Jocó kollégám hathatós segítségével villámgyorsan vásároltam meg a második legolcsóbb, a környéken fellelhető Scarabeot egy szigetszentmiklósi embertől, aki robogók behozatalával (is) keresi kenyerét. Mondhatnánk, hogy nepper, de mivel ez egy elég negatív kicsengésű szó, nem használnám. Korrekt figura, vennék tőle másodszor is.
Egy akku, két gumi, egy garnitúra fékbetét szükséges hozzá, no meg egy sisak - és egész korrekt közlekedési eszköz lesz belőle. Szerencsére fekete, így nem annyira trendi csajos robogó, mint a színes társai. Az egyetlen homoerotikus beütés a frontlemezen lévő rózsaszín copfos kutyalány-matrica, ezt a megörökítés után nagyon gyorsan eltávolítottam.
Tomnemtomnak hála sisakom már van kölcsön, amíg megfelelő sajátot nem találok. Szerencsére a nem kicsi fejem elfér benne, szemüveggel együtt. Viszont, az őszi időjárásra tekintettel hozzá is kell öltözni, ettől meg úgy nézek ki, mintha épp most indulnék tömegoszlatni az Oktogonra.
Már megkapta az új akkut, a két gumit. A régi abroncsok elég viccesek voltak, "Sport Slick" mintázattal - most klasszikus Simson-gumikat kapott, ezzel szinte hóban is közlekedhetnék :) Hétfőn megvan a fékbetét, lassan összeáll. Ízirájder, öcsém, ízirájder.
Állandóan felbukkan valami narancs-fekete gép körülöttem. Ez mondjuk tetszik, frankón lehetne hurcolni a platón az Orrot :)
Egyébként is, inkább ilyennel közlekedjen az ember, mint az alábbival:
Klasszikus Carstyling autó. Büdös nagy hóeke-lökösökkel,alapozó-színben...
Krómozott indexes tükörrel (!!!), "lekszuszoptikás" hátsó lámpákkal, és cirádás bevásárlókocsi-fogantyúval.
Jó gondolom, hogy ez már 5 éve is borzalmasan ciki volt ?
Megpróbálom elképzelni a folytatást:
- felkerülnek a 17" felnik, ezek jó drágák, ezért nem marad zseton a "szpojlerek" fényezésére
- A rendszám lekerül alulra, a csomagtérfedelet síkra falazzák. Fényezni meg a lökösökkel együtt van értelme, így egyelőre halasztva
- Felkerül a csavart oldalküszöb, még jó, hogy előtte nem fényeztük. Most sem fogunk.
- Hopp, haver tud a Homasitából olcsón légbeömlőt a géptetőre, azt is kellene fújni.
Folytassam ? :)
Vigyázni kell ezekkel a megállni tilos táblákkal, mert könnyen ráfázhat az ember fia, ha nem figyel eléggé...
Véletlenül éppen gyalog voltunk, amikor kisebb konfliktusba keveredtünk a helyi rendőrökkel.
Történ ugyanis, hogy kilátogattunk gyalog az érdi "
Mivel masszív alkoholfogyasztást és Deák Bill Gyula koncertlátogatást terveztünk, természetesen alkoholmentes sofőrrel vitettük le (majd később haza) magunkat. Kiszálltunk az autókból, és a Diósdi út - Balatoni út kereszteződésénél vetettük bele magunkat a fergetegbe.
A kereszteződés teljes terjedelmében a gyalogosoké volt, így megálltunk a járdaszigeten, és a büféhátizsákból kiosztottuk igény szerint a hűtött söröket, valamint Kasper a helyszínen megkeverte a whiskey-kóláját.
Ekkor hátulról megjelent egy egyenruhás rendőr, és meglehetősen keresetlen stílusban távozásra szólította fel a brigád közelebb álló részét. Mivel éppen pakoltunk, nem mindenki mozdult rá azonnal a kérésre, mire rendőrünk határozott üvöltözésbe kezdett:
"Nem látja, hogy itt egy megállni tilos tábla van ???"
