Autófila


Összesen 27 db. poszt, 2 oldal.

A poszt témája az Autofilia flottából következik. Ez a jármű teljességgel biztosan kijelenthetően, leggyengébben motorizált jármű a mieink közül. Ez pedig a saját tulajdonomat képviselő Piaggio Ciao PX moped.

A boxer motor jó dolog. Finom kiegyensúlyozott járásával, nyomatékosságával, valami nemesebb dolognak tűnt mindíg is. A motorkerékpár gyártásban is jó régóta létezik ez a konstrukció.

Aki nem szeretne motortörténeti, mélyen szántó irományt olvasni kérem, az se tántorodjon el! Most F.Sándor szavaival élve csak átismételjük a törzsanyagot - az újszülöttek, újat tanulnak - és a végén mosolygunk egy jót!

Sosem látott OHC

apamacko, 2010.03.19. 09:26

Veterán börzére járni jó. A régi fotóalbumokat újra megnézegetni pedig hasznos. Talán tanulságos is. Sosem látott megoldást láttam szelepvezérlés témában egy régi (talán) angol motorblokkon.

Meg nem nevezett ország, meg nem nevezett városa a helyszín. Az időpont 2009 nyara. Adott egy autó és motorbuzi (régi álma a "nagymotor") suhanc, vagyis én. A napiszintű hahu-s böngészés egy ideje, már nem csak a beteg, kretén kisautók utáni vágyakozásról szólt, hanem előtérbe kerültek az 500 köbcenti feletti motorkerékpárok, persze az alacsonyabb árkategóriából. Nemhiába, diákként nehéz az ilyeneket finanszírozni. De mit sem ér ez az egész az átkozott jogosítvány nélkül. Így hát belekezdtem a környékbeli autós-motoros iskolák ajánlatainak keresésébe. Nézzük csak, nyári akciók. Átlagosan ~78000 Ft-ért adták az A korlátozatlan jogsit (pontosabban A21, tehát egyszerre a legnagyobb kategória). A tanfolyamrajárás szeptemberben lett aktuális, 22-én indult, amelyikre be tudtam iratkozni. Persze addigra a végösszeg felugrott 98000 Ft-ra, grrr.

Nem kell benzin...

prokee, 2009.10.15. 13:00

...ahhoz, hogy könnyed, önfeledt száguldozásba fojtsuk a napi gondokat.

Íme egy példa. Tunéziában egy VW Polo szélárnyékában 171 km/h tempóval teker a magyar kerékpáros, Dagadt.

Nem vagyunk bogarak

Rocko-, 2009.09.14. 13:00

Vicces és egyben elgondolkodtató kisfilm a motorosok és az autósok viszonyáról.

Videó/hülyegyerek

csiky944, 2009.08.28. 20:00

Két videó, két hülyegyerek a mai adag. Lássuk csak őket. Elsőként egy MadMax köröket rajzoló Hondás srác, már az elején sejthető, hogy nem lesz sima a befejezés.

Azért nem 20 kiló egy ilyen motor, hogy így fogja a srác. Sajnálom a motort, na. :(
A másik páciens pedig egy motoros dzsemborin próbálkozik a stunt művészetével. Nagy valószínűséggel Amcsiország a helyszín, azért is viselnek mindenféle védőfelszerelést. Mindenesetre szép látvány a repülő motor miután gumiégetés közben megtapad a hátsókerék.

A másik gumiégető srác meglepődhetett. :) Mindenesetre szépen prezentálja a videó, hogy egyesek teljesen megfeledkeznek arról mivel is játszadoznak, azért ezek mégiscsak 100LE feletti gépek...

Megoldottam!

csiky944, 2009.08.25. 08:00

Az utóbbi jó másfél hónapban sokat bütyköltem az itthoni motorkerékpár állományt. Az ilyentől meg ugye az ember keze olajos lesz. Ami ugye kellemetlen, ha megyek udvarolni barátnőmhöz. Ezért is van rajtam kesztyű szereléskor. Na de mivan ha kilyukad? Hát leragasztom. :)

A motor szerelésről majd írok, egyenlőre az is felbosszant ha csak rájuk gondolok. Legyen elég annyi, hogy most egyik sem megy. :D

53 évesen is fitt

csiky944, 2009.08.16. 13:00

Meséltem már a családi veteránomról? Nem tudom, a Fíliás belső levlistán párszor már említettem a kollégáknak, sőt múltkor az Autofília live-on is esett róla szó.
Szóval ő egy 1956-os D Csepel 125. Nagyapám vette újonnan hatezer Forintért. Sokáig a motor volt a család egyetlen motorizált járműve. Majd később apám is ezen tanult meg motorozni és először ezzel a mocival esett nagyot. A hetvenes évek közepén aztán háttérbe szorult a Waresz és a P20-as Pancsi mellett. Száműzve lett szegény. Egészen kb. '98-ig, akkor volt nagytakarítás a nagyszűlőknél. A '73(?)-as Wartburg is akkor lett leadva vasba plusz temérdek Pancsi alkatrész. :( Viszont akkor lett elindítva nagyjából 20 év állás után az öreg.

Egy kis öröm

Rocko-, 2009.07.10. 15:00

Azt ugye tudjuk, hogy jelenkorunk hippijei a biciklisek, a biciklizés elhozza a világbékét és a többi. Még a táblák is megörülnek, ha a kerékpáros jár arra.

Ismét vendégposzt, ismét egy hölgy tollából. Megkértük a nőnapi post-versenyünkön részt vett hölgyeket, hogy egy-egy Autófília pólóért örvendeztessenek meg minket újabb írásukkal.

Boibo már meg is tette, köszönjük, alant olvasható.

- prokee -

Ez a cikk a békákról és biciklisekről szól.

Mi keresni valója akkor az Autófílián?!

Mindkét „állatfaj” egy-egy csoportjának, történetesen a lúzer békáknak is, és a rossz látási viszonyok között is kivilágítatlanul közlekedő bicikliseknek is mi, autósok vagyunk a fő predátorai.

Egy kis topográfia szűkebb hazámból. Ha Pest felől haladunk az északi parton, balról jobbra a következőt látjuk: Balaton -> vízparti nyaralók -> 71-es út -> árok -> járda -> kertek. Az árokban pedig víz van, folyamatosan, egész évben, remek szaporodóhelyet nyújtván ezáltal a békák számára. És ők élnek is ezzel a lehetőséggel, a pocsolya minden tavasszal hemzseg az ebihalaktól. Aztán mikor felcseperednek és békává válnak, kiugrálnak az árokból új élőhelyet keresve maguknak. A szerencsésebbek a járda, és az azon túl fekvő biztonságos zártkertek felé veszik az útirányt. Nem úgy a lúzerek. Ők a főút felé indulnak. Hááát...

