Autófila

Úgy tűnik, másfél évig bírjuk egy autóval. Nem tudom miért van ez így, de mindig úgy hozza az élet, hogy a második együtt töltött évfordulót már nem együtt ünnepeljük a családi vassal. Kivétel ez alól csupán a bogaram, amivel szeptemberben leszünk 15 éve együtt. Tudják, örök szerelem... Több oka is van annak, hogy a csirke eladása mellett döntöttünk, az egyik legfontosabb, hogy marhára nem használtuk ki. Napi 15 kilométert ment, elvitte a lányomat óvodába, a feleségemet a munkahelyére, csak nagyon ritkán mentünk vele többet. Most télen persze nagyon jól jött, hogy nem kell hóláncot szerelni, meg szép kényelmesen hazajutunk vele a szűk hegyi úton, de akármennyire is győzködtem magam, hogy enélkül megáll az élet a hegytetőn, észre kellett vennem, hogy nekünk van egyedül terepjárónk a környéken. Terepen egyszer voltam vele, egy Belsőség-Autófília találkozón és még most télen, a nagy hóesésben sem voltam vele játszani. Tizenöt kilométer per nap - folyamatosan ez motoszkált a fejemben - kell nekünk ekkora autó? Beszéltem a feleségemmel, autók terén Ő a józanabbul gondolkodó a családban, azt mondta, hogy már régóta gondolkodik Ő is ezen, de nem szólt, mert tudta mennyire szeretem. Na igen, nem nehéz szeretni, de sajnos jelenleg tényleg semmi sem indokolja, hogy megtartsuk. Döntöttem: eladom, de előtte még megírom másfél év krónikáját.

A Quimby az egyik kedvenc együttesem. A fenti cím pedig egyben az egyik legjobb számuk címe is. Itt és most ez a szín lesz a főszereplő. Egész pontosan, az élő magyar nyelveben világosabb árnyalatot jelentő, piros.

Egyesek talán sejtik miről van szó, de azok akik nem, nekik elárulom: alant képekkel taglalom, milyen lehetősége van egy embernek, ha négy kerekű járgányt akar venni, de az átlagnál magasabb testalkattal rendelkezik.

Bérlettől a Csirkéig,
avagy Polski Fiat 126-tól a Jeep Grand Cherokee-ig

Jogosítványom viszonylag korán, már 18 éves korom előtt szereztem. Persze ezt az okmányt nem azért kaptam, mert annyira tudtam vezetni...
Annak ellenére, hogy a számomra kijelölt vizsgabiztos az út végeztével közölte, hogy ő bizony kicsit félt, máskor talán menjek lassabban, valahogy megkaptam a papírt. Vezetni egyébként ekkor még nem szerettem, nem akartam. Saját autó hiányában a családi 80-as Audi lett ideig-óráig gyakorlásom eszköze. Az ismerkedést hamar feladtam, hisz a mellettem ülő családtagok nem túl nyugodt természete, és az autó számomra hatalmas mérete hamar kedvem szegte. Ekkor határoztam el, hogy az autó, amin megtanulok majd igazán vezetni, az a sajátom lesz. Ezek után már senki nem tudott rávenni arra, hogy az ő autóján gyakoroljak, én kitartottam elhatározásom mellett. Azt gondoltam, ha az én autómmal próbálkozom, ha az én autómban okozok kárt (ez egyébként sosem fordult elő) az nekem fáj.

Eltelt pár év, amikor is megvettem életem első autóját, egy nem túl szép, narancssárga Kispolskit. Az autót először rövidebb távokra használtam, majd egyre jobban bemerészkedtem a városba, az igazi forgalomba. Az autó tökéletesen megfelelt arra a célra, hogy gyakoroljak, ráadásnak mindenhová elvitt ahová csak akartam. Bérletet megszerettük, mondhatni családtag lett, felújítottuk, megszépítettük.

