Autófila


Összesen 165 db. poszt, 9 oldal.

Nemsokára vége a télnek. Ez sokaknak nagy öröm, könnyebbé válik a hétköznapi élet. Nem kell vastag pulóver, nagykabát, és az autót sem kell járatni feleslegesen a hőn áhított fűtés miatt.
Mielőtt azonban örömtüzet gyújtanánk, gondoljunk vissza a három hónappal ezelőtti időkre! Mit sulykolt belénk a média úton, útfélen? Igen, aki nyári abronccsal közlekedik, az közönséges tömeggyilkos. De így van ez?
Több fórumon tárgyaltuk már ezt a kérdést, több oldalról közelítettük a problémát, és megoszlanak a vélemények. Amit most felteszek költői kérdést, már csak hab lesz a tortán.

Miért nem kell a kamionokra (buszokra, egyéb nehéz járművekre) is téli gumi?

Mielőtt mindenki rávágja, hogy azért, mert a nagy súly mindent megold, azért gondoljuk át még egyszer. A nagy súly esetleg kinyomja az abroncs alól a vizet, olvadt havat (lánykori nevén latyakot), de jégen aligha ér valamit. Vagy legalábbis nem sokat. A nullához konvergáló tapadás a jégen gonosz dolog, főleg 20-30 elszabadult tonna esetén. Az elmúlt hónapokban volt nem egy, nem két eset, amikor teherautó okozott balesetet. Mert nem tudtak megállni időben. Az általánosan bevett gyakorlattól, miszerint állandóan a megengedettnél gyorsabban is mennek, most nagyvonalúan tekintsünk el. Bár nyilván ez is közrejátszik a kialakult szerencsétlenségekben. De hiába minden modernkori kütyü, amiket már a nagyvasakba is beépítenek, az ABS-től elkezdve a menetstabilizálóig, ha többszázezer kilométert futott, repedezett, minta nélküli guminak kéne átvinnie a tapadást az útra.

Ez a tökéletes abroncs fogná meg a 30 tonnát?

És az előző mondatom utal is a megoldásra, hogy miért is nincs ezeken a járműveken külön téli gumi. A több százezer megtett kilométer nem kompatibilis egy lágy gumikeverék nyújtotta kopási mutatóval. Így is a fuvarozók rémálma, ha a sofőr bejelenti, hogy kéne cserélni a gumikat, ugyanis egy nyergesvontató esetén ez simán milliót meghaladó kiadás. Mintha a fogukat húznák. Ezért inkább járnak háromszor újrafutózott, málló felületű, minimálisan bordázott abroncsokon. Mi meg rettegjünk előttük, mellettük. Persze nem kötelező nekünk a közúton közlekedni, tudom. Nem is akarom magamra, illetve rájuk irányítani a törvényhozók figyelmét, mert a végén még egy gázolajos hordóban végzem, fejjel lefelé. De azért mégis agyrém, hogy amíg engem megállít a rendőr és profilmélységet nézeget, addig a kamionok vígan száguldoznak ezeken a maximum gyermekjátéknak alkalmas kerekeiken. Talán a tengelyterhelés mérése mellett lehetne ezt is nézegetni.

E mellett a tengelyterhelés már nem mindegy?

Van viszont egy meglepő fordulat is, amit egy rögtönzött, nem reprezentatív, általam végzett kutatás támaszt alá. Ez pedig a sokak által utált „fehér furgonosok” hozzáállása a téli gumihoz. Szintén rengeteg megtett kilométer, a személyautókéhoz hasonló menetteljesítmények, felpörgetett, főnökök által agyonhajtott sofőrök jellemzik a kategóriát. Viszont az általam közelről szemügyrevett kisáru-szállítókon egytől egyig újszerű, megfelelő mélységű barázdákkal ellátott téli abroncs volt.

Finom, megnyugtató lamellaerdő

Pedig ha lehet hinni a szóbeszédnek, akkor ebben a csoportban még élesebb a piaci verseny, szó szerint egymás orra elől happolják el a fuvarokat. Mégis futja új gumira. Persze, persze, egy Transitra még mindig lényegesen olcsóbb gumit venni, ráadásul csak négy (hat) darab kell, nem mint egy Iveco nyergesre.


Kíváncsi volnék a sofőrök véleményére is, hogy mennyivel érzik, éreznék magukat jobban, ha mindig új, megfelelő minőségű abroncsokon gurulhatnának!

Egyébként a statisztikákban, mint műszaki okokra visszavezethető balesetként jelennek meg a gumi esetleges hibájából bekövetkező szerencsétlenségek.

És akkor Kedves Olvasó, Önön a sor, hogy véleményét megossza velünk, és a többi olvasóval!
Természetesen az Autófílián megszokott, kultúrált formában. Köszönjük!

Napi bölcsesség

Lowtyo, 2011.02.04. 12:10

 

A statisztikák szerint a közlekedési balesetek 23%-át olyanok okozzák, akik alkoholt fogyasztottak.
Tehát a 77%-át, azaz több, mint háromszorosát olyanok okozzák, akik vizet, kávét, üdítőt, tejet, energiaitalt és egyéb alkoholmentes italokat fogyasztanak!

Ezek az emberek háromszor olyan veszélyesek.
Kerüld a társaságukat, tartsd magad távol tőlük!

Távol álljon tőlem, hogy el akarjam viccelni a témát, amit Rocko felvetett, de azt hiszem, hogy már ma is tudnánk alternatív ötletekkel szolgálni az autóvezetői engedélyek kapcsán. Például a személyre szabott rendszámtáblák mintájára lehetnének ilyenek a vezetői engedélyek.

Vigyázat! Komolytalan felsorolás következik!

Nőknek:

- csak előremeneti
- kizárólag nappali
- idény jellegű (tavasztól őszig)
- esőmentes, parkolóházi tolatási akkreditációval
- shopping gradual, mélygarázs-Vatanen emlékéremmel
- magabiztos, másodfokú éjszakai közlekedő
- autóklub mentorált, autómentő kuponnal
- gps-, és mobiltelefon kezelői szakvizsgával kiegészített
- smink és fodrász másodszakvizsgával
- csak férj melletti vezetéshez
- normál

Férfiaknak:

- boyracer, kárszakértői örökkuponnal (kétezer köbcenti alatt)
- boyracer, temetkezési kuponnal (kétezer köbcenti felett + olcsó japán autók)
- nyugdíjas, valós orvosi igazolással
- nyugdíjas, baráti orvosi igazolással, temetkezési kuponnal
- normál, vidéki
- normál, városi
- normál
- normál, városi, cselgáncs szakos
- normál, városi, mesterlövész
- normál, csajozós
- normál, csajozós, versenyzői alapképzéssel

Akinek van még ötlete, kérem, ne tartsa magában!

Olvastam minap a Totalcaron ezt a szerencsétlenül járt tojásdobáló fiatalembert, és elgondolkodtam rajta, hogy elnézve a hazai állapotokat, nem vagyunk messze ilyen esetek hazai bekövetkeztétől. Családi gondokkal, munkahelyi stresszel terhelt, végletekig a kapitalizmus által kizsigerelt idegroncsok róják az útjainkat, időzített bombaként halkan ketyegve.

Jópár éve történt, sokat emlegetett eset, az ominózus Trabantos, aki lelőtt egy kamionsofőrt, mert az szerinte leszorította. Vajon csak ennyi volt? Vagy az évek hosszú sora alatt elszenvedett, és lenyelt megaláztatások utolsó cseppje volt az a figyelmetlen sávváltás, aminek következtében elhúzta az elsütő billentyűt? Lehet, hogy közben hurkanyakú BMW-sek jártak az eszében? Vagy a szomszéd nyugdíjas, aki mindig túl közel áll hozzá a parkolóban a Thaliával? Vagy a postás, aki a feleségének mindig kétszer csenget?

Magyarország három sávos autópálya állomány meglehetősen gyér, viszont van egy hosszabb szakasz ami legalább az egyik irányba az. A Székesfehérvár-Budapest vonal az, pontosabban csak az Érdig tartó szakasza. Az M0 elérésénél újra két sávra szűkül ami néha nem is baj.

Miről is beszélek? Lássuk!

Ess, eső, ess...

zalkapone, 2010.09.20. 10:00

Itt van az ősz, itt van újra. Ahogy Feketenap írta a héten. Nos, a mai nap (péntek) bebizonyította, hogy az ott taglalt okfejtésünk sok ponton megállja a helyét.
Reggel, szokás szerint elindultam munkába, és már előre féltem, hogy milyen nem várt fordulatok leselkednek majd rám ezen a nem egészen 12 km-es úton, ami a házunktól a munkahelyemig tart. Kettő saroknyira jutottam, amikor egy kisköbcentis bevásárlóautó jött velem szemben, egy keréknyomon. Na mondom, ez érdekes lesz!

Ettől lényegesen jobban lezúztam volna, ha...

És itt vannak újra a halálos balesetek is! A Rendőrség közleményét hallgattam a minap szörnyülködve, hogy mennyivel nőtt rövid idő alatt a halálos kimenetelű balesetek száma. Az illetékesek a rossz idő beköszöntének tudják be a negatív fejleményeket. Bevallom, én is így gondolom, én is így látom. De szeretnék erről több, mint két mondatban beszélni, hátha ezzel meg lehet előzni újabb szerencsétlenségeket.

Köztudott, hogy a közúti balesetek nagyon kis százalékában felelős a technika a történtekért. Az ember hibázik a legtöbbször, ő a gyenge láncszem. Azt sem nehéz belátni, hogy miután két-három hónapig gatyarohasztó hőségben autóztunk, mostantól megváltoztak a körülmények az utakon. Hozzászoktunk a jó tapadáshoz, a jó látási viszonyokhoz, a kellemes közérzethez, hiszen meleg volt, nyár volt. Aztán valamikor augusztus 20. után, mintha elvágták volna, megérkezett az ősz. Rengeteg esővel, nálunk már köddel is, rövidülő nappalokkal, csökkenő hőmérséklettel. Romló feltételek mellett, nem lehet ugyan úgy közlekedni!

