- prokee -

Az NDK autóiparát elsősorban a Trabantról és a Wartburgról ismerjük, és persze beugorhat még a dombnak felfelé haldokló IFA, a gyakran sík úton is halálhörgést hallató szénné pakolt Barkas. Rutinosabbaknak a Robur, Multicar, motoros alkatoknak a Simson és MZ is felbukkan, amikor elindul a keletnémet Kopfkino.

Ettől az NDK autóipara azért jóval szélesebb skálán mozgott, de a többi típusról többnyire csak homályos, veteránautós fórumokból vagy Facebook-csoportokból felszívott félig, vagy teljesen hamis kép él még a tájékozottabb autóbuzik fejében is. Ennek egyik legerősebb példája az AWZ P70.

A név: AWZ P70

 

Csak P70. Így, egyszerűen kötőjel nélkül, hiszen a logón és minden gyári kiadványon is így szerepel. Jelentése egyszerű, a P a Personenkraftwagen, azaz személyautó rövidítése, a 70 pedig a 700 köbcentis (egészen pontosan 690), kétütemű, kéthengeres motorra utal.

Fontos még, hogy Trabant P70-ként említeni is hiba, hiszen a Trabant név jóval később érkezett. Ahogy a címben is látható, a "hivatalos" márkanév AWZ, amely a VEB Automobilwerk Zwickau rövidítése. A zwickaui autógyár (ahol később a Trabantok is készültek) az évek során többször váltott nevet, de 1955 és 1958 között, tehát nagyjából a P70 teljes gyártási idején átívelve ezt a nevet viselte.

Persze nem végig, az NDK egyébként is viharos történetének a szóban forgó szakaszában különösen gyakori volt, hogy egyes nevek politikai vagy jogi megfontolások alapján egyszer csak eltűntek, felbukkantak, megváltoztak.

1955-ben, amikor az autó gyártásba került, a gyár neve még VEB Kraftfahrzeugwerk Audi volt. Így az első P70-ek még Audi P70 néven gurultak ki a (korábban valóban Audi-) gyár kapuján:

(Fotó: Tobias Vogel)

Még ebben az évben új nevet kapott az üzem, mivel a nyugatra költözött "eredeti" Auto Union, amely az Audi nevet birtokolta, bírósághoz fordult a névbitorlás miatt. Így született meg az AWZ. Ez ki is tartott egészen 1958-ig, amikor új nevet kapott a gyár. Összevonták ugyanis a korábbi Horch műveket (ekkor VEB Sachsenring Kraftfahrzeug- und Motorenwerk Zwickau néven futott) és a korábbi Audi műveket (ekkor ugye már VEB Automobilwerk Zwickau).

Létrejött hát VEB Sachsenring Automobilwerke Zwickau néven a két nagy zwickaui autógyártó egyesülése, és ez a név és forma kitartott egészen 1990-ig, amikor az új idők hatására a név Sachsenring Automobilwerke GmbH lett, és maradt is egészen az 1993-as felszámolásig.

A P70-et ez már csak annyiban érintette, hogy a gyártás vége felé, 1958 végétől Sachsenring P70 néven futottak az autók. Ez azonban már nem igazán jelent meg sehol ilyen formában, maxiumum a forgalmi engedélyekben szerepelt ilyen kombinációban a név.

A cím nem viccel, ennyire terjedelmesen és szerteágazóan valószínűleg még senki nem szedte össze a Trabantok gyártásának történetét, legalábbis ennyi oldalággal és jelentéktelen részlettel még nem találkoztam, mint ami ebben a sorozatban következik. Csikós Zsolt a Totalcar hasábjain ugyan megírta az Audi szemszögéből a márka százéves történetét , de ebben az NDK – érthetően – csak néhány bekezdést kapott.

Most viszont a Trabantszererelem.hu felkérésére kísérletet teszek arra, hogy egészen bizarr és jelentéktelen vadhajtásokat is érintve végigvegyem, hogyan alakult a szászországi autógyártás az elmúlt nagyjából 120 év alatt. Sorra veszem majd nem csak a slágergyanús nagy neveket, de az olyan, mára feledésbe merült kacifántokat is, amelyek egy részéről még a gyakorló autóbuziknak is csak érintőleg vannak homályos információ.

A felkérés alapja mellesleg egy beszélgetés – már ha a beszélgetés megfelelő szó arra, amikor néhány órán át néhány lélegzetvétellel megszakítva ontom az átlagember számára értéktelen és értelmetlen információkat -, amelyet 2018 nyarán az OMMMA névre hallgató, minden évben Magdeburgban megrendezett szociautó-találkozón folytattunk a skandináv trabantos túrából beeső Trabantszerelmesekkel. A szóban forgó rendezvény valószínűleg Európa legnagyobb keleti autókat felvonultató rendezvénye, ahol nem az a kérdés, hogy egy extrém ritka szocijármű megtalálható-e, hanem az, hogy hányféle verzióban. Ahol az alkatrész-kereskedőknek külön Tatra 603 standjuk van, és ahol a KRAZ-alkatrészeket KRAZ-zal hozzák a börzére. Oroszországból, saját lábon.

