Autófila

Majdnem minden vasárnap olyan idegesség fog el. Egy darabig semmi problémám nincs, hiszen az alaptermészetem ilyen. Nyugalmából kizökkenthetetlen, édes falat gumimaci vagyok. De a hétvége utolsó óráinak kiélvezése közben, menetrend szerint eljön a pillanat, hogy elszakad a cérna és elkezd repedni a varrás mentén az anyag. Na nem a saját bundámra gondolok, hanem átvitt értelemben, tudják.

Nem sokat tévézek, főleg gyönyörű napsütéses szabadnapokon, de azért van olyan program, amit sosem hagyok ki. Kisbocs korom óta csodálva nézem az ilyen eseményeket, és bár minden vágyam, hogy én is megtapasztalhassam a saját bőrömön, illetve bundámon, azért tisztában vagyok a lehetőségeimmel. Egy magamfajta mackót sosem engednének 8-900 lóerős autót vezetni. De azért téli álmaimban mindig 20000 percenkénti fordulatig pörgetem a Parabolicában a vasat. 

Manapság viszont ahelyett, hogy pislogás nélkül, a képernyőre tapadva követném az előzéseket, a kerékcseréket, sajnos egész mással kell foglalkoznom. Én olyan vagyok, hogy két órán keresztül is elhallgatnám a belső kamerás felvételeken hallható motorhangot, a fel- és leváltásokkal, de nyilván sokan vannak, akiknek szüksége van az események kommentálására. Már, ha lehet azt a verbális megnyilvánulást kommentálásnak nevezni, amit hallhatok futamok közben.

Nagyon zavar, sőt, a sanghaji verseny alkalmával jött el az alkalom, hogy kifejezetten felidegesítettem magam a hallottakon. Sajnos nagyon rossz a memóriám, pláne, hogy néha egy-egy molylepke is rám száll mostanában, ezért nem tudom minden bosszantó részletét felidézni a hanganyagnak, amit a két delikvens összehozott.  De néhányat leírok emlékezetből, a teljesség igénye nélkül:

1. Vajon az idősebb, tapasztaltabb kommentátor fejében ott van a BMW orrkúpjának 3D-s tervrajza, és véges elem módszerrel fejben gyorsan kiszámolta, hogy egy ütközés után - amit pusztán szemmel, pontosan megállapított, hogy 220Km/h-val történt - nem lehet másik orrkúpot feltenni?

2. Úriembernek tartja-e magát az idősebb, tapasztaltabb kommentátor, hogy 15 másodperccel a második helyezett előtt lévő, a versenyt vezető fiatalemberre akar fogadni, aki olyan tehetségtelen esőben, hogy körönként egy másodpercet ad a mögötte jövő legjobbnak?

3. A fiatalabb, kevésbé tapasztalt kommentátor miért nem szól oda a nagyarcú társának, amikor az ő műszaki érzékét firtatja, mint olyat? Miért tűri el, hogy alázza egy, a technikához semmit nem értő ember? Tud-e tükörbe nézni, miután minden verseny alkalmával a sárga földbe döngöli egy ember, aki egy dadogva leálló motor hangja alapján csak úgy látatlanban kinyilatkozza egy fél országnak, hogy ennek a Ferrarinak a motorjából kikandikált a hajtókar, csak azért, mert egy ilyen motorprobléma egyszer előfordult ővele, sikeresnek éppen nem mondható tereprally szereplésében, saját versenyautóján, és ezért azt hiszi, hogy minden motorhiba hajtókartöréssel végződik?

Na, megint jól felidegesítettem magam, hogy miközben más, szerencsésebb (autósport)történelmű országokban, múltuk miatt mindenki által elismert hírességek, volt sikeres versenyzők kommentálják a történéseket, addig a mi forma-1-es műsorunk ugyan a mienk, de nem csak kicsi és savanyú, hanem szakbarbár, hozzá nem értő, idegesítő és felháborító.

Na megyek, veszek be egy demalgont, és kifésülöm arcomon a szőrt. Addig szavazzanak!

Malaysia

prokee, 2009.04.06. 15:00

Bár Omm tavalyi F1 szösszenetei meglehetősen olvasottak voltak, idén már minden blogon akad az aktuális futamról szóló post, így nem feltétlen folytatjuk idén a sorozatot.

Három gondolat azonban megkerülhetetlen:

- Tavaly év végén elsirattuk az F1-et, szerencsére nem lett igazunk. Meglepő és izgalmas két futammal kezdődött az év, reméljük, így is folytatódik.

- Jelenleg három világbajnok van a mezőnyben, mindhárman nagy gyári istállónál, akiknek igen komoly feladat még a dobogót megközelíteni is. Azt hiszem, ezt hívják kiegyensúlyozott mezőnynek.

- Tudom, nehéz a szinkrontolmács feladata, fejet hajtok Pozsgay úr tudása előtt. Ráadásul  a most foglalkoztatott user sem tűnik iszonyúan gyakorlottnak a feladatkörében. Ezzel együtt számomra felüdülés, hogy végre nem Terry Black szinkronizálja a riportokat.

Palik Laci pedig egy cseppet sem változott, továbbra is tökéletesen alkalmatlan a kommentátor posztjára. Rendszert nem kívánunk csinálni ebből, de ma annyira alulmúlta önmagát, hogy muszáj szemezgetnünk mai aranyköpései közül:

 - Teljesen más íveket használnak.
- Ott lecsúszott Alonso.
- Igen.

- Üldözi Nakajimát, megérkezett Nakajima nyakára, próbálja átugrani Nakajimát.
- Heidfeld volt Nakajima előtt.
- Igen.

- Valami mikrobi megbolondult az autó agyában.

- Mintegy húsz évvel ezelőtt (...) Mansell a pálya száraz részén keresgélte a tócsákat.

- Glock.
- Ez Trulli.
- Ja igen.

- Glock is kiszállt.
- Aki egyébként Trulli.
- Igen.

Mindezek után került képbe az a sztori, ahol Palik a ki-ismeri-meg-hamarabb-a-pilótát versenyen hatalmas mennyiséggű alkoholt nyert a külföldi tudósítók ellen, fehasználva óriási rutinját.

Köszönjük, Laci!

Külön szívfájdalmam, igen régóta, hogy az esetek zömében Lacink egyértelműen nincs képben a verseny aktuális állásával. Pedig nem túl kacifántos a megoldás, az f1.com-on ingyenes regisztráció ellenében online nyomon követhető a sorrendet rögzítő számítógép szerinti állás.

Az RTL székházában nyilván van net, gép sem lehet akadály - néha mégis körökön keresztül a sötét erdőben eltévedt Jancsi és Juliska bizonytalansága sugárzik a tv hangszóróján keresztül.

Borzasztó.

Hová jutottak?

fofo69, 2009.03.29. 09:00

Kezdődik a F-1 szezon, új gépek kerülnek a pályákra a drasztikus átalakítások után. Előre láthatólag teljesen felborultak az erőviszonyok és az új szabályok értelmébe sokan, más más úton indultak el a fejlesztésekbe.

Az első teszteken számottevő különbségek mutatkoznak az időeredményekben, a csapatok egymásra mutogatnak hogy mit szabad és mit nem. A szakértők nem is várnak rögtön hivatalos eredményt a győztes autó leintése után. Majd meglátjuk!

A költségcsökkentésekről meg ne is beszéljünk, ami jelen pillanatban érinti az egész világon a gazdaságot és természetesen a motorsportok minden területét. Hasonló költségkimélő törekvések voltak már a Formula versenyzés történetében, azzal a különbséggel hogy sűrű sorokban, apróbetüs szabályok nem kötötték meg a tervezők, és egyben a versenyzők kezét.

Fapados Forma-1 ?

prokee, 2008.12.12. 18:30

Olvasom a Sportgézát:

Elfogadta a Motorsport Világtanács pénteken az FIA (Nemzetközi Autós Szövetség) és a FOTA (F-1-es Csapatszövetség) közösen felterjesztett Forma-1-es költségcsökkentő javaslatait.

Köszi.

Nem lesz tesz, nem lesz fejlesztés. Meg verseny sem. "Fillérbaszás lesz", mondaná egy közelebbről meg nem nevezett barátom.

A széplelkűek erre persze mondhatják, hogy ez így lesz szép és jó, végre nem a rendelkezésre álló tőke, hanem a versenyzők tudása dönti majd el a futamokat és a VB-t.

Namost, egyrészt eddig sem így volt, azt hiszem, látható, érezhető, tapintható, nyalható különbség volt idén is a Toyota és a Toro Rosso befektetés/eredmény arányaiban.

Másrészt meg, én, a néző, technikát akarok. Nem érdekelnek az egyforma autók, akkor Swift kupát néznék. Bocs a közzhelyért, de a Forma-1 a királykategória, tehát arra vágyom, hogy méregdárga technikát hajtsanak halálra, egyengessék meg egymás sokmillió dolláros első szárnyait, és olyan tempóban dőljenek az ezerdollárosok az autókba, ahogyan tízliteszámra pumpálják másodpercenként az üzemanyagot a boxkiállásnál.

Juteszembe, 2010-től tankolás sem lesz.

Lesznek szép, egyforma autók, különböző festéssel, és köröznek sűrű, tömött sorokban jó sokáig. Ettől lesz aztán izgalmas a verseny !

Azt hiszem, két lehetőség áll előttünk, parhuzamosan persze:

1. A Turul GT-t 2010-ben benevezzük az F1-be, lassan versenyképes lesz.

2. Jövőre is megyünk Brnoba GT futamot nézni, ott nincs szarozás, nem vizsgálják havonta, mennyi rezsianyagot vásárolt az istálló, mekkora a villanyszámla, és vajon a hétvégére megmaradt 1254 dollárból krumplistésztát, vagy hajdinakását főzzön-e a szakács a motorhome-ban.

Persze, ne legyen igazam...

Brazil szappanopera

ommm, 2008.11.02. 21:35

Az utolsó méterek drámája

A legátgondoltabb brazil szappanoperákat megszégyenítő fordulatokat hozott a szezon utolsó versenye.

Három körön át világbajnok lehetett Felipe Massa. Három körön át elhihette a mesét, hogy a sírból visszahozott világbajnokságot meg lehet nyerni. Ahogy megnyerte tavaly Kimi Raikkönen. Aztán minden máshogy lett, jött az utolsó kanyar és annak közepén a futam végi esőt is száraz pályára való abroncsokon bevállaló Timo Glock, aki a kör elején még mintegy 12 másodperccel állt Vettel és Hamilton előtt a negyedik helyen. Az ő hibája és szinte vezethetetlen autója miatti lassúsága tette lehetővé, hogy a drámai végkifejlet elmaradjon és az legyen a világbajnok, aki hét pontos előnnyel érkezett Brazíliába. Pedig a Ferrari boxban már ünnepeltek, mikor Felipe Massa átért a célvonalon, hiszen Hamilton nem tudott lépést tartani az esőben ismét brillírozó Sebastian Vettellel, aki úgy ment át a brit pilótán, mint kés a vajon, világosan mutatva, ki az eső ura. De amilyen eszement tempót diktáltak az utolsó körben, úgy érték utol a Toyotát, a többi pedig már most történelem.

Csakúgy, mint maga az egész verseny, szeszélyes és őrületes mivoltában, hiszen csupán öt perc volt a rajtig, mikor leszakadt az ég minden vize a pályára és csupán tíz perc volt a végéig, mikor újra eleredt az eső.

Messzemenően hibás következtetés lenne ha csak ez alapján az utolsó futam alapján ítélnénk meg a világbajnoki cím sorsát. Felipe Massa mesterien vezetett, kitűnően tette a dolgát és másnak esélyt sem hagyva nyert. Tegyük gyorsan hozzá, hogy ez szinte kötelessége volt a hazai pálya és a hazai szurkolók előtt, és csak így tartotta életben esélyét. Vasárnapi teljesítménye alapján járna neki a VB cím. Tény az is, hogy Lewis Hamilton erősen visszafogott tempóban körözgetett és csak a szükséges minimumot merte kockáztatni. Majdnem ráfázott, az időjárás által keltett zavar váratlanul érte, de végül elérte célját.

Nem ezen a versenyen úszott el a brazil világbajnoki elsősége és nem ezért a futamért érdemelte meg a brit azt, hogy 23 évesen 9 hónaposan és 27 naposan a Forma-1 legfiatalabb világbajnoka legyen.

Emlékezetes hétvége volt, méltó befejezése a hektikus, botrányoktól sem mentes szezonnak.

És bár minden a két esélyes körül forgott, azért illik megemlíteni, hogy Vettel ismét nagyot alakított, a sportág legszebb éveit idéző agresszív és kompromisszummentes vezetésével. Fernando Alonso pedig betonbiztosan hozta a második helyet, pedig a hatodikról rajtolt, nem kis fegyvertény. És végül, de nem utolsósorban elbúcsúzott a sportág egyik utolsó nagy doenje, a száguldó cirkusz világába 1994-ben, 15 évvel ezelőtt beköltözött skót David Coulthard, aki 246-szor állt rajthoz Interlagos esős aszfaltján és a második kanyarban már ki is szállt speciálisan erre az alkalomra festett Red Bulljából. A BBC sportkommentátoraként folytatja pályafutását.

