Autófila


Összesen 50 db. poszt, 3 oldal.

Amikor egy veterán korú autót szétflexelnek és típusidegen alkatrészeket erőszakolnak bele, minden jóérzésű autóbuzi felszisszen. Egy veterán, ha elérte azt a kort, megérdemli hogy újkori önmagához méltó állapotban csillogjon, néha kicsit hörögjön és üvöltsön. Aztán ahogy tovább telnek az évek, önkéntelenül is egyre nagyobb becsnek örvendenek az addigra már alig néhány számban fennmaradó egyedek. Nem úgy, mint a mai történetünk egyik főszereplője, az 1930-ban alig 100 példányban gyártott Bentley 8-litre.

Olvastam minap a Totalcaron ezt a szerencsétlenül járt tojásdobáló fiatalembert, és elgondolkodtam rajta, hogy elnézve a hazai állapotokat, nem vagyunk messze ilyen esetek hazai bekövetkeztétől. Családi gondokkal, munkahelyi stresszel terhelt, végletekig a kapitalizmus által kizsigerelt idegroncsok róják az útjainkat, időzített bombaként halkan ketyegve.

Jópár éve történt, sokat emlegetett eset, az ominózus Trabantos, aki lelőtt egy kamionsofőrt, mert az szerinte leszorította. Vajon csak ennyi volt? Vagy az évek hosszú sora alatt elszenvedett, és lenyelt megaláztatások utolsó cseppje volt az a figyelmetlen sávváltás, aminek következtében elhúzta az elsütő billentyűt? Lehet, hogy közben hurkanyakú BMW-sek jártak az eszében? Vagy a szomszéd nyugdíjas, aki mindig túl közel áll hozzá a parkolóban a Thaliával? Vagy a postás, aki a feleségének mindig kétszer csenget?

Autót adna el? Venni szeretne? Figyelem, a mai naptól nem fogadják el az okmányirodák a régi típusú adásvételi szerződéseket! Írtunk már erről korábban, kattintson a részletekért!

Azért közöljük ezt az emlékeztetőt, hogy senkit ne érjen meglepetés, ha valami bürokrata unottan söpri félre az átíráshoz elengedhetetlen új adásvételit, és fapofával közli, hogy töltsenek ki egy újat. Persze ma ez a veszély kevés embert fenyeget, ugyanis a közalkalmazottak napja miatt nem sok okmányiroda van nyitva...

Az új, 2010. január 1-től használható gépjármű adás-vételi szerződést itt lehet letölteni.

Főleg a Trabantok és a Swift 1.0 mellett, mellé? Miért?

Egyrészt nyilván öregszem.

Másrészt azért meg lehet kívánni egy ilyet. Nézd csak:

Ugye, ugye, már fel is pattantál, hogy elmenj a bárányboltba egy hülye gyerekbárányért?

Érthető, mert kell, mert akarod, mert szükséges az életedben.

Mercedes is my kidlamb, ahogy a Red Hot Chilli Peppers mondja.

Akinek pedig éppen nincs a közelében egy bárányszaküzlet, az kiélheti magát itt, Rocko ajánlásával.

A sztori eddig:

1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész, 10. rész

A hó vígan esik odakinn, a cserépkályhában ropog a tűz. A család épp nézi a Csillagteremtő döntőjét. Végre nyugodtan bóklászhatok egy kicsit a hirdetések között. Nincs tervben autóvásárlás, a képzelet csaponghat bátran. Körbenézek pár, felénk ritkább márka kínálatában, most tényleg csak a gyermeki rácsodálkozás vágya hajt.
Aztán eljutok oda, ahol olyan döbbenetes ajánlat fogad, amelyet mikor megosztok a autóbuzi levelezőlistán, még a sokat látott kollégák térde is megrogyik egy pillanatra.

Gázt bele lássuk a medvét...

I.P.K lavinát indít

Sanyi., 2009.12.08. 16:00

Történt egy reggelen, hogy Bandink neve napja vala, és ültetett ringyó barátunkat (un. Ismeretlen Pécsi Költő) elkapta az ihlet.

Na, a múzsától akkorát kapott, hogy a szerkesztőség majd minden tagjának egy csipetet tovább is adott.
Írt mindenki több kevesebb sikerrel, de azt hiszem Bárány a szocialista realista verseket is meghazudtolva "szögelte be" a levelezés végét.

Jobbra tarts!

scheerti, 2009.10.16. 13:00

Újabban többet közlekedtem autópályán a megszokottnál, bevallom, kicsit elszoktam már tőle. Néhány erősebb fékezés után megint megtanultam, hogy a kamionosok többsége nagy ívben leszarja a teherautóval előzni tilos táblát, a droid azért csak kigurul index nélkül a gyorsítósávról, mindezt olyan magabiztossággal, mintha legalább vadászgépet vezetne. Aztán bekapcsolja az utánégetőt és 127 km/h-val küzd röpke három perc alatt a belsőben, miközben a Passat kockásra fékezi mögötte a kerekeit, hogy ne lökje fel a szalagkorlátra. Láttam a pihenőhely előtt a leállósávban vizelő területi képviselőt, lejárót eltévesztő tetőig megpakolt Volvo 940-est tolatni, ez mind népszokás, az ember meg se lepődik.

Az viszont még mindig idegesít, hogy néhány idióta egyszerűen nem tanulta meg, hogy nem vett bérletet a belső sávba. Magyar virtus ez, kisautóval büntetni és ráállni a merev százharmincra, ha nekem se lehet, másnak se lehessen. Aztán persze előbb-utóbb valaki megunja, és elkezd villogni, rosszabb esetben szlalomversenyt rendez a szélső sáv(ok)ban és erősen anyáz, esetleg be is fékez a belsőben továbbra is békésen kóricáló kisautós előtt.

Sokat ez a német autópályán készült videó se fog változtatni a dolgok állásán, az idióták ugye nem olvasnak autós blogot, cserébe meg vannak győződve arról, hogy ők szabályosan és biztonságosan közlekednek minden esetben. Mégis érdemes lenne ezt a rövid filmecskét levetíteni mindenkinek, aki nem_szereti használni a tükröt, vagy a belsőben tartja fel a gyorsabb autósokat. 

Nelsinho Piquet neve bizonyára ismerősen cseng mindenkinek, aki az utóbbi időben figyelemmel követte a nagy F1-es botrányt, ami szépen lecsengett, nem is szívattak meg senkit túlságosan, egyedül a brazilt könyvelték el csalónak, még akkor is, ha az FIA szerint ártatlan. Massa a tavalyi világbajnokság miatt pöccent be rá, a Renault csapatot kidobta a főszponzora, az egyetlen versenyképes pilótájuk pedig már Ferrarinál vigyorog az egészen. 