Kezdjünk bele tehát a Nagyon Nagy Trabant-történelembe, ami egyben a szászországi autóipar majdnem teljes története is lesz, legalábbis úgy a kilencvenes évekkel bezárólag.

A poszt eredetileg a Trabantszerelem.hu-ra írodott, így ott is jelent meg először egy héttel ezelőtt. A folytatások is hasonlóképpen érkeznek, így a türelmetlenebbek ott hamarosan olvashatják a folytatást.

 A kép, amely általában azzal a képaláírással bukkan fel, hogy Moszkvában készült, 1961-ben, a képen Jurij Gagarin látható, miután visszatért az űrből.

A fotón egy Sachsenring P240 látható, amely az NDK-ban, 1956-59 között volt gyártásban. A háromféle karosszériából összesen valamivel kevesebb, mint 1500db-ot gyártottak, ezen belül a kombiból 10-15db, a képen látható kabrióból pedig összesen négy darab készült. Utóbbiak mindegyike az NDK nagy állami ünnepein szolgált díszelgőautóként, így rögtön gyanús lehet, hogy hogyan kerülhetett ebből egy Moszkvába egy olyan parádéra, amihez az NDK-nak semmi köze sem volt.

Sehogy. A kép nem Moszkvában, nem is 1961-ben készült, viszont a tányérsapkás úriember valóban Jurij Gagarin.

A Prága és Brno* közötti autópálya eredetileg csehszlovák terv volt. Európában már a huszas években divatba jött a autópályák építése, a harmincas évekre pedig néhány ország (főleg Német- és Olaszország) már egészen komoly hálózattal rendelkezett, sőt. folyamatosan új szakaszokat épített.

Az 1918-ban megalakult Csehszlovákia eddigre nagyjából felállította és stabilizálta az államszervezetet és infrastruktúrát, és ahogyan ez ilyenkor szokás, csillogó szemmel tekintettek a jövőbe, keresve a fejlődés lehetőségeit. Már 1935-ben elkészültek az első tervek egy, az egész országot átszelő autópályáról Plzen-Kassa útvonalon, nagyjából 700km hosszan, ám a vonalvezetés a három legjelentősebb város (Prága, Brno, Pozsony) közül egyiket sem érintette, így végül semmilyen támogatást nem kapott.

*: Brno, Brünn, Berén, Börön?

Gyakran vita a városnevek "magyarizálása" vagy annak hiánya. Morvaország legnagyobb városa csehül Brno, németül Brünn, magyarul eredetileg Berén (vagy ritkábban Börön), ám ma már a Brünn is beszivárgott a magyar nyelvbe. Én magam azt gondolom, azt a megnevezést érdemes használni, amelyről a legtöbben egyből tudják majd, mire is gondolok - így bár Prága és Pozsony magyar nevét használom, Brno esetében a cseh verziónál maradtam. Ez az elv általános érvényes a többi földrajzi névre is, bár ahol Magyarországon kevésbé ismert nevekről van szó, ott igyekszem többféleképpen megadni azt (pl. Eger / Cheb).

Most, hogy ezt így kitárgyaltuk, ezzel kapcsolatos kommenteket köszi, nem kérek.

A második világháború után a zwickaui autógyártás nagyjából az akkor már egyaránt az Auto Unionhoz tartozó Horch és Audi gyárak romjain épült fel. A romokat szó szerint kell érteni, a két gyárat ugyanis előbb a nyugati szövetségesek szétbombázták, aztán a maradékot a keleti szövetséges vonatra pakolta, és elvitte Szibériába.

Így festett a Horch-üzem 1945 végén.

Legyen meg itt is, hátha hasznos lesz másnak is.

(UPDATE: itt a gyors megoldás is, ha arra volna szükség!)

Ritkán van olyan gond a Voyagerrel, ami igazán megkeserítené a vele való életet, de az ablaktörlő halála ilyen volt. Előbb csak néha-néha hiányzott a munkakedve, de az év elejére teljesen megdöglött, elég kellemetlen időzítéssel.

Egy átlagos ablaktörlőmotor elektromos bekötése amúgy sem egy egyszerű kapcsolás. Mindenki tudja, hogy kikapcsolás után a lapátok mindig visszatérnek az eredeti helyzetükbe. Ez annak köszönhető, hogy az ablaktörlőben lévő végálláskapcsoló mindaddig áramot ad a motorra, amíg a lapátok el nem fekszenek. Olyankor pedig nem csak elveszi a bizsert, de a motor két lábát rövidre is zárja. Egyfajta elektromos fék ez, ami nem engedi, hogy a mozgásban lévő motor és mechanika perdülete/lendülete tovább vigye a lapátokat addig, ahol már újra zárna a végálláskapcsoló, és így újra menniük kéne egy kört.