A tavalyi szezon elején Hamilton páros lábbal, némiképp pökhendien és agresszíven rúgta rá az ajtót a Forma-1 nyugodt köreire. Sokan nem szeretik, sokan Istenítik, ez azonban semmit nem változtat a tényen, hogy 2008 világbajnoka.

És a Ferrarinál sem eresztette mindenki búnak a fejét, hiszen a konstruktőri VB címet 21 pontos előnnyel megnyerték, és a szponzorok számára ez legalább olyan fontos, mint az egyén trófea.

Hogy mit hoz a március 29-én Ausztráliában induló 2009-es szezon, még nem tudjuk. Az azonban szinte biztos, hogy lesz még itt Massa-Hamilton párharc.
 

JEGYZETEK A MARGÓRA
Csak ne mondja senki, hogy a futam előtt nem erre számított. Ne mondja senki, hogy józanul mérlegelve nem ugyanezt a forgatókönyvet követte volna Massa vagy Hamilton helyében. Nincs itt semmi látnivaló –mondaná a rendőr, és ha belegondolunk, tényleg. Mert mi van, ha nem esik le az eső? Mi van, ha a Ferrari-mechanikus ki tudja húzni anno azt a francos betöltőcsövet? Mi van ha, mi van ha…?

Ugye?

Leszögezem, nem rajongok sem Massáért, sem Hamiltonért, ezt gondolom sokan tudják már. Abszolút nem hozott volna lázba az sem, ha történetesen a brazil a világbajnok. Barátaim azonban azzal érveltek, hogy Massa megérdemelte volna a címet, mert mekkorát ment.

Erre azt mondtam, hogy nem csak ott és akkor kellett volna ekkorát mennie.

Válaszuk az volt, de hiszen ugyanannyi futamgyőzelme volt, mint Hamiltonnak.
Igen, de egy 18 helyszínes versenysorozatban a hat-hét győzelem még nem garancia semmire. MINDEN versenyen jól kell teljesíteni és világbajnok lehet úgy is valaki, hogy egyetlen-egy futamot nyer csak (ahogy volt is már rá példa, 1958-ban Mike Hawthorn csupán egy futamot nyert, csakúgy, mint Keke Rosberg 82-ben)

.

Elúszott Massának, biztosan fájt a tudat, hiszen elhamarkodottan a fülére mondták, hogy nyert és amellett világbajnok.

Hiba volt. Massa sírt. Értem is, meg nem is. Én is sírtam volna a helyében, de nem azon, hogy most, az utolsó futamon elúszott az amúgy sem éppen karnyújtásnyira levő trófea, hanem azokon a hibákon, amelyeket a szezon folyamán elkövetett ő és a csapat is. Csokigyerek is hibázott, pontosan hét pontnyival kevesebbet.

És bizonyosan senki nem állítja majd azt, hogy a FIA Hamilton mögött állt végig. Mert nem. Ebbe most ne menjünk bele, akinek van köze az autósportok bármilyen formájához, az tudja, hogy semmivel sem kevésbé korruptabb, mint bármelyik más sportág. Kis ízelítő lehet talán a Ferrari fenyegetőzése az egyenmotorok bevezetése (ami amúgy egetverő marhaság) esetében.
Egy szó, mint száz, a két esélyes közül Hamiltoné lett a cím. Mindenféle elfogulatlanság nélkül állítom, hogy megérdemelte. Egy pökhendi, öntelt hülyegyerek, de vezetni, azt tud. Massa is kétségkívül, de ez a szezon nem jött össze nekik egyéni szinten. A konstruktőri trófea is legalább olyan fontos, a színfalak mögött azért örülnek neki, biztos vagyok benne.
Ennyi, ilyen votl a szezon, mint az utolsó verseny. Felborult, botrányos, drámai, káosz.

Egyetlen kívánságom van már csak: ADJANAK VETTEL ALÁ GYORSABB AUTÓT!
Mert valami eszméletlen tehetség. Ezzel született, nem tanulta, benne van. Ilyen pedig Senna óta nem nagyon volt.

Crazy Man David talán csak nekem fog hiányozni egyedül. Én azért szerettem önfejűségét, szerettem magát a karakterét, mégha néha marahságokat is művelt, de szerettem benne azt is, hogy soha nem adta olcsóna  bőrét, és aki mögé ért, az nem lehetett biztos benne, hogy át is jut-e rajta. Kedveltem David Coulthardot, aki 37 évesen emléke volt az F1 hanyatló aranykorának. Hakkinen árnyákba kényszerítve tette a dolgát, a csúcsra jutni soha nem tudott, de KARAKTER volt az őrült skót. És nem félt odatenni magát és autóját, ha arról volt szó, emlékeztetve a müzlin tenyésztett mai gyerekeket arra, hogy ez nem a délutáni horgoló szakkör vasárnapi gyűlése.

Végül pedig: maxrespect Seb Loeb! Ötödször lett világbajnok. Le a kalappal.
 

...no és nekem is hiányzik majd.

Azzal együtt, hogy az utolsó versenye pont olyan volt, mint az egész karrierje.

- prokee -

(Képek: Formula1.com)

Lewis Hamilton fölényes győzelmet aratott az álmos Kínai Nagydíjon, Massa hét pontos hátránnyal indul Braziliában.

A nagyipari szőnyegszövés izgalmaival felérő futamot hozott a világbajnokság utolsó előtti fordulója, ahol már szombaton nyilvánvalóvá vált, hogy a McLaren világbajnoki esélyesének senki nem állhat útjába. Annál inkább sem, mivel Felipe Massa mindössze a harmadik rajthelyre kvalifikálta magát csapattársa, Kimi Räikkönen mögött. Nyilvánvaló volt, hogy ez a sorrend biztosan változni fog, hiszen a kölcsön kenyér visszajár alapon Räikkönen valamikor a verseny folyamán finoman lelassul és maga elé engedi Massát.

A harmadik, teoretikus esélyes, a lengyel Robert Kubica problémákkal küszködött, így csupán a 11. rajthelyről vághatott neki a futamnak, minimálisra csökkentve amúgy sem nagy esélyét arra, hogy beleszóljon még a bajnoki küzdelembe.

A piros lámpák kialudtak, a nézők pedig bátran szundíthattak egyet, bóbiskolásukból felriadva úgyis mindig ugyanaz a kép tárult volna szemük elé. Hamilton toronymagasan, riválisainak esélyt sem hagyva, teljesen más dimenziókban autózott az első helyen, mögötte 8-10 másodperccel a verseny második fázisában egyre gyorsabb Kimi Räikkönen, majd az érthetetlenül vérszegény és az első pároshoz képest lassú Felipe Massa.

Talán az egyetlen várható esemény és izgalmas kérdés az lehetett, hogy milyen módját választja a Ferrari Massa Räikkönen elé kerülésének. A boxkiállása lesz-e hosszú a finnek, vagy a pályán engedi maga elé. A finn tisztában volt dolgával és a tavalyi Brazil Nagydíj óta adósa Massának egy hellyel, de azért a verseny második harmadában finoman tudtára adta országnak-világnak-Hamiltonnak, hogy tudna ő jóval gyorsabb is lenni, ekkor bizony szépen faragott a brit előnyéből.

A sorsa azonban előre meg volt írva, így kénytelen volt bevárni Massát, aki még így is csak nyögvenyelősen tudta utolérni és átvenni tőle a második helyet. Nem a brazil pilóta napja volt ez. A dobogósok sorrendje ezzel beállt, viszont a negyedik helyen ismét feltűnt a nagyon jó formát mutató Fernando Alonso és a Renault. Tán az ő rajt utáni párharca Heikki Kovalainennel volt a futam egyetlen versenyt idéző mozzanata, és kétség sem férhet hozzá, Alonso és a Renault jó szelet fogott vitorlájába és ismét megleckéztették a BMW-t, mivel Heidfeld jóval Alonso mögött az ötödik helyen, míg Kubica – nem kis teljesítményt felmutatva – a hatodikon értek célba. A futamot egyetlen kiállással teljesítő Toyotás Timo Glocknak két pont képében fizetődött ki a kockázatos taktikai bravúr, míg Nelson Piquet ismét szerzett egy pontot Flavio Briatore nagy örömére.

Két kőarcú és egy ünneplő ember állt a dobogó tetején. Hamilton hét pontos előnnyel a tarsolyában áll rajthoz november 2-án Sao Paolóban, Felipe Massa hazai közönsége előtt. A sors furcsa fintora, hogy ezzel tökéletesen utánozva a tavalyi szezonzárót. Utolsó felvonásához érkezett a világbajnoki címért folyó dráma. Braziliában kiderül, ki és mennyit hajlandó kockáztatni a trófeáért.

JEGYZETEK A MARGÓRA

Mindössze lustaságomat okolhatom azért, hogy nem zsebeltem be némi készpénzt. A szombati időmérő után bátran fogadni lehetett volna a Hamilton, Massa, Raikkönen befutóra. Tény, hogy a futam alatt mindössze a kötelességtudat tartota nyitva a szemem, de nem volt érdemes. El kell ismerni, Hamilton dominált. Sokkal összeszedettebnek látszott, mint tavaly ilyenkor és az autója-csapata is megvan hozzá, hogy világbajnok legyen. Bár nem lábad könnybe a szemem, ha őt látom a dobogón (nem vagyok éppen Lewis-fan), most már én is azt mondom: legyen ő a világbajnok. Legalább megdolgozott érte és kétségkívül a leggyorsabb volt. Ha valaki tudja, hogy Massával mi van, az tegye fel a kezét és mesélje el, mert ilyen lagymatag bágyadt autózást talán nem most kellett volna bemutatni. Mindha mindvégig tisztában lett volna azzal, hogy Raikkönen úgyis elengedi, Hamiltont utol pedig nem érheti. Ehhez képest jót nevettem azon, hogy a Hamiltontól eltanult magabiztos kijelentésekel dobálózó (és persze Japánban vétett hülyeségét soha el nem ismerő) brazil milyen kínlódva tudta csak utolérni a „gyengélkedő” finnt. Tény, hogy Raikkönen tartozott neki ennyivel, de azért örültem, hogy volt 5-6 olyan kör, amikor azért üzent nekünk, hogy nem kell temetni, menne ez gyorsabban is. Aki látta, megértette. Alonso szimpátiamérője a negatívból lassan pozitívba csap át, egyre jobban tetszik, hogy keményen és kompromisszummentesen hajt még akkor is, ha tisztában van hátrányával. Go on! Jövőre talán odaérhet stabil harmadiknak. Az csak jót tenne.

A BMW bukta, sebaj, azért jó szezont tudhatnak a hátuk mögött.

Jön a Brazil GP, kíváncsi vagyok, hogy Massa fejben roppant-e már meg, vagy pusztán arra koncentrált most, Kínában. Véleményem szerint ott is a szombat lesz a döntő. Hamilton nem engedheti maga elé Raikkönent és Massának mindenképpen a pole-ból kéne rajtolnia –és nem kis szerencséjének elnnie ahhoz-, hogy összejöjjön a világbajnoki cím.
Spekuláció lesz tonnaszám, de azt nem hinném, hogy a csapat kedvéért Raikkönen szándékosan pályán kívülre kényszerítené Hamiltont. Másképpen pedig ultranehéz lesz megfogni, az biztos.

oMm
 

Egyre botrányosabb a Forma-1, sportszerűtlenséggel, szabályozás és büntetés-cirkusszal tarkítva. Engem is eléggé eltántorítanak ezek az egész cirkusztól, de ezt már leírták előttem. A jó dolog viszont az, hogy vannak még "nem kicsit" pihent agyú emberek, sok szabadidővel, hogy ilyesmiket produkáljanak:

 

 

Tökéletes. Köszönjük.

Csak annyit tennék hozzá, hogy HE-HE-HE.

Rocko

Mindkét világbajnoki esélyes hibázott, majd büntetést kapott a Japán Nagydíjon, Fernando Alonso ellenben ismét bizonyította tehetségét és a Renault javuló formáját. Massa egy pontja is kérdéses még.

Rosszul kapta el a rajtot Lewis Hamilton, és ha tudta volna, mekkora lavinát indít el ezzel a ténnyel, bizonyosan kétszer is meggondolja célegyenes végi manőverét. Nagyon nem akarta, hogy Kimi Räikkönen eléje kerüljön, ezért talán túl sokat kockáztatott és egy kissé optimista kifékezéssel próbált meg a finn elé kerülni – közvetlenül a rajt után. Túlbecsülte magát és mindössze annyit ért el, hogy a pálya szélére kényszerítette Räikkönent, saját magát és csapattársát, Heikki Kovalainent is. Nem elég, hogy ezzel pozíciókat vesztett, de a versenybírák még egy boxutca-áthajtásos büntetést is kiróttak rá ezért a manőverért.
Valójában azonban ez már csak hab volt Hamilton tortáján, hiszen az ugyanolyan fejvesztett Felipe Massa ekkorra már sportszerűtlenül kipenderítette, miután a brit pilóta megelőzte őt. Massa tán még jogosabban kapott ugyanolyan büntetést, mint Hamilton. Így történt, hogy már a verseny első harmadában eldőlt mindkét világbajnokicím-esélyes sorsa. A McLaren versenyzője az utolsó helyre esett vissza, Massa teljesen a 16. körig futhatott tovább hetedikként, akkor azonban le kellett töltenie megérdemelt büntetését. Csak maguknak köszönhetik mindketten, hogy a 13-14. helyen találták magukat, dicséretet egyikük sem kap majd csapatfőnöküktől.

