Autófila

Sajnos mi nem voltunk jelen a rendezvényen, de Kiss Gábor az Initial Drifters elnöke nagyszerű beszámlót küldött:

A Siófoki aranyparton idén is találkoztak az ország fanatikus Nissan 200SX tulajdonosai. 

2009. július 4-én, a siófoki szabadstrand parkolójában került megrendezésre a 2. országos 200SX találkozó.

A múlt évben elkezdett „klubtalálkozó” 15 résztvevője mellé a második alkalomra több autót várhattak a szervezők, és idei terveik sikeresen igazolták elvárásaikat. 

A Nissan ezen típusának szerelmesei egytől egyig igazi „autófilek”, talán mert a gyár ezen típusa egy ikonja a japán sport-autógyártásnak. 

Közel 20 Nissan sportautót sikerült felvonultatni a parkolóban, köztük egy R32-es és egy R33-as Skyline-t, négy 200SX S14-es szériát, és tucatnyi S13-at.

Van még tovább!!!

Na Tibi, mivel menjünk Bukarestbe, repülővel, vagy autóval?

Repülőt kellett volna mondanom. Arra gondoltam, csupán 800 km lehet az út és ebből csak 100 km autópálya, de legalább nem kell egy órát dekkolnunk a reptéren indulás előtt, nem kell csomagokkal bajlódni, nem gyűrődnek össze az öltönyeim, nem kell autóbérléssel bíbelődnünk. Úgy gondoltam, összesen ha egy-két órával tart tovább az út, mintha repülővel mennénk. Tévedtem.

Többször voltam már Romániában, ennyit sosem szívtam. Reggel 5 órakor indultunk és romániai idő szerint fél éjfél volt, mire megérkeztünk. Csak álltunk meg, egyszer egy „vegyünk egy autós töltőt a teszkóban” és kétszer kávé-pisi-üzemanyag típusú pihenőt tartottunk. Nagylakig minden ment a megszokott rutin szerint, nagyjából a tervezett idő alatt tudhattuk magunk mögött a magyarországi szakaszt. Aztán át Romániába és borult minden. Megvettük az útmatricát és indultunk. A 100-as országúti tempót jelző táblát meglátva még meg is örültem, hogy rövidebb idő alatt fogjuk tudni abszolválni a távot. Aztán negyed órával később már ízelítőt is kaptunk a román közlekedési kultúrából, egy óra múlva pedig már azon gondolkodtunk, visszafordulunk.

Aki már járt keleti szomszédjainknál, tudja mennyire szabadon értelmezik a közlekedési szabályokat az ottaniak. Az, hogy akkor is előznek, ha épp jön valaki szembe, kicsit sem meglepő. Elég széles az út, elfér ott három autó is. Gondolom, valami hasonló járhat a fejükben. A bátrabbak akkor is mennek, ha épp kamion jön szembe, vagy, ha beláthatatlan az út előttünk. Pár óra alatt hozzá lehet szokni, de azért örülök, hogy nem ott kell autóba tenni minden nap pici lánykámat és nejemet. A nagyobb városokon átvezető utak igazán rémesek. Arad, Déva, Szeben, mindenhol majd egy órát tartott átverekednünk magunkat és ebből nagyrészt a bevezető utakon dekkoltunk. A lámpák beállításánál szemernyit sem foglalkoztak azzal, hogy az átmenő forgalom minél előbb elhagyhassa a várost.

Azért ehhez hozzátartozik, hogy előbb-utóbb megszűnik majd ez a helyzet. Csináltam egy videot, mert nekem is megakadt a szemem a szitun, gondoltam jól jön még egy kis képi infó. A tárgyi út elméletileg 2 sávos, bővítés alatt. És ott a kontraszt is, ahogyan betör a nyugat pénze - multik, és új vallások képében - a lelakott külvárosokba.

Amúgy az építkezések hihetetlen méreteket öltenek. Itthon még sosem láttam akkora bevásárlóközpontokat mint pl. a Nagyváradra -ahol a video is készült (köszi az utómunkát Rocko!) -bevezető főút mentén.