Nos, el lehet képzelni, hogy ez az áramkör nem csak egy áramforrásból, kapcsolóból és fogyasztóból áll, és a kábelek "polaritása" sem egyértelmű, hiszen a végálláskapcsoló és a motor egyik lába közötti kábelen üzemben pozitívra, fékállásban negatívra van kötve. A szakaszos törlés ezt cifrázza tovább, a leggyakoribb megoldásban az említett végállás-vezetéket szakítja meg az elektronika, és a feladattól függően tesz rá szakaszosan pozitívot vagy negatívot.

A Voyagernél ez annyival van megbolondítva, hogy egy BCM (Body Control Module) felügyeli az ablaktörlőt. Eredeti feladata szerint a sebesség függvényében gyorsítja a szakaszos törlést az álló helyzethez képest - ám hogy ennek eleget tudjon tenni, szükség volt arra, hogy a végállás-vezetéket átvezessék rajta. Szuper, mondhatnánk, sőt, szinte forradalmi megoldás 1996-ban, ám húsz évvel később, 2016-ban egy hibakeresés ebben a rendszerben eléggé halálra van ítélve.

Ezen a kapcsolási rajzon jól látható, hogy az emlegetett végállás-vezeték a C2 csatlakozó 7-es és a C1-es csatlakozó 41-es lába között van megszakítva. Bemegy a BCM-be, ott történik vele valami, aztán kijön, és teszi a dolgát. Maga a szakaszos törlésért felelős elektronika is a BCM-ben van, a kapcsolóban csak a különböző értékű ellenállások kiválasztásával tudunk egyfajta jelzést adni, hogy milyen sűrűn laffogjanak a lapátok. Ezt persze a mindentudó BCM kedve szerint módosíthatja. Ráadásul - bár ezen a lapon nem látszik - a mosó kapcsolójától érkező vezeték (fent a "front wiper switch" 11-es lába) is bemegy a BCM-be, hogy a mosó működtetésekor automatikusan bekapcsolódjon a törlés.

Ráadásként van két relé is a rendszerben. Az egyik csak úgy általában kapcsolja be az ablaktörlő motor tápellátását, a másik pedig a gyors/lassú fokozatok között vált.

A BCM-nek egyébként van saját hibakód-rendszere, ami a motorvezérlővel ellentétben nem olvasható ki célműszer nélkül. Egy ilyet húsz év távlatából beszerezni szinte lehetetlen, de legalább sokba is kerülne. Ráadásul, mint kiderült, olyan hiba lépett fel, amit az sem ismert volna fel, így nem is jelezte volna.

Térjünk is rá a konkrét hibára:
- az ablaktörlő semmilyen állásban nem kapcsol be
- az ablakmosó működtetésére azonban töröl kettőt-hármat, aminek végeztével nem feltétlen a végállásban landolnak a lapátok

Ebből kiderül, hogy az ablaktörlő motorral és a mechanikával nincs gond, ahogyan az is, hogy a végállással viszont igen. Kis keresgéléssel ki is derült, hogy ez gyakori (és sajnos néha visszatérő) gond a Voyager GS-szériánál, amit a BCM egyik felületszerelt (SMD) ellenállásának hibája okoz. Ennek a javítását akarom most nektek megmutatni, hogy legyen ebből fotós, magyar nyelvű leírás is.

Már persze ha nem akar valaki inkább 50 euróért venni egy bontott BCM-et, amivel vagy menni fog az ablaktörlő, vagy nem. 

Hát így kell ezt:

Először is bontsuk le a kormány alatti burkolatot. Balról egy csavar (marok-csillagcsavarhúzó jól jön), alul... ööö... talán három, és a kézifék kioldókarja alatt is kettő. A többi patent.

Aztán megtaláljuk ugyanezt kevésbé esztétikus kialakításban, fémből, ezt 9-10 M6-os csavar fogja, ahogy az nagyrészt látható is.

Ez van a fémfedél alatt, és már látható is a biztosíték- és relétábla, ami valójában maga a BCM. Ezt kell kioperálnunk. Igazság szerint szakmailag indokolt módon ilyenkor le kéne kötni az akkusarut, de valójában az is elég, ha (a fotóval nem egyező módon) kivesszük a kulcsot a gyújtáskapcsolóból, és az anyósülésre dobjuk. Nincsenek csupasz fémfelületek, vagy szigeteletlen, kilógó érintkezők, szóval aki nem fosós, annak felesleges az akkut piszkálnia.

Így néz ki a BCM elölnézetben. A három látható hatlapfejű csavar rögzíti (10-es kulcs kell hozzá), illetve eredetielg ezek oldása után két fémfülbe is be van akasztva. Nálam ebből az egyikbe már nincs, ahogy a jobb oldalon a felső csavar felett látható. Illetve itt éppen nem látható a fülbe illeszkedni hivatott, de sajnos már letört láb. Ha már szabad fityeg, 11-es nyílású dugóval vagy T-kulccsal essünk neki a fenti négy csatinak. Ezeket menet fogja, tehát ha jól kitekertük a rögzítést, szinte kiesnek a helyükről.

