett, kértem tõle mintadarabokat tesztre. Lement a 72 órás nyúzó próba, csapágyak jól bírták. Kitaláltam, hogy forgassuk meg õket még sűrített levegõvel, az tudja csak igazán gyorsan kinyírni õket.

Aztán persze játsszunk is, kivittük a tömlőt az udvarra, megpörgettük a csapágyat és letettük a betonra.

Pár másodpercig egyhelyben forgott, majd megindult a bolt felé.

Úgy törte át magát az üvegajtón, hogy épp csak akkor lyukat ütött, mint
amekkora a csapágy volt. Hülye Zoli meg azt hitte rálõttek...

lowtyo

Az Autófília belső levlistáján továbbra is zajlik az élet. Fényes és magas homlokú házi költőnk , Lowtyo legutóbb a Totalcar által ihletett versét osztotta meg velünk:

"Találtam egy verset.
Valami dél-dunántúli költő műve."

Totalcar, napi rutin
reggel olvaslak a budin
laptopom ezért is büdös
asszonykám meg ettõl dühös.

Rácz Tomikát hallom szólni
jobb vagyok, mint postás józsi
van nagy buszom, olasz szívvel
lemosom majd hideg vízzel.

Robi fején lila kukker
tisztán látszik, újpest drukker
maxán karból egyet látni
100-nál kell a kettõt váltni.

Bende Tibi, drága druszám
mit veszel a BX után?
lesz e ismét V8 BENZ-ed?
G-klasset kellene venned.

Balázs Vitya magas, erõs
félve mondom, tuti, hogy nõs
pancsija pont mint az enyém
pömpörömpöm pömpörömpöm.

Kari gyerek olasz fan
lába közt egy Honda van
ki látott már ilyen blamát
add el, vegyél Aprilliát.

papptibinek sok a gondja
elfogyott a dedalonja
evett reggel, nem kis hiba
nem ülhet ma Ferrariba.

Zirig alszik, igen fáradt
álmában durrant egy párat
lát még három rönó jelet
szeretne egyel több kezet.

Csikós Zsolti, drága kincs
jó, ha van, de haja nincs
nem baj, nem kell, ami fontos
az összes cikke mind 10 pontos.

Végül pedig itt a lényeg
és ezek a puszta tények
odaadnám karom lábam
hogy Angélát futni lássam

"Ezek a dunántúliak...
Külsõsöket meg sem említik :)"

A nap képe Brnoban:

...többi hamarosan...

Vigyázni kell ezekkel a megállni tilos táblákkal, mert könnyen ráfázhat az ember fia, ha nem figyel eléggé...

Véletlenül éppen gyalog voltunk, amikor kisebb konfliktusba keveredtünk a helyi rendőrökkel.

Történ ugyanis, hogy kilátogattunk gyalog az érdi "Kilométeres Utcabálra". Ez egy minden szeptember elején megrendezett, meglehetősen nagy buli, koncertekkel, árusokkal. Ilyenkor a 7-es főút érdi szakaszát elzárják az autók elöl, és az utcabálozók veszik birtokba.

Nagyobb térképre váltás

Mivel masszív alkoholfogyasztást és Deák Bill Gyula koncertlátogatást terveztünk, természetesen alkoholmentes sofőrrel vitettük le (majd később haza) magunkat. Kiszálltunk az autókból, és a Diósdi út - Balatoni út kereszteződésénél vetettük bele magunkat a fergetegbe.

A kereszteződés teljes terjedelmében a gyalogosoké volt, így megálltunk a járdaszigeten, és a büféhátizsákból kiosztottuk igény szerint a hűtött söröket, valamint Kasper a helyszínen megkeverte a whiskey-kóláját.

Ekkor hátulról megjelent egy egyenruhás rendőr, és meglehetősen keresetlen stílusban távozásra szólította fel a brigád közelebb álló részét. Mivel éppen pakoltunk, nem mindenki mozdult rá azonnal a kérésre, mire rendőrünk határozott üvöltözésbe kezdett:

"Nem látja, hogy itt egy megállni tilos tábla van ???"

