Autófila

Annak idején, mikor az első Belsőség–Totalcar-találkozót szerveztük baowah barátommal, nem is sejtettem az irányt, hogy merre, hogyan tovább, mire lesz jó ez az egész és egyáltalán, szükség van-e rá?
Mint kiderült, ez egy kitűnő ötletnek bizonyult, hiszen autóbuzik olyan kicsi, de lelkes csapata ismerkedett meg, emberek olyan konstellációja állt össze egésszé, ami csak a legnagyobb véletlennek és szerencsének köszönhető.
Berúgtunk, persze hogy kegyetlenül berúgtunk, ahogy férfiak általában, ha együtt elmennek messzire otthonról, idegen helyre.
A teljesség igénye nélkül a kemény magot felsorolni nem tisztem és nem is akarom.

Azóta sokszor, sok helyen összejöttünk ilyen-olyan felállásban, ismerjük egymást és – mondhatom talán – barátok vagyunk. Ehhez mindössze ki kellett lépni a beteg netes társadalom anonimitásából és vállalni saját arcunkat. Elsülhetett volna balul is, hiszen különbözőek voltunk, vagyunk és leszünk is, de szerencsére az autók és úgy általában, a járművek iránt érzett elkötelezett rajongásunk összetartott minket.
Aztán valamikor a tavalyi év folyamán prokee kollégával egyetemben kitaláltuk az autóbuzik blogot, mivel úgy gondoltuk, jó lenne egy közös gyűjtőhely a megannyi mondanivalónak, a hülyeségünknek, és így – barátainkkal a hátunk mögött – belevágtunk.
Valójában nem fűztünk vérmes reményeket hozzá eleinte, erős volt a konkurencia, de bíztunk magunkban, tapasztalatunkban és tudtuk, hogy ha elkezdjük, akkor a kis csapat minden tagja kiveszi majd részét magában a munkában, amivel a blogírás jár.

 


Aztán úgy történt, hogy az április 28-i indulás napján 5080-an nézték meg az oldalt. Ez sokkal, de sokkal több volt, mint amennyire számítottunk. Aztán 3554-en, majd újra több mint ötezren. Valamibe belenyúltunk, valami itt jó és működik.
Döbbenten néztük a statisztikákat. Nagyon jóleső érzéssel töltött el minket, hogy nem volt hiábavaló a sok hajnali virrasztás, a rohadt telefonszámlák számait bőven kompenzálták Önök, kedves olvasók. Legjobb napunkon ezeddig 12757-en olvastak minket. Köszönjük.
Itt egy bővebb statisztika, csak büszkeségből:

Április 28. – szeptember 11.
363.274 PI
249274 látogatás
226931 egyedi látogató
18301 feed
136 nap
16669 látogató az Indexről
11250 látogató saját címről
9686 látogató a Totalcarról
3137 látogató a Google-ról

Mindazonáltal persze biztosak voltunk abban, hogy lesznek sokan olyanok is, akik nehezményezni fognak bizonyos mondatokat, gondolatokat. Ezzel számoltunk, blogunk bevallottan szubjektív, egy kis autóbuzi csapat véleményét tükrözi. Ez azért jó, mert egységesek maradunk kifelé és kiállunk szerzőtársaink véleménye mellett. Egységben az erő, illik ide a közhely. (És talán ezért is sikerült a „Szopasd le azt a szart” című poszttal eggyel redukálni az ostoba ámokfutók számát az utakon. Persze erről minden, mondatainkat és videónkat átvett média mélyen hallgatott. Nem csalódtunk bennük és megbocsátunk, de nem felejtünk.)

Persze egyikünk sem hivatalos tollforgató, van köztünk diák és öreg motoros, menedzser és gépész, jogosítvánnyal nem rendelkező és rutinos sofőr. Sokan vagyunk, sokfélék. Igaz, ennél fogva néha talán kicsit darabos a fogalmazás, karcos a mondat, de az üzenet mindig átmegy a túloldalra, a monitor előtt ülőkben mindig fogan egy-egy gondolat, ami akkor is jó, még ha egy suta „baszdmeg” is az.
Mert ez azt jelenti, hogy a poszt elérte célját, felrázta egy kicsit a mai rohanó világban sokszor letargikussá váló embert.
És ez jó, ennek a blognak ez a célja. Hogy egy kicsit vegyük észre egymást jobban, lássuk az arcot is, ne csak a fejet és talán szépen lassan egy értelmes, művelt generáció nőjön fel, amely eléri azt, hogy az autózás ne legyen többé harc a túlélésért.
De vissza a lényeghez:
Mára egy igazán ütőképes, sokoldalú csapatot alkotunk. Legutóbbi két „szerzeményünkkel”, Lowtyóval és Sanyival együtt kialakult az autóbuzik alapfelállása. Közben persze tagjaink kiterjedt marketingtevékenységet is folytattak itt-ott. Sikerült egy jól működő kapcsolatrendszert is kialakítani a Totalcar.hu-val és minden bizonnyal az Indexszel is, talán nem véletlenül kerültünk annyiszor a címlapra.
Nekik is köszönet.

E 136 nap eredményét itt láthatják, a megújult arculatban, a kemény munkában, amire nem sajnáltuk az időt, és sokszor a pénzt sem. Nem huszonegy napra kelt ki a csibe, de megérte.
Szerencsére voltak olyanok, nem kevesen, akik meglátták a fantáziát és a potenciált bennünk, így jutottunk el a mai nappal oda, hogy egy erős partnerrel karöltve folytatjuk a munkát. Nem, nem lettünk olcsó ribancok, de az esélyt hiba lenne nem kihasználni, ráadásul így módunk nyílik arra, hogy álmaink, terveink – ha minden jól megy – kézzelfogható formát kapjanak.

Köszönjük hát Önöknek, kedves olvasók, köszönjük nektek, barátaink, ellenségeink, irigyeink.
Azoknak, akik bíztak bennünk, akik segítettek.
Mi mindig itt leszünk, segítünk, ha tudunk, bárkinek, szívesen, emberséggel. Ahogy kell.
Maradjanak velünk, olvassanak minket továbbra is.

Vérünkben az autóbuzériával, fejünkben az autófíliával nem le, hanem továbbléptünk.

A szerzőgárda nevében
Vályi István
omm

Tizenharmadika szombatra esett, nagy baj így nem történhetett.

Tündéremmel, id. és ifj. Tomnemtommal meglátogattuk hát az idei iGAZ Barát találkozó Csepelen. Érdemes volt, Gaz66-tól a klasszik és kocka-Csajkán (Gaz13 és -14) keresztül az extrém ritka 3111-is.

Emellett persze volt Moszkvics 412, BMW 1502, pár Trabant, illetve a kétkerekűek.

Igen kellemes délelőtt volt, barátságos és jóindulatúan őrült gazdákkal, köszönjük.

A képek pedig:

 

Életemben nem láttam még ilyet, egészen idáig, de sajnos ülni nem tudtam benne. Nem gondoltam volna a TC-féle teszt után, hogy ekkora, pedig mégis nagy. Mivel sehol nem találtam semmit a történelméről, ezért arról nem tudok mit írni, beszéljenek helyettem a képek:

Ilyen szemből... Kissé leharcolt, de valószínűleg túl van már 20. életévén. A kerekei egy Rábáról származnak.

És ilyen hátulról. Nem tudom milyenek lehetnek az eredeti hátsó lámpái (ha voltak egyáltalán), de ezek nekem valami utólagos kendácsnak tűnnek...

És mi lesz, ha netán felborul és nem tudunk kijönni?
Akkor még mindig elénekelhetjük, hogy valaki beszorult egy Zetorba?

omm

Majdnem elfelejtettem, pedig mindenképpen figyelmetekbe akartam ajánlani...

II. iGAZ-barát Találkozó
Szervező:
www.volgaklub.hu
Időpont:
2008.szeptember 13.
Helyszín:
Bp Csepel Hollandi út 8-10
Leírás:
Szeptember 13-án 10 órától várunk szeretettel minden "iGAZ" barátot VOLGA, CSAJKA, 51, 66, 67, 69, GAZella ... tulajdonost, rajongót az immár szokásosnak mondható szeptemberi találkozónkon.
Bővebb infó: 06-205-427995, ibosweag@yahoo.de

Miért érdemes kimenni ?

Ilyen volt tavaly, és valószínűleg ott lesz ez is, sőt, ha minden jól megy, ez is.

Én megyek. Találkozunk ? :)

Tamás nemrégiben leírta  tapasztalatait az amerikai rendőrökről, most az autóvásárlásról számol be nekünk:

 

A Tékozló Homár mai "kiadása" arra indított, hogy leírjam az eddigi amcsi kocsivásárlásaim történetét.

Amikor kiértem, a főnököm házában laktam pár napig, így kocsivásárlásra jutott pár nap. Abban a városban, ahol laktam, nem volt semmiféle BKV :). Körbenéztünk pár helyen, de mint általában mindenhol, a kereskedők egy helyre vannak bezsúfolva, így nem tartott sokáig. Szóval kellett egy 1-2 ezer dolcsiért. A választás egy 1994-es Oldsmobilra esett. Magyar bankkártyával fizettem, nemzetközi jogsival és SSN (TAJ szám) nélkül vettem  meg. Jó volt vezetni, de a gyerekbetegségei is kijöttek: szó szerint itta a a hűtővizet. Nem csöpögött sehol...De nem ment a légkondi se a fűtés.