Van még két csatlakozó a doboz alján-hátulján is. Ha a rögzítést oldottuk, és a BCM már szabadon mozog, ezek is könnyen kihúzhatóak a fehér fülek megnyomásával.

Ez itt a BCM az asztalon. A biztosítékok, relék kicibálására nem lesz szükség, a feladat ugyanis nem itt vár minket, hanem a hátoldalon...

...ami valahogy így néz ki. A fémdoboz rejti a BCM elektronikáját, néhány nyolcas hatlapfejű csavar rögzíti a BCM többi részéhet, majd a néhány T15 Torx-csavarral rögzített fedél leszerelésével férünk hozzá.

Ezeket kicsavarva feltárul a BCM bele, és némi nézelődés után végre meg is találhatjuk az R409-es ellenállást, ami a gondot okozza.

Ott figyel a kis genyó középen, nagyjából a két csatlakozó közötti rögzítőcsavar vonalában. Ezt kell óvatosan egy erre alkalmas, az áramköri lap vezetékelését és környékét nem szétégető forrasztópákával óvatosan kiforrasztani, majd pótolni.

Igen, de mivel?

Az ellenállás eredetileg 1240 kOhmos, 1/4 Wattos, 1% tűrésű felületszerelt (SMD) alkatrész. Ilyet általában elektronikai üzletekben nem találunk, bár az Ebayen általában rendelhető Kínából (miért pont ez ne volna rendelhető?). Sokkal egyszerűbb azonban vásárolni szimpla, 1000 kOhmos (=1 MOhm), 0,4W-os, 1% tűrésű fémréteg-ellenállást, hozzá egy ugyanilyen 240 kOhmosat, és azokat sorbakötni. Ezzel éppen egy 1240 kOhmos ellenállást nyerünk. Ráadásul, bár jóval rondább lesz, mint az eredeti SMD-alkatrész, lényegesen könnyebb lesz a helyére forrasztani.

Nagyjából ilyesmi lesz - a kép minőségért elnézést kérek, kegyelem-kettesalá voltam az iskolából fókuszálásból. A lényeg azért látszik -  a két beforrasztott ellenállás bőven elfér a dobozban.

A műveleti sorrendet megfordítva mehet a helyére minden, és - láss csodát - az ablaktörlő ismét él és virul.

Kérlek, ha te is ezzel szívtál, és segíteni tudtam, kommentelj egyet ide, jól esik a visszajelzés!

Prokopjevszk, úgy hívják. Szénbányászok élnek itt, akik cseppet sem lepődnek meg azon, hogy a hó fekete.

Többiért kattints a képre! (englishrussia.com)

Az jut eszembe róla, amikor réges-régen az akkor még Leninváros névre hallgató Tiszaújvárosban (még korábban Tiszaszederkény, de ez most teljesen mindegy) rokonoztam nagybátyáméknál.

Nem tudni, vagy legalábbis én nem emlékszem, hogy a városi erőmű, vagy az akkor már teljes erővel termelő Tiszai Vegyi Kombinát küzdött a környezetvédelem terén akkora kihívásokkal, hogy valami pernyeszerű fekete por lepte a várost. Az viszont markánsan belém égett, hogy a lakótelep erkélyein nem száradtak ruhák, a játszótér rakétamászókájának rúdját elég volt csak megmarkolnom, és napokig kellett mosnom a tenyerem bőrredőiből a fekete port.

Ez jut eszembe.

Nem szeretnék orosz gyerek lenni Prokopjevszkben.

Oszd meg te is, ha tudsz nélkülözni két dollárt!
Ranji egy kilenc éves namíbiai gyermek. Egy lába, egy keze és egy szeme van.
Naponta hét mérföldet teker, hogy iskolába mehessen, egy rozsdás, fakerekű biciklin, amin nincs fék, és csak egy pedál van rajta.
Két dollárért elküldjük neked az erről készült videót, beszarsz, olyan vicces.

Van egy működésképtelen maszatoló eszközöm, kell valakinek, vagy kidobjam? :)

A színtelen

- Jónapot, VW Golf II 1.6TD hőgomba kellene nekem.
- A ventillátoré, vagy a műszeré ?
- A műszeré.
- OK, pillanat... van, azt kellene tudni, milyen színű.
- Ez nem színes, nem ilyen betekerős, hanem egy műanyag házba kell dugni.
- Értem, milyen színű ?
- Fém.
- Ez teljesen fém ?
- Nem, csak a fele.
- És a másik fele ?
- Műanyag.
- A műanyag része milyen színű ?
- Nincs annak színe.
- Nono, valamilyen színe csak van !
- Nincs, semmilyen színe.
- Átlátszó ?
- Dehogy, ilyen műanyag.
- Milyen színű műanyag ?
- Mondom, hogy nincs színe.
- Hanem ?
- Sima fekete.
- Tehát fekete színű.
- Igen.
- Köszönöm. Van, 2400 forint.
- OK, megyek érte.