Nos, itt a társaság egyik fele masszív röhögésbe kezdett, a másik fele (beleértve engem is) értetlenül bámult rá. Hangsúlyozom, egy járműforgalom elől lezárt részen, rendezvényen, gyalog voltunk. ráadásul adott pillanatban még csak nem is az úttesten.

Valaki szóvá is tette ezt, mire a rendőr magából teljesen kikelve folytatta az üvöltést:

"FOGJA MÁR FEL, HOGY ITT NEM LEHET MEGÁLLNI, OTT A TÁBLA, ELMAGYARÁZZAM A BARÁTJÁNAK IS ???"

Nos, ennél a résznél született meg az este szállóigéje, a társaság pedig szellemileg teljesen szétcsúszott. Tomnemtom röhögve üvöltözte nekem, hogy "Nem látod, hogy itt megállni tilos???", Kasper a röhögéstől melléöntötte a whiskey felét, a többiek meg, tekintetükkel a táblát keresve harsány röhögéssel arrébb ballagtak... Rendőrünk valószínűleg nem erre a reakcióra számított, így tekintélye maradék cafatait megőrzendő meglehetősen agresszívan löködte arrébb az egyébként épp távozó brigádot.

Megjegyzem, a tolonc oka egészen prózai volt, a hamarosan érkező tüzijátékot innen lőtték fel, ezért a kereszteződést biztonsági okokból körbekordonozták és kiürítették. Persze lehetet volna ezzel az indokkal is kezdeni, ám akkor nekünk valószínűleg kevésbé lett volna vidám az esténk...

Gratulálunk ! :)

(Lánglovagok)

(Remélem, nem csak nekem új :) )

1. A sör mindig nedves. A puncinál ehhez fáradni kell.
Egy pont a SÖRNEK

2. A meleg sör íze borzalmas.
Egy pont a PUNCINAK

3. De a hideg sör fenséges!
Egy pont a SÖRNEK

4. Ha belenyalsz a sörödbe és szőrszál megy a fogad közé, könnyen elhányhatod magad.
Egy pont a PUNCINAK

5. Ha sörtől bűzösen mész haza, a feleséged a plafonon lesz, jelenetet rendez, nem enged be, stb. Ha punciszagúan mész haza, a plafonon lesz, nem enged be, akár még el is hagy. Nézőpont és egyéni megítélés kérdése, legyen DÖNTETLEN.

6. Tíz sör egy este és nem tudsz hazavezetni. Tíz punci egy este és nem is akarsz.
Egy pont a PUNCINAK

7. Ha nyilvánosan sok sört teszel magadévá, megvetnek. Ha akár csak egy puncit is magadévá teszel nyilvánosan, legenda leszel.
Egy pont a PUNCINAK

8. Általában nem traktálják az embert öreg sörrel.
Egy pont a SÖRNEK

9. Lehúzni a cimkét a sörökről unalmas. Bugyikat lehúzkodni jó móka.
Egy pont a PUNCINAK

10. A legtöbb országban a sört megadóztatják.
Egy pont a PUNCINAK

11. Ha iszol egy második sört, attól az első még nem borul ki.
Egy pont a SÖRNEK

12. Mindig tudhatod, hogy te nyitottad ki elsőnek.
Egy pont a SÖRNEK

13. A söriváshoz nem kell búvárruha.
Egy pont a SÖRNEK

14. Mindig pontosan tudod, a söröd mennyibe fog kerülni. Amúgy is, a sör olcsóbb.
Egy pont a SÖRNEK

15. A sörnek nincs anyja.
Egy pont a SÖRNEK

16. A sör nem várja el, hogy fél óráig ölelgesd miután megittad. A sört mindig könnyű ledönteni.
Egy pont a SÖRNEK

17. Több sör együtt sem beszél hülyeséget.
Egy pont a SÖRNEK

VÉGEREDMÉNY: SÖR-PUNCI 10-6
A sör simán győzött!
 

Ui. Ha nő vagy, és most dühösnek, megalázottnak, lealacsonyítottnak érzed magad, jusson eszedbe, hogy a sörnek nincsenek ilyen érzelmei, legalábbis nem fejezi ki őket, szóval még egy plusz pont a SÖRNEK!

Soha, ismétlem, soha ne hagyjatok magára úthengert, ha elfolyt a magzatvize...