Az indavideón találtam ezt a nagyszerű másfél perces összefoglalót ifjabb Nelson Piquet karrierjéről, érdemes megnézni.

Kispályásak vagyunk, hitvány amatőrök ezzel:

Az alábbi történeteket egy-egy barátom küldte nemrég eMail-ben, "Morál az utakon" tárggyal.

Rémes, milyen arcok közlekednek az utakon.
Ma éppen felmentem az M0-ra a hatosról, be a belsőbe, ott poroszkál egy Saab nyolcvannal. Jelzésértékkel villantottam egy 10-15-öt a triszenonnal, hogy lássa, jövök. Felfoghatta az 1.0 6V fölényét, mert lehúzódott, de mikor elmentem mellette, engem figyelt, és furcsán vicsorgott.

Aztán beállt mögém, és kergetni kezdett.

Eleinte nem zavart, de amikor SzigSzMiklóson a kis utcákban sem tudtam már lerázni, kezdett zavarni.

Jött mögöttem végig, csak a Seat szalonnál tudtam lerázni.

Rémes.

Még jó, hogy lefotóztam.

 

Velem is hasonló történt!
 
Jött mögöttem egy kis pöcs valami sötétkék Swiftel. Villogott, osztán elengedtem legyen boldog.
De mindig beszorult valaki mögé, aztán utólértem. Mire SzSzMiklósra értünk, próbált lerázni a kis utcákban, de nem volt erő a gépben, pedig volt rajta krómbetűkből valami 6V felirat. Sztem azt is fordítva akarta feltenni :-)

Automata benzinkút

scheerti, 2009.09.11. 08:00

Rengeteg olyan autós van, aki egész egyszerűen nem tud tankolni. Azt majdnem mindenki eltalálja, hogy a kútoszlopokhoz kell állni, ha mégsem, akkor a mosóban dolgozók kedvesen eligazítják, onnantól meg úgyis ott a kutas, aki olyan örömmel tölt, mint a villányi borászok. Legtöbbször prémium üzemanyagot, mert az jót tesz a motornak, kiskezitcsókolom. Ha nincs kutas, akkor biztos lesz valaki, aki megszánja az illetőt és tankol helyette. Ennek hamarosan vége lehet, mert itt ez a nagyszerű találmány, ami bizonyára sokat segíthet azoknak, akiknek ez a rendkívül bonyolult művelet nem sikerül.

 

Vajon ez is vonalkódosra húzza a szélvédőt, ha nem adunk elég jattot?

Baloldali tifosi

prokee, 2009.08.31. 15:00

Képrejtvény egy munkáspárti Ferrari-drukker autójáról.

Miki Dubaiban sem érzi jól magát az Autófília nélkül.

Megértjük, mi sem érzünk másképp.

Arra azonban nem gondoltunk, hogy Dubaiban az összevont erkölcs- és közlekedésrendészet a rendszámfelismerő-programot használja pornószűrésre.

Aki nyomon követi Remi Gaillard csíntevéseit vagy esetleg van Comedy Centralja az már láthatta ezt a videót. Az őrült francia sokadmagával, mindenféle fura szerzetnek beöltözve vicceli meg az előzékeny autósokat egy gyalogos átkelőnél. Zseniális ötlet, csak ne én üljek ott az autóban. :)

Azok a kínos arckifejezések az autósokon... :)

Vidám társaság ez itt az Autófílián. Külön örömünket leljük egymás szívatásában.

Jórészt persze az, aki szívat, nem aki szív.

Én pl. ezt kaptam ma a céges mailre:

 

Adam írta:
>
> Tisztelt Címzett!
>
> A bonto.lap.hu-n találtam meg az Önök elérhetőségét. Van egy ezüst 1981-es Delorean-em, alvázszáma: SCEDT26T0BD003472.
>
> Szeretnék érdeklődni, hogy kapható-e Önöknél indexkapcsoló, ajtóhatároló-zsanér, illetve meghibásodott a flukszuskondenzátorom is.
>
> Tudnék rendelni ezekből Önöknél?
>
> Üdvözlettel
> Szurdokpüspöki Ádám
>

 

Kedves Uram !

Örömmel vesszük az információt, miszerint újabb darabbal szaporodott a hazai DMC-állomány.
Kissé meglepő, hogy Michael megvált álmai autójától, de a válság már csak ilyen.

Jelenleg bontáson sajnos nincs DMC-12-esünk, és a közeljövőben nem is jelezték - bár a közeljövő e típus esetében meglehetősen relatív.

Új, gyári, vagy utángyártott alkatrészben azonban tudunk segíteni. Indexkapcsolóként Skoda 120-asét ajánljuk, formára, ízre, szagra meglehetősen hasonlít, még egy múzeális minősítő vizsgán sem feltétlen szúrják ki.

Ajtóhatároló zsanér, ilyen szóösszetételben, mint alkatrész számomra ismeretlen, bár ez valószínűleg annak tudható be, hogy nem ismerem elég alaposan az ilyen Melkus-ajtók szerkezetét.
Amennyiben a zsanérra gondol, sajnos már nem rendelhető. Létezik azonban konverziós szett, amivel a Melkus-ajtó Lambo-ajtóvá alakítható, amelyhez a továbbiakban is tudunk alkatrész szállítani a tuning-shopunkból. Eggyúttal ajánlom figyelmébe sasos gépháztető-matricáinkat.
Ha az ajtóhatárólót érti e szóösszetétel alatt, akkor a velünk szemben elhelyezkedő faáruház szerszámnyél-szabászata szívesen segít.

A fluxuskondenzátor bizonytalan terület. Az autó alvázszáma szerint a gyártósorról enélkül került ki az autó, ez az alkatrész csak a 11740 vázszámtól volt széria. Mivel utólagos beépítés, nagy a valószínűsége, hogy távol-keleti, utángyártott fluxuskondenzátor van az autóban, amellyel az általunk szállított gyári nem csereszabatos. Az azonosításhoz kérem, olvassa le a fluxuskondenzátor adattábláján olvasható karakterhalmazt.

A fentiek alapján sajnos meg kell állapítanunk, hogy a gyár bezárása óta az alkatrész-ellátás nem könnyú. Ez azonban önt, mint DMC-tulajdonost nem szabad, hogy elkeserítse. A probléma orvoslásának egyszerű módja, ha az észak-Írországi gyár közelében beállítja az 1981-es évet, majd felgyorsít 88 MPH fölé.

Amennyiben a fentiek felkeltik érdeklődését, kérem, keressen fel minket személyesen.