...és egy vendég-szilánk, Ommtól.

Gyalog galopp

Egyik gyermekkori jó barátom mesélte a sztorit, közvetve vele esett meg.
Gyógyszerészként kint volt az Államokban egy fél éves gyakorlaton, ez alatt egy ottani ismerősének a házában laktak.

Az úriember galambász volt, órákig tudott mesélni madarairól, hobbijáról. Galambjai egytől egyig csupa méregdrága, nemes fajta, többszörös díjnyertesek, a kontinens minden országából hazataláltak rekordidő alatt, egyszóval hú.

Na, emberünk egy szép napon rábízta egyik ismerősére a galambketrecet, hogy mivel amúgy is utazik, így kisteherautójának platójára dobja fel a pakkot és a szomszédos államban engedje ki a galambokat, hadd legyenek edzésben, találjanak haza.

Így is lett, a haver elutazott, előtte felpakolták a galambos ládát, majd az adott helyen kinyitotta a ketrecet és elment ebédelni, rábízták, hogy a madarakat erőszakkal ne szórja ki, csupán összekötött szárnyaikról vágja le a cérnát és hadd mnejenek. Erre egyébként azért volt szükség, hogy a ketrecben csapkodáskor ne tiudjanak kárt tenni magukban és a másik madárban.

Na, emberünk megebédelt, a ketrec üres, feladat teljesítve.

A galambász pedig várta kedveseit haza.

Két-három nap múlva kezdtek is szállingózni, mind rendre visszaért, de nem volt felhőtlen az öröm, a bajnok, a legjobb versenygalamb hiányzott. Ragadozó vitte el, vagy egyéb baja történt, barátom már nem tudta meg, haza kellett utaznia, otthagyta a szomorú gazdát.

Eltelt két hét, mikor e-mailt kap volt házigazdájuktól.

A verandán pipázott, sörözgetett, rég elfeledte már a bajnok galambot, mikor az egyszer csak feltűnik a kapuban.

 

Gyalog.

 

Összekötözött szárnyakkal.

 

A haver a nagy kavarodásban elfelejtette elvágni a cérnát, a szerencsétlen madár pedig jobb híján hazagyalogolt.

A házigazda megemlíti, hogy ilyen kigyúrt galamblábakat ő még életében nem látott. Tán még szerencse, hogy a madarak nem tudnak emberi nyelven megszólalni.

 

Képzeljenek csak el egy barna galambot, ahogy az út szélén lépkedve fennhangon káromkodik és dünnyög a csőre alatt.

Egy lapostalpú, kigyúrt combú madár.

(Szilánkok még...)

Állandóan felbukkan valami  narancs-fekete gép körülöttem. Ez mondjuk tetszik, frankón lehetne hurcolni a platón az Orrot :)

Egyébként is, inkább ilyennel közlekedjen az ember, mint az alábbival:

Klasszikus Carstyling autó. Büdös nagy hóeke-lökösökkel,alapozó-színben...

Krómozott indexes tükörrel (!!!),  "lekszuszoptikás" hátsó lámpákkal, és cirádás bevásárlókocsi-fogantyúval.

Jó gondolom, hogy ez már 5 éve is borzalmasan ciki volt ?

Megpróbálom elképzelni a folytatást:

- felkerülnek a 17" felnik, ezek jó drágák, ezért nem marad zseton a "szpojlerek" fényezésére

- A rendszám lekerül alulra, a csomagtérfedelet síkra falazzák. Fényezni meg a lökösökkel együtt van értelme, így egyelőre halasztva

- Felkerül a csavart oldalküszöb, még jó, hogy előtte nem fényeztük. Most sem fogunk.

- Hopp, haver tud a Homasitából olcsón légbeömlőt a géptetőre, azt is kellene fújni.

Folytassam ? :)

Áruháznyitás

Valamikor, nem is olyan régen, épült egy Tesco Érden. Nem vagyunk megrögzött áruházjárók, sem az akciókat, sem az újonnan nyílt üzleteket nem tartjuk nyilván. Így aztán egyszer csak az tűnt fel, hogy a parkolóban autók állnak. Tündérem éppen készült meglátogatni barátnőjét és annak születésnapos gyermekét, kitűnő lehetőségnek tűnt 1. megnézni, vajon ez is olyan szakadt, szutyok hely-e, mint a battai; 2. beszerezni valami ajándékot a gyermeknek.

Bevágtattunk, irány a játékosztály. Ilyenkor mindketten egyszámjegyűvé fiatalodunk, tízperceket tudunk játszani a plüssállatokkal. Most is kiszúrtunk kettőt, egy bárányt és egy... khmmmm... macskaszerűséget...

