Kedves kis Suzukink kissé vékony acéllemezből van, konstatáltam mindig, mikor a bal hátsó ajtó C oszlop felőli részére néztem. Egyszer mikor nem csukódott be egy túl finom mozdulat után, kicsit rátenyereltem. Nem kellett volna. A viszonylag széles felület be is horpadt azon nyomban.
Most olvastam Karotta legújabb élménybeszámolóját a hangyásszal kapcsolatban, épp kapóra jött. Jól megérdemelt szabadságomat töltöm, és az estéken elkapja vágy az embert. Beindul a boszorkánykonyha, rotyognak kifelé a gyanús színű léből a gondolatbuborékok...
Aki csak pár ezer kilométert autózik egy évben több dologban is szerencsés. Nem csak a kevesebb költségre gondolok, vagyis elsősorban nem arra, de persze a végén oda lyukadok ki. Aki keveset autózik néhány hibát a tavaszi téli átálláskor még időben észrevehet. Ez most nekem sajna nem jött össze. Tavaly nyáron úgy alakult, hogy cégen belül maradtam ugyan, de másik telephelyre járok dolgozni. A békés 2x10 km napi rutinja 2x70 km-re növekedett. Mivel SAABrina nem erre lett véve eredetileg a mély vízbe dobtam. A szokásos cserélendő dolgokat megkapta még vételkor, és azóta is, de a fél szezon alatt letekert 15.000 km alatt egy dolog lemaradt. Mivel szinte semmi gyanús jel nem mutatott a futómű állítás szükségességére ezért ezt szépen ki is hagytam. Tempósabb autópálya felhajtókban nagyobb körforgalmakban volt ugyan némi gumihang de ezt betudtam annak, hogy téli gumi jobban sír és az autó csak éppen észrevehető módon húzott jobbra. A puha téli gumik cseréje ráadásul kicsit el is húzódott és csak Április végére kerültek le a téli gumik. Így aztán megkésve csak a leszerelésükkor vettem észre, hogy bizony az első kerekeken a gumik belső fele csúnyán elkopott.
Két gumi ára még a legolcsóbb 13" méretben is 15-20.000 forint, SAABrina pedig 15" cipellőt hord ami árban inkább a duplája.
Persze azonnal elvittem futóműállításra eztán, amit meg is úsztam 4.000 forintból. Kiderült a beállítás korántsem volt megfelelő, nem az összetartás mértéke volt kevés, hanem egyenesen széttartottak az első kerekek. Persze a nyikorgás a kanyarokban azonnal megszűnt, és a minimális jobbra húzás is elillant. Kicsit gazdaságosabb lett volna a tél előtt megtennem mindezt. A jótanácsok sorába tehát bevéshetjük, hogy egy megvásárolt autónál még ha szinte tünetmentes is, egy futómű ellenőrzés nem árthat.
Tavaly nyár közepén megfoltozták SAABrina középső dob után való csőrészét a kipufogó rendszeren. Mivel a hátsó dob újszerű, és a középső is bőven egészséges ezért nem vettem újat. A heggesztő koma ígérete szerint egy fél évet tán kibír utána kéne vennem másikat.
Eltelt majdnem egy év és indításkor kezdett kicsit sportos hang jönni hátulról. Ajjaj gondoltam, pénzt kell kiadni. Napról napra kicsit erősebb lett, de bőven nem volt hangos, max. egy szolíd sportdob hangszintjét kezdte elérni. Menni kell minden nap melóba, nem tudom letenni, csak szombaton lett emelő, hogy meg tudjam nézni mekkora is a baj.
Lehet bizony.
Bárkivel előfordulhat. Szerencsére nem karambolról van szó, csak egy kis bosszúságról. Pár napja épp szépen sütött a nap mikor autóztunk. Kedves utasom egy hirtelen mozdulattal kipattintotta a helyéről a napellenző, ami a mozdulat továbbvitele folytán a kezében is maradt. Ehhh. Grrrr.
Kedves Autódoki!
2001-es évjáratú Passat PD TDI-m van, és pár napja furcsa hibaüzenetet ír ki a computer élesebb kanyarok után: "STOP; fékhiba; használati utasítás", és közben sípol, és a kézifék visszajelző lámpája is villog. Ezt csinálja pár másodpercig, majd abbahagyja egészen a következő kanyarig. Létezik, hogy kevés a fékolajam? Vagy a kézifékkel lenne gond?
Válaszát előre is köszönöm:
Norbert
Kedves Norbert!
Önnek egy Passat PD-TDI-je van, amiben kifogyhatatlan a fékolaj.
Üdvözlettel:
Következő Vásárló Miklós
Autódoktorandusz
Tisztelt Autójogász!
1990-ben forgalomba helyezett, R5-ös, katalizátor nélküli autóm van. Azt olvastam valahol, hogy 2009-től kezdődően október 20-tól március 08-ig az ilyen "sárga környezetvédelmi matricás" autókkal nem lehet behajtani a Hungária gyűrűn belüli területre, - ahol egyébként lakom. Szeretném tudni pontosan hogy szól a rendelet, a "belül" lakókkal nem tesz-e kivételt, és mi a száma? Van-e valami megoldás, még 3 évig kellene "kihúznom" utána tudok új autót venni. Segítségét nagyon köszönöm:
Üdvözlettel:
Sz. Éva
Tisztelt Szőke. Éva!