Mély fájdalmamra véget ért a nyár, vele együtt a nyári szünet is. A nyaralás mindenkinek fontos, és kellemes élményekkel teli emlék, amire évek múltával is szívesen gondol vissza. Általában. Mert akit a nyaralás alatt többször is meg akarnak ölni, mint engem, az azért elgondolkodik pár dolgon. De kezdjük az elején.
Két barátommal már évek óta terveztük, hogy elmegyünk Erdélybe, autóval. Minek fizessünk buszt, meg szállást, ha van olyan mázlink, hogy élnek kint rokonok, akik szívesen is látnak. Mivel én szeretek mindenben a tutira menni, ezért első utam elvitt a biztosítóhoz, hogy mindhármunkra megkössem az utas- és vagyonbiztosítást, ami kiterjed természetesen az autóra is. Komoly félelmeim voltak ugyanis az erdélyi román lakosság, és az autón található magyar rendszám miatt. Mert ha csak leköpik, az nem olyan nagy baj, de egy tégla azért szép szerviz-számlát tud eredményezni, amit nem szívesen egyenlítettünk volna ki. Utólag kiderült, hogy félelmeim szerencsére alaptalanok voltak!

A gyönyörű táj

Bepakoltunk, elindultunk. Kíváncsian vártam a határt, hogy milyen lehet arrafelé is az „EU”-ba menni! Érdekes, maradjunk annyiban. Az elhagyatott épületek elég baljóslatúnak tűntek ott a pusztában. Eszembe jutott a Kukorica gyermekei című film, és nem is mentem pisilni. Az egykori hatalmas dugóknak szerencsére már nyoma sincs, a belépés is teljesen formális csak. Biztos, ami biztos alapon vittünk mindannyian útlevelet, hátha a régi bordó személyi igazolvány nem kompatibilis a román határügyi szervek ízlésével, de rosszindulatú feltételezésem itt is alaptalannak bizonyult. Két perc után már a pénzváltónál álltunk sorban. Közben László idegenvezetést tartott nekünk, ugyanis régen ő is itt dolgozott, a határátkelőn. Kezünkben a rengeteg nullától megszabadított román pénzünkkel indultunk is tovább, Marosvásárhely irányába.

Itt még normális 120/60-as vérnyomással

Nem volt egy darabig semmi árulkodó jel, hogy ez már egy másik ország, pedig nagyon figyeltem. Aztán beértünk Nagyváradra. Nem túloztak azok a hírek, melyek arról szóltak, hogy a román kormány semmi pénzt nem juttat a magyarlakta helyekre! Azt a pusztulatot, ami ott volt! Szörnyű! Egy kicsit Ózdra emlékeztetett a hely, és nem csak a düledező gyárépületek miatt. A közút fogalma egészen új értelmet nyer, amikor lovaskocsi, labdázó gyerekek és 40 tonnás kamionok próbálnak ugyanazon a keskeny, de nem létező útburkolaton egyszerre életteret nyerni. Az egykoron, más által már megénekelt, az út szélén látható elbambult állatok foszladozó tetemeiről már ne is beszéljünk. Meg a kátyúk! Az egyiknél szó szerint vehető az a megjegyzésem, miszerint ha beleülök, akkor csak mellközéptől vagyok látható. Mint ha egy fürdőkád lenne az út közepén! Ezek után egy szavam nem lesz az Éles saroknál tapasztalható anomáliák kapcsán, becs’szó! Viktor küzdött is hősiesen, hogy ne hagyjuk el idő előtt a Lancer futóművét. Szegény, szerintem a tesztpályán sem látott még hasonlót sem! Aztán némi küzdelem árán megtaláltuk a Vásárhelyre vezető E60-as főutat, ami autópálya hiányában lebonyolítja szinte az egész kelet-nyugat irányú forgalmat. Na, itt akartak először megölni minket. A magyar közlekedési szokások érdekes mibenlétét is megírtuk már jó páran, jó párszor, de ami itt van, az tényleg életveszélyes! Teljesen természetes, hogy egy előző kamion levillog minket, szemből. Naná, hogy lehúzódunk a padkára, ki ne tenné?! Közben vészfékezés, görcsös kormányfogás, buzgó imádkozás, majd utána levezető anyázás a mantrázás folyamata. És ez nem egyedi eset, vagy tucatszor megismétlődött a dolog, mire elértük Marosvásárhelyt. Addigra nálam is kialakult némi szívelégtelenség, és ritmuszavar. De legalább megértettem, hogy a sofőrök miért isznak annyit. Máshogy ezt nem lehet kibírni hosszútávon.

Szigorúan 50, sok a fix traffi az oszlopokon

Mikor beértünk egy faluba, érdekes módon csak mi lassítottunk le 50-re, a helyiek nyomták tovább, ahogy a csövön kifér. Viszont „H” betűs rendszámmal nem érdemes száguldozni, mert a rend éber őrei ugrásra készen várnak ránk! Ha megállítottak egy autót, akkor biztosak lehettünk benne, hogy egyik honfitársunk az. Természetesen a műszaki vizsga is ismeretlen fogalom arrafelé. Olyan Daciákat láttunk közlekedni, hogy én azt a kertben sem hagynám szivattyút hajtani. Mondjuk díjazni kéne a virtuóz CO-használatot is, mert olyan felépítményeket készítenek, hogy a gyári kivitelek belesárgulnak az irigységbe! A jó öreg 1310-es jó alap egy pickuphoz, terepjáróhoz, három üléssoros kisbuszhoz, bármihez! Az meg, hogy egy traktorban négyen ülnek, szintén magától értetődő. Én sem szeretek gumicsizmában gyalogolni, fogadjuk el, hogy ez így helyes.

Traktorbetyárok négyen a fülkében

A kivilágítatlan, gyermekek által hajtott lovaskocsik viszont mindent visznek. Szó szerint! A vasbeton tetőgerendától a birkanyájig mindent felraknak rá, és mennek vele a főúton. Jó esetben kicsit lehúzódva a jobb szélére, de ez nem kötelező szintű elvárás. Ja, a mi fogatainkhoz képest egy minimális eltérés van csak, egyáltalán nem számottevő, én is éppen hogy csak megemlítem, ezeken semmilyen fék nincs! Semmi, nuku, nyista! Ha a ló, vagy öszvér elindul, akkor nincs mese, megy. Külvárosban, lámpás kereszteződésben láttuk, öszvér elindul, kamion fékez, gyerek int, átmegy. És senki nem kiabál. Hihetetlen, mert egyébként mindenki ordít, ha kell, ha nem. Mindegy, jó hangulatban haladunk Kolozsvár felé, amikor meglepő képződménybe botlunk. Autópálya! Na, ilyen sem volt még román földön. Nosza, menjünk fel rá! És leesik az arcom! Hibátlan, sima aszfalt, lágy, hosszan ívelő kanyarok, mindenhol vadrács az út mellett. Nocsak, nocsak! Van, ahol nem lopják szét az EU-s pénzeket, és tényleg építenek belőle? Állítólag egészen a tengerig fog vinni, természetesen Bukarest érintésével. Talán a másik vége még a magyar határt is megközelítheti. Benzinkút, és egyéb szociális szükségletek kielégítésére szolgáló műintézmények ugyan még nincsenek, de az irány jó. Állítólag Kolozsváron átmenni egy kisebb expedíciós feladat, ezért örültünk nagyon, mert az autópálya pont kikerüli. Így nyertünk egy kis időt, és nem elhanyagolható módon néhány plusz napot az életünkhöz, ugyanis forgalom nem lévén a szívizomsejtjeink nem haltak olyan intenzíven.

Az autópálya, völgyhíd és alagút nélkül

Innen viszonylag nyugiban jutottunk el első úticélunkig, ahol Viktor barátom apósáék vártak minden földi jóval. A helyi meggypálinka emléke azóta is kísért. Közlekedési szempontból Marosvásárhely sem egy szanatórium, de itt azért bíztunk már a statisztikában, miszerint a lakosság nagyjából fele már magyar. Ők csak nem törnek az életünkre. Vicces egyébként, hogy sok kereszteződésben úgynevezett ideiglenes körforgalmakat csinálnak, ilyen vízzel töltött, műanyag elemekből. Ez önmagában még nem vicces, csak az, hogy szemmel láthatóan ezek az ideiglenes elemek már évek óta ott vannak. Egyébként a városokban elég sok már az új autó, rengeteg Logan, és Duster rohangál, mint a régi idők beidegződésének mementói.

Logan MCV szimpatikus kihasználtsága

Persze a helyi újgazdagok itt is a bajor luxust részesítik előnyben, a magyar társaikhoz hasonlóan itt is a legkisebb dízelmotorral persze. A legnépszerűbb autó itt is az 5-ös kasztni, egy 1.3-as dízellel lenne. Van, ami mindenhol egyformán működik... Mondjuk akkora márkarasszizmus nem érződik, ha valaki elenged, akkor azt bármilyen autóval megteszi. A motoros kultúra viszont nem annyira erős. Sehol a Pesten megszokott kamikaze pizzafutárok tömegei, sehol a hátizsákos „hajtáspajtások”. Na, mondjuk annyira nem is hiányoznak, nélkülük is van káosz bőven! Több alkalommal is próbára kellett tennünk a Mitsubishi fékeit, és gumijait. És soha nem a puhatestűekkel van baj, mert itt a zebrák előtt olyan komoly fekvőrendőr hálózatokat építettek ki. Aki ezeken lassítás nélkül próbál meg átkelni, az tuti komoly magánéleti gondokkal küzd! Persze a rendőrök előszeretettel vadásznak a meg nem állókra. Szívesen látnék itthon is ilyet! Pedig magam ellen beszélek, mert az ültetett Orion biztos nem szeretné az út felét ilyeneken keresztül zötykölődve megtenni!