 Hát, megvettük őket. A kassza felé vettük az irányt, ahol meglepve tapasztaltuk, hogy:

- az összes kassza működik

- mindegyiknél óriási sor, púposra rakott kocsikkal

- többen nem csak egy bevásárlókocsit toltak

Ekkor tudatosodott, hogy az áruháznyitás napja lehet. A milliónyi akcióra éhes fogyasztó között elég furcsán éreztük magunkat, de nem akartuk veszni hagyni a két állatot, ezért végigálltuk a sort. A pénztáros csaj és a biztonsági őr enyhén gyanúsnak talált minket a kemény két tétellel, de nem volt nálunk plusz szatyor vagy táska, és még kabátot sem vettünk. Szerencsére testüregmotozásra nem került sor...

Hazafelé eldöntöttük, hogy a két állatot megtartjuk, annyira esdeklő tekintettel néztek ránk egész úton. Ezzel viszont lőttük a gyermek ajándékait. Mi a megoldás ? Másnap visszamentünk.

A két dög persze kapott nevet is. A bárány (aki egyébként szerintem tehén) a Kopernikusz Zsolt nevet kapta, a macskaszerűség pedig, jobb ötlet híján Krumpli lett.

Igen, harminchárom éves fejjel is vannak plüssállataim, sőt, nevet is adok nekik.

Éééééééééés ? :)

Hát, arra nem emléxem, hogy a kasszás csaj ugyanaz volt-e, de az tuti, hogy a kasszánál az előző napi szekuritis fogadott, és tisztán kivehető volt az arcán az "Engem most tutira nagyon átb*sznak, de az istennek sem jövök rá, hogy mivel" kifejezés.

Köszönhetően annak, hogy a kosarunkban egy 150 darabos puzzle, egy plüssmacska, illetve egy, a kasszánál lévő hűtőboxból kirántott Ginger Ale volt.

Körülöttünk pedig a fogyasztói társadalom krémje tologatta az ipari kartonos csomagolású Tesco Value kólát...

Zsuzsi, a Tourette-szindrómás, narkolepsziás, süket fél macska.

Egyszer volt egy macskánk. Illetve volt többször, de halmozottan sérült csak egyszer.

Felbukkant a kertben, és nyávogott. Pontosabban üvöltött, teli torokból. Ezalatt éppen birkózott valami műanyagvödörrel, amit karmolt-rúgott-harapott.

Próbáltam elzavarni, de annyira elmerült a munkában, hogy nem vette észre sem azt, hogy közelítek, sem a tőlem telhető legnagyobb hangerővel előadott "Ssssssssscccc!" kiáltást, ami ugyan nehezen artikulálható, de minden becsületes macskánál működik.

Aztán mire odaértem, elaludt. Pedig nem én jöttem lassan, ő volt gyors. Felemeltem, az egyik mancsának karmait alig tudtam kifeszegetni a vödör pereme alól, éa megvizsgáltam.

Egy relatíve fiatal leány volt. Hibátlanul fehér színű, rózsaszín orral és talppárnákkal, nagyjából sérülésmentesen. Letettem a földre, mert a kezemben úgy festett, mint egy rongybaba. Mi tagadás, elég komoly átéléssel aludt.

Ahogy lefektettem a fűbe, felébredt. Kinyitotta a szemeit, és csodálkozva meredt a vödörre. Valószínűleg sejtette, hogy emlékeznie kellene azzal kapcsolatban valamire, csak nem jutott eszébe, mi is lehet az.

Én közben naivan ciccegtem neki, amely szintén elég infantilis dolog egy huszonéves sráctól, de egyrészt hatásos, másrészt meg egy k*rva macska csak nem fogja elárulni senkinek :)

A dög ezalatt maximális koncentráció mellett az égvilágon semmit sem csinált, eltekintve attól, hogy időnként hevesen nyávogott párat, mint Cartman a 1108-ban (a South Park Le Petit Tourette című része).

Lassan kiderült, hogy a macska:

1. tök süket, ami egyébként a tiszta fehér macskáknál elég gyakori genetikai rendellenesség, különösen a perzsáknál.

2. Narkolepsziás, ugyanis a leghülyébb helyzetekben (például másik macskával folytatott élet-halál küzdelem közben) volt képes azonnal elaludni (és itt az azonnal szót a lehető legkonkrétabb értelmében használom)

3. Tourette-szindrómás, ugyanis bármely pillanatban képes volt akaratlan, kontrollálhatatlan mozgásokat, vagy nyávogásokat produkálni.

Mivel az elesett állatokról mindenkinek a saját esendősége jut eszébe (jó, egyeseknek esetleg zsák, ásó, gyufa, gázolaj, esetleg leves, de az aberráltakra most nem térnék ki), megsajnáltuk, és befogadtuk. Arra komolyan figyeltünk, hogy az utcára ne nagyon jusson ki, hiszen szerencsétlen nem hallja a közeledő autót - de nem mindig jártunk sikerrel. Nagyjából két hét után nem is került elő többet. Azt hittük, valaki elvitte, vagy elütötte, mindenesetre arra számítottunk, hogy sosem  látjuk többé.

