Autófila

Nem mai a történet, és nem is érdekes.

Azért elmesélem.

Előzmény:

Idén augusztus 6-8 között szociautó-veterántalálkozón voltunk Balatonakaliban, 8-15 között pedig Alsóörsön, a Nagy Nyári Találkozón.

 


Nagyobb térképre váltás

Balatonfüred pedig, mint tudjuk, Balatonakali és Alsóörs között található.

Augusztus 15-én tehát csorogtunk hazafelé. Elég későn jöttünk el a kempingből, de szerencsére még az esti teljes bolondokháza előtt. Ráadásul nem is mentünk fel a pályára, bár volt matricánk. Elöl a Tramp, mögötte a Camptourist, tető lent, mi pedig nézelődünk, vigyorgunk a ránk vigyorgókra, bámulunk a ránk bámulókra. Kirándulás, azt hiszem, ezt így nevezik.

Múlt héten azon sopánkodtam, hogy a patent állapotú Robi-55, ami anyósomék garázsából kacsintott rám, nem akart menni. Tettem bele új benzint, kapott új gyertyát, meg csavarhúzót, mégsem pörgött fel. Csavarhúzó az alapjárati keverékcsavar és az alapjárati csavar beállításához kellet. Nem a lemez tankba döfködtem mérgemben, mint Sharon Stone az Elemi ösztönben szexpartnere arcába a jégvágót, de még ez is benne volt a pakliban.

Az úgy volt, hogy a múltkori napsütötte vasárnapon hazafuvaroztam a nagyszülőket Pécsre a frissen mosott kocsival. Gyönyörű idő, minden patent a gépen. Ablakok lent, tetőablak kinyitva. Kellemesen terültem el a sofőrülésben, meleg szellő lengedezett, én meg csak nyomatékból 1000-es, 1800-as fordulaton kocsikáztam, miközben a hangfalakból az első Guru’s Jazzmatazz album szólt – ami a héten Pistát is megihlette.

Többször említettük már milyen elkötelezettek az Autofilek a benzines autók irányába. A többség személyautóban, csak komoly fenntartásokkal tudja elképzelni a dízelmotort. Az alábbi post azonban nem evangélium-szerű kinyilatkoztatás, hanem inkább csak egy kis fricska a dízel autók szerelmesei felé.

Figyelem viccnek szánjuk!

A levezetésben viszont nincs matematikai hiba.

Gázolaj = FOS

Vagyis pontosabban:

Gázolaj = F.O.S.

Részletesebben:

Gázolaj = Fuel Of (the) Satan


Mert ugye Lowtyó barátunktól tudjuk, hogy a gázolaj a sátán üzemanyaga.

Ebből pedig már vitathatatlan a cím. :-)

Automata benzinkút

scheerti, 2009.09.11. 08:00

Rengeteg olyan autós van, aki egész egyszerűen nem tud tankolni. Azt majdnem mindenki eltalálja, hogy a kútoszlopokhoz kell állni, ha mégsem, akkor a mosóban dolgozók kedvesen eligazítják, onnantól meg úgyis ott a kutas, aki olyan örömmel tölt, mint a villányi borászok. Legtöbbször prémium üzemanyagot, mert az jót tesz a motornak, kiskezitcsókolom. Ha nincs kutas, akkor biztos lesz valaki, aki megszánja az illetőt és tankol helyette. Ennek hamarosan vége lehet, mert itt ez a nagyszerű találmány, ami bizonyára sokat segíthet azoknak, akiknek ez a rendkívül bonyolult művelet nem sikerül.

 

Vajon ez is vonalkódosra húzza a szélvédőt, ha nem adunk elég jattot?

"Egy autóbuzi nem azért utálja a dízelt, mert drága vagy hangos vagy
akármi. Azért, mert szar. Azért. :)"

Zita barátunk (akinek tekintélyes autóflottája van) szavait idézem, ki egy mondatba befoglalta az igaz autóbuzik (filek) véleményét a témáról. Ő is ott lesz velünk. És Ön?

  

 

2003-óta egy Jawa 634 (350) boldog gazdája vagyok. Többnyire. Már ha éppen nem szivat! De kedvesen emlékeztet néha arra, hogy a kismotorozásos, bütyköléses korszak bizony kimaradt az életemből. A szovjet Tourist kerékpár karbantartása kevés rutin annak aki csak csodálhatta régen a többi srác Simsonon suhanását.


De maga a probléma. A Jawa indul szépen, húz is becsülettel, nyomatékból csak amikor elérem az utazó 85-90 km/óra tempót egy böff-megtorpanás pár másodperc szorgalom újra, majd újabb prüszkölés, hogy hová sietünk gazdám? Ez így nem kerek mondom én, de mi a hiba oka? Elfogy a benzin tán és megszomjazik táltos paripám? Bizony, bizony ez a helyzet!

Orvosoljuk hát! Benzincsap tömítés lesz a lúdas! Vegyünk hát! Irány a békebeli motorosbolt. Kérem szépen ez 90Ft lesz.
De jó ilyen számot hallani komoly alkatrész árakhoz szokott fülnek! Mosolyogva fizetek, ez sem gyakori manapság gondolom.