A poszt másik célcsoportja a biciklisek. Félreértés ne essék, nem tartom eleve ellenségnek az összes bicajost, sőt, megfelelő időjárás esetén én is szívesebben járok két keréken dolgozni, mint négyen. Ami meg „mégsőtebb”: nagyon rossz tapasztalataim is vannak bicajosként az útról leszorító autósokkal kapcsolatban, vagy akik bevágnak elém, vagy akik úgy gondolják, a jobbkéz-szabály csak a gépjárművekre vonatkozik. De erről talán most ne :)

Autósként viszont a biciklisták egy speciális csoportjától kapok agyvihart: a lámpa nélküliektől. Akiket nem zavar a szürkület, az eső, a köd, de még a tök sötét se. Úgyanúgy kerekeznek rendületlenül – bár néha kissé (?) kacsázva-imbolyogva is, függően attól, mi volt a starthelyük -, biztos ami biztos, lehetőleg sötét ruhába bújva, nehogy már legalább azon megcsillanjon egy kis kósza fényecske!

Nyaranta, mikor túl nagy a hőség, este járok ki futni. Hogy legyen mivel idegesítenem magamat, időnként megszámolom, hánnyal találkozom közülük. Egy jó órányi kintlét alatt átlag 20-25 bicajost látok, 18-20-nak nincs lámpája! (A felmérés persze nem reprezentatív, de csodálkoznék, ha ez máshol, máskor, nagyon másképp lenne.)

És itt jön a párhuzam!

A lúzer békának is van éppen valami csöppnyi esélye, hogy átjusson az út túloldalára.
Az sem lehetetlen, hogy a „sötét” bicajos hazaérjen.

Na de könyörgöm, ők emberek! Annyi eszük van, mint egy békának?! Darwin atyánk tapsikolna örömében: mindkét esetben tökéletesen érvényesül az aki-hülye-haljon-meg elv. Nem tudom ugyan, van-e a békáknál lúzerség-gén, de ha van, biztos, hogy egészen kis valószínűséggel öröklődik. Ez nem is olyan nagy baj, annyira nem nagy kár értük. De a biciklist majdnem mindig hazavárja valaki, a kedvese, házastársa, szülei, gyerekei. Nem kellene ezen elgondolkodni?!


(kép: Lánglovagok)

És mit tehetsz Te, autós, ha megtörtént a baj, és elcsaptad valamelyiket?

A béka fel sem tűnik, annyi azért nincs belőlük, hogy tetemükön megcsússzon a kerék.

Ha egy biciklist ütsz el, megnézheted magadat!

Először is be kell bizonyítanod, hogy

- színjózan vagy
- a megengedett sebességhatáron belül közlekedtél
- próbáltál elsősegélyt nyújtani
- értesítetted a mentőket és a rendőröket
- a Te lámpád világított
- jó a féked
- van jogosítványod, és érvényes is
- az autód érvényes forgalmi engedéllyel rendelkezik
- van pótkereked, izzókészleted, elakadásjelző háromszöged, egészségügyi dobozod...
...és még ki tudja, mi mindent?!

Ha már mindezen túl vagy, és a Hatóság felmentett a bűnösség alól, sajnos még mindig nem nyugodhatsz meg: míg csak élsz és értelemmel gondolkodni vagy képes, mindig ott lesz valahol a tudatod alján, hogy ha teljesen vétlenül is, de mégis csak megöltél valakit.

Kedves Autófílek!

Jön a jó idő, kezdődik a szezon. Ne engedjétek a gyerekeiteket, apátokat, anyátokat, kedveseteket lámpa nélkül biciklizni!

Félek, ennél többet mi nem tehetünk az ügyben.

Pótvizsga

prokee, 2008.11.14. 10:00

Írtam már arról, mennyire fontos néha átismételni a KRESZ aktuális szabályait. Az ember nehezen tanul, de legalább könnyen felejt - viszont relatíve kevés végtagja van, így érdemes azokra vigyázni, nem kockára tenni egy személyi sérüléses balesetben.

Különösen igaz ez akkor, ha az egységsugarú sofőrnek egyszer csak olyan szabályokat kell alkalmaznia, amelyekre egyébként sok éve nem volt szüksége.

Mióta Scarabeozok, naponta szembesülök azzal, hogy bizonyos, a segédmotoros kerékpárral történő közlekedésre vonatkozó szabályokkal egész egyszerűen nem vagyok tisztában.

Szokott ön robogózni ? Ha igen, próbáljon meg válaszolni az alábbi kérdésekre:

- Van-e a KRESZ-ben meghatározott sebességhatár ezekre a járművekre ?
(Természetesen itt nem a műszaki paraméterekre gondolok, hiszen az ebbe a kategóriába sorolt szerkezet tervezési végsebessége eleve nem lehet nagyobb, mint 45 km/h, azonban utólag nem szankcionálandó az a smkp, amely mondjuk 60-at tud.)

- Használhatod-e segédmotoros kerékpárrral a kerékpárutat ?

- Behajthatsz-e lakó-pihenő övezetbe segédmotoros kerékpárral?

- Megállhatsz-e szabályosan, szorosan az úttest szélére parkolva a segédmotorkerékpároddal a kijelölt gyalogosátkelőhely előtt 5m-en belül ?

- Behajthatsz-e segédmotoros kerékpárral olyan útszakaszra, ahol a "kerékpárral behajtani tilos" jelzőtábla van kitéve ?

- Kell-e kötelező felelősségbiztosítást kötni a segédmotoros kerékpárra ?

Kellett egy kék olasz.
Volt egy Bravonk. Táblája szerint tengerkék színű, ami talán a legritkább Bravok közt. Nem kis időbe tartott megtalálni és jó 300 km-rel lakhelyünktől vettük meg végül. Imádtuk. Szinte sosem volt vele gond, csak kislányom érkezése után kezdett egyre szűkösebbé válni, ezért lecseréltük, de erről majd egy másik postban bővebben. Lényeg, hogy nejem kedvenc autója volt.

Idén kitaláltam az okosságot, robogó kell. Nagyon sokat autóztunk egyedül és általában csak igen rövid távokon. Elugrani reggel a boltba, piacra, valamit intézni a belvárosban. Vagy sajnáltam beindítani az autót rövidtávra, vagy szívtam vele, parkolóhely híján. Ezért hát nekiálltam feleségem puhításának. Szép lassan adagolva, próbáltam úgy intézni a dolgokat, hogy a végén Ő akarjon robogót venni. Sikerült. Csupán néhány egyszerűnek tűnő feltétele volt, könnyen kezelhető legyen (tehát nagykerekű), szép színe legyen (ettől féltem a legjobban) és inkább retrós, mint modern legyen.

Munkahelyet változtattam. Sajnos az otthon-munkahely viszonylat egy része az M0 nagydunai hídján halad, így igen nagy az esélyem az órákig dugóban álldogálásra. Kellett valami, ami keskeny, kevés kereke van, azok is lehetőleg egy sorban.

A motorozás, mint olyan, sosem vonzott igazán, így nincs A kategóriás jogsim. Nem is tervezem, még most sem. Maradt hát a wannabe-jármű, a robogó. Mivel motoros rutinom nincsen, esni meg nem szeretek, kifejezetten nagykerekűt kerestem.

Mások tapasztalatainak begyűjtése, valamint nálam nagyobb robogós tapasztalatokkal rendelkező autofilek kifaggatása után két esélyes maradt, Piaggio Liberty vagy Aprilia Scarabeo.

