(szociológus, pszichológus, szociálpszichológus, pszichoszociológus)
Kedves Rocko!
Leveledből kiderül, hogy komoly probléma előtt állsz, és ezen az ingoványos talajon lelked apró ínjei megremegnek. De ne félj, a probléma orvosolható. A kezelés hosszú ugyan. De Ön még fiatal. Higgye el, gyönyörű napok állnak még ön előtt. Lesz még tavasz! Jön még kutyára szalonna!
Az autobuzik levelező listája az ön esetében mint képletes dívány szolgál segítségünkre. A kezelések folyamán nyilvánvalóvá vált, ÖnA U D I B U Z I .
A függés komoly jelei mutatkoznak magatartásán, és figyelemreméltó amint elméje már bevált megoldásokat keres embertársai magatartásformái között. A kór fajtájának elemzése során megállapítást nyert, hogy önnél az Audit akarok, de akkora gengszter még nem, vagyok, ezért Passatot használok, az már majdnem Audi-tisz korai kifejlődési fázisát diagnosztizálhatjuk.
Javaslatom:
Próbáljon meg elvonatkoztatni a német technikától, a szivar formavilágától (na ugye?!), és a puszta paraméterek vizsgálatára koncentráljon az első lépésben. Mi felel meg Önnek? Méret, teljesítmény, motor. Rostáljon! Próbálja ki személyesen a fennmaradt példányokat. Itt szűkülni fog a kör. Közben barátkozhat sok formával. A valós próba alakítja ki a végső érzelmeket, és ami marad ott döntsenek az érzelmek.
Lelje örömét a keresésben. :)
Üdvözlettel: Dr. Devon Miles
Segítsetek ti is Rockonak a megfelelő típus kiválasztásában! A döntés alapja a forma.
Milyen autók találhatóak a következő montázson?
BUÉK, azaz Benzingazdag Új Évet Kívánok!
Előző alkalommal, a Santanas post kommentjeinél szó esett arról, hogyan is szemel ki magának az ember egy autót. Autófílként nyilván szívvel, érzelemmel, viszont néha vissza kell rángatnom magamat, hogy a racionalitás talaján maradjak. Tehát íme, pár opció, pontosabban szint, hogyan keressük az áldozatunkat:
Nektek melyik autó melyik kategória? Milyen más választási lehetőségek vannak még? Melyiket sikerült megvenni?
Jól mondta omm cimborám: nem tanulunk. Vagyis nem mi, hanem Ti. A jogsit megveszitek, százezret ledobod az asztalra, menjünk, csak olasz legyen, lehessen taposni.
Szeretem a felturbózott nagy köbcentis autókat, értem én, hogy az ember kíváncsi rá, de ezt azért mégse kéne.
Most komolyan: hogy gondoltad ezt? Nem tűnt fel, hogy az országban az
Nem használod a fejed barátom, ez a te nagy bajod.
Megy a többi után. :) Még eggyel kevesebb. És nem csakott van a gáz, hogy ő állatkodik, állatkodjon versenypályán, de persze arra meg nem futja, csak utcán veri a nyálát. :) Veszélyeztetve sok más ember életét, komplett családokat irthat ki a haverjaival együtt egy rossz mozdulattal, az autó relatív ritkaságáról és értékéről nem is beszélve. Abszurdisztán, here i am.
miluman
Azt meg ugye tudjuk, hogy a téli gumi csak egyszerű marketingfogás, hehe...
Akkor szólnék Audistaként: van ebben sok szép minden ami nem tetszik: például nincs téli gumi, de van helyette eszetlenség, ködlámpa, kapkodás és lefulladás. Na meg RWD autó nyári gumival. parkolóban szórakozásra még csak-csak elmegy, de közlekedni? Sose. Amúgy érdekes megnézni, hogy az összkerék oldalirányban nem ér semmit se, viszont a kanyar végén azért kicsit megfogta a kocsit. Hasznos, de nem csodaszer, téli gumit nem helyettesíti.
Rocko
Csak a teljes igazság kedvéért: valószínűleg valamilyen déli vidéken készülhetett a video, ahol sem technikailag, sem emberileg nincsenek felkészülve komolyabb hóesésre...
Be kell vallanom, nem vagyok nagyon képbe autós éttermek, csárdák, gyorséttermek terén. Feleségem 5 rétegű tojásos-sonkás-csípőspaprikássajtos-pritaminpaprikás szendvicse veri az összes gyorséttermi hamburgert és egy mekcsiken árából kb. egy teszkószatyornyi adag jön ki, és nagyon nehezen szánom rá magam, hogy egy autós étteremnél, csárdánál megálljak fél, vagy egy órára, hogy rendes főtt ételt egyek. Ezt inkább meghagyom estére, otthon a családdal, nyugodtan, kibeszélve az egész nap történését, hallgatva pici lánykám csacsogását, esetleg egy jó bort kibontani a vacsora mellé, vagy evés előtt egy kupica pálinkával rendbe tenni elromló félben lévő gyomromat. Egyszóval nem sok jó éttermet tudok mondani, de majd a többiek, meg bízom benne, hogy kommentbe is jön jó pár kihagyhatatlan hely.
Sosem állok meg enni útközben. Ha rövid útra megyek, minek? Ha hosszúra, akkor úgyis kell tankolni is, benzinkúton pedig mindig van Bake Rolls.
Fokhagymás, nyilván. (rendőri igazoltatás ellen kiváló lehet - Rocko) Nem azért, mert a reformétkezés híve vagyok, szimplán szeretem.
Persze kocsiban, máshol nem. Praktikus, finom, elveszi az éhséget. Ja, és nem kell álló helyzetben fogyasztani, mint a pacalpörköltet, vagy a mákos nudlit.
Hozzá tonik, überfasza. Legalább 10 éve ez az úticsemegém.
- prokee -
Pár napja át kellett ugranom Szentlőrincre. Hamar elintéztem, amit akartam, indultam volna haza, de olyan hangosan kopogott a szemem, hogy meg kellett állnom megnézni, nem véletlen a motorral van-e valami probléma. Felhívtam a feleségemet, hogy milyen ebédre számíthatok, ha hazaérek, mert 20 kilométer nem a világ, francnak pénzt költeni, ha otthon sült csülök, vagy pisztráng vár, de a spenót-tükörtojás kombó nem tűnt túl vonzónak. Ha pedig Szentlőrinc, akkor Hamburger sziget.
A hamburgernek elég vegyes a megítélése Magyarországon, főleg a fiatalok körében trendi ejtőzni egy gyorsétteremben, az idősebbek pedig általában rühellik. A mekdonáldz féle talponállókért ér sem rajongok (francért kenik előszeretettel minden szendvicsükbe azt a rohadt majonézt), de úgy általában a „hagyományos” hamburgereket kedvelem. Azokat az időket idézi, amikor gyermekként nagy ritkán találtunk olyan lacipecsenyést is a vásárcsarnokban, aki az új idők szelétől összekócolt hajjal, fel merte venni kínálatába ezt az Amerikából (akkor még a gyűlölt kapitalizmus fellegvárából) becsempészett, ottani nemzeti étket és én izgatott gyermeki tekintettel kértem meg apámat, hogy kolbászzsír helyett, had kenjem össze ruhámat az óriási zsemléből kifolyó paradicsomos szósszal. A hagyományos nálam cirka ezt jelenti, hatalmas, édeskés, puha hamburgerzsemle, salátalevél, húspogácsa, meg mindenféle okosság bele, sok hagymával, ketchuppel. Maffia, így nevezik Lőrincen, van benne az előbb felsoroltakon kívül gomba, uborka, sonka és sajt.
Persze van még vagy 40 féle másik hamburger is, nehéz olyan összeállítást találni, ami nem szerepelne az étlapon. Ha mégis sikerül, természetesen elkészítik, és nem kell tartani attól, hogy beleköpnek a válogatós kuncsaft szendvicsébe, egyrészt mer nem olyan hely, itt még fontos, hogy a vevő érezze, azt kap, amit szeretne, másrészt, mert úgyis látnánk.
Átlagosan 400 forintból kijön egy jól felszerelt hamburger, az előbb említett is pont ennyibe kerül, jó 3-400 forinttal olcsóbb, mintha egy hasonló méretűt kérnénk valamelyik amerikai gyorsétteremben. A 6-os útról jőve a villanyrendőrnél Szabadszentkirály felé kell fordulni, aztán az útról már látni a pirinyó épületet, de ha bármelyik Szentlőrincit megkérdezzük, biztosan tudni fogja, merre van.
Jó, rendben, hamburger-fronton azért én is labdába tudok rúgni. Kedvenc, és egyetlen, mai napig látogatott gyorsbüfém a Badi Hami Csepelen (vágod, hamburgeres, honlappal!).
