- prokee -

Fahren. Tanken. Fahren.

Muaha.

Lottót, azt kellett volna!

Árverezik a bedőlt sávolyi MotoGP-pályát

Október 13-a óta online árverésen próbálják értékesíteni a tervezett MotoGP-pálya, a Balatonring területét. A 195 hektáros, belterületbe vont földdarabon lett volna a tervezett motorospálya aszfaltcsíkja, a területen nincsenek épületek, évek óta érintetlen, a betonozást előkészítő földmunkák sem látszanak, a helyet ellepte a méteres gaz.

Index, 2012.november 20.

Ó, sejtettük:

2018. január 2. - Welness-szálló épülhet a sávolyi pálya helyén

A soha be nem fejezett, és félkészen pusztuló tervezett MotoGP pálya területét megszerző Bad Schandau-Sávoly konzorcium szóvivője, Siegfried Bruckner közölte, hétcsillagos Welness-szállóként és élményparkként hasznosítanák a területet, amennyiben megkapják a szükséges engedélyeket.

Bruckner Anna, a Somogy megyei főjegyző közölte, nem látják akadályát az építkezésnek, különös tekintettel arra, hogy végre megoldódna az évek óta gazdátlan terület sorsa. Kérdésünkre cáfolta, hogy a 875 forintos hektáronkénti ár, amelyért az önkormányzat eladná a területet az építtetőnek, meglepően alacsony volna.

Autófília, 2008. július 24.

Címkék

1.1 (3) 2007 (4) 500 (4) 50years (5) Kriebstein (2) Németország (2) Sachsen (2) Abarth (2) Ablaktörlő (2) Akrobatika (3) Alfa (3) Alkatrész (2) Alpine (2) Alsóörs (8) Anyád (3) Aranykezű (2) Arc (3) Auchan (2) Audi (2) Auto (3) Autobuzik (4) Autó (137) Autódoktor (2) Autópálya (5) Balatonakali (2) Baleset (9) Bamako (3) Baromállat (8) Beag (3) Belga (2) Belsöség (3) Belsőség (3) Benzinkút (2) Biztosítás (4) Blog (12) Bmw (9) Bontó (2) Bovito (2) Breakdance (2) Budapest (4) Buran (4) Camptourist (5) Carrera (2) Chrome (2) Chrysler (2) Commodore (3) Csernobil (3) Csomagtértető (5) Ddr (4) Drezda (2) E32 (4) E85 (4) Englishrussia (3) F*szkivan (40) Facebook (2) Farsang (2) Felújítás (8) Ferrari (4) Fiat (5) Film (5) Ford (3) Forma1 (9) Fotó (5) Félkegyelmű (2) Füsti (2) Ghia (2) Gif (2) Giulietta (2) Google (4) Haj (2) Hajtány (2) Hamilton (3) Hellókarácsony (7) Horch (3) Háború (3) Hétvége (2) Hó (3) Hülyeállat (71) Hűtő (2) Ikarus (2) Index (3) Iwiw (6) Jogosítvány (2) Jogszabály (2) Játék (3) Karmann (2) Karácsony (2) Kirándulás (4) Klub (2) Kocka (2) Komment (2) Kretén (2) Kultúra (6) Költözés (2) Könyv (4) Közlekedés (33) Lada (3) Lamborghini (3) Lancia (2) Leltár (2) Lewis (3) Link (2) Loituma (2) Lol (9) Lowtyo (3) Lánglovagok (3) M6 (3) Madonna (3) Mercedes (2) Mikulás (2) Motor (2) Motorosfutár (2) Mozi (6) Multicar (2) Munkahely (2) Mátra (2) Média (4) Napi_meló (6) Ndk (10) Nyaralás (5) Német (3) Nő (2) Oka (2) Olaszország (5) Orosz (16) Orr (24) Park (3) Parkoló (5) Party (3) Partyarcok (4) Partyfotó (4) Partyretard (3) Pc (2) Photoshop (3) Plus/4 (2) Pobjeda (2) Porsche (3) Posta (2) Poén (30) Projekt (2) Prokee (44) Prokee.hu (2) Prototípus (3) Prototípusok (3) Punk (3) Póló (2) Raikkonen (2) Recsk (2) Reklám (5) Renault (2) Retro (32) Romeo (2) Rtl (2) Rubik (2) Ruckwarts (2) Sachsenring (3) Shuttle (2) Spider (2) Splash (2) Steyr (2) Stratos (2) Suzuki (10) Swift (5) Szilánkok (3) Szovjet (3) Szovjetunió (3) Százhalombatta (8) Sírkő (2) Találkozó (17) Tank (2) Tatra (2) Tc_gyorsulás (2) Technika (63) Telefon (2) Tesco (5) Totalcar (12) Trabant (95) Traktor (2) Tramp (2) Tuning (18) Tv (2) Tél (3) Tévhitek (2) Tököl (3) Történelem (4) Tűzoltó (3) Tűzoltóság (3) Usb (2) Utazás (2) Utánfutó (3) Vasút (4) Vasúttörténeti (3) Velence (3) Vers (2) Veterán (9) Viasat3 (2) Video (14) Videopályázat (3) Villamos (2) Vizsga (2) Voyager (2) Vw (7) Vásárlás (2) Wartburg (9) Web (16) Webshop (2) Wiper (2) Zene (11) Zwickau (8) árvíz (2) érd (3) érdekes (62) űrprogram (3) űrsikló (3)