A rajt utáni káoszból Robert Kubica és Fernando Alonso profitált leginkább, hiszen az első két helyet megkaparintották, mögöttük Heikki Kovalainen autózott, de balszerencséjére a 16. körben motorja tönkrement, a finn feladta a küzdelmet. Massa hibáját követően Kimi Räikkönen lett a Ferrari zászlóvivője az élbolyban, amelyik a boxkiállások első hullámát követően némiképp megváltozott. Alonso kevesebb benzint kapott, mint Kubica, így sikerült a lengyel elé kerülnie, és folyamatosan növelte előnyét az alulkormányzottságra és tapadás hiányára panaszkodó BMW-menő előtt. Kimi Räikkönen ekkor minimális lemaradással a harmadik helyen volt, mögötte a Toyota hazai pályáján versenyző Jarno Trulli, majd nem kis meglepetésre a magára találó Nelsinho Piquet. A két Toro Rosso ismét kitűnő pontszerző helyen, Bourdais a hatodikon, Vettel a hetediken autóztak ekkor, a pontszerzők sorát Nick Heidfeld zárta.

Közben persze Hamilton és Massa igyekeztek felzárkózni, de büntetésük és saját kerékcseréjük újra és újra visszavetette őket. Az élen Fernando Alonso ekkorra már több mint 10 másodpercnyire távolodott Kubicától, akit már Räikkönen szorongatott. A csapat tisztában volt vele, hogy ezúttal a második hely a tét, kérdéses volt, hogy a boxutca-látogatások második hullámának után sikerül-e a lengyelnek visszajönnie a leggyorsabb köridőt egyre lejjebb faragó Räikkönen elé.

A szerencse Nico Rosberg képében érkezett Kubica számára. Räikkönen elég gyors volt ahhoz, hogy Kubica kiállása után pár sebes kört futva elég előnyre tegyen szert, hogy saját kerékcseréje után a második helyre kerüljön, de a Williams versenyzőjét egy előzésre helyet nem hagyó pályarészen érte utol, így tempót vesztett, a terv nem sikerült. Azonban minimális különbséggel érkezett meg riválisa mögé, így sebességkülönbségét kihasználva többször is próbálkozott az előzéssel, kemény csatát vívva a lengyel „csodagyerekkel”. Kubica azonban hidegvérrel hárította a támadásokat, így a Ferrari dobogósa inkább a biztos harmadik helyet választotta végül. Ez idő tájt, mikor Räikkönen és Kubica vívták harcukat, történt a futam egytlen kérdéses balesete, melynek végkifejlete csak a verseny után lett nyilvánavaló. Történt ugyanis, hogy Sebastien Bourdais a boxkijáratot elhagyva összeütközött az ekkor már a pontszerző helyért hajtó Massával. Nem volt teljesen egyértelmű, ki hibázott, hiszen mindketten versenyben voltak, Bourdais nem volt köteles elengedni Massát, míg amaz, ha kicsit megfontoltabb, talán nem találta volna el a francia autóját. De ez fordítva is megítélhető, ha azt vesszük alapul, hogy Massa volt az adott pillanatban a gyorsabb. A versenybírák azonban úgy döntöttek, hogy a francia hibázott, ezért 25 másodperces büntetést róttak ki rá a futamot követően. Így csak a tizedik helyen rangsorolták, Massa eképpen a hetedik lett, Sebastian Vettel a hatodik és Mark Webber is ponthoz jutott. A brazil 5 pontra megközelítette a jelenelgi éllovas Lewis Hamiltont, aki bajnoki pontok nélkül távozik Japánból, csakúgy, mint a McLaren-Mercedes csapat is.

Alonso abszolút megérdemelten nyert, ezúttal a kellő sebessége is – kicsi szerencse mellett – megvolt hozzá, másodikként végül a harmadik VB esélyes, Robert Kubica ért célba, harmadik lett Kimi Räikkönen, és a Renault örömét tetézve Nelsinho Piquet szerezte meg a negyedik helyet.

Úgy tűnik tehát, Alonso személyében egy régi-új játékos tűnt fel a porondon, aki képes lesz még két futammal a szezon vége előtt pontokat rabolni mindkét világbajnok-esélyestől.

Hogy mennyire köp bele a levesükbe, az akár már október 19-én eldőlhet az ugyancsak érdekesnek ígérkező Kínai Nagydíjon.

Jegyzetek a margóra.

Mit is lehetne hozzátenni? Talán ennyit, hogy nem egészen egyértelmű ezúttal, hogy a verseny ismét a zöld asztalok mögött dőlt el. Persze milliónyi kérdést felvetnek majd a bírák döntései, sok okos ember analizálja amjd a történteket, de most már totálisan mindegy. Az én álláspontom szerint Hamilton és Massa is már verve voltak, mikor elkövették azt, amiért büntették őket. Hamilton mindenáron Raikkönen előtt akart maradni, pedig talán jobb lett volna, ha elismeri, ezt a rajtot elkúrta. A büntetés talán jogos, talán nem, előfordult már ilyen máskor is, lehet, ezúttal túl egyértelmű volt a szándék.

Massa esete nem hagy kétséget, Hamilton bőven előtte volt, teljesen jogos volt, amit a brazil kapott.

És –habár nem gondoltam volna, hogy valaha ilyet kijelentek- ezúttal mindkét hot-head tanulhatott Alonsotól egy kis hidegvért. Egy leendő világbajnok (gondolok itt Massára és Hamiltonra) egyszerűen nem veszítheti el a józanságát ilyen nyomás alatt. Nem borulhat el az agya, mégha mégoly fiatal is. Megérettek-e a világbajnoki címre? Döntsék el maguk. A jelenlegi mezőnyből ők emelkedtek ki a szezon folyamán leginkább, de szerintem messze nem ők a legjobb versenyzők a mezőnyben.

Így vagy úgy, Massa megúszta Bourdais ellenében és ha Hamilton nem vigyáz és olyan pánikba esik és fölösleges kockázatba megy bele, mint a tavalyi szzon végén, akkor erősen sanszos, hogy bukja a VB címet. A fölösleges vállaskodás az első kanyarban intő jel lehet számára. Nem kellett volna.

Kubica szépen-finoman megint ott volt, amit Raikkünennel csináltak, az mestermunka volt. Emelem kalapom ismét előttük. A gúnárszerű lengyel egyre inkább szimpatikus számomra.

Kína érdekes lesz, a feszültség fokozódik, kíváncsi vagyok, lesz-e nevető harmadik, vagy ezúttal valamelyikük kibírja idegekkel.
 

omm

Hektikus és kaotikus versenyt hozott az első villanyfényes futam. A Ferrari ismét a boxutcában vesztette el a versenyt. Pont nélkül maradtak Maranellóban.

A vasárnapi (mai) Szingapúri Nagydíjon ismét a véletlené volt a főszerep. Habár eleinte semmi nem utalt a közelgő pechsorozatra, azért az már a szombati időmérő edzésen és a vasárnapi futam elején is látszott, hogy az új pálya bizony hagy némi kívánnivalót maga után és a rendezőség sincs a helyzet magaslatán. Az aszfalt katasztrofális minőségű volt, ráadásul az ideális íven kívül szinte mindenütt szemét borította a pályát.

Minden előzetes negatív jóslat ellenére a mezőny gond nélkül elrajtolt és a szombaton brillírozó Felipe Massa azonnal az élre állt és nagyon erős tempót diktálva távolodott az őt követő Hamiltontól és a harmadik Kimi Räikkönentől. Sebastian Vettel zseniális rajt után az ötödik helyen találta magát, a későbbi futamgyőztes, Fernando Alonso ekkor még csak a 12. helyen állt. A spanyol ugyan nagyon jó formát mutatott szombaton, az időmérő vége felé azonban megállt az autója és csak a 15.-ik helyről indult neki a versenynek.

Aztán jött a 14. kör, Nelson Piquet balesete, és ettől a pillanattól kezdve borult a papírforma, a véletlenek átvették az uralmat a páradús aszfalt fölött. A biztonsági autó a pályára hajtott, ám több versenyző is arra kényszerült, hogy kimenjen a boxutcába tankolni. Annak ellenére, hogy tudták, ezért büntetést fognak kapni. Így járt pórul Nico Rosberg és Robert Kubica is. Alonsonak viszont óriási szerencséje volt, a spanyol közvetlenül Piquet balesete előtt látogatta meg a boxutcát. Így friss abroncsokon, feltankolva várta a folytatást, és azt, hogy a versenybírák szépen lassan – büntetésüket letöltendő – kihívják előle riválisait. Miután a boxutcát megnyitották, szinte az egész mezőny abszolválta a tankolást, kerékcserét. Ekkor fordult rosszra a Ferrari sorsa, hiszen az idei szezonban már nem először, az egyik technikus óriásit hibázott és zöld jelzést adva Felipe Massának kiengedte azt a boxból, miközben a tankolást még nem fejezték be. Massa elindult, letépte a tankolócsövet, elrántott két szerelőt és csak a boxutca végén tudta félreállítani autóját, hogy hosszú másodpercekig vesztegeljen ott, míg a csapat tagjai megszabadították a felesleges ballaszttól. Sajnos ezzel rengeteg időt vesztett a mögötte kiálló Kimi Räikkönen is, akinek meg kellett várnia, míg ismételten üzembe helyezik a tankolóberendezést. Inkább balszerencsés, mint veszélyes helyzet volt ez, annak ellenére, hogy sokan pánikhangulatot keltve már égve látták a brazil autóját. A verseny számára azonban elúszott és miután a pályára visszatért, már szinte motivációját vesztve autózott csupán. Ezen csodálkozni nem lehet, hiszen nem először „vágták haza” futamát szerelői. Ő az utolsó, 18. helyen állt ekkor, csapattársa a középmezőnyben autózott.

Amikor végre hosszú percek után eltávolították Piquet összetört Renault-ját és letolták a pályáról Rubens Barrichello motorhibás Hondáját, ismét kezdetét vette a száguldás. A sokat bírált ostoba boxutca-megnyitás szabályának eleget téve mindenki letöltötte büntetését, és lassan a helyzet normalizálódni látszott. Jarno Trulli állt ekkor az élen, aki mindössze egykiállásos taktikával vágott neki a versenynek. Alatta az ötvenedik körben mondta fel a szolgálatot a Toyota. Ekkor már azonban Fernando Alonso állt az élen, nyomában a stop&go büntetését letöltött fantasztikus teljesítményt mutató Nico Rosberggel és a stabil tempót diktáló Lewis Hamiltonnal. Timo Glock a negyedik, az időközben magát feltornázó Kimi Räikkönen az ötödik helyen követték. Ugyan már csak 11 kör volt a verseny végéig, azonban a balszerencse még nem pártolt el a versenyzőktől. Az egyik lassú, síkos kanyarban Felipe Massa megcsúszott és keresztben állva nekicsapódott a gumifalnak. Szerencsére folytatni tudta a versenyt, de a mögötte érkező Fisichella ugyanott már nem volt ilyen szerencsés, homlokegyenest csúszott a falnak, a hétvégén már harmadszor. Ismét bejött a biztonsági autó és a mezőny felsorakozott mögötte.

Ekkor nagy esély kínálkozott Kimi Räikkönen számára, hogy faragjon ponthátrányából a világbajnoki összetettben, ehhez „mindössze” Timo Glockot kellett volna megelőzni. A nagy sietségben azonban a fáradó abroncsok és a magas kerékvető kombinációja végzetesnek bizonyult és négy körrel a verseny vége előtt Räikkönen futama a betonfalban ért véget.

Alonso már stabilan hozta az első helyre be a Renault-t, mögötte a biztosan helyét tartó Nico Rosberget és Lewis Hamiltont intették le.

Negyedikként Timo Glock védte meg a Toyota becsületét, mögötte a tehetségét ismét megvillantó Sebastian Vettel ért célba.

Lewis Hamilton növelte előnyét Felipe Massával szemben, Räikkönen és Kubica számára már szinte elérhetetlennek tűnik a világbajnoki cím. Ha Massa és a csapat össze tudja szedni magát és a durva kiütés után fel tudnak állni, akkor van még esélyük. Különben a McLarené lehet a konstruktőri VB-cím is.

Jegyzetek a margóra. Magánvélemény.

Na, a Ferrari-szerelők megint összehozták. Nagyon sajnáltam ezúttal Massát, mert amit művelt itt az teljesítmény volt a javából. Vagy félálomban kóválygott a teljesen fölösleges jelzőberendezést kezelő akárki, vagy elborította agyát a pára. Óriási hiba, remélem Montezemolo ezúttal keményebb lesz és alaposan falhoz állítja a bagázst.

Miért van egy olyan érzésem, hogy Ross Brawn és Jean Todt nélkül tényleg egyre erősebben emlékeztetnek arra, hogy valójában olaszok? Hol a hideg, precíz és gyors munka? Hol a kőkemény profizmus? Mi ez a kapkodás? Fene tudja, egy biztos, ezt most megint maguknak hozták össze. Nem csodálkoztam volna, ha Massa kiszáll és a sisakjával veri agyon azt a marhát, aki elbaszta a versenyét.

Raikkönent is öröm volt nézni, amíg ment, Massa pechjére ő is ráfázott, a végén már talán óvatosabbnak kellett volna lennie.