Rövidesen kicsiny családunk azt a döntést hozta, hogy kellene egy „modernebb”, „komfortosabb” autó is nekünk. Így került hozzánk egy ezüst-szürke Fiat Tipo. Bár az új jövevény hivatalosan férjem nevén volt, mégis én jártam vele, Ő pedig elkezdte az én kis autómat használni. Tipo is hozzánk nőtt, megszerettük. Párom egyetlen bánata az volt, hogy az autó „nem ment”, legalábbis nem úgy, ahogy Ő szerette volna. Nekem pedig csak talán azon nevetséges problémám volt a szerkezettel, hogy 5 ajtós volt. Ekkor még csak, és kizárólag a 3 ajtós autókat találtam szépnek (ma is jobban tetszenek ezek a járgányok, de már találok 4-5 ajtós autót is, ami tetszik). Hirtelen felindulásból eldöntöttük, hogy váltunk, Tiponak mennie kell. Az autó szép volt, jó állapotú, rövid időn belül új gazdára talált.

Nem találtunk viszont könnyen magunknak új autót. Drága uram hiába mutogatott nekem bármilyen típusú autót, én mindenáron Fiat Bravora vágytam. Gondolná az ember adott a típus, futkos is belőle jó pár kis hazánkban, könnyű lesz beszerezni... De nem a mi családunkban. Az autó legyen tengerkék színű, jó állapotú, minél újabb, 1,6 –os, klímás, szerviz-könyvvel rendelkező, magyarországi, de ne budapesti, és még hosszasan sorolhatnám elvárásainkat! Autókereskedő barátunk pár hét után feladta. Azt mondta ilyen autó márpedig nincs! Azért mi csak találtunk! Igaz Pécsről egész Győrig kellett menni, de megérte. Mindketten nagyon szerettük. Szép volt, jó volt, mindent tudott, amire mi akkor vágytunk.

2005-ben aztán gyarapodott családunk, és a korábban annyira imádott 3 ajtós verzió egyre inkább tűnt macerásnak, hisz a hátsó ülésre egy csöppnyi gyerek bekötése nem túl vidám feladat. Persze a csomagtartó méreteivel is akadtak gondok, még a mélynyomót is ki kellett szerelni, hogy a babakocsi beférjen (innentől lett bérlet kétszemélyes, mert a mélynyomó bekerült a Polski hátsó ülésének a helyére). Szóval, lassan beláttuk, Bravótól meg kell válnunk. Autónk szintén könnyen eladható volt, a vevő gyorsan jött (én meg sírtam).

Ekkor jöttek újra a gondok, ismét autót kellett keresnünk! Ez újfent nem ment egyszerűen. Egész Magyarországot végigjártuk. Férjem mindenképp Mercit akart, én meg nagyon nem, hisz (gondoltam ekkor), hogy tudnék közlekedni, parkolni egy ekkora „batárral”!? Rengeteg autót láttunk, kipróbáltunk, a végső döntés egy 2,8-as, 80-as Audira esett. Ez a méret, illetve cm3 még számomra is elfogadhatónak tűnt, a maga csekély 15 literes fogyasztásával. „Adui”(ahogy kislányom még a mai napig is emlegeti) nem volt problémáktól mentes, sok-sok pénzt beleöltünk, hogy olyan legyen, ami Autofil társam fülének, orrának, és egyéb érzékszerveinek megfelelt. Az autót leginkább én használtam, de amikor Ő beleült tudtam kemény pénzeket hagyunk majd a szerelőnknél, így sokszor fenyegettem földugóval, orrcsipesszel... Audi nagyon szép volt, és bár nem tartozik az igazi kicsi női autók sorába, én szerettem vezetni. Rettentő komfortos, finoman kezelhető autó volt, na és a fűtése, az ami nekem ebben a hideg télben nagyon-nagyon hiányzott.
Mivel Pécsett lakunk, és házunk egyenesen a hegyre épült, rájöttünk, hogy kénytelenek vagyunk „Aduit” meneszteni. Az okok: egyrészt sajnáltuk volna a rossz útviszonyokon tönkretenni, másrészt télen is szerettünk volna hazajutni, amihez szükség van a négykerék-hajtásra. Audi meglepően könnyen elkelt, amire a motor mérete miatt egyáltalán nem számítottunk.

