Autófila


Összesen 504 db. poszt, 26 oldal.

Nemsokára vége a télnek. Ez sokaknak nagy öröm, könnyebbé válik a hétköznapi élet. Nem kell vastag pulóver, nagykabát, és az autót sem kell járatni feleslegesen a hőn áhított fűtés miatt.
Mielőtt azonban örömtüzet gyújtanánk, gondoljunk vissza a három hónappal ezelőtti időkre! Mit sulykolt belénk a média úton, útfélen? Igen, aki nyári abronccsal közlekedik, az közönséges tömeggyilkos. De így van ez?
Több fórumon tárgyaltuk már ezt a kérdést, több oldalról közelítettük a problémát, és megoszlanak a vélemények. Amit most felteszek költői kérdést, már csak hab lesz a tortán.

Miért nem kell a kamionokra (buszokra, egyéb nehéz járművekre) is téli gumi?

Mielőtt mindenki rávágja, hogy azért, mert a nagy súly mindent megold, azért gondoljuk át még egyszer. A nagy súly esetleg kinyomja az abroncs alól a vizet, olvadt havat (lánykori nevén latyakot), de jégen aligha ér valamit. Vagy legalábbis nem sokat. A nullához konvergáló tapadás a jégen gonosz dolog, főleg 20-30 elszabadult tonna esetén. Az elmúlt hónapokban volt nem egy, nem két eset, amikor teherautó okozott balesetet. Mert nem tudtak megállni időben. Az általánosan bevett gyakorlattól, miszerint állandóan a megengedettnél gyorsabban is mennek, most nagyvonalúan tekintsünk el. Bár nyilván ez is közrejátszik a kialakult szerencsétlenségekben. De hiába minden modernkori kütyü, amiket már a nagyvasakba is beépítenek, az ABS-től elkezdve a menetstabilizálóig, ha többszázezer kilométert futott, repedezett, minta nélküli guminak kéne átvinnie a tapadást az útra.

Ez a tökéletes abroncs fogná meg a 30 tonnát?

És az előző mondatom utal is a megoldásra, hogy miért is nincs ezeken a járműveken külön téli gumi. A több százezer megtett kilométer nem kompatibilis egy lágy gumikeverék nyújtotta kopási mutatóval. Így is a fuvarozók rémálma, ha a sofőr bejelenti, hogy kéne cserélni a gumikat, ugyanis egy nyergesvontató esetén ez simán milliót meghaladó kiadás. Mintha a fogukat húznák. Ezért inkább járnak háromszor újrafutózott, málló felületű, minimálisan bordázott abroncsokon. Mi meg rettegjünk előttük, mellettük. Persze nem kötelező nekünk a közúton közlekedni, tudom. Nem is akarom magamra, illetve rájuk irányítani a törvényhozók figyelmét, mert a végén még egy gázolajos hordóban végzem, fejjel lefelé. De azért mégis agyrém, hogy amíg engem megállít a rendőr és profilmélységet nézeget, addig a kamionok vígan száguldoznak ezeken a maximum gyermekjátéknak alkalmas kerekeiken. Talán a tengelyterhelés mérése mellett lehetne ezt is nézegetni.

E mellett a tengelyterhelés már nem mindegy?

Van viszont egy meglepő fordulat is, amit egy rögtönzött, nem reprezentatív, általam végzett kutatás támaszt alá. Ez pedig a sokak által utált „fehér furgonosok” hozzáállása a téli gumihoz. Szintén rengeteg megtett kilométer, a személyautókéhoz hasonló menetteljesítmények, felpörgetett, főnökök által agyonhajtott sofőrök jellemzik a kategóriát. Viszont az általam közelről szemügyrevett kisáru-szállítókon egytől egyig újszerű, megfelelő mélységű barázdákkal ellátott téli abroncs volt.

Finom, megnyugtató lamellaerdő

Pedig ha lehet hinni a szóbeszédnek, akkor ebben a csoportban még élesebb a piaci verseny, szó szerint egymás orra elől happolják el a fuvarokat. Mégis futja új gumira. Persze, persze, egy Transitra még mindig lényegesen olcsóbb gumit venni, ráadásul csak négy (hat) darab kell, nem mint egy Iveco nyergesre.


Kíváncsi volnék a sofőrök véleményére is, hogy mennyivel érzik, éreznék magukat jobban, ha mindig új, megfelelő minőségű abroncsokon gurulhatnának!

Egyébként a statisztikákban, mint műszaki okokra visszavezethető balesetként jelennek meg a gumi esetleges hibájából bekövetkező szerencsétlenségek.

És akkor Kedves Olvasó, Önön a sor, hogy véleményét megossza velünk, és a többi olvasóval!
Természetesen az Autófílián megszokott, kultúrált formában. Köszönjük!

Napi bölcsesség

Lowtyo, 2011.02.04. 12:10

 

A statisztikák szerint a közlekedési balesetek 23%-át olyanok okozzák, akik alkoholt fogyasztottak.
Tehát a 77%-át, azaz több, mint háromszorosát olyanok okozzák, akik vizet, kávét, üdítőt, tejet, energiaitalt és egyéb alkoholmentes italokat fogyasztanak!

Ezek az emberek háromszor olyan veszélyesek.
Kerüld a társaságukat, tartsd magad távol tőlük!

Amikor egy veterán korú autót szétflexelnek és típusidegen alkatrészeket erőszakolnak bele, minden jóérzésű autóbuzi felszisszen. Egy veterán, ha elérte azt a kort, megérdemli hogy újkori önmagához méltó állapotban csillogjon, néha kicsit hörögjön és üvöltsön. Aztán ahogy tovább telnek az évek, önkéntelenül is egyre nagyobb becsnek örvendenek az addigra már alig néhány számban fennmaradó egyedek. Nem úgy, mint a mai történetünk egyik főszereplője, az 1930-ban alig 100 példányban gyártott Bentley 8-litre.

Távol álljon tőlem, hogy el akarjam viccelni a témát, amit Rocko felvetett, de azt hiszem, hogy már ma is tudnánk alternatív ötletekkel szolgálni az autóvezetői engedélyek kapcsán. Például a személyre szabott rendszámtáblák mintájára lehetnének ilyenek a vezetői engedélyek.

Vigyázat! Komolytalan felsorolás következik!

Nőknek:

- csak előremeneti
- kizárólag nappali
- idény jellegű (tavasztól őszig)
- esőmentes, parkolóházi tolatási akkreditációval
- shopping gradual, mélygarázs-Vatanen emlékéremmel
- magabiztos, másodfokú éjszakai közlekedő
- autóklub mentorált, autómentő kuponnal
- gps-, és mobiltelefon kezelői szakvizsgával kiegészített
- smink és fodrász másodszakvizsgával
- csak férj melletti vezetéshez
- normál

Férfiaknak:

- boyracer, kárszakértői örökkuponnal (kétezer köbcenti alatt)
- boyracer, temetkezési kuponnal (kétezer köbcenti felett + olcsó japán autók)
- nyugdíjas, valós orvosi igazolással
- nyugdíjas, baráti orvosi igazolással, temetkezési kuponnal
- normál, vidéki
- normál, városi
- normál
- normál, városi, cselgáncs szakos
- normál, városi, mesterlövész
- normál, csajozós
- normál, csajozós, versenyzői alapképzéssel

Akinek van még ötlete, kérem, ne tartsa magában!

Olvastam minap a Totalcaron ezt a szerencsétlenül járt tojásdobáló fiatalembert, és elgondolkodtam rajta, hogy elnézve a hazai állapotokat, nem vagyunk messze ilyen esetek hazai bekövetkeztétől. Családi gondokkal, munkahelyi stresszel terhelt, végletekig a kapitalizmus által kizsigerelt idegroncsok róják az útjainkat, időzített bombaként halkan ketyegve.

Jópár éve történt, sokat emlegetett eset, az ominózus Trabantos, aki lelőtt egy kamionsofőrt, mert az szerinte leszorította. Vajon csak ennyi volt? Vagy az évek hosszú sora alatt elszenvedett, és lenyelt megaláztatások utolsó cseppje volt az a figyelmetlen sávváltás, aminek következtében elhúzta az elsütő billentyűt? Lehet, hogy közben hurkanyakú BMW-sek jártak az eszében? Vagy a szomszéd nyugdíjas, aki mindig túl közel áll hozzá a parkolóban a Thaliával? Vagy a postás, aki a feleségének mindig kétszer csenget?