...mert pillanatok alatt lekölykedzik !

Két frappáns dolgot szeretnék a figyelmetekbe ajánlani:

Az Istálló-Tech Kft-t (LAN és WAN kiépítése a közösségi kommunikáció elősegítésére, csődör-kanca interfészek, egyedi igényre szabott, könnyen konfigurálható zabtovábbító robotok)...

...és a biozöld Picantoval flesselő Lucernával Lúgosító Ligát. (10-ért szálja, 960-ért csokorja! )

Kezdem kiheverni Akali-Alsóörs fáradalmait, ráadásul Láng Vince kalandjaiból is az utolsó résznél tartok (a Gyalogbékát és az Őrjárat az égen-t már kivégeztem).

Tehát előkaparom a gondolataimat, van képem hozzá (hehe, de sz*r), lesznek postok. Autóbuzikon is, téma van, csak dolgozni kéne rajta.

Addig is... Meséltem már, mikor 39 forintért billiárdasztalt vettem az Auchanban ?

(elég régi történet, kedvesem találta a 2005-ös bejövő emailok között...)

Még megvan, elviszem ősszel a következő Belsőség-Autóbuzik partira, oszt majd jót billiárdozunk :)

Tommi hívta fel a figyelmemet az Atom blogján látható autóra.

 Most akkor trendet teremtettünk, vagy valami más célt szolgál a sárkány ? :)

Apropó, egy új video, tavalyi, de még nem használt felvételekkel CIX-Digitcam-Lacától: 

Áruháznyitás

Valamikor, nem is olyan régen, épült egy Tesco Érden. Nem vagyunk megrögzött áruházjárók, sem az akciókat, sem az újonnan nyílt üzleteket nem tartjuk nyilván. Így aztán egyszer csak az tűnt fel, hogy a parkolóban autók állnak. Tündérem éppen készült meglátogatni barátnőjét és annak születésnapos gyermekét, kitűnő lehetőségnek tűnt 1. megnézni, vajon ez is olyan szakadt, szutyok hely-e, mint a battai; 2. beszerezni valami ajándékot a gyermeknek.

Bevágtattunk, irány a játékosztály. Ilyenkor mindketten egyszámjegyűvé fiatalodunk, tízperceket tudunk játszani a plüssállatokkal. Most is kiszúrtunk kettőt, egy bárányt és egy... khmmmm... macskaszerűséget...

 Hát, megvettük őket. A kassza felé vettük az irányt, ahol meglepve tapasztaltuk, hogy:

- az összes kassza működik

- mindegyiknél óriási sor, púposra rakott kocsikkal

- többen nem csak egy bevásárlókocsit toltak

Ekkor tudatosodott, hogy az áruháznyitás napja lehet. A milliónyi akcióra éhes fogyasztó között elég furcsán éreztük magunkat, de nem akartuk veszni hagyni a két állatot, ezért végigálltuk a sort. A pénztáros csaj és a biztonsági őr enyhén gyanúsnak talált minket a kemény két tétellel, de nem volt nálunk plusz szatyor vagy táska, és még kabátot sem vettünk. Szerencsére testüregmotozásra nem került sor...

Hazafelé eldöntöttük, hogy a két állatot megtartjuk, annyira esdeklő tekintettel néztek ránk egész úton. Ezzel viszont lőttük a gyermek ajándékait. Mi a megoldás ? Másnap visszamentünk.

A két dög persze kapott nevet is. A bárány (aki egyébként szerintem tehén) a Kopernikusz Zsolt nevet kapta, a macskaszerűség pedig, jobb ötlet híján Krumpli lett.

Igen, harminchárom éves fejjel is vannak plüssállataim, sőt, nevet is adok nekik.

Éééééééééés ? :)

Hát, arra nem emléxem, hogy a kasszás csaj ugyanaz volt-e, de az tuti, hogy a kasszánál az előző napi szekuritis fogadott, és tisztán kivehető volt az arcán az "Engem most tutira nagyon átb*sznak, de az istennek sem jövök rá, hogy mivel" kifejezés.