Következő (jelenlegi) autónkra egész könnyen (főleg hozzánk viszonyítva) rátaláltunk. Jelenlegi autónk egy Jeep Grand Cherokee. Nem épp női autó, de szeretem. Könnyen kezelhető, szép, lehet vele haladni. Egy aprócska kis gond van vele, a fogyasztása. Nem kellemes a 20-21 literes városi átlagfogyasztás, de az autó számos előnyéhez képest kibírható. Legalábbis mi most így látjuk….

Évekkel ezelőtt, amikor megvettem a Kispolskit azt gondoltam, nekem ennél nagyobb autóm sosem lesz. Ekkora az az autó, amit itt a városban vezetni tudok, amivel találok magamnak parkolóhelyet. Mai szemmel visszanézve ez már nevetségesnek tűnik, hisz soha nem volt gondom egyik autónkkal sem, pedig az elmúlt években jelentősen megnőttek. Emlékszem arra, hogy kezdetben mindig azt mondtam, hogy az én jogosítványom csak előre felé szól, annyira nem szerettem tolatni, ma pedig már könnyedén parkolok, tolatok tűkörből még a Csirkével is.

Miért is van itt ez a post, miről szól ez a dolog? Lowtyo elmondja!

... mondá a terepes. Ajánlanánk az alábbi installációt Tie és a Grand Cherokee tulajdonos Lowtyo figyelmébe. Mert hát biztosan jobban érzi magát a frissen lőtt vad egy természetesen farönkön, mint ha csak egy rideg, merev, kíméletlen vasúti sínre lenne odakötözve.
És persze kaptunk is magyarázatot tomnemtomtól, hogyan jöhetett létre ez a koprodukció.

Brit tudósok legújabb kutatásai szerint a fa, mint az aktív gyűrődőzóna része a legkiválóbb paraméterekkel rendelkezik, jobbakkal, mint a horrorisztikus pénzeket faló méhsjetcellás energiaelnyelőanyagok, estébé.
Na.
És a megoldás végig ott volt az orrunk előtt. És tudják, kedves olvasók, hogy az amerikaiak többmillió dollárért fejlesztettek súlytalanságban használható tollat, az oroszok meg vittek magukkal ceruzát?
Persze, hogy a falökhárítót is ők.

A képeket englishrussian találta prokee.

Arról már értekeztem, hogy a családi sleeperünk eladósorba került. Nos úgy tűnik, hamarabb adtuk el, mint gondoltam volna. Ez annyiból előny, hogy zsebemben a foglalóval és az arról készült szerződéssel, kicsi esélyét látom, hogy meggondoljam magam. A beleölt idő, pénz és az alacsony piaci érték valószínű, hogy pár hónap eredménytelen próbálkozás után (ismerve magam) oda vezetett volna, hogy hagyjam az egészet a francba és maradt volna a kicsikénk. Viszont ésszerűen gondolkodva kettőnknek 4 autó (amiből kettő korántsem a takarékosságáról híres) sok lett volna, pláne úgy, hogy közben a házunkat is be szeretném fejezni, meg ott a bogár és a két Pannónia, amiket még fel kell támasztani. Szóval Audink elmegy a háztól. Ami megnyugtat, hogy nagyon úgy tűnik jó kezekbe kerül. Kifordított kacagány házisárkánya (ő nevezte így magát) vetett rá szemet és így gondolom, egy Totalcart és Autófíliát rendszeresen olvasó ember, értékelni fogja, ezt a nem éppen hétköznapi autót.

Terepjárót kerestünk helyette. Épülő házunk elég nehezen megközelíthető helyen van, ezért hamar rá kellett jönnünk, kell egy négykerekes autó. Később az is körvonalazódni látszott, nem elég csupán az összkerék hajtás, az is kell, hogy magas legyen.
Aki építkezett már nagyjából tudja, hogy az előzetes becslés a bekerülési költségre arra jó, hogy megszorozva kettővel nagyjából reális képet kapjunk az elkészült ház összköltségére, de persze erről nem igazán szeretünk tudomást venni, akárhány okos ember is figyelmeztessen rá, hogy így lesz. Én is abba a csoportba tartoztam, aki majd megmutatja, hogy bizony ő megépíti abból a pénzből. A rendelkezésünkre álló forrásból aztán mindenféle projektre elkülönítettünk pénzt, autóra például úgy számoltam, hogy az Audi mellé veszünk majd egy Subaru Forestert. És akkor szép lassan jöttek azok a kiadások, amivel nem számoltunk és kezdtük szép lassan felélni a pénzt. Nagyon körültekintően tervezem meg minden kiadásunkat, az a fajta férfi vagyok, akivel utál a felesége vásárolni menni, mert a rutin beszerzések idejét is duplájára tudom nyújtani, amikor például állok a sajtpult előtt és fejben számolgatom, melyik camabert érdemes a péntárhoz cipelnünk, vagy érdemes-e családi csomagos túró rudit venni, melyik terméket gyártották Pécsett, vagy Magyarországon, mikor jár le a szavideje stb.