Na, hála a koreai iparnak, megváltam pár száz dollár veszteséggel az amcsi sz@rkupactól és vettem egy 2003-as Kia Spectrát. Miért? Olcsó volt (kb. 7ezer), manuális váltós, kis motorral (1.8L). Kis fogyasztással (kb 35 mérföld/gallon). Fiatal volt, kicsit több mérfölddel, mint az átlagos, de elment. Erre kaptam életem első hitelét egy helyi takarékszövetkezettől. Az egész kb. 3 órát tartott. A kocsin még garancia is volt, amit hál' istennek csak kétszer használtunk. Az AC (klíma! - prokee -) kapcsolója ment gajra, meg a csomagtartóban a világításkapcsoló.


Mivel a Kia igen jól bevált, ezért a család második autója egy Kia Sportage lett. Persze kipróbáltunk vagy 4-6 SUV-ot. Érdekesség volt, hogy az eladó csak hozzánkvágta a Hyundai Santa Fe kulcsát, hogy vigyük el tesztelni. Ő be sem ült. Nem is akartunk egyébként még kocsit venni, de mivel elég sok kedvezményt ajánlottak, így megvettük. Akartunk más színt, más felszereltséget, de nem volt olyan, mint amit szerettünk volna, így végül azt választottuk, amit vezettünk. Nem mellékesen az automata váltó ehhez a kocsihoz nem való. Mivel a felajánlott hitelek nem feleltek meg, és az én bankom már bezárt, így gyakorlatilag minimális befizetéssel elvittük az autót, anélkül, hogy ki lett volna fizetve. Az egész nagyjából 4 órát tartott. A kocsi azóta egy szervizen sem volt (később elmesélem, hogy jártam a szervizekkel egy másik bejegyzésben). A Kia minősége igen sokat javult, csak a két kocsim közt óriási előrelépést látok már 3 év alatt is. Végül 3 nap múlva elküldte a bankom a csekket a kereskedőnek. Ami pedig a lényeg, hogy nincs kamat előrefizetés. Minden hónapban egyre kevesebb kamatot fizetek és a havi részlet kb 3/4-e tőketörlesztés. Bármikor kifizethető büntetés nélkül.

Az új autók egyébként ideiglenes papírrendszámmal jönnek ki a kereskedésből (30 nap), az összes papír (törzskönyv, rendszám, regisztráció) postán jön. Nincs okmányirodai sorbanállás. A kocsi éves regisztrációs díját online ki lehet fizetni 5% kedvezmény kíséretében.

Okmányiroda nélkül mennyivel szebb lenne itthon is minden!

Ha Ön is külföldön él, és szívesen megosztaná velünk tapasztalatait, ne habozzon billentyűzetet ragadni, és felvenni a kapcsolatot bármelyik szerkesztővel, minket borzasztóan érdekel minden ország közlekedése, járművei, autós kultúrája.

Tegyék meg tétjeiket

ommm, 2008.09.11. 18:00

 

Hír:

Noha Spában 19 pontra nőtt a hátránya az összetettben, Kimi Räikkönen egyértelművé tette, hogy még nem tett le a címvédésről, és teljes erőbedobással fog harcolni a szezon utolsó öt versenyén.

Lehet fogadni.
Részemről: bárcsak így lenne.
 

Nos, így is lehet...

Mia (ta) manó ?

Sanyi., 2008.09.10. 13:00

Szóval már megint egy Miata, de nyugi, ez MÁS lesz;)

Szóval igen, szűkül a piac, ma már mindenki célcsoportoknak gyárt autót. Az Mx-5 ebből a szempontból kivétel. Jó, persze " butikosné autó", de mostanában egyre több idősödő urat is látok ilyen eszközzel. Ángílus style emberek, kapuzárási pánik, esetleg prosztata.

Őket is megfogták a japók...

Megvan a huszon-harmincas kategória is, megvannak a nők apu érettségi ajándékától az életjáradékig. Na? Mi maradt ki?

Szóval itt van ez az új, különleges kiadás. Nézzük a specifikációkat!

- Spéci, a Continental által kimondottan ehhez a Special Edition-hez fejlesztett sport gumiköpenyek. Defektmentes!
- Gyári ultralight felni.

- Sportfutómű
- Anyagában fényezet, korroziómentes karosszéria

- Kétféle divatos, matt fényezés

Azért egy ilyennel a bölcsiben is kövéret lehet ám villantani. Meglesznek a pelusos fiúk és leánykák is!

Azt hiszem ez volt a kultusszá válás utolsó lépcsője!

Miatánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod...


A történet úgy kezdődött, hogy meghirdettem az öreg Golf III 1.4 CL gépemet.
Akadt érdeklődő én meg már elkezdtem elkölteni a pénzt persze csak fejben.

Az emberben mindig motoszkál a gondolat milyen autót venne ?
Kétféle elképzelés van a reális és az utópisztikus.
Az utópisztikusban egzotikus sportkocsi, luxusgépek, versenyautók szerepelnek amiket álltalában nem fogunk elérni soha. Ezekről én nem is álmodozom.
A másik a megvásárolható elérhető kategória melyet sokat nézegetünk, válogatunk fejben mi is volna jó ?

Van az úgy, hogy szükséged van az Igazi Erőre.

Jim nem viccel.

Puszta MadMax

Sanyi., 2008.09.09. 09:00

A hét végén -vasárnap- kint jártam a driftbajnokság.hu edzésén, Tökölön. A helyszín lényegtelennek indult, más volt a kiruccanás célja, itt volt alkalom. Maga az edzés kellemes meglepetést okozott.

Az alapot a melegrekord gyanús idő - meglett - adta, de amikor megérkeztem a helyszínre, ez nem is zavart. Az általam eddíg meglátogatott autós rendezvények eddíg egytől egyig kivitték a fejem 1 órán belül. Nem igazán fogott meg a nagyhifi-sokműanyag-nonfigtetkó vonalon megépített autók, és a motorháztetőkön habos vízben rángatózó bögrék világa a kalapáló 3. osztályú elektronikus zenével (nem utálom, van abból jó is, ajánlhatom is akár a Fluke-ot, esetleg Aprhodite-ot). Itt azonban kellemes hangulat uralkodott, mindenki nézelődött, kötetlenül csevegett, a sofőrök is szívesen taxiztak, és csicseregtek a technikáról no meg azért egy Dj is molyolt egy sátor alatt, de tudta, hogy nem rajta van ma a hangsúly - és ez így volt jó. Közben persze mennyei harsonákként szóltak a tréningező autók. Szóval napsütés, halomnyi Bömbölő, néhány ex kupa Rx-8-as, egy Sylvia, és akkor, ott, megláttam EZT!


Később sikerült elcsípni a megvalósításban részt vevő arcokat, aztán beesett az elvetemült tulaj is, aki ezt a szörnyet megálmodta. A gép egy félelmetes hibrid - így legalább egyik kommentelő márkafanatikusnak sem lesz mibe belekössön:) Ez az eszményi világautó, van benne lopott amerikai design, japán kasztni/futómű, német motor, széthulló francia műanyag elemek! -, az alap egy 1982-es Toyota Celica coupe,na ebbe sikerült beletenni egy Audi 1.8T motorját.

A motort a fiatalok lekopasztották, és az így felszabaduló helyet kitöltötték két darab turbofeltöltővel, és ha már az orosz masszívsággal kivitelezett csövezés miatt úgy sem lehetett lezárni a motorháztatőt, le is dobták azt. Na ekkor jött az agyament ötlet, hogy akkor már miért is ne lenne egy Eaton kompresszor ez egésznek a tetején. Nyilván az 5x lóerős eredeti váltó sovány volt a rettenethez, oda egy BMW darab került felheftülésre, ha jól láttam/emlékszem egy egyedi közdarab segítségével. Állatok...

A Spa-Franchorchamps-i versenypálya ezúttal sem okozott csalódást a Forma–1 rajongóknak. Kitűnő futam és hihetetlen feszültség az utolsó körig.

Elúszott. Valószínűleg ez a szó, vagy netán egypár nyomdafestéket nem tűrő kifejezés hagyhatta el Kimi Räikkönen száját a Belga Nagydíj utolsó körében. Mivel szó szerint ez történt az esőverte forró aszfalton. De ne rohanjunk előre, hiszen a versenyhétvége tele volt meglepetéssekkel.

Elsősorban a szombati időmérő edzésen brillírozó Sebastien Bourdais hívta fel magára a figyelmet kitűnőnek mondható kilencedik rajthelyével. Aztán ott volt a rezignáltnak tűnő, Spa-ban eddig zsinórban háromszor nyerő Kimi Räikkönen negyedik helye, melynek láttán sok Ferrari-rajongó érezhetett csalódást, hiszen több mint fél másodperccel autózott lassabban az élen álló Lewis Hamilton mögött.