Tisztelettel:

Prokop Gábor

A fenti mondatot mindannyian ismerjük, és tudjuk, hogy tartozik hozzá egy kacifántos, néha mulatságos sztori. Nos, az alanti képek közül pár már szerepelt nálunk, de azért én kíváncsi lennék az összes történetre.

A képeket Szendwichtől kaptuk, köszönjük!
A képeket szintén megkaptuk MinnoVR6-tól is, neki is köszönjük.

Valószínűleg mindenki hallott már Trabant-tulajdonosról (vagy egy szakfórumban olvasott róla), akinek "gyárilag 1.3 motorral szerelt" Trabantja volt, valószínűleg azért, mert a gyárban "elfogyott az 1.1-es motor, és Wartburgét rakták bele".

Akkor most cáfoljuk.

A post másodközllés, megjelent a Trabant-Wartburg Klub oldalán, 2006. december 22-én. Azonban még mindig időszerű, jelenleg is akad eladó "gyárilag 1.3" Trabant a hasznaltauto.hu-n, no meg olvasmányként is tanulságos.

Tágyilagosan !

prokee, 2009.08.05. 20:00

Nem értem a T. szerzőt.

Illetve értem, süt belőle a Dacia-utálat. Mióta nincs a Rácz Tomi, igen egysíkúak lettek a Dacia-s vélemények a Totalcaron.

Nagyapám 30 évig hajtott egy 1310 TLX-et, és tökéletesen elégedett volt vele. Igaz, az öreg autószerelő volt, utolsó csavarig szétszedte, összerakta, és soha semmi baja nem volt. A féltengelyeket kellett csak cserélni, amíg a magyar felújított bele nem került, meg a gumialkatrészeket és a kuplungot.

Az csak szépséghiba volt, hogy itt-ott pergett a fény, meg mattult a króm a lökhárítókon.
Nagyapám majdnem 45.000 kilométert rakott bele az évek során, mindig megterhelve (zöldségkereskedő volt az öreg), minimális hibákkal. (Valójában 62.000-et mutat az óra, de ennek egy részét tolva tette meg.)

Nekem Novám van, és bizony, semmit sem tapasztaltam abból, amit a T.szerző leírt. Ha az ember minden hosszabb út előtt alaposan átnézi, lecseréli az üzemanyagokat, az első betéteket és a benzincsöveket, szinte hiba nélkül teljesít bármekkora távot, ha az nem több 12 kilométernél.

Az állítható hátsó ülést előcibálni, mint egetverő hiba, roppant inkorrekt. Az én autómon még túl a százezer kilométeren sincs 1.5 centi a rés, sőt, az egyet is alig éri el. Ráadásul, ha a tulaj nem ilyen ernyeddt kukac testalkatú, meg is tudja nyomni annyira az ülést, hogy bekadjon, a kioldáshoz meg elég a gyár által adott kerékkulcs. Arról meg ne is beszéljünk, hogy a haverom Suzuki Swiftjén meg letört az ülésnyitó karról a műanyag. Mellesleg, olvastam a Dacia fórumon egy márkatárstól, akinek van ismerőse a gyárban, hogy 2010-re ígérik a megoldást a hátsó ülésekre.

A ponthegesztésnek is megvan a maga oka, sokkal könnyebb a javítás így, mert le lehet fúrni a cserélendő lemezt. Apámék céges Otosan Transitján csak komplett hátsó ajtót lehetett cserélni, 130.000 plusz fény, plusz munkadíjért, mikor kirohadt a pereme, köszi.

A váltóval meg senki másnak nem volt baja. Nálunk, a Nova klubban és a klub fórumán többen említették ezt a problémát, a megoldás pedig az, hogy bal oldalra a C-Kadett Recaro-ülését, jobb oldalra pedig a Dacia Latsun hátsó ülésének felét kell beépíteni. Kényelmesebb is, karakterisztikusabb is, és jobban kézre esik a kar.

A nem indulás egyszerűen hülyeség. Az én autóm bármikor hamarabb beindul, mint a T. szerző ócska dízele, amit állandóan szerelni kell. Az enyémnek semmi baja, a motorból jövő kopogással meg simán együtt lehet élni, nem luxusautó ez.

Ahhoz képest, hogy mennyiért árulták, ez egy nagyon  jó autó. Jó, nem egy Mercedes, de legalább nem kell besz*rnom a devizahitelek árfolyamingadozásától.

A végére pedig még egy kiegészítés: óriási szakmai baki a 309-est megnevezni az autó eredeteként, egy autós újságírónak igazán illene felismernie, hogy az autó a 309 Ti ralli-változatára épül, ami már laposabb fényszórókat kapott eredetileg is.

Sajnálom, hogy a Totalcar színvonala ennyit süllyedt, és hogy ilyenek kikerülhetnek címlapra.

Gumball 3000 fotósa

Rocko-, 2009.07.19. 19:30

Azt hiszem nem kell tovább kommentálnom. Csak annyit fűznék hozzű, hogy a tüdőösszeomlás előtt ne indítsuk el újra a videot. Mert hogy nem bírod csak egyszer megnézni.

Kimeríthetetlen poénforrás a mások vérkomoly projektjein röhögni.

Még Pulai bácsi autóján is mosolyogtam magamban, pedig póbáltam védeni. :)

Itt van például egy eredetileg szerény, ártatlan kinézetű Lada Oka, amire tisztelt gazda felaggatott néhány megawattnyi fényt.


Összesen 50 db. poszt, 3 oldal.