Ki kell szabadulni néha a mókuskerékből, el kell merülni olyan közegben ahol az ember jól érzi magát. Régi szép dolgokat megcsodálni, rozsdás vasakat tapogatni, öreg kedvencünkhöz venni valamit, vagy csak egyszerűen a hasonszőrűek közt bámészkodni. Jó érzés ez!
Sikerült a vasárnap délelőttömbe illeszteni egy ennek megfelelő programot. A Fejér megyei Polgárdi település, mely néhány éve már városi rangot kapott, ad otthon évente kétszer egy jó hangulatú kis veteránbörzének. Az őszit épp most vasárnap rendezték, így én is oda indultam hűséges, öreg paripámon, hogy a még nála is idősebb testvéreit köszöntsük jelenlétünkkel. Az idő reggel csúf köddel ijesztgetett még, de a napocska tíz órára győzött, így elindultam végre. Székesfehérvártól nem nagy a távolság. Mire leértem, már jó pár motor volt letámasztva a benzinkút körül. A benzinkút a 7-es főút mellett van közvetlenül, egyébként itt forgatták anno a Kútfejek című mozifilmet. A börze főleg motoros összejövetelnek számít, idén sajnos csak egy autó tette tiszteletét, az viszont egy csodálatos OT-s Mercedes volt.

Mercedes-Benz

Letámasztottam a gépet és elindultam szétnézni. Először a körülöttem parkoló gépeket néztem végig, ki tudja mikor indulnak haza? Egy öreg Harley volt az első típustisztaságát nem tudtam megítélni de a hangja maga a mennydörgés.

Harley-Davidson

Pár lépéssel odébb egy csodás, ritka, már már legendás Suzuki típust sikerült fotóznom. A gép, a Suzuki első nagymotorjai közül való, a hetvenes évek közepe tájáról. Érdekessége a soros három hegeres kétütemű konstrukció. A gép közepes fordulaton is igen nyomatékos, pörgős motorja révén a maga korában kiváló sport túra motorként volt elismert. Volt 750-es és 500-as kivitele is, ez itt a kisebbik volt. A kipufogórendszer érdekessége, hogy a középső henger csövét a blokk alatt kétfelé ágaztatták, így hátulról egy gyönyörű négy csöves rendszert látunk. Ja és beszéltem a gazdájával, kiderült a gépet egy P-20-ért cserélte!

Suzuki Ram Air-rel!

Sok szép Pannónia volt szinte mind T-5 ami nekem is a kedvencem. Volt aki OT-s rendszámúval érkezett és volt egy makulátlanul felújított '73-as amit 350 ezer Forint-ért kívánt eladni gazdája.

Pannónia T-5 (nem ez volt eladó)

Már tavasszal is itt volt ez a szép TL

Pannónia TL, mögötte egy BMW

Sok érdekes segédmotoros gép is akadt. A piros érdekessége a hajtási mód. A blokkból rövid lánc megy hátrafelé majd innen a hajtást egy fogaskerék viszi a hátsó kerék felnijén lévó fogaskoszorúra. Agyament?

Segédmotoros paripák

Tovább sétáltam, végig a bazáron. Itt is főleg motoralkatrészek voltak, de sok egyéb régiséget is árultak nem csak a motorizáció témájában. A végén láttam agy szinte újnak tűnő piros Babettát mely mellett egy kisfiú állt, rákérdeztem 50.000 Ft-ra tartották. Mindenki eldöntheti ér-e ennyit.

Aztán lassan visszasétáltam a mocimhoz, de közben még megláttam egy testvérbátyját, amin feltűnt egy érdekes részlet. A motor régen ugye közlekedési eszköz volt, amit nem csak szép időben használtak. így kerülhetett erre a gépre, ez a gyárias kialakítású lábvédő.

Jawa lábvédővel (559-250)

Mikor a motoromhoz értem még megcsodáltam ezt a pompás állagú BMW-t.

BMW R-65

És még egy kicsit beszélgettem ennek a szép Trophy-nak a gazdájával.

MZ Trophy (ES250/2)

Hát Tibi barátom 300.000 Ft-ra készülj ha ilyenné akarod varázsolni a géped!

Aztán berúgtam a mocit, és hazapöfögtünk, ahol már várt a húsleves és a csirkepörkölt.

Tizenharmadika szombatra esett, nagy baj így nem történhetett.

Tündéremmel, id. és ifj. Tomnemtommal meglátogattuk hát az idei iGAZ Barát találkozó Csepelen. Érdemes volt, Gaz66-tól a klasszik és kocka-Csajkán (Gaz13 és -14) keresztül az extrém ritka 3111-is.

Emellett persze volt Moszkvics 412, BMW 1502, pár Trabant, illetve a kétkerekűek.

Igen kellemes délelőtt volt, barátságos és jóindulatúan őrült gazdákkal, köszönjük.

A képek pedig:

Az emberek különböző módon jutnak a (meg)kívánt járműhöz.

A többség vásárol, bérel, lízingel, van aki ajándékba kapja, örökli, és van aki „kölcsön” veszi, csak elfelejti vissza adni. Na de vannak érdekesebb esetek is.

Kedves barátommal, Tiborral történt az alábbi eset.

Egy ismerősének tett egy kis szívességet, melyet az illető honorálni kívánt. Mivel tudta, hogy Tibor barátom érdeklődik minden rozsdás vas iránt, ezért felajánlott neki egy motort.
Régit, kicsit rozsdásat, de egyben lévőt, melyhez állítólag még a papírok is megvannak. Tibor gondolta, ezt el kell fogadni !

A motor egy padlásról jött le, melyben segített, hogy az első fék működött így nem lett bukfenc. Majd teherautóra került, és be a barátom munkahelyére. Kicsit körbenézztük és bár eredeti és jól egészben van, azért lesz rajta munka bőven. Főleg ha az újdonsült tulaj komolyan gondolja vele az utazást a Közlekedési Múzeumhoz május 1-én. A géphez közben még érkezik egy gyári új tank, és az index hiányzó része is meg van még valahol.

A gépen lévő matricák jól mutatják a kort melyben a közlekedés résztvevője volt. Tibi meg is jegyezte, hogy az F-1 gép matricája még a moci ifjú korában kerülhetett fel !

Na most már íme a motor :

 

 

A végére eszembe jutott egy mondás melyet kicsit elferdítve így idéznék :
Jótett helyébe Trophyt várj !

 

Plázabringa

Lowtyo, 2008.07.24. 08:00

Július 27. Addig kellene odaérnie a pécsi Árkádba mindenkinek, aki egy helyen szeretne látni jó sok Harleyt.

Ugyanmár, simán relaxálni, SMS-t írni menet közben.

Az autópályán.

Motoron.

 

Két rövid hír máról és tegnapról: Nekimotorozott a vonat oldalának két tinédzser valamint: Meghalt a gyorsvonattal ütköző motoros.

Én komolyan nem értem, hogy lehet nekimenni egy vonat oldalának. Nem elég nagy, hosszú, és hangos? Vagy egy Trabantos (esetleg egy Audis) volt az oktatójuk? Vagy úgy gondolták, hogy motorral mindent lehet? Tényleg nem értem.

Na meg a cikk is megérdemel egy félmondatot: "Meghalt annak a motorkerékpárnak az egyik utasa". Egy motorkerékpárnak hány utasa lehet? Nálunk tudtommal egy, Indiában persze több. Bár ott nem is hajtanak a vonat elé.