Aztán jött a vasárnapi borús rajt, az itt-ott még megcsillanó vízfoltok a 7004 méteres flaszteron és 180 fokot fordult a világ számukra. A rajtot követően Räikkönen jött a negyedik helyről és nagyon keményen odatette magát. Kihasználva csapattársa biztonságra törekvő mélázását és Hamilton hibáját, kompromisszumot nem ismerve állt az élre. Végre úgy és oly módon, hogy még a kétkedők is elhallgattak és figyelték a finn vesszőfutását. Mögötte Lewis Hamilton 3-5 másodperccel lemaradva követte, míg a harmadik helyet Felipe Massa tartotta biztonságosan a kezében. Negyedikként, a Renaultból mindent kihozva Fernando Alonso, majd a meglepetésember Bourdais következtek. A harmadik helyről rajtoló Heikki Kovalainen katasztrofális kezdése után eszeveszett üldözésbe kezdett és testvért nem ismerve gázolt át a mezőnyön, míg végül a hatodik helyen autózó Mark Webberbe beletört a bicskája, mikor türelmetlenül bevágott mellé és autóik összeértek. A sportszerűtlen versenyzés miatt a versenybírák áthajtásos büntetést róttak ki rá, így végül a hivatalos papírforma szerint csupán a tizedik helyen fejezte be a versenyt, valójában azonban a hektikus utolsó körben kicsúszott és a pálya szélén állva élte meg a verseny végét.

De nem csak ő. Úgy tűnik, bármennyire is jók voltak a finnek Belgiumban, a vasárnap nem az ő napjuk volt.

Három körrel a verseny vége előtt ugyanis az addig csupán szemerkélő eső igazi zuhévá változott, vízzel árasztva el a pályát. Azt a pályát, melyen a magabiztos Raikkönen már a zsebében tudhatta a győzelemért járó nagyon fontos tíz pontot. Hirtelen azonban minden megváltozott, a kopott, keményebb keverékű abroncsok rettenetesen csúsztak a vizes aszfalton, Lewis Hamilton pedig, kihasználva a lehetőséget, azonnal támadni kezdte a finnt, pedig ő maga sem volt sokkal jobb helyzetben. Drámai méterek következtek. Räikkönen nem hagyta magát és a célegyenes előtti sikánban nem engedte át pozícióját, Hamilton a bukótérbe került, ahonnan ugyan Räikkönen elé jött vissza, de a szabályok értelmében az így nyert pozíciót át kell engednie, így hagyta, hogy riválisa elmenjen mellette, majd a célegyenes végén, kemény és hirtelen manőverek után ő fordult szűkebben és az első helyen. Mindkét autó keresztül-kasul csúszkált a pályán, többször is az aszfaltozott bukótérbe kergették egymást, majd mikor Nico Rosberg Williams-Toyotája éppen Hamilton elé vágott vissza a füves részről, Raikkönen hihetetlen reflexmozdulatatl kerülte ki mindkettőjüket csak azért, hogy mintegy 50 méterrel később az egyenesben megcsúszva ismét átengedje az első helyet.

Mikor aztán már a Ferrarinál azt hitték, rosszabb dolog nem történhet, az ismét Hamilton közelébe kerülő Räikkönen az utolsó sikán előtti féktávon megpördült és ezúttal nem volt szerencséje: összetörte a Ferrarit.

Öt perc. Mindössze ennyivel kellett volna később jönnie az esőnek ahhoz, hogy világbajnoki reményei ne tűnjenek el végleg. A versenysport azonban nem veszi figyelembe a „mi lenne, ha” frázist. Itt a számok a fontosak. Kimi Räikkönen kiesett és úgy tűnik, számára definitíven elúszott a cím. A sors furcsa fintora csupán, hogy az idei szezon számára legjobb versenyén.

De nem volt még vége, hiszen a duplacsavar csak most jön:

A Belga Nagydíj sportfelügyelői úgy döntöttek, hozzáadnak 25 másodpercet Lewis Hamilton végeredményéhez, mivel szerintük Hamilton a sikán levágásával, majd Raikkönen mögé való besorolásával előnyösebb pozícióhoz jutott az előzéshez, mivel végig szélárnyékban maradt.

Ily módon Hamilton végeredményben lecsúszott a harmadik helyre, mivel az intermediate abroncsokra az utolsó pillanatban váltó Nick Heidfeld 23,844 másodperccel később szelte át a célvonalat. Felipe Massa így, az ölébe hullott győzelemmel két pontra közelítette meg a világbajnoki pontversenyben Hamiltont, öt futammal a szezon vége előtt.

Az pedig nagyon-nagyon kevés.

Jegyzetek a margóra

Mit mondhatnék? Habár már múltkoron elvesztettem lelkesedésem Kimi Räikkönen iránt, azért igen jóleső érzés volt újra formában látni. Na, megkaptam, gondoltam magamban, aztán bumm…

Sajnálom, kezdem azt hinni, hogy tényleg rohadt nagy balszerencse üldözi. (ahogy prokee is állítja)

Gondolom, nincs könnyű helyzetben a Ferrari, hiszen itt lenne az ideje letenni a voksot Massa mellett (akinek a szombati „nyilatkozata” nagyon durcáskisfiús és egyáltalán nem professzionális, mondhatni sunyi, volt, ráadásul egy olyan dolgot teregetett a nyilvánosság elé, ami nyílt titok ugyan, de hiatalosan tiltva van).

Mindezt félretéve azonban kétségtelen, hogy Massa áll SOKKAL jobban, de kötve hiszem, hogy sikerülni fog neki kiütnie a nyeregből Hamiltont. Nagy győzelem lehetett volna Räikkönennek, aki tényleg végre úgy csinálta a dolgát, ahogy kellett volna mindig is. Tetszett.
De a világbajnoki cím? Elúszni látszik.
Sajnos Bourdais-nak sincs már rá esélye.

Még valami: nem vagyok egy kimondott Hamilton-fan, de azért az igazságérzetemet bántja az a büntetés. Valahogy rossz szájízem van tőle, mintha kicsit lementek volna genyába az olaszok. A szabályokat be kell tartani, természetesen, de alkalomadtán az adott szituációt felmérve értelmezni és alkalmazni azokat.

Ferrari reneszánsz ?

Úgy fest, újjászületik a Scuderia Ferrari. Nem az a Ferrari, amely egy karakteres, eladható, profi pilótával sorra nyeri a futamokat, majd az egyéni és csapatvilágbajnoki címeket. Nem, az egyelőre (szerencsére?) várat mág magára.

Az a Ferrari van újjászületőben, aki a fent említett pilótáját úgy próbálja nyeregben tartani (vagy legalábbis a szomszéd tehene mintájára az "ellenséget" viszarántani), hogy a szabályokat a saját szájízük szerint rugalmasan kezelik. Ha szükséges, előállnak egy olyan szabálymagyarázattal, amely kivételek halmazából áll, vagy ha épp úgy ítélik, a meglévő szabályok katonásan merev alkalmazásához ragaszkodnak.

Láttunk már ilyet, sokszor. Szerencsére kihalóban van ez a nemes szokás, a versenyek mostanában a pályán dőlnek el. Jó lenne, ha ez így is maradna, hiszen engem, mint potenciális nézőt leginkább az aszfaltcsík csodái és rémségei érdekelnek, nem pedig az istállók és a sportbírók birkózása.

Talán a Ferrari is látja ezt, és nem veszik elő újra régi szokásukat. Akkor talán még nekem is sikerül megkedvelnem a csapatot...

Azért a Spa-i pálya mindenért kárpótol, az év talán legélvezetesebb pályája - a TV mögül legalábbis biztosan. 

- prokee -

 

Csíkszemeket akarok!

Rocko-, 2008.09.07. 13:00

Jónapokat kívánok! Én rájöttem, hogy elegem van a mai autógyártásból. Nagyon Elegem. Cicaszemek mindenhol, legfőbb érték a CO2 és az NVH. Na de kérem, ki gyárt akkor kívánatos, szép autókat, amire az ember azt mondja: Kuntás!

Nemrégiben egy másik blogon figyeltem fel egy kommentelőre, aki az USA-ból, pontosabban Indianapolis közeléből írt. Minő véletlen, mérnök egy dízelmotorokat fejlesztő vállalkozásnál. Gyorsan meg is kértem, hogy írjon nekünk az ottani autókról, autósokról, tehát mindenről, ami a blog profiljába vág. Mikor azon tanakodtunk, hogy mi lehetne az első poszt témája, én feldobtam pár ötletet, amiből Tamás hirtelen kiválaszotta a rendőrséget. Innentől olvassuk őt:

Most jutott eszembe,hogy elkezdhetnem a zsarukkal. Az itteniekkel eddig 4x volt dolgom. Hozzátenném, hogy nincs radardetektrom és általában betartom a limitet, de van néha, hogy odalépek.

A kép illusztráció


Az első büntimet 55-ös zónában 69-re kaptam. Igaza volt a zsarunak, én hülye meg nem vettem észre a jelöletlen autót az út szélén (Chevy valami, szürke, lesötétítve, semmi külső jel, csak max az antenna rajta gyanús). A második büntetés hasonló szitu 55/67 de itt már rendes zsernyákautó volt, de mivel dombon mentem fel, nem vettem észre. 4 év alatt ez nem sok, nem is kevés:(

Az első büntimet a bíróságon megfelezték. A cédula, mikor odaadja a rendőr tartalmaz 3 lehetőséget: elfogad - tárgyalást kér - elutasít (ekkor is tárgyalás lesz). Időpontra behívtak, kb. 2 percenként egy embert lezavart a bíró. Előadtam neki, hogy szegény magyar vagyok, és megszánt.