Hazaérek, nekiállok. De hova megyen a benzin? Hát lavórba! Tank le! Kiöntés, csap le, csap szét, tömítés ki, tömítés be, csap vissza, tank fel. A lavórból egy nagy tölcsérrel előbb kannába, majd a tankba vissza az éltető nedű.


Indítás, próbaút! Mosoly a képemen, minden OK. Utazó tempó van újra, 110-ig még gyorsul is.

De kérem, ez a kedves már 26 éves inkább csak sétálunk, nem fogócskázunk mint az oviban 5 évesen!

Save more than fuel

prokee, 2008.05.28. 14:00
Érdekes kezdeményezésről olvasok az Indexen:

Olajcégek a kevesebb fogyasztásért

Kezdő autósokon végzett tesztelések szerint mintegy 20 százalékos üzemanyag-megtakarítás érhető el azon ajánlások betartásával, amelyeket az európai olajvállalatok hirdettek meg az Európai Kőolajipari Szövetségen keresztül az Európai Bizottság programjával összhangban.

A cikkben persze éppen a kampány lényegéről, azaz a 10 pontos ajánlás részleteiről nincs egy árva szó sem. Gyors keresgéléssel azért megtalálható, a felsorolt cégek közül az OMV-nél már ott a link a kampány oldalára.