Akkor szoktam ide, amikor még fiatal voltam, és bohó. Hajnalonként, az éppen aktuális éjjeli mulatságból hazafelé jól esett a sok elfogyasztott kólát, ásványvizet, gumibogyószörpöt, bérescseppet felitatni valami forró kajával. Csepelen landolva a Karácsony Sándor utcában rakott le a 179É busz, vagy,
ha már nagyon korán volt , akkor a HÉV. Innen igen rövid sétával érintettük a Badi Hamit, és az éjszakáról megmaradt aprópénzt összevakarva arcunkba toltunk egyezeremeletes Piedone-hamburgert .Mostanában ritkán járok Csepelen, de Trabant-, Volga-, Bogár-, vagy bármi más rendezvényről hazafelé Tündérem mindig a fülembe búgja: Nem eszünk egy jó hamburgert? Ilyenkor valami véletlen folytán mindig Csepel felé kerülünk.
- prokee -
Tenném hozzá, hogy McDonaldson kívül ez az egyetlen elérhető gyorsétkezde a kistérségben.
Rocko
k.jpg)
Hazafelé megpillantottam még egy ismert falatozót, a Markó Csárdát. Sokan választják ezt a helyet, hogy éhségüket valami magyaros meleg étellel csillapítsák. Van gigantikus méretű parkoló, ha elmentünk mellette mindkét irányból visszafordulhatunk, sok fejtörést senkinek nem fog okozni a megközelítése. Nagyjából a 210. kilométer tábla környékén lehet, nem egy úri hely, roppant nagy kínálatuk sincs és senki se számítson szmokingos, csokornyakkendős pincérre, de a kajájuk nagyon finom, alacsonyak az árak és normális a kiszolgálás. Bevállalósabb külföldi ügyfeleket néha elvisszük oda, hogy az esti Villánykövesdi Blum pince borkóstolóval egybekötött sült csülkös vacsorájáig kibírják, mindenkinek tetszett idáig, noha, mint már említettem végtelenül egyszerű hely, de az ételek kiválóak.
Hirtelen ez a két hely jutott eszembe, ez is csak azért, mert nemrég jártam arra. Meg lennék lepve, ha szerkesztőtársaimnak nem lennének kedvenc helyei, szóval rajta srácok. És persze Ti is, kedves olvasók, írjátok meg hol érdemes néhány percre letámasztani az autónkat, hogy megtölthessük hasunkat.
Jaa! Kaja!
Nekem két tuti van a Pécs - Siófok vonalon közlekedőknek! Az egyik a Nagykónyi - Iregszemcse útvonalon fekszik. Kis, fehér murvás parkolós házikó, Iregszemcse előtt bal oldalt. Verhetetlen melegszendvicsük van - sonkásgombásajtos üt - igencsak kifizetődő áron. Ruszki grillsütőben, fasza anyagból.
A másik Siófok-Kiliti, első körforgalom után 100 méter, és balos. Balaton Grill. Októberben nyílt, egy szerb származású úr üzemelteti, külön pékséggel, amit egy szintén szerb öreg csinál. A kaja beszarás. 1,5m x 5 m-es faszenes grillpult (non-stop), tarja, pleiskovica (és töltött is), hurkaa, kolbász, házisaavanyú. Szabadon variálható vagy becsűrik egy bazinagy megrillezett cipóba, vagy mellé adják azt. Hogy érzékelhető legyen, ez egy 30 cm átmérőjű kihívás, amiről igen, lelóg a hús. ;)
Sanyi.
Az alkohol és a nők, a kettőről tudjuk ugye, hogy nyomorba, de legalábbis a kanálisba dönt.
A Coca-Colás furgon sofőrje ismeretlen okból áttért a szembejövők oldalára, magával sodorva az elválasztó korlátot és az annak túloldalán érkező kisteherautót, majd együtt a folyóba zuhantak.
Amikor a helyszínelők megérkeztek, és nekiláttak a sofőr és "utasa" mentésének, meglepve tapasztalták, hogy a "stoppos hölgy"
Valószínűleg ekkor húzták át a "Baleset oka:" rovatban az "ismeretlen" szót.
Előzmények - első rész - második rész - harmadik rész
Péntek este van, épp egyik ismerősöm hív, hogy holnap költözik, nem tudok-e valakit Brünnben aki itt van a hétvégén autóval. Nem tudtam ajánlani senkit, de megígértem holnap délután felhivom. Elmentem aludni, de az izgatottságtól és a fejemben kavargó gondolatoktól csak forgolódtam. Végül 3 óra szenvedés után, elindultunk a vonatra. Szeptember 13, szombat. A brünni vasútállomás reggeli rózsaszínes fényben úszik, és hála szobatársam mindentvivős jolly joker cseh vasútkedvezményes kártyájának, csoportkedvezménynek, és a hétvégi kedvezménynek köszönhetően egy piti összegért jegyeket váltunk. Megérkezik a vonat, szombatársam szemei felcsillanak (vonatbuzisággal van egy hangyányit fertőzve):
- Hatszáznyolcvanas.
- Az mi?
- Ez az a vonat ami 230-al is tud menni, és bedönti magát a kanyarba, a Pendolino.
A vonat belső tere elég futurisztikus, utasszállítógép fílingje van. A vezetőfülke mögött ülünk, és egész úton nyekergést kell hallgatni amit valahonnan a felfüggesztésből jön. Ennyit a hipermodern vonatról. Átszállunk, a következő vonat száma 984, ez számomra nem elhanyagolható tényező, mivel az autó évjárata, amit megyek megnézni, 1984. Az út kezd fárasztóvá válni. A második átszállásnál már egyértelmű, hogy a világ végére megyünk, ami a monitoron 5 cm a Google Mapson az a valóságban fél nap vonaton. Leszállok a vonatról, és Lomnice nad Popelkou vasútállomásán nézegetem a menetrendet. Kicsit olyan mintha a '80-as években megállt volna az idő. Mállik a vakolat, a WC elmenne simán a Transpottingba...
Mit keresek én itt? Ennyire súlyosan kell a zöldséges?
Elindulok a civilizáció felé, és hívom a tulajt.
-Már itt is van? Várjon, elmegyek magáért az állomásra...
3 perc múlva egy ismerős hangú, de ijesztő kinézetű autó közeledik... Beszállunk, az úton a tulaj sorolja milyen jó autó, hogy 160-nal megy, és 5 perc alatt 4-szer vágja S-be az automataváltót, természetesen padlógáz kíséretében. Megállunk a bazárban ahol magamra hagy az autóval, mivel vevők érkeztek a Renault Scénicre. Utánam kiált:
-Menjen el vele nyugodtan egy körre.
Beülök. Valójában most vezetek először zöldségest...
Nem kéne először valami referenciafelújítottat keresni, azt lepróbálni és ahhoz viszonyítani később?
D-be kattintom, ránt egyet amikor megjön a kúszónyomaték. Kigurulok a főutcára, odalépek, hát nem egy gyorsulásbajnok. Differenciálmű búg mint a sítúrás Karosa busz. Az üléspozíció pazar, könyöklő, szervokormány - igaz undorító fakormánnyal.
Kellemesen krúzolunk a teljesen ismeretlen cseh hegyi városkában. Vissza a bazárba. Kiszállok, nézem a tipikus rozsdásodási helyeket. Nem tűnik sehol se súlyosnak, autó se áll ferdén, elől új lengéscsillapítók. A könyöklő alatt van egy papír. A legutóbbi műszaki vizsga eredménye: A kisebb hibák listája:
- Olajfolyás automataváltóból
- Korrózió a kipufogórendszerben
- Elsősegélydoboz
- Kerékfelfüggesztések állapota
A további oszlopok: a súlyos és veszélyes hibák üresek. A tulaj másik kocsija egy pápaszemes W210-es, undorító fényes felnikkel, spoiler stb. Sajnos a zöldséges sem úszta meg. Fehér indexbúrák, 16-os felnik, elől spoiler.
Hát nem egy észlény a tulajdonos. Elkezdek informatíve, csak a hecc kedvéért alkudozni. Az interneten 35 000 CZK-ért hirdette, a hátsó ülésen egy megfakult kartonlap van, azon 37 000 az ár.
- Nekem nem kellenek a rajta lévő kerekek. Elvinném 28-ért.
- Tudja mennyit érnek azok a kerekek? Miért nem jó az ami most rajta van?
- Az eredeti indexbúrák megvannak?
- Meg.
- Kormány?
- Az nincs meg. Tudja mit? Kerekek nélkül, eredeti búrákkal, csak magának: harminc.