Beláthatatlan, hullámzó út, ideális emlékhelyekhez

Másnap elmentünk kicsit kirándulni, a turisták szokott hadiösvényén indultunk mi is. Irány Korond, a fonott kosarak félhivatalos Mekkája, valamint a sóbánya Parajdon. Az odavezető út a hegyi szerpentinekkel megint jó volt, a Lancer is élvezte, az biztos! A helyi lakosok valószínűleg már unhatják a kilátást, azért mennek olyan gyorsan, hogy ha véletlenül néznének oldalra, akkor is csak egy elmosódott zöld csíkot lássanak. Egy pótkocsi nélküli teherautó azért majdnem meglepett minket, amint a lenti visszafordítóban elkezdett engedni a centrifugális erő megmásíthatatlan törvényének, de inkább megpróbáltunk a tiltás közelében forgó Mitsura koncentrálni. Nem könnyű feladat! A beláthatatlan kanyarban, külső íven előző autókról még megemlékeznék, mert megérdemlik.

Kanyar külső ívén, hogy máshogy...

Egyébként vicces, mert a helyiek az ilyen kanyarokban mindig lehúzódnak a padkára, hátha szembe jön egy ilyen kettős-fogat. Érdemes hamar rászokni, lényegesen kevesebb stressz fog érni minket! A túlzott fénykürt használatról is le lehet szokni, mert mindenki leszarja, ha mögötte villogunk. Ahogy a vicces matricákon lehet látni, „Ne dudálj, küzdj!”. Na, ja. Viszont semmilyen módszer nincs a kóbor csordák útról való mihamarabbi eltávolítására. Se dudaszó, se villogás, se váltott nyelvű szitkozódás nem segít. Mondjuk láttunk olyan Arót, ami közéjük hajtott, de egy új autót azért nem karcolna össze senki. Ráadásul a pásztor is előkerül egy idő után, mert ha már az állatai nem is, ő azért reagál a dudaszóra. És a szitokszavak zömét is érti, úgyhogy legyünk óvatosak! A nagy román öntudat egyébként sok helyen felüti rút fejét, néha végigzászlózott falvak képében, néhol csak egy benzinkutas „nem beszel magyar” kirohanásában, de jelen van.

Aligha augusztus 20-a örömére...

Egyébként nem ellenségesek különösebben, sokkal rosszabbra számítottam. Bátran ajánlom bárkinek, aki szeret szép tájakon autózni, motorozni, az menjen Erdélybe! A magyarok roppant kedvesek, segítőkészek, és meglepő módon a többi magyar turista is meglepően jófej tud lenni. Itt jut eszembe, hogy találkoztunk egy nagy bringás csapattal, akik meglátván a magyar rendszámot szó szerint üdvrivalgásban törtek ki. Azóta tudom, hogy kik voltak. De lévén ez nem politikai blog, ezért nem fárasztom vele a nagyérdeműt. De azért érdekes volt a szitu. Mintha a nagy össznépi magyar boldogsághoz csak külföldre kéne menni. Fura, nem?

Road to Hell

zalkapone, 2010.07.15. 09:55

Szegény motorosokat állandóan "megtalálom". Nem szándékosan, nem készakarva, valahogy mindig történik valami... Az alábbi sorokat ismét egy személyes „élmény” ihlette. Remélem mindenki levonja majd a megfelelő következtetést belőle! Egy rövid esetleírás, aztán folytatjuk.

Kedden estefelé, hét óra magasságában két kedves barátommal beszélgettünk egy pest megyei település főútja mellett, a kertkapuban. Épp búcsúzkodtunk, amikor a szokásos üveghangon közeledett egy motoros.

Olvasván a Totalcaron a BMW hifi kapcsán felmerült kérdéseket, elgondolkodtam. Környezetem ilyenkor már fogja a fejét, hogy jó Isten, mi lesz ebből?! De nyugodtság, nem a prémium hangrendszerekkel kapcsolatban akarok kirobbantani márkafanatikusok közti végeláthatatlan vitát! Egyszerűen beszélgessünk az autós zenehallgatás fontosságáról, illetve esetleges problémáiról. Mert zenét hallgatni jó! De mindegy, hogy hogyan?

A futballt lehet szeretni, és nem szeretni. Mostanság eléggé megosztja a családokat, a baráti társaságokat a jeles világesemény. Ráteszünk egy lapáttal, kapcsolódva a focivébéhez, megnézzük, hogy milyen közlekedési állapotok vannak ebben a titokzatos országban.

Aki csak pár ezer kilométert autózik egy évben több dologban is szerencsés. Nem csak a kevesebb költségre gondolok, vagyis elsősorban nem arra, de persze a végén oda lyukadok ki. Aki keveset autózik néhány hibát a tavaszi téli átálláskor még időben észrevehet. Ez most nekem sajna nem jött össze. Tavaly nyáron úgy alakult, hogy cégen belül maradtam ugyan, de másik telephelyre járok dolgozni. A békés 2x10 km napi rutinja 2x70 km-re növekedett. Mivel SAABrina nem erre lett véve eredetileg a mély vízbe dobtam. A szokásos cserélendő dolgokat megkapta még vételkor, és azóta is, de a fél szezon alatt letekert 15.000 km alatt egy dolog lemaradt. Mivel szinte semmi gyanús jel nem mutatott a futómű állítás szükségességére ezért ezt szépen ki is hagytam. Tempósabb autópálya felhajtókban nagyobb körforgalmakban volt ugyan némi gumihang de ezt betudtam annak, hogy téli gumi jobban sír és az autó csak éppen észrevehető módon húzott jobbra. A puha téli gumik cseréje ráadásul kicsit el is húzódott és csak Április végére kerültek le a téli gumik. Így aztán megkésve csak a leszerelésükkor vettem észre, hogy bizony az első kerekeken a gumik belső fele csúnyán elkopott.

Két gumi ára még a legolcsóbb 13" méretben is 15-20.000 forint, SAABrina pedig 15" cipellőt hord ami árban inkább a duplája.

Persze azonnal elvittem futóműállításra eztán, amit meg is úsztam 4.000 forintból. Kiderült a beállítás korántsem volt megfelelő, nem az összetartás mértéke volt kevés, hanem egyenesen széttartottak az első kerekek. Persze a nyikorgás a kanyarokban azonnal megszűnt, és a minimális jobbra húzás is elillant. Kicsit gazdaságosabb lett volna a tél előtt megtennem mindezt. A jótanácsok sorába tehát bevéshetjük, hogy egy megvásárolt autónál még ha szinte tünetmentes is, egy futómű ellenőrzés nem árthat.

Két pont között a legrövidebb út az egyenes, de az utak valójában igen ritkán egyenesek - amelyek meg mégis, azok rohadt unalmasak. A világot behálózó utakat tervező mérnökök alapos számítások után tűzik ki az optimális vonalvezetést, keresztül az áthatolhatatlan hegyeken, sűrűn lakott városok körül, vagy áthidalhatatlan tavak partja mentén. Az eredmény néha igen furcsa lesz - ezt illusztrálnánk most néhány igazán durva közúttal.

Az összeállítást az amerikai Popular Mechanics magazin készítette, ehhez mérten megfelelően "amerikomán" is. A 18 példából 8 az USA területén van. Ha tehát ti tudtok jobbat, durvábbat, érdekesebbet, elmebetegebbet, netán itthonról, azt szívesen olvasnánk a kommentek között.

- prokee -

<--- Vissza az első részhez

10. Dalton főút, Livengood, Alaszka, USA

Ez az autópálya az 1970-es években épült, párhuzamosan a transz-alaszkai csővezetékkel, amely az alaszkai olajmezőktől Livengoodig fut.

A Dalton Higway leginkább egyszerű vonalvezetéséről és a környező táj kietlenségéről híres. 414 mérföldnyi hosszából szinte a teljes táv burkolatlan, csak laza zúzottkő borítja. Az arra haladókat gyakran figyelmeztetik, hogy az út mentén nem találnak éttermet, ajándék-üzleteket, benzinkutakat - csak az erdő, a tundra és hegyek, és rajtuk a kettős szalag, az út és a csővezeték. "Ha az út aszfaltozva volna, egy rémálom lenne a karbantartása, és az alaszkai klíma óriási kátyúkkal szórná tele az utat" - mondja Mahmassami.

Emellett persze a téli időszakban a zúzottkő nagyobb tapadást is nyújt a hó és a jég alatt, mint a sima aszfalt.

11. Út a Capulin-vulkánra, Capulin, Új-Mexikó, USA

Ez a kanyargós út a Capulin vulkán, egy mára már kihunyt, salakos kúp tetejére mászik fel. A négy mérföld kerületű, 60.000 éve alvó tűzhányóra felkapaszkodó utat 1925-ben fejezték be.

 

A két mérföld hosszú út olyan keskeny és kanyargós, hogy minden forgalmat le kell állítani, ha épp egy busz akar le- vagy feljutni. Védőkorlát  sehol sincs, kivéve a szűk S-kanyarokban, az út emelkedése pedig egy szakaszon a 6%-ot is meghaladja.

Ha az utazók feljutottak a 2727 méter magas vulkáni kúp tetejére, gyalogos turistautak vezetik le őket a kráterbe.

12. Karakoram főút, Gilgit-Baltistan, Pakisztán

A Kína és Pakisztán közötti közúti kapcsolat fontos láncszeme ez a 800 mérföld hosszú főút. A két ország 1966-ban állapodott meg a megépítéséről, és 1978-ra fejezték be. 1986-ig működött, amíg a közös, vitatott határt le nem zárták.

Mindig ijesztő és nehéz feladat utat vágni a magas hegyek hágóin át, ez az út pedig a Himalája, a Karakoram és a Pamír vonulatain halad át, néhol 5000 méterrel a tengerszint felett. "Általában ilyenkor, ha hegyek állnak az utadban, egyszerűbb követned a természetes hágókat" - mondta Mahmassani.

A hágók veszélyessége azonban csak akkor vált egyértelművé, amikor az építés során 810 pakisztáni és 82 kínai munkás vesztette életét.

13. Július 9. sugárút, Buenos Aires, Argentína

Az argentín főváros hatalmas észak-déli sugárútja 1937-ben nyílt meg, de még a 80-as években is bővítették. A Champs-Elysées-ről mintázott városi autópálya a legszélesebb a világon.