Na és a lényeg.

Ilyen pocsék, szar pályát már rég nem láttam. Milliárdokért felépített abszolút fos minőségű burkolat, szétmálló rázókövek (!) pocsék vonalvezetés, idióta boxutca és szeméthegyek. Egyszer úgy meghallgatnám a versenyzők őszinte beszélgetését, nem csak azt, amit a kamerákba mondanak. Ez a pálya úgy, ahogy van nulla. A nagy durranás, hogy telekúrták reflektorokkal és hurá! Mehetünk versenyezni.

Nagyon kellett már Ecclestone-nak ez a futam. Látszik, hogy ismét a versenyről döntöttek, a versenyzők nélkül, bravó! Ezért, és az ezekhez hasonló „ring”ekért érdemes lesz kihagyni a naptárból Silverstonet vagy Spa-t, Magny Cours-t és Imolát.

Gratulálok Bernie! Nálad jobban senki nem tud ártani ennek a sportnak.

Na de nincs még vége.

Kedves Palik Laci, te bárgyún kérődző sánta viziló!

Szoktad te visszahallgatni néhanapján azt, amit te úgymond „szakkommentálásnak” nevezel?

Tudsz mást is, mint hektónyi közhellyel tarkított bulvárcímszóval etetni több milliónyi embert?

Mondd már meg nekem, te, aki állítólag ültél már versenyautóban, hogy hogy a b*dös k*rva életbe lehet olyan faszságokkal traktálni az embereket, mint a „ráesik a kanyarban” „elnyúlik” stb.?

Nem fogod fel a parányi, zigótákat megszégyenítő agyaddal, hogy aki korábban lassít, az korábban gyorsít is? Vagy csak annyira vagy elegendő és „felkészült”, hogy a félmarha szekundánsodat baszogasd? Ha már kinyitod a szád, akkor ne sz*r jöjjön ki rajta jóember. Autóversenyt kéne „szakkomentálnod”, akkor viselkedj is úgy és ne tájékoztass félre, ne hazudj. Ott a szemed: NÉZZ! Ott a füled: HALLJ! Ha nem tudsz angolul, akkor ne szégyelld bevallani, de ne fordíts faszságokat elcsípett rádióbeszélgetésekből, hagyd Gyulára, úgy látszik, ő jobban odafigyelt a kurzuson.

Amit Massa eseténél műveltél, az a „szakértelem” szégyene. Bujdoss el, térdepelj kukoricára, vagy menj el egy falusi autószerelőhöz, tanulni.

Mondd már meg, te tiportfejű marha, hogy MI A F*SZÉRT GYULLADT VOLNA KI MASSA AUTÓJA???

Tán lángvágós malájokat láttál a boxutcában verseny alatt grasszálni? Vagy gyufával csintalankodó óvodásokat? Mi, hogy NYITOTT AZ ÜZEMANYAGRENDSZER??

És akkor mi van, te dalai láma? Vagy a Ferrrai benzintakjából egy privát búvárpumpa nyomja ki a benzint a BEtöltőnyíláson keresztül? Netán odaszalad valaki és az ötméteres benzincsőbe beledob egy égő gyufaszálat? Massa autóján egy cseppnyi benzin nem volt, ahogy a csövet elszakította, szanaszét locsolt vagy 5-6 litert, valóban. Kb. 10 méterrel távolabb járt már ekkor és hidd el, azért nem rohant oda fejvesztve a fél boxutca, mert senki nem látta a veszélyforrást. Csak te, te félisten, 6000 kilométer távolságból. Vagy netán azt hiszed, hogy a szándékosan meggyújtott égő benzin utoléri az autót és lesz nagy bumm, mint az amerikai filmekben? Ennyire hülye nem lehetsz. Azt már csak tényleg érintőlegesen említem, hogy mi lett volna Massa sorsa, ha külső segítséget vesz igénybe a benzincső eltávolításakor.

A másik aranymondásodat, a „Kutaknál kapható üzemanyagot” már nem is kommentálnám. Te komolyan azt hiszed, hogy V-Powerrel mennek a Forma-1-es autók?

És a „Egy Forma-1-es autó közelében meggyullad minden”? Édes Istenem, vonulj intézetbe.

Elmész te a bús picsába Palik Laci, lövésed sincs az egész Forma-1-ről, összevissza hablatyolsz, képtelen vagy felismerni az egyes pilótákat 5 méter távolságból, a sorrendről már nem is beszélve. Legalább azt a fáradtságot vehetnéd, hogy egyszer felkészülsz egy versenyre, nem csak az orrba-szájba nyomott „adatokkal” és közhelyekkel dobálózol.

Bónuszként fogadd sok szeretettel ezt a dalt. Akár rólad is szólhatna. Prokee majd összegyűjti a többi „okosságodat”, nálam végleg kihúztad a gyufát te „szakkomentátor”. Remélem valami nyilvános rendezvényen összefutunk még és hidd el, kérdezni fogok, te meg vörösödni.

Huhh, kemény. Viszont jogos. Palik Lacit sokan szidják, szidjuk, és mint tudjuk, egymillió légy nem tévedhet :)

Indításként egy, már itt is postolt video:

Hát, ugye. Kell még ? Butaságok és álszakmai közhelyek csokorban. Íme, néhány gyöngyszem az Index Palik-szótár topicjából:

- Az élen álló versenyző a saját tempóját autózhatja
- A pálya teljes szélességét kihasználva autózik
- Kegyetlen tempót diktál
- És úgymond leamortizálta kocsiját
- Az ötödik hely is szépen csillog...
- A legjobb időt repesztette...
- Úgy megy,mint egy raliautós...
- Pokolian gyors...
- Mintha valami füst csapna ki...
- Nemsokára körhátránnyal sújtja és tovahalad
- XY szemmel láthatóan lelassult
- tolja le a pályáról
- pillanatokon belü támadási pozícióba ér
- XY autójában ülünk, hallgassuk csak azt a Honda/BMW/Mercedes motort!
- itt pedig a három győztes autója
- 5-7 mp-en belül kialszanak a piroslámpák és kezdetét veszi a ... körös száguldás
- rajtprocedúra
- magunk között szólva / pestiesen szólva
- kiszélesítette az autóját
- Lehet, hogy elkoptak a kerekek?
- Hát mit művel! Hát mit művel! Hát Jézus Mária! Hogy közlekedik!
- Sato kamikaze módjára viselkedik
- Na itt lement a redőny kérem szépen
- bucira alázza

Nem folytatnám. Lehetne tiltakozni, lehetne aláírást gyűjteni, lehetne akár tüntenti is, Palik Laci idestova ezer éve kommentálja az F1-es nagydíjakat, nagyjából annyi hozzáértéssel, amennyi egy kocarajongótól elvárható. Ha eddig nem akadt senki az RTL Klub műsorigazgatóságán, aki bottal zavarta volna el a kommentátori székből, akkor, drága barátaim, még sokáig ott fog ülni.

Mi pedig, más megoldás nem lévén, szép lassan átszokunk majd mondjuk a német RTL-re.

Végül pedig, hogy valami pozitívval is szolgáljunk ma estére, nektek ajándékozom a hétvége legjobb fotóját:

- prokee -

 

A Spa-Franchorchamps-i versenypálya ezúttal sem okozott csalódást a Forma–1 rajongóknak. Kitűnő futam és hihetetlen feszültség az utolsó körig.

Elúszott. Valószínűleg ez a szó, vagy netán egypár nyomdafestéket nem tűrő kifejezés hagyhatta el Kimi Räikkönen száját a Belga Nagydíj utolsó körében. Mivel szó szerint ez történt az esőverte forró aszfalton. De ne rohanjunk előre, hiszen a versenyhétvége tele volt meglepetéssekkel.

Elsősorban a szombati időmérő edzésen brillírozó Sebastien Bourdais hívta fel magára a figyelmet kitűnőnek mondható kilencedik rajthelyével. Aztán ott volt a rezignáltnak tűnő, Spa-ban eddig zsinórban háromszor nyerő Kimi Räikkönen negyedik helye, melynek láttán sok Ferrari-rajongó érezhetett csalódást, hiszen több mint fél másodperccel autózott lassabban az élen álló Lewis Hamilton mögött.

Aztán jött a vasárnapi borús rajt, az itt-ott még megcsillanó vízfoltok a 7004 méteres flaszteron és 180 fokot fordult a világ számukra. A rajtot követően Räikkönen jött a negyedik helyről és nagyon keményen odatette magát. Kihasználva csapattársa biztonságra törekvő mélázását és Hamilton hibáját, kompromisszumot nem ismerve állt az élre. Végre úgy és oly módon, hogy még a kétkedők is elhallgattak és figyelték a finn vesszőfutását. Mögötte Lewis Hamilton 3-5 másodperccel lemaradva követte, míg a harmadik helyet Felipe Massa tartotta biztonságosan a kezében. Negyedikként, a Renaultból mindent kihozva Fernando Alonso, majd a meglepetésember Bourdais következtek. A harmadik helyről rajtoló Heikki Kovalainen katasztrofális kezdése után eszeveszett üldözésbe kezdett és testvért nem ismerve gázolt át a mezőnyön, míg végül a hatodik helyen autózó Mark Webberbe beletört a bicskája, mikor türelmetlenül bevágott mellé és autóik összeértek. A sportszerűtlen versenyzés miatt a versenybírák áthajtásos büntetést róttak ki rá, így végül a hivatalos papírforma szerint csupán a tizedik helyen fejezte be a versenyt, valójában azonban a hektikus utolsó körben kicsúszott és a pálya szélén állva élte meg a verseny végét.

De nem csak ő. Úgy tűnik, bármennyire is jók voltak a finnek Belgiumban, a vasárnap nem az ő napjuk volt.

Három körrel a verseny vége előtt ugyanis az addig csupán szemerkélő eső igazi zuhévá változott, vízzel árasztva el a pályát. Azt a pályát, melyen a magabiztos Raikkönen már a zsebében tudhatta a győzelemért járó nagyon fontos tíz pontot. Hirtelen azonban minden megváltozott, a kopott, keményebb keverékű abroncsok rettenetesen csúsztak a vizes aszfalton, Lewis Hamilton pedig, kihasználva a lehetőséget, azonnal támadni kezdte a finnt, pedig ő maga sem volt sokkal jobb helyzetben. Drámai méterek következtek. Räikkönen nem hagyta magát és a célegyenes előtti sikánban nem engedte át pozícióját, Hamilton a bukótérbe került, ahonnan ugyan Räikkönen elé jött vissza, de a szabályok értelmében az így nyert pozíciót át kell engednie, így hagyta, hogy riválisa elmenjen mellette, majd a célegyenes végén, kemény és hirtelen manőverek után ő fordult szűkebben és az első helyen. Mindkét autó keresztül-kasul csúszkált a pályán, többször is az aszfaltozott bukótérbe kergették egymást, majd mikor Nico Rosberg Williams-Toyotája éppen Hamilton elé vágott vissza a füves részről, Raikkönen hihetetlen reflexmozdulatatl kerülte ki mindkettőjüket csak azért, hogy mintegy 50 méterrel később az egyenesben megcsúszva ismét átengedje az első helyet.

Mikor aztán már a Ferrarinál azt hitték, rosszabb dolog nem történhet, az ismét Hamilton közelébe kerülő Räikkönen az utolsó sikán előtti féktávon megpördült és ezúttal nem volt szerencséje: összetörte a Ferrarit.

Öt perc. Mindössze ennyivel kellett volna később jönnie az esőnek ahhoz, hogy világbajnoki reményei ne tűnjenek el végleg. A versenysport azonban nem veszi figyelembe a „mi lenne, ha” frázist. Itt a számok a fontosak. Kimi Räikkönen kiesett és úgy tűnik, számára definitíven elúszott a cím. A sors furcsa fintora csupán, hogy az idei szezon számára legjobb versenyén.

De nem volt még vége, hiszen a duplacsavar csak most jön:

A Belga Nagydíj sportfelügyelői úgy döntöttek, hozzáadnak 25 másodpercet Lewis Hamilton végeredményéhez, mivel szerintük Hamilton a sikán levágásával, majd Raikkönen mögé való besorolásával előnyösebb pozícióhoz jutott az előzéshez, mivel végig szélárnyékban maradt.

Ily módon Hamilton végeredményben lecsúszott a harmadik helyre, mivel az intermediate abroncsokra az utolsó pillanatban váltó Nick Heidfeld 23,844 másodperccel később szelte át a célvonalat. Felipe Massa így, az ölébe hullott győzelemmel két pontra közelítette meg a világbajnoki pontversenyben Hamiltont, öt futammal a szezon vége előtt.

Az pedig nagyon-nagyon kevés.

Jegyzetek a margóra

Mit mondhatnék? Habár már múltkoron elvesztettem lelkesedésem Kimi Räikkönen iránt, azért igen jóleső érzés volt újra formában látni. Na, megkaptam, gondoltam magamban, aztán bumm…

Sajnálom, kezdem azt hinni, hogy tényleg rohadt nagy balszerencse üldözi. (ahogy prokee is állítja)

Gondolom, nincs könnyű helyzetben a Ferrari, hiszen itt lenne az ideje letenni a voksot Massa mellett (akinek a szombati „nyilatkozata” nagyon durcáskisfiús és egyáltalán nem professzionális, mondhatni sunyi, volt, ráadásul egy olyan dolgot teregetett a nyilvánosság elé, ami nyílt titok ugyan, de hiatalosan tiltva van).

