Emlékszem, gyermekkoromban elég hamar túlestem a Mikulás, karácsony, húsvét szentháromság lebuktatásán, de ez szemernyit nem vont le az értékéből. Boldog voltam, mert a szüleim erejükön felül teljesítve, de mindig megoldották, hogy húgommal együtt rengeteg ajándékot kapjunk. A nagybetűs ünnepek sosem múltak el estébe menő Lego-építkezések nélkül. Legfeljebb akkor, ha a villanyvasúttal foglaltuk el éppen a nappali kétharmadát. Ezek mind a mai napig szép, kedves emlékek. Boldog, kiegyensúlyozott gyermekkorom lehetett, egy szerető családban.
Ezért is gondolom fontosnak, hogy segítsünk azokon a gyerekeken, akiknek ez nem adatott meg. A család, a szeretet. És az ajándékok. Mert ahol nincs öröm, ott sivárodik a lélek.
Jó két hónapja a pubra – magam sem tudom miért pont oda – írtam egy posztot. Arról szólt: egy álmos reggelen, hogyan nulláztam le a jobb első 17"-os alu felnimet, a rajta feszülő Michelin Pilot Sporttal egyetemben.

A januári brand new sarc meteorit becsapódásának második lökéshullámát a környezetvédelmi besorolás körül felcsapó vita hullámokat generált. Az a nagy büdös igazság, hogy én tulajdonképpen eredetileg le is sz*rtam ezt az egészet, mert évente tán’ ha egyszer visz az utam – a saját kocsimmal – székes fővárosunk bélrendszerének belső kerületeibe. (Munka ügyben lényegesen gyakrabban, de akkor egy gazdaságos és környezetkímélő, 2.5-ös „csiptuningos” turbo feltöltéses diesel üzemű ún. hobbyterepjáró segít áttörni a városi dzsungelen. Na de kanyarodjunk vissza.)

Ezt a fájdalmas kijelentést egy autófinanszírozásra szakosodott bank alkalmazottjától hallottam. A kijelentés ráadásul nem most hangzott el, hanem már pár évvel ezelőtt. A helyzetet reálisan látó szakemberek már akkor tudták, hogy válság nélkül is hamarosan reformra lesz szükség a finanszírozás oldalon.

A magukat túlvállalók szép lassan észbe kaptak volna, hogy
A bankok mégis csupán a bevételi oldalt és a piacszerzést nézték erősen, mikor egyre szabadabb hitelfelvételi lehetőségekkel kezdték csábítani az embereket. Egy túl hosszú távú hitel esetén - még akkor is, ha nem 0 vagy 10% az önrész - a tőkerész fogyása oly csekély, hogy az alacsony részletek bűvöletében élő tulaj autója előbb értéktelenedik el, mintsem a hitel nagy része visszafizetésre kerülne.
Egy kis történelemi áttekintés szükséges ide. Nem megyünk vissza túl sokat az időben, csak egy tucat évet. Az akkori új autó vásárló 30% önrésszel kellett hogy rendelkezzen és a futamidő maximális hossza is akkoriban változott 60-ról 72 hónapra. A bankok akkor még önszabályozták a piacot, és a félelmeik, nevezzük úgy, kockázataik, akkor még ezeket a maximális futamidőket engedélyezték. Az autó a teljes futamidő alatt tudta fedezni a tartozás mértékét, a kamatok pedig még bő 30% körül jártak!
Az autófinanszírozásban érdekelt bankok aztán szép lassan kezdék lazábbra venni a gyeplőt. Mindenki nagyobb ügyfélkört kívánt magának, ezért egy könnyebb lett a hitelelbírálat, kedvezőbbek a kamatok, hosszabbak a futamidők. Mivel senki sem akart kimaradni az akkor még bombaüzletnek tűnő buliból, egyre jobban egymás alá ígértek. Nyúltak a futamidők mint a rétestészta, és talán még a bankok saját elemzői sem kongatták a vészharangot az egyre kisebb önrészek láttán. Persze a kereskedők is kitanulták a kiskapuk, megszépített ügyféladatok, önrészek manipulációjának művészetét. Dal, móka, kacagás és tejjel-mézzel folyó Kánaánnak tűnt ekkor az üzletág. A 2002-2005 közötti időszak volt a csúcs.
A vég közeledtét jelentette a 0% önrész és 120 hónap egyre nagyobb térhódítása. A pofátlanság csúcsa viszont az volt, hogy
Még egy érdekesség, amit nem lát a kívülálló: A modellválaszték bővülésével és az importőrök nyomására a kereskedőknek egyre több autót kellett raktáron tartaniuk. Mivel erre sok esetben nem volt tőkéjük, (sokszor az ingatlanokon is hitel volt még) itt is banki segítséget kellett igénybe venni. A bankok előre leszerződtek hát velük, mekkora éves hitelkihelyezést vállalnak be, és ennek megfelelően adtak készlethitelt. A készlethitel akár kamatmentes is lehetett, ha a kereskedő kellő mennyiségű üzletkötést vállalt be előre, vagy akár kizárólagosságot ígért az egyik banknak.
Talán lehetne még lefejteni rétegeket a hagymánkról, de ugye ez már eddig is elég büdös?
A cél nem az volt ezzel az írással sem, hogy kinyomozzuk ki a bűnös abban, hogy ez lett a helyzet. Inkább csak az összefüggésekre kívántam némi rálátással szolgálni.
Kovács István vagyok, 48 éves, budapesti lakos, fogalkozásom: szobafestő-mázoló. A szakmunkásvizsgám megszerzése után azonnal, 18 évesen elkezdtem dolgozni. Gondolom kell a pénz a házhoz, én már réges-rég boldog családban, takaros kis házban élek, mire osztálytársaim elvégzik az egyetemet.
Három évnyi munka után, 1982-ben, családom anyagi segítségével sikerült vennem egy Volkswagen Passat kombi típusú gépjárművet. Úgy gondoltam, ez most nagy pénz egy új autóra, de később visszahozza árát, sokszorosan, hiszen sok vödör befér, a tetőn kényelmesen elfér a létra, és Józsi, a munkatársam is jöhet velem, hétvégén pedig mátkámmal tudunk messzire kirándulni, és vidéken is tudok munkát vállalni.