UPDATE:

Érden pedig oszlopnak motorozott egy 18 éves srác. Sisak nélkül. Meg persze papírok nélkül. Még most sem tudják, ki volt.

Ha meg nem jön a vonat, az kész mázli. Mint ezen a videón - remélem, van, aki még nem látta. Szombathely, hülye motoros, rendes BMW-s.

Egy neve elhallgatását kérő szerkesztő:

Engem gimnázium 11. osztályában(asszem) kivágtak az óráról, mert az irodalomtanárnő azt mondta, hogy József Attila lehet, hogy nem öngyilkos lett, csak annyira elgondolkodott, hogy nem vette észre a vonatot. Én mondtam, hogy egy kibaszott gőzmozdonyt azért észre lehet venni. Az óra hátralevő részét az osztályterem előtt töltöttem - az iskola nem demokratikus intézmény, ugyebár:)

Gondolkodott már azon a dugóban araszolva, mennyivel könnyebben jutna előre egy kerékpárral? Esetleg hétvégén szívesebben menne biciklivel a piacra, mint autóval? Netán a gyerekek nyaggatják, hogy tekerjen velük egy picit? Ha bármelyik kérdésre igen volt a válasza, akkor Önnek szüksége van egy bringára. Amennyiben szeretné, ha új járműve tükrözné egyéniségét, kerülje a szupermarketetek és tallózzon kínálatunkban.


Összesen 27 db. poszt, 2 oldal.