A legszélesebb pontján nyolc sávos irányonként, emellett mindkét oldalon két-vagy többsávos szervízutak kísérik. A legszélesebb pontján 150 méter széles, beleértve a külső utakat is. Bár az ilyesféle városi autópályák építése elsőre jó ötletnek tűnhet, Mahmassani rámutatott, hogy ez nem feltétlen vállalható alternatíva. "Ahhoz, hogy egy ilyet építs, rengeteg drága ingatlan gazdájával kellene megalkudnod".

Ha Napoleon nem lett volna ennyire előrelátó a Champs-Elysées-vel, most nem ismernénk semmi ilyesmit.

14. Troll-létra, Rauma, Norvégia

Ezt a délnyugat-Norvégiai hágót 1936-ban, nyolc évnyi építkezés után nyitották meg. Norvég neve Trollstigen, amely magyarul Troll-létrát jelent.

Tizenegy hajtűkanyar várja itt az autósokat, 930 méteres tengerszint feletti magasságban, néhol 9%-os emelkedőkkel. Az igen látványos útszakasz hangsúlyos pontja a Stigfossen vízesés, amely a hegyoldalon lezúdulva a csúcs felé tartó út egy kis hídja alatt fut át. Az átjáró szakaszait közvetlen a hegyoldalba vájták a harmincas években.

Az átjáró általában májustól van nyitva, télen nem járható a könyék zord időjárása miatt.

15. Canton Avenue, Pittsburgh, Pennsilvania, USA

A Canton Avenue egy kis, macskaköves utcácska Pittsburgh Beechview nevű városrészében.

Pittsburgh közlekedési hivatala szerint ez az utca 37% emelkedésű, tehát 100 méteren 37 métert emelkedik. Szerencsére az út mentén a járda helyet lépcsőt építettek a gyalogosoknak. "Nem neveznéd modern megoldásnak ezt az utat, ilyesmi általában csak a régebbi városrészekben fordul elő" - mondja Mahmassani.

Jelenleg a Canton Avenue versenyben áll a világ legmeredekebb utcája címért az új-Zélandi Baldwin Streettel, amely egyelőre meg nem erősített mérések szerint 35 és 38% közötti emelkedésű.

16. High Five-csomópont, Dallas, Texas

Ez az ötszintű mérnöki csoda Dallas külvárosában található, ahol a 635. sz. út találkozik a 75-össel. A hatalmas beruházást bonyolultsága ellenére a tervezettnél egy évvel hamarabb, 2005-re tudták befejezni az építők.

Ahogy Mahmassani rámutatott, a szélesebb utak építése a legtöbb városban nem megoldható. Mi a megoldás tehát például Dallasban? Terjeszkedj felfelé! A High Five némely pontján olyan magas, mint egy tizenkétszintes ház, és naponta nagyjából 500.000 ingázó halad át rajta. Az építkezés alatt 37 állandó és 6 ideiglenes hidat kellett felépíteni, több, mint 30.000 négyzetméternyi támfal és 7700 négyzetméter vízelvezető csatorna kíséretében.

2006-ban az amerikai Közmunka Szövetség az év közmunka-projektjének választotta ezt a kereszteződést.

17. Lombard Street, San Francisco, California, USA

Ez a kanyargós utca egy amerikai ikon, mágnesként vonzza a turistákat szerte a világból. Több száz hortenzia és ápolt cserje ad egyéni megjelenést a máshol ritkán látható vonalvezetésnek.

San Francisco legismertebb utcája eredetileg 26% emelkedésű volt, amely alkalmatlan volt arra, hogy autók közlekedjenek rajta. 1922-ben nyolc kanyarral szabdalták fel, így 16%-osra csökkentették az átlagos emelkedését.

A Lombard Street egészen 1939-ig kétirányú volt.

18. Tibbitt to Contwoyto Winter Road Northwest Territories, Canada

A History Channel által híressé tett útszakasz 370 mérföld hosszú, és Kanada bőséges gyémántbányáinak termelését szállítják rajta.

 

Tulajdonképpen nem is igazi út ez, csak a befagyott tavak jegén kialakított teherszállító utak összekapcsolt hálózata. A karbantartók egész évben folyamatosan figyelik, hogy a jég elég vastag-e a közlekedéshez, és a hőmérséklet nem emelkedik-e túl magasra ahhoz, hogy a kamionokat a tavakra engedjék.

(Forrás: Popular Mechanics)

(<--első rész)

Mit vontathatok?

Nagyon bonyolult és sokszor vitatott kérdés ez. Függ a jogosítványunk kategóriájától, az autó és a vontatmány megengedett és valós össztömegétől, valamint a vontató jármű forgalmi engedélyébe bejegyzett maximális vontatható tömegtől. Utóbbiból ráadásul van rögtön négy is.

Az autó forgalmi engedélye:

G - saját tömeg
F1 - együttes tömeg (max. megengedett össztömeg)
O1 - max. fékezett vontatmány
O2 - max. fékezetlen vontatmány

(0) - max. fék nélküli vontatmány (szgk-nál azonos O1-gyel)
(1) -max. ráfutófékes vontatmány (szgk-nál azonos O2-vel)
(2) - max. átmenőfékes vonatmány (szgk-nál nincs)
(2) - max. nyeregterhelés (szgk-nál nincs)

Az egyszerűség kedvéért most kizárólag a személyautó (pontosabban 3500 kg-ot meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű gépkocsi) mögé akasztott vontatmánnyal és a B kategóriás, "úrvezetői" jogosítvánnyal foglalkozunk.

Amit a jogosítvány enged:

Először is, a friss jogosítványosoknak: ők a papír megszerzését követő két évig úgynevezett "kezdő vezetői engedélyt" birtokolnak. Ez vontatásra egyáltalán nem jogosít, ők semmilyen utánfutót, de még másik autót sem húzhatnak maguk után.

Ha a jogosítvány két évnél régebbi, kétféle vontatmányt akaszthatunk a horogra.

Az utánfutó forgalmi engedélye

G - Saját tömeg
F.1 - Együttes tömeg (max. megengedett össztömeg)

Könnyű pótkocsi, azaz 750 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó pótkocsi (vontatmány F.1 rovata). Ebben a maximális össztömegbe a pótkocsi súlyát nem kell beleszámolni, tehát 3500 kg-os vontató járművel húzhatunk 750 kg-os vontatmányt. Így a szerelvény teljes tömege maximum 4250 kg lehet.

Nehéz pótkocsi, azaz 750 kg-ot meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű pótkocsi (vontatmány F.1 rovata). Ilyenkor a pótkocsi megengedett maximális össztömege (vontatmány F.1 rovata) nem haladhatja meg a vontató jármű saját tömegét (vontató G rovata). Egy ilyen szerelvény teljes tömege maximum 3500 kg lehet.

Amit a műszaki paraméterek engednek:

A fenti, általános érvényű határok tovább szűkülnek a konkrét vontató és vontatott jármű ismeretében. Fontos, hogy amíg fentebb a forgalmiba bejegyzett maximális vontatható tömegről beszéltünk, a továbbiakban a vontatmány valós tömege a mérvadó. A fenti utánfutó saját tömege 300 kg, ha ehhez 100 kg rakományt teszünk, a valós tömeg 400 kg lesz, tehát 100 kg-mal a megengedett maximális határ alatt leszünk.

A maximálisan vontatható valós tömegek tehát így alakulnak:

Fék nélküli könnyű pótkocsi: az utánfutó és a rakomány együttes valós tömege nem haladhatja meg a vonó jármű 68 kg-mal (=Átlag Árpi, a sofőr) megnövelt saját tömegének (vontató G rovata) a felét.

Példa: A forgalmi szerinti autó sofőrjével együtt (elméletileg) 768kg. Ha a lentebb látható forgalmihoz tartozó utánfutó fékezetlen, akkor 350 kg-os saját tömegéhez 34kg rakományt tehetünk.

Ráfutófékes pótkocsi:  az utánfutó és a rakomány együttes valós tömege nem haladhatja meg a vonó jármű maximális megengedett össztömegének (vontató F.1 rovata) háromnegyedét.

Példa: A fenti autó max. megengedett össztömege 1085 kg, ennek háromnegyede 813.75 kg. Az utánfutó saját tömege 350 kg, tehát nagyjából 460 kg terhet pakolhatunk rá. Fontos, hogy ez a megengedett maximális össztömege alatt van, tehát nem terheljük túl a közeg nézőpontjából sem. Szintén megjegyzendő, hogy bár a max. megengedett össztömeg alapján nem vontathatnánk ezzel az autóval, ám, mint említettük, itt a valós tömeg számít. Ezt megerősíti az NKH hivatalos állásfoglalása is, amely időnként megtalálható a net valamelyik pincemély bugyrában.

Ezek azonban még mindig csak elméleti határok. Pontosítsunk még egyet:

Amit a forgalmi enged:

Itt érkezünk el a forgalmi engedélyben bejegyzett O.1 és O.2 rovatokhoz. Ezeket sem ötletszerűen írják be: a vonóhorog felszerelésekor négyféle érték (1. EU típusbizonytvány, 2. 6/1990 KöHÉM rendelet 21. paragrafusa, 3. a vonóhorog műbizonylatában jegyzett érték és 4. az autó adattábláján szereplő össztömeg és a járműszerelvény max. megengedett össztömege nevű értékek különbsége ) közül a legkisebb kerül ebbe a rovatba (pontosabban az EU-s típbiz általában felülbírálja a többit). Természetesen itt is a vontatmány valós össztömegével kell számolnunk. A fenti forgalmi engedélyek alapján tehát az autó 400 kg-ot vontathat, a műszaki paraméterek alapján a ráfutófékes 300 kg-os utánfutóra felrakhatnánk azt a bizonyos 460 kg-ot. Ez azonban majdnem duplája volna az O2 rovatnak, így ne próbálkozzunk vele! Valójában a két fenti forgalmiból számolva csupán 100 kg-mal terhelhetjük az autót.

