Autófila

Többnyire a formák rabja vagyok, talán a kelleténél jobban dőlök be egy- egy eltalált dizájnnak, minden más tényezőt elfeledve. Viszont el kell ismerni, hogy van a történelemben egy olyan jármű, ahol a már említett tulajdonságokat pont fordítva kell kezelnem és értékelnem. Ez a jármű nem más, mint a Willys Jeep, mely puritán egyszerűségével és legendás megbízhatóságával kivívta a II. világháború hőse címet. Közel 400.000 darab készült belőle a háború alatt, amit a szövetségesek szerte szórtak a világban, használva őket a bázisokon és a frontokon egyaránt. Ez a hatalmas szám előre vetítette, hogy ebből maradni fog. Maradt is! Voltak akik elsőként akarták "szocializálni", több kevesebb sikerrel.

Egyszerű, mint a faék!

A második világégés után romokban hevert a fél világ, törvényszerűek voltak azok a próbálkozások melyek a még meglévő, működő szerkezeteket - többnyire hadifelszerelést - felhasználják, hogy az újjáépítést, fejlődést elősegítsék. Igaz volt ez az ipar minden területére, természetesen az autók sem maradhattak ki ebből a fejlődési folyamatból. Európában az akciók végét Németország kipipálása jelentette, ezért jutott bőven Jeep, a leigázott Mercedes, Opel, DKW hazájába is. Helyi viszonyokat felmérve, érdekes és egyedi, az a magán ( Wally Cohn) - feltehetőleg amerikai - próbálkozás, mely egy Jeep és egy Opel Olympia pozitív tulajdonságait összegyúrva, egy szebb Jeep - vagy egy csúnyább - Opel születhessen . Extrém körülmények között kipróbált, kiforrott alváz és hajtáslánc valamint egy kornak megfelelő forma adta az ötletet a "jenkinek". Kissé kisipari módszerekkel de mégis egy hiánypótló jármű készült egy ismeretlen műhelyben. Azért is gondolom így, mivel az úthálózat hiánya - vagy inkább nem léte - akár sikeressé is tehette volna ezt a "hibridet", egy esetleges szériagyártás esetén.

Volt ahol egy kicsit tovább mentek az átalakítással - nem biztos, hogy jobban jártak, a Fülöp-szigeteken is készült egy nagyon áramvonalas Willys a jó ízlés határait feszegetve. A kasztni fő formáit katonai repülőgépek póttartályaiból kialakított elemek határozták meg, kissé kendács, de mindenképp díjazandó.

Willys "Mouse"

Képek: LIFE
 

Úgy tűnik, másfél évig bírjuk egy autóval. Nem tudom miért van ez így, de mindig úgy hozza az élet, hogy a második együtt töltött évfordulót már nem együtt ünnepeljük a családi vassal. Kivétel ez alól csupán a bogaram, amivel szeptemberben leszünk 15 éve együtt. Tudják, örök szerelem... Több oka is van annak, hogy a csirke eladása mellett döntöttünk, az egyik legfontosabb, hogy marhára nem használtuk ki. Napi 15 kilométert ment, elvitte a lányomat óvodába, a feleségemet a munkahelyére, csak nagyon ritkán mentünk vele többet. Most télen persze nagyon jól jött, hogy nem kell hóláncot szerelni, meg szép kényelmesen hazajutunk vele a szűk hegyi úton, de akármennyire is győzködtem magam, hogy enélkül megáll az élet a hegytetőn, észre kellett vennem, hogy nekünk van egyedül terepjárónk a környéken. Terepen egyszer voltam vele, egy Belsőség-Autófília találkozón és még most télen, a nagy hóesésben sem voltam vele játszani. Tizenöt kilométer per nap - folyamatosan ez motoszkált a fejemben - kell nekünk ekkora autó? Beszéltem a feleségemmel, autók terén Ő a józanabbul gondolkodó a családban, azt mondta, hogy már régóta gondolkodik Ő is ezen, de nem szólt, mert tudta mennyire szeretem. Na igen, nem nehéz szeretni, de sajnos jelenleg tényleg semmi sem indokolja, hogy megtartsuk. Döntöttem: eladom, de előtte még megírom másfél év krónikáját.

