Autófila

Gyermeknap.

Elméletileg a vidámság, a kacagás és a játék ünnepe.

Ilyenkor még gyakran a lusta családok is felkerekednek, és elmennek kirándulni egyet. Kimennek a közeli parkba, erdőbe, tópartra, piknikeznek, szaladgálnak, napoznak.

Mi is ilyesmit terveztünk, de nem szűk családi körben. Hiszen van egy nagy csapat gyermek, akiket lassan három évvel ezelőtt mélyen a szívünkbe zártunk, és akik önerőből sajnos nem tudnának elmenni kirándulni, még ezen a napon sem.

Sanyink szerzett elérhetőséget egy olyan emberhez, Arnold Richárdhoz, akinek mind jó szándéka, szíve, segítőkészsége, mind eszköze is volt egy ilyen álom megvalósításához. Mert hát van busza. Nem tudjuk neki elégszer megköszönni, hogy felajánlotta csodálatos Ikarusait a kiránduláshoz!

Szerencsére másokat is magával ragadott az esemény lendülete, így kaptunk felajánlást üzemanyagra, kedvezményes fagylaltra, ennivalóra. Már csak valami jó helyszín kellett a piknikre. Ebben segítségünkre volt a nádasdladányi Nádasdy-kastély, ahol tárt karokkal fogadtak bennünket. Már alig vártuk a vasárnap reggelt, az indulás tervezett időpontját!

Az indulásra megbeszélt időpontban be is gurultak a buszok, egy csodálatos Ikarus 55-ös, és egy egyedülálló Mávaut kabrió. Nos, nem tudom, hogy a többiek hogy voltak vele, de nekem az út porából kellett felvennem az államat. Ezek a régi buszok annyira szép, újszerű állapotban vannak, hogy nem egy, ma működő közlekedési társaság összetenné a két kezét, ha ilyen állapotú járműveket tudna szolgálatba állítani. A gyerkőcök is vidám zsibongásba kezdtek, hogy „tényleg ezzel megyünk?”, majd szálltak is volna fel azonnal. Előtte rövid megbeszélés, miszerint a Mávaut-on menet közben nem állunk fel, és nem hajolunk ki. És igen, a társaság egyik fele ide száll, a másik a másikba, hazafelé igazságosan cserélünk.

Indulás után volt egy kis döbbent csönd, aztán az első járókelők, és előző autók meghozták a társaság integetős jókedvét - és az emberek többsége egyből mosolyogva visszaintegetett. A nyugodt tempó ellenére nem a dodzsemszerű előzgetés volt a jellemző, inkább a mobiltelefonokat kattintgatta mindenki. Nem gondoltam volna, hogy a világbékéhez elég két veterán autóbusz.

Velencétől, Székesfehérváron át Nádasdladányig folyamatos volt a jókedvünk. A tető nélküli különítmény élvezte a szabadban lobogást, a Faros-brigád pedig a kifinomult gépezet suhanását. Egyébként leírhatatlan élmény két ilyen járművön utazni. A kísérők közt volt persze olyan, aki még menetrend szerinti járaton utazott például az 55-sel, de nekik meg pont a feltoluló emlékek miatt volt nagy élmény. Már az odaúton is azt beszélgettük, hogy ki sem kéne szállni, csak menni, menni. Pedig valószínűleg nem jutottunk volna messzire azzal a tempóval, amivel még egészséges közlekedni a nyitott Mávaut-tal. 50-es tempónál már elég szép vihar keveredik a fejünk körül - de kezdem érteni a fanatikus kabriósokat. Út közben egy rövid ideig csatlakozott hozzánk egy Wyllis Jeep is, ami megint csak fokozta a hangulatot.
 

Megérkezésünk után megtekintettük a kastélyt, ami szerencsére sok hasonló társától eltérően egy teljes körű felújításon esik át éppen. A külseje visszanyerte már méltó kinézetét, a belső munkálatok még folynak. Hallottunk sok érdekességet az egykori lakókról, a Nádasdy családról is. Haladó szellemű, a technikai vívmányok iránt érdeklődő emberek hírében álltak, akiknek biztosan szintén tetszett volna kéttagú konvojunk. A delelőre hágó nap már a parkban talált minket, ahogyan próbáltunk nekiülni az ebédet jelentő szendvicseinknek.

Igyekeztünk elég táplálékot magunkkal hozni, számítottunk a gyermekek jó étvágyára. Készültek is a szendvicsek ezerrel, a termelés alig bírt lépést tartani a kereslettel. A fiúk amúgy is megállás nélkül fociztak a tűző napon, órákon keresztül, kellett a bevitt energia. A lányok inkább napoztak, rajzoltak, beszélgettek. Volt egy fajta családi idill jellege a dolognak. Hazafelé aztán megtörtént az utas-csere, és elindultunk vissza, az eddigre hozzánk csatlakozó Kabriós Gergővel és Kabriós Judittal. Újabb lelkes integetés és kurjongatás lavina kíséretében átvágtunk Székesfehérváron, majd megálltunk az utolsó meglepetésre, a gárdonyi Kati fagyizónál. Ezúton köszönjük Kati néninek a kedvezményes áron biztosított fagylaltot!

