Commodore blog

Volt ez a rövid poszt, amiben feltett kérdésre azóta sem adtam választ. Persze ez nem marad el, de nem ebben a posztban történik meg. Az a poszt csak egy felvezetés volt egy sorozathoz, amelyben a joystickokat veszem számba. Elsősorban persze Commodore-oldalról, de mivel az Atari által bevezetett kvázi-szabványnak megfelelő joystickok szinte minden korabeli számítógéphez és konzolhoz passzoltak, így ez nem egy dedikált Commodore-téma lesz.

Bár időrendben az Atari, sőt, a Commodore saját joystickjai indíthatnák a sort, én mégis a legtöbbünk által névről nem feltétlen, de a termékeiről mindenki által ismert Spectravideóval nyitok azok közül is az első igazán népszerűvel, a Quickshot I-gyel, kevésbé ismert gyári kódján az SVI-101-gyel.

 

A Quickshot I, azaz az SVI-101
A Quickshot I, azaz az SVI-101

A Spectravideo (SVI) egy amerikai vállalat volt, amely a 1980-as évek elején vált ismertté a számítógépes és videojáték-piacon. Bár saját mikroszámítógépeket is gyártott, legnagyobb hatását a joystickjaival érte el.  A cég eredetileg az Egyesült Államokban indult (SpectraVision néven), majd Spectravideo névre váltott, és Taiwanon is gyártott termékeket. 1983–1985 között saját mikroszámítógépeket (SVI-318, SVI-328, SVI-728 stb.) is fejlesztett, amelyek MSX-kompatibilisek voltak. A számítógépes üzletág azonban veszteséges lett, így a cég később visszatért perifériagyártáshoz, elsősorban joystickokra és gamepadekre koncentrálva. A márka a 90-es évek elején fokozatosan eltűnt, de a QuickShot név továbbélt különböző klónok és utángyártott modellek révén.

1981–1982 körül a Spectravideo megjelentette első sikeres perifériáit, köztük a legendás QuickShot sorozatot.

A QuickShot I (SVI-101) és QuickShot II (SVI-102) típusok voltak a legismertebbek. Ezek rugós visszatérítésű, tapadókorongos joystickok voltak, amelyek a kor népszerű gépeivel (Commodore, Atari, Amstrad/Schneider, Sinclair stb.) is kompatibilisek voltak. A QuickShot II Turbo, QuickShot Python 1, QuickShot Maverick, QuickShot QS-123 és más későbbi modellek továbbfejlesztett gombokat, mikrokapcsolókat és ergonómikusabb kialakítást kaptak.

A QuickShot név a 80-as évek közepére szinonimája lett az otthoni játékhoz használt joysticknak, sok géptulajdonosnak ez volt az első "komoly" vezérlője.

A Spectravideo joystickokat gyakran újramárkázták vagy licenc alatt árulták más gyártók is, így világszerte elterjedtek.

 

Jelen poszt témája, a Quickshot I. (SVI-101) joystick. Mai szemmel, illetve a Spectravideo palettáját áttekintve is elég egyszerű, szinte vacak benyomást kelt, azonban megjelenésekor olyan vetélytársakkal kellett megküzdenie, mint a legendásan megbízhatatlan "tükörtojás" Commodore 1311, vagy a szintén nem túl tartós Atari CX-10. Ezekhez képest azért jelentős előrelépés volt. Minősége és megbízhatósága ha nem is mérhető a későbbi Spectravideo-termékekhez, azért mindenképpen alapul szolgált azok kifejlesztésekor.

 

 

A Quickshot I, azaz az SVI-101
A Quickshot I, azaz az SVI-101

Az amúgy szintén az SVI által kitalált helikopter-botkormány fazonnak, amit aztán szinte minden gyártó átvett, itt még nyoma sincs, épp csak valami markolatféle került fel az addig az Atari és a Commodore által is használt "bot" formára.  Már a két tűzgomb is extramenő volt, hiszen így akár a talpat markoló bal, akár a nyelet markoló jobb kézzel is tüzelhettünk - sőt, nagyobb izgalmak közben akár mindkettővel is. Mindenesetre az látszik, hogy komolyan foglalkoztak a termékkel, az "Ergonomikus joystickot" még szabadalmaztatták is 1982-ben.

Az irányítás már újként is viszonylag laza és pontatlan, a joyt kézben megrázva is megindult a főhős a képernyőn. Ez elsősorban annak tudható be, hogy a Quickshot hírből sem ismeri a mikrokapcsolókat, egyszerű lemezes érintkezőket tartalmaz, a tűzgombok alatt pedig egy ettől alig megbízhatóbb, szintén lemezes érintkező-"harang" van.

 

 

A Quickshot I, azaz az SVI-101
A Quickshot I remek lemezes érzékelői

Ezek sem megfelelő érzetet, sem megbízható érintkezés nem adtak már viszonylag fiatal kontrollernél sem, később pedig a korai elhalálozás elsődleges okai lettek szinte minden Quickshot I esetén - és amúgy a Quickshot II-nél is, ahogy a következő fotón elég jól látszik:

 

A Quickshot I, azaz az SVI-101
Egy Quickshot II halála, a törött lemezérintkező

 

A másik klasszikus probléma, amely talán az egész szériát végigkísérte, a tapadókorongok változó minőségű anyaga miatti szakadás. Ettől azonban legalább a joystick tovább működött, még ha extrém kényelmetlen is volt így használni.

Ezzel együtt az első Quickshot milliós példányszámban készült, és mivel a konkurrenseit olcsó és megbízhatatlan kivitele ellenére is fényévekkel verte használhatóságban, megalapozta a márka máig tartó ismertségét.

Quickshot I-et találni ma már nehéz működő állapotban, és talán nem is érdemes nagyon keresni. Gyűjtőknek kötelező darab, játszani vágyóknak még a retro-faktorral együtt sem jó választás.