A másodikat simán befizettem, nem volt vita.

A harmadik esetem egy figyelmeztetés volt csak. Zsarukám nem látta, hogy egy őrült piroson kikanyarodik jobbra elém (itt szabad, csak piros = stop tábla, utána mehetsz jobbra kisívben). Na szóval én sávot "rántottam" a fékezés helyett és ez nem tetszett neki. Megállított, aztán elengedett.

A negyedik esetben is figyelmeztetést kaptam, mivelhogy túllógtam a lámpánál a csíkon. Na igen, a mi utcánk végén a kamera állítja a lámpát és néha vaksi. Így be kellett csorogni (sok kereszteződésben indukciós elven működő érdekelők állítják a lámpát). Így ezt is megúsztam.

Általában véve a zsaruk nagyon rendesek, segítenek kereket cserélni, megállnak a lerobbant autóknál a pályán, hogy segíthetnek-e, meg a bezárt kulcsnál is segítenek.

Legújabb trend, hogy már Ford Mustangokkal rohangálnak. Semmi külső jelzés...

Mára ennyit.

Üdv!

Ugye, milyen másképp működnek odaát a dolgok?

Ha Ön is külföldön él, és szívesen megosztaná velünk tapasztalatait, ne habozzon billentyűzetet ragadni, és felvenni a kapcsolatot bármelyik szerkesztővel, minket borzasztóan érdekel minden ország közlekedése, járművei, autós kultúrája.

Hülye vagy ?

prokee, 2008.09.05. 19:10

Olvasom az Indexet...

Hároméves gyerek vezetett Siófokon

Anyja segítségével egy három és fél éves gyermek vezette azt az autót, amelyet Siófokon állítottak le a rendőrök, írta a Somogy Megyei Online.

Elmebeteg. Jó, hogy nem küldi el autóval az óvodába.

Tényleg hiányolom a sokkoló balesetmegelőzési kampányokat itthon. Sajnos nem vagyunk tisztában azzal, hogy a közlekedés veszélyes üzem.

Anya, meg lehet halni egy balesetben, gondoltad volna ? Kurva gyorsan. Fáj, némi vérrel is jár, és nagyon ritkán lehet visszafordítani.

Nem is kell gyorsan menni. Elég, ha nincs bekapcsolva az öved.

Ha meg kicsi vagy, mondjuk mint egy három éves gyerek, úgy tíz kiló, akkor az is elég, hogy egy komolyabb fékezésnél az 50 kilós anyuka vagy mi odapréseljen a kormányhoz. Eltöri a bordáját, ami átszúrja a tüdejét, vért köp, és kész. Kicsit hörög még, te meg nézel nagy kerek szemekkel. Aztán szusszan egy utolsót. Szevasz, kezdheted elölről, fogantatás, terhesség, stb... Végiggondoltad ?

A kőművesek is évekig tanulnak. Az orvosok még tovább. A végén pedig vizsgáznak. Ezután persze egyiküket sem engedik rögtön egyedül dolgozni, ahhoz gyakorlat is kell.

A gyermekvállaláshoz nem szükséges alkalmassági vizsgálat, ahogyan a jogosítványhoz sem.

Persze, ha van egyáltalán.

"Az igazoltatás során kiderült: a budapesti anyuka úgy kocsikázott kisfia segítségével Siófokon, hogy még jogosítványa sincs."

 Megvernéd bottal, sokáig, fájdalmasan ? Igen, vagy nem ?

Sokkoljunk !

Néha fel-felbukkannak olyan kezdeményezések, amelyek a veszély őszinte, brutális bemutatásával próbálják "észhez téríteni" a sofőröket. Persze nem nálunk - itthon elég ritka.

Nem is oly régen az englishrussián láttam néhány fotót, amely egy kijevi kampányról készült. Az arra járó sofőrök napokig azt hitték, hogy egy, a hídról lezuhant autót látnak, amelyet még nem sikerült eltakarítani.

Brutális ? Sokkoló ? Rossz ránézni ? Inkább ettől legyen rossz a napod, mint anyád / gyereked / feleséged temetésétől...

A festői környezetben elterülő Spa-Francorchamps egyike az utolsó klasszikus versenyhelyszíneknek a Forma–1-ben. A gyors kanyarokkal és jelentős szintkülönbséggel tűzdelt erdei pályát szinte kivétel nélkül szeretik a pilóták, hiszen egyrészt igazi kihívás, másrészt nem kis dicsőség az itteni győzelem.
Márpedig ha az itt elért győzelemről van szó, akkor nem szabad elfelejteni a tényt, hogy Kimi Raikkönen az egyedüli a jelenlegi mezőnyben, aki háromszor is diadalmaskodott itt.
Ez a tény, valamint Luca di Montezemolo Ferrari-elnök ígérete, miszerint mindenképpen kitölti a csapattal kötött szerződését, melynek értelmében jövőre is Ferrarival áll rajthoz, remélhetőleg elég erőt ad neki ahhoz, hogy ismét dobogóra állhasson.
„A Belga Nagydíj a szezon egyik fénypontja, ráadásul Spában mindig jó eredményeket érek el. Az előző futamok után erre most minden korábbinál nagyobb szükségem lenne“ – írta honlapján a finn. (Érdemes megnézni a Kimi's Hardcore Bikes szekciót)


Az bizonyos, hogy egy zsinórban negyedszer elért Spa-i győzelem most nagyon jól jönne neki, az esély adott, Räikkönen tud nagyon gyors is lenni, és ha ezúttal a technika kibírja, akkor bizony Massa és Hamilton szintén felkötheti az alsógatyáját.
A sorozatos motorhibák kiváltó okát már megtalálták és orvosolták Maranellóban (állítólag egy anyaghibás hajtókar okozta a problémát), ám ez mit sem változtat azon, hogy a 7004 méteres, hosszú pálya mintegy 72 százalékát padlógázon teszik meg a versenyzők. Ráadásul előrelátónak is kell lenniük, mert a következő futam az igazi „motorgyilkos“ Monzában lesz. 


A McLaren valamennyivel nyugodtabb lehet, hiszen a csapat még sem Hamiltonnál, sem Kovalainennél nem használta ki a „jokert“, a büntetésmentes egyszeri motorcserét, míg Räikkönen már igen, így az ő motorjának a belga és az olasz hétvégét is ki kell bírnia. Felipe Massa a valenciai motorral áll rajthoz.
Ha mindez még nem okozna elég fejtörést a fogadóirodáknak, úgy bőven számításba kell még venni a kritikus gumiválasztás problémáját, a nem kis eséllyel lezúduló ardenneki zivatart és az egyre gyorsabb Toyotákat, valamint a pódium körül szimatoló BMW-t.
Hogy aztán a La Source szűk hajtűje vagy a legendás Eau Rouge démoni tempója megkavarja az egészet.
Remek hétvégének nézünk elébe.

És bár valószínű, hogy Kimi Raikkönen nem tartozik kőkemény olvasótáborunkhoz, de azért insipirációként álljon itt egy pillanat, ami Mika Hakkinent a jók közül a legjobbak közé emelte:

 

Az emberek különböző módon jutnak a (meg)kívánt járműhöz.

A többség vásárol, bérel, lízingel, van aki ajándékba kapja, örökli, és van aki „kölcsön” veszi, csak elfelejti vissza adni. Na de vannak érdekesebb esetek is.

Kedves barátommal, Tiborral történt az alábbi eset.

Egy ismerősének tett egy kis szívességet, melyet az illető honorálni kívánt. Mivel tudta, hogy Tibor barátom érdeklődik minden rozsdás vas iránt, ezért felajánlott neki egy motort.
Régit, kicsit rozsdásat, de egyben lévőt, melyhez állítólag még a papírok is megvannak. Tibor gondolta, ezt el kell fogadni !

A motor egy padlásról jött le, melyben segített, hogy az első fék működött így nem lett bukfenc. Majd teherautóra került, és be a barátom munkahelyére. Kicsit körbenézztük és bár eredeti és jól egészben van, azért lesz rajta munka bőven. Főleg ha az újdonsült tulaj komolyan gondolja vele az utazást a Közlekedési Múzeumhoz május 1-én. A géphez közben még érkezik egy gyári új tank, és az index hiányzó része is meg van még valahol.

A gépen lévő matricák jól mutatják a kort melyben a közlekedés résztvevője volt. Tibi meg is jegyezte, hogy az F-1 gép matricája még a moci ifjú korában kerülhetett fel !

Na most már íme a motor :

 

 

A végére eszembe jutott egy mondás melyet kicsit elferdítve így idéznék :
Jótett helyébe Trophyt várj !

 

A jogosítvány megszerzéséhez kötelezően tartozik az alkalmassági vizsgálat, amely tartalmazza a látásvizsgálatot. Természetesen ez jól jön, nem árt, ha az ember kellő időben ismeri fel a táblákat, vagy adott szituációkat. Nem tudni, hogy emellé miért nem csatlakozik pszcihológiai vizsgálat, vagy hogy egyesek miért csak az orvosssal közös barátjuk, Deák Ferenc révén jutnak eme papírhoz. Pedig szükség lenne rá, mert akkor az emberek talán nem hajtanának terepjáróval mentőőautónak, a villogó tűzoltóautónak, nem ütköznének vonuló tűzoltóval, valamint nem ütközne a tűzoltó másik terhes nővel se, és nem kanyarodnának ki a gyerekmentő elé.