Telt-múlt az idő, született két csodálatos gyermekem, megnyíltak a határok, utaztunk sokfelé, dolgoztam mindenféle házon, de két dolog változatlan volt: a munkám és az én Passatom. Sanyihoz a lelkiismertes szerelőmhöz vittem mindig, ez nekem munkaeszköz kéremszépen, nem romolhat el.
Kirándultunk párommal, miután a rokonok meghívtak egyszer még Amerikába is eljutottunk a gyerekekkel, ott láttam egy fura autót, az eleje teljesen autószerű volt, de hátul nyitott platója volt, azt mondták rá a helyiek, hogy
Aztán tavaly olvastam, hogy 2009 őszétől nem hajthatok be a belvárosba a kis autómmal, mert anno sárga matricát kapott. Idén nyáron olvastam, hogy a 10 év feletti autókat évente kell majd műszakiztatni, ami nekem egy munkanap kiesést jelent. Nem értettem miért van ez, hiszen sose volt baja az autónak, no, de ha nem hát nem, lecseréljük, úgyis most lesz megint szezon, elég sokan jelezték Terézvárosból, hogy újrafestetnék a lakást, nagyon meg voltak elégedve velem. Egyik alkalommal egy autókereskedést festettünk ki, hátul láttam egy ilyen platós autót, közelebbről is megvizslattam, zöldamtricás volt, megkérdeztem hát tulajt mennyibe kerülne. Négy éves volt, nagyon nem akarták elvinni. Feleségemmel osztottunk-szoroztunk, ha hitelt veszünk fel, akkor mire épp tízéves lesz az autó, vissza tudjuk fizetni. Legyen, bólintottunk rá, még dízel is, kevesebbet is fog foygasztani, na meg osztálytalálkozón mondta Béla, hogy ő kamionozik, tud olcsón szerezni a határ mellől gázolajat.
Dárágám örült, hogy a munkám megmarad, én örültem, hogy egy ilyen csodát vezethetek, mindenkire mosolyoghatok belőle.
A héten a kezembe akadt az Újbuda című újság, mondhatni Local News, és a címlapján ezt láttam:
Akit érdekel, Újbuda honlapján szintén megtalálható (pdf, 2,5 mega). Nos, igen, jól látjuk.
Erre csak egy régi viccet tudok reagálni, amit ismerősöm blogjában olvastam: Kurva nagy dugó van a BAH-csomópontnál, it's too much to Händel.
És hogy mit is jelent a BAH? Nem árulom el. :)
KE-Jetronic. Aki tudja mit jelent ez, kérem ne olvasson tovább, tudja a végkifejletet. A többiek olvassanak bátran tovább.
Múltkor már megírtam körülbelül mi alapján választunk autót. Lévén, hogy autóvásárlás előtt állok, lehetőségem nyílik feltérképezni az online terepet.
intermezzo: létezik 5-800 000 forintos autó? Lehet, hogy én vagyok beszűkült, vagy tényleg ennyire gyatra a piac? Mert hát mit kaphatunk ennyi pénzért: a 300 000-es kategória jobb állapotú, valóban megkímélt egyedeit, vagy a bűvős 1 000 000-s kategória alját, a leharcolt példányokat.
Tehát, van extra élet az 5-800 ezres sáv környékén?
Prokee is ecsetelt már egy autóvásárlási lehetőséget. Na de nézzük, hol kutathatunk álmaink autója után, nézzük meg, a szoba melegéből a gép előtt ülve hol találhatunk magunknak autót. Irány a terep, lássuk mit adhat nekünk a net, azaz a használtautó.hu, a mobile24.hu, a mobile.de, az expressz.hu a vezess.hu és a weltauto. Vigyázat, hosszú lesz!
Mint tudni lehet, éppen autóvásárlás közepén vagyok. Pont abban a helyzetben vagyok, hogy nincs pénzem arra, amit szeretnék. Két opció van: kölcsönt veszek fel, vagy az történik, amit teszek: várok, gyűjtögetek pénzt. Sose szerettem a hitelt, nem látom értelmét, inkább megoldom házon belül, kölcsönkérek barátoktól, imkább őket, mintsem a bankárokat etessem. A bankok jogilag legálisan adnak uzsorakamatot magas THM-et, és ezt teljesen normálisnak gondolják egyesek. Egyetlen dologra tudom elképzelni, hogy hitelt vegyek fel: ingatlan vásárlása. Autóra végképp nem vennék fel hitelt, ha arra nem vagyok képes, hogy a vételárat kifizessem, akkor hogyan, miből fogom fenntartani az autót? Pláne ha mellette ott a hitel. De lehet ezzel a véleménnyel csak én vagyok egyedül, nézzük meg mások hogyan állnak hozzá. Erre tökéleetsen alkalmas a múlt vasárnapi (2009 január 25.) Napló riport. Értelemszerűen csak az autós vonatkozású részével fogok foglalkozni.
Elsőként azt szeretném leszögezni, nem szabad könnyűelműen ítélkezni hogy az a marha minek ugrott bele, mivel két eshetőség van fent. Az egyik hogy az árfolyamingadozás miatt ugrott meg a törlesztő részlete, és ezen bukott. Egyszer fent, most lent. (Természetesen minden hiteles ennek a csoportnak a tagjaként értelemzi magát.) A másik orrba-szájba hitelt vesz fel, a mikrótól elkezdve a karácsonyi ajándékon át (unokáink is nyögni fogják), az
Jöjjenk a konkrét esetek. Vagyis nem. Nem a taxisokkal kezdeném, nem szeretném ha a téma végeláthatatlan anyázásba fajulna. Mondom
Tehát Terike. Terike ül bamba arccal, és nem esik le neki hogy hülye. Mit akar azzal elérni hogy halasztja a fizetést? Meddig akarná? előrelátóan kell gondolkodni kérem. Számold meg a pénzed, számold ki, mennyit bírsz. Mert töbet fogsz visszafizetni. Annális többet. Most számold meg mégegyszer. Ha harmadjáráa is pozitív a mérleg, akkor gondolkozhatsz a hitelen.
