Volt nemrég ez a rövid poszt, ami a kendácsolt, egyedi házas Plus/4-ről szólt. Az történt, hogy egy napig szörnyülködtem a hirdetésen, aztán... hát... megvettem.
Na ennyire nem volt egyszerű, a hirdető az első üzenetben egészen konkrétan megsértődött, mert kiröhögtem az imádott egyedi és ritka Plus/4-esét. Közölte, hogy ezt neki egyáltalán nem muszáj pont nekem eladnia. Pláne, hogy az elképzelt árból elég pofátlanul alkudtam.

Az eredeti hirdetés
Innen elég nehéz volt visszajönni, de végül azt javasoltam, megvásárolom a szintén általa hirdetett hibás Commodore 16-ot is, alku nélkül, plusz a Kék Rémért (akkor már inkább Csodálatosan Egyedi És Értékes Kegyszernek, vagy valami hasonlónak neveztem a béke kedvéért) is hajlandó vagyok kifizetni olyan 30€-t a kért 100 helyett. Itt végül megszületett a közös pont, így összesen 80€ + szállítási díj fejében jutottam hozzá a C16-hoz, a Kék Rémhez, illetve bónuszként az utóbbi (szintén nem gyári, de nem ennyire extrém) tápegységéhez.
Kis közjáték: a Commodore 16 egy meglehetősen jó állapotú gép, enyhén sárgult billentyűzettel, processzor nélkül. Utóbbit pótoltam, azóta a gép kifogástalanul működik.
Szóval megalkudtunk, aztán próbáltam még információhoz jutni a fura gép eredetéről. Sajnos sok információja az eladónak sem volt - sok évvel ezelőtt vásárolta az Ebayen, és csak annyit tudott róla, hogy valamilyen ipari alkalmazásban használták. Hogy a ház megsérült, és ezért cserélték, vagy eleve így állították szolgálatba, nem tudta. Ő mindenesetre a "különlegessége" miatt vásárolta meg, és azóta vitrinben (!!!) tartotta.
Néhány nappal később megérkezett a csomag. Természetesen első dolgom volt, hogy alaposan megvizsgáljam a részleteket, és ezt jól körbe is fotóztam.







Az első kérdés, ami felmerült bennem is, másokban is: miből van a ház? Nos, valamilyen anyagában színezett műanyaglemezből készült, érzésre olyasmi, mint az üvegszálas műanyagok, mínusz az üvegszál maga. Mindenesetre legalább az kiderült, hogy nem kazánlemezből vágták ki, ahogyan első ránézésre tűnt :)
Az első hüledezések után felmértem (és lefotóztam) a részleteket is, beleértve a zseniálisan szarul kitalált zsanért és legszebb balkáni megoldásokat idéző csavarozást is:








Figyeljük meg az anatómiailag korrekt C264 feliratot (ami a C16-C116-Plus/4 sorozatot takarja), illetve az extraigényes laposhornyos csavarokat, hát nem imádnivaló? :D A zsanér minden szempontból béna, ha ennek mentén kinyitjuk a gépet, nem elég, hogy nem fekszik fel rendesen semmilyen felületen, de még a billenytyűzet szalagkábele is idegtépően feszül tőle. Szerencsére a zsanérből kihúzható (egyes szakmabéli vélemények szerint egyenese kiesik!) a forgástengely, így valamivel könnyebben kezelhető a szerkezet.
Az alaplap rögzítése az alsó lemezen határozottan igényes, mármint a szó olyan értelmében, ahogyan azt a Pakisztán-India-Banglades tengelyen használják. Alulról csavar, rajta két anya távtartónak, felülről, az alaplap felett pedig még egy anya, rögzítésnek.

Az alaplap rögzítése az alsó lemezen
Ezt azért elég gyorsan cseréltem, hogy felülről csavarhúzóval oldható legyen az alaplap. Egy régi PC-ház alaplapi távtartóit kapta meg ideiglenesen, bár rendeltem belőle valamivel hosszabbakat, mert a műanyaglemez vastagsága miatt épp csak érintőre lehetett fogni az anyákat, alátét pedig már szóba sem jöhetett.

Ilyen volt

Ilyen lett

Valamivel kevésbé fáj így ránézni - a porról majd gondoskodom később.
Az alaplap maga amúgy nincs megpiszkálva, eltekintve a minden nagyobb felületre felragasztott (!!!) hűtőbordáról. Nem tudom, normál üzemben mennyire fenyegeti túlmelegedés a 3-PLUS-1 ROM-jait, szerintem a készítő sem volt ebben igazán tájékozott, de láthatóan nem bízta a véletlenre. Volt otthon hűtőborda és pillanatragasztó, hát nem tétovázott. Más kérdés, hogy mindez mennyire lehetett hasznos, hiszen a megszáradt cianoakrilát nem a magas hővezető-képességéről híres.



A következő lépés nyilván az volt, hogy a Kék Rémséget alaposabban megvizsgáljam, különös tekintettel arra, mi lehet a baja, hiszen hibásként hirdették.