Ez van, sajnos ennyit ér a jogsi, vagy ilyen a morál, nem is tudom. Pedig olyan tiszta ez a dolog, hogy csak na. Villog, hangosan vijjog, gyors, és színes - legtöbbször piros, ilyenkor ha kell megállunk, de legalább lassítunk, hogy felmérjük a helyzetet. Szimpla túlélési ösztön. Gyorsan jövő tűzoltóval ütközni nem jó ómen, még az öreg indánok szerint se. És hogy a gyengébbek kedvéért felidézzem a vonatkozó jogszabályt: 

Magatartás a megkülönböztető vagy figyelmeztető jelzéseket használó járművekkel szemben
42. § (1) A megkülönböztető jelzéseket (villogó kék fényjelzést és szirénát vagy váltakozó hangmagasságú más hangjelzést) használó gépjármű, illetőleg minden ilyen gépjárművekkel kísért (közrefogott) zárt csoportban haladó, megkülönböztető fényjelzést használó gépjármű részére minden járművel, minden helyzetben elsőbbséget kell adni, és akadálytalan továbbhaladását - félrehúzódással és a szükséghez képest megállással - lehetővé kell tenni.
(2) Megkülönböztető fényjelzést használó, álló járművet megközelíteni, illetőleg mellette elhaladni csak fokozott óvatossággal szabad.
(3) Megkülönböztető jelzéseket használó gépjárművet előzni tilos. Az ilyen gépjármű mögött a követési távolságot úgy kell megválasztani, hogy az ne járjon a közlekedés többi résztvevőjének zavarásával.
(4) A figyelmeztető jelzést (sárga villogó fényt) használó járművet fokozott óvatossággal szabad megközelíteni, mellette elhaladni, vagy megelőzni.

És a legvégére hagytam az "igazi tehecsséget". Lopott motorral, sisak és jogsi nélkül hajtott a rendőrautónak. De most komolyan, ő vajon mit gondolt, amikor ezt a manővert véghez vitte? A legfeltűnőbb embert veszik észre a legkevésbé? Vagy túl akarta szárnyalni a múlt heti jómadarat, aki 254-gyel (Frei Tamás: kétszázötvennéggyel.) csorgott? Egyébként ha hozzávesszük, hogy feltételezés szerint nem volt ittas, és nem állt ellen a rendőri intézkedésnek, akkor még akadhatnak, akik megdönthetik a rekordját. Én csak sok sikert kívánok nekik.

Ha az otthon-munkahely-otthon menetrenden kívül valami mást is betervezek, akkor autóba ülés előtt megnézem ezt a két videót.

Néha jó tudni, hogy tőlünk nyugatabbra is van öncélú értelmetlen agresszió az utakon, és tőlünk keletebbre is van tréfás kedvű idióta.

Utcai harcos Nagy-Brittanniából:

Forgalommal szemben az autópályán:

Címkék

* (8) *** (1) 0_ajtó (1) 1.1 (2) 1.3 (1) 100 (2) 105l (3) 112 (1) 125 (1) 126p (2) 1_2_4_5_3 (5) 200 (1) 2010 (2) 2cv (3) 300d (1) 300te (2) 308 (1) 1989 (1) 2008 (2) 2009 (1) 2800 (3) 300c (1) 356 (1) 3ajtó (1) 4wd (1) 4x4 (1) 5 (1) 57s (1) 5ajtó (1) 5cv (1) 80 (3) 626 (2) 635csi (1) 815 (1) 88mph (1) 9000 (3) 90_es_évek (1) ? (1) A112 (1) A_hét_szerszáma (5) Abarth (2) Ablaktörlő (1) Abroncs (2) Abszurd (9) Abszurdisztán (7) Acea (1) Acura (1) Adler (1) Advert (1) Adásvételi (1) Adásvételi_szerződés (1) Adócsalás (1) Ae86 (1) Aerovette (1) Af_almok (13) Air (1) Airbag (1) Aixam (1) Ajtó (1) Ajándék (2) Ajánló (1) Akali (1) Aktatologató (1) Alagút (1) Alapjárat (1) Albea (1) Alfa (2) Alfa_gtv (1) Alfa_rome (1) Alfa_romeo (5) Alfa_romeo_giulia (1) Alfa_romeo_sz (1) Alkatrész (4) Alkohol (1) Alonso (1) Alázás (1) Amc_eagle (1) Amerika (13) Ami (1) André_citroen (1) Angol (2) Animáció (1) Antenna (1) Anton (1) Anyád (1) Aphicar (1) Api (1) Apparát (1) Aprilia (1) Arab (2) Arany (1) Ariel (1) Art (1) Ascii (1) Aston (1) Aston_martin (1) Aston_martin_vanquish (1) Astra (2) Attila (1) Audi (48) Audi_80 (1) Audi_90 (9) Audi_coupe (1) Audi_kx (1) Audio (1) Aukció (1) Ausztria (1) Auto (18) Autobianchi (2) Autobianchi_bianchina (1) Autobianci (1) Autobuzi (1) Autobuzik (13) Autofilia (29) Automata (1) Autó (338) Autóbontó (1) Autóbuzi (3) Autódoktor (2) Autóeladás (2) Autófila (1) Autófilia (1) Autófíl (1) Autófília (38) Autófília_egyesület (1) Autófília_flotta (13) Autógyár (4) Autóhitel (1) Autók (3) Autóleszbi (2) Autólopás (1) Autómosó (1) Autónepper (3) Autónánia (4) Autópálya (13) Autópályamatrica (1) Autós_üldözés (1) Autósbolt (1) Autósiskola (1) Autószerelés (6) Autótépítés (1) Autóverseny (5) Autóversenyzők (1) Autóvásárlás (50) Autóápolás (4) Avia (1) Awo (1) Ax (2) Ayrton_senna (1) Babetta (1) Bach (1) Bagó (1) Bajnokság (1) Baki (1) Balaton (2) Balatonakali (2) Balatonfüred (1) Baleset (64) Balesetmegelőzés (5) Balesetveszély (1) Bambi (1) Bandini (1) Bank (1) Barkas (1) Barkács (4) Baromállat (94) Bartoletti (1) Bat (1) Bbb (10) Bbb1 (1) Bbb10 (1) Bbb2 (1) Bbb3 (1) Bbb4 (1) Bbb5 (1) Bbb6 (1) Bbb7 (1) Bbb8 (2) Beetle (1) Beharangozó (3) Belmondo (1) Belsoseg (3) Belső_sáv (1) Belsőség (3) Belterj (1) Belőség (1) Bemutató (1) Benelli_sei (1) Bentley (2) Benz (19) Benzin (6) Benzincsap (1) Benzinkút (2) Bergpreis (1) Berva (1) Beszámoló (4) Betti (1) Betétlap (2) Betűvágás (1) Beállítás (1) Bicikli (1) Biciklilopás (1) Bigfoot (1) Birotor (1) Biztonság (1) Biztonsági_öv (10) Biztosítás (6) Biztosító (7) Biztosítóváltás (1) Bkv (3) Blog (7) Blogger (1) Bmw (37) Bmw_2002 (1) Bmw_e24 (1) Bmw_e34_m5 (1) Bmw_e9 (1) Bocs (2) Bogar (1) Bogár (6) Boibo (1) Bolha (1) Bolond (1) Bontó (3) Borzalom (1) Botrány (1) Boxer (1) Boxster (1) Boyracer (2) Brake (1) Brembo (1) Bridgestone (1) Bringa (1) Brit (1) Brit_versenyzöld (1) British_racing_green (1) Brm (1) Broaf (1) Bruce_willis (1) Bttf (6) Budapest (11) Bug (1) Bugatti (2) Buick (2) Buick_riviera (1) Bukás (1) Bukócső (1) Bukósisak (1) Bunkó (1) Burnout (1) Busz (3) Buszmegálló (1) Buszok (1) Buta_kávézó_libák_a_pult_mögött_fénymásolót_beleznek (1) Button (3) Buék (1) Bverekedés (1) Bx (3) Bálint_gazda (1) Bárhol (10) Bármikor (10) Bármivel (10) Bárány (1) Béka (1) Béla (1) Béna (1) Béna_tuning (1) Bírság (1) Börze (2) Búcsú (1) Bútor (1) Büfé (1) Büntetés (1) Bürokrácia (1) Bürökrácia (1) Cabrio (2) Cadillac (3) Café_racer (1) Camaro (1) Camptourist (1) Camry (1) Capri (1) Carens (1) Cbx (1) Cc (1) Cdi (1) Ceed (1) Celeb (1) Chapron (1) Cherokee (2) Cherry (1) Chevroelt_camarro (1) Chevrolet (7) Chicks_on_wheels (1) Chiptuning (1) Christine (2) Chrysler (3) Ciao (1) Cigi (1) Citroen (22) Citroen_2cv (1) Citroen_bx (1) Citroen_hét (15) Citroen_találkozó (1) Civic (2) Classic (2) Clio (7) Co2 (1) Cockpit (1) Communism (1) Cooper (1) Corbijn (1) Corsa (2) Corvette (4) Corvette_stingray (2) Cosmo (2) Cosworth (1) Countach (1) Coupe (2) Coupé (1) Crash (3) Csacsi (1) Csajka (2) Csajok (6) Csak_visat_ne (1) Csavar (1) Csavarfaló (1) Cseh (1) Csempe (1) Csendőr (1) Csepel (3) Csettegő (1) Csevej (1) Csikos_zsolt_en_veled_sirok (1) Csikós (3) Csikós_tribute (1) Csillag_villás (1) Csináld_magad (1) Csirke (2) Csorna (1) Csárda (1) Csónak (1) Csőd (1) Csőtörés (1) Cucu (6) Cult (1) Customizer (1) Cx (3) Cétait (1) Címlaplány (1) D50 (1) Dacia (3) Daewoo (2) Daf66 (1) Daihatsu_charade (1) Dakar (1) Dal (1) Danuvia (1) Daru (1) Daráló (1) Datsun (2) Dawoo (1) Dci (3) De (1) Death_race (1) Debrecensjo (31) Defekt (2) Delahaye (1) Delorean (16) Delorean_nap (11) Delta (1) Demszky (1) Design (3) Designpumpa (1) Devil (1) Diamond (1) Diesel (5) Dilemma (2) Dinnye (1) Divat (6) Diy (1) Dm (1) Dmc (14) Dmc_12 (14) Dodge (1) Dodge_challanger (1) Dodge_superbee (1) Door (1) Dorifto_time (1) Douglas (1) Drag (1) Drag_race (1) Drfit (1) Drift (17) Driving (1) Ds (1) Dubai (2) Duct_tape (1) Dugnám (1) Dugó (4) Dugódíj (1) Dugókulcs (1) Dukkó (1) Duramax (1) Dutra (1) Dyane (1) Dárenbéz (1) Dél_afrika (1) Dízel (4) Dühöngő (1) E30 (2) E32 (2) E34 (1) E85 (1) Economy (1) Ede (1) Egy_nehéz_nap_margójára (1) Egyesület (1) Egymillió (1) Egzotikus (47) Egér (1) Eisenach (1) Elado (2) Eladás (2) Eladó (2) Elektromos (1) Elektromos_ablak (1) Elfuserált_autós_tárgyak (1) Ellenőrzés (1) Ellopták (2) Elmebeteg (1) Elmélkedés (1) Elégtelen (1) Előzetes (1) Előzés (1) Emelő (1) Emlék (1) Englishrussia (2) Engstler (1) Ennstal (1) Erdély (1) Eredetvizsga (1) Eredményhirdetés (1) Ergonomia (1) Ergonómia (1) Ermini (1) Escort (1) Espargaró (1) Esélyegyenlőség (1) Eső (1) Etanol (2) Etz (1) Eu (2) Eunos (1) Euro2 (1) Európa (1) Exo (1) Exotic (4) Explorer (1) Extrém (1) Ez (1) Ezeröcsi (1) F1 (12) Fa (1) Fabula (1) Facel_vega (1) Fagy (1) Fakitermelés (1) Fakitermelő (1) Fakk (1) Fal (1) Faszparaszt (1) Feelgood (1) Fegyver (1) Felicia (1) Felkészítés (1) Felkészülés (1) Felni (3) Felnihitel (1) Feri (1) Ferjáncz_attila (5) Ferrari (27) Ferrari_288_gto (1) Ferrari_365 (1) Ferrari_testarossa (1) Ferves_ranger (1) Festés (1) Fia_wtcc (1) Fiaa (1) Fiat (16) Fiat_131 (1) Fiat_500 (2) Fiat_coupe (1) Fiesta (1) Filia_expressz (1) Filia_pub (2) Film (7) Filmajánló (1) Filo (1) Finn (2) Flame (1) Flash (1) Flex (2) Florida (1) Fogyasztás (1) Fohasz (1) Ford (13) Ford_bronco (1) Ford_escort (2) Ford_f150 (1) Ford_gt40 (1) Ford_mustang (1) Ford_thunderbird (3) Forester (1) Forgalmi (1) Forgalmi_dugó (1) Forma1 (18) Formula (1) Formula1 (14) Fos (1) Fotó (13) Fotók (3) Fotópályázat (7) France (1) Francia (6) Frankfurt (1) Frua (1) Fso (8) Fuck (1) Fug (1) Fun (2) Furcsa (2) Furgon (1) Fék (2) Féktárcsa (1) Fénykép (1) Fényszóró (1) Férfiak_női_robogón (1) Fúvóka (1) Függőség (1) Függőség_napja (3) Főtengely (1) Főzés (1) Fűnyíró (1) Fűtés (1) Gagyi (1) Galant (1) Galéria (1) Game (1) Garázs (7) Gaz (4) Gaz_13_csajka (1) Gaz_14 (2) Gear (2) General (1) Generali (1) Gengszter (1) Geo (1) George_clooney (1) Gergo (1) Getaway (1) Giorgetto_giugiaro (1) Giulia (1) Gm (3) Goggomobil (1) Gokart (5) Gokart_maraton (4) Golf (6) Gondolatpornó (7) Goodwood (1) Google (2) Google_earth (1) Google_maps (2) Gps (3) Grafitember (1) Grand (1) Grand_cherooke (1) Grifo (1) Grobming (1) Gs (2) Gs500e (1) Gt3 (1) Gt40 (1) Gta (1) Gti (3) Gto (2) Gubanc (1) Gumball (1) Gumi (10) Gumiabroncs (1) Gyalogos (4) Gyerek (2) Gyereknap (3) Gyerekotthon (2) Gyerekülés (1) Gyermek (1) Gyermeknap (1) Gyermekotthon (2) Gyertyahézag (1) Gyorshajtás (1) Gyorsulás (4) Gyumolcs (1) Gyári (1) Gyíkpacal (5) Gyógyszer (1) Gyógyszer_és_vezetés (1) Gyökér (1) Gáz (1) Gázolaj (1) Gödör (1) H_van (1) Hacsiroku (1) Haditechnika (1) Hadsereg (1) Halle_berry (1) Hamilton (6) Hang (1) Hannu_mikkola (1) Happy_birthday (1) Hardcore (1) Hardtop (1) Harley (2) Hasonmás (1) Használtautó (6) Hatvan (1) Havasi_poloska (1) Hazafelé (1) Hellókarácsony (5) Help (1) Henkölés (2) Hi_fi (1) Hiba (1) Hinta (1) Hip (2) Hirdetás (1) Hirdetés (1) History (1) Hitel (2) Homlokrakodó (1) Honda (8) Honda_crx (1) Honda_hr_v (1) Honda_prelude (1) Horch (1) Horex (1) Horror (1) Hullaszállító (2) Hulot_úr_közlekedik (1) Hummer (1) Hungaroring (2) Hungária (1) Hycomat (1) Háromkerék (1) Háromszög (1) Hátizsák (1) Hátsólámpa (1) Hátsólámpafétis (1) Házi_teszt (1) Hétüléses (1) Híd (1) Hír (1) Hírek (1) Hó (5) Hóhelyzet (1) Hókotró (1) Hólánc (1) Hölgyek (6) Hülye (2) Hülye_autószerelő (1) Hülye_blogger (2) Hülye_bürokraták (1) Hülye_találmány (1) Hülye_videó (1) Hülyepécsiek (1) Hülyeség (1) Hülyevoltam (1) Hülyeállat (39) Hűtött (1) Iacocca (1) Iannone (1) Ibiza (1) Iconx (1) Idióta (15) Idióta_kép (1) Időjárás (1) Időmérő (1) Időutazás (1) Ifa (1) Igazoltatás (1) Igen (1) Ignis (1) Ikarus (4) Ikarus_55 (1) Ilferro (1) Imcdb (1) Impreza (1) Indai (1) Indain (1) Indavideo (2) Indavideó_pályázat (1) Index (2) Indexvideó (1) India (1) Infiniti (1) Ingolstadt (1) Initial_drifters (2) Inkognitó (1) Inkognitó_teszt (2) Insignia (1) Interjú (1) Interlagos (1) Internet (1) Ipk (1) Iq (1) Irmscher (1) Irodalom (2) Irónia (1) Iskola (1) Isle_of_man (1) Ismeretlen (1) Iso (2) It (1) Itália (1) Jacques_tati (1) Jaguar (3) James_dean (1) Janus (1) Japán (6) Jatek (1) Javítás (3) Jawa (5) Jazz (1) Jeep (2) Jeep_grand_cherokee (4) Jetta (1) Jimny (2) Jobbkormány (3) Jobbra_tarts (1) Jogosítvány (5) Jogsi (2) Jogszabály_változás (1) John_delorean (1) Jozsi (1) Juke (1) Junkers (1) Jurij (1) Jzd (1) Járműkezelés (1) Járőr (1) Játék (24) Józsijobbantudja (1) Jövő (3) K70 (1) K_jetronic (1) Kabrio (2) Kabrió (3) Kacsa (2) Kadett (1) Kadett_d (1) Kaja (2) Kalasnyikov (1) Kamera (3) Kamion (3) Kampány (1) Kamu (1) Kaptuk (1) Kapálógép (1) Karbantartás (5) Karburátor (2) Kardán (1) Karmann_ghia (1) Karosa (1) Kasztni (1) Kawasaki (2) Kazah (1) Kazetta (1) Kemping (2) Ken_block (2) Kendács (8) Kenworth_w900 (1) Kert (1) Kerékcsere (3) Kerékkulcs (1) Kerékpár (5) Keverékcsavar (1) Kgfb (7) Kgst (8) Kgst_party (1) Kia (2) Kicsi (2) Kihívás (1) Kijev (1) Kipufogó (6) Kiraly (1) Kirándulás (2) Kisautó (1) Kisebbségi_komplexus (1) Kislany (1) Kismotor (1) Kistraktor (2) Kitt (1) Kiállítás (4) Klipek (1) Klíma (1) Knight_rider (2) Kombi (3) Komment (1) Kommentek (1) Kompresszor (1) Kondorosi_ferenc (1) Konzumidióta (1) Korekt (1) Kraz (1) Kresz (36) Krokodil (1) Krova (1) Ktm (1) Kultúra (3) Kunmadaras (1) Kuplung (1) Kutya (2) Kuzaj (1) Kvm_switch (1) Káosz (1) Kárbejelentő (2) Kárpit (2) Kátyu (1) Kátyú (2) Kávédaráló (1) Kéklámpa (1) Kényelem (2) Kép (3) Képvicc (1) Kérdés (1) Kétfélix (1) Kétkerék (8) Kétütem (1) Kétütemű (2) Kína (1) Kínai (1) Kísérlet (1) Kókány (1) Köcsög (2) Ködlámpa (2) Könyv (3) Körforgalom (2) Környezetvédelem (9) Kötelező (2) Kötelező_biztosítás (1) Kötelező_felszerelés (1) Közhasznú (1) Közlekedés (86) Közlekedésbiztonság (73) Közlekedési_lámpa (1) Közlekedési_morál (1) Közlekedési_tábla (2) Közlemény (2) Központi (1) Közélet (10) Középmotor (1) Közút (1) Közútkezelő (1) La_fontaine (1) Laci! (1) Lada (25) Lada_samara (1) Laguna_seca (1) Lakóautó (2) Lakótelep (1) Lambo (1) Lamborghini (11) Lancia (8) Lancia_delta (1) Landolunk (1) Lanos (1) Lazarenko (1) Le (3) Left (1) Legjobb (1) Lego (1) Lengyel (10) Leszek (1) Levegő_munkacsoport (1) Levin (1) Levél (2) Lexmond (1) Leyland (1) Leállósáv (1) Liana (2) Liberty (1) Limuzin (1) Lincoln (1) Lincoln_continental (1) Linea (1) Litván (1) Live (3) Lm002 (1) Lna (1) Loeb (1) Logitech (1) Lol (90) Lomtalanítás (1) Lopás (1) Lopásgátlás (1) Lotus (1) Low_rider (1) Lowtyo (2) Lowtyó (1) Lpg (1) Lsd (1) Luis_de_funes (1) Lutz (1) Luxus (3) Láma (1) Lámpa (1) Lámák (1) Lánghegesztő (1) Lánglovagok (6) Lányok (1) Láthatósági_mellény (1) Látni_és_látszani (1) Léghűtés (1) Légszűrő (2) Lóerő (3) M0 (7) M24 (1) M3 (6) M35 (2) M6 (4) Mad_max (1) Made_in_china (1) Maga_nem_normalis (1) Magyar (3) Magyarhertelend (2) Magyarisztán (2) Mahindra (2) Managertoys (2) Mankó (1) Mans (3) Manta_mirage (1) Manx (1) Maps (1) Maranello (1) Marathon (1) Maria_bello (1) Mariapocs (1) Marketing (1) Martini (1) Maruti (3) Maróti (2) Maserati (1) Massa (1) Maszek (2) Matchbox (4) Matra (1) Matrica (1) Maybach (1) Maz (2) Maz_7907 (1) Mazda (29) Mazda_626 (1) Mazda_626_gt (2) Mazda_eunos_cosmo (1) Mazda_mps (1) Mazda_rx7 (1) Mb (1) Mclaren (7) Medve (1) Meet (1) Megalol (1) Megane (1) Megfordulás (1) Megállás (1) Mehari (1) Melkus (1) Melyiket (1) Mentők (1) Mercedes (43) Mercedes_190 (1) Mercedes_benz (4) Mercedes_benz_c111 (1) Mercedes_találkozó (1) Mercedes_w124 (1) Mercedes_w126 (1) Mercedesbenz (26) Mese (1) Metro (1) Metró (1) Mg_tf (1) Miata (2) Michelin (2) Microcars (1) Miklós_ideges (1) Miklós_megmondja (1) Mikulás (3) Mitshubishi_galant (1) Mitsubishi (4) Mkkp (1) Mohr (1) Monza (1) Moped (1) Mopedautó (1) Moretti (1) Morgan_3_wheeler (1) Moszkvics (3) Moto_gp (1) Motogp (3) Motor (33) Motorblokk (1) Motorcsere (1) Motorkerékpár (22) Motorolaj (2) Motoros (1) Motors (1) Motorverseny (1) Motronic (1) Movie (1) Mozgássérült (1) Mozi (2) Muhaha (3) Multicar (1) Munkagép (1) Murcielago (1) Mustang (1) Mx5 (1) Mz (1) Május_1 (5) Márkaszervíz (1) Másolás (1) Máv (1) Mázló_imre (1) Mézeskalács (1) Mór (3) Múzeum (1) Műemlék (1) Műhely (1) Műhold (1) Műholdkép (1) Művészet (4) Na_ez_mi (1) Na_ugye (1) Nagydíj (1) Nagyvas (1) Nanoracer (1) Napirajz (5) Napirajz_ajánló (1) Napja (1) Napló (1) Naptár (1) Narancs (1) Navigáció (4) Ndk (4) Ne_vedd_komolyan (1) Nelsinho (1) Nem_suzuki_még_véletlenül_sem (1) Nepper (2) Netrisk (1) New_york (1) Nirvana (1) Nissan (5) Nissan_patrol (1) Nissan_r34_gtr (1) Niva (2) Nkh (1) No_fear (1) Nonap (10) Nordscheleife (1) Nova (1) Nsx (1) Nuccio_bertone (1) Nyaralás (3) Nyelvhelyesség. (1) Nyertesek (1) Nyirád (2) Nyár (1) Nyári_felkészítés (1) Nyárigumik (1) Nyíregyháza (1) Négyszög (1) Német (3) Német_boxer (1) Németjuhász (1) Németország (1) Némrt (1) Nürburgring (1) Nő (6) Női_sofőr (1) Nőnap (3) Ob (1) Objektív_felelősség (1) Ocsmányiroda (1) Oka (2) Oktató (2) Olajcsere (1) Olasz (4) Oldsmobile (1) Oldtimer (6) Olimpia (2) Olympia (1) Omar_sharif (1) Omega (1) Omg (6) Ommm (1) Onboard (3) Opel (17) Opel_kadett (1) Opel_rekord_p1 (2) Opel_vectra (1) Orfű (1) Orosz (59) Oroszország (2) Orr (3) Orrfű (1) Oszlop (1) Ot_expo (3) P126 (2) P70 (1) P70_coupé (1) Packard (1) Pakisztán (1) Palik (6) Pannonia (1) Pannónia (4) Pantera (1) Para (2) Parking (1) Parkol (1) Parkolas (1) Parkolás (9) Parkolási_díj (1) Parkoló (3) Party (2) Partytajm (1) Partytime (1) Passat (1) Patak (1) Pattex_pisztoly (1) Paul_newman (1) Pc (1) Pc_game (1) Pda (1) Pedrofon (1) Pedálos (2) Penge (1) Penge_verda (1) Peres (1) Pescarolo (1) Peugeot (5) Piaggio (2) Piaggo (1) Pickup (4) Piech (1) Pikes_peak (1) Pimp (1) Pininfarina (3) Piquet (2) Pirelli (1) Piros (1) Piros_autó (1) Pista (1) Plakát (1) Plató (1) Plymouth_fury (2) Plüss (1) Pna (3) Pole (1) Polgárdi (1) Police (2) Polo (2) Polonez (7) Polonez_hét (7) Polski (4) Polski_126 (1) Polski_fiat (2) Pontiac (4) Pontiac_transam (1) Pony (2) Pornó (1) Porsche (21) Porsche_356 (1) Porsche_964 (1) Poszt (1) Pozsony (1) Poén (34) Poéta (1) Pr (1) Praktika (1) Praktikum (2) Premier (1) Profi_sofőr (1) Programajánló (4) Prohun (1) Prokee (4) Prototípus (3) Prémium (2) Pród (1) Psa (1) Pt2 (1) Punto (1) Puttony (1) Pálya (1) Pályzat (1) Pályázat (5) Pára (1) Párizs (1) Párizsi_autószalon (1) Párválasztás (1) Pécs (5) Pénz (1) Póló (5) Quad (1) Quattro (8) Queen (1) Quo (1) R11bigfoot (1) R19 (1) R32 (1) R8 (3) Racer (1) Racing (1) Ragasztópisztoly (1) Raikkonen (2) Rakodás (1) Rakomány (1) Rakéta (1) Ral (1) Rali (7) Rally (25) Rallycross (1) Ram (1) Range (1) Range_rover (4) Rav (1) Rc166 (1) Real_life (1) Redtop (1) Regadó (1) Rejtvény (1) Reklám (7) Rekord (1) Renault (24) Rendorok (3) Rendszám (3) Rendőr (7) Rendőrség (13) Renult (1) Restart (1) Retro (84) Rezső (1) Riposzt (1) Rivolta (1) Road_trip (1) Roadster (1) Robi (1) Robi_55 (2) Robogó (5) Robot (1) Rocko (2) Rocko_autot_vesz (12) Roflmao (1) Roller (1) Rolls (2) Rolls_royce (1) Rolls_royce_silver_shadow (1) Romet (2) Román (1) Románia (4) Roncs (1) Rotakapa (1) Rotoric (1) Rover (1) Royce (2) Rozsda (1) Rs (1) Rs4 (1) Rs6 (2) Rutinpálya (1) Rádió (1) Római_mitológia (1) Rózsaszín (1) Rögzítetlen_rakomány (1) S1 (3) S2 (1) S4 (1) S40 (1) Saab (16) Saab_9000 (9) Saab_support_convoy (1) Sae (1) Safe (1) Safety_area (2) Safety_car (1) Sahara (1) Samara (3) Sandero (1) Santana (1) Sanyi (1) Saturn (1) Saxo (1) Scaglietti (1) Scarabeo (1) Scenic (1) Scorpio (1) Scouty (1) Seat (6) Seat_inca (1) Seat_toledo (1) Sebesség (2) Sebességmérő (1) Segitseg (1) Segítség (1) Sell (1) Senna (1) Shanghai (1) Shelby_cobra (1) Sheryl_crow (1) Shooting (1) Shop (1) Side (1) Silverstone (1) Simca (1) Simon (1) Simson (2) Single_frame (1) Skoda (13) Skoda_120l (1) Sleeper (3) Sm (3) Smart (1) Smp (3) Sofőr (1) Sokol (1) Sombrero (1) Sorompó (1) Sors (1) Spa (1) Spoiler (1) Sport (2) Sportautó (2) Spotting (1) Sprinter (1) Ssangyong (1) Stephen_king (1) Stig_blomqvist (1) Stressz (1) Subaru (4) Sukoró (6) Suna (1) Super (1) Super1600 (1) Suv (1) Suzuki (25) Suzuki_swift (3) Svéd (1) Svédország (1) Swift (8) Sx200 (1) Syrena (1) Szabadság_híd (1) Szekszárd (1) Szemét (1) Szenergy (1) Szerelem (3) Szerelés (32) Szerelő (5) Szerszám (1) Szertartáskocsi (2) Szerviz (3) Szervíz (1) Szex (1) Szimulátor (2) Szingapúr (1) Szivar (1) Szmog (4) Szmogrendelet (1) Szmogriadó (3) Szociautó (4) Szolgálati (1) Szomszéd (2) Szopatás (1) Szopás (1) Szovjet (2) Szovjetunó (1) Szponzor (1) Sztori (1) Sztrájk (1) Sztálin (1) Szupersport (2) Százhalombatta (1) Szín (1) Színes_fémyűjtők (1) Szöveg_nélkül (2) Születésnap (1) Szünetmentes_áramforrás (1) Szőke (2) Szőke_nő (3) Szőkenő (1) Sár (1) Sárvédő_betét (1) Sátor (1) Sávoly (3) Sérvédő (1) Sör (1) Sörnyitó (1) Takarékos (1) Talalkozo (4) Talbot (1) Talmácsi (2) Találkozó (11) Tankolás (2) Tankönyv (1) Tanácsok (4) Targonca (1) Tatra (6) Tatraplan (1) Tavasz (1) Tavria (1) Tc (1) Technika (109) Technológia (1) Teherautó (5) Teljesítménynövelés (1) Terep (2) Terepjáró (3) Terminator (1) Tesla (1) Tesla_roadster (1) Teszt (6) Tetőbox (1) Tie (5) Tifosi (1) Tilos (1) Timo_makinen (1) Tiszta_energia (1) Tlf (1) Tmk (1) Tolvaj (1) Tomnemtom (1) Top (2) Top10 (1) Top_18 (2) Topolino (1) Torta (1) Tortenelem (1) Totalcar (2) Tour (1) Tow (4) Toyota (8) Toyota_2000gt (1) Trabant (46) Trabant_nt (1) Trabant_tramp (1) Trabi (2) Traction_avant (1) Traffipax (1) Trafic (1) Train_surfing (1) Traktor (7) Tramp (5) Transform (1) Transporter (1) Treffen (10) Treffen_5 (2) Treuck (1) Tri (1) Trike (1) Trip (1) Triumph (1) Triumph_tr6 (1) Truck (1) Trueno (1) Tréler (1) Trükk (1) Tucker_torpedo (1) Tuning (15) Turbo (7) Turbodiesel (1) Turbos (1) Turul_gt (1) Tvr (1) Tvr_griffin (1) Type_a (1) Type_b (1) Type_c (1) Tábla (2) Tájékoztató (1) Tájékozódási_verseny (1) Támogatók (1) Tél (9) Téli_gumi (3) Törpeautó (1) Történelem (63) Történet (1) Törvény (1) Törzskönyv (1) Törés (1) Törökország (1) Törölköző (1) Túra (1) Túraautó (1) Tőcsavar (1) Tűz (1) Tűzoltóautó (1) Tűzoltók (1) Tűzoltóság (1) Uaz (2) Ub (1) Ukrán (2) Unimog (1) Ups (1) Ural (1) Uranium_brotherz (1) Urban_legend (1) Usa (6) User (1) Utazás (2) Utcán_láttuk (2) Utánfutó (2) Utángyártott (1) V12 (1) V2 (1) V6 (3) V8 (12) V:3 (366) V:történelem (1) Vadak (1) Vadis (1) Vadveszély (1) Vagyonvédelem (1) Vak (1) Vakond (1) Valencia (1) Van_halen (1) Vanuatu (1) Variomatic (1) Vas (1) Vasar (1) Vasili (1) Vasúr (1) Vasút (2) Vatanen (1) Vaz (1) Vb (2) Velence (6) Velencei_tó (1) Velvet (1) Verda_napok (2) Vers (2) Verseny (6) Versenyautó (5) Versenymotor (2) Verstappen (1) Vespa (1) Veszely (2) Veszprém (1) Vetel (1) Veteran (1) Veterán (37) Veteránautó (1) Vezetés (1) Vezetéstechnika (2) Vfts (1) Vicc (1) Vicces_képek (23) Video (19) Videó (4) Vignale (3) Villamos (1) Villáminterú (1) Villámposzt (1) Világítás (3) Vladimir_nikolic (1) Vodafon (2) Volga (7) Volksvagen (1) Volkswagen (9) Volkswagen_lupo (1) Volpini (1) Volvo (9) Volvo_244 (1) Volvo_760 (1) Volvo_780 (1) Volvo_amazon (1) Volvo_s80 (1) Von_kuenheim (1) Vonat (2) Vontatás (1) Vonulás (1) Vonóhorog (1) Vorsprung_durch_technik (2) Vought_f4u_corsair (1) Vts (1) Vw (12) Vw_bogár (1) Vw_caddy (1) Vw_polo (1) Válaszol (1) Válság (2) Város (1) Vásárlás (2) Vélemény (17) Véletlen (1) Víz (2) W123 (18) W124 (3) W125 (1) W126 (2) W140 (1) W201 (1) Waddafakk (1) Wagonr (1) Waitin (1) Walter_röhrl (1) Wankel (5) Wartburg (5) Watt (1) Wd40 (6) Wd_40 (1) Web (1) Webkamera (1) Weissenkirchen (1) Winkler (1) Wrc (2) Wtcc (1) Wtf (5) X1 (1) X5 (1) Xj (1) Xj13 (1) Xj220 (1) Xm (2) Xp822 (1) Yamaha (3) Yes (1) Youngtimer (14) Youngtimers (1) Z06 (1) Z4 (1) Zaporozec (2) Zaporozsec (1) Zastava (1) Zaz (1) Zaz_965 (1) Zebra (5) Zene (11) Zero_tolerancia (2) Zil (1) Zita (2) Zsa (1) Zseniális_videó (1) Zsesgés (1) Zsolt (1) Zwickau (1) Zöld (3) Zöldkártya (1) Zündapp (1) Zündapp_janus (1) ágnes (1) ágyúgolyófutam (2) állás (1) állófűtés (1) álom (3) álomautó (2) álomgarázs (1) április (1) áprilisi_tréfa (1) átalakítás (1) átvizsgálás (1) átépítés (1) átírás (1) édesded (1) égetés (1) ékszer (1) élmény (1) élő (1) építős (1) érd (2) érdekes (4) érdekesség (43) érzelem (1) étkezés (2) étterem (1) évforduló (2) óra (1) önök_küldték (3) összefogalló (1) összefoglaló (1) összkerék (1) öszvér (1) újdonság (2) újrend (1) újságírás (1) újságíró (1) úszás (1) úszó (1) út (2) útellenőrzés (1) útfelújítás (1) úthiba (2) útszűkület (1) útépítés (1) ügyfél (1) üldözés (2) ülés (1) üzemeltetés (1) őz (1)

Archívum

  • 2011. December (1)
  • 2011. Június (1)
  • 2011. Május (2)
  • 2011. Április (1)
  • 2011. Február (3)
  • 2011. Január (1)
  • 2010. December (3)
  • 2010. November (4)
  • 2010. Október (6)
  • Teljes archívum...