Apropó!
Ha vonóhorog felszerelésére adjuk a fejünket, legyünk nagyon figyelmesek!
A kisebb autók tulajdonosait komoly meglepetések érhetik előzetes tájékozódás nélkül. Könnyen elképzelhető, hogy egy Matizra harmincezerért vásárolunk egy horgot, tizenötért felrakatjuk, húszért vizsgáztatjuk, és a procedúra végén a vontatható tömeg rovatban egy provokatív nulla szerepel majd. A Suzuki Splash típusbizonyítványa szerint az 1.25D és 1.0 motorral szerelt autók nem vontathatnak, az 1.2 benzinesek igen, ám a vontatmány max. megengedett össztömege csupán 200 kg lehet!

Kaptunk tehát három értéket, a jogosítványunk, a jármű és a forgalmi által elérhető elméleti maximumot. Ezek közül természetesen a legkisebb érték számít, ezt ne feledjük el!

Számoljunk tehát sokat, gyakoroljuk az utánfuttatást, és figyeljünk magunkra, egymásra!

Gondolom, sokan közülünk közlekedtek már utánfutóval vagy lakókocsival. Jön a nyár, ilyenkor elszaporodnak az utakon a hasonló járműszerelvények. Nyaraló családok és munkásbrigádok lepik el kis hazánk porladozó úthálózatát. De vajon mindenki tisztában van-e vele, hogy hogyan is kell ilyen esetben közlekedni?

Béla

prokee, 2010.05.12. 12:00

Béla Fordot vezet.

Találkoztam vele reggel, Szigetszentmiklós és a lakihegyi adótorony közötti átkötőúton.
A fekete Focus hátsó ablakában büszke kamurendszám hirdette a gazda nevét: Béla.

Béla nem sietett. Ezen az úton egy rövid szakaszt kivéve kilencvennel szabadna menni, ő azonban ehelyett az ötvenes tempót válaszotta. A lakott terület tábla után, tökegyenes, belátható úton, ahol még a tőlünk balra futó kerékpárút is korláttal védett.
Nem tudom, mi indította erre, vajon az eszeveszett tempót tartotta veszélyesnek a szemerkélő esőben, vagy a pillanatnyi fogyasztásmérőt próbálta 6.5 alatt tartani, tekintettel a 340 feletti literenkénti árra. Mindenesetre egy jóideig poroszkáltam mögötte, és olvasgattam a Bélarendszámot.

Aztán felgyűlt mögöttünk vagy 8-10 autó, én pedig az órára néztem, és rájöttem, ha ez így marad, pont két percet fogok késni a munkahelyemről. Így egy kicsit közelebb kapaszkodtam, és vártam, hogy elfogyjanak a szembejövők. Sajnos ez meddő próbálkozás maradt, a Csepel-sziget 70%-a ugyanis reggelente itt jön dolgozni. Béla mindenesetre levette a szitut, és rájött, előznék, de nem megy.

És akkor Béla büntetett - lelassított negyven alá.

Gondolom, egy kicsit jól érezte magát. A reggel, amikor Béla BMW-t Büntet, feledtet mindent. Egy röpke pillanat alatt tovatűnnek a munkahelyi frusztrációk, a formát vesztett asszony, az autó- és lakáshitel, a tagbaszakadt szomszéd, aki évek óta megkeseríti az életét Josh és Juttával, de sosem mert neki átkopogni, a harmadikban már kétszer bukott kisbéla... Ez mind jelentékelen semmiséggé foszlott, mert egy rövid ideig ő lehetett V.Béla, a király.

Amikor megláttam a Szigetszentmiklós táblát, már majdnem harminccal csorogtunk. Számolgattam, az már tuti, hogy elkések, és az is, hogy nem előzöm meg, így meg kell várjam, míg Béla merevedése elmúlik. És ekkor megtörtént, Béla gyorsított. Nagyjából nyolcvan-kilencven között ért be a városba, tépett még vagy száz métert, aztán nagy satuval befordult a lakópark parkolójába.

És ön, szintén Béla?

A januári brand new sarc meteorit becsapódásának második lökéshullámát a környezetvédelmi besorolás körül felcsapó vita hullámokat generált. Az a nagy büdös igazság, hogy én tulajdonképpen eredetileg le is sz*rtam ezt az egészet, mert évente tán’ ha egyszer visz az utam – a saját kocsimmal – székes fővárosunk bélrendszerének belső kerületeibe. (Munka ügyben lényegesen gyakrabban, de akkor egy gazdaságos és környezetkímélő, 2.5-ös „csiptuningos” turbo feltöltéses diesel üzemű ún. hobbyterepjáró segít áttörni a városi dzsungelen. Na de kanyarodjunk vissza.)

Cserbenhagyás(?)

zalkapone, 2010.04.21. 09:00

Nyugodt, tavaszi szombat reggelre ébredtünk. Előttem a harmatos, zöld fű, fejem felett kis madarak keresik a párjukat. Ilyen egy nyugodt kisvárosi idill. Még hiányoznak ugyan a labdázó gyermekek, de sajnos ők bent tespednek a tv, vagy a számítógép előtt. Fotel alakú generáció.
Aztán felkapom a fejem! Mi lehet ez a fura zaj? Körülnézek, csak egy pici kék autó okádja a füstöt szemben velem, az árok túloldalán, a kavicsos parkolóban. Öreg sofőrje bőgeti a motort, de vajon miért? Egyszercsak megindul, kavicsokat köpköd a kerék szerte-szét, és egyenesen felém száguld! Úristen! Nekem fog jönni!

Lepereg előttem életem filmje, képkockánként. Nem valami hosszú, de nem is élek még régóta. És már nem is sokáig, villan az agyamba. A gonosz, kis kék autó csak száguld felém, megvadult tehéncsorda módjára, még ha képtelen hasonlatnak is tűnik mindez. Utolsó reményem az előttem lévő, betonozott vízelvezető árok. Talán megállítja, és megúszom a kellemetlen, sőt, számomra életveszélyes találkozást. Nem tudok megmozdulni. A kis kocsi meg csak jön, és jön, felém. Az öreg sofőr próbál kanyarodni, idegesen kapkod mindenfelé, de a jármű nem lassul, és még mindig felém száguld.

Gyönyörű mozi

prokee, 2010.04.15. 16:00

Hoppá, mit találtunk!

Jacques Tati Trafic című filmje, amit itthon Hulot úr közlekedik címen ismerünk (vagy nem ismerünk).

Gyönyörű autók, elfeledett típusok tömkelege, nézzétek, amíg fent van!


Összesen 165 db. poszt, 9 oldal.

