Rendszeresen kapom az ívet, hogy régi Trabantosként rendszeresen idegen típussal járok találkozókra. Ez részben igaz is, bár azért évente legalább egyszer igyekszem odaillő autóval megjelenni.
Az ok egyébként igen prózai:
Most viszont megelégeltem, és többé-kevésbé szalonképessé akartam varázsolni a Hybridet.
A flotta itt látható, a Corsa nem tartozik bele :) A Hybrid jobb szélen, még eche négyütem külsővel. A cél pedig a Swift mellett, valami hozzá hasonlót akartam kihozni a gépből.
Vasútbuzik, segítsetek !
Ez vajon mi a rák ? Százhalombattán fotóztam tegnap este, és borzalmasan jól néz ki.
Kéne ilyen az erkélyre :)
Kedvesem édesapja az alábbi levelet kapta:
Nos, kedves Vezér Mihály, tisztelt Polgármester úr !
Kedvesem köszönettel vette kézhez levelét. Kérem, ne tekintsék a levéltitok megsértésének, hogy édesapja helyett ő bontotta fel a borítékot, de mint hivatalos örököse, gyanítom, joggal tette.
Zemplényi Sándor, kedvesem édesapja ugyanis
Egyébként a levél a mai napon, azaz
Azért köszönjük, tényleg, kedves gondolat. Kissé morbid, de kedves.
Ezt akarom, azonnal. Viszont nincs rá pénzem. Adakozzatok, az nem lehet, hogy másé legyen :))) Szopok, nyalok, gombot varrok, sőt, adok autogrammot is, és szívesen viselkedem Győzike módra, ha szükséges ! :)
Persze, szívesen várom büdös nagy multicégek ajánlatát is, rengeteg zsével, minek fejében hajlandó vagyok életem hátra lévő részét kólaivással, hamburgerevéssel, dezodorálással, vagy nyálas marketingdumák kiötlésével és megírásával tölteni.
Kell, és kész. Hogy is mondják Autóbuziul ?
Csendben jegyzem meg, az a fura felni, 4x160-as osztókörrel a Melkus gyári könnyűfém felnije. És ez bizony könnyű. Tényleg.
Ezt is megértük. Hosszas szívás, várakozás után végre megjelent az a rendeletmódosítás, amely szerint a kétütemű autók környezetvédelmi felülvizsgálatára vonatkozó szigorított határértékei 2020. december 31-ig megfelelnek a gyártó által megadott határértékeknek.
Nem, sőt, eddig sem kellett. Senki sem írta elő, hogy ezekre az autókra katalizátort kell szerelni. Viszont előírtak egy olyan határértéket, amelyet egy ilyen motor katalizátor nélkül gyakorlatilag nem tud huzamosabb ideig teljesíteni. Tehát három megoldás volt:
1. katalizátor felszerelése - nincs, drága, plusz nem biztos, hogy ezzel tudja az értékeket a második zöldkártya-mérésen is.
2. valamely más módon teljesíteni az értéket - ez alkalmilag megoldható, de csak a mérés idejére. Ez persze elég a zöldkártyához, de nem kellemes tudat úgy autózni, hogy törvényszegő, csaló, hitszegő vagy.
3. autót kivonni a forgalomból - ja, persze, akinek így negyven év után is Trabantja van, az vagy imádja, vagy erre telik. Egyik esetben sem megoldás, hogy elvesszük, és kész.
Magyarországon jelentős számban használnak Trabant Hycomatot a (
valódi ) mozgássérültek. Az ő szemükben a Trabant sokszor az egyetlen helyváltoztató eszköz. Az eredeti rendelet ugyan hagy egy kibúvót számukra, hiszen a mozgássérültek autóira határozatlan ideig kitolta a szigorítást - ám erről gyakorlatilag senki sem tud. Még a zöldkártyások sem...
Az van, hogy tavaly december 31-ig volt haladék azok számára, akik régi tulajdonosként (2004 közepe előtt bejegyzett tulajdonos vagy üzembentartó) még megtartották Trabantjukat. Mivel az egész rendelet értelmetlen és betarthatatlan, a Közlekedési (és mittoménmilyen) Minisztérium januárra ígérte a határidő kitolását.
No, ez nem történt meg egészen idáig. Nyilván enne örömére az elmúlt fél évben egy rakás Trabantot bezúztak, kivontak a forgalomból, és igen elenyésző az igazán kitartó gazdák száma.
Most megjelent a Magyar Közönyben (itt letölthető, 29. oldal), miszerint a határértéket 2020-ig kitolták.