Magyarország három sávos autópálya állomány meglehetősen gyér, viszont van egy hosszabb szakasz ami legalább az egyik irányba az. A Székesfehérvár-Budapest vonal az, pontosabban csak az Érdig tartó szakasza. Az M0 elérésénél újra két sávra szűkül ami néha nem is baj.

Miről is beszélek? Lássuk!

Autósportban a mai napig legfontosabb tényezők a tapadás, egyensúly és sebesség. Ezen tényezők összehangolásában rejlik a siker kulcsa, szorosan függnek egymástól, óvatosan kezelendő bármelyik értéke. Tudták ezt régebben is, bár először a sebesség született meg, majd a tapadás került az érdeklődés középpontjába, ami felszínre hozta az súlyelosztás elhanyagolhatatlan jelentőségét. Történelem során láttunk erre egész kézenfekvő, logikus megoldásokat de az igazi nagy durranásra a 70-es évek végéig várni kellett.

Tyrrell P34

Sokak életében eljön a pillanat, amikor úgy dönt, kell egy Mercedes. Kinek hamarabb, kinek később, de eljön. Ha gazdag az illető, akkor viszonylag könnyű helyzetben van, elmegy egy kereskedőhöz, és megrendeli álmai autóját 20-30-40 millióért, megvárja amíg megérkezik, majd örül neki. De mit tehet a csóró álmodozó? Idegeit felőrlendő rohangál a legendásan szörnyű magyar használtautó piacokon, keresve a legkisebb szívást garantáló darabot. Embert próbáló feladat, az biztos! Főleg, ha az ember egy 190-est szeretne, kis, gázolajos kivitelben. Erre szokták a barátok vállveregetve mondani, hogy öregem, sok sikert!


A vágy tárgya

Köszönjük a kedves olvasóknak a szavazatokat, valamint a hozzászólásokat! Eredményt hírdetnénk. Első helyezett Oláh Vivien, akinek alkotása egyöntetű könnyezésre késztetett minket. Második helyre szerkesztőségünk egybehangzó véleménye alapján Csáforda Jánost érkeztettük, akinek a két rajzára kapott pontajait összeadtuk. Csak azért nem kapja meg az első helyet, mert két rajzból "hozta össze" az eredményt. Tehát Ők ketten jönnek velünk vasárnap! Gratulálunk Nekik!

A kirándulásról szóló élménybeszámoló jövő héten lesz olvasható.
Addig mindenki szorítson velünk a jó időért!

Fanyalgó olvasóink megnyugtatására közöljük, hogy természetesen a többi versenyzőről sem felejtkezünk el!

Ess, eső, ess...

zalkapone, 2010.09.20. 10:00

Itt van az ősz, itt van újra. Ahogy Feketenap írta a héten. Nos, a mai nap (péntek) bebizonyította, hogy az ott taglalt okfejtésünk sok ponton megállja a helyét.
Reggel, szokás szerint elindultam munkába, és már előre féltem, hogy milyen nem várt fordulatok leselkednek majd rám ezen a nem egészen 12 km-es úton, ami a házunktól a munkahelyemig tart. Kettő saroknyira jutottam, amikor egy kisköbcentis bevásárlóautó jött velem szemben, egy keréknyomon. Na mondom, ez érdekes lesz!

Ettől lényegesen jobban lezúztam volna, ha...

Tegnap este kommentben felmerült a kérdés, mi az a büdös nagy sárga gólem, ami mellett a MAZ 537 vontató olyan jelentéktelen kis pondrónak látszik.

Megmondjuk.

És itt vannak újra a halálos balesetek is! A Rendőrség közleményét hallgattam a minap szörnyülködve, hogy mennyivel nőtt rövid idő alatt a halálos kimenetelű balesetek száma. Az illetékesek a rossz idő beköszöntének tudják be a negatív fejleményeket. Bevallom, én is így gondolom, én is így látom. De szeretnék erről több, mint két mondatban beszélni, hátha ezzel meg lehet előzni újabb szerencsétlenségeket.

Köztudott, hogy a közúti balesetek nagyon kis százalékában felelős a technika a történtekért. Az ember hibázik a legtöbbször, ő a gyenge láncszem. Azt sem nehéz belátni, hogy miután két-három hónapig gatyarohasztó hőségben autóztunk, mostantól megváltoztak a körülmények az utakon. Hozzászoktunk a jó tapadáshoz, a jó látási viszonyokhoz, a kellemes közérzethez, hiszen meleg volt, nyár volt. Aztán valamikor augusztus 20. után, mintha elvágták volna, megérkezett az ősz. Rengeteg esővel, nálunk már köddel is, rövidülő nappalokkal, csökkenő hőmérséklettel. Romló feltételek mellett, nem lehet ugyan úgy közlekedni!

Rázva, nem keverve.

fofo69, 2010.09.14. 11:32

Kinek, mi jut eszébe erről a szlogenről? Persze a Martini, Bond, éééééés a Lancia! Hosszú és sikeres pályafutás volt az övéké, a motorsport - sláger - szakágaiban arattak a '70-es, '80-as években, gyönyörű és összetéveszthetetlen festésű autóik egyre másra halmozták a sikereket. A "B" csoportos Lancsák legendává nőttek, nincs rally rajongó, kinek ne rándulna görcsbe a gyomra egy Delta S4 vagy egy 037-es látványától, a hangjukról már ne is beszéljünk. Nagyok voltak, de mégsem őket magasztalnám ebben a posztban, van itt még valami más is!

Mély fájdalmamra véget ért a nyár, vele együtt a nyári szünet is. A nyaralás mindenkinek fontos, és kellemes élményekkel teli emlék, amire évek múltával is szívesen gondol vissza. Általában. Mert akit a nyaralás alatt többször is meg akarnak ölni, mint engem, az azért elgondolkodik pár dolgon. De kezdjük az elején.
Két barátommal már évek óta terveztük, hogy elmegyünk Erdélybe, autóval. Minek fizessünk buszt, meg szállást, ha van olyan mázlink, hogy élnek kint rokonok, akik szívesen is látnak. Mivel én szeretek mindenben a tutira menni, ezért első utam elvitt a biztosítóhoz, hogy mindhármunkra megkössem az utas- és vagyonbiztosítást, ami kiterjed természetesen az autóra is. Komoly félelmeim voltak ugyanis az erdélyi román lakosság, és az autón található magyar rendszám miatt. Mert ha csak leköpik, az nem olyan nagy baj, de egy tégla azért szép szerviz-számlát tud eredményezni, amit nem szívesen egyenlítettünk volna ki. Utólag kiderült, hogy félelmeim szerencsére alaptalanok voltak!

A gyönyörű táj

Bepakoltunk, elindultunk. Kíváncsian vártam a határt, hogy milyen lehet arrafelé is az „EU”-ba menni! Érdekes, maradjunk annyiban. Az elhagyatott épületek elég baljóslatúnak tűntek ott a pusztában. Eszembe jutott a Kukorica gyermekei című film, és nem is mentem pisilni. Az egykori hatalmas dugóknak szerencsére már nyoma sincs, a belépés is teljesen formális csak. Biztos, ami biztos alapon vittünk mindannyian útlevelet, hátha a régi bordó személyi igazolvány nem kompatibilis a román határügyi szervek ízlésével, de rosszindulatú feltételezésem itt is alaptalannak bizonyult. Két perc után már a pénzváltónál álltunk sorban. Közben László idegenvezetést tartott nekünk, ugyanis régen ő is itt dolgozott, a határátkelőn. Kezünkben a rengeteg nullától megszabadított román pénzünkkel indultunk is tovább, Marosvásárhely irányába.

