Autófila

de kössük be magunkat! Az alábbi sussexi video bemutatja miért.

Az AutóFília brigádja egységesen elítéli azokat, akik nem kötik be a biztonsági övet.

Hazánkban vannak kezdeményezések ezeknek az eseteknek a visszaszorítására, de eléggé sikertelenek, nem vési az emberek eszébe: ez az ő érdekük, hogy egy balesetet minél kisebb sérüléssel éljenek túl.

Szokásos napi netkalandozásom során láttam meg az alábbi lánglovagos galériát: Személyautók hármas karambolja a XV. kerületben.
A baleset talán "szokványosnak" mondható, valaki áthajt piroson, ami természetesen nem véletlenül piros, így összeütközik két másik autóval. A történet innen vesz egy érdekes csavart, hiszen ha az előítéletünk vesszük, akkor nem az Audis volt a bűnös. Hanem egy ukrán rendszámú Skoda. Hopp, egyik sablon helyett a másik. A sztori legérdekesebb elem viszont a harmadik fél, a líbiai, diplomáciai Toyota. Van függönylégzsák, de mit sem ér, ha a benne ülőket ennyire érdekli a biztonságuk:

A diplomáciai autókban az adott ország törvényei érvényesek. Sajnos nem ismerem a líbiai KRESZ-t, de gyanítom, hogy arab állam révén elég szigorú. Ők mivel büntethetik az ilyen szabálysértést? Kézlevegás? Korbácsolás? Nem tudom, de érdekelne.

Bettinek betegsége van.

Betti nem eshet teherbe, nem hordhatja ki a magzatot, és nem nevelheti fel.
Betti nem láthatja, ahogy a gyermeke felnő, ahogy járni és beszélni tanul.
Betti nem kötözheti a horzsolásokat, nem csillapíthatja a lázat csemetéjén.
Betti nem láthatja, ahogyan fia, lánya elballag az óvodából, iskolából.

Nesze neked, Samara!

Tommi, 2009.06.21. 08:00

Mint az a bemutatkozómban olvasható, Lada Samara-mániás vagyok. Emailben kaptam a következő videót, ami meglehetősen szívenütött. Egyrészt, mert egy Samara 21099 a főszereplő, másrészt, mert ilyen állapotú autókkal képesek közlekedni a ruszkiknál Oroszországban. 

Mármint azt, hogy használjuk a biztonsági övet.
Csak egy újabb "ijesztés", egy a rengeteg esetből, mikor nagyon valószínű, sőt, biztos, hogy kisebb lett volna a baj.

 

Arról nem beszélve, hogy azért satuzott, mert meglátta, hogy sebességet mérnek. 

Pár napja be kellett ülnöm egy régi Swift-be. Becsületes és felelős honpolgár lévén be akartam kötni magam. Mikor az övért nyúltam, meghűlt bennem a vér. Megfogtam az övet, és azt tapasztaltam, hogy leginkább egy múzeumi lyukkártyaszalagra hasonlít. Talán bizony a család kedvenc ebe nézte játéknak?

Baleset megapost

Rocko-, 2009.03.07. 15:00

Jöjjön a mai szemezgetés az elmúlt időszak lánglovagos képeiből. Ím az első:

Csomagtartón át húzták ki a sofőrt az árokba borult Fiatból Székesfehérváron

A Seregélyesi úton a Mártírok útja felől érkező Fiat Tempra a Repkény utca kereszteződése után, az M7-es autópálya lehajtójának közelében az út menti vízelvezető árokba hajtott, ahol a bal oldalára borult. Az autót vezető férfit a tűzoltók csak úgy tudták kiszabadítani, hogy a kocsi hátsó üléstámláit kivágták a járműből, s ezután a mentők segítségével a csomagtartón keresztül emelték ki a sérültet. A sofőrt a mentők kórházba szállították. A Fiatot a tűzoltók csörlővel állították kerekeire, majd kivontatták az árokból. Az autó vezetője nem használt biztonsági övet.

Na most ugye az alapvető, hogy az övet nem használta a marhája. De elemezzünk csak tovább! A leírás szerint az autó a bal oldalára borult. Ami a legjobb esetben is jobb oldala. Még testvérek angolok közt is. De szemezgessünk tovább a képek közt.



Szóval nem volt bekötve, ellenben papucsban vezetett? Vagy mi az az egy pár papucs?Ellenben ritkaságszámba megy az autó, összkerék meghajtású. A hordágy meg valószínűleg Amerikából érkezett, be van rajzolva, hova kell fektetni a beteget. Mint ha a mentősök maguktól nem tudnák.

Jöjjön a következő eset:

Két Suzuki és egy Renault ütközött Moha közelében

A 81-es főút és Moha között, a fehérvárcsurgói elágazó közelében a havas burkolaton a Renault Mégane megcsúszott és a bal elejével összeütközött a szemből érkező Suzuki Swifttel. Az ezüst Suzuki még nekicsúszott a mögötte érkező másik, piros Suzuki Swift elejének. Az ezüst Suzukit vezető nőt a tűzoltók szabadították ki a roncsok közül. Őt és az autóban hátul utazó kislányt, valamint a Renault-t vezető férfit a mentők kórházba szállították. Mindkét sofőr súlyosan, a hétéves kislány könnyebben sérült. A Renault vezetője nem használt biztonsági övet és kifejelte a szélvédőt.

Felhívnám a figyelmet az utolsó mondatra. Lásd:

Nem csak pókhálósra fejelte, hanem konkrétan átütötte fejjel az üveget. Ami valljuk be, nem kis mutatvány. Vajon most benőtt a feje lágya?
Csiky kolléga szakmai hozzávetése: rádióvezérlő kar megvan, de a rádió láthatóan nem gyári. Miért?

Defektes Peugeot borult a 41-es főúton

A Rohod felől Baktalórántháza felé haladó Peugeot 206-os a 32-es és a 33-as kilométer között előzés után jobbra letért az útról, ahol egy fának ütközött, majd a vízelvezető árokban fejtetőre borult. A személyautóban három fiatalember és egy fiatal lány ült. A Peugeot-t vezető fiatalembert a mentők könnyebb sérülésekkel kórházba szállították. A sofőr elmondása szerint a balesetet az okozta, hogy az autó bal hátsó kereke menet közben kilyukadt. A helyszínen az elsődleges szakértői vélemény szerint a kipufogó szakszerűtlen javítása okozta a kerék defektjét, ugyanis egy darab vas volt az alváz és a dob közé hegesztve, s ez a vasdarab törött el. A kilenc éves Peugeot elhanyagolt műszaki állapotban volt, s az autó első kerekein téli, hátsó kerekein pedig nyári gumik voltak.

Ennél nagyobb hülyét nehéz elképzelni. Kipufogót kókányoltatni fontos, legyen minnél hangosabb, annál jobb, ellenben a gumin megspróoljuk az árát. Szeretném ha kikalkulálná, mennyibe fáj neki a kórházi kezelés és új autót, nekünk mennyibe fáj, hogy az ő hülye fejét kellett kórházba szállítani, és kezeltetni. Ráadásul nem csak saját magát sodorta veszélybe, hanem még másik három embert. Ki engedné vissza forgalomba? Mert én biztosan nem.