Sanyi

Nagyszebenig durván ez és a rengeteg útépítés kényszerített minket lassú közlekedésre. Aztán Nagyszebentől Bukarestig jött az igazi férfias küzdelem. Szűk kanyargós hegyi utak, megszámlálhatatlan kamionnal, hömpölygő kocsisorral, még több kamikázéval. Biztosra vettem, hogy minden percben meghal egy ember Románia útjain, mert sokszor már istenkísértés volt, amit a srácok bemutattak. Akik kedvelik az extrém sportokat, élvezik, ha az egekben van az adrenalinszintjük, üljenek autóba és tegyenek egy túrát. Emlékezetes lesz. Vagy remek csapatépítő trénig lehet egy ilyen út. Semmi sem kovácsolja jobban össze az embereket, mint a halál közelségének érzése. Lehet, hogy kicsit sarkítva látom, de nekem, nyugodt pécsi és pörgős, de következetes pesti közlekedéshez szokott embernek ez igazi sokk volt. Egész komoly felüdülést jelentett végre rátérni az autópályára. Mindaddig, míg rá nem jöttünk, hogy ott is egész sajátságosan alakul a közlekedés. Jobbra tartás nincs, van helyette jobbról előzés. A leállósávnak is kétféle szerepe van: vagy szó szerint leállásra használják, vizelési inger, éhségérzet, fáradság érzet fokozott jelenléte esetén, vagy mégjobbanjobbról való előzést mutatnak be rajta. Aztán beértünk Bukarestbe és istenigazából ott szabadult el a pokol. Percek alatt képesek három sávból négyet csinálni, a hatalmas körforgalmaknak kinéző kereszteződésekben pedig folyamatosan ott lebeg felettünk Damoklész kardja, hogy könyörtelenül lesújtson, ha nem a helyi rend szerint próbáljuk végrehajtani a kötelező gyakorlatokat. Kellene pár hét, hogy megszokja a hazánkból odatévedő autós, mert így egy idegbaj volt az egész városi túra. Azt már megemlíteni sem merem, hogy egy négycsillagos szállodában kb. fél órát tartott a becsekkolás, letétet kellett hagynunk (nem is értem miért), a kártyaolvasó nem üzemelt és az euróból lei-ben adtak vissza.

De hogy valami jót is írjak, finomabbnál finomabb autók Bukarestben. A reggeli kijelentkezési procedúra is hasonlóan döcögősen ment, így annyira erős késésben voltunk, hogy a megállni nem tudtunk fényképezni, de (a teljesség igénye nélkül) láttunk Maseratit, Maybach 62-t, Lamborghinit. Nagyon erős a különbség gazdagok és szegények közt. Hasonlóan hazánkhoz ott sem igazán létezik valódi középosztály, viszont a gazdagok még inkább gazdagabbak, a szegények még szegényebbek, mint nálunk.

 
Meglepő volt, de a Daciak jelenléte nem volt olyan erős, mint amire számítottam, kb. mint kis hazánkban a Suzukik, viszont ennyifélét sosem láttam még. Az összes ujjam sem elég, hogy összeszámoljam.

A másik pozitívum, hogy becsületesen megépített utak vannak. Igaz, csak egy számjegyes utakon autóztunk, de úgy tűnt, azok nagyon rendben vannak. Rengeteg útépítésbe futottunk bele és ilyenkor lehetett látni, nem sajnálják az anyagot és tisztességes alapot készítenek az utaknak.

Nyomvályút jelentem nem láttam.

Valamiért egész úton úgy éreztem, hogy ha így folytatják, hamarosan lehagynak minket. Mindenki ezt mondja, aki járt kint. Hatalmas csarnokok épülnek, javul az infrastruktúra, a nemzeti fizetőeszközük nagyon erős, 8% körüli a gazdasági növekedés, viszonylag alacsony az államadósság és a vendégmunkások tízerei hozzák haza a nyugati országokból az eurót, hogy otthon költsék el. Tudom, olyan ez, mint amikor a nagyon kövér ember elkezd fogyni. Gyorsan eltűnik 10-20 kiló, majd a végefelé lelassul a fogyás és minden dekáért meg kell küzdeni. Mégis rossz érzés látni, hogy mi nem hogy fogynánk, hanem szedjük vissza a kilókat.