Nos, itt a társaság egyik fele masszív röhögésbe kezdett, a másik fele (beleértve engem is) értetlenül bámult rá. Hangsúlyozom, egy járműforgalom elől lezárt részen, rendezvényen, gyalog voltunk. ráadásul adott pillanatban még csak nem is az úttesten.
Valaki szóvá is tette ezt, mire a rendőr magából teljesen kikelve folytatta az üvöltést:
"FOGJA MÁR FEL, HOGY ITT NEM LEHET MEGÁLLNI, OTT A TÁBLA, ELMAGYARÁZZAM A BARÁTJÁNAK IS ???"
Nos, ennél a résznél született meg az este szállóigéje, a társaság pedig szellemileg teljesen szétcsúszott. Tomnemtom röhögve üvöltözte nekem, hogy "Nem látod, hogy itt megállni tilos???", Kasper a röhögéstől melléöntötte a whiskey felét, a többiek meg, tekintetükkel a táblát keresve harsány röhögéssel arrébb ballagtak... Rendőrünk valószínűleg nem erre a reakcióra számított, így tekintélye maradék cafatait megőrzendő meglehetősen agresszívan löködte arrébb az egyébként épp távozó brigádot.
Megjegyzem, a tolonc oka egészen prózai volt, a hamarosan érkező tüzijátékot innen lőtték fel, ezért a kereszteződést biztonsági okokból körbekordonozták és kiürítették. Persze lehetet volna ezzel az indokkal is kezdeni, ám akkor nekünk valószínűleg kevésbé lett volna vidám az esténk...
Az mekkora poén, hogy a Chrome-ban a szövegboxok mérete állítható ? Kattints bele, és a jobb alsó sarokban megjelenő szürke izével átszabhatod.
...és az, hogy az oldal forrásában megjelenő hivatkozások rögtön működő linkek, kattinthatóak ?
Az pedig elegáns szemétkedés, hogy a Chrome saját feladatkezelőjében az általa használt memória mellett megjelennek az éppen futó, más böngészők adatai is. Csak hogy tudd ! :)
...az viszont kellemetlen baki, hogy a blog.hu oldalon jelzett két hiba egyike a Google Adsense scriptjéből származik :))))
Nekem tetszik. Használom, ha ennél még lesz jobb is, akkor verhetetlen lesz.
1. A sör mindig nedves. A puncinál ehhez fáradni kell.
Egy pont a
2. A meleg sör íze borzalmas.
Egy pont a
3. De a hideg sör fenséges!
Egy pont a
4. Ha belenyalsz a sörödbe és szőrszál megy a fogad közé, könnyen elhányhatod magad.
Egy pont a
5. Ha sörtől bűzösen mész haza, a feleséged a plafonon lesz, jelenetet rendez, nem enged be, stb. Ha punciszagúan mész haza, a plafonon lesz, nem enged be, akár még el is hagy. Nézőpont és egyéni megítélés kérdése, legyen
6. Tíz sör egy este és nem tudsz hazavezetni. Tíz punci egy este és nem is akarsz.
Egy pont a
7. Ha nyilvánosan sok sört teszel magadévá, megvetnek. Ha akár csak egy puncit is magadévá teszel nyilvánosan, legenda leszel.
Egy pont a
8. Általában nem traktálják az embert öreg sörrel.
Egy pont a
9. Lehúzni a cimkét a sörökről unalmas. Bugyikat lehúzkodni jó móka.
Egy pont a
10. A legtöbb országban a sört megadóztatják.
Egy pont a
11. Ha iszol egy második sört, attól az első még nem borul ki.
Egy pont a
12. Mindig tudhatod, hogy te nyitottad ki elsőnek.
Egy pont a
13. A söriváshoz nem kell búvárruha.
Egy pont a
14. Mindig pontosan tudod, a söröd mennyibe fog kerülni. Amúgy is, a sör olcsóbb.
Egy pont a
15. A sörnek nincs anyja.
Egy pont a
16. A sör nem várja el, hogy fél óráig ölelgesd miután megittad. A sört mindig könnyű ledönteni.
Egy pont a
17. Több sör együtt sem beszél hülyeséget.
Egy pont a
A sör simán győzött!