Beszorult sofőr a busszal ütközött személyautóban a XI. kerületben

Az Egér útról a Hajtány sorra akart balra nagy ívben kanyarodni a MAN típusú busz, a BKV alvállalkozója által üzemeltetett a 141-es járat, amikor összütközött az Egér úton a 7-es főút felé haladó Toyota Yaris személyautóval. A Toyotát vezető nőt a tűzoltók azután tudták kiszabadítani, miután a műszerfalat és a kormányoszlopot lefeszítették róla. Ez háromnegyed órán át tartott. A sofőrt a mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba, az autóban utazó egyik kutya elpusztult, a másik életben maradt.

Ez maradjon most kép nélkül. Nem is tudom ki a hibás, elvégre busz kanyarodott balra nagy ívben, viszont ha látom hogy egy nagy kék dög van előttem, akkor inkább elengedem, jobb a békesség. Vagy a kutyás hölgy nem vette észre, mert nem volt szőrös és nem ugatott. Esetleg farokcsóválással kellett volna jelezni a kanyarodási szándékát.
Egy biztos, sikerült magának egy nagy lelki traumát okoznia azzal, hogy megölte a kutyáját. Mert hogy képek közt nem nagyon látok rögzített kutyaszállító eszközt.

Kamion alá fúrodott egy Audi az M0-áson

Az M5-ös és a 4-es főút között, a 35-ös kilométernél, az M5-ös felé vezető oldalon az Audi személygépkocsi hátulról rohant bele a nyerges vontatóba, amelynek vontatmánya alá szorult. Az életveszélyesen sérült sofőrt a tűzoltók szabadították ki.


Szimpla utoléréses baleset, csak nem tudom ki volt a hunyó. Az Audi sofőrje, aki utolérte a kamiont, vagy a kamion, ami - esetleg tiltás ellenére - körültekintés nélkül váltott sávot.
Valaki valamit elnézett, jócskán, az biztos. Mindenesetre szépen néz ki az A6 cabrio.

BMW és Volkswagen frontális karambolja Győrszentiván határában

A Győr felől Győrszentiván felé haladó Volkswagen Golf a Váci Mihály utca kezdeténél egy S-kanyarban a záróvonal ellenére az előtte haladó helyi járatú autóbusz előzésébe kezdett, ám szemből, a busz takarásából pont akkor ért oda a Győr felé haladó BMW. A BMW vezetője próbált lehúzódni az autóval az útpadkára, de az ütközést már nem tudta elkerülni. A Volkswagen keresztbe fordult az úton, a BMW az út szélén állt meg. A Volkswagent vezető középkorú férfi nem használta a biztonsági övet és kifejelte a szélvédőt, őt a mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A BMW-t vezető középkorú férfi könnyebb sérüléseket szenvedett.

Itt egy érdekes szituációval állunk szemben. Adott egy középkorú sofőr, akinek nem nőtt be a feje lágya. Mondhatni agyalágyult. Gondolta, ha úgyis puhafejű, hát miért ne fejelje ki a szélvédőt. Minden előkészületet megtett: nem kötötte be a biztonsági övet. Csak azt nem értem, hogy ehhez miért volt szükség a beláthatatlan kanyarban való előzésre? Miért kellett veszélyeztetni a busz utasait? Akik szerencsére nem sérültek meg. Gondolta, hogy majd levillogja a szembejövőt, ledudálja, és akkor az elpárolog? De igazából a kanyar sokat nem számít, kíváncsi vagyok, mennyire lát ki ezeken az ablakokon.
Az előítéletről meg annyit, hogy most a BMW volt a vétlen fél.

Teherautó és három személygépkocsi karambolja Várpalotán

A 8-as főúton, a Fehérvári úton a Székesfehérvár felől Veszprém felé haladó Chevrolet Spark személygépkocsi a 24-es és a 25-ös kilométer között áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött a szemből érkező MAN teherautóval. A MAN hátuljába ezután belehajtott egy Skoda Octavia, majd a Skoda hátuljának egy Dacia is nekiütközött. A Chevrolet-t vezető 66 éves férfi a helyszínen életét vesztette. Az autóban elöl utazó nőt a tűzoltók szabadították ki, majd a mentők életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

Ez egy sajnálatos eset. Csak egy dolgot kellene észben tartni, és nem történik meg ez. Márpedig azt, hogy hiába kap csokinyakit a Matiz, hiába fényezik klímametálra, ez akkor is csak egy koreai kisautó. Ez pedig egy el nem hanyagolható biztonságtechnikai tényező. Ezt kell fejben tartani mindig, hogy városban ideális, de azon kívül egy lélekvesztő.

Következzen a mai utolsó delikvensünk.

Fának csapódott egy terepjáró Kóka és Sülysáp között

A Kóka felé haladó Mitsubishi L200-as egy jobb kanyarban a jobb padkára hajtott, majd a sofőr visszarántotta a kormányt, s a terepjáró ekkor átsodródott a szemközti sávba. A Mitsubishi a bal oldali árokba hajtott, ahol a jobb oldalával egy fának csapódott. A terepjáró sofőrje nem használta a biztonsági övet, s olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.



Ennek az esetnek két tanulsága van. Az egyik az az, hogy semekkora autót és biztonsági technikai felszerelés nem véd meg a hülyeségtől. Hiába van az ABS, biztonsági öv, hiába van terepjárónk, ha mi magunk nem védekezünk, akkor ugyanúgy halunk meg, az autóban elpattogva.
A másik tanulság, hogy mindig a fa az erősebb. Nagyon ritka, hogy jobban jöjjünk ki egy ekkora törzssel szemben. Mint látható, alig esett rajta sérülés, elél vígan még 60 évet, közben a sofőr nem.

Vigyázzunk magunkra, és másokra az utakon!

Szerezz nekem egy övcsatot!

Ezzel a kéréssel fordult hozzám egy ismerősöm. Furcsán nézhettem rá ezért megismételte:

  • Tudnál nekem szerezni egy övcsatot?
  • Miért? -kérdeztem.
  • Hát mert ez nem illik bele! - és ezzel felmutatott egyet.

Ekkor jöttem rá miért is kell ennek a jóembernek valójában a csat. Ja igen, sípol a kocsi mikor nem vagyok becsatolva. - fűzte hozzá. Miért nem csatolod be magad? - akartam kérdezni, de tudtam nála felesleges. A probléma oka az volt, hogy emberünk kocsit cserélt és a VW által rendszeresített csattípus nem illett a Peugeot-ba. Sőt az illető arcán méla csodálkozás és enyhe felháborodás nyomait véltem felfedezni, amiért így kiszúrtak vele. Hová fajul a világ, hogy ő nem tudja a kedvenc övcsatját tovább örökíteni a következő kocsijába, mert az autógyártók mint valami kisded összeesküvés nem szabvány csatot gyártanak!