Nyújtja a kezét:
- Akkor viszi harmincért?
Hirtelen bevillant Csikós Zsolt egyik cikkje, ahol az autója megvásárlása előtt húsz eladó kocsit abból a típusból megnézett.
Én meg rábukjak az elsőre?
Vasárnap délután, ebéd után szisztázva ülünk bent a lakásban. Egyesek várják a havat, hogy történjen valami. Nos, alant pár video, náluk már volt hó.
A fentieket nem ajnálanám, két okból se. Az egyik indok csak félig állja meg a helyét, mi van ha jelleggel mondanám, h bármi lehet. Például a video végén látható, hogy borul a srác, ha nagyobb sebességgel veszik a kanyart, akár lehetne nagyobb baja is.
A másik indok, am iszilárdabb lábakon áll: tönkreteszi az utat is meg a szánkót is az esemény.
Itt a srác elég ügyes, jól flikk-flakkozik, dícsérendő. Viszont a vége nem tetszik. Van nevetés, amikor beleesik, beleszaltózik a hóba. Viszont amikor a felehevült blokkot kell cserélni, mert a hirtelen lehüléstől megrepedt, no, akkor inkább szájhúzás lehet, mint sem nevetés.
Cégcsoportunk átfogó erejű felmérést végzett Magyarországon, így az igényeknek megfelelően kialakított egy kedvező összeállítású autót.
Alapcsomag a következők tartalmazza:
A GT karosszériához a Route 66 nevű felszereltségi csomaghoz tartoznak a következő kényelmi szolgáltatások: THC, LSD, LHC.
A 120 hónapos hitel feltételeiről érdeklődjön márkakereskedéseinkben vagy a 061-BAROMVAGYOK, ingyenesen hívható telefonszámon.
Akciós ajánlatunk igényeseknek! Az emelt,
GLS felszereltség által nyújtott extrák:- krómozott és/vagy kéken villogó kiegészítők bárhová;
- arannyal erezett műfalevél az első/hátsó rendszám bármely karakterére;
- szivargyújtóról működtethető, váltózó színű neonnal megvilágított, állítható dőlésszögű első rendszámtartó keret az első szélvédő mögé;
- légzsákfedélbe épített DVD-monitorok a család minden tagjának.- prokee -
Jólfésült, csendes, visszahúzódó, befelé forduló fiatalemberek lévén ezzel a diszkrét kis videóval szeretnénk fokozni az ünnepi hangulatot.
Reméljük, mindenkinél terjeng a fenyőfaillat, a békés, boldog családi légkör is megérintette érzékeny lelketeket, úgyhogy:
A videót eredetileg Sanyi készítette a JibJab.com-on Baowah fergeteges móri fotóival, a zene pedig Nashville Pussy termék, fogyasszátok szeretettel !
(akik pedig feltűnnek: omm, lowtyo, tomnemtom, Sanyi, prokee)
Ez van, most már tagadhatatlanul Audista vagyok.
Mivel évvége van, karácsony, így ez a post az ajándékozás jegyében született. Így hát készítettem egy Audis naptárat 2009-re, fogadjátok legalább olyan szeretettel, mint ahogy én készítettem.
A naptár letölthető ITT.
(A használat módja rendkívül egyszerű: letöltjük a naptárat, szabvány A4-es papírra kinyomtatjuk, a felső karikánál egy irodai lukasztóval kilukasztjuk - opcionálisan gemkapcsokkal összetűzzük -, majd kiakasztjuk.)
update: Botka tanácsára javítva lett a naptár, így jár az, aki német tudás nélkül készít német nyelven naptárat. Tehát a javított változat megtalálható ITT.
Ennyire.
Mondhatnánk, hogy
Ez azonban csak fél igazság, hiszen az aktivitás fél győzelem, a mezőny meg nem volt túl erős.
Igen nagy sajnálatunkra összesen két pályázó jelentkezett az Akkor és Most játékunkra, mindketten félig érvényes nevezéssel.
Sziasztok!
Mondjuk azt, hogy a fotópályázatra küldöm a képeket, de a kritériumoknak nem teljesen felel meg, mivel nem játékok vannak rajtuk; viszont azt gondoltam, hátha mégis érdekel Titeket.
(A képeken csak Fordok szerepelnek, bár nem vagyok kifejezetten Ford-buzi, de mostanában a Fordoknak van nagy szerepük az életemben.)
30 éves vagyok, születésemtől fogva autóbolond. A szüleim azt mondják, hogy amikor elkezdtem járni, az anyukámtól elkért lábosfedőt kormányként forgatva, brummogva szaladgáltam körbe-körbe a lakásban.
Az első nagy vízválasztó a pedálos gokart volt, nem tudtak levakarni róla, télen-nyáron benne ültem. A nagyszüleim lakásában a kis szoba falai tele voltak a '70-es évekbeli külföldi autós magazinokból kiszedett képekkel, poszterekkel, órákat ücsörögtem a padlón, tátott szájjal bámulva a képeket. Az eredeti, korabeli matchboxokról nem is beszélve, máig megvannak az én '80-as évekbeli kisautóimmal együtt.Kölyökkoromban imádtam autókkal fényképezkedni, onnan van az első kép. Én a kisebb - szöszke - kissrác vagyok, aki képzelt tulajként markolja a kardigánját a Capri mellett :-).
Néhai nagybátyámnak karosszérialakatos műhelye volt, így szintén kiskoromban sikerült többek között Audi 200 turbo quattroban is utaznom egy-két kört. (A bütykölés az életemből viszont teljesen kimaradt, és ez nem is fog változni: az autóbuziságom az autók formájának és a vezetésnek az imádatáról szól.)
Már az oviban tudtam olvasni, azóta majdnem mindent elolvasok az autókkal kapcsolatban, amit lehet.Az első saját autóm egy öreg Fiesta lett, a finom kormány és a pontos váltó, na meg az anyagiak miatt. 5 évig szolgált, kopó alkatrészeken kívül nem volt vele baj. Imádtam, és vérzett a szívem, amikor kis túlzással egy bicikli áráért tudtam csak eladni. (A kép néhány éve készült, Horvátországban.)
Viszont addigra meglett a reális álmaim netovábbja, a Fóka! A '98-as bemutatása óta tudtam, hogy egyszer lesz egy ilyenem, szerintem a maga korának a legpengébb elsőkerekes kompaktja... Igaz, hogy Karottáék szerint csak a 3 ajtós szép, nálam az ötajtós a favorit. Mindenképpen Trend kivitelt akartam a sokkal kényelmesebb gyári "sport" ülések miatt. Az is lett, '99. novemberi, 2 literes benzines. Igaz, hogy nem Capri, de nekem lélekben mégis...
Nincs rajta semmi utólagos csicsa, nem is lesz, csak valami szép felni, ha elkopnak a jelenlegi gumik. (A kép szintén Horvátországban készült, idén nyáron.)
Azért egyszer lesz egy igazi Caprim is!
Üdv:
rooster
A másik fél pontos versenyzőnk pedig rognork, aki legutóbbi fél pontjával egy kártya-dobókocka szettet zsebelhetett be.
Hali,
versenyen kívül küldeném ezt a képet, mert már nincs meg a skoda.
üdv
VN
Nos, Managertoys 'streetsta' Zolival történt gyors egyeztetés után abban maradtunk, hogy (Zoli döntésével)
Mindkettőjüknek köszönjük a részvételt, jövünk még egyszer e témában a nyertes és nyereménye közös fotójával!
A

A karosszériáktól függően
.jpg)
Az ádáz csaták a nappaliban vagy az irodában akár egy órán át is tarthatnak megállás nélkül, 4 db jó minőségű mikroceruzaelemmel/tölthető elemmel igen hosszú játékidő biztosítható.
Hossz: 125-134 mm; Szélesség: 70-776 mm; Magasság: 35 mm; Nyomtáv (elöl): 61, 5-63,5 mm; Nyomtáv (hátul): 59-65 mm; Tengelytáv: 86-98 mm; Gumik (elöl): Ø25x8 mm; Gumik (hátul): Ø25x11 mm; Súly: 130 g; Motor: 130-as
*A műszaki adatok az alvázra vonatkoznak, a karosszéria nélkül! Mivel az alváz hossza és szélessége változtatható, egyes adatoknál a minimum és maximum értékeket közöljük!
.jpg)

H-1055 Budapest, Váci utca 4.
Telefon: +36 1 318-1944 Mobil: +36 30 954-1874
Szombaton alkalom adódott egy kis kikapcsolódásra, így hát fogtunk magunkat és elmentünk moziba. "Amikor megállt a föld"... igazából nem is tudom, gondolom kellett valami karácsony elé, vagy fene se tudja. Nézhető, bár maradt még benne bőven. Egynek jó, tékában meg viszik majd mint a cukrot.