Kép az eredeti hirdetésben a (nem) működésről
Itt egy kis plusz információ: a nyolcvanas-kilencvenes években, az elektronikus eszközök elszaporodásával elég nagy problémává nőtte ki magát a rádófrekvenciás zavarok szűrése. Ilyen zavart gyakorlatilag bármilyen elektromos eszköz kelthet (akár egy egyszerű villanykapcsoló is), azonban igazán nagy problémát a folyamatos üzemű eszközök jelentettek, például a számítógépek. Akkoriban a rádióadások mellett számos egyéb rendszer is rádióhullámokkal üzemelt (vasúti, rendőri, katonai, tőzsdei rendszerek), amik zavartalansága igen fontos volt. Ezért Németországban már a nyolcvanas években is szigorú előírások voltak érvényben az ilyen eszközök kereskedelmi forgalmazásáról. Eredetileg a Német Szövetségi Posta szabályozta ezt hatóságként, ezért található meg például a korai C-64-ek alján az Allg. Gen. n. DBP Vfg 529/70 felirat - Allgemenie Genehmigung nach Deutsche Bundespost Verfügung 529/70, magyarul kb. általános jóváhagyás a Német Szövetségi Posta 529/70 rendelete alapján.

Allgemenie Genehmigung nach Deutsche Bundespost Verfügung 529/70
egy "kenyérdobozos" C-64-ről
Ez az engedély, illetve ennek feltüntetése nagyjából a következőket jelentette:
- A készülék rádiózavarok kibocsájtása ellen védett
- A gyártó vagy importőr bejelentette a termék belföldi (nyugat-német) forgalmazását a Német Szövetségi Postánál
- A Posta pedig jogosult a termék utólagos ellenőrzésére a forgalmazás idején belül
Volt azonban ebből egy későbbi, szigorúbb verzió, az (Allg Gen, stb...) 1046/84. Nem árulok el nagy titkot, hogy az előző 1970-s, az utóbbi 1984-es keltezésű, tehát épp a Commodore Plus/4 forgalmazásának nem túl hosszú idejében lépett érvénybe. A szigorodott előírások eredményeképpen számos Commodore számítógép kapott belső lemezburkolatot a határozottabb árnyékolás érdekében, így - ha eltekintünk attól, hogy az azóta eltelt évek alatt mindenki belepiszkált már ezekbe a gépekbe - elvileg egy 529/70 feliratú gépben maximum az alaplap alatti alumínium-fóliával bevont kartont találjuk, azonban egy 1046/84 feliratúban már egy rendes fémlez lesz az alaplap alatt, a legtöbb esetben pedig felülről is árnyékolva lesz az alaplap. Már persze csak ha Nyugat-Németországban gyártották vagy forgalmazták azt. Eredetileg ilyen feliratot és árnyékolást látunk minden német gyártású vagy forgalmazású C128, Amiga, vagy 1984 végétől gyártott C16, C64, Plus/4 esetén.

Egy kései, olcsósított Commodore 64C házába sütött "matrica", már 1046/84 felirattal
No, a mi Kék Rémségünknek ezzel akadt némi problémája, a jelek szerint ő ugyanis már a szigorúbb előírások szerint készült. Biztosat matrica híján nem tudunk, de a vadonatúj, áramvonalas, csilli-villi házba ugyanúgy bekerült az alsó árnyékoló lemez, mint ahogyan az eredeti házban volt, a szigetelés célját szolgáló vékony kartonlappal együtt. Ez nagyjából így néz ki:

Árnyékoló fémlemez az alaplap alján egy 1046/84 jelölésű Commodore Plus/4-en

Árnyékoló fémlemez az alaplap alján egy 1046/84 jelölésű Commodore Plus/4-en
És hát a gondok innen jönnek. Az alaplap aljából kilógó, a gyárinál némileg hosszabban megmaradt alaktrész-lábak arról tanúskodnak, hogy néhány alkatrészt már cseréltek a múltban. A hosszabb lábak azonban már elérték a fémlemezhez tartozó szigetelő papírlapot, és azt átszúrva egyszerűen rövidre zárták az alkatrészek lábait a GND-re forrasztott árnyékoló lemezzel. A lemez lebontása után kiderült, hogy óriási mázlim van: kárt nem tett a rövidzár semmiben, sőt, nekem még hasznomra is vált, radikálisan csökkentve a potenciális eladási árat a korábbi tulajdonosnál.
Tehát a gép működik, látványra meg akkora dili, hogy úgy döntöttem, megtartom. A bizarr kinézete és az ergonómia módszeres száműzése ellenére a használata bár kissé kényelmetlenebb, mint egy eredeti, "lapos" Plus/4-é, de nem rosszabb, mint egy kenyértartó C16 vagy C64 esetében.
A retrót fullban nyomó laposhornyosok helyett rendeltem viszonylag jól kinéző, lencsefejű, imbusz-kulcsnyílású csavarokat, kerestem egy marék M3 lapos alátétet, eltávolítottam a matricázást. Ha a zsanérra még ki tudok találni valami kevésbé ordítóan barkácsmegoldást, illetve le tudom cserélni a kerek lyukban pihenő szögletes ledet egy kerekre plusz foglalatára, szebb talán nem lesz, de egyfajta bulihangulat azért madj üvöltve árad belőle.
A billentyűzetet azóta megpucoltam (alulról, a sapkákat még nem), az alaplapot portalanítottam, és végigteszteltem a gépet Datasette, 1541, 1551 vonalon, egyelőre minden rendben lévőnek tűnik. A hűtőbordák eltávolításától kicsit parázok (a fotózott IC-ről magától esett le), a cianoakrilátra nem biztos, hogy felkészültek a MOS-nál az IC anyagának kiválasztásakor. Pedig legalább a TED-ről jó volna leszedni, és visszatenni az árnyékoló-hűtő fedelet.
Aztán ha a gép összeállt és visszatért a civilizációba annyira, amennyire az csak lehetséges erről a pontról indulva, még jelentkezem vele :)