Köszönhetően annak, hogy a kosarunkban egy 150 darabos puzzle, egy plüssmacska, illetve egy, a kasszánál lévő hűtőboxból kirántott Ginger Ale volt.

Körülöttünk pedig a fogyasztói társadalom krémje tologatta az ipari kartonos csomagolású Tesco Value kólát...

Zsuzsi, a Tourette-szindrómás, narkolepsziás, süket fél macska.

Egyszer volt egy macskánk. Illetve volt többször, de halmozottan sérült csak egyszer.

Felbukkant a kertben, és nyávogott. Pontosabban üvöltött, teli torokból. Ezalatt éppen birkózott valami műanyagvödörrel, amit karmolt-rúgott-harapott.

Próbáltam elzavarni, de annyira elmerült a munkában, hogy nem vette észre sem azt, hogy közelítek, sem a tőlem telhető legnagyobb hangerővel előadott "Ssssssssscccc!" kiáltást, ami ugyan nehezen artikulálható, de minden becsületes macskánál működik.

Aztán mire odaértem, elaludt. Pedig nem én jöttem lassan, ő volt gyors. Felemeltem, az egyik mancsának karmait alig tudtam kifeszegetni a vödör pereme alól, éa megvizsgáltam.

Egy relatíve fiatal leány volt. Hibátlanul fehér színű, rózsaszín orral és talppárnákkal, nagyjából sérülésmentesen. Letettem a földre, mert a kezemben úgy festett, mint egy rongybaba. Mi tagadás, elég komoly átéléssel aludt.

Ahogy lefektettem a fűbe, felébredt. Kinyitotta a szemeit, és csodálkozva meredt a vödörre. Valószínűleg sejtette, hogy emlékeznie kellene azzal kapcsolatban valamire, csak nem jutott eszébe, mi is lehet az.

Én közben naivan ciccegtem neki, amely szintén elég infantilis dolog egy huszonéves sráctól, de egyrészt hatásos, másrészt meg egy k*rva macska csak nem fogja elárulni senkinek :)

A dög ezalatt maximális koncentráció mellett az égvilágon semmit sem csinált, eltekintve attól, hogy időnként hevesen nyávogott párat, mint Cartman a 1108-ban (a South Park Le Petit Tourette című része).

Lassan kiderült, hogy a macska:

1. tök süket, ami egyébként a tiszta fehér macskáknál elég gyakori genetikai rendellenesség, különösen a perzsáknál.

2. Narkolepsziás, ugyanis a leghülyébb helyzetekben (például másik macskával folytatott élet-halál küzdelem közben) volt képes azonnal elaludni (és itt az azonnal szót a lehető legkonkrétabb értelmében használom)

3. Tourette-szindrómás, ugyanis bármely pillanatban képes volt akaratlan, kontrollálhatatlan mozgásokat, vagy nyávogásokat produkálni.

Mivel az elesett állatokról mindenkinek a saját esendősége jut eszébe (jó, egyeseknek esetleg zsák, ásó, gyufa, gázolaj, esetleg leves, de az aberráltakra most nem térnék ki), megsajnáltuk, és befogadtuk. Arra komolyan figyeltünk, hogy az utcára ne nagyon jusson ki, hiszen szerencsétlen nem hallja a közeledő autót - de nem mindig jártunk sikerrel. Nagyjából két hét után nem is került elő többet. Azt hittük, valaki elvitte, vagy elütötte, mindenesetre arra számítottunk, hogy sosem  látjuk többé.

Így is lett, egészen két hétig. Akkor felbukkant, üvöltözött egy kicsit az udvaron, utána felsétált a lakásba, megcibálta Zsófi nevű perzsamacskám fülét, felzabálta a fél tál kaját előle, majd fejjel előre belezuhant, és elaludt.

Mi örültünk, Zsófi nem annyira. Mindenesetre maradt, két hétig. Aztán eltűnt, majd előkerült, ismét eltűnt, majd előkerült, majdnem pontosan kéthetes periódusokban.

Kezdett már idegesíteni, hogy vajon hol jár ilyenkor, de nem sikerült a nyomára bukkanni. Kérdezősködtem is a szomszédoknál - az egyik például közölte, hogy fogalma sincs, amúgy sem ismeri meg Zsuzsit, mert mindig összekeveri a második szomszéd fehér macskájával, ráadásul állítólag az is folyton eltűnik.

