Autófila

Mert nem csak nekünk vannak álomautóink, hanem másoknak is. Mi megkértük, Tie megírta, hogy milyen járműveket látna szívesen a garázsában.

A minap Rocko kartáccsal beszélgettünk egy kicsit autóbuzériáról, és ha már így szóba jött, az a megtiszteltetés ért, hogy én is a köz elé tárhatom álmaim garázsát, szigorúan 10 autóra szorítkozva. Gondolkoztam jó darabig, hogy mi legyen az a tíz, és hát... hm...

A teljes posztot erre találod: Tie - A betegségem neve: Land Rover.

 A napokban egyik ismerősömnél megtehettem néhány kört Live For Speed-ben egy Logitech G25 kormánnyal, ami egy nagyon minőségi cucc, teli bőrrel és alumíniummal.

Kuplunggal ellátott pedálsor, H-váltó, szóval nagyon pöpec. A kormány nincs túl szervózva, kellően kemény - szintúgy a pedálok - és !900! fokot is fordul.

Elég erőteljes birtoklási vágyat keltett bennem. :)

Mikor hazaértem első dolgom volt, hogy a neten kicsit utána nézelődjek.

OMG mondtam az első mozdulat után, ROTFLMAO hangzott a második után. Najó ez így nemigaz szó szerint, de tény hogy tátva maradt a szám:

 

 

 

Man, that was close...És egy pillanatra sem vette le a lábát a gázról. (Tipikus BMW?)

És ez eszembejuttatott egy másik klasszikust, hamar rá is leltem:

 

 

Vajon sikított a bukósisak alatt? Mindenesetre nem kis lelkierőre volt szüksége...

 

   Általában nem szokott gondot okozni a járdával való párhuzamos parkolás,
kivéve az utcai sportautókat, (pl:Impreza) amiknél ha belenézünk a tükörbe,
azt látjuk, hogy egy irgalmatlan méretű szárny van a csomagtartón s ez
a legviccesebb pillanatokban tud bele takarni valamibe.
Aztán az jön, hogy az ember eltekerné a kormányt, de állandóan megakad,
mert nagyon-nagyon keveset fordul és olyan nagyon a kerekeket sem fordítja.

Ilyenkor jöhet jól a lenti videón látható segédeszköz, ami a következő képpen működik:




  A csomagtartóból leereszkedve 3 kis kerék megemeli az autó hátulját és
befordítja azt, a járdával párhuzamosan ezzel megkönnyítve a parkolást...

Zseniális! :D

Ehhez most csak a szemünkre lesz szükségünk.


Kattra nagyobb lesz.

Csikós kolléga (már ha használhatom ezt a jelzőt, mint hébe-hóba írogató külsős) már megpróbálta betűkbe rendezni mindazt, amit ott, a kis osztrák faluban átéltünk és amit a hely adott. Mikor fejben elkezdtem összerakni, akkor döbbentem rá, hogy ez szinte lehetetlen. Ott kell lenni, át kell élni. Évente egyszer ennyi kijár a történelemnek.

A domb lábától már le van zárva az út, a rendőrök ott posztolnak, nem vicsorogva, nem ugatva a népre. Megsimogatja a kutyát, a rámpán áthaladó old- és youngtimerek sofőreinek beintegetnek és fényképezik az autókat. Sok az ember, de nincs nagy nyomor, vígan van hely fotózni, tapintani, szagolgatni.

Valahol ott, fent van a rajt, na de amíg oda elérek!
 


Az autókat szívvel szerető ember mire a kanyarig jut, már megtelt. Minden receptor jóllakatva, az agy rémülten keres szabad kapacitást, a szemnek kedves gyönyörű, íves formák, apró részletek, a fejet folytonos forgatásra kényszerítő hangok (mikor érkezett a kis, sárga Abarth szinte borsódzott a hátam), a patina tűző napon érlelt illata. Halálos, édes koktél.




Az autók? Eszméletlenek. A kis, mérges Puch-ok meglepően dörgő hangja betölti a teret és a völgyben rezonál, a bőr alá mászik, csakúgy, mint az Alfák harapós, karcos zaja. Zene ez füleinknek és Csikós kollégával, mint tébolyult iskolásgyerekek rohangálunk le s fel, térdelünk, hasalunk, hablatyolunk.