Itt még normális 120/60-as vérnyomással

Nem volt egy darabig semmi árulkodó jel, hogy ez már egy másik ország, pedig nagyon figyeltem. Aztán beértünk Nagyváradra. Nem túloztak azok a hírek, melyek arról szóltak, hogy a román kormány semmi pénzt nem juttat a magyarlakta helyekre! Azt a pusztulatot, ami ott volt! Szörnyű! Egy kicsit Ózdra emlékeztetett a hely, és nem csak a düledező gyárépületek miatt. A közút fogalma egészen új értelmet nyer, amikor lovaskocsi, labdázó gyerekek és 40 tonnás kamionok próbálnak ugyanazon a keskeny, de nem létező útburkolaton egyszerre életteret nyerni. Az egykoron, más által már megénekelt, az út szélén látható elbambult állatok foszladozó tetemeiről már ne is beszéljünk. Meg a kátyúk! Az egyiknél szó szerint vehető az a megjegyzésem, miszerint ha beleülök, akkor csak mellközéptől vagyok látható. Mint ha egy fürdőkád lenne az út közepén! Ezek után egy szavam nem lesz az Éles saroknál tapasztalható anomáliák kapcsán, becs’szó! Viktor küzdött is hősiesen, hogy ne hagyjuk el idő előtt a Lancer futóművét. Szegény, szerintem a tesztpályán sem látott még hasonlót sem! Aztán némi küzdelem árán megtaláltuk a Vásárhelyre vezető E60-as főutat, ami autópálya hiányában lebonyolítja szinte az egész kelet-nyugat irányú forgalmat. Na, itt akartak először megölni minket. A magyar közlekedési szokások érdekes mibenlétét is megírtuk már jó páran, jó párszor, de ami itt van, az tényleg életveszélyes! Teljesen természetes, hogy egy előző kamion levillog minket, szemből. Naná, hogy lehúzódunk a padkára, ki ne tenné?! Közben vészfékezés, görcsös kormányfogás, buzgó imádkozás, majd utána levezető anyázás a mantrázás folyamata. És ez nem egyedi eset, vagy tucatszor megismétlődött a dolog, mire elértük Marosvásárhelyt. Addigra nálam is kialakult némi szívelégtelenség, és ritmuszavar. De legalább megértettem, hogy a sofőrök miért isznak annyit. Máshogy ezt nem lehet kibírni hosszútávon.

Szigorúan 50, sok a fix traffi az oszlopokon

Mikor beértünk egy faluba, érdekes módon csak mi lassítottunk le 50-re, a helyiek nyomták tovább, ahogy a csövön kifér. Viszont „H” betűs rendszámmal nem érdemes száguldozni, mert a rend éber őrei ugrásra készen várnak ránk! Ha megállítottak egy autót, akkor biztosak lehettünk benne, hogy egyik honfitársunk az. Természetesen a műszaki vizsga is ismeretlen fogalom arrafelé. Olyan Daciákat láttunk közlekedni, hogy én azt a kertben sem hagynám szivattyút hajtani. Mondjuk díjazni kéne a virtuóz CO-használatot is, mert olyan felépítményeket készítenek, hogy a gyári kivitelek belesárgulnak az irigységbe! A jó öreg 1310-es jó alap egy pickuphoz, terepjáróhoz, három üléssoros kisbuszhoz, bármihez! Az meg, hogy egy traktorban négyen ülnek, szintén magától értetődő. Én sem szeretek gumicsizmában gyalogolni, fogadjuk el, hogy ez így helyes.

Traktorbetyárok négyen a fülkében

A kivilágítatlan, gyermekek által hajtott lovaskocsik viszont mindent visznek. Szó szerint! A vasbeton tetőgerendától a birkanyájig mindent felraknak rá, és mennek vele a főúton. Jó esetben kicsit lehúzódva a jobb szélére, de ez nem kötelező szintű elvárás. Ja, a mi fogatainkhoz képest egy minimális eltérés van csak, egyáltalán nem számottevő, én is éppen hogy csak megemlítem, ezeken semmilyen fék nincs! Semmi, nuku, nyista! Ha a ló, vagy öszvér elindul, akkor nincs mese, megy. Külvárosban, lámpás kereszteződésben láttuk, öszvér elindul, kamion fékez, gyerek int, átmegy. És senki nem kiabál. Hihetetlen, mert egyébként mindenki ordít, ha kell, ha nem. Mindegy, jó hangulatban haladunk Kolozsvár felé, amikor meglepő képződménybe botlunk. Autópálya! Na, ilyen sem volt még román földön. Nosza, menjünk fel rá! És leesik az arcom! Hibátlan, sima aszfalt, lágy, hosszan ívelő kanyarok, mindenhol vadrács az út mellett. Nocsak, nocsak! Van, ahol nem lopják szét az EU-s pénzeket, és tényleg építenek belőle? Állítólag egészen a tengerig fog vinni, természetesen Bukarest érintésével. Talán a másik vége még a magyar határt is megközelítheti. Benzinkút, és egyéb szociális szükségletek kielégítésére szolgáló műintézmények ugyan még nincsenek, de az irány jó. Állítólag Kolozsváron átmenni egy kisebb expedíciós feladat, ezért örültünk nagyon, mert az autópálya pont kikerüli. Így nyertünk egy kis időt, és nem elhanyagolható módon néhány plusz napot az életünkhöz, ugyanis forgalom nem lévén a szívizomsejtjeink nem haltak olyan intenzíven.

Az autópálya, völgyhíd és alagút nélkül

Innen viszonylag nyugiban jutottunk el első úticélunkig, ahol Viktor barátom apósáék vártak minden földi jóval. A helyi meggypálinka emléke azóta is kísért. Közlekedési szempontból Marosvásárhely sem egy szanatórium, de itt azért bíztunk már a statisztikában, miszerint a lakosság nagyjából fele már magyar. Ők csak nem törnek az életünkre. Vicces egyébként, hogy sok kereszteződésben úgynevezett ideiglenes körforgalmakat csinálnak, ilyen vízzel töltött, műanyag elemekből. Ez önmagában még nem vicces, csak az, hogy szemmel láthatóan ezek az ideiglenes elemek már évek óta ott vannak. Egyébként a városokban elég sok már az új autó, rengeteg Logan, és Duster rohangál, mint a régi idők beidegződésének mementói.

Logan MCV szimpatikus kihasználtsága

Persze a helyi újgazdagok itt is a bajor luxust részesítik előnyben, a magyar társaikhoz hasonlóan itt is a legkisebb dízelmotorral persze. A legnépszerűbb autó itt is az 5-ös kasztni, egy 1.3-as dízellel lenne. Van, ami mindenhol egyformán működik... Mondjuk akkora márkarasszizmus nem érződik, ha valaki elenged, akkor azt bármilyen autóval megteszi. A motoros kultúra viszont nem annyira erős. Sehol a Pesten megszokott kamikaze pizzafutárok tömegei, sehol a hátizsákos „hajtáspajtások”. Na, mondjuk annyira nem is hiányoznak, nélkülük is van káosz bőven! Több alkalommal is próbára kellett tennünk a Mitsubishi fékeit, és gumijait. És soha nem a puhatestűekkel van baj, mert itt a zebrák előtt olyan komoly fekvőrendőr hálózatokat építettek ki. Aki ezeken lassítás nélkül próbál meg átkelni, az tuti komoly magánéleti gondokkal küzd! Persze a rendőrök előszeretettel vadásznak a meg nem állókra. Szívesen látnék itthon is ilyet! Pedig magam ellen beszélek, mert az ültetett Orion biztos nem szeretné az út felét ilyeneken keresztül zötykölődve megtenni!

Beláthatatlan, hullámzó út, ideális emlékhelyekhez

Másnap elmentünk kicsit kirándulni, a turisták szokott hadiösvényén indultunk mi is. Irány Korond, a fonott kosarak félhivatalos Mekkája, valamint a sóbánya Parajdon. Az odavezető út a hegyi szerpentinekkel megint jó volt, a Lancer is élvezte, az biztos! A helyi lakosok valószínűleg már unhatják a kilátást, azért mennek olyan gyorsan, hogy ha véletlenül néznének oldalra, akkor is csak egy elmosódott zöld csíkot lássanak. Egy pótkocsi nélküli teherautó azért majdnem meglepett minket, amint a lenti visszafordítóban elkezdett engedni a centrifugális erő megmásíthatatlan törvényének, de inkább megpróbáltunk a tiltás közelében forgó Mitsura koncentrálni. Nem könnyű feladat! A beláthatatlan kanyarban, külső íven előző autókról még megemlékeznék, mert megérdemlik.

Kanyar külső ívén, hogy máshogy...