  • Megkérhetlek, hogy szaladj a falnak teljes erőből? - kérdeztem.
  • Miért tenném? - csodálkozott el, arcán zavart mosollyal.
  • Mert annál is nagyobbat koppan majd a fejed a szélvédőn ha nem kötöd be magad! - válaszoltam, hátha megvilágítok valamit az elméjében.

De rá kellett jönnöm hiába fáradok. Vannak meggyőzhetetlen emberek. De hát mindenki jó valamire, ha más nem elrettentő példának. Vagy donornak...

Hétköznapi történet. Nálunk a bontóban vásárolt övek kb. 60%-a a kukában végzi, elvágva, övcsattalanítva.
Az meg külön történet, amikor a t. vásárló felháborodva közli, hogy levelet fog írni Anettkának (nem vicc!!!), hogy miért nem lehet külön övcsatot venni, miért kell neki komplett övet vennie, amikor ő csak a csatot használná...

- prokee -

Mi is történik, ha egy A,B,C,D,ZS kategóriás amerikai filmben autóba száll a szereplő? Bekapcsolja a rádiót, mondhatnánk. Vagy belenéz a tükörbe.  Nos, igen, de előtte még beköti magát. Ez jó eséllyel benne is marad a filmben, hogy azok az emberek is bekössék magukat, akik eddig nem tették. Még a hihetetlen Szülcsifelcsiben is beköti magát a bringa, mielőtt rokihelyre parkol az Astonnal.

A második világháború után az amerikai hatóságok elképesztő kampányba kezdtek azért, hogy az autóval közlekedők használjanak biztonsági övet. Ez a kampány a mai napig tart, gyakorlatilag megszakítás nélkül. Ennek okai között szerepelt az is, hogy a gazdaság talpra állásával megsokszorozódott az autók száma, szinte mindenki megengedhetett valamilyen autót magának, a legtöbbször hatalmas acélszörnyetegeket, piros chevy bőrrel, pereckormánnyal, lágy futóművel, két mázsa krómmal. A sok autó miatt nagyobb lett a forgalom, ennek következtében a balesetek száma ugrásszerűen megnőtt.

Egy idő után valaki rájött, hogy érdemes lenne valahogy megakadályozni, hogy egy 20 MPH sebességgel közlekedő autóban szörnyethaljon a tulajdonos attól, hogy lefejeli a kormányt, vagy kiesik az autóból. A biztonsági öv megfelelő alternatívának tűnt az ilyen esetek kiküszöbölésére, ezért pénzt és időt nem kímélve nekiálltak népszerűsíteni. A gyártók sem tiltakoztak túlságosan, hiszen viszonylag hamar belátták, hogy aki használja az övet, az lehet, hogy újból vesz tőlük autót. Lassacskán szériatartozék lett tehát a kétpontos öv minden autóban, de a legtöbb típusba utólag is be lehetett szerelni.

A Ford 1955-től feláras opcióként árulta a biztonsági övet, amely 20,5 dollárba került.  Az első autó, amiben a biztonsági öv szériatartozékként jelent meg a Saab GT750 volt 1958-ban. 1964-től az Egyesült Államokban minden eladott új autóban kötelező felszereltség volt az első biztonsági öv. 1968-tól pedig már a hátsó biztonsági öv beszerelése is kötelező volt a gyártóknak az utasok védelmében.

Bármilyen meglepő, de a kampány iszonyatos sikert aratott, egy felmérés szerint a kezdeti 14%-ról 1985-re 79%-ra nőtt azok száma, akik bekötötték az övet.  Hogyan érhették ezt el? Bebizonyították, hogy nem csak sokkolással lehet sikert elérni, hiszen ez a kis reklámfilm és a benne elhangzó suta dalocska is azt bizonyítja, hogy a meggyőzésnek vannak más eszközei is.

 

Vannak azonban olyanok, akik nem elég körültekintőek ahhoz, hogy belássák, be kell kötniük az övet. Őket elég csak kicsit taszigálni, és máris visszatalálnak a helyes útra. Pont úgy, ahogy a kerekesszékes fiatalember teszi az alábbi videóban. A tábláján valami ilyesmi áll:

Én sem kötöttem be magam.


Érdemes figyelni a reakciókat:

Aztán van a hülyébb kategória, aki nem ért a szép szóbol, leszarja a mókás dalocskát, meg a családos tesztbábút, nem hatja meg a segíteni akaró mozgássérült sem, Ő azért sem köti be magát. Talán segít, ha az ilyen ember megnéz néhányat azokból a filmekből, amiket például az angolok készítettek kifejezetten az olyan embereknek, akiket más módszerrel nem lehet meggyőzni. 

Durva, ugye? Ezt hívják sokkolásnak, hiszen egy borzalmas kép, vagy jelenet sokáig  megmarad az emberben, többek között ezért bújósak a lányok a horrorfilmek alatt. De ez nem ide tartozik.

Sokkal inkább ide tartozik az, hogy a Generali Alapítvány és az Indavideó közös pályázatot hírdetett, hogy a hülyék se járjanak rosszul. Készíts videókat, egy, vagy akár mindhárom kategóriában, és nyerj értékes ajándékokat. A fődíj 9 db utalvány a Generali-Autóklub Vezetéstechnikai Pályájára.

Kategóriák

Rémtörténet: Meséld el hogyan mentett meg a biztonsági öv a balesetnél, vagy azt, hogy milyen sérülést úszhattál volna meg, ha bekötöd magad.

Tanúságtétel: Mutasd meg másoknak, hogy mindig használod a biztonsági övet.

Térítés: Segíts a hülyéken, és mondd el nekik, hogy miért fontos, hogy mindig bekössék magukat.

A leadási határidő mindhárom kategóriában 2008. november 10. Most pedig Mars Forgatni!

 

 

 

 

 

 

Az ember autózva figyeli a többi közlekedésben résztvevőt. A hajam akkor kezd égnek állni, mikor a mellettem guruló autóban azt látom, hogy a gyerkőc(ök) úgy áll(nak) az első ülés mögött, mint ahogy mi tettük azt 30 évvel ezelőtt !

A szemed fénye ugye ? Hát akkor kösd be !

Nem akarod felnevelni ? Ja hogy te sem voltál bekötve annak idején ? Persze mert nem volt mivel ! A szocialista járműgyártásban épp csak a rendszerváltás idejére kezdett beszivárogni a hátsó biztonsági öv, mint szériafelszerelés, pedg nyugaton akkor ez már jó tíz éve általános dolog volt.

Most pedig már kötelező ! Bekötni is ! A gyerekülés is !

Ha már van gyerekülés, akkor használjuk is - és te felesz érte hogy be legyen kötve, te vagy a felnőtt. Olyan nincs hogy „Nem szereti” „Nincs el benne” stb. Hozzá kell szoktatni a kicsiket, üldögéljen benne otthon is, nézze belőle a mesét ha így jobban elfogadja.

Az én két kicsi lányomnak természetes ez. Akkor is, ha csak a boltig ugrunk el egy kilométerre. Ők szólnak rám, ha én elindulás után kötöm be magam.