Mindezt félretéve azonban kétségtelen, hogy Massa áll SOKKAL jobban, de kötve hiszem, hogy sikerülni fog neki kiütnie a nyeregből Hamiltont. Nagy győzelem lehetett volna Räikkönennek, aki tényleg végre úgy csinálta a dolgát, ahogy kellett volna mindig is. Tetszett.
De a világbajnoki cím? Elúszni látszik.
Sajnos Bourdais-nak sincs már rá esélye.

Még valami: nem vagyok egy kimondott Hamilton-fan, de azért az igazságérzetemet bántja az a büntetés. Valahogy rossz szájízem van tőle, mintha kicsit lementek volna genyába az olaszok. A szabályokat be kell tartani, természetesen, de alkalomadtán az adott szituációt felmérve értelmezni és alkalmazni azokat.

Ferrari reneszánsz ?

Úgy fest, újjászületik a Scuderia Ferrari. Nem az a Ferrari, amely egy karakteres, eladható, profi pilótával sorra nyeri a futamokat, majd az egyéni és csapatvilágbajnoki címeket. Nem, az egyelőre (szerencsére?) várat mág magára.

Az a Ferrari van újjászületőben, aki a fent említett pilótáját úgy próbálja nyeregben tartani (vagy legalábbis a szomszéd tehene mintájára az "ellenséget" viszarántani), hogy a szabályokat a saját szájízük szerint rugalmasan kezelik. Ha szükséges, előállnak egy olyan szabálymagyarázattal, amely kivételek halmazából áll, vagy ha épp úgy ítélik, a meglévő szabályok katonásan merev alkalmazásához ragaszkodnak.

Láttunk már ilyet, sokszor. Szerencsére kihalóban van ez a nemes szokás, a versenyek mostanában a pályán dőlnek el. Jó lenne, ha ez így is maradna, hiszen engem, mint potenciális nézőt leginkább az aszfaltcsík csodái és rémségei érdekelnek, nem pedig az istállók és a sportbírók birkózása.

Talán a Ferrari is látja ezt, és nem veszik elő újra régi szokásukat. Akkor talán még nekem is sikerül megkedvelnem a csapatot...

Azért a Spa-i pálya mindenért kárpótol, az év talán legélvezetesebb pályája - a TV mögül legalábbis biztosan. 

- prokee -

 

A festői környezetben elterülő Spa-Francorchamps egyike az utolsó klasszikus versenyhelyszíneknek a Forma–1-ben. A gyors kanyarokkal és jelentős szintkülönbséggel tűzdelt erdei pályát szinte kivétel nélkül szeretik a pilóták, hiszen egyrészt igazi kihívás, másrészt nem kis dicsőség az itteni győzelem.
Márpedig ha az itt elért győzelemről van szó, akkor nem szabad elfelejteni a tényt, hogy Kimi Raikkönen az egyedüli a jelenlegi mezőnyben, aki háromszor is diadalmaskodott itt.
Ez a tény, valamint Luca di Montezemolo Ferrari-elnök ígérete, miszerint mindenképpen kitölti a csapattal kötött szerződését, melynek értelmében jövőre is Ferrarival áll rajthoz, remélhetőleg elég erőt ad neki ahhoz, hogy ismét dobogóra állhasson.
„A Belga Nagydíj a szezon egyik fénypontja, ráadásul Spában mindig jó eredményeket érek el. Az előző futamok után erre most minden korábbinál nagyobb szükségem lenne“ – írta honlapján a finn. (Érdemes megnézni a Kimi's Hardcore Bikes szekciót)


Az bizonyos, hogy egy zsinórban negyedszer elért Spa-i győzelem most nagyon jól jönne neki, az esély adott, Räikkönen tud nagyon gyors is lenni, és ha ezúttal a technika kibírja, akkor bizony Massa és Hamilton szintén felkötheti az alsógatyáját.
A sorozatos motorhibák kiváltó okát már megtalálták és orvosolták Maranellóban (állítólag egy anyaghibás hajtókar okozta a problémát), ám ez mit sem változtat azon, hogy a 7004 méteres, hosszú pálya mintegy 72 százalékát padlógázon teszik meg a versenyzők. Ráadásul előrelátónak is kell lenniük, mert a következő futam az igazi „motorgyilkos“ Monzában lesz. 


A McLaren valamennyivel nyugodtabb lehet, hiszen a csapat még sem Hamiltonnál, sem Kovalainennél nem használta ki a „jokert“, a büntetésmentes egyszeri motorcserét, míg Räikkönen már igen, így az ő motorjának a belga és az olasz hétvégét is ki kell bírnia. Felipe Massa a valenciai motorral áll rajthoz.
Ha mindez még nem okozna elég fejtörést a fogadóirodáknak, úgy bőven számításba kell még venni a kritikus gumiválasztás problémáját, a nem kis eséllyel lezúduló ardenneki zivatart és az egyre gyorsabb Toyotákat, valamint a pódium körül szimatoló BMW-t.
Hogy aztán a La Source szűk hajtűje vagy a legendás Eau Rouge démoni tempója megkavarja az egészet.
Remek hétvégének nézünk elébe.

És bár valószínű, hogy Kimi Raikkönen nem tartozik kőkemény olvasótáborunkhoz, de azért insipirációként álljon itt egy pillanat, ami Mika Hakkinent a jók közül a legjobbak közé emelte:

 

Forma-1 Magyar Nagydíj

ommm, 2008.08.04. 08:00

Nem várt drámai pillanatok fűszerezték az idei Forma–1-es Magyar Nagydíjat
Esélyesek a mélyben, újoncok a csúcson

Tikkasztó hőségben vágott neki a 70 körnek a Forma–1 mezőnye a Hungaroring forró aszfaltján. Az élmezőny magabiztosan, pedig ha tudták volna, mi vár rájuk...

Nem tűnt különösképpen izgalmasnak a futam első pár köre, talán csak Felipe Massa merész és bravúros rajtja rázta fel a hőségtől kissé bágyadt szurkolókat. A brazil versenyző – a szombati időmérőn elért harmadik helyéhez képest – meglepő tempót diktált és nem hagyott kétséget afelől, hogy a vibráló flaszter és a sok kanyar most az egyszer neki kedvez. A második helyen autózó Lewis Hamilton igyekezett ugyan, de Massa szép lassan növelte előnyét. A harmadik helyen a másik McLaren-Mercedesszel Heikki Kovalainen autózott, ekkor még biztos messze állt tőle a futamgyőzelem gondolata. A versenyhétvégén szinte bombaként robbanó Timo Glock a kitűnő negyedik helyen versenyzett és ezúttal bizony nem ő volt az, aki feltartotta a mögötte jövő Kubicát, Alonsót és Raikkönent, hiszen Toyotája elképesztően gyors volt, a fiatal német GP2-bajnok pedig szinte hibátlanul vezetett. Immáron másodszor „bukott meg” Raikkönen a szombati időmérőn, így csak a hatodik helyről rajtolhatott, de a pálya poros oldalára szorulva a rajtnál megelőzte őt Fernando Alonso és a finn hosszú-hosszú körökre beragadt mögötte. A boxkiállások első hulláma sem zavarta meg nagyon az élboly sorrendjét, de a nagy hőségben be-belobbanó benzin bizony meleg pillanatokat okozott szinte minden csapatnak, és nem kis bosszúságot a versenyzőknek, mert időt vesztettek a boxutcában. A népes lengyel rajongótábort maga mögött tudó Robert Kubica sem mutatott kimagasló teljesítményt, ráadásul sok időt töltött a boxban, így a verseny bizonyos pillanataiban csupán a tizedik hely környékén tűnt fel pillanatokra. Csapattársa, Nick Heidfeld szintén a taktika áldozata lett, hiszen az időmérőn való feltartását követően a gyenge rajtpozíciót egykiállásos taktikával akarták kompenzálni, de ez azt is jelentette, hogy a verseny végéig képtelen volt jó tempót autózni, pontot nem szerzett.

A futam felén átlendülve még semmi jel nem utalt az elkövetkező drámai percekre. Massa stabilan az élen állt, mögötte – apránként csökkentve hátrányát – Hamilton autózott, Kovalainen a biztos harmadik, majd Glock, Alonso és a mögé beragadt Raikkönen (akinek nem sikerült az első kerékcseréknél megelőznie a spanyolt) versenyzett.

Aztán a 40. kör elején Lewis Hamilton bal első abroncsa megadta magát, és a világbajnokság éllovasának szinte egy egész kört megtéve kellett „bicegve” megtennie, míg szerelői aztán kezelésbe vették „lesántult” autóját. Ekkor a verseny végéig elgendő üzemanyagot kapott, hiszen egyedüli esélye a még elfogadható helyezésre akkor volt, ha már nem áll ki többet a boxba. A tizedik helyre jött vissza, és köridejein látszott, hogy nagy szüksége van a bajnoki pontokra, mert fő riválisai, Massa és Raikkönen, akár meg is előzhetik. Valószínűleg a Ferrarinál is így gondolkodhattak, hiszen a második tankolással nagyon rövid idő alatt végeztek és ez, valamint Raikkönen eszméletlen gyors kivezető köre, együttesen az 52. körben végre-valahára Alonso elé juttatták az aktuális világbajnokot.

Onnantól kezdve aztán Raikkönené volt a Hungaroring. Sorra futotta a leggyorsabb köröket, a pálya minden centiméterét kihasználva faragta rohamléptekkel hátrányát Timo Glockkal szemben. Magától adódik a kérdés, hogy ezt addig miért nem csinálta? Nem tudni, az azonban szinte biztosra volt vehető, hogy a verseny vége előtt négy-öt körrel megérkezik a Toyota mögé és nem fog packázni. Két Ferrari a dobogón alapos fricska lett volna a McLaren számára

És ekkor, három körrel a futam vége előtt Felipe Massa motorja a célegyenesben megadta magát. Az egyik pillanatban az abszolút fölényes győzelem mámorító íze, a következőben a kicsapó füst és lángnyelv, majd a haldokló motor utolsó köhintései és a kudarc. Felipe Massa élete egyik legpechesebb napját köszönheti a Hungaroringnek. Vitathatatlanul a legmeggyőzőbb és egyértelműen a leggyorsabb volt, a technikai sportok ördöge azonban nem adta meg neki az érzést, hogy vezeti a világbajnoki pontversenyt.

Így Heikki Kovalainen ölébe hullott a győzelmi trófea és életében először állhatott fel a dobogó legtetejére, mellette a fáradt, de boldog Timo Glock bizonyította a Toyota egyre jobb formáját, míg a harmadik helyen a Massa kiesésekor inkább óvatosan visszalassuló Kimi Raikkönen végzett.

Massa balszerencséjének köszönhetően a végül ötödik helyen befutó Lewis Hamilton 62 pontjával továbbra is vezeti a világbajnoki pontversenyt, mögé azonban felzárkózott Raikkönen 57-tel, Massa lecsúszott a harmadik helyre 54-gyel és végül Robert Kubica 49 pontjával, egyre inkább lemaradva követi őket a negyedik helyen.

Hogy mit hozhat ezek után augusztus 24-e és a vadonatúj városi pálya a spanyolországi Valenciában? Izgalmat, mi mást...
 

Gondolatok a margó mögött

Azért, és lehet, most én vagyok a hülye, valahol nem értem ezt a Raikkönen-gyereket. A jelenlegi élmezőnyből leginkább őt kedvelem (rajongani már legalább 10 éve nem rajongok senkiért), de néha csak csóvalom a fejem fölötte. Mint most.

Érti ezt valaki? Ötven körön keresztül lényegében autózott, aztán a végére szívja fel magát. Miért nem tud így menni az elejétől fogva? Vagy annyira halvérű, hogy ennyi ideig tart, míg úgy felhúzza magát, hogy mutasson valamit? Franc tudja, mindenesetre azon a pár körön jó volt látni, hogy nem satnyult még el teljesen.

Massa egy igazi pechvogel, az már biztos, sajnáltam a kis sejpítős brazilt, megérdemelte volna. Glock nyomta neki, kérdés, hogy most csak jól kijött a lépés, vagy végre-valahára az autóba nyomott dollármilliók meghozzák gyümölcsüket? Inkább tán a második verzió felé hajlok, Trulli is elég szépen nyomja (igaz, most nem jött be neki).

Na és Valencia, az Európa Nagydíj. Nem semmi aszfalt lehet, ahol (a www.Formula1.com szerint) az átlagsebesség 200 km/óra és 25 kanyar van rajta, valamint 14 méter széles.
Remélem, nem éppen a lagymatag libafos időszakához érkeztünk a szezonnak és keményen odavágnak egymásnak.

És hogy 2016-ig lesz Magyar Nagydíj? Ennek örüljünk, és reménykedjünk, hogy mindig lesz izgalom a versenyidény egyik legunalmasabb pályáján. Akkor jó.