Nos, ezt a találkozót is letudtuk, ezzel a 2008-as szezon végére értünk. De csüggedtségre semmi ok, nagyobb helyen újfent találkozunk 2009 első negyedévében. És akkor lássuk, a szerkesztőbrigád hogyan élte meg a találkozót.

Rocko:
Fenomenális volt, komolyan. Nem szeretnék idézgetni a találkozó tartalmából, egyrészt bennfentesnek hangzana, másrészt akik ott voltak, majd megteszik. És tudom, közhelynek hangzik, de bánhatja aki nem volt ott. Véleményem szerint ez volt az eddigi legjobb összeröffenés. (Martosiról nem tudok nyilatkozni, azon nem voltam sajnos.) (2-)3 napos folyamatos hülyülés, röhögés, az az igazi, amikor az embernek már a tüdeje tőle. És tényleg mindenki talált magának megfelelő szórakozást. Volt itt minden jó, V8, sorhat, sleeperek, és fene nagy dögök, régi és új, szoci és keleti, de tényleg, minden mi szem-szájnak ingere. Rám a legjobb behatást a BMW-k tették, különösen Sabc 540-ese, és Zita E30-asa. Élmény volt mindkettő, és nem egymás fa... körbecsókolgatásáról van szó, hanem tényleg személyesen megtapasztalhattam, milyen is a hátsókerékhajtás, milyen automatát vezetni, mit is jelent egy 10-20 évvel ezelőtti német. Nekik különösen köszönöm. Természetesen mindenki másnak is, például a Maserati klubnak, öröm volt látni, hogy páran tőlük lelkesen szállnak át a szigonyosból egy Trabantba. :) És értelemszerűen köszöntet kell mondanunk a helyi tuningautósokanak, kellemes perceket, sőt, néha fél órákat okoztak nekünk. Tehát mindenkienk csak azt tudom mondani: a következő alkalmat csak saját felelősségére hagyja ki!

Sanyi:

Hát kemény volt. Mióta vezetek nem iszom. Most nem vezettem...
Nem is tudom az élményhalmaz melyik pontját ragadjam ki, mert az egész egy hatalmas flash hullám volt. Eleve az út az Omm hasonmásverseny vígaszdíjasával - akiről később kiderült, hogy sokkal inkább hasonlít Kojakra. A péntek esti szilvórium konzílium. Aztán meg meg kell említsem a "patkányt" is. Igazi csühes gép, félelmetes képességekkel!
És ezt az egészet szédületes arcok körében. Remekül éreztem magam, számomra ez volt az év legzsírabb hétvégéje.

...és számomra a végső konklúzió: Az örületet valóban csak egy paraszthajszál választja el a zsenialitástól! Ti asszem zsenik vagytok:)

Köszi mindenkinek mindent!

lowtyo:
Szombat este felhívtam a nejem, hogy beszámoljak az élményekről.
- Kaptam bogaras tortát és gumicsirkéket szülinapomra.
- Meg vezettem Volgát, olyan hullaszállítósat
- Zenéltünk.
- Énekeltem is.
- Báboztam Sanyival.
- Nem lehetne, hogy holnap meséljek?
Állítólag a bábozós résznél már tisztában volt vele, hogy jól érezzük magunkat, és biztosra veszem, hogy akik először voltak, Ők is remekül szórakoztak.

omm:
Tényleg olybá tűnik, hogy eddigi legjobb hivatalos összeröffenésünk volt. Rocko lába 49-es, ezen azért gondolkodjunk el. Génhiba? Urán? Fene tudja. Az új arcok mind-mind hihetetlen figurák voltak, örülök, hogy megismertem őket. Külön-külön nem mondok köszönetet, akik ott voltak, tudják jól, mennyire érdemes részt venni ezen a találkozón. Szerencsére a monitorlakók és billentyűzethuszárok ezúttal is otthon maradtak, és csak tényleg az jött el, aki megérti, hogy attól vagyunk jók és mások, mert annyira különbözünk. Különbözünk és mégis egyformák vagyunk. Szín-szín hátán, ettől szép a világ. Halál a szürkeségre! Köszönöm barátaim!