Nos, rövid tisztázó beszélgetés után kiderült, hogy Zsuzsi a második szomszédhoz beköltözött albérlőké. Mármint négy hétből kettőig, aztán a mienk, a másik két hétre.

Szegény ezzel lebukott, így kilakoltattuk, és ettől kezdve csak néha hozta a szél csendes nyári éjjeleken a higgadt üvöltözését...

Miskolcon kevés a mozgólépcső

Esté, aki kora kamasz korában a bitekhez ragadt, és tudomásom szerint azóta sem engedte el azokat (vagy azok őt), Miskolcon nőtt fel. Ott írta az első programokat, még Commodore Plus/4-re, ami legalább olyan lúzer típus volt számítógépben, mint a Trabant autóban. Viszont nagyon kellemes társaság verődött köré, és amikor Esté úgy döntött, hogy az addig elkészült (egyébként abszolút pofi kivitelezésű) játékait megpróbálja pénzzé tenni, négyen csapódtunk mellé, hogy segítsünk.

Az érvényesülés helye ugye vagy Hollywood, vagy Budapest, tehát Miskolcról először is fel kell utazni, majd ott nekilátni az érvényesülésnek. Mi persze kiérkeztünk Esté elé a keleti pályaudvarhoz (bocsesz, autó még sehol, voltunk 14-15 körül), majd miután megérkezett, a metró felé vettük az irányt.

Az M2 mozgólépcsőnél furcsa dolgot tapasztaltunk: Esté ugrott egyet a lépcső elején. Kissé furcsa volt, de nem reagáltuk le. Azt sem, amikor a végén is ugrott.

Amikor a Blahán kifelé ugyanezt eljátszotta, már nem bírtam magammal , és megkérdeztem, miért teszi. Kissé zavartan mondta, hogy mikor utoljára metrózott Pesten, még elég kicsi volt, és Anyu mindig azt mondta a mozgólépcső végén, hogy HOPP ! - és erre neki ugrani kellett.

Hát, mit mondjak, a tinédzserek kegyetlenek, nagyon sokáig cinkeltük ezzel. Egészen pontosan két évig. Ettől kezdve szokássá vált a társaságban, hogy a mozgólépcső végén leszorított talppal "úszunk fel" a fésűre, ami a lépcső végén fogadja az elemeket. Ilyenkor elég volt csak egymásra vigyorogni, és mindenkinek eszébe jutott a HOPP, és Esté története.

A szemétkedés egészen addig tartott, amíg (nagyjából 3 évvel később) a társaság egy tagja (nevezzük mondjuk Kovács Istvánnak) meg nem vásárolta élete első igazán drága, márkás cipőjét (talán Adidas Torsion). A vásárlás történetesen éppen akkor történt, mikor Kovács István is, és Esté is Pesten járt. Cimborám igen büszke volt az új báli topánra, annyira, hogy át is cserélte, és ebben kísértük ki Estét a miskolci vonathoz. A mozgólépcsőn persze előjött a soha meg nem unható poén,  amiben ekkor már Esté is részt vett. Büszke mosollyal arcán, leszorított lábfejjel felúsztatta magát a fésűre. Mögötte ugyanígy tettem én is, majd Kovács István is.

Azaz tette volna, ha a vadonatúj Adidas talpát be nem csippenti a fésű. Ettől ő persze megállt, kihúzni a lábát ugyanis nem tudta. Nyilván egy erősebb rántással szabadult volna, de akkor oda a vadonatúj, méregdrága cipő.

Ezalatt két fontos dolog történt. Először is mi a térdünket csapkodtuk összegörnyedve, hiszen a HOPP-os poén ilyen fokú kiteljesedése teljesen váratlanul jött, ráadásul a szenvedő alanyai sem mi voltunk. Másrész pedig a lépcsőn ezalatt Budapest lakosságának nagyjából egyharmada próbált feljutni a pályaudvarra, ám a lépcső végén botladozó cimboránk miatt ez közel sem volt ilyen egyszerű. Különösen nem úgy, hogy a pályaudvarra általában csomaggal igyekszik az ember...