Brit himnusz és két brazil lobogó a Német-Nagydíjon

Már-már Schumacheri fölénnyel verte szilánkosra az egész mezőnyt és egyben átvette a világbajnokság vezetését a McLaren-Mercedes ifjú tehetsége

Lehet szeretni és utálni, lehet bírálni és dicsérni, de az biztos, hogy amit Lewis Hamilton a hétvégén véghezvitt a gumi- és fékgyilkos Hockenheimringen, azért csakis a legmagasabb elismerést érdemli. Egész hétvégén kimagasló fölénnyel dominált az egész mezőny fölött és tökéletes versenyt futott vasárnap. Ellenfelei kereshetik a kifogásokat és a magyarázatokat miért is iskolázta le őket, de mégha minden összejött volna másnak, Hamiltontól a győzelmet akkor sem tudták volna elvenni. Pedig a biztonsági autó bejövetelekor még előnyét is elveszítette. A világbajnokság többi éllovasa gyengén teljesített. A harmadik helyen befutó Felipe Massa fékproblémákra panaszkodott, de mintha puding folyt volna az ereiben még a vasárnapi futamon is, erejéből mindössze egy kis kakaskodásra futotta, mikor Hamilton elment mellette, de hamar elhagyta a kedv a brazilt. Kimi Raikkönen is csak árnyéka volt önmagának és mire észbe kapott és elkezdett jó tempót diktálni, addigra már behozhatatlan hátrányra tett szert, így csupán a hatodik helyen ért célba.

Tény azonban, hogy a finn versenyző sokat veszített a 36.-ik körben, mikor Timo Glock elős látásra nagyon csúnya balesete után a boxutcában várakoznia kellett csapattársa mögött. Az érem másik oldalán viszont a szombaton elrontott kvalifikáció és csupán a hatodik rajthely díszeleg. Egyszerűen nem a Ferrari hétvégéje volt.
Annál inkább Nelson Piquet-é! A háromszoros világbajnok fia élete Forma-1-es eredményét könyvelheti el, hiszen azzal a Renault-tal, amelyikkel a kétszeres világbajnok Fernando Alonso csak kínlódott ő a második helyen ért célba, igaz, a szerecse ezúttal mellé pártolt, hiszen közvetlenül Glock balesete előtt volt a boxutcában első és egyben utolsó kerékcseréjén és tankoláson. Így biztos nyolc pontot hozott csapatának, épp jókor, ugyanis erősödni kezdtek a negatív pletykák irányában gyenge teljesítménye okán. Reméljük, hogy ez a dobogós helyezés felkorbácsolja jobbik énjét és a szezon hátralévő részében méltó lesz a Piquet névre.

Érdekes módon ezúttal felemás eredményt produkált a BMW csapat is, hiszen botladoztak szombaton, de vasárnapra úgy-ahogy összeszedték magukat és Heidfeld 4.-ik, valamint Kubica 7.-ik helyével ismét fontos potokat gyűjtöttek a konstruktőrök világbajnokságában. Heikki Kovalainen ötödik lett, ő azok közé tartozott, akik nem jártak jól a biztonsági autós fázissal csakúgy, mint Jarno Trulli sem, akit ily módon éppen csapattársa fosztott meg a hőn óhajtott pontszerző helytől.

Lewis Hamilton jó formában van ismét, feladva ezzel a leckét úgy a tavalyi világbajnoknak, mind a potenciális jelölteknek. Jelenleg 58 pontjával vezeti a világbajnokságot 4 ponttal Felipe Massa előtt, akit Kimi Raikkönen követ 51-el, Robert Kubica 48 pontjával a negyedik.
És augusztus harmadikán következik a Hungaroring, a McLaren egyik legerősebb pályája…

Nehéz megjósolni, mi következik. Ha Raikkönen nem dob valami nagyot, könnyen meglehet, hogy a szezon végére neki kell majd segítenie Massát Hamilton ellenében, a McLarennél nem kérdés a pilótasorrend. Aztán szép lassan mindebbe belejátszik a szezon végi helyezkedés és találgatás. KI? Hova? Ki helyett? Fene tudja, lehet a Ferrarinál már tudnak valamit. És Hamilton-drukker ugyan sosem leszek, azért ügyes az a gyerek, az hétszentség.

Remélem a hyperlassú Hungaroring megadja majd az esélyt a kisebb csapatoknak is, én (és bizton állíthatom, hogy prokee is) velük vagyok, ő Sutil-fan, én inkább Webbernek szorítok.

Végülis mindegy, jól esik látni, amikor a „kicsik” belepiszkítanak a „nagyok” levesébe.

Így is van. Földöntúli örömforrás az esélyteleneknek drukkolni - ugyanis kizárólag pozitív csalódások érhetnek. Az én házioltáromon Jos Verstappen, minden idők legjob esőmenője áll a fő helyen. Jobbról Toranosuke Takagi, akiről a videómegosztók szinte kizárólag balesetes videókat tárolnak. Az ő egyetlen "mérhető" eredménye az, hogy miután 1998-ban minden egyes versenyen kiesett, a következő évadnyitón utolsó előtti befutóként Michael Schumacher előtt végzett. Aztán az összes többi versenyen ismét kiesett. Balról pedig, kövezzetek meg, egy apró törmeléket őrzök az első magyar F1-es pontból, amelyet a mi "kicsi, sárga, savanyú, de a miénk" Zsoltunk helyezett el a spájzban. Az a Zsolt, aki (szerencsétlen) még az ABC-sorrendben is az utolsó a valaha futott pilóták között :)

No és persze, ott van a történelem legnagyobb veszteseként az 1996-os világbajnok Damon Hill. Az a pilóta, aki a következő évben az igazi tizedvonalas Arrows Yamahába ült be, hogy aztán "Hovatűnjön" a Hungaroringen, azaz hajszál híján rajt-cél győzelmet aratva porba alázza a teljes mezőnyt.

- prokee -

És nem utolsósorban: jó volt látni ismét egy Piquet a dobogón!

Bízok a Piquet névben. Akinek a génjeiben van a versenyzés, annak előbb-utóbb felszínre kell törnie, vagy elveszik örökre. Az „Öreg” egy olyan korban és egy olyan mezőnyben lett háromszoros világbajnok, amikor még oda kellett tennie magát minden valódi férfinak és a VB-címek még a pályán dőltek el.


SilentSound kolléga, az autozz.blog.hu -tól küldte el ezt a leleplező értékű betétlapot.
Kattra nagyobb lesz.