Örülök, na. Azért megjegyzem, aki holnap zöldkártyázni indul, vigye magával a közlöny ide vonatkozó részét, mert a zöldkártyások zöme nem olvassa azt :/
A rendelet pontos szövege: (kattints, nyílik!)
Csendben jegyzem meg, hogy azért ezután sem lesz fenékig tejfel a Trabantosok élete. Alig találni már olyan zöldkártyást, aki vállal kétütemű autót. Szinte elérhetetlen bármilyen fontos alkatrész, tehát lassan nem lehet vizsgaképes állapotba hozni egy ilyen autót. A bontók már kompletten dobják ki az autókat, nem tesznek el üveget, ülést, kormánykereket. A motorokat-váltókat kiszedik, ha aznap nem jön rá vevő, már megy is a színesfém-gyűjtőknek. Sok helyen kalapáccsal törik össze a blokkot, mert egyszerűbb így szelektálni, mintha szétszednék...
Szóval, autóbuzik, addig mutogassatok Trabantot a gyereknek, amíg megtehetitek :)
Csendben jegyzem meg, ha jól értelmezem, ez a módosítás nem csupán a 2004 utáni tulajdonosokra vonatkozik, hanem a friss vásárlókra is. Persze ehhez össze kellene szedni a rendelet összes módosítását, és egyben értelmezni, de nagy valószínűséggel erről van szó.
Lassan lehet készülődni. Idén is lesz Nagy Nyári Találkozó Alsóörsön, ahol a Trabantosok és Wartburgosok (meg persze egy rakás más autó) összejönnek, és autó-sör-csaj társaságában furcsa dolgokat művelnek.
Igazi hardcore autóbuzik (mint például én is, ugye :) ) kezdhetnek már
Egyszer régen olvastam valahol, hogy egy ráérő brit tudós azzal szerzett magának hírnevet és megbecsülést, hogy a statisztikai halmozódás gyakorlati bizonyításának szentelte igen sok idejét. Azt próbálta bebizonyítani, hogy bármilyen jószándékúan is igyekszik szétszórni egyenletesen a tésztában a meggyszemeket, mindig akad, aki jobban jár a meggyes pite szeletelésekor, és persze olyan is, aki rosszabbul - tehát
El is nevezte ezt a megállapítást
Nos, a meggyespite törvény a mindennapi élet bármely területén élő példákkal bizonyítja létezését.
- Ha egy szervízbe beesik egy Talbot Samba Bertone Cabrio, ami mondhatjuk, elég ritka autó - akkor igen nagy valószínűséggel két héten belül érkezik belőle még kettő. Akkor is, ha egyébként négy darab van az egész országban :)
- Ha egy napon történik valami extrém hülye baleset, akkor nagyon gyorsan történik még két-három ilyen.
- Ha egy ismerősöd Marutit vásárol (amely cselekedet, valljuk be, nem egy hétköznapi dolog), hamarosan kiderül, hogy még két barátod ilyen autót szemelt ki magának.
- Normális hétköznapokon a raktárban egy hét alatt több köbméter kartont termelek ki, amelynek elhordása külön energiát és időt igényel. Ha valamelyik kolléga költözik, és kartondobozt kér, tudom, hogy hetekig nem kell elhordanom, mert még ketten-hárman fognak elköltözni a közeljövőben.
Jocó kollégám persze kételkedik a törvény létezésében, mint egyébként bármely más dologban is. Kivéve persze az extrém hülyeségeket... Ha megfelelően komoly arccal állítom, hogy egy barátom vásárolt egy Ikarus trolit, és azzal jár a Balatonra, simán megeszi. Ha viszont közlöm vele, hogy van otthon egy tévénk, azonnal kétkedő mosolyra húzódik a szája, és felveszi az Ezt-Azért-Még-Én-Sem-Veszem-Be arckifejezését :)
Ehhez képest múlt héten három Kia Magentist szervízelt, amely típusból egyébként nagyjából egy éve nem járt nálunk egyetlen darab sem. Másfél éve hasonló történt, három nap alatt három Besta járt nálunk - előtte-utána egy sem.
Kíváncsi lennék, a ti életetekben hogyan jelentkezik a meggyespite-törvény ?
A hétvégi bulira való tekintettel két idevágó sztori, meg két nem idevágó:
(Nem, nem vettem részt a parádén... A kordon túloldalán sem...)
Egyszer télen anyukám azt mondta, öltözzek meleg ruhába.