Nem volt az sem kérdés, hogy teljesen nem engedem felélni a vagyonunkat, de a házat mindenképp befejezzük, így hogy maradjon tartalékunk és terepjárónk is legyen, kezdtem elvetni a Forestert. Kicsit lejjebb adtuk, legyen olcsóbb a terepes, és az sem baj, ha dízel, hisz ott a mi kis sleeperünk. Mindenki a Pajerot ajánlotta és én, bár valamiért irtózom a japó vasaktól, (pedig tisztában vagyok vele, hogy a japán autó a megbízhatóság szinonimája) elkezdtem Pajerokat nézegetni. Nocsak, van ebből benzines is. Akkor nézzünk olyat. Hoppá, automata is van? Alakult a kép. Pajero 3.5 benzin, automata. Hahaha. Ilyen állat pedig nincs, ahogy a székely bácsi mondaná. Legalább is nekem nem sikerült találnom ilyet. Egy nap Szabolcs barátommal beszélgettem, akinek Mercedesekhez való beteges vonzódása mellett a terepesek szeretete a másik gyengéje, ajánljon már valamit, ha esetleg nem találok Pajerot. Aszondja csirke. No persze, titkon nézegettem én régi Range Rovereket is V8-as benzines motorral, de annyira bátor azért nem vagyok, miből gondolja, hogy majd pont egy amcsi vas mellett teszem le a voksomat. Szabolcs érvelései egyszerűek, mint a fakocka, azér’ mer az f@sza. Ennyi. Még hozzátette, hogy ha már csirke, akkor mindenképp grand, mer’ az V8. Napokig nevettem rajta, hogy szegényem talán tényleg komolyan vette, hogy egy 5200 ccm-es autót fogok venni, és arra gondoltam, ahogy ezt otthon elővezetem.

- Drágám, vegyünk Grand Cherokeet!
- Az milyen?
- Nézd, itt van pár a neten.

- 5200 ccm !!! Teljesen elment az eszed? (itt most mindenféle tárgyakat képzeltem, ahogy repülnek felém)

Aztán persze csak nem hagyott nyugodni a dolog, elkezdtem olvasgatni a témában. Feltűnt, hogy van sima Cherokee és Grand Cherokee. A sima csirke igazi kubista remek és csak 4 literes. Ezzel talán már beljebb lennénk. Aztán beszéltem oMmmal róla, aki óva intett a Grandtól és erősen pártoskodott a kicsi csirke mellett. Kezdtem beleszeretni. Megmutattam otthon. Láttam nejem szemében, hogy tetszik neki, viszont ragaszkodott hozzá, hogy adjuk el az Audit, mert mindkét autót etetni, fizetni a biztosítást, adót rá lehet, hogy értelmetlen. Belementem, mert akkor már egészen beleszerettem a csirkébe. Közben oMm folyamatosan küldte a különböző terepjáró hirdetést, néha-néha meg is inogtunk párnál (a Ford Bronco illetve a régi Explorer is nagyon tetszett) de igazából akkor már eldőlt, csirkénk lesz. Elkezdtünk autókat nézni, siralmas volt a felhozatal. Szakadt, ezer sebből vérző, csoffadt autókat találtunk és mindenhol végig kellett hallgatnom a prédikációt, miszerint ezek terepjárók azért ilyenek.