NemJulietteLewis:
Már a hangzás is varázslatos: MÓR
Mint ahogy a lehetőség is: jogosítványmentesen, szakértelem és autó-fanatizmus hiányában belecsöppenni egy nagyon változatos,nagyon színes tásaságba. S mivel nem elsőbálozóként jelentünk meg, örömmel üdvözölhettem rég nem látott autófil barátainkat. Mert valljuk be, januárban igencsak szolidan próbáltam beleolvadni az ülőgarnitúra mintázatába. Szerencsére most erre nem volt szükség :) Köszönöm Urak, hogy befogadtatok, hogy elfogadtatok, remélem még nagyon sok vidám percet szerzünk egymásnak. Kocsikról nem írok, engem a teljesítmény, a sebesség, az átépítés és tuning nem hoz lázba, nőként inkább a színek, a formák, a részletek fognak meg. Vérbeli autósokat inkább untatnak a szentimentális merengések. Mert hogy is fogalmaztátok meg? "Egy nő tanulja meg, mikor kell hallgatni."

prokee:
Korai ez, az igazi élmények jövő ilyenkor bukkannak majd elő a tudatalattiból. Addig mit mesélhetnék? Tapadtam Zita E30-ának anyósülésébe kanyarban? Pattogtam Tie Range-ének hátsó ülésén, miközben a sofőr Omm hatvannal kanyarodott derékszögben az erdei vadcsapáson? Vezettem Buggyt, Bud Spencer-Terence Hill filmek zenéjére? Ültem hullaszállító Volgában? Láttam Tündérem haját lobogni a Biturbo kabrióban? Drifteltem RC-autókkal?
Nem exportálható élmények.
Meséljem el, mennyire magával ragadó volt a társaság bármely tetszőlegesen kiválasztott tagj? Írjak arról, mekkorákat estem-keltem az autós és nem autós sztorikon? Próbáljak megosztani veletek részleteket olyan ikonokról, mint Änitä a särgä käbäläkäcsä, Ängélä ä nyúl, az Änäl Ättacker? Énekeljem nektek, hogy 3 ajtó, 5 ajtó, Should I stay, or should I go?
Nem megosztható érzések.

A lényeg amúgy is máshol van.

Ott kell lenni. Át kell élni. Legközelebb, remélem, veletek együtt. Szólunk időben, a többi rajtatok múlik.

Tommi:
Na igen. Semmihez sem fogható élmény ott lenni. Zita E30-a, Sabc E34-e, Tie Range-e, de bármelyik másik autó is nagyon ott volt a topon. Na meg természetesen a társaság!
A péntek esti hangversenyből indult gumifüstölés, az apamacko-féle polgárőr-szívatás mind mind olyan élmény, amihez nem elég az általunk legépelt sorokat elolvasni. Ahhoz ott kell lenni!
Nem igazán tudok mindent felidézni mert kavarognak az emlékek a fejemben, de az biztos, hogy ilyen hétvégét akarok még, sokat! A következőre talán már a jogsim is meg lesz...
A martosi első találkozón sajnos nem voltam ott, de a többi 3 találkozó közül messze ez volt a legjobb.
Részemről ennyi... Kérem kapcsojja ki.

tomnemtom:
Úgy gondolom, fiam fogalmazta meg kissé sarkosan, de meglehetősen a lényegre tapintva a három nap élményét : "ezt a Maserati GT-t az úton észre sem venném, ha előttünk menne vagy jönne szembe, annyira semmilyen a többiekhez képest" , többiek alatt értve a találkozón megjelent autókat. Igazat kell adnom neki amellett is, hogy egyik kedvencem a GT, bár a még bumeránglámpás verziója a 3,2-es biturbóval. Hatalmas élmény volt mind gépészetileg, mind emberileg. Senki sem viselkedett és mégsem voltak konfliktusok.
Csatlakozom ommhoz: köszönöm, barátaim !