Terike, mint az állatorvosi ló? Neeem kérem, ez egy másik állat. A szamár. Hitelben úszik a lakás, ezekután hitelre vesz egy autót, és
Attilát viszont nem értem. Mi lehet az az autó, ami hétmillió forintba kerül, és nem tudja eladni? Hétmillió az egy idősebb felsőkategóriás de az hitelválság ide vagy oda, de az tartja az árát, mint Szabad-szobor olajágat. A másik opció hogy egy új, középkategóriát vett, na de az kinek lenne az álmai autója? Ahhoz legalább 5 évig kell arra vágyakozni hogy igazán álmai autója legyen, ahhoz valami különlegesnek kell lennie. Sehogy se áll össze a kép.
Viszont az jogos, teljesen jó hozzáállás. Vigye a bank, az ő érdeke hogy a pénzt visszaszerezze.
Az viszont borzalmas, ami ennek hatására történik. Az egyik dolog ami szemebeötlött, hogy szaporodnak a rablások, erre a zsarufika hívta fel rá a figyelmemet, feltehetően a válság miatt eladósott emberek vetemedhetnek erre. De nem csak ebben nyilvánul meg a morális süllyedés, hanem olyan esetben is, ahol késelésbe torkollik a hitel miatti veszkedés.
Szóval nagyon érdemes elgondolkodni mire van pénzünk, és mire nem. Ha kell, adjunk fel valamit, nem szégyen időben visszamondani, mint sem magunkat büszkének csak mutatva belebukni.
Pozitívan az autóvásárlás előtt állók járhatnak, rengeteg, lenyomott árú, hitelből visszavett autót látni a piacon. Kedvező azoknak, akik összekuporgattak némi pénzmagot hogy autót vegyenek, és már csak egy kevés hiányzott az álomhoz, így ezt vagy egy újabb modellt tudnak megengedni maguknak.
Persze csak ésszel, ne dőljünk be olyanoknak, mint az alábbi hirdetés (a linkért kössz Botkának!):
És akkor még pár hónapja röhögtünk a felnihitelen...
Következzen hát a mai utolsó, WD40-nel foglalkozó postunk.
A WD40-et autókhoz nagyon sok mindenre használhatjuk, na de lássuk, mire lehet opciókat láthatunk máshol
Lowtyo: Én még gulyásba is teszek kicsit. Komolyan mondom, megoldódna minden gebasz a földön, ha lenne mindenkinek egy flakon WD40-e.Valamelyik nap azon vettem észre magam a Baumaxban, hogy állok a polc előtt és nézegetem a WD40-es flakont. Fasz se tudja miért, nem is azért mentem, csak álltam ott és néztem.
Szét vagyok kicsit csúszva.
Egy meg nem nevezett tagunk szerint: Egyszer befújtam, felállt. Tényleg csodaszer.
Más szerint: Ha nagyon cizellált lelki állapotban vagy, picit fújsz a nyelved alá, oszt annyi.
Epilepsziás rohamkor is csak kicsit fújsz az orrodba.
Már jó.
Természtesen promóciós ajnádékokat is készít a cég, így lehetséges, hogy van WD40 esernyő (természetes, hiszen vízlepergető) és WD40 bögre.
Itt van minden erő, izom,
minden reggel
És persze zenehallgatásra is jó, itt van pár változat a WD40 rádióból.
Ha már nagyon megszerettük, hordhatjuk a pólónkon is.
Természetesen mi is használjuk, jó autó elképzelhetetlen nélküle, lásd a Sanyi által fellelt Mad Max, ha jól megfigyeljük, ott van a képek közt. Valamint prokee is hasznát vette Hamilton balszerencsés kalandja utáni talpraálíltásban.
A Mercedes igazából WD140-est autót épített.
A földrészeket WD40-nel bekent änäl ättäckerrel választották szét. Így készült pl. Anglia.
Írország meg száraz AA-val.
És ne felejtsük el, mindjárt itt a karácsony, mit kaphatna egy férfiember ajándékba? Kávét, nyakkendőt? A választ mindenki tudja:
* (8) *** (1) 0_ajtó (1) 1.1 (2) 1.3 (1) 100 (2) 105l (3) 112 (1) 125 (1) 126p (2) 1_2_4_5_3 (5) 200 (1) 2010 (2) 2cv (3) 300d (1) 300te (2) 308 (1) 1989 (1) 2008 (2) 2009 (1) 2800 (3) 300c (1) 356 (1) 3ajtó (1) 4wd (1) 4x4 (1) 5 (1) 57s (1) 5ajtó (1) 5cv (1) 80 (3) 626 (2) 635csi (1) 815 (1) 88mph (1) 9000 (3) 90_es_évek (1) ? (1) A112 (1) A_hét_szerszáma (5) Abarth (2) Ablaktörlő (1) Abroncs (2) Abszurd (9) Abszurdisztán (7) Acea (1) Acura (1) Adler (1) Advert (1) Adásvételi (1) Adásvételi_szerződés (1) Adócsalás (1) Ae86 (1) Aerovette (1) Af_almok (13) Air (1) Airbag (1) Aixam (1) Ajtó (1) Ajándék (2) Ajánló (1) Akali (1) Aktatologató (1) Alagút (1) Alapjárat (1) Albea (1) Alfa (2) Alfa_gtv (1) Alfa_rome (1) Alfa_romeo (5) Alfa_romeo_giulia (1) Alfa_romeo_sz (1) Alkatrész (4) Alkohol (1) Alonso (1) Alázás (1) Amc_eagle (1) Amerika (13) Ami (1) André_citroen (1) Angol (2) Animáció (1) Antenna (1) Anton (1) Anyád (1) Aphicar (1) Api (1) Apparát (1) Aprilia (1) Arab (2) Arany (1) Ariel (1) Art (1) Ascii (1) Aston (1) Aston_martin (1) Aston_martin_vanquish (1) Astra (2) Attila (1) Audi (48) Audi_80 (1) Audi_90 (9) Audi_coupe (1) Audi_kx (1) Audio (1) Aukció (1) Ausztria (1) Auto (18) Autobianchi (2) Autobianchi_bianchina (1) Autobianci (1) Autobuzi (1) Autobuzik (13) Autofilia (29) Automata (1) Autó (338) Autóbontó (1) Autóbuzi (3) Autódoktor (2) Autóeladás (2) Autófila (1) Autófilia (1) Autófíl (1) Autófília (38) Autófília_egyesület (1) Autófília_flotta (13) Autógyár (4) Autóhitel (1) Autók (3) Autóleszbi (2) Autólopás (1) Autómosó (1) Autónepper (3) Autónánia (4) Autópálya (13) Autópályamatrica (1) Autós_üldözés (1) Autósbolt (1) Autósiskola (1) Autószerelés (6) Autótépítés (1) Autóverseny (5) Autóversenyzők (1) Autóvásárlás (50) Autóápolás (4) Avia (1) Awo (1) Ax (2) Ayrton_senna (1) Babetta (1) Bach (1) Bagó (1) Bajnokság (1) Baki (1) Balaton (2) Balatonakali (2) Balatonfüred (1) Baleset (64) Balesetmegelőzés (5) Balesetveszély (1) Bambi (1) Bandini (1) Bank (1) Barkas (1) Barkács (4) Baromállat (94) Bartoletti (1) Bat (1) Bbb (10) Bbb1 (1) Bbb10 (1) Bbb2 (1) Bbb3 (1) Bbb4 (1) Bbb5 (1) Bbb6 (1) Bbb7 (1) Bbb8 (2) Beetle (1) Beharangozó (3) Belmondo (1) Belsoseg (3) Belső_sáv (1) Belsőség (3) Belterj (1) Belőség (1) Bemutató (1) Benelli_sei (1) Bentley (2) Benz (19) Benzin (6) Benzincsap (1) Benzinkút (2) Bergpreis (1) Berva (1) Beszámoló (4) Betti (1) Betétlap (2) Betűvágás (1) Beállítás (1) Bicikli (1) Biciklilopás (1) Bigfoot (1) Birotor (1) Biztonság (1) Biztonsági_öv (10) Biztosítás (6) Biztosító (7) Biztosítóváltás (1) Bkv (3) Blog (7) Blogger (1) Bmw (37) Bmw_2002 (1) Bmw_e24 (1) Bmw_e34_m5 (1) Bmw_e9 (1) Bocs (2) Bogar (1) Bogár (6) Boibo (1) Bolha (1) Bolond (1) Bontó (3) Borzalom (1) Botrány (1) Boxer (1) Boxster (1) Boyracer (2) Brake (1) Brembo (1) Bridgestone (1) Bringa (1) Brit (1) Brit_versenyzöld (1) British_racing_green (1) Brm (1) Broaf (1) Bruce_willis (1) Bttf (6) Budapest (11) Bug (1) Bugatti (2) Buick (2) Buick_riviera (1) Bukás (1) Bukócső (1) Bukósisak (1) Bunkó (1) Burnout (1) Busz (3) Buszmegálló (1) Buszok (1) Buta_kávézó_libák_a_pult_mögött_fénymásolót_beleznek (1) Button (3) Buék (1) Bverekedés (1) Bx (3) Bálint_gazda (1) Bárhol (10) Bármikor (10) Bármivel (10) Bárány (1) Béka (1) Béla (1) Béna (1) Béna_tuning (1) Bírság (1) Börze (2) Búcsú (1) Bútor (1) Büfé (1) Büntetés (1) Bürokrácia (1) Bürökrácia (1) Cabrio (2) Cadillac (3) Café_racer (1) Camaro (1) Camptourist (1) Camry (1) Capri (1) Carens (1) Cbx (1) Cc (1) Cdi (1) Ceed (1) Celeb (1) Chapron (1) Cherokee (2) Cherry (1) Chevroelt_camarro (1) Chevrolet (7) Chicks_on_wheels (1) Chiptuning (1) Christine (2) Chrysler (3) Ciao (1) Cigi (1) Citroen (22) Citroen_2cv (1) Citroen_bx (1) Citroen_hét (15) Citroen_találkozó (1) Civic (2) Classic (2) Clio (7) Co2 (1) Cockpit (1) Communism (1) Cooper (1) Corbijn (1) Corsa (2) Corvette (4) Corvette_stingray (2) Cosmo (2) Cosworth (1) Countach (1) Coupe (2) Coupé (1) Crash (3) Csacsi (1) Csajka (2) Csajok (6) Csak_visat_ne (1) Csavar (1) Csavarfaló (1) Cseh (1) Csempe (1) Csendőr (1) Csepel (3) Csettegő (1) Csevej (1) Csikos_zsolt_en_veled_sirok (1) Csikós (3) Csikós_tribute (1) Csillag_villás (1) Csináld_magad (1) Csirke (2) Csorna (1) Csárda (1) Csónak (1) Csőd (1) Csőtörés (1) Cucu (6) Cult (1) Customizer (1) Cx (3) Cétait (1) Címlaplány (1) D50 (1) Dacia (3) Daewoo (2) Daf66 (1) Daihatsu_charade (1) Dakar (1) Dal (1) Danuvia (1) Daru (1) Daráló (1) Datsun (2) Dawoo (1) Dci (3) De (1) Death_race (1) Debrecensjo (31) Defekt (2) Delahaye (1) Delorean (16) Delorean_nap (11) Delta (1) Demszky (1) Design (3) Designpumpa (1) Devil (1) Diamond (1) Diesel (5) Dilemma (2) Dinnye (1) Divat (6) Diy (1) Dm (1) Dmc (14) Dmc_12 (14) Dodge (1) Dodge_challanger (1) Dodge_superbee (1) Door (1) Dorifto_time (1) Douglas (1) Drag (1) Drag_race (1) Drfit (1) Drift (17) Driving (1) Ds (1) Dubai (2) Duct_tape (1) Dugnám (1) Dugó (4) Dugódíj (1) Dugókulcs (1) Dukkó (1) Duramax (1) Dutra (1) Dyane (1) Dárenbéz (1) Dél_afrika (1) Dízel (4) Dühöngő (1) E30 (2) E32 (2) E34 (1) E85 (1) Economy (1) Ede (1) Egy_nehéz_nap_margójára (1) Egyesület (1) Egymillió (1) Egzotikus (47) Egér (1) Eisenach (1) Elado (2) Eladás (2) Eladó (2) Elektromos (1) Elektromos_ablak (1) Elfuserált_autós_tárgyak (1) Ellenőrzés (1) Ellopták (2) Elmebeteg (1) Elmélkedés (1) Elégtelen (1) Előzetes (1) Előzés (1) Emelő (1) Emlék (1) Englishrussia (2) Engstler (1) Ennstal (1) Erdély (1) Eredetvizsga (1) Eredményhirdetés (1) Ergonomia (1) Ergonómia (1) Ermini (1) Escort (1) Espargaró (1) Esélyegyenlőség (1) Eső (1) Etanol (2) Etz (1) Eu (2) Eunos (1) Euro2 (1) Európa (1) Exo (1) Exotic (4) Explorer (1) Extrém (1) Ez (1) Ezeröcsi (1) F1 (12) Fa (1) Fabula (1) Facel_vega (1) Fagy (1) Fakitermelés (1) Fakitermelő (1) Fakk (1) Fal (1) Faszparaszt (1) Feelgood (1) Fegyver (1) Felicia (1) Felkészítés (1) Felkészülés (1) Felni (3) Felnihitel (1) Feri (1) Ferjáncz_attila (5) Ferrari (27) Ferrari_288_gto (1) Ferrari_365 (1) Ferrari_testarossa (1) Ferves_ranger (1) Festés (1) Fia_wtcc (1) Fiaa (1) Fiat (16) Fiat_131 (1) Fiat_500 (2) Fiat_coupe (1) Fiesta (1) Filia_expressz (1) Filia_pub (2) Film (7) Filmajánló (1) Filo (1) Finn (2) Flame (1) Flash (1) Flex (2) Florida (1) Fogyasztás (1) Fohasz (1) Ford (13) Ford_bronco (1) Ford_escort (2) Ford_f150 (1) Ford_gt40 (1) Ford_mustang (1) Ford_thunderbird (3) Forester (1) Forgalmi (1) Forgalmi_dugó (1) Forma1 (18) Formula (1) Formula1 (14) Fos (1) Fotó (13) Fotók (3) Fotópályázat (7) France (1) Francia (6) Frankfurt (1) Frua (1) Fso (8) Fuck (1) Fug (1) Fun (2) Furcsa (2) Furgon (1) Fék (2) Féktárcsa (1) Fénykép (1) Fényszóró (1) Férfiak_női_robogón (1) Fúvóka (1) Függőség (1) Függőség_napja (3) Főtengely (1) Főzés (1) Fűnyíró (1) Fűtés (1) Gagyi (1) Galant (1) Galéria (1) Game (1) Garázs (7) Gaz (4) Gaz_13_csajka (1) Gaz_14 (2) Gear (2) General (1) Generali (1) Gengszter (1) Geo (1) George_clooney (1) Gergo (1) Getaway (1) Giorgetto_giugiaro (1) Giulia (1) Gm (3) Goggomobil (1) Gokart (5) Gokart_maraton (4) Golf (6) Gondolatpornó (7) Goodwood (1) Google (2) Google_earth (1) Google_maps (2) Gps (3) Grafitember (1) Grand (1) Grand_cherooke (1) Grifo (1) Grobming (1) Gs (2) Gs500e (1) Gt3 (1) Gt40 (1) Gta (1) Gti (3) Gto (2) Gubanc (1) Gumball (1) Gumi (10) Gumiabroncs (1) Gyalogos (4) Gyerek (2) Gyereknap (3) Gyerekotthon (2) Gyerekülés (1) Gyermek (1) Gyermeknap (1) Gyermekotthon (2) Gyertyahézag (1) Gyorshajtás (1) Gyorsulás (4) Gyumolcs (1) Gyári (1) Gyíkpacal (5) Gyógyszer (1) Gyógyszer_és_vezetés (1) Gyökér (1) Gáz (1) Gázolaj (1) Gödör (1) H_van (1) Hacsiroku (1) Haditechnika (1) Hadsereg (1) Halle_berry (1) Hamilton (6) Hang (1) Hannu_mikkola (1) Happy_birthday (1) Hardcore (1) Hardtop (1) Harley (2) Hasonmás (1) Használtautó (6) Hatvan (1) Havasi_poloska (1) Hazafelé (1) Hellókarácsony (5) Help (1) Henkölés (2) Hi_fi (1) Hiba (1) Hinta (1) Hip (2) Hirdetás (1) Hirdetés (1) History (1) Hitel (2) Homlokrakodó (1) Honda (8) Honda_crx (1) Honda_hr_v (1) Honda_prelude (1) Horch (1) Horex (1) Horror (1) Hullaszállító (2) Hulot_úr_közlekedik (1) Hummer (1) Hungaroring (2) Hungária (1) Hycomat (1) Háromkerék (1) Háromszög (1) Hátizsák (1) Hátsólámpa (1) Hátsólámpafétis (1) Házi_teszt (1) Hétüléses (1) Híd (1) Hír (1) Hírek (1) Hó (5) Hóhelyzet (1) Hókotró (1) Hólánc (1) Hölgyek (6) Hülye (2) Hülye_autószerelő (1) Hülye_blogger (2) Hülye_bürokraták (1) Hülye_találmány (1) Hülye_videó (1) Hülyepécsiek (1) Hülyeség (1) Hülyevoltam (1) Hülyeállat (39) Hűtött (1) Iacocca (1) Iannone (1) Ibiza (1) Iconx (1) Idióta (15) Idióta_kép (1) Időjárás (1) Időmérő (1) Időutazás (1) Ifa (1) Igazoltatás (1) Igen (1) Ignis (1) Ikarus (4) Ikarus_55 (1) Ilferro (1) Imcdb (1) Impreza (1) Indai (1) Indain (1) Indavideo (2) Indavideó_pályázat (1) Index (2) Indexvideó (1) India (1) Infiniti (1) Ingolstadt (1) Initial_drifters (2) Inkognitó (1) Inkognitó_teszt (2) Insignia (1) Interjú (1) Interlagos (1) Internet (1) Ipk (1) Iq (1) Irmscher (1) Irodalom (2) Irónia (1) Iskola (1) Isle_of_man (1) Ismeretlen (1) Iso (2) It (1) Itália (1) Jacques_tati (1) Jaguar (3) James_dean (1) Janus (1) Japán (6) Jatek (1) Javítás (3) Jawa (5) Jazz (1) Jeep (2) Jeep_grand_cherokee (4) Jetta (1) Jimny (2) Jobbkormány (3) Jobbra_tarts (1) Jogosítvány (5) Jogsi (2) Jogszabály_változás (1) John_delorean (1) Jozsi (1) Juke (1) Junkers (1) Jurij (1) Jzd (1) Járműkezelés (1) Járőr (1) Játék (24) Józsijobbantudja (1) Jövő (3) K70 (1) K_jetronic (1) Kabrio (2) Kabrió (3) Kacsa (2) Kadett (1) Kadett_d (1) Kaja (2) Kalasnyikov (1) Kamera (3) Kamion (3) Kampány (1) Kamu (1) Kaptuk (1) Kapálógép (1) Karbantartás (5) Karburátor (2) Kardán (1) Karmann_ghia (1) Karosa (1) Kasztni (1) Kawasaki (2) Kazah (1) Kazetta (1) Kemping (2) Ken_block (2) Kendács (8) Kenworth_w900 (1) Kert (1) Kerékcsere (3) Kerékkulcs (1) Kerékpár (5) Keverékcsavar (1) Kgfb (7) Kgst (8) Kgst_party (1) Kia (2) Kicsi (2) Kihívás (1) Kijev (1) Kipufogó (6) Kiraly (1) Kirándulás (2) Kisautó (1) Kisebbségi_komplexus (1) Kislany (1) Kismotor (1) Kistraktor (2) Kitt (1) Kiállítás (4) Klipek (1) Klíma (1) Knight_rider (2) Kombi (3) Komment (1) Kommentek (1) Kompresszor (1) Kondorosi_ferenc (1) Konzumidióta (1) Korekt (1) Kraz (1) Kresz (36) Krokodil (1) Krova (1) Ktm (1) Kultúra (3) Kunmadaras (1) Kuplung (1) Kutya (2) Kuzaj (1) Kvm_switch (1) Káosz (1) Kárbejelentő (2) Kárpit (2) Kátyu (1) Kátyú (2) Kávédaráló (1) Kéklámpa (1) Kényelem (2) Kép (3) Képvicc (1) Kérdés (1) Kétfélix (1) Kétkerék (8) Kétütem (1) Kétütemű (2) Kína (1) Kínai (1) Kísérlet (1) Kókány (1) Köcsög (2) Ködlámpa (2) Könyv (3) Körforgalom (2) Környezetvédelem (9) Kötelező (2) Kötelező_biztosítás (1) Kötelező_felszerelés (1) Közhasznú (1) Közlekedés (86) Közlekedésbiztonság (73) Közlekedési_lámpa (1) Közlekedési_morál (1) Közlekedési_tábla (2) Közlemény (2) Központi (1) Közélet (10) Középmotor (1) Közút (1) Közútkezelő (1) La_fontaine (1) Laci! (1) Lada (25) Lada_samara (1) Laguna_seca (1) Lakóautó (2) Lakótelep (1) Lambo (1) Lamborghini (11) Lancia (8) Lancia_delta (1) Landolunk (1) Lanos (1) Lazarenko (1) Le (3) Left (1) Legjobb (1) Lego (1) Lengyel (10) Leszek (1) Levegő_munkacsoport (1) Levin (1) Levél (2) Lexmond (1) Leyland (1) Leállósáv (1) Liana (2) Liberty (1) Limuzin (1) Lincoln (1) Lincoln_continental (1) Linea (1) Litván (1) Live (3) Lm002 (1) Lna (1) Loeb (1) Logitech (1) Lol (90) Lomtalanítás (1) Lopás (1) Lopásgátlás (1) Lotus (1) Low_rider (1) Lowtyo (2) Lowtyó (1) Lpg (1) Lsd (1) Luis_de_funes (1) Lutz (1) Luxus (3) Láma (1) Lámpa (1) Lámák (1) Lánghegesztő (1) Lánglovagok (6) Lányok (1) Láthatósági_mellény (1) Látni_és_látszani (1) Léghűtés (1) Légszűrő (2) Lóerő (3) M0 (7) M24 (1) M3 (6) M35 (2) M6 (4) Mad_max (1) Made_in_china (1) Maga_nem_normalis (1) Magyar (3) Magyarhertelend (2) Magyarisztán (2) Mahindra (2) Managertoys (2) Mankó (1) Mans (3) Manta_mirage (1) Manx (1) Maps (1) Maranello (1) Marathon (1) Maria_bello (1) Mariapocs (1) Marketing (1) Martini (1) Maruti (3) Maróti (2) Maserati (1) Massa (1) Maszek (2) Matchbox (4) Matra (1) Matrica (1) Maybach (1) Maz (2) Maz_7907 (1) Mazda (29) Mazda_626 (1) Mazda_626_gt (2) Mazda_eunos_cosmo (1) Mazda_mps (1) Mazda_rx7 (1) Mb (1) Mclaren (7) Medve (1) Meet (1) Megalol (1) Megane (1) Megfordulás (1) Megállás (1) Mehari (1) Melkus (1) Melyiket (1) Mentők (1) Mercedes (43) Mercedes_190 (1) Mercedes_benz (4) Mercedes_benz_c111 (1) Mercedes_találkozó (1) Mercedes_w124 (1) Mercedes_w126 (1) Mercedesbenz (26) Mese (1) Metro (1) Metró (1) Mg_tf (1) Miata (2) Michelin (2) Microcars (1) Miklós_ideges (1) Miklós_megmondja (1) Mikulás (3) Mitshubishi_galant (1) Mitsubishi (4) Mkkp (1) Mohr (1) Monza (1) Moped (1) Mopedautó (1) Moretti (1) Morgan_3_wheeler (1) Moszkvics (3) Moto_gp (1) Motogp (3) Motor (33) Motorblokk (1) Motorcsere (1) Motorkerékpár (22) Motorolaj (2) Motoros (1) Motors (1) Motorverseny (1) Motronic (1) Movie (1) Mozgássérült (1) Mozi (2) Muhaha (3) Multicar (1) Munkagép (1) Murcielago (1) Mustang (1) Mx5 (1) Mz (1) Május_1 (5) Márkaszervíz (1) Másolás (1) Máv (1) Mázló_imre (1) Mézeskalács (1) Mór (3) Múzeum (1) Műemlék (1) Műhely (1) Műhold (1) Műholdkép (1) Művészet (4) Na_ez_mi (1) Na_ugye (1) Nagydíj (1) Nagyvas (1) Nanoracer (1) Napirajz (5) Napirajz_ajánló (1) Napja (1) Napló (1) Naptár (1) Narancs (1) Navigáció (4) Ndk (4) Ne_vedd_komolyan (1) Nelsinho (1) Nem_suzuki_még_véletlenül_sem (1) Nepper (2) Netrisk (1) New_york (1) Nirvana (1) Nissan (5) Nissan_patrol (1) Nissan_r34_gtr (1) Niva (2) Nkh (1) No_fear (1) Nonap (10) Nordscheleife (1) Nova (1) Nsx (1) Nuccio_bertone (1) Nyaralás (3) Nyelvhelyesség. (1) Nyertesek (1) Nyirád (2) Nyár (1) Nyári_felkészítés (1) Nyárigumik (1) Nyíregyháza (1) Négyszög (1) Német (3) Német_boxer (1) Németjuhász (1) Németország (1) Némrt (1) Nürburgring (1) Nő (6) Női_sofőr (1) Nőnap (3) Ob (1) Objektív_felelősség (1) Ocsmányiroda (1) Oka (2) Oktató (2) Olajcsere (1) Olasz (4) Oldsmobile (1) Oldtimer (6) Olimpia (2) Olympia (1) Omar_sharif (1) Omega (1) Omg (6) Ommm (1) Onboard (3) Opel (17) Opel_kadett (1) Opel_rekord_p1 (2) Opel_vectra (1) Orfű (1) Orosz (59) Oroszország (2) Orr (3) Orrfű (1) Oszlop (1) Ot_expo (3) P126 (2) P70 (1) P70_coupé (1) Packard (1) Pakisztán (1) Palik (6) Pannonia (1) Pannónia (4) Pantera (1) Para (2) Parking (1) Parkol (1) Parkolas (1) Parkolás (9) Parkolási_díj (1) Parkoló (3) Party (2) Partytajm (1) Partytime (1) Passat (1) Patak (1) Pattex_pisztoly (1) Paul_newman (1) Pc (1) Pc_game (1) Pda (1) Pedrofon (1) Pedálos (2) Penge (1) Penge_verda (1) Peres (1) Pescarolo (1) Peugeot (5) Piaggio (2) Piaggo (1) Pickup (4) Piech (1) Pikes_peak (1) Pimp (1) Pininfarina (3) Piquet (2) Pirelli (1) Piros (1) Piros_autó (1) Pista (1) Plakát (1) Plató (1) Plymouth_fury (2) Plüss (1) Pna (3) Pole (1) Polgárdi (1) Police (2) Polo (2) Polonez (7) Polonez_hét (7) Polski (4) Polski_126 (1) Polski_fiat (2) Pontiac (4) Pontiac_transam (1) Pony (2) Pornó (1) Porsche (21) Porsche_356 (1) Porsche_964 (1) Poszt (1) Pozsony (1) Poén (34) Poéta (1) Pr (1) Praktika (1) Praktikum (2) Premier (1) Profi_sofőr (1) Programajánló (4) Prohun (1) Prokee (4) Prototípus (3) Prémium (2) Pród (1) Psa (1) Pt2 (1) Punto (1) Puttony (1) Pálya (1) Pályzat (1) Pályázat (5) Pára (1) Párizs (1) Párizsi_autószalon (1) Párválasztás (1) Pécs (5) Pénz (1) Póló (5) Quad (1) Quattro (8) Queen (1) Quo (1) R11bigfoot (1) R19 (1) R32 (1) R8 (3) Racer (1) Racing (1) Ragasztópisztoly (1) Raikkonen (2) Rakodás (1) Rakomány (1) Rakéta (1) Ral (1) Rali (7) Rally (25) Rallycross (1) Ram (1) Range (1) Range_rover (4) Rav (1) Rc166 (1) Real_life (1) Redtop (1) Regadó (1) Rejtvény (1) Reklám (7) Rekord (1) Renault (24) Rendorok (3) Rendszám (3) Rendőr (7) Rendőrség (13) Renult (1) Restart (1) Retro (84) Rezső (1) Riposzt (1) Rivolta (1) Road_trip (1) Roadster (1) Robi (1) Robi_55 (2) Robogó (5) Robot (1) Rocko (2) Rocko_autot_vesz (12) Roflmao (1) Roller (1) Rolls (2) Rolls_royce (1) Rolls_royce_silver_shadow (1) Romet (2) Román (1) Románia (4) Roncs (1) Rotakapa (1) Rotoric (1) Rover (1) Royce (2) Rozsda (1) Rs (1) Rs4 (1) Rs6 (2) Rutinpálya (1) Rádió (1) Római_mitológia (1) Rózsaszín (1) Rögzítetlen_rakomány (1) S1 (3) S2 (1) S4 (1) S40 (1) Saab (16) Saab_9000 (9) Saab_support_convoy (1) Sae (1) Safe (1) Safety_area (2) Safety_car (1) Sahara (1) Samara (3) Sandero (1) Santana (1) Sanyi (1) Saturn (1) Saxo (1) Scaglietti (1) Scarabeo (1) Scenic (1) Scorpio (1) Scouty (1) Seat (6) Seat_inca (1) Seat_toledo (1) Sebesség (2) Sebességmérő (1) Segitseg (1) Segítség (1) Sell (1) Senna (1) Shanghai (1) Shelby_cobra (1) Sheryl_crow (1) Shooting (1) Shop (1) Side (1) Silverstone (1) Simca (1) Simon (1) Simson (2) Single_frame (1) Skoda (13) Skoda_120l (1) Sleeper (3) Sm (3) Smart (1) Smp (3) Sofőr (1) Sokol (1) Sombrero (1) Sorompó (1) Sors (1) Spa (1) Spoiler (1) Sport (2) Sportautó (2) Spotting (1) Sprinter (1) Ssangyong (1) Stephen_king (1) Stig_blomqvist (1) Stressz (1) Subaru (4) Sukoró (6) Suna (1) Super (1) Super1600 (1) Suv (1) Suzuki (25) Suzuki_swift (3) Svéd (1) Svédország (1) Swift (8) Sx200 (1) Syrena (1) Szabadság_híd (1) Szekszárd (1) Szemét (1) Szenergy (1) Szerelem (3) Szerelés (32) Szerelő (5) Szerszám (1) Szertartáskocsi (2) Szerviz (3) Szervíz (1) Szex (1) Szimulátor (2) Szingapúr (1) Szivar (1) Szmog (4) Szmogrendelet (1) Szmogriadó (3) Szociautó (4) Szolgálati (1) Szomszéd (2) Szopatás (1) Szopás (1) Szovjet (2) Szovjetunó (1) Szponzor (1) Sztori (1) Sztrájk (1) Sztálin (1) Szupersport (2) Százhalombatta (1) Szín (1) Színes_fémyűjtők (1) Szöveg_nélkül (2) Születésnap (1) Szünetmentes_áramforrás (1) Szőke (2) Szőke_nő (3) Szőkenő (1) Sár (1) Sárvédő_betét (1) Sátor (1) Sávoly (3) Sérvédő (1) Sör (1) Sörnyitó (1) Takarékos (1) Talalkozo (4) Talbot (1) Talmácsi (2) Találkozó (11) Tankolás (2) Tankönyv (1) Tanácsok (4) Targonca (1) Tatra (6) Tatraplan (1) Tavasz (1) Tavria (1) Tc (1) Technika (109) Technológia (1) Teherautó (5) Teljesítménynövelés (1) Terep (2) Terepjáró (3) Terminator (1) Tesla (1) Tesla_roadster (1) Teszt (6) Tetőbox (1) Tie (5) Tifosi (1) Tilos (1) Timo_makinen (1) Tiszta_energia (1) Tlf (1) Tmk (1) Tolvaj (1) Tomnemtom (1) Top (2) Top10 (1) Top_18 (2) Topolino (1) Torta (1) Tortenelem (1) Totalcar (2) Tour (1) Tow (4) Toyota (8) Toyota_2000gt (1) Trabant (46) Trabant_nt (1) Trabant_tramp (1) Trabi (2) Traction_avant (1) Traffipax (1) Trafic (1) Train_surfing (1) Traktor (7) Tramp (5) Transform (1) Transporter (1) Treffen (10) Treffen_5 (2) Treuck (1) Tri (1) Trike (1) Trip (1) Triumph (1) Triumph_tr6 (1) Truck (1) Trueno (1) Tréler (1) Trükk (1) Tucker_torpedo (1) Tuning (15) Turbo (7) Turbodiesel (1) Turbos (1) Turul_gt (1) Tvr (1) Tvr_griffin (1) Type_a (1) Type_b (1) Type_c (1) Tábla (2) Tájékoztató (1) Tájékozódási_verseny (1) Támogatók (1) Tél (9) Téli_gumi (3) Törpeautó (1) Történelem (63) Történet (1) Törvény (1) Törzskönyv (1) Törés (1) Törökország (1) Törölköző (1) Túra (1) Túraautó (1) Tőcsavar (1) Tűz (1) Tűzoltóautó (1) Tűzoltók (1) Tűzoltóság (1) Uaz (2) Ub (1) Ukrán (2) Unimog (1) Ups (1) Ural (1) Uranium_brotherz (1) Urban_legend (1) Usa (6) User (1) Utazás (2) Utcán_láttuk (2) Utánfutó (2) Utángyártott (1) V12 (1) V2 (1) V6 (3) V8 (12) V:3 (366) V:történelem (1) Vadak (1) Vadis (1) Vadveszély (1) Vagyonvédelem (1) Vak (1) Vakond (1) Valencia (1) Van_halen (1) Vanuatu (1) Variomatic (1) Vas (1) Vasar (1) Vasili (1) Vasúr (1) Vasút (2) Vatanen (1) Vaz (1) Vb (2) Velence (6) Velencei_tó (1) Velvet (1) Verda_napok (2) Vers (2) Verseny (6) Versenyautó (5) Versenymotor (2) Verstappen (1) Vespa (1) Veszely (2) Veszprém (1) Vetel (1) Veteran (1) Veterán (37) Veteránautó (1) Vezetés (1) Vezetéstechnika (2) Vfts (1) Vicc (1) Vicces_képek (23) Video (19) Videó (4) Vignale (3) Villamos (1) Villáminterú (1) Villámposzt (1) Világítás (3) Vladimir_nikolic (1) Vodafon (2) Volga (7) Volksvagen (1) Volkswagen (9) Volkswagen_lupo (1) Volpini (1) Volvo (9) Volvo_244 (1) Volvo_760 (1) Volvo_780 (1) Volvo_amazon (1) Volvo_s80 (1) Von_kuenheim (1) Vonat (2) Vontatás (1) Vonulás (1) Vonóhorog (1) Vorsprung_durch_technik (2) Vought_f4u_corsair (1) Vts (1) Vw (12) Vw_bogár (1) Vw_caddy (1) Vw_polo (1) Válaszol (1) Válság (2) Város (1) Vásárlás (2) Vélemény (17) Véletlen (1) Víz (2) W123 (18) W124 (3) W125 (1) W126 (2) W140 (1) W201 (1) Waddafakk (1) Wagonr (1) Waitin (1) Walter_röhrl (1) Wankel (5) Wartburg (5) Watt (1) Wd40 (6) Wd_40 (1) Web (1) Webkamera (1) Weissenkirchen (1) Winkler (1) Wrc (2) Wtcc (1) Wtf (5) X1 (1) X5 (1) Xj (1) Xj13 (1) Xj220 (1) Xm (2) Xp822 (1) Yamaha (3) Yes (1) Youngtimer (14) Youngtimers (1) Z06 (1) Z4 (1) Zaporozec (2) Zaporozsec (1) Zastava (1) Zaz (1) Zaz_965 (1) Zebra (5) Zene (11) Zero_tolerancia (2) Zil (1) Zita (2) Zsa (1) Zseniális_videó (1) Zsesgés (1) Zsolt (1) Zwickau (1) Zöld (3) Zöldkártya (1) Zündapp (1) Zündapp_janus (1) ágnes (1) ágyúgolyófutam (2) állás (1) állófűtés (1) álom (3) álomautó (2) álomgarázs (1) április (1) áprilisi_tréfa (1) átalakítás (1) átvizsgálás (1) átépítés (1) átírás (1) édesded (1) égetés (1) ékszer (1) élmény (1) élő (1) építős (1) érd (2) érdekes (4) érdekesség (43) érzelem (1) étkezés (2) étterem (1) évforduló (2) óra (1) önök_küldték (3) összefogalló (1) összefoglaló (1) összkerék (1) öszvér (1) újdonság (2) újrend (1) újságírás (1) újságíró (1) úszás (1) úszó (1) út (2) útellenőrzés (1) útfelújítás (1) úthiba (2) útszűkület (1) útépítés (1) ügyfél (1) üldözés (2) ülés (1) üzemeltetés (1) őz (1)