Címkék

* (8) *** (1) 0_ajtó (1) 1.1 (2) 1.3 (1) 100 (2) 105l (3) 112 (1) 125 (1) 126p (2) 1_2_4_5_3 (5) 200 (1) 2010 (2) 2cv (3) 300d (1) 300te (2) 308 (1) 1989 (1) 2008 (2) 2009 (1) 2800 (3) 300c (1) 356 (1) 3ajtó (1) 4wd (1) 4x4 (1) 5 (1) 57s (1) 5ajtó (1) 5cv (1) 80 (3) 626 (2) 635csi (1) 815 (1) 88mph (1) 9000 (3) 90_es_évek (1) ? (1) A112 (1) A_hét_szerszáma (5) Abarth (2) Ablaktörlő (1) Abroncs (2) Abszurd (9) Abszurdisztán (7) Acea (1) Acura (1) Adler (1) Advert (1) Adásvételi (1) Adásvételi_szerződés (1) Adócsalás (1) Ae86 (1) Aerovette (1) Af_almok (13) Air (1) Airbag (1) Aixam (1) Ajtó (1) Ajándék (2) Ajánló (1) Akali (1) Aktatologató (1) Alagút (1) Alapjárat (1) Albea (1) Alfa (2) Alfa_gtv (1) Alfa_rome (1) Alfa_romeo (5) Alfa_romeo_giulia (1) Alfa_romeo_sz (1) Alkatrész (4) Alkohol (1) Alonso (1) Alázás (1) Amc_eagle (1) Amerika (13) Ami (1) André_citroen (1) Angol (2) Animáció (1) Antenna (1) Anton (1) Anyád (1) Aphicar (1) Api (1) Apparát (1) Aprilia (1) Arab (2) Arany (1) Ariel (1) Art (1) Ascii (1) Aston (1) Aston_martin (1) Aston_martin_vanquish (1) Astra (2) Attila (1) Audi (48) Audi_80 (1) Audi_90 (9) Audi_coupe (1) Audi_kx (1) Audio (1) Aukció (1) Ausztria (1) Auto (18) Autobianchi (2) Autobianchi_bianchina (1) Autobianci (1) Autobuzi (1) Autobuzik (13) Autofilia (29) Automata (1) Autó (338) Autóbontó (1) Autóbuzi (3) Autódoktor (2) Autóeladás (2) Autófila (1) Autófilia (1) Autófíl (1) Autófília (38) Autófília_egyesület (1) Autófília_flotta (13) Autógyár (4) Autóhitel (1) Autók (3) Autóleszbi (2) Autólopás (1) Autómosó (1) Autónepper (3) Autónánia (4) Autópálya (13) Autópályamatrica (1) Autós_üldözés (1) Autósbolt (1) Autósiskola (1) Autószerelés (6) Autótépítés (1) Autóverseny (5) Autóversenyzők (1) Autóvásárlás (50) Autóápolás (4) Avia (1) Awo (1) Ax (2) Ayrton_senna (1) Babetta (1) Bach (1) Bagó (1) Bajnokság (1) Baki (1) Balaton (2) Balatonakali (2) Balatonfüred (1) Baleset (64) Balesetmegelőzés (5) Balesetveszély (1) Bambi (1) Bandini (1) Bank (1) Barkas (1) Barkács (4) Baromállat (94) Bartoletti (1) Bat (1) Bbb (10) Bbb1 (1) Bbb10 (1) Bbb2 (1) Bbb3 (1) Bbb4 (1) Bbb5 (1) Bbb6 (1) Bbb7 (1) Bbb8 (2) Beetle (1) Beharangozó (3) Belmondo (1) Belsoseg (3) Belső_sáv (1) Belsőség (3) Belterj (1) Belőség (1) Bemutató (1) Benelli_sei (1) Bentley (2) Benz (19) Benzin (6) Benzincsap (1) Benzinkút (2) Bergpreis (1) Berva (1) Beszámoló (4) Betti (1) Betétlap (2) Betűvágás (1) Beállítás (1) Bicikli (1) Biciklilopás (1) Bigfoot (1) Birotor (1) Biztonság (1) Biztonsági_öv (10) Biztosítás (6) Biztosító (7) Biztosítóváltás (1) Bkv (3) Blog (7) Blogger (1) Bmw (37) Bmw_2002 (1) Bmw_e24 (1) Bmw_e34_m5 (1) Bmw_e9 (1) Bocs (2) Bogar (1) Bogár (6) Boibo (1) Bolha (1) Bolond (1) Bontó (3) Borzalom (1) Botrány (1) Boxer (1) Boxster (1) Boyracer (2) Brake (1) Brembo (1) Bridgestone (1) Bringa (1) Brit (1) Brit_versenyzöld (1) British_racing_green (1) Brm (1) Broaf (1) Bruce_willis (1) Bttf (6) Budapest (11) Bug (1) Bugatti (2) Buick (2) Buick_riviera (1) Bukás (1) Bukócső (1) Bukósisak (1) Bunkó (1) Burnout (1) Busz (3) Buszmegálló (1) Buszok (1) Buta_kávézó_libák_a_pult_mögött_fénymásolót_beleznek (1) Button (3) Buék (1) Bverekedés (1) Bx (3) Bálint_gazda (1) Bárhol (10) Bármikor (10) Bármivel (10) Bárány (1) Béka (1) Béla (1) Béna (1) Béna_tuning (1) Bírság (1) Börze (2) Búcsú (1) Bútor (1) Büfé (1) Büntetés (1) Bürokrácia (1) Bürökrácia (1) Cabrio (2) Cadillac (3) Café_racer (1) Camaro (1) Camptourist (1) Camry (1) Capri (1) Carens (1) Cbx (1) Cc (1) Cdi (1) Ceed (1) Celeb (1) Chapron (1) Cherokee (2) Cherry (1) Chevroelt_camarro (1) Chevrolet (7) Chicks_on_wheels (1) Chiptuning (1) Christine (2) Chrysler (3) Ciao (1) Cigi (1) Citroen (22) Citroen_2cv (1) Citroen_bx (1) Citroen_hét (15) Citroen_találkozó (1) Civic (2) Classic (2) Clio (7) Co2 (1) Cockpit (1) Communism (1) Cooper (1) Corbijn (1) Corsa (2) Corvette (4) Corvette_stingray (2) Cosmo (2) Cosworth (1) Countach (1) Coupe (2) Coupé (1) Crash (3) Csacsi (1) Csajka (2) Csajok (6) Csak_visat_ne (1) Csavar (1) Csavarfaló (1) Cseh (1) Csempe (1) Csendőr (1) Csepel (3) Csettegő (1) Csevej (1) Csikos_zsolt_en_veled_sirok (1) Csikós (3) Csikós_tribute (1) Csillag_villás (1) Csináld_magad (1) Csirke (2) Csorna (1) Csárda (1) Csónak (1) Csőd (1) Csőtörés (1) Cucu (6) Cult (1) Customizer (1) Cx (3) Cétait (1) Címlaplány (1) D50 (1) Dacia (3) Daewoo (2) Daf66 (1) Daihatsu_charade (1) Dakar (1) Dal (1) Danuvia (1) Daru (1) Daráló (1) Datsun (2) Dawoo (1) Dci (3) De (1) Death_race (1) Debrecensjo (31) Defekt (2) Delahaye (1) Delorean (16) Delorean_nap (11) Delta (1) Demszky (1) Design (3) Designpumpa (1) Devil (1) Diamond (1) Diesel (5) Dilemma (2) Dinnye (1) Divat (6) Diy (1) Dm (1) Dmc (14) Dmc_12 (14) Dodge (1) Dodge_challanger (1) Dodge_superbee (1) Door (1) Dorifto_time (1) Douglas (1) Drag (1) Drag_race (1) Drfit (1) Drift (17) Driving (1) Ds (1) Dubai (2) Duct_tape (1) Dugnám (1) Dugó (4) Dugódíj (1) Dugókulcs (1) Dukkó (1) Duramax (1) Dutra (1) Dyane (1) Dárenbéz (1) Dél_afrika (1) Dízel (4) Dühöngő (1) E30 (2) E32 (2) E34 (1) E85 (1) Economy (1) Ede (1) Egy_nehéz_nap_margójára (1) Egyesület (1) Egymillió (1) Egzotikus (47) Egér (1) Eisenach (1) Elado (2) Eladás (2) Eladó (2) Elektromos (1) Elektromos_ablak (1) Elfuserált_autós_tárgyak (1) Ellenőrzés (1) Ellopták (2) Elmebeteg (1) Elmélkedés (1) Elégtelen (1) Előzetes (1) Előzés (1) Emelő (1) Emlék (1) Englishrussia (2) Engstler (1) Ennstal (1) Erdély (1) Eredetvizsga (1) Eredményhirdetés (1) Ergonomia (1) Ergonómia (1) Ermini (1) Escort (1) Espargaró (1) Esélyegyenlőség (1) Eső (1) Etanol (2) Etz (1) Eu (2) Eunos (1) Euro2 (1) Európa (1) Exo (1) Exotic (4) Explorer (1) Extrém (1) Ez (1) Ezeröcsi (1) F1 (12) Fa (1) Fabula (1) Facel_vega (1) Fagy (1) Fakitermelés (1) Fakitermelő (1) Fakk (1) Fal (1) Faszparaszt (1) Feelgood (1) Fegyver (1) Felicia (1) Felkészítés (1) Felkészülés (1) Felni (3) Felnihitel (1) Feri (1) Ferjáncz_attila (5) Ferrari (27) Ferrari_288_gto (1) Ferrari_365 (1) Ferrari_testarossa (1) Ferves_ranger (1) Festés (1) Fia_wtcc (1) Fiaa (1) Fiat (16) Fiat_131 (1) Fiat_500 (2) Fiat_coupe (1) Fiesta (1) Filia_expressz (1) Filia_pub (2) Film (7) Filmajánló (1) Filo (1) Finn (2) Flame (1) Flash (1) Flex (2) Florida (1) Fogyasztás (1) Fohasz (1) Ford (13) Ford_bronco (1) Ford_escort (2) Ford_f150 (1) Ford_gt40 (1) Ford_mustang (1) Ford_thunderbird (3) Forester (1) Forgalmi (1) Forgalmi_dugó (1) Forma1 (18) Formula (1) Formula1 (14) Fos (1) Fotó (13) Fotók (3) Fotópályázat (7) France (1) Francia (6) Frankfurt (1) Frua (1) Fso (8) Fuck (1) Fug (1) Fun (2) Furcsa (2) Furgon (1) Fék (2) Féktárcsa (1) Fénykép (1) Fényszóró (1) Férfiak_női_robogón (1) Fúvóka (1) Függőség (1) Függőség_napja (3) Főtengely (1) Főzés (1) Fűnyíró (1) Fűtés (1) Gagyi (1) Galant (1) Galéria (1) Game (1) Garázs (7) Gaz (4) Gaz_13_csajka (1) Gaz_14 (2) Gear (2) General (1) Generali (1) Gengszter (1) Geo (1) George_clooney (1) Gergo (1) Getaway (1) Giorgetto_giugiaro (1) Giulia (1) Gm (3) Goggomobil (1) Gokart (5) Gokart_maraton (4) Golf (6) Gondolatpornó (7) Goodwood (1) Google (2) Google_earth (1) Google_maps (2) Gps (3) Grafitember (1) Grand (1) Grand_cherooke (1) Grifo (1) Grobming (1) Gs (2) Gs500e (1) Gt3 (1) Gt40 (1) Gta (1) Gti (3) Gto (2) Gubanc (1) Gumball (1) Gumi (10) Gumiabroncs (1) Gyalogos (4) Gyerek (2) Gyereknap (3) Gyerekotthon (2) Gyerekülés (1) Gyermek (1) Gyermeknap (1) Gyermekotthon (2) Gyertyahézag (1) Gyorshajtás (1) Gyorsulás (4) Gyumolcs (1) Gyári (1) Gyíkpacal (5) Gyógyszer (1) Gyógyszer_és_vezetés (1) Gyökér (1) Gáz (1) Gázolaj (1) Gödör (1) H_van (1) Hacsiroku (1) Haditechnika (1) Hadsereg (1) Halle_berry (1) Hamilton (6) Hang (1) Hannu_mikkola (1) Happy_birthday (1) Hardcore (1) Hardtop (1) Harley (2) Hasonmás (1) Használtautó (6) Hatvan (1) Havasi_poloska (1) Hazafelé (1) Hellókarácsony (5) Help (1) Henkölés (2) Hi_fi (1) Hiba (1) Hinta (1) Hip (2) Hirdetás (1) Hirdetés (1) History (1) Hitel (2) Homlokrakodó (1) Honda (8) Honda_crx (1) Honda_hr_v (1) Honda_prelude (1) Horch (1) Horex (1) Horror (1) Hullaszállító (2) Hulot_úr_közlekedik (1) Hummer (1) Hungaroring (2) Hungária (1) Hycomat (1) Háromkerék (1) Háromszög (1) Hátizsák (1) Hátsólámpa (1) Hátsólámpafétis (1) Házi_teszt (1) Hétüléses (1) Híd (1) Hír (1) Hírek (1) Hó (5) Hóhelyzet (1) Hókotró (1) Hólánc (1) Hölgyek (6) Hülye (2) Hülye_autószerelő (1) Hülye_blogger (2) Hülye_bürokraták (1) Hülye_találmány (1) Hülye_videó (1) Hülyepécsiek (1) Hülyeség (1) Hülyevoltam (1) Hülyeállat (39) Hűtött (1) Iacocca (1) Iannone (1) Ibiza (1) Iconx (1) Idióta (15) Idióta_kép (1) Időjárás (1) Időmérő (1) Időutazás (1) Ifa (1) Igazoltatás (1) Igen (1) Ignis (1) Ikarus (4) Ikarus_55 (1) Ilferro (1) Imcdb (1) Impreza (1) Indai (1) Indain (1) Indavideo (2) Indavideó_pályázat (1) Index (2) Indexvideó (1) India (1) Infiniti (1) Ingolstadt (1) Initial_drifters (2) Inkognitó (1) Inkognitó_teszt (2) Insignia (1) Interjú (1) Interlagos (1) Internet (1) Ipk (1) Iq (1) Irmscher (1) Irodalom (2) Irónia (1) Iskola (1) Isle_of_man (1) Ismeretlen (1) Iso (2) It (1) Itália (1) Jacques_tati (1) Jaguar (3) James_dean (1) Janus (1) Japán (6) Jatek (1) Javítás (3) Jawa (5) Jazz (1) Jeep (2) Jeep_grand_cherokee (4) Jetta (1) Jimny (2) Jobbkormány (3) Jobbra_tarts (1) Jogosítvány (5) Jogsi (2) Jogszabály_változás (1) John_delorean (1) Jozsi (1) Juke (1) Junkers (1) Jurij (1) Jzd (1) Járműkezelés (1) Járőr (1) Játék (24) Józsijobbantudja (1) Jövő (3) K70 (1) K_jetronic (1) Kabrio (2) Kabrió (3) Kacsa (2) Kadett (1) Kadett_d (1) Kaja (2) Kalasnyikov (1) Kamera (3) Kamion (3) Kampány (1) Kamu (1) Kaptuk (1) Kapálógép (1) Karbantartás (5) Karburátor (2) Kardán (1) Karmann_ghia (1) Karosa (1) Kasztni (1) Kawasaki (2) Kazah (1) Kazetta (1) Kemping (2) Ken_block (2) Kendács (8) Kenworth_w900 (1) Kert (1) Kerékcsere (3) Kerékkulcs (1) Kerékpár (5) Keverékcsavar (1) Kgfb (7) Kgst (8) Kgst_party (1) Kia (2) Kicsi (2) Kihívás (1) Kijev (1) Kipufogó (6) Kiraly (1) Kirándulás (2) Kisautó (1) Kisebbségi_komplexus (1) Kislany (1) Kismotor (1) Kistraktor (2) Kitt (1) Kiállítás (4) Klipek (1) Klíma (1) Knight_rider (2) Kombi (3) Komment (1) Kommentek (1) Kompresszor (1) Kondorosi_ferenc (1) Konzumidióta (1) Korekt (1) Kraz (1) Kresz (36) Krokodil (1) Krova (1) Ktm (1) Kultúra (3) Kunmadaras (1) Kuplung (1) Kutya (2) Kuzaj (1) Kvm_switch (1) Káosz (1) Kárbejelentő (2) Kárpit (2) Kátyu (1) Kátyú (2) Kávédaráló (1) Kéklámpa (1) Kényelem (2) Kép (3) Képvicc (1) Kérdés (1) Kétfélix (1) Kétkerék (8) Kétütem (1) Kétütemű (2) Kína (1) Kínai (1) Kísérlet (1) Kókány (1) Köcsög (2) Ködlámpa (2) Könyv (3) Körforgalom (2) Környezetvédelem (9) Kötelező (2) Kötelező_biztosítás (1) Kötelező_felszerelés (1) Közhasznú (1) Közlekedés (86) Közlekedésbiztonság (73) Közlekedési_lámpa (1) Közlekedési_morál (1) Közlekedési_tábla (2) Közlemény (2) Központi (1) Közélet (10) Középmotor (1) Közút (1) Közútkezelő (1) La_fontaine (1) Laci! (1) Lada (25) Lada_samara (1) Laguna_seca (1) Lakóautó (2) Lakótelep (1) Lambo (1) Lamborghini (11) Lancia (8) Lancia_delta (1) Landolunk (1) Lanos (1) Lazarenko (1) Le (3) Left (1) Legjobb (1) Lego (1) Lengyel (10) Leszek (1) Levegő_munkacsoport (1) Levin (1) Levél (2) Lexmond (1) Leyland (1) Leállósáv (1) Liana (2) Liberty (1) Limuzin (1) Lincoln (1) Lincoln_continental (1) Linea (1) Litván (1) Live (3) Lm002 (1) Lna (1) Loeb (1) Logitech (1) Lol (90) Lomtalanítás (1) Lopás (1) Lopásgátlás (1) Lotus (1) Low_rider (1) Lowtyo (2) Lowtyó (1) Lpg (1) Lsd (1) Luis_de_funes (1) Lutz (1) Luxus (3) Láma (1) Lámpa (1) Lámák (1) Lánghegesztő (1) Lánglovagok (6) Lányok (1) Láthatósági_mellény (1) Látni_és_látszani (1) Léghűtés (1) Légszűrő (2) Lóerő (3) M0 (7) M24 (1) M3 (6) M35 (2) M6 (4) Mad_max (1) Made_in_china (1) Maga_nem_normalis (1) Magyar (3) Magyarhertelend (2) Magyarisztán (2) Mahindra (2) Managertoys (2) Mankó (1) Mans (3) Manta_mirage (1) Manx (1) Maps (1) Maranello (1) Marathon (1) Maria_bello (1) Mariapocs (1) Marketing (1) Martini (1) Maruti (3) Maróti (2) Maserati (1) Massa (1) Maszek (2) Matchbox (4) Matra (1) Matrica (1) Maybach (1) Maz (2) Maz_7907 (1) Mazda (29) Mazda_626 (1) Mazda_626_gt (2) Mazda_eunos_cosmo (1) Mazda_mps (1) Mazda_rx7 (1) Mb (1) Mclaren (7) Medve (1) Meet (1) Megalol (1) Megane (1) Megfordulás (1) Megállás (1) Mehari (1) Melkus (1) Melyiket (1) Mentők (1) Mercedes (43) Mercedes_190 (1) Mercedes_benz (4) Mercedes_benz_c111 (1) Mercedes_találkozó (1) Mercedes_w124 (1) Mercedes_w126 (1) Mercedesbenz (26) Mese (1) Metro (1) Metró (1) Mg_tf (1) Miata (2) Michelin (2) Microcars (1) Miklós_ideges (1) Miklós_megmondja (1) Mikulás (3) Mitshubishi_galant (1) Mitsubishi (4) Mkkp (1) Mohr (1) Monza (1) Moped (1) Mopedautó (1) Moretti (1) Morgan_3_wheeler (1) Moszkvics (3) Moto_gp (1) Motogp (3) Motor (33) Motorblokk (1) Motorcsere (1) Motorkerékpár (22) Motorolaj (2) Motoros (1) Motors (1) Motorverseny (1) Motronic (1) Movie (1) Mozgássérült (1) Mozi (2) Muhaha (3) Multicar (1) Munkagép (1) Murcielago (1) Mustang (1) Mx5 (1) Mz (1) Május_1 (5) Márkaszervíz (1) Másolás (1) Máv (1) Mázló_imre (1) Mézeskalács (1) Mór (3) Múzeum (1) Műemlék (1) Műhely (1) Műhold (1) Műholdkép (1) Művészet (4) Na_ez_mi (1) Na_ugye (1) Nagydíj (1) Nagyvas (1) Nanoracer (1) Napirajz (5) Napirajz_ajánló (1) Napja (1) Napló (1) Naptár (1) Narancs (1) Navigáció (4) Ndk (4) Ne_vedd_komolyan (1) Nelsinho (1) Nem_suzuki_még_véletlenül_sem (1) Nepper (2) Netrisk (1) New_york (1) Nirvana (1) Nissan (5) Nissan_patrol (1) Nissan_r34_gtr (1) Niva (2) Nkh (1) No_fear (1) Nonap (10) Nordscheleife (1) Nova (1) Nsx (1) Nuccio_bertone (1) Nyaralás (3) Nyelvhelyesség. (1) Nyertesek (1) Nyirád (2) Nyár (1) Nyári_felkészítés (1) Nyárigumik (1) Nyíregyháza (1) Négyszög (1) Német (3) Német_boxer (1) Németjuhász (1) Németország (1) Némrt (1) Nürburgring (1) Nő (6) Női_sofőr (1) Nőnap (3) Ob (1) Objektív_felelősség (1) Ocsmányiroda (1) Oka (2) Oktató (2) Olajcsere (1) Olasz (4) Oldsmobile (1) Oldtimer (6) Olimpia (2) Olympia (1) Omar_sharif (1) Omega (1) Omg (6) Ommm (1) Onboard (3) Opel (17) Opel_kadett (1) Opel_rekord_p1 (2) Opel_vectra (1) Orfű (1) Orosz (59) Oroszország (2) Orr (3) Orrfű (1) Oszlop (1) Ot_expo (3) P126 (2) P70 (1) P70_coupé (1) Packard (1) Pakisztán (1) Palik (6) Pannonia (1) Pannónia (4) Pantera (1) Para (2) Parking (1) Parkol (1) Parkolas (1) Parkolás (9) Parkolási_díj (1) Parkoló (3) Party (2) Partytajm (1) Partytime (1) Passat (1) Patak (1) Pattex_pisztoly (1) Paul_newman (1) Pc (1) Pc_game (1) Pda (1) Pedrofon (1) Pedálos (2) Penge (1) Penge_verda (1) Peres (1) Pescarolo (1) Peugeot (5) Piaggio (2) Piaggo (1) Pickup (4) Piech (1) Pikes_peak (1) Pimp (1) Pininfarina (3) Piquet (2) Pirelli (1) Piros (1) Piros_autó (1) Pista (1) Plakát (1) Plató (1) Plymouth_fury (2) Plüss (1) Pna (3) Pole (1) Polgárdi (1) Police (2) Polo (2) Polonez (7) Polonez_hét (7) Polski (4) Polski_126 (1) Polski_fiat (2) Pontiac (4) Pontiac_transam (1) Pony (2) Pornó (1) Porsche (21) Porsche_356 (1) Porsche_964 (1) Poszt (1) Pozsony (1) Poén (34) Poéta (1) Pr (1) Praktika (1) Praktikum (2) Premier (1) Profi_sofőr (1) Programajánló (4) Prohun (1) Prokee (4) Prototípus (3) Prémium (2) Pród (1) Psa (1) Pt2 (1) Punto (1) Puttony (1) Pálya (1) Pályzat (1) Pályázat (5) Pára (1) Párizs (1) Párizsi_autószalon (1) Párválasztás (1) Pécs (5) Pénz (1) Póló (5) Quad (1) Quattro (8) Queen (1) Quo (1) R11bigfoot (1) R19 (1) R32 (1) R8 (3) Racer (1) Racing (1) Ragasztópisztoly (1) Raikkonen (2) Rakodás (1) Rakomány (1) Rakéta (1) Ral (1) Rali (7) Rally (25) Rallycross (1) Ram (1) Range (1) Range_rover (4) Rav (1) Rc166 (1) Real_life (1) Redtop (1) Regadó (1) Rejtvény (1) Reklám (7) Rekord (1) Renault (24) Rendorok (3) Rendszám (3) Rendőr (7) Rendőrség (13) Renult (1) Restart (1) Retro (84) Rezső (1) Riposzt (1) Rivolta (1) Road_trip (1) Roadster (1) Robi (1) Robi_55 (2) Robogó (5) Robot (1) Rocko (2) Rocko_autot_vesz (12) Roflmao (1) Roller (1) Rolls (2) Rolls_royce (1) Rolls_royce_silver_shadow (1) Romet (2) Román (1) Románia (4) Roncs (1) Rotakapa (1) Rotoric (1) Rover (1) Royce (2) Rozsda (1) Rs (1) Rs4 (1) Rs6 (2) Rutinpálya (1) Rádió (1) Római_mitológia (1) Rózsaszín (1) Rögzítetlen_rakomány (1) S1 (3) S2 (1) S4 (1) S40 (1) Saab (16) Saab_9000 (9) Saab_support_convoy (1) Sae (1) Safe (1) Safety_area (2) Safety_car (1) Sahara (1) Samara (3) Sandero (1) Santana (1) Sanyi (1) Saturn (1) Saxo (1) Scaglietti (1) Scarabeo (1) Scenic (1) Scorpio (1) Scouty (1) Seat (6) Seat_inca (1) Seat_toledo (1) Sebesség (2) Sebességmérő (1) Segitseg (1) Segítség (1) Sell (1) Senna (1) Shanghai (1) Shelby_cobra (1) Sheryl_crow (1) Shooting (1) Shop (1) Side (1) Silverstone (1) Simca (1) Simon (1) Simson (2) Single_frame (1) Skoda (13) Skoda_120l (1) Sleeper (3) Sm (3) Smart (1) Smp (3) Sofőr (1) Sokol (1) Sombrero (1) Sorompó (1) Sors (1) Spa (1) Spoiler (1) Sport (2) Sportautó (2) Spotting (1) Sprinter (1) Ssangyong (1) Stephen_king (1) Stig_blomqvist (1) Stressz (1) Subaru (4) Sukoró (6) Suna (1) Super (1) Super1600 (1) Suv (1) Suzuki (25) Suzuki_swift (3) Svéd (1) Svédország (1) Swift (8) Sx200 (1) Syrena (1) Szabadság_híd (1) Szekszárd (1) Szemét (1) Szenergy (1) Szerelem (3) Szerelés (32) Szerelő (5) Szerszám (1) Szertartáskocsi (2) Szerviz (3) Szervíz (1) Szex (1) Szimulátor (2) Szingapúr (1) Szivar (1) Szmog (4) Szmogrendelet (1) Szmogriadó (3) Szociautó (4) Szolgálati (1) Szomszéd (2) Szopatás (1) Szopás (1) Szovjet (2) Szovjetunó (1) Szponzor (1) Sztori (1) Sztrájk (1) Sztálin (1) Szupersport (2) Százhalombatta (1) Szín (1) Színes_fémyűjtők (1) Szöveg_nélkül (2) Születésnap (1) Szünetmentes_áramforrás (1) Szőke (2) Szőke_nő (3) Szőkenő (1) Sár (1) Sárvédő_betét (1) Sátor (1) Sávoly (3) Sérvédő (1) Sör (1) Sörnyitó (1) Takarékos (1) Talalkozo (4) Talbot (1) Talmácsi (2) Találkozó (11) Tankolás (2) Tankönyv (1) Tanácsok (4) Targonca (1) Tatra (6) Tatraplan (1) Tavasz (1) Tavria (1) Tc (1) Technika (109) Technológia (1) Teherautó (5) Teljesítménynövelés (1) Terep (2) Terepjáró (3) Terminator (1) Tesla (1) Tesla_roadster (1) Teszt (6) Tetőbox (1) Tie (5) Tifosi (1) Tilos (1) Timo_makinen (1) Tiszta_energia (1) Tlf (1) Tmk (1) Tolvaj (1) Tomnemtom (1) Top (2) Top10 (1) Top_18 (2) Topolino (1) Torta (1) Tortenelem (1) Totalcar (2) Tour (1) Tow (4) Toyota (8) Toyota_2000gt (1) Trabant (46) Trabant_nt (1) Trabant_tramp (1) Trabi (2) Traction_avant (1) Traffipax (1) Trafic (1) Train_surfing (1) Traktor (7) Tramp (5) Transform (1) Transporter (1) Treffen (10) Treffen_5 (2) Treuck (1) Tri (1) Trike (1) Trip (1) Triumph (1) Triumph_tr6 (1) Truck (1) Trueno (1) Tréler (1) Trükk (1) Tucker_torpedo (1) Tuning (15) Turbo (7) Turbodiesel (1) Turbos (1) Turul_gt (1) Tvr (1) Tvr_griffin (1) Type_a (1) Type_b (1) Type_c (1) Tábla (2) Tájékoztató (1) Tájékozódási_verseny (1) Támogatók (1) Tél (9) Téli_gumi (3) Törpeautó (1) Történelem (63) Történet (1) Törvény (1) Törzskönyv (1) Törés (1) Törökország (1) Törölköző (1) Túra (1) Túraautó (1) Tőcsavar (1) Tűz (1) Tűzoltóautó (1) Tűzoltók (1) Tűzoltóság (1) Uaz (2) Ub (1) Ukrán (2) Unimog (1) Ups (1) Ural (1) Uranium_brotherz (1) Urban_legend (1) Usa (6) User (1) Utazás (2) Utcán_láttuk (2) Utánfutó (2) Utángyártott (1) V12 (1) V2 (1) V6 (3) V8 (12) V:3 (366) V:történelem (1) Vadak (1) Vadis (1) Vadveszély (1) Vagyonvédelem (1) Vak (1) Vakond (1) Valencia (1) Van_halen (1) Vanuatu (1) Variomatic (1) Vas (1) Vasar (1) Vasili (1) Vasúr (1) Vasút (2) Vatanen (1) Vaz (1) Vb (2) Velence (6) Velencei_tó (1) Velvet (1) Verda_napok (2) Vers (2) Verseny (6) Versenyautó (5) Versenymotor (2) Verstappen (1) Vespa (1) Veszely (2) Veszprém (1) Vetel (1) Veteran (1) Veterán (37) Veteránautó (1) Vezetés (1) Vezetéstechnika (2) Vfts (1) Vicc (1) Vicces_képek (23) Video (19) Videó (4) Vignale (3) Villamos (1) Villáminterú (1) Villámposzt (1) Világítás (3) Vladimir_nikolic (1) Vodafon (2) Volga (7) Volksvagen (1) Volkswagen (9) Volkswagen_lupo (1) Volpini (1) Volvo (9) Volvo_244 (1) Volvo_760 (1) Volvo_780 (1) Volvo_amazon (1) Volvo_s80 (1) Von_kuenheim (1) Vonat (2) Vontatás (1) Vonulás (1) Vonóhorog (1) Vorsprung_durch_technik (2) Vought_f4u_corsair (1) Vts (1) Vw (12) Vw_bogár (1) Vw_caddy (1) Vw_polo (1) Válaszol (1) Válság (2) Város (1) Vásárlás (2) Vélemény (17) Véletlen (1) Víz (2) W123 (18) W124 (3) W125 (1) W126 (2) W140 (1) W201 (1) Waddafakk (1) Wagonr (1) Waitin (1) Walter_röhrl (1) Wankel (5) Wartburg (5) Watt (1) Wd40 (6) Wd_40 (1) Web (1) Webkamera (1) Weissenkirchen (1) Winkler (1) Wrc (2) Wtcc (1) Wtf (5) X1 (1) X5 (1) Xj (1) Xj13 (1) Xj220 (1) Xm (2) Xp822 (1) Yamaha (3) Yes (1) Youngtimer (14) Youngtimers (1) Z06 (1) Z4 (1) Zaporozec (2) Zaporozsec (1) Zastava (1) Zaz (1) Zaz_965 (1) Zebra (5) Zene (11) Zero_tolerancia (2) Zil (1) Zita (2) Zsa (1) Zseniális_videó (1) Zsesgés (1) Zsolt (1) Zwickau (1) Zöld (3) Zöldkártya (1) Zündapp (1) Zündapp_janus (1) ágnes (1) ágyúgolyófutam (2) állás (1) állófűtés (1) álom (3) álomautó (2) álomgarázs (1) április (1) áprilisi_tréfa (1) átalakítás (1) átvizsgálás (1) átépítés (1) átírás (1) édesded (1) égetés (1) ékszer (1) élmény (1) élő (1) építős (1) érd (2) érdekes (4) érdekesség (43) érzelem (1) étkezés (2) étterem (1) évforduló (2) óra (1) önök_küldték (3) összefogalló (1) összefoglaló (1) összkerék (1) öszvér (1) újdonság (2) újrend (1) újságírás (1) újságíró (1) úszás (1) úszó (1) út (2) útellenőrzés (1) útfelújítás (1) úthiba (2) útszűkület (1) útépítés (1) ügyfél (1) üldözés (2) ülés (1) üzemeltetés (1) őz (1)

Archívum

  • 2011. December (1)
  • 2011. Június (1)
  • 2011. Május (2)
  • 2011. Április (1)
  • 2011. Február (3)
  • 2011. Január (1)
  • 2010. December (3)
  • 2010. November (4)
  • 2010. Október (6)
  • Teljes archívum...