feketenap:
Első találkozóm volt, és sajnos csak pénteken voltam jelen. Azonban kellemesen csalódtam ezekben az emberekben, mégha néha számomra érthetetlenül is beszéltek. Hazafelé egy csokor tenyérbemászóan kedves pofával a zsebemben autóztam, és már lélekben a következő meetingre készültem. Én ott leszek Jolánával, Lianával biztosan. És Ön?

scheerti:
Mint Lowtyo és Sanyi, és is éltem az eltévedés lehetőségével, mikor szombaton délután Székesfehérváron korzóztam a fékezett habzású franciával. Dunaújváros felé ébredtem rá, hogy talán kicsit túlbecsültem a navigációs képességeimet, ezért egy gyors: neharagudjonbocsássonmegmórramennékjófelehaladok kérdéssel sokkoltam egy fáradt urat, aki készségesen útbaigazított. Elmondta, hogy addig menjek, míg a legnagyobb kereszteződéshez nem érek. Egyre nagyobb kereszteződéseket láttam, gondoltam elindulok Győr felé, ami végül helyes döntésnek bizonyult. Móron pedig elég nehéz eltévedni, még akkor is, ha valakinek különleges képessége van hozzá, így a fogadó egész gyorsan megtaláltam. Ebben az is szerepet játszott, hogy januárban itt ittam magam másnaposra, hiszen a részegség az kimaradt. Akkor is, és most is. Ezúttal azonban nem kellett sokat tétovázni, ha az ember ismerős arcot szerettt volna látni, szinte mindenki az volt. A találkozó fénypontja számomra a Trabantozás volt, nem kellett kétszer kérni az RC-autós kalandokba merülő Prokee-t, hogy a kulcsot odaadja, sőt a megveszekedett BMW-t hajtó Zita is beugrott a hátsó ülésre. Jelentem közlekedtem egy Trabanttal reflektor nélkül, ami nem lenne zavaró, ha láttam volna valamit. A kuplung+váltó kombót kicsit gyakorolnom kéne még, hiszen meglehetősen sután mozogtam benne. Aztán élményautózás jött, V8-as Range és BMW. Vezetni nem vezettem más autót, mert nem szeretem más verdáját hajtani, de a Trabant az kellett, mert mióta jogosítványt szereztem nem vezettem Trabantot. Az este jelszava a röhögés lehetne, hiszen előbb azt hallgattuk, ahogy kibontakozott az Autófília csapatának első dala, aztán a seggrészek sporttársak izgalmas történeteiben merültünk el. Állat volt, még akkor is, ha nem voltam sokáig. Mindenkinek köszi az élményt és a társaságot.

...és a végére Baowah fergeteges széleslátószögű képei:

Nagygenerál van folyamatban, kis türelmet kérünk. És ígérjük, a nyáriakkal ellentétben nem mismásoljuk el ezt a beszámolót, pusztán mi is emberek vagyunk, próbáljuk összeszedni a gondolatainkat.

Egyetlen kérésünk van felétek, kedves olvasók: aki készített fényképet az legyen oly kedves töltse fel az indafotóra, és lássa el belsoseg_filia_4 taggel (címkével), így könnyen közzé tudjuk tenni őket. Köszönjük!

Íme ízelítőnek pár fotó és egy video:

Emitten a hivatalos AutóFília induló.

Jogsit, levelezőn?Az arany középút?!Akkor és most. Nyerjen Ön is!Youngtimer Olympics - gondolatpornó (parental advisory)Vidéki anzix - Minden kezdet nehéz...Az arany középút!Nekünk is van baromállatunk, juhééé!Epic Battle I-II.Vidéki anzix - Na ilyenkor mi van?In Memoriam: Seat