Tetessen turbot az R5-re, és telibeszarva a sok aktakukac marhát, csapasson, ameddig lehet, ugyanis ön végtelenül meg lett szivatva. Mást nem tehet.
Tisztelettel:
Következő Vásárló Miklós
Okleves Jogturkász
Tisztelt Autójogász!
Németországból hazaköltöztem, a német biztosítónál már a legalacsonyabb bonuszom van ami ott 35%-ot jelent, kértem is egy igazolást ,ma érkezett meg. Elmentem egy biztosítóhoz és megkérdeztem, hogy beszámítható-e ez a bonusz amit igazolni tudok 3-nyelven, ha én itt Magyarországon forgalomban szeretnék hozni egy gépjárművet, azt mondták, nem. Létezik ilyen? A 20-éves balesetmentes vezetésemet eldobhatom, és itt mindent újra kezdhetek?? Én úgy tudom Európai Unióban van Magyarország?
Üdvözlettel:
K. Géza
Tisztelt Kertész Géza!
Magyaroroszág csak akkor tartozik az Unióhoz, ha segélyért kell kuncsorogni, vagy ha meg kell mutatni, hogy mi tudjuk a legkeményebben a nép tökét szorongatni. Ha gondolja, pereljen Hágában, vagy költözzön vissza.
Tisztelettel:
Michael, The Next Custumer
CarLawyer
Kedves Autódoki!
Autópályán 130-as tempóval betonfalnak ütközött az autóm (frontálisan), és nem nyílt ki a légzsák! Ilyen esetben fordulhatok-e panasszal oda, ahol az autót vettem, vagy egyáltalán milyen esetekben kellene kinyílnia a légzsáknak, és mekkora sebességnél?
Köszönöm.
Tisztelt Köszönöm!
Ön halott, kérem ne írjon levelet. Nincs az az ember aki túl él egy 130-as tempóval betonfalnak való ütközést. Plusz az autópályákra nem nagyon építenek betonfalat.
Tisztelettel:
Légzs Ákos
Hivatásos autódoktorandusz
* (8) *** (1) 0_ajtó (1) 1.1 (2) 1.3 (1) 100 (2) 105l (3) 112 (1) 125 (1) 126p (2) 1_2_4_5_3 (5) 200 (1) 2010 (2) 2cv (3) 300d (1) 300te (2) 308 (1) 1989 (1) 2008 (2) 2009 (1) 2800 (3) 300c (1) 356 (1) 3ajtó (1) 4wd (1) 4x4 (1) 5 (1) 57s (1) 5ajtó (1) 5cv (1) 80 (3) 626 (2) 635csi (1) 815 (1) 88mph (1) 9000 (3) 90_es_évek (1) ? (1) A112 (1) A_hét_szerszáma (5) Abarth (2) Ablaktörlő (1) Abroncs (2) Abszurd (9) Abszurdisztán (7) Acea (1) Acura (1) Adler (1) Advert (1) Adásvételi (1) Adásvételi_szerződés (1) Adócsalás (1) Ae86 (1) Aerovette (1) Af_almok (13) Air (1) Airbag (1) Aixam (1) Ajtó (1) Ajándék (2) Ajánló (1) Akali (1) Aktatologató (1) Alagút (1) Alapjárat (1) Albea (1) Alfa (2) Alfa_gtv (1) Alfa_rome (1) Alfa_romeo (5) Alfa_romeo_giulia (1) Alfa_romeo_sz (1) Alkatrész (4) Alkohol (1) Alonso (1) Alázás (1) Amc_eagle (1) Amerika (13) Ami (1) André_citroen (1) Angol (2) Animáció (1) Antenna (1) Anton (1) Anyád (1) Aphicar (1) Api (1) Apparát (1) Aprilia (1) Arab (2) Arany (1) Ariel (1) Art (1) Ascii (1) Aston (1) Aston_martin (1) Aston_martin_vanquish (1) Astra (2) Attila (1) Audi (48) Audi_80 (1) Audi_90 (9) Audi_coupe (1) Audi_kx (1) Audio (1) Aukció (1) Ausztria (1) Auto (18) Autobianchi (2) Autobianchi_bianchina (1) Autobianci (1) Autobuzi (1) Autobuzik (13) Autofilia (29) Automata (1) Autó (338) Autóbontó (1) Autóbuzi (3) Autódoktor (2) Autóeladás (2) Autófila (1) Autófilia (1) Autófíl (1) Autófília (38) Autófília_egyesület (1) Autófília_flotta (13) Autógyár (4) Autóhitel (1) Autók (3) Autóleszbi (2) Autólopás (1) Autómosó (1) Autónepper (3) Autónánia (4) Autópálya (13) Autópályamatrica (1) Autós_üldözés (1) Autósbolt (1) Autósiskola (1) Autószerelés (6) Autótépítés (1) Autóverseny (5) Autóversenyzők (1) Autóvásárlás (50) Autóápolás (4) Avia (1) Awo (1) Ax (2) Ayrton_senna (1) Babetta (1) Bach (1) Bagó (1) Bajnokság (1) Baki (1) Balaton (2) Balatonakali (2) Balatonfüred (1) Baleset (64) Balesetmegelőzés (5) Balesetveszély (1) Bambi (1) Bandini (1) Bank (1) Barkas (1) Barkács (4) Baromállat (94) Bartoletti (1) Bat (1) Bbb (10) Bbb1 (1) Bbb10 (1) Bbb2 (1) Bbb3 (1) Bbb4 (1) Bbb5 (1) Bbb6 (1) Bbb7 (1) Bbb8 (2) Beetle (1) Beharangozó (3) Belmondo (1) Belsoseg (3) Belső_sáv (1) Belsőség (3) Belterj (1) Belőség (1) Bemutató (1) Benelli_sei (1) Bentley (2) Benz (19) Benzin (6) Benzincsap (1) Benzinkút (2) Bergpreis (1) Berva (1) Beszámoló (4) Betti (1) Betétlap (2) Betűvágás (1) Beállítás (1) Bicikli (1) Biciklilopás (1) Bigfoot (1) Birotor (1) Biztonság (1) Biztonsági_öv (10) Biztosítás (6) Biztosító (7) Biztosítóváltás (1) Bkv (3) Blog (7) Blogger (1) Bmw (37) Bmw_2002 (1) Bmw_e24 (1) Bmw_e34_m5 (1) Bmw_e9 (1) Bocs (2) Bogar (1) Bogár (6) Boibo (1) Bolha (1) Bolond (1) Bontó (3) Borzalom (1) Botrány (1) Boxer (1) Boxster (1) Boyracer (2) Brake (1) Brembo (1) Bridgestone (1) Bringa (1) Brit (1) Brit_versenyzöld (1) British_racing_green (1) Brm (1) Broaf (1) Bruce_willis (1) Bttf (6) Budapest (11) Bug (1) Bugatti (2) Buick (2) Buick_riviera (1) Bukás (1) Bukócső (1) Bukósisak (1) Bunkó (1) Burnout (1) Busz (3) Buszmegálló (1) Buszok (1) Buta_kávézó_libák_a_pult_mögött_fénymásolót_beleznek (1) Button (3) Buék (1) Bverekedés (1) Bx (3) Bálint_gazda (1) Bárhol (10) Bármikor (10) Bármivel (10) Bárány (1) Béka (1) Béla (1) Béna (1) Béna_tuning (1) Bírság (1) Börze (2) Búcsú (1) Bútor (1) Büfé (1) Büntetés (1) Bürokrácia (1) Bürökrácia (1) Cabrio (2) Cadillac (3) Café_racer (1) Camaro (1) Camptourist (1) Camry (1) Capri (1) Carens (1) Cbx (1) Cc (1) Cdi (1) Ceed (1) Celeb (1) Chapron (1) Cherokee (2) Cherry (1) Chevroelt_camarro (1) Chevrolet (7) Chicks_on_wheels (1) Chiptuning (1) Christine (2) Chrysler (3) Ciao (1) Cigi (1) Citroen (22) Citroen_2cv (1) Citroen_bx (1) Citroen_hét (15) Citroen_találkozó (1) Civic (2) Classic (2) Clio (7) Co2 (1) Cockpit (1) Communism (1) Cooper (1) Corbijn (1) Corsa (2) Corvette (4) Corvette_stingray (2) Cosmo (2) Cosworth (1) Countach (1) Coupe (2) Coupé (1) Crash (3) Csacsi (1) Csajka (2) Csajok (6) Csak_visat_ne (1) Csavar (1) Csavarfaló (1) Cseh (1) Csempe (1) Csendőr (1) Csepel (3) Csettegő (1) Csevej (1) Csikos_zsolt_en_veled_sirok (1) Csikós (3) Csikós_tribute (1) Csillag_villás (1) Csináld_magad (1) Csirke (2) Csorna (1) Csárda (1) Csónak (1) Csőd (1) Csőtörés (1) Cucu (6) Cult (1) Customizer (1) Cx (3) Cétait (1) Címlaplány (1) D50 (1) Dacia (3) Daewoo (2) Daf66 (1) Daihatsu_charade (1) Dakar (1) Dal (1) Danuvia (1) Daru (1) Daráló (1) Datsun (2) Dawoo (1) Dci (3) De (1) Death_race (1) Debrecensjo (31) Defekt (2) Delahaye (1) Delorean (16) Delorean_nap (11) Delta (1) Demszky (1) Design (3) Designpumpa (1) Devil (1) Diamond (1) Diesel (5) Dilemma (2) Dinnye (1) Divat (6) Diy (1) Dm (1) Dmc (14) Dmc_12 (14) Dodge (1) Dodge_challanger (1) Dodge_superbee (1) Door (1) Dorifto_time (1) Douglas (1) Drag (1) Drag_race (1) Drfit (1) Drift (17) Driving (1) Ds (1) Dubai (2) Duct_tape (1) Dugnám (1) Dugó (4) Dugódíj (1) Dugókulcs (1) Dukkó (1) Duramax (1) Dutra (1) Dyane (1) Dárenbéz (1) Dél_afrika (1) Dízel (4) Dühöngő (1) E30 (2) E32 (2) E34 (1) E85 (1) Economy (1) Ede (1) Egy_nehéz_nap_margójára (1) Egyesület (1) Egymillió (1) Egzotikus (47) Egér (1) Eisenach (1) Elado (2) Eladás (2) Eladó (2) Elektromos (1) Elektromos_ablak (1) Elfuserált_autós_tárgyak (1) Ellenőrzés (1) Ellopták (2) Elmebeteg (1) Elmélkedés (1) Elégtelen (1) Előzetes (1) Előzés (1) Emelő (1) Emlék (1) Englishrussia (2) Engstler (1) Ennstal (1) Erdély (1) Eredetvizsga (1) Eredményhirdetés (1) Ergonomia (1) Ergonómia (1) Ermini (1) Escort (1) Espargaró (1) Esélyegyenlőség (1) Eső (1) Etanol (2) Etz (1) Eu (2) Eunos (1) Euro2 (1) Európa (1) Exo (1) Exotic (4) Explorer (1) Extrém (1) Ez (1) Ezeröcsi (1) F1 (12) Fa (1) Fabula (1) Facel_vega (1) Fagy (1) Fakitermelés (1) Fakitermelő (1) Fakk (1) Fal (1) Faszparaszt (1) Feelgood (1) Fegyver (1) Felicia (1) Felkészítés (1) Felkészülés (1) Felni (3) Felnihitel (1) Feri (1) Ferjáncz_attila (5) Ferrari (27) Ferrari_288_gto (1) Ferrari_365 (1) Ferrari_testarossa (1) Ferves_ranger (1) Festés (1) Fia_wtcc (1) Fiaa (1) Fiat (16) Fiat_131 (1) Fiat_500 (2) Fiat_coupe (1) Fiesta (1) Filia_expressz (1) Filia_pub (2) Film (7) Filmajánló (1) Filo (1) Finn (2) Flame (1) Flash (1) Flex (2) Florida (1) Fogyasztás (1) Fohasz (1) Ford (13) Ford_bronco (1) Ford_escort (2) Ford_f150 (1) Ford_gt40 (1) Ford_mustang (1) Ford_thunderbird (3) Forester (1) Forgalmi (1) Forgalmi_dugó (1) Forma1 (18) Formula (1) Formula1 (14) Fos (1) Fotó (13) Fotók (3) Fotópályázat (7) France (1) Francia (6) Frankfurt (1) Frua (1) Fso (8) Fuck (1) Fug (1) Fun (2) Furcsa (2) Furgon (1) Fék (2) Féktárcsa (1) Fénykép (1) Fényszóró (1) Férfiak_női_robogón (1) Fúvóka (1) Függőség (1) Függőség_napja (3) Főtengely (1) Főzés (1) Fűnyíró (1) Fűtés (1) Gagyi (1) Galant (1) Galéria (1) Game (1) Garázs (7) Gaz (4) Gaz_13_csajka (1) Gaz_14 (2) Gear (2) General (1) Generali (1) Gengszter (1) Geo (1) George_clooney (1) Gergo (1) Getaway (1) Giorgetto_giugiaro (1) Giulia (1) Gm (3) Goggomobil (1) Gokart (5) Gokart_maraton (4) Golf (6) Gondolatpornó (7) Goodwood (1) Google (2) Google_earth (1) Google_maps (2) Gps (3) Grafitember (1) Grand (1) Grand_cherooke (1) Grifo (1) Grobming (1) Gs (2) Gs500e (1) Gt3 (1) Gt40 (1) Gta (1) Gti (3) Gto (2) Gubanc (1) Gumball (1) Gumi (10) Gumiabroncs (1) Gyalogos (4) Gyerek (2) Gyereknap (3) Gyerekotthon (2) Gyerekülés (1) Gyermek (1) Gyermeknap (1) Gyermekotthon (2) Gyertyahézag (1) Gyorshajtás (1) Gyorsulás (4) Gyumolcs (1) Gyári (1) Gyíkpacal (5) Gyógyszer (1) Gyógyszer_és_vezetés (1) Gyökér (1) Gáz (1) Gázolaj (1) Gödör (1) H_van (1) Hacsiroku (1) Haditechnika (1) Hadsereg (1) Halle_berry (1) Hamilton (6) Hang (1) Hannu_mikkola (1) Happy_birthday (1) Hardcore (1) Hardtop (1) Harley (2) Hasonmás (1) Használtautó (6) Hatvan (1) Havasi_poloska (1) Hazafelé (1) Hellókarácsony (5) Help (1) Henkölés (2) Hi_fi (1) Hiba (1) Hinta (1) Hip (2) Hirdetás (1) Hirdetés (1) History (1) Hitel (2) Homlokrakodó (1) Honda (8) Honda_crx (1) Honda_hr_v (1) Honda_prelude (1) Horch (1) Horex (1) Horror (1) Hullaszállító (2) Hulot_úr_közlekedik (1) Hummer (1) Hungaroring (2) Hungária (1) Hycomat (1) Háromkerék (1) Háromszög (1) Hátizsák (1) Hátsólámpa (1) Hátsólámpafétis (1) Házi_teszt (1) Hétüléses (1) Híd (1) Hír (1) Hírek (1) Hó (5) Hóhelyzet (1) Hókotró (1) Hólánc (1) Hölgyek (6) Hülye (2) Hülye_autószerelő (1) Hülye_blogger (2) Hülye_bürokraták (1) Hülye_találmány (1) Hülye_videó (1) Hülyepécsiek (1) Hülyeség (1) Hülyevoltam (1) Hülyeállat (39) Hűtött (1) Iacocca (1) Iannone (1) Ibiza (1) Iconx (1) Idióta (15) Idióta_kép (1) Időjárás (1) Időmérő (1) Időutazás (1) Ifa (1) Igazoltatás (1) Igen (1) Ignis (1) Ikarus (4) Ikarus_55 (1) Ilferro (1) Imcdb (1) Impreza (1) Indai (1) Indain (1) Indavideo (2) Indavideó_pályázat (1) Index (2) Indexvideó (1) India (1) Infiniti (1) Ingolstadt (1) Initial_drifters (2) Inkognitó (1) Inkognitó_teszt (2) Insignia (1) Interjú (1) Interlagos (1) Internet (1) Ipk (1) Iq (1) Irmscher (1) Irodalom (2) Irónia (1) Iskola (1) Isle_of_man (1) Ismeretlen (1) Iso (2) It (1) Itália (1) Jacques_tati (1) Jaguar (3) James_dean (1) Janus (1) Japán (6) Jatek (1) Javítás (3) Jawa (5) Jazz (1) Jeep (2) Jeep_grand_cherokee (4) Jetta (1) Jimny (2) Jobbkormány (3) Jobbra_tarts (1) Jogosítvány (5) Jogsi (2) Jogszabály_változás (1) John_delorean (1) Jozsi (1) Juke (1) Junkers (1) Jurij (1) Jzd (1) Járműkezelés (1) Járőr (1) Játék (24) Józsijobbantudja (1) Jövő (3) K70 (1) K_jetronic (1) Kabrio (2) Kabrió (3) Kacsa (2) Kadett (1) Kadett_d (1) Kaja (2) Kalasnyikov (1) Kamera (3) Kamion (3) Kampány (1) Kamu (1) Kaptuk (1) Kapálógép (1) Karbantartás (5) Karburátor (2) Kardán (1) Karmann_ghia (1) Karosa (1) Kasztni (1) Kawasaki (2) Kazah (1) Kazetta (1) Kemping (2) Ken_block (2) Kendács (8) Kenworth_w900 (1) Kert (1) Kerékcsere (3) Kerékkulcs (1) Kerékpár (5) Keverékcsavar (1) Kgfb (7) Kgst (8) Kgst_party (1) Kia (2) Kicsi (2) Kihívás (1) Kijev (1) Kipufogó (6) Kiraly (1) Kirándulás (2) Kisautó (1) Kisebbségi_komplexus (1) Kislany (1) Kismotor (1) Kistraktor (2) Kitt (1) Kiállítás (4) Klipek (1) Klíma (1) Knight_rider (2) Kombi (3) Komment (1) Kommentek (1) Kompresszor (1) Kondorosi_ferenc (1) Konzumidióta (1) Korekt (1) Kraz (1) Kresz (36) Krokodil (1) Krova (1) Ktm (1) Kultúra (3) Kunmadaras (1) Kuplung (1) Kutya (2) Kuzaj (1) Kvm_switch (1) Káosz (1) Kárbejelentő (2) Kárpit (2) Kátyu (1) Kátyú (2) Kávédaráló (1) Kéklámpa (1) Kényelem (2) Kép (3) Képvicc (1) Kérdés (1) Kétfélix (1) Kétkerék (8) Kétütem (1) Kétütemű (2) Kína (1) Kínai (1) Kísérlet (1) Kókány (1) Köcsög (2) Ködlámpa (2) Könyv (3) Körforgalom (2) Környezetvédelem (9) Kötelező (2) Kötelező_biztosítás (1) Kötelező_felszerelés (1) Közhasznú (1) Közlekedés (86) Közlekedésbiztonság (73) Közlekedési_lámpa (1) Közlekedési_morál (1) Közlekedési_tábla (2) Közlemény (2) Központi (1) Közélet (10) Középmotor (1) Közút (1) Közútkezelő (1) La_fontaine (1) Laci! (1) Lada (25) Lada_samara (1) Laguna_seca (1) Lakóautó (2) Lakótelep (1) Lambo (1) Lamborghini (11) Lancia (8) Lancia_delta (1) Landolunk (1) Lanos (1) Lazarenko (1) Le (3) Left (1) Legjobb (1) Lego (1) Lengyel (10) Leszek (1) Levegő_munkacsoport (1) Levin (1) Levél (2) Lexmond (1) Leyland (1) Leállósáv (1) Liana (2) Liberty (1) Limuzin (1) Lincoln (1) Lincoln_continental (1) Linea (1) Litván (1) Live (3) Lm002 (1) Lna (1) Loeb (1) Logitech (1) Lol (90) Lomtalanítás (1) Lopás (1) Lopásgátlás (1) Lotus (1) Low_rider (1) Lowtyo (2) Lowtyó (1) Lpg (1) Lsd (1) Luis_de_funes (1) Lutz (1) Luxus (3) Láma (1) Lámpa (1) Lámák (1) Lánghegesztő (1) Lánglovagok (6) Lányok (1) Láthatósági_mellény (1) Látni_és_látszani (1) Léghűtés (1) Légszűrő (2) Lóerő (3) M0 (7) M24 (1) M3 (6) M35 (2) M6 (4) Mad_max (1) Made_in_china (1) Maga_nem_normalis (1) Magyar (3) Magyarhertelend (2) Magyarisztán (2) Mahindra (2) Managertoys (2) Mankó (1) Mans (3) Manta_mirage (1) Manx (1) Maps (1) Maranello (1) Marathon (1) Maria_bello (1) Mariapocs (1) Marketing (1) Martini (1) Maruti (3) Maróti (2) Maserati (1) Massa (1) Maszek (2) Matchbox (4) Matra (1) Matrica (1) Maybach (1) Maz (2) Maz_7907 (1) Mazda (29) Mazda_626 (1) Mazda_626_gt (2) Mazda_eunos_cosmo (1) Mazda_mps (1) Mazda_rx7 (1) Mb (1) Mclaren (7) Medve (1) Meet (1) Megalol (1) Megane (1) Megfordulás (1) Megállás (1) Mehari (1) Melkus (1) Melyiket (1) Mentők (1) Mercedes (43) Mercedes_190 (1) Mercedes_benz (4) Mercedes_benz_c111 (1) Mercedes_találkozó (1) Mercedes_w124 (1) Mercedes_w126 (1) Mercedesbenz (26) Mese (1) Metro (1) Metró (1) Mg_tf (1) Miata (2) Michelin (2) Microcars (1) Miklós_ideges (1) Miklós_megmondja (1) Mikulás (3) Mitshubishi_galant (1) Mitsubishi (4) Mkkp (1) Mohr (1) Monza (1) Moped (1) Mopedautó (1) Moretti (1) Morgan_3_wheeler (1) Moszkvics (3) Moto_gp (1) Motogp (3) Motor (33) Motorblokk (1) Motorcsere (1) Motorkerékpár (22) Motorolaj (2) Motoros (1) Motors (1) Motorverseny (1) Motronic (1) Movie (1) Mozgássérült (1) Mozi (2) Muhaha (3) Multicar (1) Munkagép (1) Murcielago (1) Mustang (1) Mx5 (1) Mz (1) Május_1 (5) Márkaszervíz (1) Másolás (1) Máv (1) Mázló_imre (1) Mézeskalács (1) Mór (3) Múzeum (1) Műemlék (1) Műhely (1) Műhold (1) Műholdkép (1) Művészet (4) Na_ez_mi (1) Na_ugye (1) Nagydíj (1) Nagyvas (1) Nanoracer (1) Napirajz (5) Napirajz_ajánló (1) Napja (1) Napló (1) Naptár (1) Narancs (1) Navigáció (4) Ndk (4) Ne_vedd_komolyan (1) Nelsinho (1) Nem_suzuki_még_véletlenül_sem (1) Nepper (2) Netrisk (1) New_york (1) Nirvana (1) Nissan (5) Nissan_patrol (1) Nissan_r34_gtr (1) Niva (2) Nkh (1) No_fear (1) Nonap (10) Nordscheleife (1) Nova (1) Nsx (1) Nuccio_bertone (1) Nyaralás (3) Nyelvhelyesség. (1) Nyertesek (1) Nyirád (2) Nyár (1) Nyári_felkészítés (1) Nyárigumik (1) Nyíregyháza (1) Négyszög (1) Német (3) Német_boxer (1) Németjuhász (1) Németország (1) Némrt (1) Nürburgring (1) Nő (6) Női_sofőr (1) Nőnap (3) Ob (1) Objektív_felelősség (1) Ocsmányiroda (1) Oka (2) Oktató (2) Olajcsere (1) Olasz (4) Oldsmobile (1) Oldtimer (6) Olimpia (2) Olympia (1) Omar_sharif (1) Omega (1) Omg (6) Ommm (1) Onboard (3) Opel (17) Opel_kadett (1) Opel_rekord_p1 (2) Opel_vectra (1) Orfű (1) Orosz (59) Oroszország (2) Orr (3) Orrfű (1) Oszlop (1) Ot_expo (3) P126 (2) P70 (1) P70_coupé (1) Packard (1) Pakisztán (1) Palik (6) Pannonia (1) Pannónia (4) Pantera (1) Para (2) Parking (1) Parkol (1) Parkolas (1) Parkolás (9) Parkolási_díj (1) Parkoló (3) Party (2) Partytajm (1) Partytime (1) Passat (1) Patak (1) Pattex_pisztoly (1) Paul_newman (1) Pc (1) Pc_game (1) Pda (1) Pedrofon (1) Pedálos (2) Penge (1) Penge_verda (1) Peres (1) Pescarolo (1) Peugeot (5) Piaggio (2) Piaggo (1) Pickup (4) Piech (1) Pikes_peak (1) Pimp (1) Pininfarina (3) Piquet (2) Pirelli (1) Piros (1) Piros_autó (1) Pista (1) Plakát (1) Plató (1) Plymouth_fury (2) Plüss (1) Pna (3) Pole (1) Polgárdi (1) Police (2) Polo (2) Polonez (7) Polonez_hét (7) Polski (4) Polski_126 (1) Polski_fiat (2) Pontiac (4) Pontiac_transam (1) Pony (2) Pornó (1) Porsche (21) Porsche_356 (1) Porsche_964 (1) Poszt (1) Pozsony (1) Poén (34) Poéta (1) Pr (1) Praktika (1) Praktikum (2) Premier (1) Profi_sofőr (1) Programajánló (4) Prohun (1) Prokee (4) Prototípus (3) Prémium (2) Pród (1) Psa (1) Pt2 (1) Punto (1) Puttony (1) Pálya (1) Pályzat (1) Pályázat (5) Pára (1) Párizs (1) Párizsi_autószalon (1) Párválasztás (1) Pécs (5) Pénz (1) Póló (5) Quad (1) Quattro (8) Queen (1) Quo (1) R11bigfoot (1) R19 (1) R32 (1) R8 (3) Racer (1) Racing (1) Ragasztópisztoly (1) Raikkonen (2) Rakodás (1) Rakomány (1) Rakéta (1) Ral (1) Rali (7) Rally (25) Rallycross (1) Ram (1) Range (1) Range_rover (4) Rav (1) Rc166 (1) Real_life (1) Redtop (1) Regadó (1) Rejtvény (1) Reklám (7) Rekord (1) Renault (24) Rendorok (3) Rendszám (3) Rendőr (7) Rendőrség (13) Renult (1) Restart (1) Retro (84) Rezső (1) Riposzt (1) Rivolta (1) Road_trip (1) Roadster (1) Robi (1) Robi_55 (2) Robogó (5) Robot (1) Rocko (2) Rocko_autot_vesz (12) Roflmao (1) Roller (1) Rolls (2) Rolls_royce (1) Rolls_royce_silver_shadow (1) Romet (2) Román (1) Románia (4) Roncs (1) Rotakapa (1) Rotoric (1) Rover (1) Royce (2) Rozsda (1) Rs (1) Rs4 (1) Rs6 (2) Rutinpálya (1) Rádió (1) Római_mitológia (1) Rózsaszín (1) Rögzítetlen_rakomány (1) S1 (3) S2 (1) S4 (1) S40 (1) Saab (16) Saab_9000 (9) Saab_support_convoy (1) Sae (1) Safe (1) Safety_area (2) Safety_car (1) Sahara (1) Samara (3) Sandero (1) Santana (1) Sanyi (1) Saturn (1) Saxo (1) Scaglietti (1) Scarabeo (1) Scenic (1) Scorpio (1) Scouty (1) Seat (6) Seat_inca (1) Seat_toledo (1) Sebesség (2) Sebességmérő (1) Segitseg (1) Segítség (1) Sell (1) Senna (1) Shanghai (1) Shelby_cobra (1) Sheryl_crow (1) Shooting (1) Shop (1) Side (1) Silverstone (1) Simca (1) Simon (1) Simson (2) Single_frame (1) Skoda (13) Skoda_120l (1) Sleeper (3) Sm (3) Smart (1) Smp (3) Sofőr (1) Sokol (1) Sombrero (1) Sorompó (1) Sors (1) Spa (1) Spoiler (1) Sport (2) Sportautó (2) Spotting (1) Sprinter (1) Ssangyong (1) Stephen_king (1) Stig_blomqvist (1) Stressz (1) Subaru (4) Sukoró (6) Suna (1) Super (1) Super1600 (1) Suv (1) Suzuki (25) Suzuki_swift (3) Svéd (1) Svédország (1) Swift (8) Sx200 (1) Syrena (1) Szabadság_híd (1) Szekszárd (1) Szemét (1) Szenergy (1) Szerelem (3) Szerelés (32) Szerelő (5) Szerszám (1) Szertartáskocsi (2) Szerviz (3) Szervíz (1) Szex (1) Szimulátor (2) Szingapúr (1) Szivar (1) Szmog (4) Szmogrendelet (1) Szmogriadó (3) Szociautó (4) Szolgálati (1) Szomszéd (2) Szopatás (1) Szopás (1) Szovjet (2) Szovjetunó (1) Szponzor (1) Sztori (1) Sztrájk (1) Sztálin (1) Szupersport (2) Százhalombatta (1) Szín (1) Színes_fémyűjtők (1) Szöveg_nélkül (2) Születésnap (1) Szünetmentes_áramforrás (1) Szőke (2) Szőke_nő (3) Szőkenő (1) Sár (1) Sárvédő_betét (1) Sátor (1) Sávoly (3) Sérvédő (1) Sör (1) Sörnyitó (1) Takarékos (1) Talalkozo (4) Talbot (1) Talmácsi (2) Találkozó (11) Tankolás (2) Tankönyv (1) Tanácsok (4) Targonca (1) Tatra (6) Tatraplan (1) Tavasz (1) Tavria (1) Tc (1) Technika (109) Technológia (1) Teherautó (5) Teljesítménynövelés (1) Terep (2) Terepjáró (3) Terminator (1) Tesla (1) Tesla_roadster (1) Teszt (6) Tetőbox (1) Tie (5) Tifosi (1) Tilos (1) Timo_makinen (1) Tiszta_energia (1) Tlf (1) Tmk (1) Tolvaj (1) Tomnemtom (1) Top (2) Top10 (1) Top_18 (2) Topolino (1) Torta (1) Tortenelem (1) Totalcar (2) Tour (1) Tow (4) Toyota (8) Toyota_2000gt (1) Trabant (46) Trabant_nt (1) Trabant_tramp (1) Trabi (2) Traction_avant (1) Traffipax (1) Trafic (1) Train_surfing (1) Traktor (7) Tramp (5) Transform (1) Transporter (1) Treffen (10) Treffen_5 (2) Treuck (1) Tri (1) Trike (1) Trip (1) Triumph (1) Triumph_tr6 (1) Truck (1) Trueno (1) Tréler (1) Trükk (1) Tucker_torpedo (1) Tuning (15) Turbo (7) Turbodiesel (1) Turbos (1) Turul_gt (1) Tvr (1) Tvr_griffin (1) Type_a (1) Type_b (1) Type_c (1) Tábla (2) Tájékoztató (1) Tájékozódási_verseny (1) Támogatók (1) Tél (9) Téli_gumi (3) Törpeautó (1) Történelem (63) Történet (1) Törvény (1) Törzskönyv (1) Törés (1) Törökország (1) Törölköző (1) Túra (1) Túraautó (1) Tőcsavar (1) Tűz (1) Tűzoltóautó (1) Tűzoltók (1) Tűzoltóság (1) Uaz (2) Ub (1) Ukrán (2) Unimog (1) Ups (1) Ural (1) Uranium_brotherz (1) Urban_legend (1) Usa (6) User (1) Utazás (2) Utcán_láttuk (2) Utánfutó (2) Utángyártott (1) V12 (1) V2 (1) V6 (3) V8 (12) V:3 (366) V:történelem (1) Vadak (1) Vadis (1) Vadveszély (1) Vagyonvédelem (1) Vak (1) Vakond (1) Valencia (1) Van_halen (1) Vanuatu (1) Variomatic (1) Vas (1) Vasar (1) Vasili (1) Vasúr (1) Vasút (2) Vatanen (1) Vaz (1) Vb (2) Velence (6) Velencei_tó (1) Velvet (1) Verda_napok (2) Vers (2) Verseny (6) Versenyautó (5) Versenymotor (2) Verstappen (1) Vespa (1) Veszely (2) Veszprém (1) Vetel (1) Veteran (1) Veterán (37) Veteránautó (1) Vezetés (1) Vezetéstechnika (2) Vfts (1) Vicc (1) Vicces_képek (23) Video (19) Videó (4) Vignale (3) Villamos (1) Villáminterú (1) Villámposzt (1) Világítás (3) Vladimir_nikolic (1) Vodafon (2) Volga (7) Volksvagen (1) Volkswagen (9) Volkswagen_lupo (1) Volpini (1) Volvo (9) Volvo_244 (1) Volvo_760 (1) Volvo_780 (1) Volvo_amazon (1) Volvo_s80 (1) Von_kuenheim (1) Vonat (2) Vontatás (1) Vonulás (1) Vonóhorog (1) Vorsprung_durch_technik (2) Vought_f4u_corsair (1) Vts (1) Vw (12) Vw_bogár (1) Vw_caddy (1) Vw_polo (1) Válaszol (1) Válság (2) Város (1) Vásárlás (2) Vélemény (17) Véletlen (1) Víz (2) W123 (18) W124 (3) W125 (1) W126 (2) W140 (1) W201 (1) Waddafakk (1) Wagonr (1) Waitin (1) Walter_röhrl (1) Wankel (5) Wartburg (5) Watt (1) Wd40 (6) Wd_40 (1) Web (1) Webkamera (1) Weissenkirchen (1) Winkler (1) Wrc (2) Wtcc (1) Wtf (5) X1 (1) X5 (1) Xj (1) Xj13 (1) Xj220 (1) Xm (2) Xp822 (1) Yamaha (3) Yes (1) Youngtimer (14) Youngtimers (1) Z06 (1) Z4 (1) Zaporozec (2) Zaporozsec (1) Zastava (1) Zaz (1) Zaz_965 (1) Zebra (5) Zene (11) Zero_tolerancia (2) Zil (1) Zita (2) Zsa (1) Zseniális_videó (1) Zsesgés (1) Zsolt (1) Zwickau (1) Zöld (3) Zöldkártya (1) Zündapp (1) Zündapp_janus (1) ágnes (1) ágyúgolyófutam (2) állás (1) állófűtés (1) álom (3) álomautó (2) álomgarázs (1) április (1) áprilisi_tréfa (1) átalakítás (1) átvizsgálás (1) átépítés (1) átírás (1) édesded (1) égetés (1) ékszer (1) élmény (1) élő (1) építős (1) érd (2) érdekes (4) érdekesség (43) érzelem (1) étkezés (2) étterem (1) évforduló (2) óra (1) önök_küldték (3) összefogalló (1) összefoglaló (1) összkerék (1) öszvér (1) újdonság (2) újrend (1) újságírás (1) újságíró (1) úszás (1) úszó (1) út (2) útellenőrzés (1) útfelújítás (1) úthiba (2) útszűkület (1) útépítés (1) ügyfél (1) üldözés (2) ülés (1) üzemeltetés (1) őz (1)