A Quimby az egyik kedvenc együttesem. A fenti cím pedig egyben az egyik legjobb számuk címe is. Itt és most ez a szín lesz a főszereplő. Egész pontosan, az élő magyar nyelveben világosabb árnyalatot jelentő, piros.

Gondold el, mész az utadon, sietsz, átkozod magad, hogy miért ezt a lassú autót vetted, nem egy, kényelmetlen, még a szent kvarcóra sincs benne, azt se tudod mennyi az idő, mennyire késel, egyszer csak előre tekintesz, és meglátod a megmentőd.

Egyesek talán sejtik miről van szó, de azok akik nem, nekik elárulom: alant képekkel taglalom, milyen lehetősége van egy embernek, ha négy kerekű járgányt akar venni, de az átlagnál magasabb testalkattal rendelkezik.

Bérlettől a Csirkéig,
avagy Polski Fiat 126-tól a Jeep Grand Cherokee-ig

Jogosítványom viszonylag korán, már 18 éves korom előtt szereztem. Persze ezt az okmányt nem azért kaptam, mert annyira tudtam vezetni...
Annak ellenére, hogy a számomra kijelölt vizsgabiztos az út végeztével közölte, hogy ő bizony kicsit félt, máskor talán menjek lassabban, valahogy megkaptam a papírt. Vezetni egyébként ekkor még nem szerettem, nem akartam. Saját autó hiányában a családi 80-as Audi lett ideig-óráig gyakorlásom eszköze. Az ismerkedést hamar feladtam, hisz a mellettem ülő családtagok nem túl nyugodt természete, és az autó számomra hatalmas mérete hamar kedvem szegte. Ekkor határoztam el, hogy az autó, amin megtanulok majd igazán vezetni, az a sajátom lesz. Ezek után már senki nem tudott rávenni arra, hogy az ő autóján gyakoroljak, én kitartottam elhatározásom mellett. Azt gondoltam, ha az én autómmal próbálkozom, ha az én autómban okozok kárt (ez egyébként sosem fordult elő) az nekem fáj.

Eltelt pár év, amikor is megvettem életem első autóját, egy nem túl szép, narancssárga Kispolskit. Az autót először rövidebb távokra használtam, majd egyre jobban bemerészkedtem a városba, az igazi forgalomba. Az autó tökéletesen megfelelt arra a célra, hogy gyakoroljak, ráadásnak mindenhová elvitt ahová csak akartam. Bérletet megszerettük, mondhatni családtag lett, felújítottuk, megszépítettük.

Rövidesen kicsiny családunk azt a döntést hozta, hogy kellene egy „modernebb”, „komfortosabb” autó is nekünk. Így került hozzánk egy ezüst-szürke Fiat Tipo. Bár az új jövevény hivatalosan férjem nevén volt, mégis én jártam vele, Ő pedig elkezdte az én kis autómat használni. Tipo is hozzánk nőtt, megszerettük. Párom egyetlen bánata az volt, hogy az autó „nem ment”, legalábbis nem úgy, ahogy Ő szerette volna. Nekem pedig csak talán azon nevetséges problémám volt a szerkezettel, hogy 5 ajtós volt. Ekkor még csak, és kizárólag a 3 ajtós autókat találtam szépnek (ma is jobban tetszenek ezek a járgányok, de már találok 4-5 ajtós autót is, ami tetszik). Hirtelen felindulásból eldöntöttük, hogy váltunk, Tiponak mennie kell. Az autó szép volt, jó állapotú, rövid időn belül új gazdára talált.

Nem találtunk viszont könnyen magunknak új autót. Drága uram hiába mutogatott nekem bármilyen típusú autót, én mindenáron Fiat Bravora vágytam. Gondolná az ember adott a típus, futkos is belőle jó pár kis hazánkban, könnyű lesz beszerezni... De nem a mi családunkban. Az autó legyen tengerkék színű, jó állapotú, minél újabb, 1,6 –os, klímás, szerviz-könyvvel rendelkező, magyarországi, de ne budapesti, és még hosszasan sorolhatnám elvárásainkat! Autókereskedő barátunk pár hét után feladta. Azt mondta ilyen autó márpedig nincs! Azért mi csak találtunk! Igaz Pécsről egész Győrig kellett menni, de megérte. Mindketten nagyon szerettük. Szép volt, jó volt, mindent tudott, amire mi akkor vágytunk.