Címkék

* (8) *** (1) 0_ajtó (1) 1.1 (2) 1.3 (1) 100 (2) 105l (3) 112 (1) 125 (1) 126p (2) 1_2_4_5_3 (5) 200 (1) 2010 (2) 2cv (3) 300d (1) 300te (2) 308 (1) 1989 (1) 2008 (2) 2009 (1) 2800 (3) 300c (1) 356 (1) 3ajtó (1) 4wd (1) 4x4 (1) 5 (1) 57s (1) 5ajtó (1) 5cv (1) 80 (3) 626 (2) 635csi (1) 815 (1) 88mph (1) 9000 (3) 90_es_évek (1) ? (1) A112 (1) A_hét_szerszáma (5) Abarth (2) Ablaktörlő (1) Abroncs (2) Abszurd (9) Abszurdisztán (7) Acea (1) Acura (1) Adler (1) Advert (1) Adásvételi (1) Adásvételi_szerződés (1) Adócsalás (1) Ae86 (1) Aerovette (1) Af_almok (13) Air (1) Airbag (1) Aixam (1) Ajtó (1) Ajándék (2) Ajánló (1) Akali (1) Aktatologató (1) Alagút (1) Alapjárat (1) Albea (1) Alfa (2) Alfa_gtv (1) Alfa_rome (1) Alfa_romeo (5) Alfa_romeo_giulia (1) Alfa_romeo_sz (1) Alkatrész (4) Alkohol (1) Alonso (1) Alázás (1) Amc_eagle (1) Amerika (13) Ami (1) André_citroen (1) Angol (2) Animáció (1) Antenna (1) Anton (1) Anyád (1) Aphicar (1) Api (1) Apparát (1) Aprilia (1) Arab (2) Arany (1) Ariel (1) Art (1) Ascii (1) Aston (1) Aston_martin (1) Aston_martin_vanquish (1) Astra (2) Attila (1) Audi (48) Audi_80 (1) Audi_90 (9) Audi_coupe (1) Audi_kx (1) Audio (1) Aukció (1) Ausztria (1) Auto (18) Autobianchi (2) Autobianchi_bianchina (1) Autobianci (1) Autobuzi (1) Autobuzik (13) Autofilia (29) Automata (1) Autó (338) Autóbontó (1) Autóbuzi (3) Autódoktor (2) Autóeladás (2) Autófila (1) Autófilia (1) Autófíl (1) Autófília (38) Autófília_egyesület (1) Autófília_flotta (13) Autógyár (4) Autóhitel (1) Autók (3) Autóleszbi (2) Autólopás (1) Autómosó (1) Autónepper (3) Autónánia (4) Autópálya (13) Autópályamatrica (1) Autós_üldözés (1) Autósbolt (1) Autósiskola (1) Autószerelés (6) Autótépítés (1) Autóverseny (5) Autóversenyzők (1) Autóvásárlás (50) Autóápolás (4) Avia (1) Awo (1) Ax (2) Ayrton_senna (1) Babetta (1) Bach (1) Bagó (1) Bajnokság (1) Baki (1) Balaton (2) Balatonakali (2) Balatonfüred (1) Baleset (64) Balesetmegelőzés (5) Balesetveszély (1) Bambi (1) Bandini (1) Bank (1) Barkas (1) Barkács (4) Baromállat (94) Bartoletti (1) Bat (1) Bbb (10) Bbb1 (1) Bbb10 (1) Bbb2 (1) Bbb3 (1) Bbb4 (1) Bbb5 (1) Bbb6 (1) Bbb7 (1) Bbb8 (2) Beetle (1) Beharangozó (3) Belmondo (1) Belsoseg (3) Belső_sáv (1) Belsőség (3) Belterj (1) Belőség (1) Bemutató (1) Benelli_sei (1) Bentley (2) Benz (19) Benzin (6) Benzincsap (1) Benzinkút (2) Bergpreis (1) Berva (1) Beszámoló (4) Betti (1) Betétlap (2) Betűvágás (1) Beállítás (1) Bicikli (1) Biciklilopás (1) Bigfoot (1) Birotor (1) Biztonság (1) Biztonsági_öv (10) Biztosítás (6) Biztosító (7) Biztosítóváltás (1) Bkv (3) Blog (7) Blogger (1) Bmw (37) Bmw_2002 (1) Bmw_e24 (1) Bmw_e34_m5 (1) Bmw_e9 (1) Bocs (2) Bogar (1) Bogár (6) Boibo (1) Bolha (1) Bolond (1) Bontó (3) Borzalom (1) Botrány (1) Boxer (1) Boxster (1) Boyracer (2) Brake (1) Brembo (1) Bridgestone (1) Bringa (1) Brit (1) Brit_versenyzöld (1) British_racing_green (1) Brm (1) Broaf (1) Bruce_willis (1) Bttf (6) Budapest (11) Bug (1) Bugatti (2) Buick (2) Buick_riviera (1) Bukás (1) Bukócső (1) Bukósisak (1) Bunkó (1) Burnout (1) Busz (3) Buszmegálló (1) Buszok (1) Buta_kávézó_libák_a_pult_mögött_fénymásolót_beleznek (1) Button (3) Buék (1) Bverekedés (1) Bx (3) Bálint_gazda (1) Bárhol (10) Bármikor (10) Bármivel (10) Bárány (1) Béka (1) Béla (1) Béna (1) Béna_tuning (1) Bírság (1) Börze (2) Búcsú (1) Bútor (1) Büfé (1) Büntetés (1) Bürokrácia (1) Bürökrácia (1) Cabrio (2) Cadillac (3) Café_racer (1) Camaro (1) Camptourist (1) Camry (1) Capri (1) Carens (1) Cbx (1) Cc (1) Cdi (1) Ceed (1) Celeb (1) Chapron (1) Cherokee (2) Cherry (1) Chevroelt_camarro (1) Chevrolet (7) Chicks_on_wheels (1) Chiptuning (1) Christine (2) Chrysler (3) Ciao (1) Cigi (1) Citroen (22) Citroen_2cv (1) Citroen_bx (1) Citroen_hét (15) Citroen_találkozó (1) Civic (2) Classic (2) Clio (7) Co2 (1) Cockpit (1) Communism (1) Cooper (1) Corbijn (1) Corsa (2) Corvette (4) Corvette_stingray (2) Cosmo (2) Cosworth (1) Countach (1) Coupe (2) Coupé (1) Crash (3) Csacsi (1) Csajka (2) Csajok (6) Csak_visat_ne (1) Csavar (1) Csavarfaló (1) Cseh (1) Csempe (1) Csendőr (1) Csepel (3) Csettegő (1) Csevej (1) Csikos_zsolt_en_veled_sirok (1) Csikós (3) Csikós_tribute (1) Csillag_villás (1) Csináld_magad (1) Csirke (2) Csorna (1) Csárda (1) Csónak (1) Csőd (1) Csőtörés (1) Cucu (6) Cult (1) Customizer (1) Cx (3) Cétait (1) Címlaplány (1) D50 (1) Dacia (3) Daewoo (2) Daf66 (1) Daihatsu_charade (1) Dakar (1) Dal (1) Danuvia (1) Daru (1) Daráló (1) Datsun (2) Dawoo (1) Dci (3) De (1) Death_race (1) Debrecensjo (31) Defekt (2) Delahaye (1) Delorean (16) Delorean_nap (11) Delta (1) Demszky (1) Design (3) Designpumpa (1) Devil (1) Diamond (1) Diesel (5) Dilemma (2) Dinnye (1) Divat (6) Diy (1) Dm (1) Dmc (14) Dmc_12 (14) Dodge (1) Dodge_challanger (1) Dodge_superbee (1) Door (1) Dorifto_time (1) Douglas (1) Drag (1) Drag_race (1) Drfit (1) Drift (17) Driving (1) Ds (1) Dubai (2) Duct_tape (1) Dugnám (1) Dugó (4) Dugódíj (1) Dugókulcs (1) Dukkó (1) Duramax (1) Dutra (1) Dyane (1) Dárenbéz (1) Dél_afrika (1) Dízel (4) Dühöngő (1) E30 (2) E32 (2) E34 (1) E85 (1) Economy (1) Ede (1) Egy_nehéz_nap_margójára (1) Egyesület (1) Egymillió (1) Egzotikus (47) Egér (1) Eisenach (1) Elado (2) Eladás (2) Eladó (2) Elektromos (1) Elektromos_ablak (1) Elfuserált_autós_tárgyak (1) Ellenőrzés (1) Ellopták (2) Elmebeteg (1) Elmélkedés (1) Elégtelen (1) Előzetes (1) Előzés (1) Emelő (1) Emlék (1) Englishrussia (2) Engstler (1) Ennstal (1) Erdély (1) Eredetvizsga (1) Eredményhirdetés (1) Ergonomia (1) Ergonómia (1) Ermini (1) Escort (1) Espargaró (1) Esélyegyenlőség (1) Eső (1) Etanol (2) Etz (1) Eu (2) Eunos (1) Euro2 (1) Európa (1) Exo (1) Exotic (4) Explorer (1) Extrém (1) Ez (1) Ezeröcsi (1) F1 (12) Fa (1) Fabula (1) Facel_vega (1) Fagy (1) Fakitermelés (1) Fakitermelő (1) Fakk (1) Fal (1) Faszparaszt (1) Feelgood (1) Fegyver (1) Felicia (1) Felkészítés (1) Felkészülés (1) Felni (3) Felnihitel (1) Feri (1) Ferjáncz_attila (5) Ferrari (27) Ferrari_288_gto (1) Ferrari_365 (1) Ferrari_testarossa (1) Ferves_ranger (1) Festés (1) Fia_wtcc (1) Fiaa (1) Fiat (16) Fiat_131 (1) Fiat_500 (2) Fiat_coupe (1) Fiesta (1) Filia_expressz (1) Filia_pub (2) Film (7) Filmajánló (1) Filo (1) Finn (2) Flame (1) Flash (1) Flex (2) Florida (1) Fogyasztás (1) Fohasz (1) Ford (13) Ford_bronco (1) Ford_escort (2) Ford_f150 (1) Ford_gt40 (1) Ford_mustang (1) Ford_thunderbird (3) Forester (1) Forgalmi (1) Forgalmi_dugó (1) Forma1 (18) Formula (1) Formula1 (14) Fos (1) Fotó (13) Fotók (3) Fotópályázat (7) France (1) Francia (6) Frankfurt (1) Frua (1) Fso (8) Fuck (1) Fug (1) Fun (2) Furcsa (2) Furgon (1) Fék (2) Féktárcsa (1) Fénykép (1) Fényszóró (1) Férfiak_női_robogón (1) Fúvóka (1) Függőség (1) Függőség_napja (3) Főtengely (1) Főzés (1) Fűnyíró (1) Fűtés (1) Gagyi (1) Galant (1) Galéria (1) Game (1) Garázs (7) Gaz (4) Gaz_13_csajka (1) Gaz_14 (2) Gear (2) General (1) Generali (1) Gengszter (1) Geo (1) George_clooney (1) Gergo (1) Getaway (1) Giorgetto_giugiaro (1) Giulia (1) Gm (3) Goggomobil (1) Gokart (5) Gokart_maraton (4) Golf (6) Gondolatpornó (7) Goodwood (1) Google (2) Google_earth (1) Google_maps (2) Gps (3) Grafitember (1) Grand (1) Grand_cherooke (1) Grifo (1) Grobming (1) Gs (2) Gs500e (1) Gt3 (1) Gt40 (1) Gta (1) Gti (3) Gto (2) Gubanc (1) Gumball (1) Gumi (10) Gumiabroncs (1) Gyalogos (4) Gyerek (2) Gyereknap (3) Gyerekotthon (2) Gyerekülés (1) Gyermek (1) Gyermeknap (1) Gyermekotthon (2) Gyertyahézag (1) Gyorshajtás (1) Gyorsulás (4) Gyumolcs (1) Gyári (1) Gyíkpacal (5) Gyógyszer (1) Gyógyszer_és_vezetés (1) Gyökér (1) Gáz (1) Gázolaj (1) Gödör (1) H_van (1) Hacsiroku (1) Haditechnika (1) Hadsereg (1) Halle_berry (1) Hamilton (6) Hang (1) Hannu_mikkola (1) Happy_birthday (1) Hardcore (1) Hardtop (1) Harley (2) Hasonmás (1) Használtautó (6) Hatvan (1) Havasi_poloska (1) Hazafelé (1) Hellókarácsony (5) Help (1) Henkölés (2) Hi_fi (1) Hiba (1) Hinta (1) Hip (2) Hirdetás (1) Hirdetés (1) History (1) Hitel (2) Homlokrakodó (1) Honda (8) Honda_crx (1) Honda_hr_v (1) Honda_prelude (1) Horch (1) Horex (1) Horror (1) Hullaszállító (2) Hulot_úr_közlekedik (1) Hummer (1) Hungaroring (2) Hungária (1) Hycomat (1) Háromkerék (1) Háromszög (1) Hátizsák (1) Hátsólámpa (1) Hátsólámpafétis (1) Házi_teszt (1) Hétüléses (1) Híd (1) Hír (1) Hírek (1) Hó (5) Hóhelyzet (1) Hókotró (1) Hólánc (1) Hölgyek (6) Hülye (2) Hülye_autószerelő (1) Hülye_blogger (2) Hülye_bürokraták (1) Hülye_találmány (1) Hülye_videó (1) Hülyepécsiek (1) Hülyeség (1) Hülyevoltam (1) Hülyeállat (39) Hűtött (1) Iacocca (1) Iannone (1) Ibiza (1) Iconx (1) Idióta (15) Idióta_kép (1) Időjárás (1) Időmérő (1) Időutazás (1) Ifa (1) Igazoltatás (1) Igen (1) Ignis (1) Ikarus (4) Ikarus_55 (1) Ilferro (1) Imcdb (1) Impreza (1) Indai (1) Indain (1) Indavideo (2) Indavideó_pályázat (1) Index (2) Indexvideó (1) India (1) Infiniti (1) Ingolstadt (1) Initial_drifters (2) Inkognitó (1) Inkognitó_teszt (2) Insignia (1) Interjú (1) Interlagos (1) Internet (1) Ipk (1) Iq (1) Irmscher (1) Irodalom (2) Irónia (1) Iskola (1) Isle_of_man (1) Ismeretlen (1) Iso (2) It (1) Itália (1) Jacques_tati (1) Jaguar (3) James_dean (1) Janus (1) Japán (6) Jatek (1) Javítás (3) Jawa (5) Jazz (1) Jeep (2) Jeep_grand_cherokee (4) Jetta (1) Jimny (2) Jobbkormány (3) Jobbra_tarts (1) Jogosítvány (5) Jogsi (2) Jogszabály_változás (1) John_delorean (1) Jozsi (1) Juke (1) Junkers (1) Jurij (1) Jzd (1) Járműkezelés (1) Járőr (1) Játék (24) Józsijobbantudja (1) Jövő (3) K70 (1) K_jetronic (1) Kabrio (2) Kabrió (3) Kacsa (2) Kadett (1) Kadett_d (1) Kaja (2) Kalasnyikov (1) Kamera (3) Kamion (3) Kampány (1) Kamu (1) Kaptuk (1) Kapálógép (1) Karbantartás (5) Karburátor (2) Kardán (1) Karmann_ghia (1) Karosa (1) Kasztni (1) Kawasaki (2) Kazah (1) Kazetta (1) Kemping (2) Ken_block (2) Kendács (8) Kenworth_w900 (1) Kert (1) Kerékcsere (3) Kerékkulcs (1) Kerékpár (5) Keverékcsavar (1) Kgfb (7) Kgst (8) Kgst_party (1) Kia (2) Kicsi (2) Kihívás (1) Kijev (1) Kipufogó (6) Kiraly (1) Kirándulás (2) Kisautó (1) Kisebbségi_komplexus (1) Kislany (1) Kismotor (1) Kistraktor (2) Kitt (1) Kiállítás (4) Klipek (1) Klíma (1) Knight_rider (2) Kombi (3) Komment (1) Kommentek (1) Kompresszor (1) Kondorosi_ferenc (1) Konzumidióta (1) Korekt (1) Kraz (1) Kresz (36) Krokodil (1) Krova (1) Ktm (1) Kultúra (3) Kunmadaras (1) Kuplung (1) Kutya (2) Kuzaj (1) Kvm_switch (1) Káosz (1) Kárbejelentő (2) Kárpit (2) Kátyu (1) Kátyú (2) Kávédaráló (1) Kéklámpa (1) Kényelem (2) Kép (3) Képvicc (1) Kérdés (1) Kétfélix (1) Kétkerék (8) Kétütem (1) Kétütemű (2) Kína (1) Kínai (1) Kísérlet (1) Kókány (1) Köcsög (2) Ködlámpa (2) Könyv (3) Körforgalom (2) Környezetvédelem (9) Kötelező (2) Kötelező_biztosítás (1) Kötelező_felszerelés (1) Közhasznú (1) Közlekedés (86) Közlekedésbiztonság (73) Közlekedési_lámpa (1) Közlekedési_morál (1) Közlekedési_tábla (2) Közlemény (2) Központi (1) Közélet (10) Középmotor (1) Közút (1) Közútkezelő (1) La_fontaine (1) Laci! (1) Lada (25) Lada_samara (1) Laguna_seca (1) Lakóautó (2) Lakótelep (1) Lambo (1) Lamborghini (11) Lancia (8) Lancia_delta (1) Landolunk (1) Lanos (1) Lazarenko (1) Le (3) Left (1) Legjobb (1) Lego (1) Lengyel (10) Leszek (1) Levegő_munkacsoport (1) Levin (1) Levél (2) Lexmond (1) Leyland (1) Leállósáv (1) Liana (2) Liberty (1) Limuzin (1) Lincoln (1) Lincoln_continental (1) Linea (1) Litván (1) Live (3) Lm002 (1) Lna (1) Loeb (1) Logitech (1) Lol (90) Lomtalanítás (1) Lopás (1) Lopásgátlás (1) Lotus (1) Low_rider (1) Lowtyo (2) Lowtyó (1) Lpg (1) Lsd (1) Luis_de_funes (1) Lutz (1) Luxus (3) Láma (1) Lámpa (1) Lámák (1) Lánghegesztő (1) Lánglovagok (6) Lányok (1) Láthatósági_mellény (1) Látni_és_látszani (1) Léghűtés (1) Légszűrő (2) Lóerő (3) M0 (7) M24 (1) M3 (6) M35 (2) M6 (4) Mad_max (1) Made_in_china (1) Maga_nem_normalis (1) Magyar (3) Magyarhertelend (2) Magyarisztán (2) Mahindra (2) Managertoys (2) Mankó (1) Mans (3) Manta_mirage (1) Manx (1) Maps (1) Maranello (1) Marathon (1) Maria_bello (1) Mariapocs (1) Marketing (1) Martini (1) Maruti (3) Maróti (2) Maserati (1) Massa (1) Maszek (2) Matchbox (4) Matra (1) Matrica (1) Maybach (1) Maz (2) Maz_7907 (1) Mazda (29) Mazda_626 (1) Mazda_626_gt (2) Mazda_eunos_cosmo (1) Mazda_mps (1) Mazda_rx7 (1) Mb (1) Mclaren (7) Medve (1) Meet (1) Megalol (1) Megane (1) Megfordulás (1) Megállás (1) Mehari (1) Melkus (1) Melyiket (1) Mentők (1) Mercedes (43) Mercedes_190 (1) Mercedes_benz (4) Mercedes_benz_c111 (1) Mercedes_találkozó (1) Mercedes_w124 (1) Mercedes_w126 (1) Mercedesbenz (26) Mese (1) Metro (1) Metró (1) Mg_tf (1) Miata (2) Michelin (2) Microcars (1) Miklós_ideges (1) Miklós_megmondja (1) Mikulás (3) Mitshubishi_galant (1) Mitsubishi (4) Mkkp (1) Mohr (1) Monza (1) Moped (1) Mopedautó (1) Moretti (1) Morgan_3_wheeler (1) Moszkvics (3) Moto_gp (1) Motogp (3) Motor (33) Motorblokk (1) Motorcsere (1) Motorkerékpár (22) Motorolaj (2) Motoros (1) Motors (1) Motorverseny (1) Motronic (1) Movie (1) Mozgássérült (1) Mozi (2) Muhaha (3) Multicar (1) Munkagép (1) Murcielago (1) Mustang (1) Mx5 (1) Mz (1) Május_1 (5) Márkaszervíz (1) Másolás (1) Máv (1) Mázló_imre (1) Mézeskalács (1) Mór (3) Múzeum (1) Műemlék (1) Műhely (1) Műhold (1) Műholdkép (1) Művészet (4) Na_ez_mi (1) Na_ugye (1) Nagydíj (1) Nagyvas (1) Nanoracer (1) Napirajz (5) Napirajz_ajánló (1) Napja (1) Napló (1) Naptár (1) Narancs (1) Navigáció (4) Ndk (4) Ne_vedd_komolyan (1) Nelsinho (1) Nem_suzuki_még_véletlenül_sem (1) Nepper (2) Netrisk (1) New_york (1) Nirvana (1) Nissan (5) Nissan_patrol (1) Nissan_r34_gtr (1) Niva (2) Nkh (1) No_fear (1) Nonap (10) Nordscheleife (1) Nova (1) Nsx (1) Nuccio_bertone (1) Nyaralás (3) Nyelvhelyesség. (1) Nyertesek (1) Nyirád (2) Nyár (1) Nyári_felkészítés (1) Nyárigumik (1) Nyíregyháza (1) Négyszög (1) Német (3) Német_boxer (1) Németjuhász (1) Németország (1) Némrt (1) Nürburgring (1) Nő (6) Női_sofőr (1) Nőnap (3) Ob (1) Objektív_felelősség (1) Ocsmányiroda (1) Oka (2) Oktató (2) Olajcsere (1) Olasz (4) Oldsmobile (1) Oldtimer (6) Olimpia (2) Olympia (1) Omar_sharif (1) Omega (1) Omg (6) Ommm (1) Onboard (3) Opel (17) Opel_kadett (1) Opel_rekord_p1 (2) Opel_vectra (1) Orfű (1) Orosz (59) Oroszország (2) Orr (3) Orrfű (1) Oszlop (1) Ot_expo (3) P126 (2) P70 (1) P70_coupé (1) Packard (1) Pakisztán (1) Palik (6) Pannonia (1) Pannónia (4) Pantera (1) Para (2) Parking (1) Parkol (1) Parkolas (1) Parkolás (9) Parkolási_díj (1) Parkoló (3) Party (2) Partytajm (1) Partytime (1) Passat (1) Patak (1) Pattex_pisztoly (1) Paul_newman (1) Pc (1) Pc_game (1) Pda (1) Pedrofon (1) Pedálos (2) Penge (1) Penge_verda (1) Peres (1) Pescarolo (1) Peugeot (5) Piaggio (2) Piaggo (1) Pickup (4) Piech (1) Pikes_peak (1) Pimp (1) Pininfarina (3) Piquet (2) Pirelli (1) Piros (1) Piros_autó (1) Pista (1) Plakát (1) Plató (1) Plymouth_fury (2) Plüss (1) Pna (3) Pole (1) Polgárdi (1) Police (2) Polo (2) Polonez (7) Polonez_hét (7) Polski (4) Polski_126 (1) Polski_fiat (2) Pontiac (4) Pontiac_transam (1) Pony (2) Pornó (1) Porsche (21) Porsche_356 (1) Porsche_964 (1) Poszt (1) Pozsony (1) Poén (34) Poéta (1) Pr (1) Praktika (1) Praktikum (2) Premier (1) Profi_sofőr (1) Programajánló (4) Prohun (1) Prokee (4) Prototípus (3) Prémium (2) Pród (1) Psa (1) Pt2 (1) Punto (1) Puttony (1) Pálya (1) Pályzat (1) Pályázat (5) Pára (1) Párizs (1) Párizsi_autószalon (1) Párválasztás (1) Pécs (5) Pénz (1) Póló (5) Quad (1) Quattro (8) Queen (1) Quo (1) R11bigfoot (1) R19 (1) R32 (1) R8 (3) Racer (1) Racing (1) Ragasztópisztoly (1) Raikkonen (2) Rakodás (1) Rakomány (1) Rakéta (1) Ral (1) Rali (7) Rally (25) Rallycross (1) Ram (1) Range (1) Range_rover (4) Rav (1) Rc166 (1) Real_life (1) Redtop (1) Regadó (1) Rejtvény (1) Reklám (7) Rekord (1) Renault (24) Rendorok (3) Rendszám (3) Rendőr (7) Rendőrség (13) Renult (1) Restart (1) Retro (84) Rezső (1) Riposzt (1) Rivolta (1) Road_trip (1) Roadster (1) Robi (1) Robi_55 (2) Robogó (5) Robot (1) Rocko (2) Rocko_autot_vesz (12) Roflmao (1) Roller (1) Rolls (2) Rolls_royce (1) Rolls_royce_silver_shadow (1) Romet (2) Román (1) Románia (4) Roncs (1) Rotakapa (1) Rotoric (1) Rover (1) Royce (2) Rozsda (1) Rs (1) Rs4 (1) Rs6 (2) Rutinpálya (1) Rádió (1) Római_mitológia (1) Rózsaszín (1) Rögzítetlen_rakomány (1) S1 (3) S2 (1) S4 (1) S40 (1) Saab (16) Saab_9000 (9) Saab_support_convoy (1) Sae (1) Safe (1) Safety_area (2) Safety_car (1) Sahara (1) Samara (3) Sandero (1) Santana (1) Sanyi (1) Saturn (1) Saxo (1) Scaglietti (1) Scarabeo (1) Scenic (1) Scorpio (1) Scouty (1) Seat (6) Seat_inca (1) Seat_toledo (1) Sebesség (2) Sebességmérő (1) Segitseg (1) Segítség (1) Sell (1) Senna (1) Shanghai (1) Shelby_cobra (1) Sheryl_crow (1) Shooting (1) Shop (1) Side (1) Silverstone (1) Simca (1) Simon (1) Simson (2) Single_frame (1) Skoda (13) Skoda_120l (1) Sleeper (3) Sm (3) Smart (1) Smp (3) Sofőr (1) Sokol (1) Sombrero (1) Sorompó (1) Sors (1) Spa (1) Spoiler (1) Sport (2) Sportautó (2) Spotting (1) Sprinter (1) Ssangyong (1) Stephen_king (1) Stig_blomqvist (1) Stressz (1) Subaru (4) Sukoró (6) Suna (1) Super (1) Super1600 (1) Suv (1) Suzuki (25) Suzuki_swift (3) Svéd (1) Svédország (1) Swift (8) Sx200 (1) Syrena (1) Szabadság_híd (1) Szekszárd (1) Szemét (1) Szenergy (1) Szerelem (3) Szerelés (32) Szerelő (5) Szerszám (1) Szertartáskocsi (2) Szerviz (3) Szervíz (1) Szex (1) Szimulátor (2) Szingapúr (1) Szivar (1) Szmog (4) Szmogrendelet (1) Szmogriadó (3) Szociautó (4) Szolgálati (1) Szomszéd (2) Szopatás (1) Szopás (1) Szovjet (2) Szovjetunó (1) Szponzor (1) Sztori (1) Sztrájk (1) Sztálin (1) Szupersport (2) Százhalombatta (1) Szín (1) Színes_fémyűjtők (1) Szöveg_nélkül (2) Születésnap (1) Szünetmentes_áramforrás (1) Szőke (2) Szőke_nő (3) Szőkenő (1) Sár (1) Sárvédő_betét (1) Sátor (1) Sávoly (3) Sérvédő (1) Sör (1) Sörnyitó (1) Takarékos (1) Talalkozo (4) Talbot (1) Talmácsi (2) Találkozó (11) Tankolás (2) Tankönyv (1) Tanácsok (4) Targonca (1) Tatra (6) Tatraplan (1) Tavasz (1) Tavria (1) Tc (1) Technika (109) Technológia (1) Teherautó (5) Teljesítménynövelés (1) Terep (2) Terepjáró (3) Terminator (1) Tesla (1) Tesla_roadster (1) Teszt (6) Tetőbox (1) Tie (5) Tifosi (1) Tilos (1) Timo_makinen (1) Tiszta_energia (1) Tlf (1) Tmk (1) Tolvaj (1) Tomnemtom (1) Top (2) Top10 (1) Top_18 (2) Topolino (1) Torta (1) Tortenelem (1) Totalcar (2) Tour (1) Tow (4) Toyota (8) Toyota_2000gt (1) Trabant (46) Trabant_nt (1) Trabant_tramp (1) Trabi (2) Traction_avant (1) Traffipax (1) Trafic (1) Train_surfing (1) Traktor (7) Tramp (5) Transform (1) Transporter (1) Treffen (10) Treffen_5 (2) Treuck (1) Tri (1) Trike (1) Trip (1) Triumph (1) Triumph_tr6 (1) Truck (1) Trueno (1) Tréler (1) Trükk (1) Tucker_torpedo (1) Tuning (15) Turbo (7) Turbodiesel (1) Turbos (1) Turul_gt (1) Tvr (1) Tvr_griffin (1) Type_a (1) Type_b (1) Type_c (1) Tábla (2) Tájékoztató (1) Tájékozódási_verseny (1) Támogatók (1) Tél (9) Téli_gumi (3) Törpeautó (1) Történelem (63) Történet (1) Törvény (1) Törzskönyv (1) Törés (1) Törökország (1) Törölköző (1) Túra (1) Túraautó (1) Tőcsavar (1) Tűz (1) Tűzoltóautó (1) Tűzoltók (1) Tűzoltóság (1) Uaz (2) Ub (1) Ukrán (2) Unimog (1) Ups (1) Ural (1) Uranium_brotherz (1) Urban_legend (1) Usa (6) User (1) Utazás (2) Utcán_láttuk (2) Utánfutó (2) Utángyártott (1) V12 (1) V2 (1) V6 (3) V8 (12) V:3 (366) V:történelem (1) Vadak (1) Vadis (1) Vadveszély (1) Vagyonvédelem (1) Vak (1) Vakond (1) Valencia (1) Van_halen (1) Vanuatu (1) Variomatic (1) Vas (1) Vasar (1) Vasili (1) Vasúr (1) Vasút (2) Vatanen (1) Vaz (1) Vb (2) Velence (6) Velencei_tó (1) Velvet (1) Verda_napok (2) Vers (2) Verseny (6) Versenyautó (5) Versenymotor (2) Verstappen (1) Vespa (1) Veszely (2) Veszprém (1) Vetel (1) Veteran (1) Veterán (37) Veteránautó (1) Vezetés (1) Vezetéstechnika (2) Vfts (1) Vicc (1) Vicces_képek (23) Video (19) Videó (4) Vignale (3) Villamos (1) Villáminterú (1) Villámposzt (1) Világítás (3) Vladimir_nikolic (1) Vodafon (2) Volga (7) Volksvagen (1) Volkswagen (9) Volkswagen_lupo (1) Volpini (1) Volvo (9) Volvo_244 (1) Volvo_760 (1) Volvo_780 (1) Volvo_amazon (1) Volvo_s80 (1) Von_kuenheim (1) Vonat (2) Vontatás (1) Vonulás (1) Vonóhorog (1) Vorsprung_durch_technik (2) Vought_f4u_corsair (1) Vts (1) Vw (12) Vw_bogár (1) Vw_caddy (1) Vw_polo (1) Válaszol (1) Válság (2) Város (1) Vásárlás (2) Vélemény (17) Véletlen (1) Víz (2) W123 (18) W124 (3) W125 (1) W126 (2) W140 (1) W201 (1) Waddafakk (1) Wagonr (1) Waitin (1) Walter_röhrl (1) Wankel (5) Wartburg (5) Watt (1) Wd40 (6) Wd_40 (1) Web (1) Webkamera (1) Weissenkirchen (1) Winkler (1) Wrc (2) Wtcc (1) Wtf (5) X1 (1) X5 (1) Xj (1) Xj13 (1) Xj220 (1) Xm (2) Xp822 (1) Yamaha (3) Yes (1) Youngtimer (14) Youngtimers (1) Z06 (1) Z4 (1) Zaporozec (2) Zaporozsec (1) Zastava (1) Zaz (1) Zaz_965 (1) Zebra (5) Zene (11) Zero_tolerancia (2) Zil (1) Zita (2) Zsa (1) Zseniális_videó (1) Zsesgés (1) Zsolt (1) Zwickau (1) Zöld (3) Zöldkártya (1) Zündapp (1) Zündapp_janus (1) ágnes (1) ágyúgolyófutam (2) állás (1) állófűtés (1) álom (3) álomautó (2) álomgarázs (1) április (1) áprilisi_tréfa (1) átalakítás (1) átvizsgálás (1) átépítés (1) átírás (1) édesded (1) égetés (1) ékszer (1) élmény (1) élő (1) építős (1) érd (2) érdekes (4) érdekesség (43) érzelem (1) étkezés (2) étterem (1) évforduló (2) óra (1) önök_küldték (3) összefogalló (1) összefoglaló (1) összkerék (1) öszvér (1) újdonság (2) újrend (1) újságírás (1) újságíró (1) úszás (1) úszó (1) út (2) útellenőrzés (1) útfelújítás (1) úthiba (2) útszűkület (1) útépítés (1) ügyfél (1) üldözés (2) ülés (1) üzemeltetés (1) őz (1)

Archívum

  • 2011. December (1)
  • 2011. Június (1)
  • 2011. Május (2)
  • 2011. Április (1)
  • 2011. Február (3)
  • 2011. Január (1)
  • 2010. December (3)
  • 2010. November (4)
  • 2010. Október (6)
  • Teljes archívum...