Én is elmondtam észrevételeimet, miszerint nem baj, ha kicsit ütött-vágott, itt ott horpadt, de annak azért tudnék örülni, ha legalább lenne rajta fék, vagy ha nem látnék ki az alján. Kerestünk drágábbat is, az meg nem volt. Úgy tűnt, vagy veszünk egy leszakadt csirkét, vagy közel egy Forester árán kapunk egy fiatal, jobb állapotút, ami viszont már koránt sem olyan kívánatos, mint a régi, amerikás műszerfalas. Kettő közt nem sikerült találnunk egyet sem. Szabolcs eközben valamennyi találkozásunk, vagy telefon beszélgetésünk alkalmával tolta, hogy miért nem nézek grandot. Addig, míg ismét bele nem rakta a bogarat a fülembe. Grand van dögivel eladó, szebb állapotban is, mint a sima csirke, miért ne néznénk meg egyet. Jött az otthoni beetetés. Nehezen ment, de csak sikerült olyan érveket felhoznom, míg abba belement a feleségem, hogy legalább megnézünk egyet. Kerestem egyet a neten, nem is volt messze, autóba ültünk és megnéztük. Nejemnél ott volt a pillanat, amikor láttam, megbarátkozott az 5200 ccm-el, mikor kinyitották az ajtót és az esti alkonyban felkapcsolódtak a belső világítás izzói, megvilágítva a tejeskávé színű pufibőr kárpitot.

Nálam ott ment ki a biztosíték, mikor beindították a V8-as Chrysler blokkot. Az európai V8-asokhoz kicsit sem hasonlító, igazi férfias bugyogó hang teljesen elvarázsolt. Mentünk egy próbakört, fejben számoltam mennyit kell ráköltenem, hogy elfogadható állapotba kerüljön, alkudoztunk, otthagytuk. Aludtam párat rá, nejem kész volt, Ő azonnal elhozta volna. Három nap múlva visszamentünk és elhoztuk.

Jelenleg tehát van egy Grand Cherokeenk. Sokat még nem tudok róla mondani, javarészt a nejem hajtja. Persze kezdtem ennél is, amit az Audinál, el a szerelőmhöz, nézze át, javítson ki mindent. Ervinke meg visszaadta, miután kicserélte a futómű szilenteket, a fékbetéteket és a kormányösszekötőket, hogy szerinte ezt az autót ne újítsuk fel, majd maximum, ha még két év múlva is úgy gondolom, hogy megtartjuk. Igaza van, azt hiszem. Futómű, kormánymű fékek jók, nagy baj nem érhet. Az Audinál, ha észrevettem, hogy valami ne úgy szól, működik ahogy kellene, rohantam és cseréltük. ez most használós autó lesz, hosszú évek után az első. Használni pedig tényleg élmény. Annyira pakoljuk meg, amennyire nem szégyelljük. A motor bármit kibír, szinte még nem is láttam a fordulatszám mérőt 2000 felett. Az ülések valójában fotelok, semmi oldaltartás, viszont mesésen kényelmes. Dugig van pakolva mindenféle okossággal, amiből pár dolog nem működik, de ez nem zavar. A hangját már dicsértem, nem tudok vele betelni. Feleségem imádja és a pici lányom is. A kutasok mindig megnézik mibe tankoltam ennyit és persze mindenki hülyének néz mikor megtudják mennyit fogyaszt. Na igen, a fogyasztás nem valami barátságos és erősen lábfüggő, de mindennek ára van. Ha megbízható lesz az autó és nem kell folyamatosan a szerelőmet látogatnom vele, akkor nem sajnálom tőle.

Hamarosan Sanyi barátommal autót cserélünk egy teszt erejéig. Mindketten mást szeretünk az autónkban, így talán objektív képet tudunk alkotni a másikéról. Akkor majd bővebben írunk a mi nagy amerikai pipinkről.

Jogsit, levelezőn?Az arany középút?!Akkor és most. Nyerjen Ön is!Youngtimer Olympics - gondolatpornó (parental advisory)Vidéki anzix - Minden kezdet nehéz...Az arany középút!Nekünk is van baromállatunk, juhééé!Epic Battle I-II.Vidéki anzix - Na ilyenkor mi van?In Memoriam: Seat