Ui. Ha nő vagy, és most dühösnek, megalázottnak, lealacsonyítottnak érzed magad, jusson eszedbe, hogy a sörnek nincsenek ilyen érzelmei, legalábbis nem fejezi ki őket, szóval
1.1 (3) 2007 (4) 500 (4) 50years (5) Kriebstein (2) Németország (2) Sachsen (2) Abarth (2) Ablaktörlő (2) Akrobatika (3) Alfa (3) Alkatrész (2) Alpine (2) Alsóörs (8) Anyád (3) Aranykezű (2) Arc (3) Auchan (2) Audi (2) Auto (3) Autobuzik (4) Autó (137) Autódoktor (2) Autópálya (5) Balatonakali (2) Baleset (9) Bamako (3) Baromállat (8) Beag (3) Belga (2) Belsöség (3) Belsőség (3) Benzinkút (2) Biztosítás (4) Blog (12) Bmw (9) Bontó (2) Bovito (2) Breakdance (2) Budapest (4) Buran (4) Camptourist (5) Carrera (2) Chrome (2) Chrysler (2) Commodore (3) Csernobil (3) Csomagtértető (5) Ddr (4) Drezda (2) E32 (4) E85 (4) Englishrussia (3) F*szkivan (40) Facebook (2) Farsang (2) Felújítás (8) Ferrari (4) Fiat (5) Film (5) Ford (3) Forma1 (9) Fotó (5) Félkegyelmű (2) Füsti (2) Ghia (2) Gif (2) Giulietta (2) Google (4) Haj (2) Hajtány (2) Hamilton (3) Hellókarácsony (7) Horch (3) Háború (3) Hétvége (2) Hó (3) Hülyeállat (71) Hűtő (2) Ikarus (2) Index (3) Iwiw (6) Jogosítvány (2) Jogszabály (2) Játék (3) Karmann (2) Karácsony (2) Kirándulás (4) Klub (2) Kocka (2) Komment (2) Kretén (2) Kultúra (6) Költözés (2) Könyv (4) Közlekedés (33) Lada (3) Lamborghini (3) Lancia (2) Leltár (2) Lewis (3) Link (2) Loituma (2) Lol (9) Lowtyo (3) Lánglovagok (3) M6 (3) Madonna (3) Mercedes (2) Mikulás (2) Motor (2) Motorosfutár (2) Mozi (6) Multicar (2) Munkahely (2) Mátra (2) Média (4) Napi_meló (6) Ndk (10) Nyaralás (5) Német (3) Nő (2) Oka (2) Olaszország (5) Orosz (16) Orr (24) Park (3) Parkoló (5) Party (3) Partyarcok (4) Partyfotó (4) Partyretard (3) Pc (2) Photoshop (3) Plus/4 (2) Pobjeda (2) Porsche (3) Posta (2) Poén (30) Projekt (2) Prokee (44) Prokee.hu (2) Prototípus (3) Prototípusok (3) Punk (3) Póló (2) Raikkonen (2) Recsk (2) Reklám (5) Renault (2) Retro (32) Romeo (2) Rtl (2) Rubik (2) Ruckwarts (2) Sachsenring (3) Shuttle (2) Spider (2) Splash (2) Steyr (2) Stratos (2) Suzuki (10) Swift (5) Szilánkok (3) Szovjet (3) Szovjetunió (3) Százhalombatta (8) Sírkő (2) Találkozó (17) Tank (2) Tatra (2) Tc_gyorsulás (2) Technika (63) Telefon (2) Tesco (5) Totalcar (12) Trabant (95) Traktor (2) Tramp (2) Tuning (18) Tv (2) Tél (3) Tévhitek (2) Tököl (3) Történelem (4) Tűzoltó (3) Tűzoltóság (3) Usb (2) Utazás (2) Utánfutó (3) Vasút (4) Vasúttörténeti (3) Velence (3) Vers (2) Veterán (9) Viasat3 (2) Video (14) Videopályázat (3) Villamos (2) Vizsga (2) Voyager (2) Vw (7) Vásárlás (2) Wartburg (9) Web (16) Webshop (2) Wiper (2) Zene (11) Zwickau (8) árvíz (2) érd (3) érdekes (62) űrprogram (3) űrsikló (3)