Mert bekötöm magam igen. Két csúf esetem volt régen, amit azért úsztam meg mert be voltam kötve. Tanultam belőle. Persze mikor nevelnéd a „felnőtt” embereket jönnek a dumák, hogy a Józsi sem volt bekötve és ezt meg azt is megúszta.

Akkor Józsinak jó angyala van. Van neked is ?

Van persze ! Az öv az hidd el. De ha te tudatlan akarsz maradni legyen ! A gyereket akkor is kösd be, inkább legyen árva ha te ott maradsz mint, hogy őt is eltemessék !

Kemény a szöveg ? A keresztek és a koszorúk is azok az út szélén !

És a szíve szomorú azoknak akik hazavártak. Mert mindenkit vár haza valaki : anya, apa, tesó, férj, feleség, gyerek...

Címkék

* (8) *** (1) 0_ajtó (1) 1.1 (2) 1.3 (1) 100 (2) 105l (3) 112 (1) 125 (1) 126p (2) 1_2_4_5_3 (5) 200 (1) 2010 (2) 2cv (3) 300d (1) 300te (2) 308 (1) 1989 (1) 2008 (2) 2009 (1) 2800 (3) 300c (1) 356 (1) 3ajtó (1) 4wd (1) 4x4 (1) 5 (1) 57s (1) 5ajtó (1) 5cv (1) 80 (3) 626 (2) 635csi (1) 815 (1) 88mph (1) 9000 (3) 90_es_évek (1) ? (1) A112 (1) A_hét_szerszáma (5) Abarth (2) Ablaktörlő (1) Abroncs (2) Abszurd (9) Abszurdisztán (7) Acea (1) Acura (1) Adler (1) Advert (1) Adásvételi (1) Adásvételi_szerződés (1) Adócsalás (1) Ae86 (1) Aerovette (1) Af_almok (13) Air (1) Airbag (1) Aixam (1) Ajtó (1) Ajándék (2) Ajánló (1) Akali (1) Aktatologató (1) Alagút (1) Alapjárat (1) Albea (1) Alfa (2) Alfa_gtv (1) Alfa_rome (1) Alfa_romeo (5) Alfa_romeo_giulia (1) Alfa_romeo_sz (1) Alkatrész (4) Alkohol (1) Alonso (1) Alázás (1) Amc_eagle (1) Amerika (13) Ami (1) André_citroen (1) Angol (2) Animáció (1) Antenna (1) Anton (1) Anyád (1) Aphicar (1) Api (1) Apparát (1) Aprilia (1) Arab (2) Arany (1) Ariel (1) Art (1) Ascii (1) Aston (1) Aston_martin (1) Aston_martin_vanquish (1) Astra (2) Attila (1) Audi (48) Audi_80 (1) Audi_90 (9) Audi_coupe (1) Audi_kx (1) Audio (1) Aukció (1) Ausztria (1) Auto (18) Autobianchi (2) Autobianchi_bianchina (1) Autobianci (1) Autobuzi (1) Autobuzik (13) Autofilia (29) Automata (1) Autó (338) Autóbontó (1) Autóbuzi (3) Autódoktor (2) Autóeladás (2) Autófila (1) Autófilia (1) Autófíl (1) Autófília (38) Autófília_egyesület (1) Autófília_flotta (13) Autógyár (4) Autóhitel (1) Autók (3) Autóleszbi (2) Autólopás (1) Autómosó (1) Autónepper (3) Autónánia (4) Autópálya (13) Autópályamatrica (1) Autós_üldözés (1) Autósbolt (1) Autósiskola (1) Autószerelés (6) Autótépítés (1) Autóverseny (5) Autóversenyzők (1) Autóvásárlás (50) Autóápolás (4) Avia (1) Awo (1) Ax (2) Ayrton_senna (1) Babetta (1) Bach (1) Bagó (1) Bajnokság (1) Baki (1) Balaton (2) Balatonakali (2) Balatonfüred (1) Baleset (64) Balesetmegelőzés (5) Balesetveszély (1) Bambi (1) Bandini (1) Bank (1) Barkas (1) Barkács (4) Baromállat (94) Bartoletti (1) Bat (1) Bbb (10) Bbb1 (1) Bbb10 (1) Bbb2 (1) Bbb3 (1) Bbb4 (1) Bbb5 (1) Bbb6 (1) Bbb7 (1) Bbb8 (2) Beetle (1) Beharangozó (3) Belmondo (1) Belsoseg (3) Belső_sáv (1) Belsőség (3) Belterj (1) Belőség (1) Bemutató (1) Benelli_sei (1) Bentley (2) Benz (19) Benzin (6) Benzincsap (1) Benzinkút (2) Bergpreis (1) Berva (1) Beszámoló (4) Betti (1) Betétlap (2) Betűvágás (1) Beállítás (1) Bicikli (1) Biciklilopás (1) Bigfoot (1) Birotor (1) Biztonság (1) Biztonsági_öv (10) Biztosítás (6) Biztosító (7) Biztosítóváltás (1) Bkv (3) Blog (7) Blogger (1) Bmw (37) Bmw_2002 (1) Bmw_e24 (1) Bmw_e34_m5 (1) Bmw_e9 (1) Bocs (2) Bogar (1) Bogár (6) Boibo (1) Bolha (1) Bolond (1) Bontó (3) Borzalom (1) Botrány (1) Boxer (1) Boxster (1) Boyracer (2) Brake (1) Brembo (1) Bridgestone (1) Bringa (1) Brit (1) Brit_versenyzöld (1) British_racing_green (1) Brm (1) Broaf (1) Bruce_willis (1) Bttf (6) Budapest (11) Bug (1) Bugatti (2) Buick (2) Buick_riviera (1) Bukás (1) Bukócső (1) Bukósisak (1) Bunkó (1) Burnout (1) Busz (3) Buszmegálló (1) Buszok (1) Buta_kávézó_libák_a_pult_mögött_fénymásolót_beleznek (1) Button (3) Buék (1) Bverekedés (1) Bx (3) Bálint_gazda (1) Bárhol (10) Bármikor (10) Bármivel (10) Bárány (1) Béka (1) Béla (1) Béna (1) Béna_tuning (1) Bírság (1) Börze (2) Búcsú (1) Bútor (1) Büfé (1) Büntetés (1) Bürokrácia (1) Bürökrácia (1) Cabrio (2) Cadillac (3) Café_racer (1) Camaro (1) Camptourist (1) Camry (1) Capri (1) Carens (1) Cbx (1) Cc (1) Cdi (1) Ceed (1) Celeb (1) Chapron (1) Cherokee (2) Cherry (1) Chevroelt_camarro (1) Chevrolet (7) Chicks_on_wheels (1) Chiptuning (1) Christine (2) Chrysler (3) Ciao (1) Cigi (1) Citroen (22) Citroen_2cv (1) Citroen_bx (1) Citroen_hét (15) Citroen_találkozó (1) Civic (2) Classic (2) Clio (7) Co2 (1) Cockpit (1) Communism (1) Cooper (1) Corbijn (1) Corsa (2) Corvette (4) Corvette_stingray (2) Cosmo (2) Cosworth (1) Countach (1) Coupe (2) Coupé (1) Crash (3) Csacsi (1) Csajka (2) Csajok (6) Csak_visat_ne (1) Csavar (1) Csavarfaló (1) Cseh (1) Csempe (1) Csendőr (1) Csepel (3) Csettegő (1) Csevej (1) Csikos_zsolt_en_veled_sirok (1) Csikós (3) Csikós_tribute (1) Csillag_villás (1) Csináld_magad (1) Csirke (2) Csorna (1) Csárda (1) Csónak (1) Csőd (1) Csőtörés (1) Cucu (6) Cult (1) Customizer (1) Cx (3) Cétait (1) Címlaplány (1) D50 (1) Dacia (3) Daewoo (2) Daf66 (1) Daihatsu_charade (1) Dakar (1) Dal (1) Danuvia (1) Daru (1) Daráló (1) Datsun (2) Dawoo (1) Dci (3) De (1) Death_race (1) Debrecensjo (31) Defekt (2) Delahaye (1) Delorean (16) Delorean_nap (11) Delta (1) Demszky (1) Design (3) Designpumpa (1) Devil (1) Diamond (1) Diesel (5) Dilemma (2) Dinnye (1) Divat (6) Diy (1) Dm (1) Dmc (14) Dmc_12 (14) Dodge (1) Dodge_challanger (1) Dodge_superbee (1) Door (1) Dorifto_time (1) Douglas (1) Drag (1) Drag_race (1) Drfit (1) Drift (17) Driving (1) Ds (1) Dubai (2) Duct_tape (1) Dugnám (1) Dugó (4) Dugódíj (1) Dugókulcs (1) Dukkó (1) Duramax (1) Dutra (1) Dyane (1) Dárenbéz (1) Dél_afrika (1) Dízel (4) Dühöngő (1) E30 (2) E32 (2) E34 (1) E85 (1) Economy (1) Ede (1) Egy_nehéz_nap_margójára (1) Egyesület (1) Egymillió (1) Egzotikus (47) Egér (1) Eisenach (1) Elado (2) Eladás (2) Eladó (2) Elektromos (1) Elektromos_ablak (1) Elfuserált_autós_tárgyak (1) Ellenőrzés (1) Ellopták (2) Elmebeteg (1) Elmélkedés (1) Elégtelen (1) Előzetes (1) Előzés (1) Emelő (1) Emlék (1) Englishrussia (2) Engstler (1) Ennstal (1) Erdély (1) Eredetvizsga (1) Eredményhirdetés (1) Ergonomia (1) Ergonómia (1) Ermini (1) Escort (1) Espargaró (1) Esélyegyenlőség (1) Eső (1) Etanol (2) Etz (1) Eu (2) Eunos (1) Euro2 (1) Európa (1) Exo (1) Exotic (4) Explorer (1) Extrém (1) Ez (1) Ezeröcsi (1) F1 (12) Fa (1) Fabula (1) Facel_vega (1) Fagy (1) Fakitermelés (1) Fakitermelő (1) Fakk (1) Fal (1) Faszparaszt (1) Feelgood (1) Fegyver (1) Felicia (1) Felkészítés (1) Felkészülés (1) Felni (3) Felnihitel (1) Feri (1) Ferjáncz_attila (5) Ferrari (27) Ferrari_288_gto (1) Ferrari_365 (1) Ferrari_testarossa (1) Ferves_ranger (1) Festés (1) Fia_wtcc (1) Fiaa (1) Fiat (16) Fiat_131 (1) Fiat_500 (2) Fiat_coupe (1) Fiesta (1) Filia_expressz (1) Filia_pub (2) Film (7) Filmajánló (1) Filo (1) Finn (2) Flame (1) Flash (1) Flex (2) Florida (1) Fogyasztás (1) Fohasz (1) Ford (13) Ford_bronco (1) Ford_escort (2) Ford_f150 (1) Ford_gt40 (1) Ford_mustang (1) Ford_thunderbird (3) Forester (1) Forgalmi (1) Forgalmi_dugó (1) Forma1 (18) Formula (1) Formula1 (14) Fos (1) Fotó (13) Fotók (3) Fotópályázat (7) France (1) Francia (6) Frankfurt (1) Frua (1) Fso (8) Fuck (1) Fug (1) Fun (2) Furcsa (2) Furgon (1) Fék (2) Féktárcsa (1) Fénykép (1) Fényszóró (1) Férfiak_női_robogón (1) Fúvóka (1) Függőség (1) Függőség_napja (3) Főtengely (1) Főzés (1) Fűnyíró (1) Fűtés (1) Gagyi (1) Galant (1) Galéria (1) Game (1) Garázs (7) Gaz (4) Gaz_13_csajka (1) Gaz_14 (2) Gear (2) General (1) Generali (1) Gengszter (1) Geo (1) George_clooney (1) Gergo (1) Getaway (1) Giorgetto_giugiaro (1) Giulia (1) Gm (3) Goggomobil (1) Gokart (5) Gokart_maraton (4) Golf (6) Gondolatpornó (7) Goodwood (1) Google (2) Google_earth (1) Google_maps (2) Gps (3) Grafitember (1) Grand (1) Grand_cherooke (1) Grifo (1) Grobming (1) Gs (2) Gs500e (1) Gt3 (1) Gt40 (1) Gta (1) Gti (3) Gto (2) Gubanc (1) Gumball (1) Gumi (10) Gumiabroncs (1) Gyalogos (4) Gyerek (2) Gyereknap (3) Gyerekotthon (2) Gyerekülés (1) Gyermek (1) Gyermeknap (1) Gyermekotthon (2) Gyertyahézag (1) Gyorshajtás (1) Gyorsulás (4) Gyumolcs (1) Gyári (1) Gyíkpacal (5) Gyógyszer (1) Gyógyszer_és_vezetés (1) Gyökér (1) Gáz (1) Gázolaj (1) Gödör (1) H_van (1) Hacsiroku (1) Haditechnika (1) Hadsereg (1) Halle_berry (1) Hamilton (6) Hang (1) Hannu_mikkola (1) Happy_birthday (1) Hardcore (1) Hardtop (1) Harley (2) Hasonmás (1) Használtautó (6) Hatvan (1) Havasi_poloska (1) Hazafelé (1) Hellókarácsony (5) Help (1) Henkölés (2) Hi_fi (1) Hiba (1) Hinta (1) Hip (2) Hirdetás (1) Hirdetés (1) History (1) Hitel (2) Homlokrakodó (1) Honda (8) Honda_crx (1) Honda_hr_v (1) Honda_prelude (1) Horch (1) Horex (1) Horror (1) Hullaszállító (2) Hulot_úr_közlekedik (1) Hummer (1) Hungaroring (2) Hungária (1) Hycomat (1) Háromkerék (1) Háromszög (1) Hátizsák (1) Hátsólámpa (1) Hátsólámpafétis (1) Házi_teszt (1) Hétüléses (1) Híd (1) Hír (1) Hírek (1) Hó (5) Hóhelyzet (1) Hókotró (1) Hólánc (1) Hölgyek (6) Hülye (2) Hülye_autószerelő (1) Hülye_blogger (2) Hülye_bürokraták (1) Hülye_találmány (1) Hülye_videó (1) Hülyepécsiek (1) Hülyeség (1) Hülyevoltam (1) Hülyeállat (39) Hűtött (1) Iacocca (1) Iannone (1) Ibiza (1) Iconx (1) Idióta (15) Idióta_kép (1) Időjárás (1) Időmérő (1) Időutazás (1) Ifa (1) Igazoltatás (1) Igen (1) Ignis (1) Ikarus (4) Ikarus_55 (1) Ilferro (1) Imcdb (1) Impreza (1) Indai (1) Indain (1) Indavideo (2) Indavideó_pályázat (1) Index (2) Indexvideó (1) India (1) Infiniti (1) Ingolstadt (1) Initial_drifters (2) Inkognitó (1) Inkognitó_teszt (2) Insignia (1) Interjú (1) Interlagos (1) Internet (1) Ipk (1) Iq (1) Irmscher (1) Irodalom (2) Irónia (1) Iskola (1) Isle_of_man (1) Ismeretlen (1) Iso (2) It (1) Itália (1) Jacques_tati (1) Jaguar (3) James_dean (1) Janus (1) Japán (6) Jatek (1) Javítás (3) Jawa (5) Jazz (1) Jeep (2) Jeep_grand_cherokee (4) Jetta (1) Jimny (2) Jobbkormány (3) Jobbra_tarts (1) Jogosítvány (5) Jogsi (2) Jogszabály_változás (1) John_delorean (1) Jozsi (1) Juke (1) Junkers (1) Jurij (1) Jzd (1) Járműkezelés (1) Járőr (1) Játék (24) Józsijobbantudja (1) Jövő (3) K70 (1) K_jetronic (1) Kabrio (2) Kabrió (3) Kacsa (2) Kadett (1) Kadett_d (1) Kaja (2) Kalasnyikov (1) Kamera (3) Kamion (3) Kampány (1) Kamu (1) Kaptuk (1) Kapálógép (1) Karbantartás (5) Karburátor (2) Kardán (1) Karmann_ghia (1) Karosa (1) Kasztni (1) Kawasaki (2) Kazah (1) Kazetta (1) Kemping (2) Ken_block (2) Kendács (8) Kenworth_w900 (1) Kert (1) Kerékcsere (3) Kerékkulcs (1) Kerékpár (5) Keverékcsavar (1) Kgfb (7) Kgst (8) Kgst_party (1) Kia (2) Kicsi (2) Kihívás (1) Kijev (1) Kipufogó (6) Kiraly (1) Kirándulás (2) Kisautó (1) Kisebbségi_komplexus (1) Kislany (1) Kismotor (1) Kistraktor (2) Kitt (1) Kiállítás (4) Klipek (1) Klíma (1) Knight_rider (2) Kombi (3) Komment (1) Kommentek (1) Kompresszor (1) Kondorosi_ferenc (1) Konzumidióta (1) Korekt (1) Kraz (1) Kresz (36) Krokodil (1) Krova (1) Ktm (1) Kultúra (3) Kunmadaras (1) Kuplung (1) Kutya (2) Kuzaj (1) Kvm_switch (1) Káosz (1) Kárbejelentő (2) Kárpit (2) Kátyu (1) Kátyú (2) Kávédaráló (1) Kéklámpa (1) Kényelem (2) Kép (3) Képvicc (1) Kérdés (1) Kétfélix (1) Kétkerék (8) Kétütem (1) Kétütemű (2) Kína (1) Kínai (1) Kísérlet (1) Kókány (1) Köcsög (2) Ködlámpa (2) Könyv (3) Körforgalom (2) Környezetvédelem (9) Kötelező (2) Kötelező_biztosítás (1) Kötelező_felszerelés (1) Közhasznú (1) Közlekedés (86) Közlekedésbiztonság (73) Közlekedési_lámpa (1) Közlekedési_morál (1) Közlekedési_tábla (2) Közlemény (2) Központi (1) Közélet (10) Középmotor (1) Közút (1) Közútkezelő (1) La_fontaine (1) Laci! (1) Lada (25) Lada_samara (1) Laguna_seca (1) Lakóautó (2) Lakótelep (1) Lambo (1) Lamborghini (11) Lancia (8) Lancia_delta (1) Landolunk (1) Lanos (1) Lazarenko (1) Le (3) Left (1) Legjobb (1) Lego (1) Lengyel (10) Leszek (1) Levegő_munkacsoport (1) Levin (1) Levél (2) Lexmond (1) Leyland (1) Leállósáv (1) Liana (2) Liberty (1) Limuzin (1) Lincoln (1) Lincoln_continental (1) Linea (1) Litván (1) Live (3) Lm002 (1) Lna (1) Loeb (1) Logitech (1) Lol (90) Lomtalanítás (1) Lopás (1) Lopásgátlás (1) Lotus (1) Low_rider (1) Lowtyo (2) Lowtyó (1) Lpg (1) Lsd (1) Luis_de_funes (1) Lutz (1) Luxus (3) Láma (1) Lámpa (1) Lámák (1) Lánghegesztő (1) Lánglovagok (6) Lányok (1) Láthatósági_mellény (1) Látni_és_látszani (1) Léghűtés (1) Légszűrő (2) Lóerő (3) M0 (7) M24 (1) M3 (6) M35 (2) M6 (4) Mad_max (1) Made_in_china (1) Maga_nem_normalis (1) Magyar (3) Magyarhertelend (2) Magyarisztán (2) Mahindra (2) Managertoys (2) Mankó (1) Mans (3) Manta_mirage (1) Manx (1) Maps (1) Maranello (1) Marathon (1) Maria_bello (1) Mariapocs (1) Marketing (1) Martini (1) Maruti (3) Maróti (2) Maserati (1) Massa (1) Maszek (2) Matchbox (4) Matra (1) Matrica (1) Maybach (1) Maz (2) Maz_7907 (1) Mazda (29) Mazda_626 (1) Mazda_626_gt (2) Mazda_eunos_cosmo (1) Mazda_mps (1) Mazda_rx7 (1) Mb (1) Mclaren (7) Medve (1) Meet (1) Megalol (1) Megane (1) Megfordulás (1) Megállás (1) Mehari (1) Melkus (1) Melyiket (1) Mentők (1) Mercedes (43) Mercedes_190 (1) Mercedes_benz (4) Mercedes_benz_c111 (1) Mercedes_találkozó (1) Mercedes_w124 (1) Mercedes_w126 (1) Mercedesbenz (26) Mese (1) Metro (1) Metró (1) Mg_tf (1) Miata (2) Michelin (2) Microcars (1) Miklós_ideges (1) Miklós_megmondja (1) Mikulás (3) Mitshubishi_galant (1) Mitsubishi (4) Mkkp (1) Mohr (1) Monza (1) Moped (1) Mopedautó (1) Moretti (1) Morgan_3_wheeler (1) Moszkvics (3) Moto_gp (1) Motogp (3) Motor (33) Motorblokk (1) Motorcsere (1) Motorkerékpár (22) Motorolaj (2) Motoros (1) Motors (1) Motorverseny (1) Motronic (1) Movie (1) Mozgássérült (1) Mozi (2) Muhaha (3) Multicar (1) Munkagép (1) Murcielago (1) Mustang (1) Mx5 (1) Mz (1) Május_1 (5) Márkaszervíz (1) Másolás (1) Máv (1) Mázló_imre (1) Mézeskalács (1) Mór (3) Múzeum (1) Műemlék (1) Műhely (1) Műhold (1) Műholdkép (1) Művészet (4) Na_ez_mi (1) Na_ugye (1) Nagydíj (1) Nagyvas (1) Nanoracer (1) Napirajz (5) Napirajz_ajánló (1) Napja (1) Napló (1) Naptár (1) Narancs (1) Navigáció (4) Ndk (4) Ne_vedd_komolyan (1) Nelsinho (1) Nem_suzuki_még_véletlenül_sem (1) Nepper (2) Netrisk (1) New_york (1) Nirvana (1) Nissan (5) Nissan_patrol (1) Nissan_r34_gtr (1) Niva (2) Nkh (1) No_fear (1) Nonap (10) Nordscheleife (1) Nova (1) Nsx (1) Nuccio_bertone (1) Nyaralás (3) Nyelvhelyesség. (1) Nyertesek (1) Nyirád (2) Nyár (1) Nyári_felkészítés (1) Nyárigumik (1) Nyíregyháza (1) Négyszög (1) Német (3) Német_boxer (1) Németjuhász (1) Németország (1) Némrt (1) Nürburgring (1) Nő (6) Női_sofőr (1) Nőnap (3) Ob (1) Objektív_felelősség (1) Ocsmányiroda (1) Oka (2) Oktató (2) Olajcsere (1) Olasz (4) Oldsmobile (1) Oldtimer (6) Olimpia (2) Olympia (1) Omar_sharif (1) Omega (1) Omg (6) Ommm (1) Onboard (3) Opel (17) Opel_kadett (1) Opel_rekord_p1 (2) Opel_vectra (1) Orfű (1) Orosz (59) Oroszország (2) Orr (3) Orrfű (1) Oszlop (1) Ot_expo (3) P126 (2) P70 (1) P70_coupé (1) Packard (1) Pakisztán (1) Palik (6) Pannonia (1) Pannónia (4) Pantera (1) Para (2) Parking (1) Parkol (1) Parkolas (1) Parkolás (9) Parkolási_díj (1) Parkoló (3) Party (2) Partytajm (1) Partytime (1) Passat (1) Patak (1) Pattex_pisztoly (1) Paul_newman (1) Pc (1) Pc_game (1) Pda (1) Pedrofon (1) Pedálos (2) Penge (1) Penge_verda (1) Peres (1) Pescarolo (1) Peugeot (5) Piaggio (2) Piaggo (1) Pickup (4) Piech (1) Pikes_peak (1) Pimp (1) Pininfarina (3) Piquet (2) Pirelli (1) Piros (1) Piros_autó (1) Pista (1) Plakát (1) Plató (1) Plymouth_fury (2) Plüss (1) Pna (3) Pole (1) Polgárdi (1) Police (2) Polo (2) Polonez (7) Polonez_hét (7) Polski (4) Polski_126 (1) Polski_fiat (2) Pontiac (4) Pontiac_transam (1) Pony (2) Pornó (1) Porsche (21) Porsche_356 (1) Porsche_964 (1) Poszt (1) Pozsony (1) Poén (34) Poéta (1) Pr (1) Praktika (1) Praktikum (2) Premier (1) Profi_sofőr (1) Programajánló (4) Prohun (1) Prokee (4) Prototípus (3) Prémium (2) Pród (1) Psa (1) Pt2 (1) Punto (1) Puttony (1) Pálya (1) Pályzat (1) Pályázat (5) Pára (1) Párizs (1) Párizsi_autószalon (1) Párválasztás (1) Pécs (5) Pénz (1) Póló (5) Quad (1) Quattro (8) Queen (1) Quo (1) R11bigfoot (1) R19 (1) R32 (1) R8 (3) Racer (1) Racing (1) Ragasztópisztoly (1) Raikkonen (2) Rakodás (1) Rakomány (1) Rakéta (1) Ral (1) Rali (7) Rally (25) Rallycross (1) Ram (1) Range (1) Range_rover (4) Rav (1) Rc166 (1) Real_life (1) Redtop (1) Regadó (1) Rejtvény (1) Reklám (7) Rekord (1) Renault (24) Rendorok (3) Rendszám (3) Rendőr (7) Rendőrség (13) Renult (1) Restart (1) Retro (84) Rezső (1) Riposzt (1) Rivolta (1) Road_trip (1) Roadster (1) Robi (1) Robi_55 (2) Robogó (5) Robot (1) Rocko (2) Rocko_autot_vesz (12) Roflmao (1) Roller (1) Rolls (2) Rolls_royce (1) Rolls_royce_silver_shadow (1) Romet (2) Román (1) Románia (4) Roncs (1) Rotakapa (1) Rotoric (1) Rover (1) Royce (2) Rozsda (1) Rs (1) Rs4 (1) Rs6 (2) Rutinpálya (1) Rádió (1) Római_mitológia (1) Rózsaszín (1) Rögzítetlen_rakomány (1) S1 (3) S2 (1) S4 (1) S40 (1) Saab (16) Saab_9000 (9) Saab_support_convoy (1) Sae (1) Safe (1) Safety_area (2) Safety_car (1) Sahara (1) Samara (3) Sandero (1) Santana (1) Sanyi (1) Saturn (1) Saxo (1) Scaglietti (1) Scarabeo (1) Scenic (1) Scorpio (1) Scouty (1) Seat (6) Seat_inca (1) Seat_toledo (1) Sebesség (2) Sebességmérő (1) Segitseg (1) Segítség (1) Sell (1) Senna (1) Shanghai (1) Shelby_cobra (1) Sheryl_crow (1) Shooting (1) Shop (1) Side (1) Silverstone (1) Simca (1) Simon (1) Simson (2) Single_frame (1) Skoda (13) Skoda_120l (1) Sleeper (3) Sm (3) Smart (1) Smp (3) Sofőr (1) Sokol (1) Sombrero (1) Sorompó (1) Sors (1) Spa (1) Spoiler (1) Sport (2) Sportautó (2) Spotting (1) Sprinter (1) Ssangyong (1) Stephen_king (1) Stig_blomqvist (1) Stressz (1) Subaru (4) Sukoró (6) Suna (1) Super (1) Super1600 (1) Suv (1) Suzuki (25) Suzuki_swift (3) Svéd (1) Svédország (1) Swift (8) Sx200 (1) Syrena (1) Szabadság_híd (1) Szekszárd (1) Szemét (1) Szenergy (1) Szerelem (3) Szerelés (32) Szerelő (5) Szerszám (1) Szertartáskocsi (2) Szerviz (3) Szervíz (1) Szex (1) Szimulátor (2) Szingapúr (1) Szivar (1) Szmog (4) Szmogrendelet (1) Szmogriadó (3) Szociautó (4) Szolgálati (1) Szomszéd (2) Szopatás (1) Szopás (1) Szovjet (2) Szovjetunó (1) Szponzor (1) Sztori (1) Sztrájk (1) Sztálin (1) Szupersport (2) Százhalombatta (1) Szín (1) Színes_fémyűjtők (1) Szöveg_nélkül (2) Születésnap (1) Szünetmentes_áramforrás (1) Szőke (2) Szőke_nő (3) Szőkenő (1) Sár (1) Sárvédő_betét (1) Sátor (1) Sávoly (3) Sérvédő (1) Sör (1) Sörnyitó (1) Takarékos (1) Talalkozo (4) Talbot (1) Talmácsi (2) Találkozó (11) Tankolás (2) Tankönyv (1) Tanácsok (4) Targonca (1) Tatra (6) Tatraplan (1) Tavasz (1) Tavria (1) Tc (1) Technika (109) Technológia (1) Teherautó (5) Teljesítménynövelés (1) Terep (2) Terepjáró (3) Terminator (1) Tesla (1) Tesla_roadster (1) Teszt (6) Tetőbox (1) Tie (5) Tifosi (1) Tilos (1) Timo_makinen (1) Tiszta_energia (1) Tlf (1) Tmk (1) Tolvaj (1) Tomnemtom (1) Top (2) Top10 (1) Top_18 (2) Topolino (1) Torta (1) Tortenelem (1) Totalcar (2) Tour (1) Tow (4) Toyota (8) Toyota_2000gt (1) Trabant (46) Trabant_nt (1) Trabant_tramp (1) Trabi (2) Traction_avant (1) Traffipax (1) Trafic (1) Train_surfing (1) Traktor (7) Tramp (5) Transform (1) Transporter (1) Treffen (10) Treffen_5 (2) Treuck (1) Tri (1) Trike (1) Trip (1) Triumph (1) Triumph_tr6 (1) Truck (1) Trueno (1) Tréler (1) Trükk (1) Tucker_torpedo (1) Tuning (15) Turbo (7) Turbodiesel (1) Turbos (1) Turul_gt (1) Tvr (1) Tvr_griffin (1) Type_a (1) Type_b (1) Type_c (1) Tábla (2) Tájékoztató (1) Tájékozódási_verseny (1) Támogatók (1) Tél (9) Téli_gumi (3) Törpeautó (1) Történelem (63) Történet (1) Törvény (1) Törzskönyv (1) Törés (1) Törökország (1) Törölköző (1) Túra (1) Túraautó (1) Tőcsavar (1) Tűz (1) Tűzoltóautó (1) Tűzoltók (1) Tűzoltóság (1) Uaz (2) Ub (1) Ukrán (2) Unimog (1) Ups (1) Ural (1) Uranium_brotherz (1) Urban_legend (1) Usa (6) User (1) Utazás (2) Utcán_láttuk (2) Utánfutó (2) Utángyártott (1) V12 (1) V2 (1) V6 (3) V8 (12) V:3 (366) V:történelem (1) Vadak (1) Vadis (1) Vadveszély (1) Vagyonvédelem (1) Vak (1) Vakond (1) Valencia (1) Van_halen (1) Vanuatu (1) Variomatic (1) Vas (1) Vasar (1) Vasili (1) Vasúr (1) Vasút (2) Vatanen (1) Vaz (1) Vb (2) Velence (6) Velencei_tó (1) Velvet (1) Verda_napok (2) Vers (2) Verseny (6) Versenyautó (5) Versenymotor (2) Verstappen (1) Vespa (1) Veszely (2) Veszprém (1) Vetel (1) Veteran (1) Veterán (37) Veteránautó (1) Vezetés (1) Vezetéstechnika (2) Vfts (1) Vicc (1) Vicces_képek (23) Video (19) Videó (4) Vignale (3) Villamos (1) Villáminterú (1) Villámposzt (1) Világítás (3) Vladimir_nikolic (1) Vodafon (2) Volga (7) Volksvagen (1) Volkswagen (9) Volkswagen_lupo (1) Volpini (1) Volvo (9) Volvo_244 (1) Volvo_760 (1) Volvo_780 (1) Volvo_amazon (1) Volvo_s80 (1) Von_kuenheim (1) Vonat (2) Vontatás (1) Vonulás (1) Vonóhorog (1) Vorsprung_durch_technik (2) Vought_f4u_corsair (1) Vts (1) Vw (12) Vw_bogár (1) Vw_caddy (1) Vw_polo (1) Válaszol (1) Válság (2) Város (1) Vásárlás (2) Vélemény (17) Véletlen (1) Víz (2) W123 (18) W124 (3) W125 (1) W126 (2) W140 (1) W201 (1) Waddafakk (1) Wagonr (1) Waitin (1) Walter_röhrl (1) Wankel (5) Wartburg (5) Watt (1) Wd40 (6) Wd_40 (1) Web (1) Webkamera (1) Weissenkirchen (1) Winkler (1) Wrc (2) Wtcc (1) Wtf (5) X1 (1) X5 (1) Xj (1) Xj13 (1) Xj220 (1) Xm (2) Xp822 (1) Yamaha (3) Yes (1) Youngtimer (14) Youngtimers (1) Z06 (1) Z4 (1) Zaporozec (2) Zaporozsec (1) Zastava (1) Zaz (1) Zaz_965 (1) Zebra (5) Zene (11) Zero_tolerancia (2) Zil (1) Zita (2) Zsa (1) Zseniális_videó (1) Zsesgés (1) Zsolt (1) Zwickau (1) Zöld (3) Zöldkártya (1) Zündapp (1) Zündapp_janus (1) ágnes (1) ágyúgolyófutam (2) állás (1) állófűtés (1) álom (3) álomautó (2) álomgarázs (1) április (1) áprilisi_tréfa (1) átalakítás (1) átvizsgálás (1) átépítés (1) átírás (1) édesded (1) égetés (1) ékszer (1) élmény (1) élő (1) építős (1) érd (2) érdekes (4) érdekesség (43) érzelem (1) étkezés (2) étterem (1) évforduló (2) óra (1) önök_küldték (3) összefogalló (1) összefoglaló (1) összkerék (1) öszvér (1) újdonság (2) újrend (1) újságírás (1) újságíró (1) úszás (1) úszó (1) út (2) útellenőrzés (1) útfelújítás (1) úthiba (2) útszűkület (1) útépítés (1) ügyfél (1) üldözés (2) ülés (1) üzemeltetés (1) őz (1)

Archívum

  • 2011. December (1)
  • 2011. Június (1)
  • 2011. Május (2)
  • 2011. Április (1)
  • 2011. Február (3)
  • 2011. Január (1)
  • 2010. December (3)
  • 2010. November (4)
  • 2010. Október (6)
  • Teljes archívum...