Nos, a burleszkbe illő jelenet erős 8-10 percig tartott, ezalatt mi igen jól szórakoztunk, Kovács István viszont nem annyira, sem pedig a fején-hátán bőröndöket és saját magukat átvonszoló, nem sokkal kevésbé bukdácsoló utazóközönség.

Hirtelen következett be a vég: barátunk valószínűleg megunta a hömpölygő tömeg intim közelségét, és egy hirtelen mozdulattal kirántotta a cipőjét a fésű fogságából. Már persze azt, ami maradt belőle, a talpat ugyanis benyelte a szerkezet.

Gyors cipőcsere után továbbmentük, és Kovács István legnagyobb bánatára bejegyeztük a célszemélyt az elkövetkezendő évek szívatásaihoz :)

Szerelni csak ügyesen, szépen...

Próbáltatok már a Trabant gyári emelőjével kereket cserélni ? Nem egy megbízható szerkezet, de van az úgy, hogy más nem áll rendelkezésre. Én mondjuk két ilyen emelőn komplett bölcsőcserét csináltam egyszer, májusban, ráadásként felváltva volt szakadó hóesés és ragyogó napsütés. A műtét sikerült, az emelő bírta a strapát.

Így teljes bizalommal álltam neki nem sokkal később a hátsó fékek felújításának a ház előtt, a járda és az úttest közötti füvön. Emelő be, autó fel, kerék le, dob le, hajrá.

A hypermarketben vásárolt szerelőládámon ülve éppen a fékpofákat forgattam ki a helyükről, amikor az emelő oldalirányban elbólintott. Ettől az autó leült, kidobta maga alól az emelőt. Ahogyan félig a kerékdobban ültem a ládán, a sárvédő íve gyöngyörűen rázárt a két felső combomra, hajszálnyival a térdkalácsom felett. Az autó segge leült a fűre, a lábamat meg pont annyira nyomta le, hogy sem kifordítani, sem kihúzni nem tudtam a kerékdobból.

No, baj van. Hétköznap délelőtt tíz óra, telefonom a kocsiban, én alatta, otthon senki, de még a szomszédban sem. Az utcában ilyenkor a kutya sem jár, ülhetek itt délutánig. Ráadásul a két lábam között nincs annyi hely sem, hogy legalább a féket megcsináljam addig...

Talán egy órája cigarettázhattam nyugodtan félig az autó alatt, amikor Attila, a pár házzal lejjebb dolgozó autószerelő bukkant fel egy E30 318 nyergében. Eszembe jutott, hogy előző nap segítettem betolni neki az autót az udvarba, valami üzemanyagellátási probléma miatt hozták be, nyilván kész, és próbálja.

Arcomon földöntúli örömmel integettem neki, hogy segítsen. Ő mosolygott, visszaintegetett, és büszkén elhúzott a BMW-ben.

Kábé fél óra múlva tért vissza, és ugyanez a jelenet játszódott le. Aztán újra, újra, újra és újra.

Akkor már elég higgadt voltam, tisztában voltam vele, hogy történjék bármi, nekem délutánig-estig itt kell ülnöm. A pozíció nem volt kényelmetlen vagy fájdalmas, a kerékjárati ív épp csak annyira nyomta a lábam, hogy ne tudjam mozdítani, kellemetlennek csupán a kezdődő zsibbadást lehetett mondani, no meg persze a tehetetlenséget. Ám a következő alkalommal Attila lassított, majd megállt.

- Szevasz !

- Szia Attila ! Látom, tetszik a gép.

- Aha, finom, megy, mint az ördög, csak néha megáll az AC. Valószínűleg valami elektromos probléma, át tudsz majd jönni meglesni ?

- Hát, figyelj, ma nem fog menni. Maximum este.

- Addigra vissza kell adnom a gazdájának, nem lehetne most ?

- Semmiképpen, most tényleg nem érek rá.

- Miért, mivel foglalatoskodsz ?

- BESZORULTAM A KOCSI ALÁ B*ZMEG, TE MEG K*RVÁRA NEM AKARSZ KISZABADÍTANI, ÚGYHOGY VÁRNOM KELL VALAMI ÉPELMÉJŰ SEGÍTSÉGRE !!! - közöltem cseppet sem úri modorban, valószínűleg igazságtalanul...