Címkék

* (8) *** (1) 0_ajtó (1) 1.1 (2) 1.3 (1) 100 (2) 105l (3) 112 (1) 125 (1) 126p (2) 1_2_4_5_3 (5) 200 (1) 2010 (2) 2cv (3) 300d (1) 300te (2) 308 (1) 1989 (1) 2008 (2) 2009 (1) 2800 (3) 300c (1) 356 (1) 3ajtó (1) 4wd (1) 4x4 (1) 5 (1) 57s (1) 5ajtó (1) 5cv (1) 80 (3) 626 (2) 635csi (1) 815 (1) 88mph (1) 9000 (3) 90_es_évek (1) ? (1) A112 (1) A_hét_szerszáma (5) Abarth (2) Ablaktörlő (1) Abroncs (2) Abszurd (9) Abszurdisztán (7) Acea (1) Acura (1) Adler (1) Advert (1) Adásvételi (1) Adásvételi_szerződés (1) Adócsalás (1) Ae86 (1) Aerovette (1) Af_almok (13) Air (1) Airbag (1) Aixam (1) Ajtó (1) Ajándék (2) Ajánló (1) Akali (1) Aktatologató (1) Alagút (1) Alapjárat (1) Albea (1) Alfa (2) Alfa_gtv (1) Alfa_rome (1) Alfa_romeo (5) Alfa_romeo_giulia (1) Alfa_romeo_sz (1) Alkatrész (4) Alkohol (1) Alonso (1) Alázás (1) Amc_eagle (1) Amerika (13) Ami (1) André_citroen (1) Angol (2) Animáció (1) Antenna (1) Anton (1) Anyád (1) Aphicar (1) Api (1) Apparát (1) Aprilia (1) Arab (2) Arany (1) Ariel (1) Art (1) Ascii (1) Aston (1) Aston_martin (1) Aston_martin_vanquish (1) Astra (2) Attila (1) Audi (48) Audi_80 (1) Audi_90 (9) Audi_coupe (1) Audi_kx (1) Audio (1) Aukció (1) Ausztria (1) Auto (18) Autobianchi (2) Autobianchi_bianchina (1) Autobianci (1) Autobuzi (1) Autobuzik (13) Autofilia (29) Automata (1) Autó (338) Autóbontó (1) Autóbuzi (3) Autódoktor (2) Autóeladás (2) Autófila (1) Autófilia (1) Autófíl (1) Autófília (38) Autófília_egyesület (1) Autófília_flotta (13) Autógyár (4) Autóhitel (1) Autók (3) Autóleszbi (2) Autólopás (1) Autómosó (1) Autónepper (3) Autónánia (4) Autópálya (13) Autópályamatrica (1) Autós_üldözés (1) Autósbolt (1) Autósiskola (1) Autószerelés (6) Autótépítés (1) Autóverseny (5) Autóversenyzők (1) Autóvásárlás (50) Autóápolás (4) Avia (1) Awo (1) Ax (2) Ayrton_senna (1) Babetta (1) Bach (1) Bagó (1) Bajnokság (1) Baki (1) Balaton (2) Balatonakali (2) Balatonfüred (1) Baleset (64) Balesetmegelőzés (5) Balesetveszély (1) Bambi (1) Bandini (1) Bank (1) Barkas (1) Barkács (4) Baromállat (94) Bartoletti (1) Bat (1) Bbb (10) Bbb1 (1) Bbb10 (1) Bbb2 (1) Bbb3 (1) Bbb4 (1) Bbb5 (1) Bbb6 (1) Bbb7 (1) Bbb8 (2) Beetle (1) Beharangozó (3) Belmondo (1) Belsoseg (3) Belső_sáv (1) Belsőség (3) Belterj (1) Belőség (1) Bemutató (1) Benelli_sei (1) Bentley (2) Benz (19) Benzin (6) Benzincsap (1) Benzinkút (2) Bergpreis (1) Berva (1) Beszámoló (4) Betti (1) Betétlap (2) Betűvágás (1) Beállítás (1) Bicikli (1) Biciklilopás (1) Bigfoot (1) Birotor (1) Biztonság (1) Biztonsági_öv (10) Biztosítás (6) Biztosító (7) Biztosítóváltás (1) Bkv (3) Blog (7) Blogger (1) Bmw (37) Bmw_2002 (1) Bmw_e24 (1) Bmw_e34_m5 (1) Bmw_e9 (1) Bocs (2) Bogar (1) Bogár (6) Boibo (1) Bolha (1) Bolond (1) Bontó (3) Borzalom (1) Botrány (1) Boxer (1) Boxster (1) Boyracer (2) Brake (1) Brembo (1) Bridgestone (1) Bringa (1) Brit (1) Brit_versenyzöld (1) British_racing_green (1) Brm (1) Broaf (1) Bruce_willis (1) Bttf (6) Budapest (11) Bug (1) Bugatti (2) Buick (2) Buick_riviera (1) Bukás (1) Bukócső (1) Bukósisak (1) Bunkó (1) Burnout (1) Busz (3) Buszmegálló (1) Buszok (1) Buta_kávézó_libák_a_pult_mögött_fénymásolót_beleznek (1) Button (3) Buék (1) Bverekedés (1) Bx (3) Bálint_gazda (1) Bárhol (10) Bármikor (10) Bármivel (10) Bárány (1) Béka (1) Béla (1) Béna (1) Béna_tuning (1) Bírság (1) Börze (2) Búcsú (1) Bútor (1) Büfé (1) Büntetés (1) Bürokrácia (1) Bürökrácia (1) Cabrio (2) Cadillac (3) Café_racer (1) Camaro (1) Camptourist (1) Camry (1) Capri (1) Carens (1) Cbx (1) Cc (1) Cdi (1) Ceed (1) Celeb (1) Chapron (1) Cherokee (2) Cherry (1) Chevroelt_camarro (1) Chevrolet (7) Chicks_on_wheels (1) Chiptuning (1) Christine (2) Chrysler (3) Ciao (1) Cigi (1) Citroen (22) Citroen_2cv (1) Citroen_bx (1) Citroen_hét (15) Citroen_találkozó (1) Civic (2) Classic (2) Clio (7) Co2 (1) Cockpit (1) Communism (1) Cooper (1) Corbijn (1) Corsa (2) Corvette (4) Corvette_stingray (2) Cosmo (2) Cosworth (1) Countach (1) Coupe (2) Coupé (1) Crash (3) Csacsi (1) Csajka (2) Csajok (6) Csak_visat_ne (1) Csavar (1) Csavarfaló (1) Cseh (1) Csempe (1) Csendőr (1) Csepel (3) Csettegő (1) Csevej (1) Csikos_zsolt_en_veled_sirok (1) Csikós (3) Csikós_tribute (1) Csillag_villás (1) Csináld_magad (1) Csirke (2) Csorna (1) Csárda (1) Csónak (1) Csőd (1) Csőtörés (1) Cucu (6) Cult (1) Customizer (1) Cx (3) Cétait (1) Címlaplány (1) D50 (1) Dacia (3) Daewoo (2) Daf66 (1) Daihatsu_charade (1) Dakar (1) Dal (1) Danuvia (1) Daru (1) Daráló (1) Datsun (2) Dawoo (1) Dci (3) De (1) Death_race (1) Debrecensjo (31) Defekt (2) Delahaye (1) Delorean (16) Delorean_nap (11) Delta (1) Demszky (1) Design (3) Designpumpa (1) Devil (1) Diamond (1) Diesel (5) Dilemma (2) Dinnye (1) Divat (6) Diy (1) Dm (1) Dmc (14) Dmc_12 (14) Dodge (1) Dodge_challanger (1) Dodge_superbee (1) Door (1) Dorifto_time (1) Douglas (1) Drag (1) Drag_race (1) Drfit (1) Drift (17) Driving (1) Ds (1) Dubai (2) Duct_tape (1) Dugnám (1) Dugó (4) Dugódíj (1) Dugókulcs (1) Dukkó (1) Duramax (1) Dutra (1) Dyane (1) Dárenbéz (1) Dél_afrika (1) Dízel (4) Dühöngő (1) E30 (2) E32 (2) E34 (1) E85 (1) Economy (1) Ede (1) Egy_nehéz_nap_margójára (1) Egyesület (1) Egymillió (1) Egzotikus (47) Egér (1) Eisenach (1) Elado (2) Eladás (2) Eladó (2) Elektromos (1) Elektromos_ablak (1) Elfuserált_autós_tárgyak (1) Ellenőrzés (1) Ellopták (2) Elmebeteg (1) Elmélkedés (1) Elégtelen (1) Előzetes (1) Előzés (1) Emelő (1) Emlék (1) Englishrussia (2) Engstler (1) Ennstal (1) Erdély (1) Eredetvizsga (1) Eredményhirdetés (1) Ergonomia (1) Ergonómia (1) Ermini (1) Escort (1) Espargaró (1) Esélyegyenlőség (1) Eső (1) Etanol (2) Etz (1) Eu (2) Eunos (1) Euro2 (1) Európa (1) Exo (1) Exotic (4) Explorer (1) Extrém (1) Ez (1) Ezeröcsi (1) F1 (12) Fa (1) Fabula (1) Facel_vega (1) Fagy (1) Fakitermelés (1) Fakitermelő (1) Fakk (1) Fal (1) Faszparaszt (1) Feelgood (1) Fegyver (1) Felicia (1) Felkészítés (1) Felkészülés (1) Felni (3) Felnihitel (1) Feri (1) Ferjáncz_attila (5) Ferrari (27) Ferrari_288_gto (1) Ferrari_365 (1) Ferrari_testarossa (1) Ferves_ranger (1) Festés (1) Fia_wtcc (1) Fiaa (1) Fiat (16) Fiat_131 (1) Fiat_500 (2) Fiat_coupe (1) Fiesta (1) Filia_expressz (1) Filia_pub (2) Film (7) Filmajánló (1) Filo (1) Finn (2) Flame (1) Flash (1) Flex (2) Florida (1) Fogyasztás (1) Fohasz (1) Ford (13) Ford_bronco (1) Ford_escort (2) Ford_f150 (1) Ford_gt40 (1) Ford_mustang (1) Ford_thunderbird (3) Forester (1) Forgalmi (1) Forgalmi_dugó (1) Forma1 (18) Formula (1) Formula1 (14) Fos (1) Fotó (13) Fotók (3) Fotópályázat (7) France (1) Francia (6) Frankfurt (1) Frua (1) Fso (8) Fuck (1) Fug (1) Fun (2) Furcsa (2) Furgon (1) Fék (2) Féktárcsa (1) Fénykép (1) Fényszóró (1) Férfiak_női_robogón (1) Fúvóka (1) Függőség (1) Függőség_napja (3) Főtengely (1) Főzés (1) Fűnyíró (1) Fűtés (1) Gagyi (1) Galant (1) Galéria (1) Game (1) Garázs (7) Gaz (4) Gaz_13_csajka (1) Gaz_14 (2) Gear (2) General (1) Generali (1) Gengszter (1) Geo (1) George_clooney (1) Gergo (1) Getaway (1) Giorgetto_giugiaro (1) Giulia (1) Gm (3) Goggomobil (1) Gokart (5) Gokart_maraton (4) Golf (6) Gondolatpornó (7) Goodwood (1) Google (2) Google_earth (1) Google_maps (2) Gps (3) Grafitember (1) Grand (1) Grand_cherooke (1) Grifo (1) Grobming (1) Gs (2) Gs500e (1) Gt3 (1) Gt40 (1) Gta (1) Gti (3) Gto (2) Gubanc (1) Gumball (1) Gumi (10) Gumiabroncs (1) Gyalogos (4) Gyerek (2) Gyereknap (3) Gyerekotthon (2) Gyerekülés (1) Gyermek (1) Gyermeknap (1) Gyermekotthon (2) Gyertyahézag (1) Gyorshajtás (1) Gyorsulás (4) Gyumolcs (1) Gyári (1) Gyíkpacal (5) Gyógyszer (1) Gyógyszer_és_vezetés (1) Gyökér (1) Gáz (1) Gázolaj (1) Gödör (1) H_van (1) Hacsiroku (1) Haditechnika (1) Hadsereg (1) Halle_berry (1) Hamilton (6) Hang (1) Hannu_mikkola (1) Happy_birthday (1) Hardcore (1) Hardtop (1) Harley (2) Hasonmás (1) Használtautó (6) Hatvan (1) Havasi_poloska (1) Hazafelé (1) Hellókarácsony (5) Help (1) Henkölés (2) Hi_fi (1) Hiba (1) Hinta (1) Hip (2) Hirdetás (1) Hirdetés (1) History (1) Hitel (2) Homlokrakodó (1) Honda (8) Honda_crx (1) Honda_hr_v (1) Honda_prelude (1) Horch (1) Horex (1) Horror (1) Hullaszállító (2) Hulot_úr_közlekedik (1) Hummer (1) Hungaroring (2) Hungária (1) Hycomat (1) Háromkerék (1) Háromszög (1) Hátizsák (1) Hátsólámpa (1) Hátsólámpafétis (1) Házi_teszt (1) Hétüléses (1) Híd (1) Hír (1) Hírek (1) Hó (5) Hóhelyzet (1) Hókotró (1) Hólánc (1) Hölgyek (6) Hülye (2) Hülye_autószerelő (1) Hülye_blogger (2) Hülye_bürokraták (1) Hülye_találmány (1) Hülye_videó (1) Hülyepécsiek (1) Hülyeség (1) Hülyevoltam (1) Hülyeállat (39) Hűtött (1) Iacocca (1) Iannone (1) Ibiza (1) Iconx (1) Idióta (15) Idióta_kép (1) Időjárás (1) Időmérő (1) Időutazás (1) Ifa (1) Igazoltatás (1) Igen (1) Ignis (1) Ikarus (4) Ikarus_55 (1) Ilferro (1) Imcdb (1) Impreza (1) Indai (1) Indain (1) Indavideo (2) Indavideó_pályázat (1) Index (2) Indexvideó (1) India (1) Infiniti (1) Ingolstadt (1) Initial_drifters (2) Inkognitó (1) Inkognitó_teszt (2) Insignia (1) Interjú (1) Interlagos (1) Internet (1) Ipk (1) Iq (1) Irmscher (1) Irodalom (2) Irónia (1) Iskola (1) Isle_of_man (1) Ismeretlen (1) Iso (2) It (1) Itália (1) Jacques_tati (1) Jaguar (3) James_dean (1) Janus (1) Japán (6) Jatek (1) Javítás (3) Jawa (5) Jazz (1) Jeep (2) Jeep_grand_cherokee (4) Jetta (1) Jimny (2) Jobbkormány (3) Jobbra_tarts (1) Jogosítvány (5) Jogsi (2) Jogszabály_változás (1) John_delorean (1) Jozsi (1) Juke (1) Junkers (1) Jurij (1) Jzd (1) Járműkezelés (1) Járőr (1) Játék (24) Józsijobbantudja (1) Jövő (3) K70 (1) K_jetronic (1) Kabrio (2) Kabrió (3) Kacsa (2) Kadett (1) Kadett_d (1) Kaja (2) Kalasnyikov (1) Kamera (3) Kamion (3) Kampány (1) Kamu (1) Kaptuk (1) Kapálógép (1) Karbantartás (5) Karburátor (2) Kardán (1) Karmann_ghia (1) Karosa (1) Kasztni (1) Kawasaki (2) Kazah (1) Kazetta (1) Kemping (2) Ken_block (2) Kendács (8) Kenworth_w900 (1) Kert (1) Kerékcsere (3) Kerékkulcs (1) Kerékpár (5) Keverékcsavar (1) Kgfb (7) Kgst (8) Kgst_party (1) Kia (2) Kicsi (2) Kihívás (1) Kijev (1) Kipufogó (6) Kiraly (1) Kirándulás (2) Kisautó (1) Kisebbségi_komplexus (1) Kislany (1) Kismotor (1) Kistraktor (2) Kitt (1) Kiállítás (4) Klipek (1) Klíma (1) Knight_rider (2) Kombi (3) Komment (1) Kommentek (1) Kompresszor (1) Kondorosi_ferenc (1) Konzumidióta (1) Korekt (1) Kraz (1) Kresz (36) Krokodil (1) Krova (1) Ktm (1) Kultúra (3) Kunmadaras (1) Kuplung (1) Kutya (2) Kuzaj (1) Kvm_switch (1) Káosz (1) Kárbejelentő (2) Kárpit (2) Kátyu (1) Kátyú (2) Kávédaráló (1) Kéklámpa (1) Kényelem (2) Kép (3) Képvicc (1) Kérdés (1) Kétfélix (1) Kétkerék (8) Kétütem (1) Kétütemű (2) Kína (1) Kínai (1) Kísérlet (1) Kókány (1) Köcsög (2) Ködlámpa (2) Könyv (3) Körforgalom (2) Környezetvédelem (9) Kötelező (2) Kötelező_biztosítás (1) Kötelező_felszerelés (1) Közhasznú (1) Közlekedés (86) Közlekedésbiztonság (73) Közlekedési_lámpa (1) Közlekedési_morál (1) Közlekedési_tábla (2) Közlemény (2) Központi (1) Közélet (10) Középmotor (1) Közút (1) Közútkezelő (1) La_fontaine (1) Laci! (1) Lada (25) Lada_samara (1) Laguna_seca (1) Lakóautó (2) Lakótelep (1) Lambo (1) Lamborghini (11) Lancia (8) Lancia_delta (1) Landolunk (1) Lanos (1) Lazarenko (1) Le (3) Left (1) Legjobb (1) Lego (1) Lengyel (10) Leszek (1) Levegő_munkacsoport (1) Levin (1) Levél (2) Lexmond (1) Leyland (1) Leállósáv (1) Liana (2) Liberty (1) Limuzin (1) Lincoln (1) Lincoln_continental (1) Linea (1) Litván (1) Live (3) Lm002 (1) Lna (1) Loeb (1) Logitech (1) Lol (90) Lomtalanítás (1) Lopás (1) Lopásgátlás (1) Lotus (1) Low_rider (1) Lowtyo (2) Lowtyó (1) Lpg (1) Lsd (1) Luis_de_funes (1) Lutz (1) Luxus (3) Láma (1) Lámpa (1) Lámák (1) Lánghegesztő (1) Lánglovagok (6) Lányok (1) Láthatósági_mellény (1) Látni_és_látszani (1) Léghűtés (1) Légszűrő (2) Lóerő (3) M0 (7) M24 (1) M3 (6) M35 (2) M6 (4) Mad_max (1) Made_in_china (1) Maga_nem_normalis (1) Magyar (3) Magyarhertelend (2) Magyarisztán (2) Mahindra (2) Managertoys (2) Mankó (1) Mans (3) Manta_mirage (1) Manx (1) Maps (1) Maranello (1) Marathon (1) Maria_bello (1) Mariapocs (1) Marketing (1) Martini (1) Maruti (3) Maróti (2) Maserati (1) Massa (1) Maszek (2) Matchbox (4) Matra (1) Matrica (1) Maybach (1) Maz (2) Maz_7907 (1) Mazda (29) Mazda_626 (1) Mazda_626_gt (2) Mazda_eunos_cosmo (1) Mazda_mps (1) Mazda_rx7 (1) Mb (1) Mclaren (7) Medve (1) Meet (1) Megalol (1) Megane (1) Megfordulás (1) Megállás (1) Mehari (1) Melkus (1) Melyiket (1) Mentők (1) Mercedes (43) Mercedes_190 (1) Mercedes_benz (4) Mercedes_benz_c111 (1) Mercedes_találkozó (1) Mercedes_w124 (1) Mercedes_w126 (1) Mercedesbenz (26) Mese (1) Metro (1) Metró (1) Mg_tf (1) Miata (2) Michelin (2) Microcars (1) Miklós_ideges (1) Miklós_megmondja (1) Mikulás (3) Mitshubishi_galant (1) Mitsubishi (4) Mkkp (1) Mohr (1) Monza (1) Moped (1) Mopedautó (1) Moretti (1) Morgan_3_wheeler (1) Moszkvics (3) Moto_gp (1) Motogp (3) Motor (33) Motorblokk (1) Motorcsere (1) Motorkerékpár (22) Motorolaj (2) Motoros (1) Motors (1) Motorverseny (1) Motronic (1) Movie (1) Mozgássérült (1) Mozi (2) Muhaha (3) Multicar (1) Munkagép (1) Murcielago (1) Mustang (1) Mx5 (1) Mz (1) Május_1 (5) Márkaszervíz (1) Másolás (1) Máv (1) Mázló_imre (1) Mézeskalács (1) Mór (3) Múzeum (1) Műemlék (1) Műhely (1) Műhold (1) Műholdkép (1) Művészet (4) Na_ez_mi (1) Na_ugye (1) Nagydíj (1) Nagyvas (1) Nanoracer (1) Napirajz (5) Napirajz_ajánló (1) Napja (1) Napló (1) Naptár (1) Narancs (1) Navigáció (4) Ndk (4) Ne_vedd_komolyan (1) Nelsinho (1) Nem_suzuki_még_véletlenül_sem (1) Nepper (2) Netrisk (1) New_york (1) Nirvana (1) Nissan (5) Nissan_patrol (1) Nissan_r34_gtr (1) Niva (2) Nkh (1) No_fear (1) Nonap (10) Nordscheleife (1) Nova (1) Nsx (1) Nuccio_bertone (1) Nyaralás (3) Nyelvhelyesség. (1) Nyertesek (1) Nyirád (2) Nyár (1) Nyári_felkészítés (1) Nyárigumik (1) Nyíregyháza (1) Négyszög (1) Német (3) Német_boxer (1) Németjuhász (1) Németország (1) Némrt (1) Nürburgring (1) Nő (6) Női_sofőr (1) Nőnap (3) Ob (1) Objektív_felelősség (1) Ocsmányiroda (1) Oka (2) Oktató (2) Olajcsere (1) Olasz (4) Oldsmobile (1) Oldtimer (6) Olimpia (2) Olympia (1) Omar_sharif (1) Omega (1) Omg (6) Ommm (1) Onboard (3) Opel (17) Opel_kadett (1) Opel_rekord_p1 (2) Opel_vectra (1) Orfű (1) Orosz (59) Oroszország (2) Orr (3) Orrfű (1) Oszlop (1) Ot_expo (3) P126 (2) P70 (1) P70_coupé (1) Packard (1) Pakisztán (1) Palik (6) Pannonia (1) Pannónia (4) Pantera (1) Para (2) Parking (1) Parkol (1) Parkolas (1) Parkolás (9) Parkolási_díj (1) Parkoló (3) Party (2) Partytajm (1) Partytime (1) Passat (1) Patak (1) Pattex_pisztoly (1) Paul_newman (1) Pc (1) Pc_game (1) Pda (1) Pedrofon (1) Pedálos (2) Penge (1) Penge_verda (1) Peres (1) Pescarolo (1) Peugeot (5) Piaggio (2) Piaggo (1) Pickup (4) Piech (1) Pikes_peak (1) Pimp (1) Pininfarina (3) Piquet (2) Pirelli (1) Piros (1) Piros_autó (1) Pista (1) Plakát (1) Plató (1) Plymouth_fury (2) Plüss (1) Pna (3) Pole (1) Polgárdi (1) Police (2) Polo (2) Polonez (7) Polonez_hét (7) Polski (4) Polski_126 (1) Polski_fiat (2) Pontiac (4) Pontiac_transam (1) Pony (2) Pornó (1) Porsche (21) Porsche_356 (1) Porsche_964 (1) Poszt (1) Pozsony (1) Poén (34) Poéta (1) Pr (1) Praktika (1) Praktikum (2) Premier (1) Profi_sofőr (1) Programajánló (4) Prohun (1) Prokee (4) Prototípus (3) Prémium (2) Pród (1) Psa (1) Pt2 (1) Punto (1) Puttony (1) Pálya (1) Pályzat (1) Pályázat (5) Pára (1) Párizs (1) Párizsi_autószalon (1) Párválasztás (1) Pécs (5) Pénz (1) Póló (5) Quad (1) Quattro (8) Queen (1) Quo (1) R11bigfoot (1) R19 (1) R32 (1) R8 (3) Racer (1) Racing (1) Ragasztópisztoly (1) Raikkonen (2) Rakodás (1) Rakomány (1) Rakéta (1) Ral (1) Rali (7) Rally (25) Rallycross (1) Ram (1) Range (1) Range_rover (4) Rav (1) Rc166 (1) Real_life (1) Redtop (1) Regadó (1) Rejtvény (1) Reklám (7) Rekord (1) Renault (24) Rendorok (3) Rendszám (3) Rendőr (7) Rendőrség (13) Renult (1) Restart (1) Retro (84) Rezső (1) Riposzt (1) Rivolta (1) Road_trip (1) Roadster (1) Robi (1) Robi_55 (2) Robogó (5) Robot (1) Rocko (2) Rocko_autot_vesz (12) Roflmao (1) Roller (1) Rolls (2) Rolls_royce (1) Rolls_royce_silver_shadow (1) Romet (2) Román (1) Románia (4) Roncs (1) Rotakapa (1) Rotoric (1) Rover (1) Royce (2) Rozsda (1) Rs (1) Rs4 (1) Rs6 (2) Rutinpálya (1) Rádió (1) Római_mitológia (1) Rózsaszín (1) Rögzítetlen_rakomány (1) S1 (3) S2 (1) S4 (1) S40 (1) Saab (16) Saab_9000 (9) Saab_support_convoy (1) Sae (1) Safe (1) Safety_area (2) Safety_car (1) Sahara (1) Samara (3) Sandero (1) Santana (1) Sanyi (1) Saturn (1) Saxo (1) Scaglietti (1) Scarabeo (1) Scenic (1) Scorpio (1) Scouty (1) Seat (6) Seat_inca (1) Seat_toledo (1) Sebesség (2) Sebességmérő (1) Segitseg (1) Segítség (1) Sell (1) Senna (1) Shanghai (1) Shelby_cobra (1) Sheryl_crow (1) Shooting (1) Shop (1) Side (1) Silverstone (1) Simca (1) Simon (1) Simson (2) Single_frame (1) Skoda (13) Skoda_120l (1) Sleeper (3) Sm (3) Smart (1) Smp (3) Sofőr (1) Sokol (1) Sombrero (1) Sorompó (1) Sors (1) Spa (1) Spoiler (1) Sport (2) Sportautó (2) Spotting (1) Sprinter (1) Ssangyong (1) Stephen_king (1) Stig_blomqvist (1) Stressz (1) Subaru (4) Sukoró (6) Suna (1) Super (1) Super1600 (1) Suv (1) Suzuki (25) Suzuki_swift (3) Svéd (1) Svédország (1) Swift (8) Sx200 (1) Syrena (1) Szabadság_híd (1) Szekszárd (1) Szemét (1) Szenergy (1) Szerelem (3) Szerelés (32) Szerelő (5) Szerszám (1) Szertartáskocsi (2) Szerviz (3) Szervíz (1) Szex (1) Szimulátor (2) Szingapúr (1) Szivar (1) Szmog (4) Szmogrendelet (1) Szmogriadó (3) Szociautó (4) Szolgálati (1) Szomszéd (2) Szopatás (1) Szopás (1) Szovjet (2) Szovjetunó (1) Szponzor (1) Sztori (1) Sztrájk (1) Sztálin (1) Szupersport (2) Százhalombatta (1) Szín (1) Színes_fémyűjtők (1) Szöveg_nélkül (2) Születésnap (1) Szünetmentes_áramforrás (1) Szőke (2) Szőke_nő (3) Szőkenő (1) Sár (1) Sárvédő_betét (1) Sátor (1) Sávoly (3) Sérvédő (1) Sör (1) Sörnyitó (1) Takarékos (1) Talalkozo (4) Talbot (1) Talmácsi (2) Találkozó (11) Tankolás (2) Tankönyv (1) Tanácsok (4) Targonca (1) Tatra (6) Tatraplan (1) Tavasz (1) Tavria (1) Tc (1) Technika (109) Technológia (1) Teherautó (5) Teljesítménynövelés (1) Terep (2) Terepjáró (3) Terminator (1) Tesla (1) Tesla_roadster (1) Teszt (6) Tetőbox (1) Tie (5) Tifosi (1) Tilos (1) Timo_makinen (1) Tiszta_energia (1) Tlf (1) Tmk (1) Tolvaj (1) Tomnemtom (1) Top (2) Top10 (1) Top_18 (2) Topolino (1) Torta (1) Tortenelem (1) Totalcar (2) Tour (1) Tow (4) Toyota (8) Toyota_2000gt (1) Trabant (46) Trabant_nt (1) Trabant_tramp (1) Trabi (2) Traction_avant (1) Traffipax (1) Trafic (1) Train_surfing (1) Traktor (7) Tramp (5) Transform (1) Transporter (1) Treffen (10) Treffen_5 (2) Treuck (1) Tri (1) Trike (1) Trip (1) Triumph (1) Triumph_tr6 (1) Truck (1) Trueno (1) Tréler (1) Trükk (1) Tucker_torpedo (1) Tuning (15) Turbo (7) Turbodiesel (1) Turbos (1) Turul_gt (1) Tvr (1) Tvr_griffin (1) Type_a (1) Type_b (1) Type_c (1) Tábla (2) Tájékoztató (1) Tájékozódási_verseny (1) Támogatók (1) Tél (9) Téli_gumi (3) Törpeautó (1) Történelem (63) Történet (1) Törvény (1) Törzskönyv (1) Törés (1) Törökország (1) Törölköző (1) Túra (1) Túraautó (1) Tőcsavar (1) Tűz (1) Tűzoltóautó (1) Tűzoltók (1) Tűzoltóság (1) Uaz (2) Ub (1) Ukrán (2) Unimog (1) Ups (1) Ural (1) Uranium_brotherz (1) Urban_legend (1) Usa (6) User (1) Utazás (2) Utcán_láttuk (2) Utánfutó (2) Utángyártott (1) V12 (1) V2 (1) V6 (3) V8 (12) V:3 (366) V:történelem (1) Vadak (1) Vadis (1) Vadveszély (1) Vagyonvédelem (1) Vak (1) Vakond (1) Valencia (1) Van_halen (1) Vanuatu (1) Variomatic (1) Vas (1) Vasar (1) Vasili (1) Vasúr (1) Vasút (2) Vatanen (1) Vaz (1) Vb (2) Velence (6) Velencei_tó (1) Velvet (1) Verda_napok (2) Vers (2) Verseny (6) Versenyautó (5) Versenymotor (2) Verstappen (1) Vespa (1) Veszely (2) Veszprém (1) Vetel (1) Veteran (1) Veterán (37) Veteránautó (1) Vezetés (1) Vezetéstechnika (2) Vfts (1) Vicc (1) Vicces_képek (23) Video (19) Videó (4) Vignale (3) Villamos (1) Villáminterú (1) Villámposzt (1) Világítás (3) Vladimir_nikolic (1) Vodafon (2) Volga (7) Volksvagen (1) Volkswagen (9) Volkswagen_lupo (1) Volpini (1) Volvo (9) Volvo_244 (1) Volvo_760 (1) Volvo_780 (1) Volvo_amazon (1) Volvo_s80 (1) Von_kuenheim (1) Vonat (2) Vontatás (1) Vonulás (1) Vonóhorog (1) Vorsprung_durch_technik (2) Vought_f4u_corsair (1) Vts (1) Vw (12) Vw_bogár (1) Vw_caddy (1) Vw_polo (1) Válaszol (1) Válság (2) Város (1) Vásárlás (2) Vélemény (17) Véletlen (1) Víz (2) W123 (18) W124 (3) W125 (1) W126 (2) W140 (1) W201 (1) Waddafakk (1) Wagonr (1) Waitin (1) Walter_röhrl (1) Wankel (5) Wartburg (5) Watt (1) Wd40 (6) Wd_40 (1) Web (1) Webkamera (1) Weissenkirchen (1) Winkler (1) Wrc (2) Wtcc (1) Wtf (5) X1 (1) X5 (1) Xj (1) Xj13 (1) Xj220 (1) Xm (2) Xp822 (1) Yamaha (3) Yes (1) Youngtimer (14) Youngtimers (1) Z06 (1) Z4 (1) Zaporozec (2) Zaporozsec (1) Zastava (1) Zaz (1) Zaz_965 (1) Zebra (5) Zene (11) Zero_tolerancia (2) Zil (1) Zita (2) Zsa (1) Zseniális_videó (1) Zsesgés (1) Zsolt (1) Zwickau (1) Zöld (3) Zöldkártya (1) Zündapp (1) Zündapp_janus (1) ágnes (1) ágyúgolyófutam (2) állás (1) állófűtés (1) álom (3) álomautó (2) álomgarázs (1) április (1) áprilisi_tréfa (1) átalakítás (1) átvizsgálás (1) átépítés (1) átírás (1) édesded (1) égetés (1) ékszer (1) élmény (1) élő (1) építős (1) érd (2) érdekes (4) érdekesség (43) érzelem (1) étkezés (2) étterem (1) évforduló (2) óra (1) önök_küldték (3) összefogalló (1) összefoglaló (1) összkerék (1) öszvér (1) újdonság (2) újrend (1) újságírás (1) újságíró (1) úszás (1) úszó (1) út (2) útellenőrzés (1) útfelújítás (1) úthiba (2) útszűkület (1) útépítés (1) ügyfél (1) üldözés (2) ülés (1) üzemeltetés (1) őz (1)

Archívum

  • 2011. December (1)
  • 2011. Június (1)
  • 2011. Május (2)
  • 2011. Április (1)
  • 2011. Február (3)
  • 2011. Január (1)
  • 2010. December (3)
  • 2010. November (4)
  • 2010. Október (6)
  • Teljes archívum...