Aztán a hazaérkezés és búcsúzás kicsit szomorú percei következtek, sok puszival, öleléssel.

Nehéz pillanatok voltak ezek.

Bízom benne, hogy továbbra is képesek leszünk rá, hogy időről időre felbukkanjunk Velencén, és némi mosolyt varázsolj ezekre a szimpatikus kis arcokra! 

Külön köszönjük még egyszer Arnold Richardnak, hogy buszaival eljött, és lehetővé tette kirándulásunkat!

Köszönjük a Spirit Cargo Kft-nek, Nyári Zsuzsannának és Zoltánnak a felajánlott üzemanyagot!

Természetesen köszönjük mindenki másnak is, aki csatlakozott hozzánk, és segített a program sikeres létrejöttében!

Tolmácsolnánk a gyermekotthon köszönetét is, mely természetesen nem csak nekünk szól!

Nem szeretnénk ünneprontóak lenni, de ma van a napja annak, hogy szóljunk azokról, akiknek ez a nap is egyszerű hétköznap, vagy talán még rosszabb is annál.

Itt vannak például a velencei gyermekotthonban lakó fogadott gyermekeink, akiket rendszeresen látogatunk, és ha tehetjük, segítünk. Festettünk már náluk, mikuláskodtunk is, egy jó csapat autóbuzi kíséretében már autóztak is velünk néhányszor.

Legutóbb húsvét vasárnapján jártunk náluk. Nagyjából ötven csokitojást dugdostunk el a kertben, amikor pedig az utolsót is megtalálták, a lányaink tojást festettek, fiaink pedig egy igen kimerítő focimeccsen verték rengeteg-kevés arányban (hamar feladtuk a számolást) az idősebb generációt.

Persze az ebédről is gondoskodtunk, sok kiló hússal, csokival és üdítővel érkeztünk, így a gulyástól és édességtől puffadozó gyerekek afféle jóllakott óvodások módjára tepertek fel a hálókörletekbe, miközben az ebédlő és a folyosó minden sarkából előlépett valaki, és kisebb-nagyobb ajándékokat nyomott a kezükbe...

Korántsem saját fényünk polírozása miatt osztjuk meg veletek ezeket a képeket. Abban bízunk, hogy az eddig hozzánk csatlakozókhoz hasonlóan most is találunk valakit, akit vonzanak a nemes célok.

Mivel május első vasárnapja számukra nem lehet olyan ünnep, mint nekünk, szerencsésebbeknek, legalább május utolsó vasárnapját, a gyermeknapot szeretnénk újra emlékezetessé tenni nekik.

Az első gondolat ismét az volt, hogy néhány kevésbé hétköznapi autóval megutaztatjuk őket, ezt ugyanis a mai napig emlegetik. Azonban nagyjából 60-70 gyerekkel kell számolnunk, ehhez vagy sok autó kell, vagy rövid táv. Módosítottunk tehát az elképzelésen, és buszos kirándulást tervezünk, mondjuk a nem túl távoli Nádasdladányra.

Ehhez azonban buszra van szükségünk. Keresünk tehát olyasvalakit, akinek megfelelő járművel rendelkezik, és némi nemes lélek szorult belé. Elsősorban persze nem szimpla turistabuszra gondoltunk, sokkal inkább valami olyanra, ami nem jön minden nap szembe a falu főutcáján. Öreg Ikarus, angol emeletes, vagy kabrió városnéző - nem számít, csak a gyerekek élvezzék.

Ha tehát VAN BUSZOD, és szívesen csatlakoznál hozzánk, ne habozz írni nekünk a mail@autofilia.hu címre!

Ha pedig NINCS BUSZOD, de vannak használt, jó állapotú könyveid, ruháid, játékaid, amelyeket eljuttatnál az otthonba, de momentán épp nem jársz arra, akkor is írj - mi nagyon szívesen elvisszük helyetted!

A statisztikák szerint a közlekedési balesetek 23%-át olyanok okozzák, akik alkoholt fogyasztottak.
Tehát a 77%-át, azaz több, mint háromszorosát olyanok okozzák, akik vizet, kávét, üdítőt, tejet, energiaitalt és egyéb alkoholmentes italokat fogyasztanak!

Ezek az emberek háromszor olyan veszélyesek.
Kerüld a társaságukat, tartsd magad távol tőlük!

Emlékszem, gyermekkoromban elég hamar túlestem a Mikulás, karácsony, húsvét szentháromság lebuktatásán, de ez szemernyit nem vont le az értékéből. Boldog voltam, mert a szüleim erejükön felül teljesítve, de mindig megoldották, hogy húgommal együtt rengeteg ajándékot kapjunk. A nagybetűs ünnepek sosem múltak el estébe menő Lego-építkezések nélkül. Legfeljebb akkor, ha a villanyvasúttal foglaltuk el éppen a nappali kétharmadát. Ezek mind a mai napig szép, kedves emlékek. Boldog, kiegyensúlyozott gyermekkorom lehetett, egy szerető családban.

Ezért is gondolom fontosnak, hogy segítsünk azokon a gyerekeken, akiknek ez nem adatott meg. A család, a szeretet. És az ajándékok. Mert ahol nincs öröm, ott sivárodik a lélek.