Címkék

* (8) *** (1) 0_ajtó (1) 1.1 (2) 1.3 (1) 100 (2) 105l (3) 112 (1) 125 (1) 126p (2) 1_2_4_5_3 (5) 200 (1) 2010 (2) 2cv (3) 300d (1) 300te (2) 308 (1) 1989 (1) 2008 (2) 2009 (1) 2800 (3) 300c (1) 356 (1) 3ajtó (1) 4wd (1) 4x4 (1) 5 (1) 57s (1) 5ajtó (1) 5cv (1) 80 (3) 626 (2) 635csi (1) 815 (1) 88mph (1) 9000 (3) 90_es_évek (1) ? (1) A112 (1) A_hét_szerszáma (5) Abarth (2) Ablaktörlő (1) Abroncs (2) Abszurd (9) Abszurdisztán (7) Acea (1) Acura (1) Adler (1) Advert (1) Adásvételi (1) Adásvételi_szerződés (1) Adócsalás (1) Ae86 (1) Aerovette (1) Af_almok (13) Air (1) Airbag (1) Aixam (1) Ajtó (1) Ajándék (2) Ajánló (1) Akali (1) Aktatologató (1) Alagút (1) Alapjárat (1) Albea (1) Alfa (2) Alfa_gtv (1) Alfa_rome (1) Alfa_romeo (5) Alfa_romeo_giulia (1) Alfa_romeo_sz (1) Alkatrész (4) Alkohol (1) Alonso (1) Alázás (1) Amc_eagle (1) Amerika (13) Ami (1) André_citroen (1) Angol (2) Animáció (1) Antenna (1) Anton (1) Anyád (1) Aphicar (1) Api (1) Apparát (1) Aprilia (1) Arab (2) Arany (1) Ariel (1) Art (1) Ascii (1) Aston (1) Aston_martin (1) Aston_martin_vanquish (1) Astra (2) Attila (1) Audi (48) Audi_80 (1) Audi_90 (9) Audi_coupe (1) Audi_kx (1) Audio (1) Aukció (1) Ausztria (1) Auto (18) Autobianchi (2) Autobianchi_bianchina (1) Autobianci (1) Autobuzi (1) Autobuzik (13) Autofilia (29) Automata (1) Autó (338) Autóbontó (1) Autóbuzi (3) Autódoktor (2) Autóeladás (2) Autófila (1) Autófilia (1) Autófíl (1) Autófília (38) Autófília_egyesület (1) Autófília_flotta (13) Autógyár (4) Autóhitel (1) Autók (3) Autóleszbi (2) Autólopás (1) Autómosó (1) Autónepper (3) Autónánia (4) Autópálya (13) Autópályamatrica (1) Autós_üldözés (1) Autósbolt (1) Autósiskola (1) Autószerelés (6) Autótépítés (1) Autóverseny (5) Autóversenyzők (1) Autóvásárlás (50) Autóápolás (4) Avia (1) Awo (1) Ax (2) Ayrton_senna (1) Babetta (1) Bach (1) Bagó (1) Bajnokság (1) Baki (1) Balaton (2) Balatonakali (2) Balatonfüred (1) Baleset (64) Balesetmegelőzés (5) Balesetveszély (1) Bambi (1) Bandini (1) Bank (1) Barkas (1) Barkács (4) Baromállat (94) Bartoletti (1) Bat (1) Bbb (10) Bbb1 (1) Bbb10 (1) Bbb2 (1) Bbb3 (1) Bbb4 (1) Bbb5 (1) Bbb6 (1) Bbb7 (1) Bbb8 (2) Beetle (1) Beharangozó (3) Belmondo (1) Belsoseg (3) Belső_sáv (1) Belsőség (3) Belterj (1) Belőség (1) Bemutató (1) Benelli_sei (1) Bentley (2) Benz (19) Benzin (6) Benzincsap (1) Benzinkút (2) Bergpreis (1) Berva (1) Beszámoló (4) Betti (1) Betétlap (2) Betűvágás (1) Beállítás (1) Bicikli (1) Biciklilopás (1) Bigfoot (1) Birotor (1) Biztonság (1) Biztonsági_öv (10) Biztosítás (6) Biztosító (7) Biztosítóváltás (1) Bkv (3) Blog (7) Blogger (1) Bmw (37) Bmw_2002 (1) Bmw_e24 (1) Bmw_e34_m5 (1) Bmw_e9 (1) Bocs (2) Bogar (1) Bogár (6) Boibo (1) Bolha (1) Bolond (1) Bontó (3) Borzalom (1) Botrány (1) Boxer (1) Boxster (1) Boyracer (2) Brake (1) Brembo (1) Bridgestone (1) Bringa (1) Brit (1) Brit_versenyzöld (1) British_racing_green (1) Brm (1) Broaf (1) Bruce_willis (1) Bttf (6) Budapest (11) Bug (1) Bugatti (2) Buick (2) Buick_riviera (1) Bukás (1) Bukócső (1) Bukósisak (1) Bunkó (1) Burnout (1) Busz (3) Buszmegálló (1) Buszok (1) Buta_kávézó_libák_a_pult_mögött_fénymásolót_beleznek (1) Button (3) Buék (1) Bverekedés (1) Bx (3) Bálint_gazda (1) Bárhol (10) Bármikor (10) Bármivel (10) Bárány (1) Béka (1) Béla (1) Béna (1) Béna_tuning (1) Bírság (1) Börze (2) Búcsú (1) Bútor (1) Büfé (1) Büntetés (1) Bürokrácia (1) Bürökrácia (1) Cabrio (2) Cadillac (3) Café_racer (1) Camaro (1) Camptourist (1) Camry (1) Capri (1) Carens (1) Cbx (1) Cc (1) Cdi (1) Ceed (1) Celeb (1) Chapron (1) Cherokee (2) Cherry (1) Chevroelt_camarro (1) Chevrolet (7) Chicks_on_wheels (1) Chiptuning (1) Christine (2) Chrysler (3) Ciao (1) Cigi (1) Citroen (22) Citroen_2cv (1) Citroen_bx (1) Citroen_hét (15) Citroen_találkozó (1) Civic (2) Classic (2) Clio (7) Co2 (1) Cockpit (1) Communism (1) Cooper (1) Corbijn (1) Corsa (2) Corvette (4) Corvette_stingray (2) Cosmo (2) Cosworth (1) Countach (1) Coupe (2) Coupé (1) Crash (3) Csacsi (1) Csajka (2) Csajok (6) Csak_visat_ne (1) Csavar (1) Csavarfaló (1) Cseh (1) Csempe (1) Csendőr (1) Csepel (3) Csettegő (1) Csevej (1) Csikos_zsolt_en_veled_sirok (1) Csikós (3) Csikós_tribute (1) Csillag_villás (1) Csináld_magad (1) Csirke (2) Csorna (1) Csárda (1) Csónak (1) Csőd (1) Csőtörés (1) Cucu (6) Cult (1) Customizer (1) Cx (3) Cétait (1) Címlaplány (1) D50 (1) Dacia (3) Daewoo (2) Daf66 (1) Daihatsu_charade (1) Dakar (1) Dal (1) Danuvia (1) Daru (1) Daráló (1) Datsun (2) Dawoo (1) Dci (3) De (1) Death_race (1) Debrecensjo (31) Defekt (2) Delahaye (1) Delorean (16) Delorean_nap (11) Delta (1) Demszky (1) Design (3) Designpumpa (1) Devil (1) Diamond (1) Diesel (5) Dilemma (2) Dinnye (1) Divat (6) Diy (1) Dm (1) Dmc (14) Dmc_12 (14) Dodge (1) Dodge_challanger (1) Dodge_superbee (1) Door (1) Dorifto_time (1) Douglas (1) Drag (1) Drag_race (1) Drfit (1) Drift (17) Driving (1) Ds (1) Dubai (2) Duct_tape (1) Dugnám (1) Dugó (4) Dugódíj (1) Dugókulcs (1) Dukkó (1) Duramax (1) Dutra (1) Dyane (1) Dárenbéz (1) Dél_afrika (1) Dízel (4) Dühöngő (1) E30 (2) E32 (2) E34 (1) E85 (1) Economy (1) Ede (1) Egy_nehéz_nap_margójára (1) Egyesület (1) Egymillió (1) Egzotikus (47) Egér (1) Eisenach (1) Elado (2) Eladás (2) Eladó (2) Elektromos (1) Elektromos_ablak (1) Elfuserált_autós_tárgyak (1) Ellenőrzés (1) Ellopták (2) Elmebeteg (1) Elmélkedés (1) Elégtelen (1) Előzetes (1) Előzés (1) Emelő (1) Emlék (1) Englishrussia (2) Engstler (1) Ennstal (1) Erdély (1) Eredetvizsga (1) Eredményhirdetés (1) Ergonomia (1) Ergonómia (1) Ermini (1) Escort (1) Espargaró (1) Esélyegyenlőség (1) Eső (1) Etanol (2) Etz (1) Eu (2) Eunos (1) Euro2 (1) Európa (1) Exo (1) Exotic (4) Explorer (1) Extrém (1) Ez (1) Ezeröcsi (1) F1 (12) Fa (1) Fabula (1) Facel_vega (1) Fagy (1) Fakitermelés (1) Fakitermelő (1) Fakk (1) Fal (1) Faszparaszt (1) Feelgood (1) Fegyver (1) Felicia (1) Felkészítés (1) Felkészülés (1) Felni (3) Felnihitel (1) Feri (1) Ferjáncz_attila (5) Ferrari (27) Ferrari_288_gto (1) Ferrari_365 (1) Ferrari_testarossa (1) Ferves_ranger (1) Festés (1) Fia_wtcc (1) Fiaa (1) Fiat (16) Fiat_131 (1) Fiat_500 (2) Fiat_coupe (1) Fiesta (1) Filia_expressz (1) Filia_pub (2) Film (7) Filmajánló (1) Filo (1) Finn (2) Flame (1) Flash (1) Flex (2) Florida (1) Fogyasztás (1) Fohasz (1) Ford (13) Ford_bronco (1) Ford_escort (2) Ford_f150 (1) Ford_gt40 (1) Ford_mustang (1) Ford_thunderbird (3) Forester (1) Forgalmi (1) Forgalmi_dugó (1) Forma1 (18) Formula (1) Formula1 (14) Fos (1) Fotó (13) Fotók (3) Fotópályázat (7) France (1) Francia (6) Frankfurt (1) Frua (1) Fso (8) Fuck (1) Fug (1) Fun (2) Furcsa (2) Furgon (1) Fék (2) Féktárcsa (1) Fénykép (1) Fényszóró (1) Férfiak_női_robogón (1) Fúvóka (1) Függőség (1) Függőség_napja (3) Főtengely (1) Főzés (1) Fűnyíró (1) Fűtés (1) Gagyi (1) Galant (1) Galéria (1) Game (1) Garázs (7) Gaz (4) Gaz_13_csajka (1) Gaz_14 (2) Gear (2) General (1) Generali (1) Gengszter (1) Geo (1) George_clooney (1) Gergo (1) Getaway (1) Giorgetto_giugiaro (1) Giulia (1) Gm (3) Goggomobil (1) Gokart (5) Gokart_maraton (4) Golf (6) Gondolatpornó (7) Goodwood (1) Google (2) Google_earth (1) Google_maps (2) Gps (3) Grafitember (1) Grand (1) Grand_cherooke (1) Grifo (1) Grobming (1) Gs (2) Gs500e (1) Gt3 (1) Gt40 (1) Gta (1) Gti (3) Gto (2) Gubanc (1) Gumball (1) Gumi (10) Gumiabroncs (1) Gyalogos (4) Gyerek (2) Gyereknap (3) Gyerekotthon (2) Gyerekülés (1) Gyermek (1) Gyermeknap (1) Gyermekotthon (2) Gyertyahézag (1) Gyorshajtás (1) Gyorsulás (4) Gyumolcs (1) Gyári (1) Gyíkpacal (5) Gyógyszer (1) Gyógyszer_és_vezetés (1) Gyökér (1) Gáz (1) Gázolaj (1) Gödör (1) H_van (1) Hacsiroku (1) Haditechnika (1) Hadsereg (1) Halle_berry (1) Hamilton (6) Hang (1) Hannu_mikkola (1) Happy_birthday (1) Hardcore (1) Hardtop (1) Harley (2) Hasonmás (1) Használtautó (6) Hatvan (1) Havasi_poloska (1) Hazafelé (1) Hellókarácsony (5) Help (1) Henkölés (2) Hi_fi (1) Hiba (1) Hinta (1) Hip (2) Hirdetás (1) Hirdetés (1) History (1) Hitel (2) Homlokrakodó (1) Honda (8) Honda_crx (1) Honda_hr_v (1) Honda_prelude (1) Horch (1) Horex (1) Horror (1) Hullaszállító (2) Hulot_úr_közlekedik (1) Hummer (1) Hungaroring (2) Hungária (1) Hycomat (1) Háromkerék (1) Háromszög (1) Hátizsák (1) Hátsólámpa (1) Hátsólámpafétis (1) Házi_teszt (1) Hétüléses (1) Híd (1) Hír (1) Hírek (1) Hó (5) Hóhelyzet (1) Hókotró (1) Hólánc (1) Hölgyek (6) Hülye (2) Hülye_autószerelő (1) Hülye_blogger (2) Hülye_bürokraták (1) Hülye_találmány (1) Hülye_videó (1) Hülyepécsiek (1) Hülyeség (1) Hülyevoltam (1) Hülyeállat (39) Hűtött (1) Iacocca (1) Iannone (1) Ibiza (1) Iconx (1) Idióta (15) Idióta_kép (1) Időjárás (1) Időmérő (1) Időutazás (1) Ifa (1) Igazoltatás (1) Igen (1) Ignis (1) Ikarus (4) Ikarus_55 (1) Ilferro (1) Imcdb (1) Impreza (1) Indai (1) Indain (1) Indavideo (2) Indavideó_pályázat (1) Index (2) Indexvideó (1) India (1) Infiniti (1) Ingolstadt (1) Initial_drifters (2) Inkognitó (1) Inkognitó_teszt (2) Insignia (1) Interjú (1) Interlagos (1) Internet (1) Ipk (1) Iq (1) Irmscher (1) Irodalom (2) Irónia (1) Iskola (1) Isle_of_man (1) Ismeretlen (1) Iso (2) It (1) Itália (1) Jacques_tati (1) Jaguar (3) James_dean (1) Janus (1) Japán (6) Jatek (1) Javítás (3) Jawa (5) Jazz (1) Jeep (2) Jeep_grand_cherokee (4) Jetta (1) Jimny (2) Jobbkormány (3) Jobbra_tarts (1) Jogosítvány (5) Jogsi (2) Jogszabály_változás (1) John_delorean (1) Jozsi (1) Juke (1) Junkers (1) Jurij (1) Jzd (1) Járműkezelés (1) Járőr (1) Játék (24) Józsijobbantudja (1) Jövő (3) K70 (1) K_jetronic (1) Kabrio (2) Kabrió (3) Kacsa (2) Kadett (1) Kadett_d (1) Kaja (2) Kalasnyikov (1) Kamera (3) Kamion (3) Kampány (1) Kamu (1) Kaptuk (1) Kapálógép (1) Karbantartás (5) Karburátor (2) Kardán (1) Karmann_ghia (1) Karosa (1) Kasztni (1) Kawasaki (2) Kazah (1) Kazetta (1) Kemping (2) Ken_block (2) Kendács (8) Kenworth_w900 (1) Kert (1) Kerékcsere (3) Kerékkulcs (1) Kerékpár (5) Keverékcsavar (1) Kgfb (7) Kgst (8) Kgst_party (1) Kia (2) Kicsi (2) Kihívás (1) Kijev (1) Kipufogó (6) Kiraly (1) Kirándulás (2) Kisautó (1) Kisebbségi_komplexus (1) Kislany (1) Kismotor (1) Kistraktor (2) Kitt (1) Kiállítás (4) Klipek (1) Klíma (1) Knight_rider (2) Kombi (3) Komment (1) Kommentek (1) Kompresszor (1) Kondorosi_ferenc (1) Konzumidióta (1) Korekt (1) Kraz (1) Kresz (36) Krokodil (1) Krova (1) Ktm (1) Kultúra (3) Kunmadaras (1) Kuplung (1) Kutya (2) Kuzaj (1) Kvm_switch (1) Káosz (1) Kárbejelentő (2) Kárpit (2) Kátyu (1) Kátyú (2) Kávédaráló (1) Kéklámpa (1) Kényelem (2) Kép (3) Képvicc (1) Kérdés (1) Kétfélix (1) Kétkerék (8) Kétütem (1) Kétütemű (2) Kína (1) Kínai (1) Kísérlet (1) Kókány (1) Köcsög (2) Ködlámpa (2) Könyv (3) Körforgalom (2) Környezetvédelem (9) Kötelező (2) Kötelező_biztosítás (1) Kötelező_felszerelés (1) Közhasznú (1) Közlekedés (86) Közlekedésbiztonság (73) Közlekedési_lámpa (1) Közlekedési_morál (1) Közlekedési_tábla (2) Közlemény (2) Központi (1) Közélet (10) Középmotor (1) Közút (1) Közútkezelő (1) La_fontaine (1) Laci! (1) Lada (25) Lada_samara (1) Laguna_seca (1) Lakóautó (2) Lakótelep (1) Lambo (1) Lamborghini (11) Lancia (8) Lancia_delta (1) Landolunk (1) Lanos (1) Lazarenko (1) Le (3) Left (1) Legjobb (1) Lego (1) Lengyel (10) Leszek (1) Levegő_munkacsoport (1) Levin (1) Levél (2) Lexmond (1) Leyland (1) Leállósáv (1) Liana (2) Liberty (1) Limuzin (1) Lincoln (1) Lincoln_continental (1) Linea (1) Litván (1) Live (3) Lm002 (1) Lna (1) Loeb (1) Logitech (1) Lol (90) Lomtalanítás (1) Lopás (1) Lopásgátlás (1) Lotus (1) Low_rider (1) Lowtyo (2) Lowtyó (1) Lpg (1) Lsd (1) Luis_de_funes (1) Lutz (1) Luxus (3) Láma (1) Lámpa (1) Lámák (1) Lánghegesztő (1) Lánglovagok (6) Lányok (1) Láthatósági_mellény (1) Látni_és_látszani (1) Léghűtés (1) Légszűrő (2) Lóerő (3) M0 (7) M24 (1) M3 (6) M35 (2) M6 (4) Mad_max (1) Made_in_china (1) Maga_nem_normalis (1) Magyar (3) Magyarhertelend (2) Magyarisztán (2) Mahindra (2) Managertoys (2) Mankó (1) Mans (3) Manta_mirage (1) Manx (1) Maps (1) Maranello (1) Marathon (1) Maria_bello (1) Mariapocs (1) Marketing (1) Martini (1) Maruti (3) Maróti (2) Maserati (1) Massa (1) Maszek (2) Matchbox (4) Matra (1) Matrica (1) Maybach (1) Maz (2) Maz_7907 (1) Mazda (29) Mazda_626 (1) Mazda_626_gt (2) Mazda_eunos_cosmo (1) Mazda_mps (1) Mazda_rx7 (1) Mb (1) Mclaren (7) Medve (1) Meet (1) Megalol (1) Megane (1) Megfordulás (1) Megállás (1) Mehari (1) Melkus (1) Melyiket (1) Mentők (1) Mercedes (43) Mercedes_190 (1) Mercedes_benz (4) Mercedes_benz_c111 (1) Mercedes_találkozó (1) Mercedes_w124 (1) Mercedes_w126 (1) Mercedesbenz (26) Mese (1) Metro (1) Metró (1) Mg_tf (1) Miata (2) Michelin (2) Microcars (1) Miklós_ideges (1) Miklós_megmondja (1) Mikulás (3) Mitshubishi_galant (1) Mitsubishi (4) Mkkp (1) Mohr (1) Monza (1) Moped (1) Mopedautó (1) Moretti (1) Morgan_3_wheeler (1) Moszkvics (3) Moto_gp (1) Motogp (3) Motor (33) Motorblokk (1) Motorcsere (1) Motorkerékpár (22) Motorolaj (2) Motoros (1) Motors (1) Motorverseny (1) Motronic (1) Movie (1) Mozgássérült (1) Mozi (2) Muhaha (3) Multicar (1) Munkagép (1) Murcielago (1) Mustang (1) Mx5 (1) Mz (1) Május_1 (5) Márkaszervíz (1) Másolás (1) Máv (1) Mázló_imre (1) Mézeskalács (1) Mór (3) Múzeum (1) Műemlék (1) Műhely (1) Műhold (1) Műholdkép (1) Művészet (4) Na_ez_mi (1) Na_ugye (1) Nagydíj (1) Nagyvas (1) Nanoracer (1) Napirajz (5) Napirajz_ajánló (1) Napja (1) Napló (1) Naptár (1) Narancs (1) Navigáció (4) Ndk (4) Ne_vedd_komolyan (1) Nelsinho (1) Nem_suzuki_még_véletlenül_sem (1) Nepper (2) Netrisk (1) New_york (1) Nirvana (1) Nissan (5) Nissan_patrol (1) Nissan_r34_gtr (1) Niva (2) Nkh (1) No_fear (1) Nonap (10) Nordscheleife (1) Nova (1) Nsx (1) Nuccio_bertone (1) Nyaralás (3) Nyelvhelyesség. (1) Nyertesek (1) Nyirád (2) Nyár (1) Nyári_felkészítés (1) Nyárigumik (1) Nyíregyháza (1) Négyszög (1) Német (3) Német_boxer (1) Németjuhász (1) Németország (1) Némrt (1) Nürburgring (1) Nő (6) Női_sofőr (1) Nőnap (3) Ob (1) Objektív_felelősség (1) Ocsmányiroda (1) Oka (2) Oktató (2) Olajcsere (1) Olasz (4) Oldsmobile (1) Oldtimer (6) Olimpia (2) Olympia (1) Omar_sharif (1) Omega (1) Omg (6) Ommm (1) Onboard (3) Opel (17) Opel_kadett (1) Opel_rekord_p1 (2) Opel_vectra (1) Orfű (1) Orosz (59) Oroszország (2) Orr (3) Orrfű (1) Oszlop (1) Ot_expo (3) P126 (2) P70 (1) P70_coupé (1) Packard (1) Pakisztán (1) Palik (6) Pannonia (1) Pannónia (4) Pantera (1) Para (2) Parking (1) Parkol (1) Parkolas (1) Parkolás (9) Parkolási_díj (1) Parkoló (3) Party (2) Partytajm (1) Partytime (1) Passat (1) Patak (1) Pattex_pisztoly (1) Paul_newman (1) Pc (1) Pc_game (1) Pda (1) Pedrofon (1) Pedálos (2) Penge (1) Penge_verda (1) Peres (1) Pescarolo (1) Peugeot (5) Piaggio (2) Piaggo (1) Pickup (4) Piech (1) Pikes_peak (1) Pimp (1) Pininfarina (3) Piquet (2) Pirelli (1) Piros (1) Piros_autó (1) Pista (1) Plakát (1) Plató (1) Plymouth_fury (2) Plüss (1) Pna (3) Pole (1) Polgárdi (1) Police (2) Polo (2) Polonez (7) Polonez_hét (7) Polski (4) Polski_126 (1) Polski_fiat (2) Pontiac (4) Pontiac_transam (1) Pony (2) Pornó (1) Porsche (21) Porsche_356 (1) Porsche_964 (1) Poszt (1) Pozsony (1) Poén (34) Poéta (1) Pr (1) Praktika (1) Praktikum (2) Premier (1) Profi_sofőr (1) Programajánló (4) Prohun (1) Prokee (4) Prototípus (3) Prémium (2) Pród (1) Psa (1) Pt2 (1) Punto (1) Puttony (1) Pálya (1) Pályzat (1) Pályázat (5) Pára (1) Párizs (1) Párizsi_autószalon (1) Párválasztás (1) Pécs (5) Pénz (1) Póló (5) Quad (1) Quattro (8) Queen (1) Quo (1) R11bigfoot (1) R19 (1) R32 (1) R8 (3) Racer (1) Racing (1) Ragasztópisztoly (1) Raikkonen (2) Rakodás (1) Rakomány (1) Rakéta (1) Ral (1) Rali (7) Rally (25) Rallycross (1) Ram (1) Range (1) Range_rover (4) Rav (1) Rc166 (1) Real_life (1) Redtop (1) Regadó (1) Rejtvény (1) Reklám (7) Rekord (1) Renault (24) Rendorok (3) Rendszám (3) Rendőr (7) Rendőrség (13) Renult (1) Restart (1) Retro (84) Rezső (1) Riposzt (1) Rivolta (1) Road_trip (1) Roadster (1) Robi (1) Robi_55 (2) Robogó (5) Robot (1) Rocko (2) Rocko_autot_vesz (12) Roflmao (1) Roller (1) Rolls (2) Rolls_royce (1) Rolls_royce_silver_shadow (1) Romet (2) Román (1) Románia (4) Roncs (1) Rotakapa (1) Rotoric (1) Rover (1) Royce (2) Rozsda (1) Rs (1) Rs4 (1) Rs6 (2) Rutinpálya (1) Rádió (1) Római_mitológia (1) Rózsaszín (1) Rögzítetlen_rakomány (1) S1 (3) S2 (1) S4 (1) S40 (1) Saab (16) Saab_9000 (9) Saab_support_convoy (1) Sae (1) Safe (1) Safety_area (2) Safety_car (1) Sahara (1) Samara (3) Sandero (1) Santana (1) Sanyi (1) Saturn (1) Saxo (1) Scaglietti (1) Scarabeo (1) Scenic (1) Scorpio (1) Scouty (1) Seat (6) Seat_inca (1) Seat_toledo (1) Sebesség (2) Sebességmérő (1) Segitseg (1) Segítség (1) Sell (1) Senna (1) Shanghai (1) Shelby_cobra (1) Sheryl_crow (1) Shooting (1) Shop (1) Side (1) Silverstone (1) Simca (1) Simon (1) Simson (2) Single_frame (1) Skoda (13) Skoda_120l (1) Sleeper (3) Sm (3) Smart (1) Smp (3) Sofőr (1) Sokol (1) Sombrero (1) Sorompó (1) Sors (1) Spa (1) Spoiler (1) Sport (2) Sportautó (2) Spotting (1) Sprinter (1) Ssangyong (1) Stephen_king (1) Stig_blomqvist (1) Stressz (1) Subaru (4) Sukoró (6) Suna (1) Super (1) Super1600 (1) Suv (1) Suzuki (25) Suzuki_swift (3) Svéd (1) Svédország (1) Swift (8) Sx200 (1) Syrena (1) Szabadság_híd (1) Szekszárd (1) Szemét (1) Szenergy (1) Szerelem (3) Szerelés (32) Szerelő (5) Szerszám (1) Szertartáskocsi (2) Szerviz (3) Szervíz (1) Szex (1) Szimulátor (2) Szingapúr (1) Szivar (1) Szmog (4) Szmogrendelet (1) Szmogriadó (3) Szociautó (4) Szolgálati (1) Szomszéd (2) Szopatás (1) Szopás (1) Szovjet (2) Szovjetunó (1) Szponzor (1) Sztori (1) Sztrájk (1) Sztálin (1) Szupersport (2) Százhalombatta (1) Szín (1) Színes_fémyűjtők (1) Szöveg_nélkül (2) Születésnap (1) Szünetmentes_áramforrás (1) Szőke (2) Szőke_nő (3) Szőkenő (1) Sár (1) Sárvédő_betét (1) Sátor (1) Sávoly (3) Sérvédő (1) Sör (1) Sörnyitó (1) Takarékos (1) Talalkozo (4) Talbot (1) Talmácsi (2) Találkozó (11) Tankolás (2) Tankönyv (1) Tanácsok (4) Targonca (1) Tatra (6) Tatraplan (1) Tavasz (1) Tavria (1) Tc (1) Technika (109) Technológia (1) Teherautó (5) Teljesítménynövelés (1) Terep (2) Terepjáró (3) Terminator (1) Tesla (1) Tesla_roadster (1) Teszt (6) Tetőbox (1) Tie (5) Tifosi (1) Tilos (1) Timo_makinen (1) Tiszta_energia (1) Tlf (1) Tmk (1) Tolvaj (1) Tomnemtom (1) Top (2) Top10 (1) Top_18 (2) Topolino (1) Torta (1) Tortenelem (1) Totalcar (2) Tour (1) Tow (4) Toyota (8) Toyota_2000gt (1) Trabant (46) Trabant_nt (1) Trabant_tramp (1) Trabi (2) Traction_avant (1) Traffipax (1) Trafic (1) Train_surfing (1) Traktor (7) Tramp (5) Transform (1) Transporter (1) Treffen (10) Treffen_5 (2) Treuck (1) Tri (1) Trike (1) Trip (1) Triumph (1) Triumph_tr6 (1) Truck (1) Trueno (1) Tréler (1) Trükk (1) Tucker_torpedo (1) Tuning (15) Turbo (7) Turbodiesel (1) Turbos (1) Turul_gt (1) Tvr (1) Tvr_griffin (1) Type_a (1) Type_b (1) Type_c (1) Tábla (2) Tájékoztató (1) Tájékozódási_verseny (1) Támogatók (1) Tél (9) Téli_gumi (3) Törpeautó (1) Történelem (63) Történet (1) Törvény (1) Törzskönyv (1) Törés (1) Törökország (1) Törölköző (1) Túra (1) Túraautó (1) Tőcsavar (1) Tűz (1) Tűzoltóautó (1) Tűzoltók (1) Tűzoltóság (1) Uaz (2) Ub (1) Ukrán (2) Unimog (1) Ups (1) Ural (1) Uranium_brotherz (1) Urban_legend (1) Usa (6) User (1) Utazás (2) Utcán_láttuk (2) Utánfutó (2) Utángyártott (1) V12 (1) V2 (1) V6 (3) V8 (12) V:3 (366) V:történelem (1) Vadak (1) Vadis (1) Vadveszély (1) Vagyonvédelem (1) Vak (1) Vakond (1) Valencia (1) Van_halen (1) Vanuatu (1) Variomatic (1) Vas (1) Vasar (1) Vasili (1) Vasúr (1) Vasút (2) Vatanen (1) Vaz (1) Vb (2) Velence (6) Velencei_tó (1) Velvet (1) Verda_napok (2) Vers (2) Verseny (6) Versenyautó (5) Versenymotor (2) Verstappen (1) Vespa (1) Veszely (2) Veszprém (1) Vetel (1) Veteran (1) Veterán (37) Veteránautó (1) Vezetés (1) Vezetéstechnika (2) Vfts (1) Vicc (1) Vicces_képek (23) Video (19) Videó (4) Vignale (3) Villamos (1) Villáminterú (1) Villámposzt (1) Világítás (3) Vladimir_nikolic (1) Vodafon (2) Volga (7) Volksvagen (1) Volkswagen (9) Volkswagen_lupo (1) Volpini (1) Volvo (9) Volvo_244 (1) Volvo_760 (1) Volvo_780 (1) Volvo_amazon (1) Volvo_s80 (1) Von_kuenheim (1) Vonat (2) Vontatás (1) Vonulás (1) Vonóhorog (1) Vorsprung_durch_technik (2) Vought_f4u_corsair (1) Vts (1) Vw (12) Vw_bogár (1) Vw_caddy (1) Vw_polo (1) Válaszol (1) Válság (2) Város (1) Vásárlás (2) Vélemény (17) Véletlen (1) Víz (2) W123 (18) W124 (3) W125 (1) W126 (2) W140 (1) W201 (1) Waddafakk (1) Wagonr (1) Waitin (1) Walter_röhrl (1) Wankel (5) Wartburg (5) Watt (1) Wd40 (6) Wd_40 (1) Web (1) Webkamera (1) Weissenkirchen (1) Winkler (1) Wrc (2) Wtcc (1) Wtf (5) X1 (1) X5 (1) Xj (1) Xj13 (1) Xj220 (1) Xm (2) Xp822 (1) Yamaha (3) Yes (1) Youngtimer (14) Youngtimers (1) Z06 (1) Z4 (1) Zaporozec (2) Zaporozsec (1) Zastava (1) Zaz (1) Zaz_965 (1) Zebra (5) Zene (11) Zero_tolerancia (2) Zil (1) Zita (2) Zsa (1) Zseniális_videó (1) Zsesgés (1) Zsolt (1) Zwickau (1) Zöld (3) Zöldkártya (1) Zündapp (1) Zündapp_janus (1) ágnes (1) ágyúgolyófutam (2) állás (1) állófűtés (1) álom (3) álomautó (2) álomgarázs (1) április (1) áprilisi_tréfa (1) átalakítás (1) átvizsgálás (1) átépítés (1) átírás (1) édesded (1) égetés (1) ékszer (1) élmény (1) élő (1) építős (1) érd (2) érdekes (4) érdekesség (43) érzelem (1) étkezés (2) étterem (1) évforduló (2) óra (1) önök_küldték (3) összefogalló (1) összefoglaló (1) összkerék (1) öszvér (1) újdonság (2) újrend (1) újságírás (1) újságíró (1) úszás (1) úszó (1) út (2) útellenőrzés (1) útfelújítás (1) úthiba (2) útszűkület (1) útépítés (1) ügyfél (1) üldözés (2) ülés (1) üzemeltetés (1) őz (1)

Archívum

  • 2011. December (1)
  • 2011. Június (1)
  • 2011. Május (2)
  • 2011. Április (1)
  • 2011. Február (3)
  • 2011. Január (1)
  • 2010. December (3)
  • 2010. November (4)
  • 2010. Október (6)
  • Teljes archívum...