A téma adott, az emberi faj, meg amit maga körül csinál. Jön a földön kívüli erő, és döntés születik. A bolygó érdekében elpusztítják a pusztítót - az embert. Itt mondjuk a kígyó picit a farkába harap a visszásság miatt. Az ember megöli környezetét - és önmagát is - ezért megöljük. Kicsit nyakatekert logika, fene se érti a földönkívülieket.
A részletekbe nem megyek bele, akit érdekel, nézze meg, és pontozza ki-ki értékrendje szerint.
Az alapötlet viszont - ugyan nem új, és számtalan feldolgozása fellelhető a világirodalomban - érdekes, illetve nem is érdekes... inkább tanulságos. Az emberiségben az a szép, hogy a kollektív képet az egyének határozzák meg. Annyi szép és jó van a világon ami ebből a káoszból született, ugyanakkor annyi olcsó piti, szégyenletes szarság van a világon hogy az már-már félelmetes. Ha pedig tényleg figyelnek minket, akkor meg konkrétan
Pont egy olyan időszakban kaptam az arcomba ezt a filmet, amikor magam is komoly válságon megyek át, ami kapcsolatos a globális helyzettel. Nem, nem a pénz a gond. A hozzáállás, és még csak nem is az enyém, hanem másoké. Nem tartottam magam soha érzelgős gyereknek, de most már zavar.
Tudom én, hogy ennek első látszatra semmi köze az autóbuzériához, de lassítsunk csak egy kicsit! Emlékszik még valaki gyermekkora mesekönyveire? Nemrég szereztem meg kisfiamnak egyik gyermekkori kedvencemet a "Vidám meséket". Mint minden valamire való mesének, itt is a tapasztalatok és a tudás átadása a lényeg, a kisgyerekek számára is emészthető formában.
Arra próbálok célozni ezzel, hogy amiről beszélek probléma, annak megvan az autózás világára írt verziója is. ... és megvan mindenre amit az ember tesz, sajnos.
Talán most kívánkozik ide a mondat ami megmaradt bennem a filmből:

"Válság nélkül nincs változás.."
Persze, ez most akár propaganda film is lehetne, de több felől is nézhető, és még el is fogadható bizonyos szemszögből.
- Az első verzió, hogy most pénzügyi világválság van. Propaganda, majd minden jóra fordul ... hagyjuk.
- A második verzió már érdekesebb. Nézhetjük akár az autózás történelmét is. Ahol most vagyunk, azt az utat valóban válságok kövezik, és szegélyezik. A legnagyobb technikai ugrások
Amikor nincs gond, hajlamosak vagyunk elkényelmesedni. Ami nem baj mindaddig amíg résen vagyunk, de mivel általában nem, rettentően megtudunk döbbeni hogy jééé, szar van - pedig mi csináltuk. Érdekes állat az ember ebből a szemszögből is. Kettőt előre egyet hátra. Jólétben butulunk, aztán hirtelen összekaparjuk magunkat, vajon honnan jöhetett a főnixmadár ötlete? :)
Érdekes dolog a GPS (
Jelenleg 3 féle, II. generációs GPS rendszer üzemel. Az első az USA által fejlesztett NAVSTAR rendszer, ezt követte az orosz GLONASS, aminek befejezése a mai napig nem sikerült, illetve az egyetlen eredendően civil célú európai GALILEO.
Ezeknek a teljesen katonai kézben lévő rendszerek tervezése során a polgári igények kielégítése egyáltalán nem volt szempont. Egy esetleges háborús helyzetben katonai célokra a teljes kapacitását alkalmazhatják, ami a polgári használat kizárását jelentené - igen, ha az USA úgy akarja, nem találsz haza. Ezen felül - hivatalosan ugyan nem, de - a polgári sávokat zavarják. Ez valószínűsíthető abból a tényből, hogy a polgári műszerek méteres pontosságúak, míg a katonai felszerelések egy-két centiméteres pontossággal bírnak.
Tudnunk kell hol vannak a csapataink minden esetben, és a bomba is pontosabban célba talál. Pont mint manapság anyu, tévedhetetlenül csapódik a pláza szívébe. Autóknál azt hiszem a Subaru alkalmazta először, magam is próbáltam egy XT coupe-t, amiben a mai napig működik a helymeghatározó rendszer. Ugyan csak a kocsi pozíciójának koordinátáit mutatja, és nem mondja meg merre menjünk, de volt benne.

Visszatérve a képességekre és tulajdonságokra. Elképzelhető vajon, hogy pár év, és az emberekből nemes egyszerűséggel el fog veszni a tájékozódás képessége? Azé az alapvető tulajdonságé, amely fajunk létezése óta meghatároz és felülemel minket.
Tudom, ez hülyén hangzik, és kinek jutna eszébe, de számos kutatás bizonyítja, hogy az emberi faj technológiai fejlődése folyományaképp már több képességét "elvesztette", illetve nyilván való hogy életmódunk erősen befolyásolja evolúciónkat.
Hát még a gazdasági és mindenféle egyéb érdekek.
Szumma szummárum... elkalandoztam. Jönnek az ünnepek, az év vége. Ilyenkor illik számot vetni magunkkal, tetteinkkel.
... fogadjuk meg azt, hogy ha nem is gyökeresen, de változunk. Nem kellenek nagy szavak, sokszor az apró tettek sokkal többet érnek. Próbáljunk meg úgy élni jövőre hogy mások, és mi is elmondhassuk: Ha csak apróságot is, de tettem azért hogy előre haladjon a világ! Tettem a jókedvemért, és mások jókedvéért!
A közlekedésben nagyon sok behatás ér minket, mégis, fontos hogy megőrizzük a nyugalmunkat, hogy koncentrálhassunk a vezetésre. Az egyik ilyen okozó tényező a stressz, melytől figyelmünk, reakciónk jelentősen lassulhat. Ez események láncolatát, sorozatát indíthatja el, melynek baszerencsés kimenetele is lehet. Jobb esetben anyagi kár keletkezik, rosszabban emberi sérülés is bekövetkezhet. Ha csak nem szeretnénk Darwin-díjat nyerni, vagy szerepelni a Másodpercekre a haláltól című National Geogprahic műsorban, akkor fogadjuk meg a pár alábbi tanácsot.
Elindulás előtt szánjunk öt percet lelki állapotunk rendbetételére. Ez alatt akár az autónkat is körbevizsgálhatjuk. Rossz hír hallattán (rokon kórházba került) vagy felfokozott, zaklatott állapotban (családi veszekedés) ne vezessünk. Hagyjunk időt lenyugodni, készítsük be kedvenc zenénket/rádióadónkat, és csak ezután csatoljuk az övet. Inkább érjünk öt perccel később oda valahova, minthogy sose.
Bizonyos forgalmi helyzetek rosszul is elsülhetnek, bárkivel előfordulhat, hogy lefullad, valamit elnéz. Feleslegesen ne stresszeljük magunkat.
Mindannyiunknak más a vérmérsékelte. Valaki már attól sírógörcsöt kap, hoyg rádudáltak, valakinek akkor sem rebben a szeme, amikor egy kedves, 120 kg feletti cirill betűkkel beszélő nagyonrövidhajú fiatal ember az AK-val az abalakon bekopog, hogy miértis néztük meg a lesötétített luxusautójában a budabugámbumbuvuvu hajszínű Dolly Busterét barátnőjét. Bármelyik is történik, maradjunk nyugodtak, káromkodjuk ki magunkat, bár a legjobb megoldás, ha elszámolunk 10-ig. Ha kell, odafelé is.
Stresszforrás lehet még az utastársunk is. Ez főképpen családtagot jelent, kivéve ha taxizunk. Figyelmeztessük az alkalmi mitfärerünket, hogy az itt
Ilyenkor van időnk végiggondolni, mit rontottunk el az utazás során, min kell javítani legközelebb. Ha utazás közben ment fel a pumpa, kiszállás után újra ellenőrizzük le az autót, mit felejtettünk benne, vagy mit nem zártunk be. Senki se szeretne rendőrségre, biztosítóhoz, szervízbe rohangálni, mert bent felejtette a telefont, és ellopták vagy egy fel nem húzott ablak miatt beázott a kocsi.
Biztonságos, nyugodt közlekedést kívánok mindenkinek.
Az a szűk, alig észrevehető réteg, amelyet ÉN-nek, azaz Életveszélyes Nőknek nevezünk, orosz rendszámmal is pont olyan veszélyesek, mint magyarral.
Persze itt nem a képen látható hölgyre gondolok, nem. Ő nyilván professzionális gépjárműoktató.