Természetesen percek alatt kiszabadított, bár azért előtte röhögcsélt egy keveset :)

A hétvégi bulira való tekintettel két idevágó sztori, meg két nem idevágó:
(Nem, nem vettem részt a parádén... A kordon túloldalán sem...)

Meleg ruha

Egyszer télen anyukám azt mondta, öltözzek meleg ruhába.

Visszamentem, felvettem egy rózsaszín cicanadrágot, egy flitteres, mély dekoltázsú ujjatlan, köldököt mutató topot, meg egy piros körömcipőt.

Drága anyukám nagy levegőt vett, tízig számolt, majd közölte, nem pont így
gondolta.

(Jó, ez nem megtörtént sztori, de jól hangzik, nem ? :) )

Diszkóbaleset

Egyszer Dabasra mentünk dizsibe. Ittunk sok narancsvodkát, ezután kibontott hajjal, ég felé kalimpáló kézzel táncoltuk önfeledten a Sing Hallelujah-ra.

Egyszer csak valaki megfogta a seggem. Hátrafordultam, enyhén szakállas arccal - ott állt a helyi vajda fia (legalábbis később ezt mondták), a maga cirka 180 centijével és hasonló nagyságrendű kilóival. Kissé zavarodott volt a tekintete, és csak állt meglepetten, szótlanul. Bizonyára nem erre számított.

Ennél kicsit vidámmabbak voltak a háta mögött a haverok, ültek a pultnál a bárszéken, térdüket csapkodva röhögtek.

A helyzet annyira megalázó volt (nem nekem), hogy elégtételt kellett venni. Kicsivel később pánikszerűen menekültünk bátyám 2140-es Moszkvicsával Pest felé lekapcsolt lámpákkal, mögöttünk pedig két citromsárga és egy piros gömbegykettes Zsiguli.

Valószínűleg csak azért úsztuk meg, mert a Moszkvics 1.5-ös motorjára cirka 240 kiló nettó utastömeg jutott, míg az egykettesek legalább 750-et cipeltek fejenkét :)

Biobolt

Tündérem meglehetős kitartással hisz az egészséges táplálkozásban. Én a zsírszalonnában meg a rántotthúsban hiszek, de nem vagyunk egyformák. Ennyi év után már ki sem röhögöm csendben, amikor teljes kiőrlésű pitypagliszet vásárol, sőt, el is szoktam kísérni megfelelő szakboltokba. Amíg ő válogat, én csendben szemlélődöm. Viszont sosem vásárolok.

Egyszer éppen Szentendrén csavarogtunk, és ultrasürgősen vásárolnuk kellett valami retekcsírát, vagy ilyesmit. A HÉV-végállomás mögött szerencsére akadt egy éppen nyitvatartó, területileg ügyeletes biobolt, hát bevágódtunk.

Már az furcsa volt, hogy míg "rendes" boltban háttérzeneként Danubius, Roxy, Juventus, vagy más hasonló kereskedelmi rádió szól, itt a hifiben éppen kezdődött a "Bóbita, Bóbita táncol..." kezdetű Weöres Sándor-vers, Halász Judit előadásában. A pult mögött ráadásul egy fiatal srác és egy zsenge leányka állt, éteri mosollyal, tejfelszőke hajjal, enyhén átlátszó bőrrel. Kicsit meg is ijedtem, amikor megmozdultak, azt hittem, szimplán reklámbábuk, népszerűsítendő az egészséges táplálkozást.

Kedvesem tétován válogatott, én közben álltam, és vártam. Biokislány megszólított, mint rendes kereskedőhöz illik:

- Tessék parancsolni, miben segíthetek ?

- Köszönöm, csak várok, a párom vásárol.

- Addig önnek adhatok valamit ?

- Köszönöm, de tényleg NEM, szimplán várnék tovább.

- Mégis, valamivel, bármivel, nem segíthetek ?

- NEM, nem nagyon láttam semmit, ami érdekelne, köszönöm.

- Rendben, de ha bármit mégis, esetleg, akkor nagyon szívesen.