Egyébként vicces, mert a helyiek az ilyen kanyarokban mindig lehúzódnak a padkára, hátha szembe jön egy ilyen kettős-fogat. Érdemes hamar rászokni, lényegesen kevesebb stressz fog érni minket! A túlzott fénykürt használatról is le lehet szokni, mert mindenki leszarja, ha mögötte villogunk. Ahogy a vicces matricákon lehet látni, „Ne dudálj, küzdj!”. Na, ja. Viszont semmilyen módszer nincs a kóbor csordák útról való mihamarabbi eltávolítására. Se dudaszó, se villogás, se váltott nyelvű szitkozódás nem segít. Mondjuk láttunk olyan Arót, ami közéjük hajtott, de egy új autót azért nem karcolna össze senki. Ráadásul a pásztor is előkerül egy idő után, mert ha már az állatai nem is, ő azért reagál a dudaszóra. És a szitokszavak zömét is érti, úgyhogy legyünk óvatosak! A nagy román öntudat egyébként sok helyen felüti rút fejét, néha végigzászlózott falvak képében, néhol csak egy benzinkutas „nem beszel magyar” kirohanásában, de jelen van.

Aligha augusztus 20-a örömére...

Egyébként nem ellenségesek különösebben, sokkal rosszabbra számítottam. Bátran ajánlom bárkinek, aki szeret szép tájakon autózni, motorozni, az menjen Erdélybe! A magyarok roppant kedvesek, segítőkészek, és meglepő módon a többi magyar turista is meglepően jófej tud lenni. Itt jut eszembe, hogy találkoztunk egy nagy bringás csapattal, akik meglátván a magyar rendszámot szó szerint üdvrivalgásban törtek ki. Azóta tudom, hogy kik voltak. De lévén ez nem politikai blog, ezért nem fárasztom vele a nagyérdeműt. De azért érdekes volt a szitu. Mintha a nagy össznépi magyar boldogsághoz csak külföldre kéne menni. Fura, nem?

Adóznék ezzel az írással a kerékpársportnak, amit úgy szeretek, ebben a hónapban az autók mellett van némi aktualitása a témának Tour de France végett, természetesen eme járművek között keresve a közös nevezőt. Sebesség, máris nem kell tovább mennünk. Versenyzés, a kerekekkel rendelkező járműveknél többnyire a minél nagyobb sebesség eléréséről szól. Egy kerékpárosnak a maximális sebesség eléréséhez több feltételnek teljesülnie kell és emellett komoly korlátai is vannak )izomerő, súly, áttétel, légellenállás stb.), ezek növelésével vagy csökkentésével jutottak el a szinte felfoghatatlan sebességi rekordokig.

Porsche 935 1977

Road to Hell

zalkapone, 2010.07.15. 09:55

Szegény motorosokat állandóan "megtalálom". Nem szándékosan, nem készakarva, valahogy mindig történik valami... Az alábbi sorokat ismét egy személyes „élmény” ihlette. Remélem mindenki levonja majd a megfelelő következtetést belőle! Egy rövid esetleírás, aztán folytatjuk.

Kedden estefelé, hét óra magasságában két kedves barátommal beszélgettünk egy pest megyei település főútja mellett, a kertkapuban. Épp búcsúzkodtunk, amikor a szokásos üveghangon közeledett egy motoros.

Nem, nem a Római Olimpiával kevertem össze, s nem is egy "ellen Olimpia" nyomaira bukkantan, mint valami összeesküvés elméletet kutató, elvetemült konteo hívő.

Egy korábbi poszthoz vadásztam képeket, kedvenc veteránautómról, gyermekkorom meghatározó autós élményét adó típusáról, az Opel Olimpia Rekord P1-ről. Szóval nem tévelyedtem el, maradtam az autóbuzéria mézes-mázos (rozsdás-olajos) vezérfonala mentén.

Katonai Olympia

fofo69, 2010.07.09. 10:25

Többnyire a formák rabja vagyok, talán a kelleténél jobban dőlök be egy- egy eltalált dizájnnak, minden más tényezőt elfeledve. Viszont el kell ismerni, hogy van a történelemben egy olyan jármű, ahol a már említett tulajdonságokat pont fordítva kell kezelnem és értékelnem. Ez a jármű nem más, mint a Willys Jeep, mely puritán egyszerűségével és legendás megbízhatóságával kivívta a II. világháború hőse címet. Közel 400.000 darab készült belőle a háború alatt, amit a szövetségesek szerte szórtak a világban, használva őket a bázisokon és a frontokon egyaránt. Ez a hatalmas szám előre vetítette, hogy ebből maradni fog. Maradt is! Voltak akik elsőként akarták "szocializálni", több kevesebb sikerrel.

Egyszerű, mint a faék!

A második világégés után romokban hevert a fél világ, törvényszerűek voltak azok a próbálkozások melyek a még meglévő, működő szerkezeteket - többnyire hadifelszerelést - felhasználják, hogy az újjáépítést, fejlődést elősegítsék. Igaz volt ez az ipar minden területére, természetesen az autók sem maradhattak ki ebből a fejlődési folyamatból. Európában az akciók végét Németország kipipálása jelentette, ezért jutott bőven Jeep, a leigázott Mercedes, Opel, DKW hazájába is. Helyi viszonyokat felmérve, érdekes és egyedi, az a magán ( Wally Cohn) - feltehetőleg amerikai - próbálkozás, mely egy Jeep és egy Opel Olympia pozitív tulajdonságait összegyúrva, egy szebb Jeep - vagy egy csúnyább - Opel születhessen . Extrém körülmények között kipróbált, kiforrott alváz és hajtáslánc valamint egy kornak megfelelő forma adta az ötletet a "jenkinek". Kissé kisipari módszerekkel de mégis egy hiánypótló jármű készült egy ismeretlen műhelyben. Azért is gondolom így, mivel az úthálózat hiánya - vagy inkább nem léte - akár sikeressé is tehette volna ezt a "hibridet", egy esetleges szériagyártás esetén.

Volt ahol egy kicsit tovább mentek az átalakítással - nem biztos, hogy jobban jártak, a Fülöp-szigeteken is készült egy nagyon áramvonalas Willys a jó ízlés határait feszegetve. A kasztni fő formáit katonai repülőgépek póttartályaiból kialakított elemek határozták meg, kissé kendács, de mindenképp díjazandó.

Willys "Mouse"

Képek: LIFE
 

Olvasván a Totalcaron a BMW hifi kapcsán felmerült kérdéseket, elgondolkodtam. Környezetem ilyenkor már fogja a fejét, hogy jó Isten, mi lesz ebből?! De nyugodtság, nem a prémium hangrendszerekkel kapcsolatban akarok kirobbantani márkafanatikusok közti végeláthatatlan vitát! Egyszerűen beszélgessünk az autós zenehallgatás fontosságáról, illetve esetleges problémáiról. Mert zenét hallgatni jó! De mindegy, hogy hogyan?

Autót adna el? Venni szeretne? Figyelem, a mai naptól nem fogadják el az okmányirodák a régi típusú adásvételi szerződéseket! Írtunk már erről korábban, kattintson a részletekért!

Azért közöljük ezt az emlékeztetőt, hogy senkit ne érjen meglepetés, ha valami bürokrata unottan söpri félre az átíráshoz elengedhetetlen új adásvételit, és fapofával közli, hogy töltsenek ki egy újat. Persze ma ez a veszély kevés embert fenyeget, ugyanis a közalkalmazottak napja miatt nem sok okmányiroda van nyitva...

Az új, 2010. január 1-től használható gépjármű adás-vételi szerződést itt lehet letölteni.


Összesen 504 db. poszt, 26 oldal.