Így is lett, egészen két hétig. Akkor felbukkant, üvöltözött egy kicsit az udvaron, utána felsétált a lakásba, megcibálta Zsófi nevű perzsamacskám fülét, felzabálta a fél tál kaját előle, majd fejjel előre belezuhant, és elaludt.

Mi örültünk, Zsófi nem annyira. Mindenesetre maradt, két hétig. Aztán eltűnt, majd előkerült, ismét eltűnt, majd előkerült, majdnem pontosan kéthetes periódusokban.

Kezdett már idegesíteni, hogy vajon hol jár ilyenkor, de nem sikerült a nyomára bukkanni. Kérdezősködtem is a szomszédoknál - az egyik például közölte, hogy fogalma sincs, amúgy sem ismeri meg Zsuzsit, mert mindig összekeveri a második szomszéd fehér macskájával, ráadásul állítólag az is folyton eltűnik.

Nos, rövid tisztázó beszélgetés után kiderült, hogy Zsuzsi a második szomszédhoz beköltözött albérlőké. Mármint négy hétből kettőig, aztán a mienk, a másik két hétre.

Szegény ezzel lebukott, így kilakoltattuk, és ettől kezdve csak néha hozta a szél csendes nyári éjjeleken a higgadt üvöltözését...

Miskolcon kevés a mozgólépcső

Esté, aki kora kamasz korában a bitekhez ragadt, és tudomásom szerint azóta sem engedte el azokat (vagy azok őt), Miskolcon nőtt fel. Ott írta az első programokat, még Commodore Plus/4-re, ami legalább olyan lúzer típus volt számítógépben, mint a Trabant autóban. Viszont nagyon kellemes társaság verődött köré, és amikor Esté úgy döntött, hogy az addig elkészült (egyébként abszolút pofi kivitelezésű) játékait megpróbálja pénzzé tenni, négyen csapódtunk mellé, hogy segítsünk.

Az érvényesülés helye ugye vagy Hollywood, vagy Budapest, tehát Miskolcról először is fel kell utazni, majd ott nekilátni az érvényesülésnek. Mi persze kiérkeztünk Esté elé a keleti pályaudvarhoz (bocsesz, autó még sehol, voltunk 14-15 körül), majd miután megérkezett, a metró felé vettük az irányt.

Az M2 mozgólépcsőnél furcsa dolgot tapasztaltunk: Esté ugrott egyet a lépcső elején. Kissé furcsa volt, de nem reagáltuk le. Azt sem, amikor a végén is ugrott.

Amikor a Blahán kifelé ugyanezt eljátszotta, már nem bírtam magammal , és megkérdeztem, miért teszi. Kissé zavartan mondta, hogy mikor utoljára metrózott Pesten, még elég kicsi volt, és Anyu mindig azt mondta a mozgólépcső végén, hogy HOPP ! - és erre neki ugrani kellett.

Hát, mit mondjak, a tinédzserek kegyetlenek, nagyon sokáig cinkeltük ezzel. Egészen pontosan két évig. Ettől kezdve szokássá vált a társaságban, hogy a mozgólépcső végén leszorított talppal "úszunk fel" a fésűre, ami a lépcső végén fogadja az elemeket. Ilyenkor elég volt csak egymásra vigyorogni, és mindenkinek eszébe jutott a HOPP, és Esté története.

A szemétkedés egészen addig tartott, amíg (nagyjából 3 évvel később) a társaság egy tagja (nevezzük mondjuk Kovács Istvánnak) meg nem vásárolta élete első igazán drága, márkás cipőjét (talán Adidas Torsion). A vásárlás történetesen éppen akkor történt, mikor Kovács István is, és Esté is Pesten járt. Cimborám igen büszke volt az új báli topánra, annyira, hogy át is cserélte, és ebben kísértük ki Estét a miskolci vonathoz. A mozgólépcsőn persze előjött a soha meg nem unható poén,  amiben ekkor már Esté is részt vett. Büszke mosollyal arcán, leszorított lábfejjel felúsztatta magát a fésűre. Mögötte ugyanígy tettem én is, majd Kovács István is.

Azaz tette volna, ha a vadonatúj Adidas talpát be nem csippenti a fésű. Ettől ő persze megállt, kihúzni a lábát ugyanis nem tudta. Nyilván egy erősebb rántással szabadult volna, de akkor oda a vadonatúj, méregdrága cipő.

Ezalatt két fontos dolog történt. Először is mi a térdünket csapkodtuk összegörnyedve, hiszen a HOPP-os poén ilyen fokú kiteljesedése teljesen váratlanul jött, ráadásul a szenvedő alanyai sem mi voltunk. Másrész pedig a lépcsőn ezalatt Budapest lakosságának nagyjából egyharmada próbált feljutni a pályaudvarra, ám a lépcső végén botladozó cimboránk miatt ez közel sem volt ilyen egyszerű. Különösen nem úgy, hogy a pályaudvarra általában csomaggal igyekszik az ember...