Kutyakozmetika, kutyahotel, kutyatemető mellett fejletebb országokban kutyaautósiskola is van - a hölgy bizonyára az egyik ilyen prominens iskola munkatársa lehet...
Gondolom mindenki unja már a hagyományos garázsépítési módokat. Legyen az mélygarázs, több beállásos garázs, rámpás garázs, vagy a ház földszintjével egy magasságon lévő garázs.
Itt van a legújabb módja annak, ha el akarjuk rejteni autónkat a világ szeme elől!
A földbe süllyeszthető garázs! Figyeljétek csak:
Süllyedünk!
* (8) *** (1) 0_ajtó (1) 1.1 (2) 1.3 (1) 100 (2) 105l (3) 112 (1) 125 (1) 126p (2) 1_2_4_5_3 (5) 200 (1) 2010 (2) 2cv (3) 300d (1) 300te (2) 308 (1) 1989 (1) 2008 (2) 2009 (1) 2800 (3) 300c (1) 356 (1) 3ajtó (1) 4wd (1) 4x4 (1) 5 (1) 57s (1) 5ajtó (1) 5cv (1) 80 (3) 626 (2) 635csi (1) 815 (1) 88mph (1) 9000 (3) 90_es_évek (1) ? (1) A112 (1) A_hét_szerszáma (5) Abarth (2) Ablaktörlő (1) Abroncs (2) Abszurd (9) Abszurdisztán (7) Acea (1) Acura (1) Adler (1) Advert (1) Adásvételi (1) Adásvételi_szerződés (1) Adócsalás (1) Ae86 (1) Aerovette (1) Af_almok (13) Air (1) Airbag (1) Aixam (1) Ajtó (1) Ajándék (2) Ajánló (1) Akali (1) Aktatologató (1) Alagút (1) Alapjárat (1) Albea (1) Alfa (2) Alfa_gtv (1) Alfa_rome (1) Alfa_romeo (5) Alfa_romeo_giulia (1) Alfa_romeo_sz (1) Alkatrész (4) Alkohol (1) Alonso (1) Alázás (1) Amc_eagle (1) Amerika (13) Ami (1) André_citroen (1) Angol (2) Animáció (1) Antenna (1) Anton (1) Anyád (1) Aphicar (1) Api (1) Apparát (1) Aprilia (1) Arab (2) Arany (1) Ariel (1) Art (1) Ascii (1) Aston (1) Aston_martin (1) Aston_martin_vanquish (1) Astra (2) Attila (1) Audi (48) Audi_80 (1) Audi_90 (9) Audi_coupe (1) Audi_kx (1) Audio (1) Aukció (1) Ausztria (1) Auto (18) Autobianchi (2) Autobianchi_bianchina (1) Autobianci (1) Autobuzi (1) Autobuzik (13) Autofilia (29) Automata (1) Autó (338) Autóbontó (1) Autóbuzi (3) Autódoktor (2) Autóeladás (2) Autófila (1) Autófilia (1) Autófíl (1) Autófília (38) Autófília_egyesület (1) Autófília_flotta (13) Autógyár (4) Autóhitel (1) Autók (3) Autóleszbi (2) Autólopás (1) Autómosó (1) Autónepper (3) Autónánia (4) Autópálya (13) Autópályamatrica (1) Autós_üldözés (1) Autósbolt (1) Autósiskola (1) Autószerelés (6) Autótépítés (1) Autóverseny (5) Autóversenyzők (1) Autóvásárlás (50) Autóápolás (4) Avia (1) Awo (1) Ax (2) Ayrton_senna (1) Babetta (1) Bach (1) Bagó (1) Bajnokság (1) Baki (1) Balaton (2) Balatonakali (2) Balatonfüred (1) Baleset (64) Balesetmegelőzés (5) Balesetveszély (1) Bambi (1) Bandini (1) Bank (1) Barkas (1) Barkács (4) Baromállat (94) Bartoletti (1) Bat (1) Bbb (10) Bbb1 (1) Bbb10 (1) Bbb2 (1) Bbb3 (1) Bbb4 (1) Bbb5 (1) Bbb6 (1) Bbb7 (1) Bbb8 (2) Beetle (1) Beharangozó (3) Belmondo (1) Belsoseg (3) Belső_sáv (1) Belsőség (3) Belterj (1) Belőség (1) Bemutató (1) Benelli_sei (1) Bentley (2) Benz (19) Benzin (6) Benzincsap (1) Benzinkút (2) Bergpreis (1) Berva (1) Beszámoló (4) Betti (1) Betétlap (2) Betűvágás (1) Beállítás (1) Bicikli (1) Biciklilopás (1) Bigfoot (1) Birotor (1) Biztonság (1) Biztonsági_öv (10) Biztosítás (6) Biztosító (7) Biztosítóváltás (1) Bkv (3) Blog (7) Blogger (1) Bmw (37) Bmw_2002 (1) Bmw_e24 (1) Bmw_e34_m5 (1) Bmw_e9 (1) Bocs (2) Bogar (1) Bogár (6) Boibo (1) Bolha (1) Bolond (1) Bontó (3) Borzalom (1) Botrány (1) Boxer (1) Boxster (1) Boyracer (2) Brake (1) Brembo (1) Bridgestone (1) Bringa (1) Brit (1) Brit_versenyzöld (1) British_racing_green (1) Brm (1) Broaf (1) Bruce_willis (1) Bttf (6) Budapest (11) Bug (1) Bugatti (2) Buick (2) Buick_riviera (1) Bukás (1) Bukócső (1) Bukósisak (1) Bunkó (1) Burnout (1) Busz (3) Buszmegálló (1) Buszok (1) Buta_kávézó_libák_a_pult_mögött_fénymásolót_beleznek (1) Button (3) Buék (1) Bverekedés (1) Bx (3) Bálint_gazda (1) Bárhol (10) Bármikor (10) Bármivel (10) Bárány (1) Béka (1) Béla (1) Béna (1) Béna_tuning (1) Bírság (1) Börze (2) Búcsú (1) Bútor (1) Büfé (1) Büntetés (1) Bürokrácia (1) Bürökrácia (1) Cabrio (2) Cadillac (3) Café_racer (1) Camaro (1) Camptourist (1) Camry (1) Capri (1) Carens (1) Cbx (1) Cc (1) Cdi (1) Ceed (1) Celeb (1) Chapron (1) Cherokee (2) Cherry (1) Chevroelt_camarro (1) Chevrolet (7) Chicks_on_wheels (1) Chiptuning (1) Christine (2) Chrysler (3) Ciao (1) Cigi (1) Citroen (22) Citroen_2cv (1) Citroen_bx (1) Citroen_hét (15) Citroen_találkozó (1) Civic (2) Classic (2) Clio (7) Co2 (1) Cockpit (1) Communism (1) Cooper (1) Corbijn (1) Corsa (2) Corvette (4) Corvette_stingray (2) Cosmo (2) Cosworth (1) Countach (1) Coupe (2) Coupé (1) Crash (3) Csacsi (1) Csajka (2) Csajok (6) Csak_visat_ne (1) Csavar (1) Csavarfaló (1) Cseh (1) Csempe (1) Csendőr (1) Csepel (3) Csettegő (1) Csevej (1) Csikos_zsolt_en_veled_sirok (1) Csikós (3) Csikós_tribute (1) Csillag_villás (1) Csináld_magad (1) Csirke (2) Csorna (1) Csárda (1) Csónak (1) Csőd (1) Csőtörés (1) Cucu (6) Cult (1) Customizer (1) Cx (3) Cétait (1) Címlaplány (1) D50 (1) Dacia (3) Daewoo (2) Daf66 (1) Daihatsu_charade (1) Dakar (1) Dal (1) Danuvia (1) Daru (1) Daráló (1) Datsun (2) Dawoo (1) Dci (3) De (1) Death_race (1) Debrecensjo (31) Defekt (2) Delahaye (1) Delorean (16) Delorean_nap (11) Delta (1) Demszky (1) Design (3) Designpumpa (1) Devil (1) Diamond (1) Diesel (5) Dilemma (2) Dinnye (1) Divat (6) Diy (1) Dm (1) Dmc (14) Dmc_12 (14) Dodge (1) Dodge_challanger (1) Dodge_superbee (1) Door (1) Dorifto_time (1) Douglas (1) Drag (1) Drag_race (1) Drfit (1) Drift (17) Driving (1) Ds (1) Dubai (2) Duct_tape (1) Dugnám (1) Dugó (4) Dugódíj (1) Dugókulcs (1) Dukkó (1) Duramax (1) Dutra (1) Dyane (1) Dárenbéz (1) Dél_afrika (1) Dízel (4) Dühöngő (1) E30 (2) E32 (2) E34 (1) E85 (1) Economy (1) Ede (1) Egy_nehéz_nap_margójára (1) Egyesület (1) Egymillió (1) Egzotikus (47) Egér (1) Eisenach (1) Elado (2) Eladás (2) Eladó (2) Elektromos (1) Elektromos_ablak (1) Elfuserált_autós_tárgyak (1) Ellenőrzés (1) Ellopták (2) Elmebeteg (1) Elmélkedés (1) Elégtelen (1) Előzetes (1) Előzés (1) Emelő (1) Emlék (1) Englishrussia (2) Engstler (1) Ennstal (1) Erdély (1) Eredetvizsga (1) Eredményhirdetés (1) Ergonomia (1) Ergonómia (1) Ermini (1) Escort (1) Espargaró (1) Esélyegyenlőség (1) Eső (1) Etanol (2) Etz (1) Eu (2) Eunos (1) Euro2 (1) Európa (1) Exo (1) Exotic (4) Explorer (1) Extrém (1) Ez (1) Ezeröcsi (1) F1 (12) Fa (1) Fabula (1) Facel_vega (1) Fagy (1) Fakitermelés (1) Fakitermelő (1) Fakk (1) Fal (1) Faszparaszt (1) Feelgood (1) Fegyver (1) Felicia (1) Felkészítés (1) Felkészülés (1) Felni (3) Felnihitel (1) Feri (1) Ferjáncz_attila (5) Ferrari (27) Ferrari_288_gto (1) Ferrari_365 (1) Ferrari_testarossa (1) Ferves_ranger (1) Festés (1) Fia_wtcc (1) Fiaa (1) Fiat (16) Fiat_131 (1) Fiat_500 (2) Fiat_coupe (1) Fiesta (1) Filia_expressz (1) Filia_pub (2) Film (7) Filmajánló (1) Filo (1) Finn (2) Flame (1) Flash (1) Flex (2) Florida (1) Fogyasztás (1) Fohasz (1) Ford (13) Ford_bronco (1) Ford_escort (2) Ford_f150 (1) Ford_gt40 (1) Ford_mustang (1) Ford_thunderbird (3) Forester (1) Forgalmi (1) Forgalmi_dugó (1) Forma1 (18) Formula (1) Formula1 (14) Fos (1) Fotó (13) Fotók (3) Fotópályázat (7) France (1) Francia (6) Frankfurt (1) Frua (1) Fso (8) Fuck (1) Fug (1) Fun (2) Furcsa (2) Furgon (1) Fék (2) Féktárcsa (1) Fénykép (1) Fényszóró (1) Férfiak_női_robogón (1) Fúvóka (1) Függőség (1) Függőség_napja (3) Főtengely (1) Főzés (1) Fűnyíró (1) Fűtés (1) Gagyi (1) Galant (1) Galéria (1) Game (1) Garázs (7) Gaz (4) Gaz_13_csajka (1) Gaz_14 (2) Gear (2) General (1) Generali (1) Gengszter (1) Geo (1) George_clooney (1) Gergo (1) Getaway (1) Giorgetto_giugiaro (1) Giulia (1) Gm (3) Goggomobil (1) Gokart (5) Gokart_maraton (4) Golf (6) Gondolatpornó (7) Goodwood (1) Google (2) Google_earth (1) Google_maps (2) Gps (3) Grafitember (1) Grand (1) Grand_cherooke (1) Grifo (1) Grobming (1) Gs (2) Gs500e (1) Gt3 (1) Gt40 (1) Gta (1) Gti (3) Gto (2) Gubanc (1) Gumball (1) Gumi (10) Gumiabroncs (1) Gyalogos (4) Gyerek (2) Gyereknap (3) Gyerekotthon (2) Gyerekülés (1) Gyermek (1) Gyermeknap (1) Gyermekotthon (2) Gyertyahézag (1) Gyorshajtás (1) Gyorsulás (4) Gyumolcs (1) Gyári (1) Gyíkpacal (5) Gyógyszer (1) Gyógyszer_és_vezetés (1) Gyökér (1) Gáz (1) Gázolaj (1) Gödör (1) H_van (1) Hacsiroku (1) Haditechnika (1) Hadsereg (1) Halle_berry (1) Hamilton (6) Hang (1) Hannu_mikkola (1) Happy_birthday (1) Hardcore (1) Hardtop (1) Harley (2) Hasonmás (1) Használtautó (6) Hatvan (1) Havasi_poloska (1) Hazafelé (1) Hellókarácsony (5) Help (1) Henkölés (2) Hi_fi (1) Hiba (1) Hinta (1) Hip (2) Hirdetás (1) Hirdetés (1) History (1) Hitel (2) Homlokrakodó (1) Honda (8) Honda_crx (1) Honda_hr_v (1) Honda_prelude (1) Horch (1) Horex (1) Horror (1) Hullaszállító (2) Hulot_úr_közlekedik (1) Hummer (1) Hungaroring (2) Hungária (1) Hycomat (1) Háromkerék (1) Háromszög (1) Hátizsák (1) Hátsólámpa (1) Hátsólámpafétis (1) Házi_teszt (1) Hétüléses (1) Híd (1) Hír (1) Hírek (1) Hó (5) Hóhelyzet (1) Hókotró (1) Hólánc (1) Hölgyek (6) Hülye (2) Hülye_autószerelő (1) Hülye_blogger (2) Hülye_bürokraták (1) Hülye_találmány (1) Hülye_videó (1) Hülyepécsiek (1) Hülyeség (1) Hülyevoltam (1) Hülyeállat (39) Hűtött (1) Iacocca (1) Iannone (1) Ibiza (1) Iconx (1) Idióta (15) Idióta_kép (1) Időjárás (1) Időmérő (1) Időutazás (1) Ifa (1) Igazoltatás (1) Igen (1) Ignis (1) Ikarus (4) Ikarus_55 (1) Ilferro (1) Imcdb (1) Impreza (1) Indai (1) Indain (1) Indavideo (2) Indavideó_pályázat (1) Index (2) Indexvideó (1) India (1) Infiniti (1) Ingolstadt (1) Initial_drifters (2) Inkognitó (1) Inkognitó_teszt (2) Insignia (1) Interjú (1) Interlagos (1) Internet (1) Ipk (1) Iq (1) Irmscher (1) Irodalom (2) Irónia (1) Iskola (1) Isle_of_man (1) Ismeretlen (1) Iso (2) It (1) Itália (1) Jacques_tati (1) Jaguar (3) James_dean (1) Janus (1) Japán (6) Jatek (1) Javítás (3) Jawa (5) Jazz (1) Jeep (2) Jeep_grand_cherokee (4) Jetta (1) Jimny (2) Jobbkormány (3) Jobbra_tarts (1) Jogosítvány (5) Jogsi (2) Jogszabály_változás (1) John_delorean (1) Jozsi (1) Juke (1) Junkers (1) Jurij (1) Jzd (1) Járműkezelés (1) Járőr (1) Játék (24) Józsijobbantudja (1) Jövő (3) K70 (1) K_jetronic (1) Kabrio (2) Kabrió (3) Kacsa (2) Kadett (1) Kadett_d (1) Kaja (2) Kalasnyikov (1) Kamera (3) Kamion (3) Kampány (1) Kamu (1) Kaptuk (1) Kapálógép (1) Karbantartás (5) Karburátor (2) Kardán (1) Karmann_ghia (1) Karosa (1) Kasztni (1) Kawasaki (2) Kazah (1) Kazetta (1) Kemping (2) Ken_block (2) Kendács (8) Kenworth_w900 (1) Kert (1) Kerékcsere (3) Kerékkulcs (1) Kerékpár (5) Keverékcsavar (1) Kgfb (7) Kgst (8) Kgst_party (1) Kia (2) Kicsi (2) Kihívás (1) Kijev (1) Kipufogó (6) Kiraly (1) Kirándulás (2) Kisautó (1) Kisebbségi_komplexus (1) Kislany (1) Kismotor (1) Kistraktor (2) Kitt (1) Kiállítás (4) Klipek (1) Klíma (1) Knight_rider (2) Kombi (3) Komment (1) Kommentek (1) Kompresszor (1) Kondorosi_ferenc (1) Konzumidióta (1) Korekt (1) Kraz (1) Kresz (36) Krokodil (1) Krova (1) Ktm (1) Kultúra (3) Kunmadaras (1) Kuplung (1) Kutya (2) Kuzaj (1) Kvm_switch (1) Káosz (1) Kárbejelentő (2) Kárpit (2) Kátyu (1) Kátyú (2) Kávédaráló (1) Kéklámpa (1) Kényelem (2) Kép (3) Képvicc (1) Kérdés (1) Kétfélix (1) Kétkerék (8) Kétütem (1) Kétütemű (2) Kína (1) Kínai (1) Kísérlet (1) Kókány (1) Köcsög (2) Ködlámpa (2) Könyv (3) Körforgalom (2) Környezetvédelem (9) Kötelező (2) Kötelező_biztosítás (1) Kötelező_felszerelés (1) Közhasznú (1) Közlekedés (86) Közlekedésbiztonság (73) Közlekedési_lámpa (1) Közlekedési_morál (1) Közlekedési_tábla (2) Közlemény (2) Központi (1) Közélet (10) Középmotor (1) Közút (1) Közútkezelő (1) La_fontaine (1) Laci! (1) Lada (25) Lada_samara (1) Laguna_seca (1) Lakóautó (2) Lakótelep (1) Lambo (1) Lamborghini (11) Lancia (8) Lancia_delta (1) Landolunk (1) Lanos (1) Lazarenko (1) Le (3) Left (1) Legjobb (1) Lego (1) Lengyel (10) Leszek (1) Levegő_munkacsoport (1) Levin (1) Levél (2) Lexmond (1) Leyland (1) Leállósáv (1) Liana (2) Liberty (1) Limuzin (1) Lincoln (1) Lincoln_continental (1) Linea (1) Litván (1) Live (3) Lm002 (1) Lna (1) Loeb (1) Logitech (1) Lol (90) Lomtalanítás (1) Lopás (1) Lopásgátlás (1) Lotus (1) Low_rider (1) Lowtyo (2) Lowtyó (1) Lpg (1) Lsd (1) Luis_de_funes (1) Lutz (1) Luxus (3) Láma (1) Lámpa (1) Lámák (1) Lánghegesztő (1) Lánglovagok (6) Lányok (1) Láthatósági_mellény (1) Látni_és_látszani (1) Léghűtés (1) Légszűrő (2) Lóerő (3) M0 (7) M24 (1) M3 (6) M35 (2) M6 (4) Mad_max (1) Made_in_china (1) Maga_nem_normalis (1) Magyar (3) Magyarhertelend (2) Magyarisztán (2) Mahindra (2) Managertoys (2) Mankó (1) Mans (3) Manta_mirage (1) Manx (1) Maps (1) Maranello (1) Marathon (1) Maria_bello (1) Mariapocs (1) Marketing (1) Martini (1) Maruti (3) Maróti (2) Maserati (1) Massa (1) Maszek (2) Matchbox (4) Matra (1) Matrica (1) Maybach (1) Maz (2) Maz_7907 (1) Mazda (29) Mazda_626 (1) Mazda_626_gt (2) Mazda_eunos_cosmo (1) Mazda_mps (1) Mazda_rx7 (1) Mb (1) Mclaren (7) Medve (1) Meet (1) Megalol (1) Megane (1) Megfordulás (1) Megállás (1) Mehari (1) Melkus (1) Melyiket (1) Mentők (1) Mercedes (43) Mercedes_190 (1) Mercedes_benz (4) Mercedes_benz_c111 (1) Mercedes_találkozó (1) Mercedes_w124 (1) Mercedes_w126 (1) Mercedesbenz (26) Mese (1) Metro (1) Metró (1) Mg_tf (1) Miata (2) Michelin (2) Microcars (1) Miklós_ideges (1) Miklós_megmondja (1) Mikulás (3) Mitshubishi_galant (1) Mitsubishi (4) Mkkp (1) Mohr (1) Monza (1) Moped (1) Mopedautó (1) Moretti (1) Morgan_3_wheeler (1) Moszkvics (3) Moto_gp (1) Motogp (3) Motor (33) Motorblokk (1) Motorcsere (1) Motorkerékpár (22) Motorolaj (2) Motoros (1) Motors (1) Motorverseny (1) Motronic (1) Movie (1) Mozgássérült (1) Mozi (2) Muhaha (3) Multicar (1) Munkagép (1) Murcielago (1) Mustang (1) Mx5 (1) Mz (1) Május_1 (5) Márkaszervíz (1) Másolás (1) Máv (1) Mázló_imre (1) Mézeskalács (1) Mór (3) Múzeum (1) Műemlék (1) Műhely (1) Műhold (1) Műholdkép (1) Művészet (4) Na_ez_mi (1) Na_ugye (1) Nagydíj (1) Nagyvas (1) Nanoracer (1) Napirajz (5) Napirajz_ajánló (1) Napja (1) Napló (1) Naptár (1) Narancs (1) Navigáció (4) Ndk (4) Ne_vedd_komolyan (1) Nelsinho (1) Nem_suzuki_még_véletlenül_sem (1) Nepper (2) Netrisk (1) New_york (1) Nirvana (1) Nissan (5) Nissan_patrol (1) Nissan_r34_gtr (1) Niva (2) Nkh (1) No_fear (1) Nonap (10) Nordscheleife (1) Nova (1) Nsx (1) Nuccio_bertone (1) Nyaralás (3) Nyelvhelyesség. (1) Nyertesek (1) Nyirád (2) Nyár (1) Nyári_felkészítés (1) Nyárigumik (1) Nyíregyháza (1) Négyszög (1) Német (3) Német_boxer (1) Németjuhász (1) Németország (1) Némrt (1) Nürburgring (1) Nő (6) Női_sofőr (1) Nőnap (3) Ob (1) Objektív_felelősség (1) Ocsmányiroda (1) Oka (2) Oktató (2) Olajcsere (1) Olasz (4) Oldsmobile (1) Oldtimer (6) Olimpia (2) Olympia (1) Omar_sharif (1) Omega (1) Omg (6) Ommm (1) Onboard (3) Opel (17) Opel_kadett (1) Opel_rekord_p1 (2) Opel_vectra (1) Orfű (1) Orosz (59) Oroszország (2) Orr (3) Orrfű (1) Oszlop (1) Ot_expo (3) P126 (2) P70 (1) P70_coupé (1) Packard (1) Pakisztán (1) Palik (6) Pannonia (1) Pannónia (4) Pantera (1) Para (2) Parking (1) Parkol (1) Parkolas (1) Parkolás (9) Parkolási_díj (1) Parkoló (3) Party (2) Partytajm (1) Partytime (1) Passat (1) Patak (1) Pattex_pisztoly (1) Paul_newman (1) Pc (1) Pc_game (1) Pda (1) Pedrofon (1) Pedálos (2) Penge (1) Penge_verda (1) Peres (1) Pescarolo (1) Peugeot (5) Piaggio (2) Piaggo (1) Pickup (4) Piech (1) Pikes_peak (1) Pimp (1) Pininfarina (3) Piquet (2) Pirelli (1) Piros (1) Piros_autó (1) Pista (1) Plakát (1) Plató (1) Plymouth_fury (2) Plüss (1) Pna (3) Pole (1) Polgárdi (1) Police (2) Polo (2) Polonez (7) Polonez_hét (7) Polski (4) Polski_126 (1) Polski_fiat (2) Pontiac (4) Pontiac_transam (1) Pony (2) Pornó (1) Porsche (21) Porsche_356 (1) Porsche_964 (1) Poszt (1) Pozsony (1) Poén (34) Poéta (1) Pr (1) Praktika (1) Praktikum (2) Premier (1) Profi_sofőr (1) Programajánló (4) Prohun (1) Prokee (4) Prototípus (3) Prémium (2) Pród (1) Psa (1) Pt2 (1) Punto (1) Puttony (1) Pálya (1) Pályzat (1) Pályázat (5) Pára (1) Párizs (1) Párizsi_autószalon (1) Párválasztás (1) Pécs (5) Pénz (1) Póló (5) Quad (1) Quattro (8) Queen (1) Quo (1) R11bigfoot (1) R19 (1) R32 (1) R8 (3) Racer (1) Racing (1) Ragasztópisztoly (1) Raikkonen (2) Rakodás (1) Rakomány (1) Rakéta (1) Ral (1) Rali (7) Rally (25) Rallycross (1) Ram (1) Range (1) Range_rover (4) Rav (1) Rc166 (1) Real_life (1) Redtop (1) Regadó (1) Rejtvény (1) Reklám (7) Rekord (1) Renault (24) Rendorok (3) Rendszám (3) Rendőr (7) Rendőrség (13) Renult (1) Restart (1) Retro (84) Rezső (1) Riposzt (1) Rivolta (1) Road_trip (1) Roadster (1) Robi (1) Robi_55 (2) Robogó (5) Robot (1) Rocko (2) Rocko_autot_vesz (12) Roflmao (1) Roller (1) Rolls (2) Rolls_royce (1) Rolls_royce_silver_shadow (1) Romet (2) Román (1) Románia (4) Roncs (1) Rotakapa (1) Rotoric (1) Rover (1) Royce (2) Rozsda (1) Rs (1) Rs4 (1) Rs6 (2) Rutinpálya (1) Rádió (1) Római_mitológia (1) Rózsaszín (1) Rögzítetlen_rakomány (1) S1 (3) S2 (1) S4 (1) S40 (1) Saab (16) Saab_9000 (9) Saab_support_convoy (1) Sae (1) Safe (1) Safety_area (2) Safety_car (1) Sahara (1) Samara (3) Sandero (1) Santana (1) Sanyi (1) Saturn (1) Saxo (1) Scaglietti (1) Scarabeo (1) Scenic (1) Scorpio (1) Scouty (1) Seat (6) Seat_inca (1) Seat_toledo (1) Sebesség (2) Sebességmérő (1) Segitseg (1) Segítség (1) Sell (1) Senna (1) Shanghai (1) Shelby_cobra (1) Sheryl_crow (1) Shooting (1) Shop (1) Side (1) Silverstone (1) Simca (1) Simon (1) Simson (2) Single_frame (1) Skoda (13) Skoda_120l (1) Sleeper (3) Sm (3) Smart (1) Smp (3) Sofőr (1) Sokol (1) Sombrero (1) Sorompó (1) Sors (1) Spa (1) Spoiler (1) Sport (2) Sportautó (2) Spotting (1) Sprinter (1) Ssangyong (1) Stephen_king (1) Stig_blomqvist (1) Stressz (1) Subaru (4) Sukoró (6) Suna (1) Super (1) Super1600 (1) Suv (1) Suzuki (25) Suzuki_swift (3) Svéd (1) Svédország (1) Swift (8) Sx200 (1) Syrena (1) Szabadság_híd (1) Szekszárd (1) Szemét (1) Szenergy (1) Szerelem (3) Szerelés (32) Szerelő (5) Szerszám (1) Szertartáskocsi (2) Szerviz (3) Szervíz (1) Szex (1) Szimulátor (2) Szingapúr (1) Szivar (1) Szmog (4) Szmogrendelet (1) Szmogriadó (3) Szociautó (4) Szolgálati (1) Szomszéd (2) Szopatás (1) Szopás (1) Szovjet (2) Szovjetunó (1) Szponzor (1) Sztori (1) Sztrájk (1) Sztálin (1) Szupersport (2) Százhalombatta (1) Szín (1) Színes_fémyűjtők (1) Szöveg_nélkül (2) Születésnap (1) Szünetmentes_áramforrás (1) Szőke (2) Szőke_nő (3) Szőkenő (1) Sár (1) Sárvédő_betét (1) Sátor (1) Sávoly (3) Sérvédő (1) Sör (1) Sörnyitó (1) Takarékos (1) Talalkozo (4) Talbot (1) Talmácsi (2) Találkozó (11) Tankolás (2) Tankönyv (1) Tanácsok (4) Targonca (1) Tatra (6) Tatraplan (1) Tavasz (1) Tavria (1) Tc (1) Technika (109) Technológia (1) Teherautó (5) Teljesítménynövelés (1) Terep (2) Terepjáró (3) Terminator (1) Tesla (1) Tesla_roadster (1) Teszt (6) Tetőbox (1) Tie (5) Tifosi (1) Tilos (1) Timo_makinen (1) Tiszta_energia (1) Tlf (1) Tmk (1) Tolvaj (1) Tomnemtom (1) Top (2) Top10 (1) Top_18 (2) Topolino (1) Torta (1) Tortenelem (1) Totalcar (2) Tour (1) Tow (4) Toyota (8) Toyota_2000gt (1) Trabant (46) Trabant_nt (1) Trabant_tramp (1) Trabi (2) Traction_avant (1) Traffipax (1) Trafic (1) Train_surfing (1) Traktor (7) Tramp (5) Transform (1) Transporter (1) Treffen (10) Treffen_5 (2) Treuck (1) Tri (1) Trike (1) Trip (1) Triumph (1) Triumph_tr6 (1) Truck (1) Trueno (1) Tréler (1) Trükk (1) Tucker_torpedo (1) Tuning (15) Turbo (7) Turbodiesel (1) Turbos (1) Turul_gt (1) Tvr (1) Tvr_griffin (1) Type_a (1) Type_b (1) Type_c (1) Tábla (2) Tájékoztató (1) Tájékozódási_verseny (1) Támogatók (1) Tél (9) Téli_gumi (3) Törpeautó (1) Történelem (63) Történet (1) Törvény (1) Törzskönyv (1) Törés (1) Törökország (1) Törölköző (1) Túra (1) Túraautó (1) Tőcsavar (1) Tűz (1) Tűzoltóautó (1) Tűzoltók (1) Tűzoltóság (1) Uaz (2) Ub (1) Ukrán (2) Unimog (1) Ups (1) Ural (1) Uranium_brotherz (1) Urban_legend (1) Usa (6) User (1) Utazás (2) Utcán_láttuk (2) Utánfutó (2) Utángyártott (1) V12 (1) V2 (1) V6 (3) V8 (12) V:3 (366) V:történelem (1) Vadak (1) Vadis (1) Vadveszély (1) Vagyonvédelem (1) Vak (1) Vakond (1) Valencia (1) Van_halen (1) Vanuatu (1) Variomatic (1) Vas (1) Vasar (1) Vasili (1) Vasúr (1) Vasút (2) Vatanen (1) Vaz (1) Vb (2) Velence (6) Velencei_tó (1) Velvet (1) Verda_napok (2) Vers (2) Verseny (6) Versenyautó (5) Versenymotor (2) Verstappen (1) Vespa (1) Veszely (2) Veszprém (1) Vetel (1) Veteran (1) Veterán (37) Veteránautó (1) Vezetés (1) Vezetéstechnika (2) Vfts (1) Vicc (1) Vicces_képek (23) Video (19) Videó (4) Vignale (3) Villamos (1) Villáminterú (1) Villámposzt (1) Világítás (3) Vladimir_nikolic (1) Vodafon (2) Volga (7) Volksvagen (1) Volkswagen (9) Volkswagen_lupo (1) Volpini (1) Volvo (9) Volvo_244 (1) Volvo_760 (1) Volvo_780 (1) Volvo_amazon (1) Volvo_s80 (1) Von_kuenheim (1) Vonat (2) Vontatás (1) Vonulás (1) Vonóhorog (1) Vorsprung_durch_technik (2) Vought_f4u_corsair (1) Vts (1) Vw (12) Vw_bogár (1) Vw_caddy (1) Vw_polo (1) Válaszol (1) Válság (2) Város (1) Vásárlás (2) Vélemény (17) Véletlen (1) Víz (2) W123 (18) W124 (3) W125 (1) W126 (2) W140 (1) W201 (1) Waddafakk (1) Wagonr (1) Waitin (1) Walter_röhrl (1) Wankel (5) Wartburg (5) Watt (1) Wd40 (6) Wd_40 (1) Web (1) Webkamera (1) Weissenkirchen (1) Winkler (1) Wrc (2) Wtcc (1) Wtf (5) X1 (1) X5 (1) Xj (1) Xj13 (1) Xj220 (1) Xm (2) Xp822 (1) Yamaha (3) Yes (1) Youngtimer (14) Youngtimers (1) Z06 (1) Z4 (1) Zaporozec (2) Zaporozsec (1) Zastava (1) Zaz (1) Zaz_965 (1) Zebra (5) Zene (11) Zero_tolerancia (2) Zil (1) Zita (2) Zsa (1) Zseniális_videó (1) Zsesgés (1) Zsolt (1) Zwickau (1) Zöld (3) Zöldkártya (1) Zündapp (1) Zündapp_janus (1) ágnes (1) ágyúgolyófutam (2) állás (1) állófűtés (1) álom (3) álomautó (2) álomgarázs (1) április (1) áprilisi_tréfa (1) átalakítás (1) átvizsgálás (1) átépítés (1) átírás (1) édesded (1) égetés (1) ékszer (1) élmény (1) élő (1) építős (1) érd (2) érdekes (4) érdekesség (43) érzelem (1) étkezés (2) étterem (1) évforduló (2) óra (1) önök_küldték (3) összefogalló (1) összefoglaló (1) összkerék (1) öszvér (1) újdonság (2) újrend (1) újságírás (1) újságíró (1) úszás (1) úszó (1) út (2) útellenőrzés (1) útfelújítás (1) úthiba (2) útszűkület (1) útépítés (1) ügyfél (1) üldözés (2) ülés (1) üzemeltetés (1) őz (1)