Címkék

* (8) *** (1) 0_ajtó (1) 1.1 (2) 1.3 (1) 100 (2) 105l (3) 112 (1) 125 (1) 126p (2) 1_2_4_5_3 (5) 200 (1) 2010 (2) 2cv (3) 300d (1) 300te (2) 308 (1) 1989 (1) 2008 (2) 2009 (1) 2800 (3) 300c (1) 356 (1) 3ajtó (1) 4wd (1) 4x4 (1) 5 (1) 57s (1) 5ajtó (1) 5cv (1) 80 (3) 626 (2) 635csi (1) 815 (1) 88mph (1) 9000 (3) 90_es_évek (1) ? (1) A112 (1) A_hét_szerszáma (5) Abarth (2) Ablaktörlő (1) Abroncs (2) Abszurd (9) Abszurdisztán (7) Acea (1) Acura (1) Adler (1) Advert (1) Adásvételi (1) Adásvételi_szerződés (1) Adócsalás (1) Ae86 (1) Aerovette (1) Af_almok (13) Air (1) Airbag (1) Aixam (1) Ajtó (1) Ajándék (2) Ajánló (1) Akali (1) Aktatologató (1) Alagút (1) Alapjárat (1) Albea (1) Alfa (2) Alfa_gtv (1) Alfa_rome (1) Alfa_romeo (5) Alfa_romeo_giulia (1) Alfa_romeo_sz (1) Alkatrész (4) Alkohol (1) Alonso (1) Alázás (1) Amc_eagle (1) Amerika (13) Ami (1) André_citroen (1) Angol (2) Animáció (1) Antenna (1) Anton (1) Anyád (1) Aphicar (1) Api (1) Apparát (1) Aprilia (1) Arab (2) Arany (1) Ariel (1) Art (1) Ascii (1) Aston (1) Aston_martin (1) Aston_martin_vanquish (1) Astra (2) Attila (1) Audi (48) Audi_80 (1) Audi_90 (9) Audi_coupe (1) Audi_kx (1) Audio (1) Aukció (1) Ausztria (1) Auto (18) Autobianchi (2) Autobianchi_bianchina (1) Autobianci (1) Autobuzi (1) Autobuzik (13) Autofilia (29) Automata (1) Autó (338) Autóbontó (1) Autóbuzi (3) Autódoktor (2) Autóeladás (2) Autófila (1) Autófilia (1) Autófíl (1) Autófília (38) Autófília_egyesület (1) Autófília_flotta (13) Autógyár (4) Autóhitel (1) Autók (3) Autóleszbi (2) Autólopás (1) Autómosó (1) Autónepper (3) Autónánia (4) Autópálya (13) Autópályamatrica (1) Autós_üldözés (1) Autósbolt (1) Autósiskola (1) Autószerelés (6) Autótépítés (1) Autóverseny (5) Autóversenyzők (1) Autóvásárlás (50) Autóápolás (4) Avia (1) Awo (1) Ax (2) Ayrton_senna (1) Babetta (1) Bach (1) Bagó (1) Bajnokság (1) Baki (1) Balaton (2) Balatonakali (2) Balatonfüred (1) Baleset (64) Balesetmegelőzés (5) Balesetveszély (1) Bambi (1) Bandini (1) Bank (1) Barkas (1) Barkács (4) Baromállat (94) Bartoletti (1) Bat (1) Bbb (10) Bbb1 (1) Bbb10 (1) Bbb2 (1) Bbb3 (1) Bbb4 (1) Bbb5 (1) Bbb6 (1) Bbb7 (1) Bbb8 (2) Beetle (1) Beharangozó (3) Belmondo (1) Belsoseg (3) Belső_sáv (1) Belsőség (3) Belterj (1) Belőség (1) Bemutató (1) Benelli_sei (1) Bentley (2) Benz (19) Benzin (6) Benzincsap (1) Benzinkút (2) Bergpreis (1) Berva (1) Beszámoló (4) Betti (1) Betétlap (2) Betűvágás (1) Beállítás (1) Bicikli (1) Biciklilopás (1) Bigfoot (1) Birotor (1) Biztonság (1) Biztonsági_öv (10) Biztosítás (6) Biztosító (7) Biztosítóváltás (1) Bkv (3) Blog (7) Blogger (1) Bmw (37) Bmw_2002 (1) Bmw_e24 (1) Bmw_e34_m5 (1) Bmw_e9 (1) Bocs (2) Bogar (1) Bogár (6) Boibo (1) Bolha (1) Bolond (1) Bontó (3) Borzalom (1) Botrány (1) Boxer (1) Boxster (1) Boyracer (2) Brake (1) Brembo (1) Bridgestone (1) Bringa (1) Brit (1) Brit_versenyzöld (1) British_racing_green (1) Brm (1) Broaf (1) Bruce_willis (1) Bttf (6) Budapest (11) Bug (1) Bugatti (2) Buick (2) Buick_riviera (1) Bukás (1) Bukócső (1) Bukósisak (1) Bunkó (1) Burnout (1) Busz (3) Buszmegálló (1) Buszok (1) Buta_kávézó_libák_a_pult_mögött_fénymásolót_beleznek (1) Button (3) Buék (1) Bverekedés (1) Bx (3) Bálint_gazda (1) Bárhol (10) Bármikor (10) Bármivel (10) Bárány (1) Béka (1) Béla (1) Béna (1) Béna_tuning (1) Bírság (1) Börze (2) Búcsú (1) Bútor (1) Büfé (1) Büntetés (1) Bürokrácia (1) Bürökrácia (1) Cabrio (2) Cadillac (3) Café_racer (1) Camaro (1) Camptourist (1) Camry (1) Capri (1) Carens (1) Cbx (1) Cc (1) Cdi (1) Ceed (1) Celeb (1) Chapron (1) Cherokee (2) Cherry (1) Chevroelt_camarro (1) Chevrolet (7) Chicks_on_wheels (1) Chiptuning (1) Christine (2) Chrysler (3) Ciao (1) Cigi (1) Citroen (22) Citroen_2cv (1) Citroen_bx (1) Citroen_hét (15) Citroen_találkozó (1) Civic (2) Classic (2) Clio (7) Co2 (1) Cockpit (1) Communism (1) Cooper (1) Corbijn (1) Corsa (2) Corvette (4) Corvette_stingray (2) Cosmo (2) Cosworth (1) Countach (1) Coupe (2) Coupé (1) Crash (3) Csacsi (1) Csajka (2) Csajok (6) Csak_visat_ne (1) Csavar (1) Csavarfaló (1) Cseh (1) Csempe (1) Csendőr (1) Csepel (3) Csettegő (1) Csevej (1) Csikos_zsolt_en_veled_sirok (1) Csikós (3) Csikós_tribute (1) Csillag_villás (1) Csináld_magad (1) Csirke (2) Csorna (1) Csárda (1) Csónak (1) Csőd (1) Csőtörés (1) Cucu (6) Cult (1) Customizer (1) Cx (3) Cétait (1) Címlaplány (1) D50 (1) Dacia (3) Daewoo (2) Daf66 (1) Daihatsu_charade (1) Dakar (1) Dal (1) Danuvia (1) Daru (1) Daráló (1) Datsun (2) Dawoo (1) Dci (3) De (1) Death_race (1) Debrecensjo (31) Defekt (2) Delahaye (1) Delorean (16) Delorean_nap (11) Delta (1) Demszky (1) Design (3) Designpumpa (1) Devil (1) Diamond (1) Diesel (5) Dilemma (2) Dinnye (1) Divat (6) Diy (1) Dm (1) Dmc (14) Dmc_12 (14) Dodge (1) Dodge_challanger (1) Dodge_superbee (1) Door (1) Dorifto_time (1) Douglas (1) Drag (1) Drag_race (1) Drfit (1) Drift (17) Driving (1) Ds (1) Dubai (2) Duct_tape (1) Dugnám (1) Dugó (4) Dugódíj (1) Dugókulcs (1) Dukkó (1) Duramax (1) Dutra (1) Dyane (1) Dárenbéz (1) Dél_afrika (1) Dízel (4) Dühöngő (1) E30 (2) E32 (2) E34 (1) E85 (1) Economy (1) Ede (1) Egy_nehéz_nap_margójára (1) Egyesület (1) Egymillió (1) Egzotikus (47) Egér (1) Eisenach (1) Elado (2) Eladás (2) Eladó (2) Elektromos (1) Elektromos_ablak (1) Elfuserált_autós_tárgyak (1) Ellenőrzés (1) Ellopták (2) Elmebeteg (1) Elmélkedés (1) Elégtelen (1) Előzetes (1) Előzés (1) Emelő (1) Emlék (1) Englishrussia (2) Engstler (1) Ennstal (1) Erdély (1) Eredetvizsga (1) Eredményhirdetés (1) Ergonomia (1) Ergonómia (1) Ermini (1) Escort (1) Espargaró (1) Esélyegyenlőség (1) Eső (1) Etanol (2) Etz (1) Eu (2) Eunos (1) Euro2 (1) Európa (1) Exo (1) Exotic (4) Explorer (1) Extrém (1) Ez (1) Ezeröcsi (1) F1 (12) Fa (1) Fabula (1) Facel_vega (1) Fagy (1) Fakitermelés (1) Fakitermelő (1) Fakk (1) Fal (1) Faszparaszt (1) Feelgood (1) Fegyver (1) Felicia (1) Felkészítés (1) Felkészülés (1) Felni (3) Felnihitel (1) Feri (1) Ferjáncz_attila (5) Ferrari (27) Ferrari_288_gto (1) Ferrari_365 (1) Ferrari_testarossa (1) Ferves_ranger (1) Festés (1) Fia_wtcc (1) Fiaa (1) Fiat (16) Fiat_131 (1) Fiat_500 (2) Fiat_coupe (1) Fiesta (1) Filia_expressz (1) Filia_pub (2) Film (7) Filmajánló (1) Filo (1) Finn (2) Flame (1) Flash (1) Flex (2) Florida (1) Fogyasztás (1) Fohasz (1) Ford (13) Ford_bronco (1) Ford_escort (2) Ford_f150 (1) Ford_gt40 (1) Ford_mustang (1) Ford_thunderbird (3) Forester (1) Forgalmi (1) Forgalmi_dugó (1) Forma1 (18) Formula (1) Formula1 (14) Fos (1) Fotó (13) Fotók (3) Fotópályázat (7) France (1) Francia (6) Frankfurt (1) Frua (1) Fso (8) Fuck (1) Fug (1) Fun (2) Furcsa (2) Furgon (1) Fék (2) Féktárcsa (1) Fénykép (1) Fényszóró (1) Férfiak_női_robogón (1) Fúvóka (1) Függőség (1) Függőség_napja (3) Főtengely (1) Főzés (1) Fűnyíró (1) Fűtés (1) Gagyi (1) Galant (1) Galéria (1) Game (1) Garázs (7) Gaz (4) Gaz_13_csajka (1) Gaz_14 (2) Gear (2) General (1) Generali (1) Gengszter (1) Geo (1) George_clooney (1) Gergo (1) Getaway (1) Giorgetto_giugiaro (1) Giulia (1) Gm (3) Goggomobil (1) Gokart (5) Gokart_maraton (4) Golf (6) Gondolatpornó (7) Goodwood (1) Google (2) Google_earth (1) Google_maps (2) Gps (3) Grafitember (1) Grand (1) Grand_cherooke (1) Grifo (1) Grobming (1) Gs (2) Gs500e (1) Gt3 (1) Gt40 (1) Gta (1) Gti (3) Gto (2) Gubanc (1) Gumball (1) Gumi (10) Gumiabroncs (1) Gyalogos (4) Gyerek (2) Gyereknap (3) Gyerekotthon (2) Gyerekülés (1) Gyermek (1) Gyermeknap (1) Gyermekotthon (2) Gyertyahézag (1) Gyorshajtás (1) Gyorsulás (4) Gyumolcs (1) Gyári (1) Gyíkpacal (5) Gyógyszer (1) Gyógyszer_és_vezetés (1) Gyökér (1) Gáz (1) Gázolaj (1) Gödör (1) H_van (1) Hacsiroku (1) Haditechnika (1) Hadsereg (1) Halle_berry (1) Hamilton (6) Hang (1) Hannu_mikkola (1) Happy_birthday (1) Hardcore (1) Hardtop (1) Harley (2) Hasonmás (1) Használtautó (6) Hatvan (1) Havasi_poloska (1) Hazafelé (1) Hellókarácsony (5) Help (1) Henkölés (2) Hi_fi (1) Hiba (1) Hinta (1) Hip (2) Hirdetás (1) Hirdetés (1) History (1) Hitel (2) Homlokrakodó (1) Honda (8) Honda_crx (1) Honda_hr_v (1) Honda_prelude (1) Horch (1) Horex (1) Horror (1) Hullaszállító (2) Hulot_úr_közlekedik (1) Hummer (1) Hungaroring (2) Hungária (1) Hycomat (1) Háromkerék (1) Háromszög (1) Hátizsák (1) Hátsólámpa (1) Hátsólámpafétis (1) Házi_teszt (1) Hétüléses (1) Híd (1) Hír (1) Hírek (1) Hó (5) Hóhelyzet (1) Hókotró (1) Hólánc (1) Hölgyek (6) Hülye (2) Hülye_autószerelő (1) Hülye_blogger (2) Hülye_bürokraták (1) Hülye_találmány (1) Hülye_videó (1) Hülyepécsiek (1) Hülyeség (1) Hülyevoltam (1) Hülyeállat (39) Hűtött (1) Iacocca (1) Iannone (1) Ibiza (1) Iconx (1) Idióta (15) Idióta_kép (1) Időjárás (1) Időmérő (1) Időutazás (1) Ifa (1) Igazoltatás (1) Igen (1) Ignis (1) Ikarus (4) Ikarus_55 (1) Ilferro (1) Imcdb (1) Impreza (1) Indai (1) Indain (1) Indavideo (2) Indavideó_pályázat (1) Index (2) Indexvideó (1) India (1) Infiniti (1) Ingolstadt (1) Initial_drifters (2) Inkognitó (1) Inkognitó_teszt (2) Insignia (1) Interjú (1) Interlagos (1) Internet (1) Ipk (1) Iq (1) Irmscher (1) Irodalom (2) Irónia (1) Iskola (1) Isle_of_man (1) Ismeretlen (1) Iso (2) It (1) Itália (1) Jacques_tati (1) Jaguar (3) James_dean (1) Janus (1) Japán (6) Jatek (1) Javítás (3) Jawa (5) Jazz (1) Jeep (2) Jeep_grand_cherokee (4) Jetta (1) Jimny (2) Jobbkormány (3) Jobbra_tarts (1) Jogosítvány (5) Jogsi (2) Jogszabály_változás (1) John_delorean (1) Jozsi (1) Juke (1) Junkers (1) Jurij (1) Jzd (1) Járműkezelés (1) Járőr (1) Játék (24) Józsijobbantudja (1) Jövő (3) K70 (1) K_jetronic (1) Kabrio (2) Kabrió (3) Kacsa (2) Kadett (1) Kadett_d (1) Kaja (2) Kalasnyikov (1) Kamera (3) Kamion (3) Kampány (1) Kamu (1) Kaptuk (1) Kapálógép (1) Karbantartás (5) Karburátor (2) Kardán (1) Karmann_ghia (1) Karosa (1) Kasztni (1) Kawasaki (2) Kazah (1) Kazetta (1) Kemping (2) Ken_block (2) Kendács (8) Kenworth_w900 (1) Kert (1) Kerékcsere (3) Kerékkulcs (1) Kerékpár (5) Keverékcsavar (1) Kgfb (7) Kgst (8) Kgst_party (1) Kia (2) Kicsi (2) Kihívás (1) Kijev (1) Kipufogó (6) Kiraly (1) Kirándulás (2) Kisautó (1) Kisebbségi_komplexus (1) Kislany (1) Kismotor (1) Kistraktor (2) Kitt (1) Kiállítás (4) Klipek (1) Klíma (1) Knight_rider (2) Kombi (3) Komment (1) Kommentek (1) Kompresszor (1) Kondorosi_ferenc (1) Konzumidióta (1) Korekt (1) Kraz (1) Kresz (36) Krokodil (1) Krova (1) Ktm (1) Kultúra (3) Kunmadaras (1) Kuplung (1) Kutya (2) Kuzaj (1) Kvm_switch (1) Káosz (1) Kárbejelentő (2) Kárpit (2) Kátyu (1) Kátyú (2) Kávédaráló (1) Kéklámpa (1) Kényelem (2) Kép (3) Képvicc (1) Kérdés (1) Kétfélix (1) Kétkerék (8) Kétütem (1) Kétütemű (2) Kína (1) Kínai (1) Kísérlet (1) Kókány (1) Köcsög (2) Ködlámpa (2) Könyv (3) Körforgalom (2) Környezetvédelem (9) Kötelező (2) Kötelező_biztosítás (1) Kötelező_felszerelés (1) Közhasznú (1) Közlekedés (86) Közlekedésbiztonság (73) Közlekedési_lámpa (1) Közlekedési_morál (1) Közlekedési_tábla (2) Közlemény (2) Központi (1) Közélet (10) Középmotor (1) Közút (1) Közútkezelő (1) La_fontaine (1) Laci! (1) Lada (25) Lada_samara (1) Laguna_seca (1) Lakóautó (2) Lakótelep (1) Lambo (1) Lamborghini (11) Lancia (8) Lancia_delta (1) Landolunk (1) Lanos (1) Lazarenko (1) Le (3) Left (1) Legjobb (1) Lego (1) Lengyel (10) Leszek (1) Levegő_munkacsoport (1) Levin (1) Levél (2) Lexmond (1) Leyland (1) Leállósáv (1) Liana (2) Liberty (1) Limuzin (1) Lincoln (1) Lincoln_continental (1) Linea (1) Litván (1) Live (3) Lm002 (1) Lna (1) Loeb (1) Logitech (1) Lol (90) Lomtalanítás (1) Lopás (1) Lopásgátlás (1) Lotus (1) Low_rider (1) Lowtyo (2) Lowtyó (1) Lpg (1) Lsd (1) Luis_de_funes (1) Lutz (1) Luxus (3) Láma (1) Lámpa (1) Lámák (1) Lánghegesztő (1) Lánglovagok (6) Lányok (1) Láthatósági_mellény (1) Látni_és_látszani (1) Léghűtés (1) Légszűrő (2) Lóerő (3) M0 (7) M24 (1) M3 (6) M35 (2) M6 (4) Mad_max (1) Made_in_china (1) Maga_nem_normalis (1) Magyar (3) Magyarhertelend (2) Magyarisztán (2) Mahindra (2) Managertoys (2) Mankó (1) Mans (3) Manta_mirage (1) Manx (1) Maps (1) Maranello (1) Marathon (1) Maria_bello (1) Mariapocs (1) Marketing (1) Martini (1) Maruti (3) Maróti (2) Maserati (1) Massa (1) Maszek (2) Matchbox (4) Matra (1) Matrica (1) Maybach (1) Maz (2) Maz_7907 (1) Mazda (29) Mazda_626 (1) Mazda_626_gt (2) Mazda_eunos_cosmo (1) Mazda_mps (1) Mazda_rx7 (1) Mb (1) Mclaren (7) Medve (1) Meet (1) Megalol (1) Megane (1) Megfordulás (1) Megállás (1) Mehari (1) Melkus (1) Melyiket (1) Mentők (1) Mercedes (43) Mercedes_190 (1) Mercedes_benz (4) Mercedes_benz_c111 (1) Mercedes_találkozó (1) Mercedes_w124 (1) Mercedes_w126 (1) Mercedesbenz (26) Mese (1) Metro (1) Metró (1) Mg_tf (1) Miata (2) Michelin (2) Microcars (1) Miklós_ideges (1) Miklós_megmondja (1) Mikulás (3) Mitshubishi_galant (1) Mitsubishi (4) Mkkp (1) Mohr (1) Monza (1) Moped (1) Mopedautó (1) Moretti (1) Morgan_3_wheeler (1) Moszkvics (3) Moto_gp (1) Motogp (3) Motor (33) Motorblokk (1) Motorcsere (1) Motorkerékpár (22) Motorolaj (2) Motoros (1) Motors (1) Motorverseny (1) Motronic (1) Movie (1) Mozgássérült (1) Mozi (2) Muhaha (3) Multicar (1) Munkagép (1) Murcielago (1) Mustang (1) Mx5 (1) Mz (1) Május_1 (5) Márkaszervíz (1) Másolás (1) Máv (1) Mázló_imre (1) Mézeskalács (1) Mór (3) Múzeum (1) Műemlék (1) Műhely (1) Műhold (1) Műholdkép (1) Művészet (4) Na_ez_mi (1) Na_ugye (1) Nagydíj (1) Nagyvas (1) Nanoracer (1) Napirajz (5) Napirajz_ajánló (1) Napja (1) Napló (1) Naptár (1) Narancs (1) Navigáció (4) Ndk (4) Ne_vedd_komolyan (1) Nelsinho (1) Nem_suzuki_még_véletlenül_sem (1) Nepper (2) Netrisk (1) New_york (1) Nirvana (1) Nissan (5) Nissan_patrol (1) Nissan_r34_gtr (1) Niva (2) Nkh (1) No_fear (1) Nonap (10) Nordscheleife (1) Nova (1) Nsx (1) Nuccio_bertone (1) Nyaralás (3) Nyelvhelyesség. (1) Nyertesek (1) Nyirád (2) Nyár (1) Nyári_felkészítés (1) Nyárigumik (1) Nyíregyháza (1) Négyszög (1) Német (3) Német_boxer (1) Németjuhász (1) Németország (1) Némrt (1) Nürburgring (1) Nő (6) Női_sofőr (1) Nőnap (3) Ob (1) Objektív_felelősség (1) Ocsmányiroda (1) Oka (2) Oktató (2) Olajcsere (1) Olasz (4) Oldsmobile (1) Oldtimer (6) Olimpia (2) Olympia (1) Omar_sharif (1) Omega (1) Omg (6) Ommm (1) Onboard (3) Opel (17) Opel_kadett (1) Opel_rekord_p1 (2) Opel_vectra (1) Orfű (1) Orosz (59) Oroszország (2) Orr (3) Orrfű (1) Oszlop (1) Ot_expo (3) P126 (2) P70 (1) P70_coupé (1) Packard (1) Pakisztán (1) Palik (6) Pannonia (1) Pannónia (4) Pantera (1) Para (2) Parking (1) Parkol (1) Parkolas (1) Parkolás (9) Parkolási_díj (1) Parkoló (3) Party (2) Partytajm (1) Partytime (1) Passat (1) Patak (1) Pattex_pisztoly (1) Paul_newman (1) Pc (1) Pc_game (1) Pda (1) Pedrofon (1) Pedálos (2) Penge (1) Penge_verda (1) Peres (1) Pescarolo (1) Peugeot (5) Piaggio (2) Piaggo (1) Pickup (4) Piech (1) Pikes_peak (1) Pimp (1) Pininfarina (3) Piquet (2) Pirelli (1) Piros (1) Piros_autó (1) Pista (1) Plakát (1) Plató (1) Plymouth_fury (2) Plüss (1) Pna (3) Pole (1) Polgárdi (1) Police (2) Polo (2) Polonez (7) Polonez_hét (7) Polski (4) Polski_126 (1) Polski_fiat (2) Pontiac (4) Pontiac_transam (1) Pony (2) Pornó (1) Porsche (21) Porsche_356 (1) Porsche_964 (1) Poszt (1) Pozsony (1) Poén (34) Poéta (1) Pr (1) Praktika (1) Praktikum (2) Premier (1) Profi_sofőr (1) Programajánló (4) Prohun (1) Prokee (4) Prototípus (3) Prémium (2) Pród (1) Psa (1) Pt2 (1) Punto (1) Puttony (1) Pálya (1) Pályzat (1) Pályázat (5) Pára (1) Párizs (1) Párizsi_autószalon (1) Párválasztás (1) Pécs (5) Pénz (1) Póló (5) Quad (1) Quattro (8) Queen (1) Quo (1) R11bigfoot (1) R19 (1) R32 (1) R8 (3) Racer (1) Racing (1) Ragasztópisztoly (1) Raikkonen (2) Rakodás (1) Rakomány (1) Rakéta (1) Ral (1) Rali (7) Rally (25) Rallycross (1) Ram (1) Range (1) Range_rover (4) Rav (1) Rc166 (1) Real_life (1) Redtop (1) Regadó (1) Rejtvény (1) Reklám (7) Rekord (1) Renault (24) Rendorok (3) Rendszám (3) Rendőr (7) Rendőrség (13) Renult (1) Restart (1) Retro (84) Rezső (1) Riposzt (1) Rivolta (1) Road_trip (1) Roadster (1) Robi (1) Robi_55 (2) Robogó (5) Robot (1) Rocko (2) Rocko_autot_vesz (12) Roflmao (1) Roller (1) Rolls (2) Rolls_royce (1) Rolls_royce_silver_shadow (1) Romet (2) Román (1) Románia (4) Roncs (1) Rotakapa (1) Rotoric (1) Rover (1) Royce (2) Rozsda (1) Rs (1) Rs4 (1) Rs6 (2) Rutinpálya (1) Rádió (1) Római_mitológia (1) Rózsaszín (1) Rögzítetlen_rakomány (1) S1 (3) S2 (1) S4 (1) S40 (1) Saab (16) Saab_9000 (9) Saab_support_convoy (1) Sae (1) Safe (1) Safety_area (2) Safety_car (1) Sahara (1) Samara (3) Sandero (1) Santana (1) Sanyi (1) Saturn (1) Saxo (1) Scaglietti (1) Scarabeo (1) Scenic (1) Scorpio (1) Scouty (1) Seat (6) Seat_inca (1) Seat_toledo (1) Sebesség (2) Sebességmérő (1) Segitseg (1) Segítség (1) Sell (1) Senna (1) Shanghai (1) Shelby_cobra (1) Sheryl_crow (1) Shooting (1) Shop (1) Side (1) Silverstone (1) Simca (1) Simon (1) Simson (2) Single_frame (1) Skoda (13) Skoda_120l (1) Sleeper (3) Sm (3) Smart (1) Smp (3) Sofőr (1) Sokol (1) Sombrero (1) Sorompó (1) Sors (1) Spa (1) Spoiler (1) Sport (2) Sportautó (2) Spotting (1) Sprinter (1) Ssangyong (1) Stephen_king (1) Stig_blomqvist (1) Stressz (1) Subaru (4) Sukoró (6) Suna (1) Super (1) Super1600 (1) Suv (1) Suzuki (25) Suzuki_swift (3) Svéd (1) Svédország (1) Swift (8) Sx200 (1) Syrena (1) Szabadság_híd (1) Szekszárd (1) Szemét (1) Szenergy (1) Szerelem (3) Szerelés (32) Szerelő (5) Szerszám (1) Szertartáskocsi (2) Szerviz (3) Szervíz (1) Szex (1) Szimulátor (2) Szingapúr (1) Szivar (1) Szmog (4) Szmogrendelet (1) Szmogriadó (3) Szociautó (4) Szolgálati (1) Szomszéd (2) Szopatás (1) Szopás (1) Szovjet (2) Szovjetunó (1) Szponzor (1) Sztori (1) Sztrájk (1) Sztálin (1) Szupersport (2) Százhalombatta (1) Szín (1) Színes_fémyűjtők (1) Szöveg_nélkül (2) Születésnap (1) Szünetmentes_áramforrás (1) Szőke (2) Szőke_nő (3) Szőkenő (1) Sár (1) Sárvédő_betét (1) Sátor (1) Sávoly (3) Sérvédő (1) Sör (1) Sörnyitó (1) Takarékos (1) Talalkozo (4) Talbot (1) Talmácsi (2) Találkozó (11) Tankolás (2) Tankönyv (1) Tanácsok (4) Targonca (1) Tatra (6) Tatraplan (1) Tavasz (1) Tavria (1) Tc (1) Technika (109) Technológia (1) Teherautó (5) Teljesítménynövelés (1) Terep (2) Terepjáró (3) Terminator (1) Tesla (1) Tesla_roadster (1) Teszt (6) Tetőbox (1) Tie (5) Tifosi (1) Tilos (1) Timo_makinen (1) Tiszta_energia (1) Tlf (1) Tmk (1) Tolvaj (1) Tomnemtom (1) Top (2) Top10 (1) Top_18 (2) Topolino (1) Torta (1) Tortenelem (1) Totalcar (2) Tour (1) Tow (4) Toyota (8) Toyota_2000gt (1) Trabant (46) Trabant_nt (1) Trabant_tramp (1) Trabi (2) Traction_avant (1) Traffipax (1) Trafic (1) Train_surfing (1) Traktor (7) Tramp (5) Transform (1) Transporter (1) Treffen (10) Treffen_5 (2) Treuck (1) Tri (1) Trike (1) Trip (1) Triumph (1) Triumph_tr6 (1) Truck (1) Trueno (1) Tréler (1) Trükk (1) Tucker_torpedo (1) Tuning (15) Turbo (7) Turbodiesel (1) Turbos (1) Turul_gt (1) Tvr (1) Tvr_griffin (1) Type_a (1) Type_b (1) Type_c (1) Tábla (2) Tájékoztató (1) Tájékozódási_verseny (1) Támogatók (1) Tél (9) Téli_gumi (3) Törpeautó (1) Történelem (63) Történet (1) Törvény (1) Törzskönyv (1) Törés (1) Törökország (1) Törölköző (1) Túra (1) Túraautó (1) Tőcsavar (1) Tűz (1) Tűzoltóautó (1) Tűzoltók (1) Tűzoltóság (1) Uaz (2) Ub (1) Ukrán (2) Unimog (1) Ups (1) Ural (1) Uranium_brotherz (1) Urban_legend (1) Usa (6) User (1) Utazás (2) Utcán_láttuk (2) Utánfutó (2) Utángyártott (1) V12 (1) V2 (1) V6 (3) V8 (12) V:3 (366) V:történelem (1) Vadak (1) Vadis (1) Vadveszély (1) Vagyonvédelem (1) Vak (1) Vakond (1) Valencia (1) Van_halen (1) Vanuatu (1) Variomatic (1) Vas (1) Vasar (1) Vasili (1) Vasúr (1) Vasút (2) Vatanen (1) Vaz (1) Vb (2) Velence (6) Velencei_tó (1) Velvet (1) Verda_napok (2) Vers (2) Verseny (6) Versenyautó (5) Versenymotor (2) Verstappen (1) Vespa (1) Veszely (2) Veszprém (1) Vetel (1) Veteran (1) Veterán (37) Veteránautó (1) Vezetés (1) Vezetéstechnika (2) Vfts (1) Vicc (1) Vicces_képek (23) Video (19) Videó (4) Vignale (3) Villamos (1) Villáminterú (1) Villámposzt (1) Világítás (3) Vladimir_nikolic (1) Vodafon (2) Volga (7) Volksvagen (1) Volkswagen (9) Volkswagen_lupo (1) Volpini (1) Volvo (9) Volvo_244 (1) Volvo_760 (1) Volvo_780 (1) Volvo_amazon (1) Volvo_s80 (1) Von_kuenheim (1) Vonat (2) Vontatás (1) Vonulás (1) Vonóhorog (1) Vorsprung_durch_technik (2) Vought_f4u_corsair (1) Vts (1) Vw (12) Vw_bogár (1) Vw_caddy (1) Vw_polo (1) Válaszol (1) Válság (2) Város (1) Vásárlás (2) Vélemény (17) Véletlen (1) Víz (2) W123 (18) W124 (3) W125 (1) W126 (2) W140 (1) W201 (1) Waddafakk (1) Wagonr (1) Waitin (1) Walter_röhrl (1) Wankel (5) Wartburg (5) Watt (1) Wd40 (6) Wd_40 (1) Web (1) Webkamera (1) Weissenkirchen (1) Winkler (1) Wrc (2) Wtcc (1) Wtf (5) X1 (1) X5 (1) Xj (1) Xj13 (1) Xj220 (1) Xm (2) Xp822 (1) Yamaha (3) Yes (1) Youngtimer (14) Youngtimers (1) Z06 (1) Z4 (1) Zaporozec (2) Zaporozsec (1) Zastava (1) Zaz (1) Zaz_965 (1) Zebra (5) Zene (11) Zero_tolerancia (2) Zil (1) Zita (2) Zsa (1) Zseniális_videó (1) Zsesgés (1) Zsolt (1) Zwickau (1) Zöld (3) Zöldkártya (1) Zündapp (1) Zündapp_janus (1) ágnes (1) ágyúgolyófutam (2) állás (1) állófűtés (1) álom (3) álomautó (2) álomgarázs (1) április (1) áprilisi_tréfa (1) átalakítás (1) átvizsgálás (1) átépítés (1) átírás (1) édesded (1) égetés (1) ékszer (1) élmény (1) élő (1) építős (1) érd (2) érdekes (4) érdekesség (43) érzelem (1) étkezés (2) étterem (1) évforduló (2) óra (1) önök_küldték (3) összefogalló (1) összefoglaló (1) összkerék (1) öszvér (1) újdonság (2) újrend (1) újságírás (1) újságíró (1) úszás (1) úszó (1) út (2) útellenőrzés (1) útfelújítás (1) úthiba (2) útszűkület (1) útépítés (1) ügyfél (1) üldözés (2) ülés (1) üzemeltetés (1) őz (1)

Archívum

  • 2011. December (1)
  • 2011. Június (1)
  • 2011. Május (2)
  • 2011. Április (1)
  • 2011. Február (3)
  • 2011. Január (1)
  • 2010. December (3)
  • 2010. November (4)
  • 2010. Október (6)
  • Teljes archívum...