Visszamentem, felvettem egy rózsaszín cicanadrágot, egy flitteres, mély dekoltázsú ujjatlan, köldököt mutató topot, meg egy piros körömcipőt.
Drága anyukám nagy levegőt vett, tízig számolt, majd közölte, nem pont így
gondolta.
(Jó, ez nem megtörtént sztori, de jól hangzik, nem ? :) )
Egyszer Dabasra mentünk dizsibe. Ittunk sok narancsvodkát, ezután kibontott hajjal, ég felé kalimpáló kézzel táncoltuk önfeledten a Sing Hallelujah-ra.
Egyszer csak valaki megfogta a seggem. Hátrafordultam, enyhén szakállas arccal - ott állt a helyi vajda fia (legalábbis később ezt mondták), a maga cirka 180 centijével és hasonló nagyságrendű kilóival. Kissé zavarodott volt a tekintete, és csak állt meglepetten, szótlanul. Bizonyára nem erre számított.
Ennél kicsit vidámmabbak voltak a háta mögött a haverok, ültek a pultnál a bárszéken, térdüket csapkodva röhögtek.
A helyzet annyira megalázó volt (nem nekem), hogy elégtételt kellett venni. Kicsivel később pánikszerűen menekültünk bátyám 2140-es Moszkvicsával Pest felé lekapcsolt lámpákkal, mögöttünk pedig két citromsárga és egy piros gömbegykettes Zsiguli.
Valószínűleg csak azért úsztuk meg, mert a Moszkvics 1.5-ös motorjára cirka 240 kiló nettó utastömeg jutott, míg az egykettesek legalább 750-et cipeltek fejenkét :)
Tündérem meglehetős kitartással hisz az egészséges táplálkozásban. Én a zsírszalonnában meg a rántotthúsban hiszek, de nem vagyunk egyformák. Ennyi év után már ki sem röhögöm csendben, amikor teljes kiőrlésű pitypagliszet vásárol, sőt, el is szoktam kísérni megfelelő szakboltokba. Amíg ő válogat, én csendben szemlélődöm. Viszont sosem vásárolok.
Egyszer éppen Szentendrén csavarogtunk, és ultrasürgősen vásárolnuk kellett valami retekcsírát, vagy ilyesmit. A HÉV-végállomás mögött szerencsére akadt egy éppen nyitvatartó, területileg ügyeletes biobolt, hát bevágódtunk.
Már az furcsa volt, hogy míg "rendes" boltban háttérzeneként Danubius, Roxy, Juventus, vagy más hasonló kereskedelmi rádió szól, itt a hifiben éppen kezdődött a "Bóbita, Bóbita táncol..." kezdetű Weöres Sándor-vers, Halász Judit előadásában. A pult mögött ráadásul egy fiatal srác és egy zsenge leányka állt, éteri mosollyal, tejfelszőke hajjal, enyhén átlátszó bőrrel. Kicsit meg is ijedtem, amikor megmozdultak, azt hittem, szimplán reklámbábuk, népszerűsítendő az egészséges táplálkozást.
Kedvesem tétován válogatott, én közben álltam, és vártam. Biokislány megszólított, mint rendes kereskedőhöz illik:
- Tessék parancsolni, miben segíthetek ?
- Köszönöm, csak várok, a párom vásárol.
- Addig önnek adhatok valamit ?
- Köszönöm, de tényleg NEM, szimplán várnék tovább.
- Mégis, valamivel, bármivel, nem segíthetek ?
- NEM, nem nagyon láttam semmit, ami érdekelne, köszönöm.
- Rendben, de ha bármit mégis, esetleg, akkor nagyon szívesen.
Aljas szemétláda vagyok, de ekkor már nem bírtam magammal:
- Hát, azt hiszem, mégis. Egy puhadobozos, barna Sopianae-t kérek.
Embert ilyen rövid idő alatt tejesüvegből vaskos vörösboros palackká változni még nem láttam. Hajszálnyival kisebb sértés lett volna, ha azt feltételezem, hogy esténként ártatlan gyerekmacskákat kínoz Mónika Show közben.
- Uram, ez egy bioélelmiszereket árusító üzlet, cigarettát sosem tartottunk, nem is fogunk. A dohányzás káros az egészségre, rákot okoz, és mellesleg...
- OK, köszönöm, akkor mégsem kérek semmit.
Többször nem kérdezett.
Egy csendes napon kedvesem felcsörgött a munkahelyemen. Szólt, hogy bár előző nap megejtettünk egy nagybevásárlást, két fontos dolgot elfelejtettünk. Nevezetesen sajtot és toalettpapírt.