Aljas szemétláda vagyok, de ekkor már nem bírtam magammal:

- Hát, azt hiszem, mégis. Egy puhadobozos, barna Sopianae-t kérek.

Embert ilyen rövid idő alatt tejesüvegből vaskos vörösboros palackká változni még nem láttam. Hajszálnyival kisebb sértés lett volna, ha azt feltételezem, hogy esténként ártatlan gyerekmacskákat kínoz Mónika Show közben.

- Uram, ez egy bioélelmiszereket árusító üzlet, cigarettát sosem tartottunk, nem is fogunk. A dohányzás káros az egészségre, rákot okoz, és mellesleg...

- OK, köszönöm, akkor mégsem kérek semmit.

Többször nem kérdezett.

Másik vásárlás

Egy csendes napon kedvesem felcsörgött a munkahelyemen. Szólt, hogy bár előző nap megejtettünk egy nagybevásárlást, két fontos dolgot elfelejtettünk. Nevezetesen sajtot és toalettpapírt.

Mivel nyugi volt, szóltam a főnökömnek, hogy kiszaladnék a 100 méterre lévő CBA-ba papírért és sajtért. OK, mondta, de ha már így eszébe juttattam, vegyek már neki is egy nyolcas csomag gurigát, mert a céges készlet is fogyóban, és hamarosan bajban leszünk.

Átsétáltam, és öntudatos vásárlóként elcsíptem egy bevásárlókocsit, belecsaptam két csomag papírt, meg a pultból egy szimpatikus, előrecsomagolt 40 dekás sajtot.

Beálltam a sorba, majd ahogy sorrakerültem, feldobtam a szalagra a 16 tekercs WC-papírt, meg a 40 deka sajtot.

A pénztárban egy 18 körüli szende leányka ült, aki a szokatlan kombinációtól meglepődve rám emelte kérdő tekintetét. Valószínűleg iszonyatos önuralomra volt szüksége, hogy szóban azért mégse kérdezzen, de én értek a gesztusokból is, így válaszoltam a fel sem tett kérdésre:

- Buli lesz !

Ekkor leány szétesett, a kritikus frekvencia feletti bakfis-kacagásban tört ki, és valahogy beütötte a két tételt, majd elvette a pénzt.

Kifelé menet azt még láttam, hogy a kasszát átadta a kolléganőnek, majd hátramenekült...

Remélem, megpróbálta elképzelni azt a bulit, amelynek két legfontosabb, talán kizárólagos kellékeit leblokkolta aznap :)

Autóbuzikkal társalogtunk autós versekről, és eszembe jutott. Annyira nem jó, hogy oda rakjam fel, de annyira meg nem sz*r, hogy ide se.

Tehát:

Füstbement terv

Egész úton hazafelé
Azon gondolkodám,
Hogyan fogom beindítni
Régen látott Skodám

Mit mondok majd először is
Kedves, szépet neki
Midőn a benzint benyelé,
De nem pufogá ki.

S jutott eszembe számtalan
Szebbnél szebb káromlat,
Midőn nyeherészik a starter,
De a szekér nem halad.

A kárpitba rugdalék,
Repül ezer szilánk,
És én mentem busszal aznap is,
Mint a lúzer apám.

Ehhh, nem tervezem hosszabb távon, hogy az "Egy fotó - egy tréfás mondat" vonulatba hangolom a blogot, de már megint egy ilyet fotóztam ma.

Az ott egy gyerekülés a parkolóban. Kicsit ferdén, de ügyesen középre állítva.

Benzines-gázos négyütemű Wartburg 50.000-ért ?

Igazán alkalmi vétel...

Milyen olajat keverjek milyen benzinbe a kétütemű Trabantomhoz?AWZ P70, a Trabant elődje, vagy a legkevésbé ismert Audi?Milyen olajat töltsek a kétütemű Trabant 601 sebeségváltójába?Honnan lopták a Trabant-motort?Egy orrmotoros ŠkodaAmi még a Dácsiánál is rosszabb - a fél Dácsia...Fél évszázad az Útitárssal 2.Ilyen úri Trabantot még nem láttál - a Sachsenring történeteFél évszázad az Útitárssal 3.Buran - az orosz űrsikló