Címkék

* (8) *** (1) 0_ajtó (1) 1.1 (2) 1.3 (1) 100 (2) 105l (3) 112 (1) 125 (1) 126p (2) 1_2_4_5_3 (5) 200 (1) 2010 (2) 2cv (3) 300d (1) 300te (2) 308 (1) 1989 (1) 2008 (2) 2009 (1) 2800 (3) 300c (1) 356 (1) 3ajtó (1) 4wd (1) 4x4 (1) 5 (1) 57s (1) 5ajtó (1) 5cv (1) 80 (3) 626 (2) 635csi (1) 815 (1) 88mph (1) 9000 (3) 90_es_évek (1) ? (1) A112 (1) A_hét_szerszáma (5) Abarth (2) Ablaktörlő (1) Abroncs (2) Abszurd (9) Abszurdisztán (7) Acea (1) Acura (1) Adler (1) Advert (1) Adásvételi (1) Adásvételi_szerződés (1) Adócsalás (1) Ae86 (1) Aerovette (1) Af_almok (13) Air (1) Airbag (1) Aixam (1) Ajtó (1) Ajándék (2) Ajánló (1) Akali (1) Aktatologató (1) Alagút (1) Alapjárat (1) Albea (1) Alfa (2) Alfa_gtv (1) Alfa_rome (1) Alfa_romeo (5) Alfa_romeo_giulia (1) Alfa_romeo_sz (1) Alkatrész (4) Alkohol (1) Alonso (1) Alázás (1) Amc_eagle (1) Amerika (13) Ami (1) André_citroen (1) Angol (2) Animáció (1) Antenna (1) Anton (1) Anyád (1) Aphicar (1) Api (1) Apparát (1) Aprilia (1) Arab (2) Arany (1) Ariel (1) Art (1) Ascii (1) Aston (1) Aston_martin (1) Aston_martin_vanquish (1) Astra (2) Attila (1) Audi (48) Audi_80 (1) Audi_90 (9) Audi_coupe (1) Audi_kx (1) Audio (1) Aukció (1) Ausztria (1) Auto (18) Autobianchi (2) Autobianchi_bianchina (1) Autobianci (1) Autobuzi (1) Autobuzik (13) Autofilia (29) Automata (1) Autó (338) Autóbontó (1) Autóbuzi (3) Autódoktor (2) Autóeladás (2) Autófila (1) Autófilia (1) Autófíl (1) Autófília (38) Autófília_egyesület (1) Autófília_flotta (13) Autógyár (4) Autóhitel (1) Autók (3) Autóleszbi (2) Autólopás (1) Autómosó (1) Autónepper (3) Autónánia (4) Autópálya (13) Autópályamatrica (1) Autós_üldözés (1) Autósbolt (1) Autósiskola (1) Autószerelés (6) Autótépítés (1) Autóverseny (5) Autóversenyzők (1) Autóvásárlás (50) Autóápolás (4) Avia (1) Awo (1) Ax (2) Ayrton_senna (1) Babetta (1) Bach (1) Bagó (1) Bajnokság (1) Baki (1) Balaton (2) Balatonakali (2) Balatonfüred (1) Baleset (64) Balesetmegelőzés (5) Balesetveszély (1) Bambi (1) Bandini (1) Bank (1) Barkas (1) Barkács (4) Baromállat (94) Bartoletti (1) Bat (1) Bbb (10) Bbb1 (1) Bbb10 (1) Bbb2 (1) Bbb3 (1) Bbb4 (1) Bbb5 (1) Bbb6 (1) Bbb7 (1) Bbb8 (2) Beetle (1) Beharangozó (3) Belmondo (1) Belsoseg (3) Belső_sáv (1) Belsőség (3) Belterj (1) Belőség (1) Bemutató (1) Benelli_sei (1) Bentley (2) Benz (19) Benzin (6) Benzincsap (1) Benzinkút (2) Bergpreis (1) Berva (1) Beszámoló (4) Betti (1) Betétlap (2) Betűvágás (1) Beállítás (1) Bicikli (1) Biciklilopás (1) Bigfoot (1) Birotor (1) Biztonság (1) Biztonsági_öv (10) Biztosítás (6) Biztosító (7) Biztosítóváltás (1) Bkv (3) Blog (7) Blogger (1) Bmw (37) Bmw_2002 (1) Bmw_e24 (1) Bmw_e34_m5 (1) Bmw_e9 (1) Bocs (2) Bogar (1) Bogár (6) Boibo (1) Bolha (1) Bolond (1) Bontó (3) Borzalom (1) Botrány (1) Boxer (1) Boxster (1) Boyracer (2) Brake (1) Brembo (1) Bridgestone (1) Bringa (1) Brit (1) Brit_versenyzöld (1) British_racing_green (1) Brm (1) Broaf (1) Bruce_willis (1) Bttf (6) Budapest (11) Bug (1) Bugatti (2) Buick (2) Buick_riviera (1) Bukás (1) Bukócső (1) Bukósisak (1) Bunkó (1) Burnout (1) Busz (3) Buszmegálló (1) Buszok (1) Buta_kávézó_libák_a_pult_mögött_fénymásolót_beleznek (1) Button (3) Buék (1) Bverekedés (1) Bx (3) Bálint_gazda (1) Bárhol (10) Bármikor (10) Bármivel (10) Bárány (1) Béka (1) Béla (1) Béna (1) Béna_tuning (1) Bírság (1) Börze (2) Búcsú (1) Bútor (1) Büfé (1) Büntetés (1) Bürokrácia (1) Bürökrácia (1) Cabrio (2) Cadillac (3) Café_racer (1) Camaro (1) Camptourist (1) Camry (1) Capri (1) Carens (1) Cbx (1) Cc (1) Cdi (1) Ceed (1) Celeb (1) Chapron (1) Cherokee (2) Cherry (1) Chevroelt_camarro (1) Chevrolet (7) Chicks_on_wheels (1) Chiptuning (1) Christine (2) Chrysler (3) Ciao (1) Cigi (1) Citroen (22) Citroen_2cv (1) Citroen_bx (1) Citroen_hét (15) Citroen_találkozó (1) Civic (2) Classic (2) Clio (7) Co2 (1) Cockpit (1) Communism (1) Cooper (1) Corbijn (1) Corsa (2) Corvette (4) Corvette_stingray (2) Cosmo (2) Cosworth (1) Countach (1) Coupe (2) Coupé (1) Crash (3) Csacsi (1) Csajka (2) Csajok (6) Csak_visat_ne (1) Csavar (1) Csavarfaló (1) Cseh (1) Csempe (1) Csendőr (1) Csepel (3) Csettegő (1) Csevej (1) Csikos_zsolt_en_veled_sirok (1) Csikós (3) Csikós_tribute (1) Csillag_villás (1) Csináld_magad (1) Csirke (2) Csorna (1) Csárda (1) Csónak (1) Csőd (1) Csőtörés (1) Cucu (6) Cult (1) Customizer (1) Cx (3) Cétait (1) Címlaplány (1) D50 (1) Dacia (3) Daewoo (2) Daf66 (1) Daihatsu_charade (1) Dakar (1) Dal (1) Danuvia (1) Daru (1) Daráló (1) Datsun (2) Dawoo (1) Dci (3) De (1) Death_race (1) Debrecensjo (31) Defekt (2) Delahaye (1) Delorean (16) Delorean_nap (11) Delta (1) Demszky (1) Design (3) Designpumpa (1) Devil (1) Diamond (1) Diesel (5) Dilemma (2) Dinnye (1) Divat (6) Diy (1) Dm (1) Dmc (14) Dmc_12 (14) Dodge (1) Dodge_challanger (1) Dodge_superbee (1) Door (1) Dorifto_time (1) Douglas (1) Drag (1) Drag_race (1) Drfit (1) Drift (17) Driving (1) Ds (1) Dubai (2) Duct_tape (1) Dugnám (1) Dugó (4) Dugódíj (1) Dugókulcs (1) Dukkó (1) Duramax (1) Dutra (1) Dyane (1) Dárenbéz (1) Dél_afrika (1) Dízel (4) Dühöngő (1) E30 (2) E32 (2) E34 (1) E85 (1) Economy (1) Ede (1) Egy_nehéz_nap_margójára (1) Egyesület (1) Egymillió (1) Egzotikus (47) Egér (1) Eisenach (1) Elado (2) Eladás (2) Eladó (2) Elektromos (1) Elektromos_ablak (1) Elfuserált_autós_tárgyak (1) Ellenőrzés (1) Ellopták (2) Elmebeteg (1) Elmélkedés (1) Elégtelen (1) Előzetes (1) Előzés (1) Emelő (1) Emlék (1) Englishrussia (2) Engstler (1) Ennstal (1) Erdély (1) Eredetvizsga (1) Eredményhirdetés (1) Ergonomia (1) Ergonómia (1) Ermini (1) Escort (1) Espargaró (1) Esélyegyenlőség (1) Eső (1) Etanol (2) Etz (1) Eu (2) Eunos (1) Euro2 (1) Európa (1) Exo (1) Exotic (4) Explorer (1) Extrém (1) Ez (1) Ezeröcsi (1) F1 (12) Fa (1) Fabula (1) Facel_vega (1) Fagy (1) Fakitermelés (1) Fakitermelő (1) Fakk (1) Fal (1) Faszparaszt (1) Feelgood (1) Fegyver (1) Felicia (1) Felkészítés (1) Felkészülés (1) Felni (3) Felnihitel (1) Feri (1) Ferjáncz_attila (5) Ferrari (27) Ferrari_288_gto (1) Ferrari_365 (1) Ferrari_testarossa (1) Ferves_ranger (1) Festés (1) Fia_wtcc (1) Fiaa (1) Fiat (16) Fiat_131 (1) Fiat_500 (2) Fiat_coupe (1) Fiesta (1) Filia_expressz (1) Filia_pub (2) Film (7) Filmajánló (1) Filo (1) Finn (2) Flame (1) Flash (1) Flex (2) Florida (1) Fogyasztás (1) Fohasz (1) Ford (13) Ford_bronco (1) Ford_escort (2) Ford_f150 (1) Ford_gt40 (1) Ford_mustang (1) Ford_thunderbird (3) Forester (1) Forgalmi (1) Forgalmi_dugó (1) Forma1 (18) Formula (1) Formula1 (14) Fos (1) Fotó (13) Fotók (3) Fotópályázat (7) France (1) Francia (6) Frankfurt (1) Frua (1) Fso (8) Fuck (1) Fug (1) Fun (2) Furcsa (2) Furgon (1) Fék (2) Féktárcsa (1) Fénykép (1) Fényszóró (1) Férfiak_női_robogón (1) Fúvóka (1) Függőség (1) Függőség_napja (3) Főtengely (1) Főzés (1) Fűnyíró (1) Fűtés (1) Gagyi (1) Galant (1) Galéria (1) Game (1) Garázs (7) Gaz (4) Gaz_13_csajka (1) Gaz_14 (2) Gear (2) General (1) Generali (1) Gengszter (1) Geo (1) George_clooney (1) Gergo (1) Getaway (1) Giorgetto_giugiaro (1) Giulia (1) Gm (3) Goggomobil (1) Gokart (5) Gokart_maraton (4) Golf (6) Gondolatpornó (7) Goodwood (1) Google (2) Google_earth (1) Google_maps (2) Gps (3) Grafitember (1) Grand (1) Grand_cherooke (1) Grifo (1) Grobming (1) Gs (2) Gs500e (1) Gt3 (1) Gt40 (1) Gta (1) Gti (3) Gto (2) Gubanc (1) Gumball (1) Gumi (10) Gumiabroncs (1) Gyalogos (4) Gyerek (2) Gyereknap (3) Gyerekotthon (2) Gyerekülés (1) Gyermek (1) Gyermeknap (1) Gyermekotthon (2) Gyertyahézag (1) Gyorshajtás (1) Gyorsulás (4) Gyumolcs (1) Gyári (1) Gyíkpacal (5) Gyógyszer (1) Gyógyszer_és_vezetés (1) Gyökér (1) Gáz (1) Gázolaj (1) Gödör (1) H_van (1) Hacsiroku (1) Haditechnika (1) Hadsereg (1) Halle_berry (1) Hamilton (6) Hang (1) Hannu_mikkola (1) Happy_birthday (1) Hardcore (1) Hardtop (1) Harley (2) Hasonmás (1) Használtautó (6) Hatvan (1) Havasi_poloska (1) Hazafelé (1) Hellókarácsony (5) Help (1) Henkölés (2) Hi_fi (1) Hiba (1) Hinta (1) Hip (2) Hirdetás (1) Hirdetés (1) History (1) Hitel (2) Homlokrakodó (1) Honda (8) Honda_crx (1) Honda_hr_v (1) Honda_prelude (1) Horch (1) Horex (1) Horror (1) Hullaszállító (2) Hulot_úr_közlekedik (1) Hummer (1) Hungaroring (2) Hungária (1) Hycomat (1) Háromkerék (1) Háromszög (1) Hátizsák (1) Hátsólámpa (1) Hátsólámpafétis (1) Házi_teszt (1) Hétüléses (1) Híd (1) Hír (1) Hírek (1) Hó (5) Hóhelyzet (1) Hókotró (1) Hólánc (1) Hölgyek (6) Hülye (2) Hülye_autószerelő (1) Hülye_blogger (2) Hülye_bürokraták (1) Hülye_találmány (1) Hülye_videó (1) Hülyepécsiek (1) Hülyeség (1) Hülyevoltam (1) Hülyeállat (39) Hűtött (1) Iacocca (1) Iannone (1) Ibiza (1) Iconx (1) Idióta (15) Idióta_kép (1) Időjárás (1) Időmérő (1) Időutazás (1) Ifa (1) Igazoltatás (1) Igen (1) Ignis (1) Ikarus (4) Ikarus_55 (1) Ilferro (1) Imcdb (1) Impreza (1) Indai (1) Indain (1) Indavideo (2) Indavideó_pályázat (1) Index (2) Indexvideó (1) India (1) Infiniti (1) Ingolstadt (1) Initial_drifters (2) Inkognitó (1) Inkognitó_teszt (2) Insignia (1) Interjú (1) Interlagos (1) Internet (1) Ipk (1) Iq (1) Irmscher (1) Irodalom (2) Irónia (1) Iskola (1) Isle_of_man (1) Ismeretlen (1) Iso (2) It (1) Itália (1) Jacques_tati (1) Jaguar (3) James_dean (1) Janus (1) Japán (6) Jatek (1) Javítás (3) Jawa (5) Jazz (1) Jeep (2) Jeep_grand_cherokee (4) Jetta (1) Jimny (2) Jobbkormány (3) Jobbra_tarts (1) Jogosítvány (5) Jogsi (2) Jogszabály_változás (1) John_delorean (1) Jozsi (1) Juke (1) Junkers (1) Jurij (1) Jzd (1) Járműkezelés (1) Járőr (1) Játék (24) Józsijobbantudja (1) Jövő (3) K70 (1) K_jetronic (1) Kabrio (2) Kabrió (3) Kacsa (2) Kadett (1) Kadett_d (1) Kaja (2) Kalasnyikov (1) Kamera (3) Kamion (3) Kampány (1) Kamu (1) Kaptuk (1) Kapálógép (1) Karbantartás (5) Karburátor (2) Kardán (1) Karmann_ghia (1) Karosa (1) Kasztni (1) Kawasaki (2) Kazah (1) Kazetta (1) Kemping (2) Ken_block (2) Kendács (8) Kenworth_w900 (1) Kert (1) Kerékcsere (3) Kerékkulcs (1) Kerékpár (5) Keverékcsavar (1) Kgfb (7) Kgst (8) Kgst_party (1) Kia (2) Kicsi (2) Kihívás (1) Kijev (1) Kipufogó (6) Kiraly (1) Kirándulás (2) Kisautó (1) Kisebbségi_komplexus (1) Kislany (1) Kismotor (1) Kistraktor (2) Kitt (1) Kiállítás (4) Klipek (1) Klíma (1) Knight_rider (2) Kombi (3) Komment (1) Kommentek (1) Kompresszor (1) Kondorosi_ferenc (1) Konzumidióta (1) Korekt (1) Kraz (1) Kresz (36) Krokodil (1) Krova (1) Ktm (1) Kultúra (3) Kunmadaras (1) Kuplung (1) Kutya (2) Kuzaj (1) Kvm_switch (1) Káosz (1) Kárbejelentő (2) Kárpit (2) Kátyu (1) Kátyú (2) Kávédaráló (1) Kéklámpa (1) Kényelem (2) Kép (3) Képvicc (1) Kérdés (1) Kétfélix (1) Kétkerék (8) Kétütem (1) Kétütemű (2) Kína (1) Kínai (1) Kísérlet (1) Kókány (1) Köcsög (2) Ködlámpa (2) Könyv (3) Körforgalom (2) Környezetvédelem (9) Kötelező (2) Kötelező_biztosítás (1) Kötelező_felszerelés (1) Közhasznú (1) Közlekedés (86) Közlekedésbiztonság (73) Közlekedési_lámpa (1) Közlekedési_morál (1) Közlekedési_tábla (2) Közlemény (2) Központi (1) Közélet (10) Középmotor (1) Közút (1) Közútkezelő (1) La_fontaine (1) Laci! (1) Lada (25) Lada_samara (1) Laguna_seca (1) Lakóautó (2) Lakótelep (1) Lambo (1) Lamborghini (11) Lancia (8) Lancia_delta (1) Landolunk (1) Lanos (1) Lazarenko (1) Le (3) Left (1) Legjobb (1) Lego (1) Lengyel (10) Leszek (1) Levegő_munkacsoport (1) Levin (1) Levél (2) Lexmond (1) Leyland (1) Leállósáv (1) Liana (2) Liberty (1) Limuzin (1) Lincoln (1) Lincoln_continental (1) Linea (1) Litván (1) Live (3) Lm002 (1) Lna (1) Loeb (1) Logitech (1) Lol (90) Lomtalanítás (1) Lopás (1) Lopásgátlás (1) Lotus (1) Low_rider (1) Lowtyo (2) Lowtyó (1) Lpg (1) Lsd (1) Luis_de_funes (1) Lutz (1) Luxus (3) Láma (1) Lámpa (1) Lámák (1) Lánghegesztő (1) Lánglovagok (6) Lányok (1) Láthatósági_mellény (1) Látni_és_látszani (1) Léghűtés (1) Légszűrő (2) Lóerő (3) M0 (7) M24 (1) M3 (6) M35 (2) M6 (4) Mad_max (1) Made_in_china (1) Maga_nem_normalis (1) Magyar (3) Magyarhertelend (2) Magyarisztán (2) Mahindra (2) Managertoys (2) Mankó (1) Mans (3) Manta_mirage (1) Manx (1) Maps (1) Maranello (1) Marathon (1) Maria_bello (1) Mariapocs (1) Marketing (1) Martini (1) Maruti (3) Maróti (2) Maserati (1) Massa (1) Maszek (2) Matchbox (4) Matra (1) Matrica (1) Maybach (1) Maz (2) Maz_7907 (1) Mazda (29) Mazda_626 (1) Mazda_626_gt (2) Mazda_eunos_cosmo (1) Mazda_mps (1) Mazda_rx7 (1) Mb (1) Mclaren (7) Medve (1) Meet (1) Megalol (1) Megane (1) Megfordulás (1) Megállás (1) Mehari (1) Melkus (1) Melyiket (1) Mentők (1) Mercedes (43) Mercedes_190 (1) Mercedes_benz (4) Mercedes_benz_c111 (1) Mercedes_találkozó (1) Mercedes_w124 (1) Mercedes_w126 (1) Mercedesbenz (26) Mese (1) Metro (1) Metró (1) Mg_tf (1) Miata (2) Michelin (2) Microcars (1) Miklós_ideges (1) Miklós_megmondja (1) Mikulás (3) Mitshubishi_galant (1) Mitsubishi (4) Mkkp (1) Mohr (1) Monza (1) Moped (1) Mopedautó (1) Moretti (1) Morgan_3_wheeler (1) Moszkvics (3) Moto_gp (1) Motogp (3) Motor (33) Motorblokk (1) Motorcsere (1) Motorkerékpár (22) Motorolaj (2) Motoros (1) Motors (1) Motorverseny (1) Motronic (1) Movie (1) Mozgássérült (1) Mozi (2) Muhaha (3) Multicar (1) Munkagép (1) Murcielago (1) Mustang (1) Mx5 (1) Mz (1) Május_1 (5) Márkaszervíz (1) Másolás (1) Máv (1) Mázló_imre (1) Mézeskalács (1) Mór (3) Múzeum (1) Műemlék (1) Műhely (1) Műhold (1) Műholdkép (1) Művészet (4) Na_ez_mi (1) Na_ugye (1) Nagydíj (1) Nagyvas (1) Nanoracer (1) Napirajz (5) Napirajz_ajánló (1) Napja (1) Napló (1) Naptár (1) Narancs (1) Navigáció (4) Ndk (4) Ne_vedd_komolyan (1) Nelsinho (1) Nem_suzuki_még_véletlenül_sem (1) Nepper (2) Netrisk (1) New_york (1) Nirvana (1) Nissan (5) Nissan_patrol (1) Nissan_r34_gtr (1) Niva (2) Nkh (1) No_fear (1) Nonap (10) Nordscheleife (1) Nova (1) Nsx (1) Nuccio_bertone (1) Nyaralás (3) Nyelvhelyesség. (1) Nyertesek (1) Nyirád (2) Nyár (1) Nyári_felkészítés (1) Nyárigumik (1) Nyíregyháza (1) Négyszög (1) Német (3) Német_boxer (1) Németjuhász (1) Németország (1) Némrt (1) Nürburgring (1) Nő (6) Női_sofőr (1) Nőnap (3) Ob (1) Objektív_felelősség (1) Ocsmányiroda (1) Oka (2) Oktató (2) Olajcsere (1) Olasz (4) Oldsmobile (1) Oldtimer (6) Olimpia (2) Olympia (1) Omar_sharif (1) Omega (1) Omg (6) Ommm (1) Onboard (3) Opel (17) Opel_kadett (1) Opel_rekord_p1 (2) Opel_vectra (1) Orfű (1) Orosz (59) Oroszország (2) Orr (3) Orrfű (1) Oszlop (1) Ot_expo (3) P126 (2) P70 (1) P70_coupé (1) Packard (1) Pakisztán (1) Palik (6) Pannonia (1) Pannónia (4) Pantera (1) Para (2) Parking (1) Parkol (1) Parkolas (1) Parkolás (9) Parkolási_díj (1) Parkoló (3) Party (2) Partytajm (1) Partytime (1) Passat (1) Patak (1) Pattex_pisztoly (1) Paul_newman (1) Pc (1) Pc_game (1) Pda (1) Pedrofon (1) Pedálos (2) Penge (1) Penge_verda (1) Peres (1) Pescarolo (1) Peugeot (5) Piaggio (2) Piaggo (1) Pickup (4) Piech (1) Pikes_peak (1) Pimp (1) Pininfarina (3) Piquet (2) Pirelli (1) Piros (1) Piros_autó (1) Pista (1) Plakát (1) Plató (1) Plymouth_fury (2) Plüss (1) Pna (3) Pole (1) Polgárdi (1) Police (2) Polo (2) Polonez (7) Polonez_hét (7) Polski (4) Polski_126 (1) Polski_fiat (2) Pontiac (4) Pontiac_transam (1) Pony (2) Pornó (1) Porsche (21) Porsche_356 (1) Porsche_964 (1) Poszt (1) Pozsony (1) Poén (34) Poéta (1) Pr (1) Praktika (1) Praktikum (2) Premier (1) Profi_sofőr (1) Programajánló (4) Prohun (1) Prokee (4) Prototípus (3) Prémium (2) Pród (1) Psa (1) Pt2 (1) Punto (1) Puttony (1) Pálya (1) Pályzat (1) Pályázat (5) Pára (1) Párizs (1) Párizsi_autószalon (1) Párválasztás (1) Pécs (5) Pénz (1) Póló (5) Quad (1) Quattro (8) Queen (1) Quo (1) R11bigfoot (1) R19 (1) R32 (1) R8 (3) Racer (1) Racing (1) Ragasztópisztoly (1) Raikkonen (2) Rakodás (1) Rakomány (1) Rakéta (1) Ral (1) Rali (7) Rally (25) Rallycross (1) Ram (1) Range (1) Range_rover (4) Rav (1) Rc166 (1) Real_life (1) Redtop (1) Regadó (1) Rejtvény (1) Reklám (7) Rekord (1) Renault (24) Rendorok (3) Rendszám (3) Rendőr (7) Rendőrség (13) Renult (1) Restart (1) Retro (84) Rezső (1) Riposzt (1) Rivolta (1) Road_trip (1) Roadster (1) Robi (1) Robi_55 (2) Robogó (5) Robot (1) Rocko (2) Rocko_autot_vesz (12) Roflmao (1) Roller (1) Rolls (2) Rolls_royce (1) Rolls_royce_silver_shadow (1) Romet (2) Román (1) Románia (4) Roncs (1) Rotakapa (1) Rotoric (1) Rover (1) Royce (2) Rozsda (1) Rs (1) Rs4 (1) Rs6 (2) Rutinpálya (1) Rádió (1) Római_mitológia (1) Rózsaszín (1) Rögzítetlen_rakomány (1) S1 (3) S2 (1) S4 (1) S40 (1) Saab (16) Saab_9000 (9) Saab_support_convoy (1) Sae (1) Safe (1) Safety_area (2) Safety_car (1) Sahara (1) Samara (3) Sandero (1) Santana (1) Sanyi (1) Saturn (1) Saxo (1) Scaglietti (1) Scarabeo (1) Scenic (1) Scorpio (1) Scouty (1) Seat (6) Seat_inca (1) Seat_toledo (1) Sebesség (2) Sebességmérő (1) Segitseg (1) Segítség (1) Sell (1) Senna (1) Shanghai (1) Shelby_cobra (1) Sheryl_crow (1) Shooting (1) Shop (1) Side (1) Silverstone (1) Simca (1) Simon (1) Simson (2) Single_frame (1) Skoda (13) Skoda_120l (1) Sleeper (3) Sm (3) Smart (1) Smp (3) Sofőr (1) Sokol (1) Sombrero (1) Sorompó (1) Sors (1) Spa (1) Spoiler (1) Sport (2) Sportautó (2) Spotting (1) Sprinter (1) Ssangyong (1) Stephen_king (1) Stig_blomqvist (1) Stressz (1) Subaru (4) Sukoró (6) Suna (1) Super (1) Super1600 (1) Suv (1) Suzuki (25) Suzuki_swift (3) Svéd (1) Svédország (1) Swift (8) Sx200 (1) Syrena (1) Szabadság_híd (1) Szekszárd (1) Szemét (1) Szenergy (1) Szerelem (3) Szerelés (32) Szerelő (5) Szerszám (1) Szertartáskocsi (2) Szerviz (3) Szervíz (1) Szex (1) Szimulátor (2) Szingapúr (1) Szivar (1) Szmog (4) Szmogrendelet (1) Szmogriadó (3) Szociautó (4) Szolgálati (1) Szomszéd (2) Szopatás (1) Szopás (1) Szovjet (2) Szovjetunó (1) Szponzor (1) Sztori (1) Sztrájk (1) Sztálin (1) Szupersport (2) Százhalombatta (1) Szín (1) Színes_fémyűjtők (1) Szöveg_nélkül (2) Születésnap (1) Szünetmentes_áramforrás (1) Szőke (2) Szőke_nő (3) Szőkenő (1) Sár (1) Sárvédő_betét (1) Sátor (1) Sávoly (3) Sérvédő (1) Sör (1) Sörnyitó (1) Takarékos (1) Talalkozo (4) Talbot (1) Talmácsi (2) Találkozó (11) Tankolás (2) Tankönyv (1) Tanácsok (4) Targonca (1) Tatra (6) Tatraplan (1) Tavasz (1) Tavria (1) Tc (1) Technika (109) Technológia (1) Teherautó (5) Teljesítménynövelés (1) Terep (2) Terepjáró (3) Terminator (1) Tesla (1) Tesla_roadster (1) Teszt (6) Tetőbox (1) Tie (5) Tifosi (1) Tilos (1) Timo_makinen (1) Tiszta_energia (1) Tlf (1) Tmk (1) Tolvaj (1) Tomnemtom (1) Top (2) Top10 (1) Top_18 (2) Topolino (1) Torta (1) Tortenelem (1) Totalcar (2) Tour (1) Tow (4) Toyota (8) Toyota_2000gt (1) Trabant (46) Trabant_nt (1) Trabant_tramp (1) Trabi (2) Traction_avant (1) Traffipax (1) Trafic (1) Train_surfing (1) Traktor (7) Tramp (5) Transform (1) Transporter (1) Treffen (10) Treffen_5 (2) Treuck (1) Tri (1) Trike (1) Trip (1) Triumph (1) Triumph_tr6 (1) Truck (1) Trueno (1) Tréler (1) Trükk (1) Tucker_torpedo (1) Tuning (15) Turbo (7) Turbodiesel (1) Turbos (1) Turul_gt (1) Tvr (1) Tvr_griffin (1) Type_a (1) Type_b (1) Type_c (1) Tábla (2) Tájékoztató (1) Tájékozódási_verseny (1) Támogatók (1) Tél (9) Téli_gumi (3) Törpeautó (1) Történelem (63) Történet (1) Törvény (1) Törzskönyv (1) Törés (1) Törökország (1) Törölköző (1) Túra (1) Túraautó (1) Tőcsavar (1) Tűz (1) Tűzoltóautó (1) Tűzoltók (1) Tűzoltóság (1) Uaz (2) Ub (1) Ukrán (2) Unimog (1) Ups (1) Ural (1) Uranium_brotherz (1) Urban_legend (1) Usa (6) User (1) Utazás (2) Utcán_láttuk (2) Utánfutó (2) Utángyártott (1) V12 (1) V2 (1) V6 (3) V8 (12) V:3 (366) V:történelem (1) Vadak (1) Vadis (1) Vadveszély (1) Vagyonvédelem (1) Vak (1) Vakond (1) Valencia (1) Van_halen (1) Vanuatu (1) Variomatic (1) Vas (1) Vasar (1) Vasili (1) Vasúr (1) Vasút (2) Vatanen (1) Vaz (1) Vb (2) Velence (6) Velencei_tó (1) Velvet (1) Verda_napok (2) Vers (2) Verseny (6) Versenyautó (5) Versenymotor (2) Verstappen (1) Vespa (1) Veszely (2) Veszprém (1) Vetel (1) Veteran (1) Veterán (37) Veteránautó (1) Vezetés (1) Vezetéstechnika (2) Vfts (1) Vicc (1) Vicces_képek (23) Video (19) Videó (4) Vignale (3) Villamos (1) Villáminterú (1) Villámposzt (1) Világítás (3) Vladimir_nikolic (1) Vodafon (2) Volga (7) Volksvagen (1) Volkswagen (9) Volkswagen_lupo (1) Volpini (1) Volvo (9) Volvo_244 (1) Volvo_760 (1) Volvo_780 (1) Volvo_amazon (1) Volvo_s80 (1) Von_kuenheim (1) Vonat (2) Vontatás (1) Vonulás (1) Vonóhorog (1) Vorsprung_durch_technik (2) Vought_f4u_corsair (1) Vts (1) Vw (12) Vw_bogár (1) Vw_caddy (1) Vw_polo (1) Válaszol (1) Válság (2) Város (1) Vásárlás (2) Vélemény (17) Véletlen (1) Víz (2) W123 (18) W124 (3) W125 (1) W126 (2) W140 (1) W201 (1) Waddafakk (1) Wagonr (1) Waitin (1) Walter_röhrl (1) Wankel (5) Wartburg (5) Watt (1) Wd40 (6) Wd_40 (1) Web (1) Webkamera (1) Weissenkirchen (1) Winkler (1) Wrc (2) Wtcc (1) Wtf (5) X1 (1) X5 (1) Xj (1) Xj13 (1) Xj220 (1) Xm (2) Xp822 (1) Yamaha (3) Yes (1) Youngtimer (14) Youngtimers (1) Z06 (1) Z4 (1) Zaporozec (2) Zaporozsec (1) Zastava (1) Zaz (1) Zaz_965 (1) Zebra (5) Zene (11) Zero_tolerancia (2) Zil (1) Zita (2) Zsa (1) Zseniális_videó (1) Zsesgés (1) Zsolt (1) Zwickau (1) Zöld (3) Zöldkártya (1) Zündapp (1) Zündapp_janus (1) ágnes (1) ágyúgolyófutam (2) állás (1) állófűtés (1) álom (3) álomautó (2) álomgarázs (1) április (1) áprilisi_tréfa (1) átalakítás (1) átvizsgálás (1) átépítés (1) átírás (1) édesded (1) égetés (1) ékszer (1) élmény (1) élő (1) építős (1) érd (2) érdekes (4) érdekesség (43) érzelem (1) étkezés (2) étterem (1) évforduló (2) óra (1) önök_küldték (3) összefogalló (1) összefoglaló (1) összkerék (1) öszvér (1) újdonság (2) újrend (1) újságírás (1) újságíró (1) úszás (1) úszó (1) út (2) útellenőrzés (1) útfelújítás (1) úthiba (2) útszűkület (1) útépítés (1) ügyfél (1) üldözés (2) ülés (1) üzemeltetés (1) őz (1)

Archívum

  • 2011. December (1)
  • 2011. Június (1)
  • 2011. Május (2)
  • 2011. Április (1)
  • 2011. Február (3)
  • 2011. Január (1)
  • 2010. December (3)
  • 2010. November (4)
  • 2010. Október (6)
  • Teljes archívum...