Mivel nyugi volt, szóltam a főnökömnek, hogy kiszaladnék a 100 méterre lévő CBA-ba papírért és sajtért. OK, mondta, de ha már így eszébe juttattam, vegyek már neki is egy nyolcas csomag gurigát, mert a céges készlet is fogyóban, és hamarosan bajban leszünk.
Átsétáltam, és öntudatos vásárlóként elcsíptem egy bevásárlókocsit, belecsaptam két csomag papírt, meg a pultból egy szimpatikus, előrecsomagolt 40 dekás sajtot.
Beálltam a sorba, majd ahogy sorrakerültem, feldobtam a szalagra a 16 tekercs WC-papírt, meg a 40 deka sajtot.
A pénztárban egy 18 körüli szende leányka ült, aki a szokatlan kombinációtól meglepődve rám emelte kérdő tekintetét. Valószínűleg iszonyatos önuralomra volt szüksége, hogy szóban azért mégse kérdezzen, de én értek a gesztusokból is, így válaszoltam a fel sem tett kérdésre:
- Buli lesz !
Ekkor leány szétesett, a kritikus frekvencia feletti bakfis-kacagásban tört ki, és valahogy beütötte a két tételt, majd elvette a pénzt.
Kifelé menet azt még láttam, hogy a kasszát átadta a kolléganőnek, majd hátramenekült...
Remélem, megpróbálta elképzelni azt a bulit, amelynek két legfontosabb, talán kizárólagos kellékeit leblokkolta aznap :)
(Kép Trabant USA-ról, kösz Molyhos!)
A bevezető majd minden mondtata ma is megállja a helyét. Azon kívül borzasztóan szp autók vannak benne :)
Azt hiszem, új értelmezést nyert a "kaotikus verseny" kifejezés a hétvégi F-1 futamon.
A történteket nem nagyon akarom felidézni, biztos megteszi helyettem Omm. (Megtette...)
Tennék viszont néhány észrevételt.
- Silverstone az egyik legnagyobb hagyományokkal bíró F-1-es pálya. 58 éve rendeznek itt versenyeket kisebb-nagyobb kihagyásokkal. (Egyébként nem igaz, amit Sport Géza írt, miszerint minden évben volt itt verseny -nagyjából 25 évig Silverstone és Brands Hatch felváltva rendezte a Brit Nagydíjat). Jövőre ugyan lesz még egy futamuk, de mivel nemrég került nyilvánosságra, hogy 2010-től Doningtonba költözik a nagydíj, a helybélieknek (és persze minden britnek) komoly sikerélményt adhatott, hogy
1950-ben itt rendezték az első versenyt, ahol egyébként 21 indulóból öten értek célba. A versenyt Giuseppe Farina nyerte úgy, hogy 70 kör alatt a negyedik és ötödik helyezettnek 2-2 kört adott.
-Sok-sok év egyhangúság után, amikor borítékolhatóan Ferrari-McLaren-Renault dobogósokat láthattunk, végre ezeresélyes versenyeket láthatunk. Igaz ez persze azokra a futamokra is, ahol nincs ekkora eső, így aztán kialakulhatnak olyan, évek óta nem látott helyzetek, mint a hármas holtverseny a világbajnoki tabellán, a sok éve dobogó közelébe sem került csapatok pedig a harmadik vonalból az eddig nem is létező másodikba kapaszkodnak fel, és onnan piszkálják a bot végével az élmenőket.
- Esőt minden versenyre !!! Tudom, hogy a versenyzők és csapatok szempontjából ez katasztrófa, hiszen hosszú és verejtékes munkával megálmodott stratégiák dőlnek romba pillanatok alatt, akár többször is egy versenyen, de ez engem, nézőt, nem érdekel ! Izgalmas, fordulatos versenyt akarok látni, és ilyenkor még az sem érdekel, ha nem az nyer, akit én szeretnék. Sajnálom Kubicát, sajnálom Massát, de bocs, ilyen az élet...
Autóbuzikkal társalogtunk autós versekről, és eszembe jutott. Annyira nem jó, hogy oda rakjam fel, de annyira meg nem sz*r, hogy ide se.
Tehát:
Egész úton hazafelé
Azon gondolkodám,
Hogyan fogom beindítni
Régen látott Skodám
Mit mondok majd először is
Kedves, szépet neki
Midőn a benzint benyelé,
De nem pufogá ki.