Nos, a burleszkbe illő jelenet erős 8-10 percig tartott, ezalatt mi igen jól szórakoztunk, Kovács István viszont nem annyira, sem pedig a fején-hátán bőröndöket és saját magukat átvonszoló, nem sokkal kevésbé bukdácsoló utazóközönség.

Hirtelen következett be a vég: barátunk valószínűleg megunta a hömpölygő tömeg intim közelségét, és egy hirtelen mozdulattal kirántotta a cipőjét a fésű fogságából. Már persze azt, ami maradt belőle, a talpat ugyanis benyelte a szerkezet.

Gyors cipőcsere után továbbmentük, és Kovács István legnagyobb bánatára bejegyeztük a célszemélyt az elkövetkezendő évek szívatásaihoz :)

Szerelni csak ügyesen, szépen...

Próbáltatok már a Trabant gyári emelőjével kereket cserélni ? Nem egy megbízható szerkezet, de van az úgy, hogy más nem áll rendelkezésre. Én mondjuk két ilyen emelőn komplett bölcsőcserét csináltam egyszer, májusban, ráadásként felváltva volt szakadó hóesés és ragyogó napsütés. A műtét sikerült, az emelő bírta a strapát.

Így teljes bizalommal álltam neki nem sokkal később a hátsó fékek felújításának a ház előtt, a járda és az úttest közötti füvön. Emelő be, autó fel, kerék le, dob le, hajrá.

A hypermarketben vásárolt szerelőládámon ülve éppen a fékpofákat forgattam ki a helyükről, amikor az emelő oldalirányban elbólintott. Ettől az autó leült, kidobta maga alól az emelőt. Ahogyan félig a kerékdobban ültem a ládán, a sárvédő íve gyöngyörűen rázárt a két felső combomra, hajszálnyival a térdkalácsom felett. Az autó segge leült a fűre, a lábamat meg pont annyira nyomta le, hogy sem kifordítani, sem kihúzni nem tudtam a kerékdobból.

No, baj van. Hétköznap délelőtt tíz óra, telefonom a kocsiban, én alatta, otthon senki, de még a szomszédban sem. Az utcában ilyenkor a kutya sem jár, ülhetek itt délutánig. Ráadásul a két lábam között nincs annyi hely sem, hogy legalább a féket megcsináljam addig...

Talán egy órája cigarettázhattam nyugodtan félig az autó alatt, amikor Attila, a pár házzal lejjebb dolgozó autószerelő bukkant fel egy E30 318 nyergében. Eszembe jutott, hogy előző nap segítettem betolni neki az autót az udvarba, valami üzemanyagellátási probléma miatt hozták be, nyilván kész, és próbálja.

Arcomon földöntúli örömmel integettem neki, hogy segítsen. Ő mosolygott, visszaintegetett, és büszkén elhúzott a BMW-ben.

Kábé fél óra múlva tért vissza, és ugyanez a jelenet játszódott le. Aztán újra, újra, újra és újra.

Akkor már elég higgadt voltam, tisztában voltam vele, hogy történjék bármi, nekem délutánig-estig itt kell ülnöm. A pozíció nem volt kényelmetlen vagy fájdalmas, a kerékjárati ív épp csak annyira nyomta a lábam, hogy ne tudjam mozdítani, kellemetlennek csupán a kezdődő zsibbadást lehetett mondani, no meg persze a tehetetlenséget. Ám a következő alkalommal Attila lassított, majd megállt.

- Szevasz !

- Szia Attila ! Látom, tetszik a gép.

- Aha, finom, megy, mint az ördög, csak néha megáll az AC. Valószínűleg valami elektromos probléma, át tudsz majd jönni meglesni ?

- Hát, figyelj, ma nem fog menni. Maximum este.

- Addigra vissza kell adnom a gazdájának, nem lehetne most ?

- Semmiképpen, most tényleg nem érek rá.

- Miért, mivel foglalatoskodsz ?

- BESZORULTAM A KOCSI ALÁ B*ZMEG, TE MEG K*RVÁRA NEM AKARSZ KISZABADÍTANI, ÚGYHOGY VÁRNOM KELL VALAMI ÉPELMÉJŰ SEGÍTSÉGRE !!! - közöltem cseppet sem úri modorban, valószínűleg igazságtalanul...

Természetesen percek alatt kiszabadított, bár azért előtte röhögcsélt egy keveset :)

Milyen olajat keverjek milyen benzinbe a kétütemű Trabantomhoz?AWZ P70, a Trabant elődje, vagy a legkevésbé ismert Audi?Milyen olajat töltsek a kétütemű Trabant 601 sebeségváltójába?Honnan lopták a Trabant-motort?Egy orrmotoros ŠkodaAmi még a Dácsiánál is rosszabb - a fél Dácsia...Fél évszázad az Útitárssal 2.Buran - az orosz űrsiklóFél évszázad az Útitárssal 3.Ilyen úri Trabantot még nem láttál - a Sachsenring története