2005-ben aztán gyarapodott családunk, és a korábban annyira imádott 3 ajtós verzió egyre inkább tűnt macerásnak, hisz a hátsó ülésre egy csöppnyi gyerek bekötése nem túl vidám feladat. Persze a csomagtartó méreteivel is akadtak gondok, még a mélynyomót is ki kellett szerelni, hogy a babakocsi beférjen (innentől lett bérlet kétszemélyes, mert a mélynyomó bekerült a Polski hátsó ülésének a helyére). Szóval, lassan beláttuk, Bravótól meg kell válnunk. Autónk szintén könnyen eladható volt, a vevő gyorsan jött (én meg sírtam).

Ekkor jöttek újra a gondok, ismét autót kellett keresnünk! Ez újfent nem ment egyszerűen. Egész Magyarországot végigjártuk. Férjem mindenképp Mercit akart, én meg nagyon nem, hisz (gondoltam ekkor), hogy tudnék közlekedni, parkolni egy ekkora „batárral”!? Rengeteg autót láttunk, kipróbáltunk, a végső döntés egy 2,8-as, 80-as Audira esett. Ez a méret, illetve cm3 még számomra is elfogadhatónak tűnt, a maga csekély 15 literes fogyasztásával. „Adui”(ahogy kislányom még a mai napig is emlegeti) nem volt problémáktól mentes, sok-sok pénzt beleöltünk, hogy olyan legyen, ami Autofil társam fülének, orrának, és egyéb érzékszerveinek megfelelt. Az autót leginkább én használtam, de amikor Ő beleült tudtam kemény pénzeket hagyunk majd a szerelőnknél, így sokszor fenyegettem földugóval, orrcsipesszel... Audi nagyon szép volt, és bár nem tartozik az igazi kicsi női autók sorába, én szerettem vezetni. Rettentő komfortos, finoman kezelhető autó volt, na és a fűtése, az ami nekem ebben a hideg télben nagyon-nagyon hiányzott.
Mivel Pécsett lakunk, és házunk egyenesen a hegyre épült, rájöttünk, hogy kénytelenek vagyunk „Aduit” meneszteni. Az okok: egyrészt sajnáltuk volna a rossz útviszonyokon tönkretenni, másrészt télen is szerettünk volna hazajutni, amihez szükség van a négykerék-hajtásra. Audi meglepően könnyen elkelt, amire a motor mérete miatt egyáltalán nem számítottunk.

Következő (jelenlegi) autónkra egész könnyen (főleg hozzánk viszonyítva) rátaláltunk. Jelenlegi autónk egy Jeep Grand Cherokee. Nem épp női autó, de szeretem. Könnyen kezelhető, szép, lehet vele haladni. Egy aprócska kis gond van vele, a fogyasztása. Nem kellemes a 20-21 literes városi átlagfogyasztás, de az autó számos előnyéhez képest kibírható. Legalábbis mi most így látjuk….

Évekkel ezelőtt, amikor megvettem a Kispolskit azt gondoltam, nekem ennél nagyobb autóm sosem lesz. Ekkora az az autó, amit itt a városban vezetni tudok, amivel találok magamnak parkolóhelyet. Mai szemmel visszanézve ez már nevetségesnek tűnik, hisz soha nem volt gondom egyik autónkkal sem, pedig az elmúlt években jelentősen megnőttek. Emlékszem arra, hogy kezdetben mindig azt mondtam, hogy az én jogosítványom csak előre felé szól, annyira nem szerettem tolatni, ma pedig már könnyedén parkolok, tolatok tűkörből még a Csirkével is.

Miért is van itt ez a post, miről szól ez a dolog? Lowtyo elmondja!

Jogsit, levelezőn?Az arany középút?!Akkor és most. Nyerjen Ön is!Youngtimer Olympics - gondolatpornó (parental advisory)Vidéki anzix - Minden kezdet nehéz...Az arany középút!Nekünk is van baromállatunk, juhééé!Epic Battle I-II.Vidéki anzix - Na ilyenkor mi van?In Memoriam: Seat