S jutott eszembe számtalan
Szebbnél szebb káromlat,
Midőn nyeherészik a starter,
De a szekér nem halad.
A kárpitba rugdalék,
Repül ezer szilánk,
És én mentem busszal aznap is,
Mint a lúzer apám.
Ehhh, nem tervezem hosszabb távon, hogy az "Egy fotó - egy tréfás mondat" vonulatba hangolom a blogot, de már megint egy ilyet fotóztam ma.
Az ott egy gyerekülés a parkolóban. Kicsit ferdén, de ügyesen középre állítva.
1.1 (3) 2007 (4) 500 (4) 50years (5) Kriebstein (2) Németország (2) Sachsen (2) Abarth (2) Ablaktörlő (2) Akrobatika (3) Alfa (3) Alkatrész (2) Alpine (2) Alsóörs (8) Anyád (3) Aranykezű (2) Arc (3) Auchan (2) Audi (2) Auto (3) Autobuzik (4) Autó (137) Autódoktor (2) Autópálya (5) Balatonakali (2) Baleset (9) Bamako (3) Baromállat (8) Beag (3) Belga (2) Belsöség (3) Belsőség (3) Benzinkút (2) Biztosítás (4) Blog (12) Bmw (9) Bontó (2) Bovito (2) Breakdance (2) Budapest (4) Buran (4) Camptourist (5) Carrera (2) Chrome (2) Chrysler (2) Commodore (3) Csernobil (3) Csomagtértető (5) Ddr (4) Drezda (2) E32 (4) E85 (4) Englishrussia (3) F*szkivan (40) Facebook (2) Farsang (2) Felújítás (8) Ferrari (4) Fiat (5) Film (5) Ford (3) Forma1 (9) Fotó (5) Félkegyelmű (2) Füsti (2) Ghia (2) Gif (2) Giulietta (2) Google (4) Haj (2) Hajtány (2) Hamilton (3) Hellókarácsony (7) Horch (3) Háború (3) Hétvége (2) Hó (3) Hülyeállat (71) Hűtő (2) Ikarus (2) Index (3) Iwiw (6) Jogosítvány (2) Jogszabály (2) Játék (3) Karmann (2) Karácsony (2) Kirándulás (4) Klub (2) Kocka (2) Komment (2) Kretén (2) Kultúra (6) Költözés (2) Könyv (4) Közlekedés (33) Lada (3) Lamborghini (3) Lancia (2) Leltár (2) Lewis (3) Link (2) Loituma (2) Lol (9) Lowtyo (3) Lánglovagok (3) M6 (3) Madonna (3) Mercedes (2) Mikulás (2) Motor (2) Motorosfutár (2) Mozi (6) Multicar (2) Munkahely (2) Mátra (2) Média (4) Napi_meló (6) Ndk (10) Nyaralás (5) Német (3) Nő (2) Oka (2) Olaszország (5) Orosz (16) Orr (24) Park (3) Parkoló (5) Party (3) Partyarcok (4) Partyfotó (4) Partyretard (3) Pc (2) Photoshop (3) Plus/4 (2) Pobjeda (2) Porsche (3) Posta (2) Poén (30) Projekt (2) Prokee (44) Prokee.hu (2) Prototípus (3) Prototípusok (3) Punk (3) Póló (2) Raikkonen (2) Recsk (2) Reklám (5) Renault (2) Retro (32) Romeo (2) Rtl (2) Rubik (2) Ruckwarts (2) Sachsenring (3) Shuttle (2) Spider (2) Splash (2) Steyr (2) Stratos (2) Suzuki (10) Swift (5) Szilánkok (3) Szovjet (3) Szovjetunió (3) Százhalombatta (8) Sírkő (2) Találkozó (17) Tank (2) Tatra (2) Tc_gyorsulás (2) Technika (63) Telefon (2) Tesco (5) Totalcar (12) Trabant (95) Traktor (2) Tramp (2) Tuning (18) Tv (2) Tél (3) Tévhitek (2) Tököl (3) Történelem (4) Tűzoltó (3) Tűzoltóság (3) Usb (2) Utazás (2) Utánfutó (3) Vasút (4) Vasúttörténeti (3) Velence (3) Vers (2) Veterán (9) Viasat3 (2) Video (14) Videopályázat (3) Villamos (2) Vizsga (2) Voyager (2) Vw (7) Vásárlás (2) Wartburg (9) Web (16) Webshop (2) Wiper (2) Zene (11) Zwickau (8) árvíz (2) érd (3) érdekes (62) űrprogram (3) űrsikló (3)