Valami olyasmi, mint a felső képen látható. Ez egy félprofi steady-állvány, amely a rögzítése és a balansz-súlyok tehetetlensége révén megszünteti a mai, igen kis súlyú kamerák képén látható rázkódást.
Ilyet persze vásárolni is lehet, de nem amatőrvideós az, aki nem sajnálja a pénz arra, amit el is készíthet.
Az olcsó, házi steadycamet nem én találtam ki, két éve is talán annak, hogy rátaláltam a Systron oldalára, és azon a lókoszt steadycam elkészítésének egyik lehetséges módjára.
Természetesen azonnal elkészítettem, ám az akkori megoldás nem lett tökéletes. Kényelmetlen volt, izgett-mozgott, szóval azt hiszem, végül talán a kukában is végezte.
Most azonban a fentiek miatt újra nekiláttam, a hét végén ki is próbáljuk, és ha sikeres, akkor a következő videónkban nagy hasznát vehetjük.
Addig is íme két video, kézben tartva, illetve a már elkészült steady-állvánnyal felvéve:
Az alapgondolat az volt, hogy hirtelen felbukkanó birtoklási vágytól vezérelve meglátogatom a helyi Tesco-t, és az ott kapható legolcsóbb, legegyszerűbb eszközökből készítem el az új, advanced steady-állványt. Nagyjából tudtam, mit akarok összeszedni hozzá, de nyitott voltam az új ötletekre, így a teljes non-food részleget átböngésztem hozzávalók után.
A tervezett lista a következő volt:
-
- valamilyen
-
- Tesco-gazdaságos
- bármilyen alkatrész, amellyel a
Nos, elsőre teljes bukta, a százhalombattai Tesco-ban sem felmosónyelet, sem ragasztószalagot, sem kézisúlyzót nem találtam, biztos azért, mert
nincs fotó-osztály :)Így aztán átballagtam Érdre.
Az áruház alapos átfésülése után a következőkkel érkeztem haza:
-
-
-
- "
A derékszögre ekkor még nem találtam megfelelő megoldást. Az egyetlen szóba jöhető tárgy egy kerékkulcs (keresztkulcs) volt, amely egyrészt túl drága, másrész pedig túl nehéz lett volna, így elvetettem.
A garázsban körülnézve azonban megszületett a megoldás,
Néhány hónappal ezelőtt vásároltam be szettenként
Az összeszerelés képei:
Hogy ennyit megért-e, vagy sem, az ki-ki döntse el maga a fenti két video alapján.
1.1 (3) 2007 (4) 500 (4) 50years (5) Kriebstein (2) Németország (2) Sachsen (2) Abarth (2) Ablaktörlő (2) Akrobatika (3) Alfa (3) Alkatrész (2) Alpine (2) Alsóörs (8) Anyád (3) Aranykezű (2) Arc (3) Auchan (2) Audi (2) Auto (3) Autobuzik (4) Autó (137) Autódoktor (2) Autópálya (5) Balatonakali (2) Baleset (9) Bamako (3) Baromállat (8) Beag (3) Belga (2) Belsöség (3) Belsőség (3) Benzinkút (2) Biztosítás (4) Blog (12) Bmw (9) Bontó (2) Bovito (2) Breakdance (2) Budapest (4) Buran (4) Camptourist (5) Carrera (2) Chrome (2) Chrysler (2) Commodore (3) Csernobil (3) Csomagtértető (5) Ddr (4) Drezda (2) E32 (4) E85 (4) Englishrussia (3) F*szkivan (40) Facebook (2) Farsang (2) Felújítás (8) Ferrari (4) Fiat (5) Film (5) Ford (3) Forma1 (9) Fotó (5) Félkegyelmű (2) Füsti (2) Ghia (2) Gif (2) Giulietta (2) Google (4) Haj (2) Hajtány (2) Hamilton (3) Hellókarácsony (7) Horch (3) Háború (3) Hétvége (2) Hó (3) Hülyeállat (71) Hűtő (2) Ikarus (2) Index (3) Iwiw (6) Jogosítvány (2) Jogszabály (2) Játék (3) Karmann (2) Karácsony (2) Kirándulás (4) Klub (2) Kocka (2) Komment (2) Kretén (2) Kultúra (6) Költözés (2) Könyv (4) Közlekedés (33) Lada (3) Lamborghini (3) Lancia (2) Leltár (2) Lewis (3) Link (2) Loituma (2) Lol (9) Lowtyo (3) Lánglovagok (3) M6 (3) Madonna (3) Mercedes (2) Mikulás (2) Motor (2) Motorosfutár (2) Mozi (6) Multicar (2) Munkahely (2) Mátra (2) Média (4) Napi_meló (6) Ndk (10) Nyaralás (5) Német (3) Nő (2) Oka (2) Olaszország (5) Orosz (16) Orr (24) Park (3) Parkoló (5) Party (3) Partyarcok (4) Partyfotó (4) Partyretard (3) Pc (2) Photoshop (3) Plus/4 (2) Pobjeda (2) Porsche (3) Posta (2) Poén (30) Projekt (2) Prokee (44) Prokee.hu (2) Prototípus (3) Prototípusok (3) Punk (3) Póló (2) Raikkonen (2) Recsk (2) Reklám (5) Renault (2) Retro (32) Romeo (2) Rtl (2) Rubik (2) Ruckwarts (2) Sachsenring (3) Shuttle (2) Spider (2) Splash (2) Steyr (2) Stratos (2) Suzuki (10) Swift (5) Szilánkok (3) Szovjet (3) Szovjetunió (3) Százhalombatta (8) Sírkő (2) Találkozó (17) Tank (2) Tatra (2) Tc_gyorsulás (2) Technika (63) Telefon (2) Tesco (5) Totalcar (12) Trabant (95) Traktor (2) Tramp (2) Tuning (18) Tv (2) Tél (3) Tévhitek (2) Tököl (3) Történelem (4) Tűzoltó (3) Tűzoltóság (3) Usb (2) Utazás (2) Utánfutó (3) Vasút (4) Vasúttörténeti (3) Velence (3) Vers (2) Veterán (9) Viasat3 (2) Video (14) Videopályázat (3) Villamos (2) Vizsga (2) Voyager (2) Vw (7) Vásárlás (2) Wartburg (9) Web (16) Webshop (2) Wiper (2) Zene (11) Zwickau (8) árvíz (2) érd (3) érdekes (62) űrprogram (3) űrsikló (3)