Autófila

Egy nehéz nap

Lowtyo, 2011.02.20. 13:00

A tegnapi napom rémes volt. Megbetegedett a teherautó sofőrünk és lett volna egy sürgős pesti fuvarunk. Persze egyedül nekem van C kategóriás jogosítványom rajta kívül, megnyertem a feladatot magamnak.
Kiraktam a gyereket reggel az óvodába és siettem be a munkahelyemre, hogy időben el tudjak indulni. Hála az autópályának, most már viszonylag egyszerű feljutni Pécsről Pestre, de mindig csak autóval mentem, nem tudtam meddig fog tartani az út teherautóval. Vasanyagot kellet vinni, és a szálak lelógtak a platóról, kellett keríteni valami vörös posztót, nehogy egy bamba-balfék felnyársalja magát. Átkutattam az egész autót, sehol semmi. Ekkor jutott eszembe, hogy a lányom óvodai ruháját reggel odaadta a dadus, megnéztem, hátha találok köztük valamit. Szerencsém van, hogy lányom született, egy kék, vagy fekete overállal semmire sem mentem volna.

 

Már az első száz méteren sikerült fognom egy komoly gödröt, a jobb felső ötösből távozott az amalgám, a bal első kerékből pedig a levegő. Telefonos segítség, egy óra múlva ismét úton voltam. A gödröt azért megjelöltem, nehogy más is belepottyanjon.

 

Az M6-os a béke és a nyugalom szigete volt. Tempomatot belőttem 85-re, kiolvastam a Playboyt, szunyókáltam egy kicsit, főztem egy kávét, aztán egy lecsót, sikerült hasznosan eltöltenem azt a pár órát a kormány mögött.
Az alagutakat minden egyes alkalommal megcsodálom, amikor arra járok. Sokan köpködik, hogy minek kellett, de engem inkább az érdekel, hogy hogyan jutottak át az alagút másik oldalára a munkások, amíg még nem volt kész a cső. Fel is hívtam hazafelé Csabit, Ő ott volt az építkezésen, árulja már el nekem a titkot. Csabi gyorsan lerázott, de megígérte, hogy este átküldi e-mailben a megoldást.
Elmúlt már este nyolc óra is, mire hazaértem. Lánykám épp aludni indult, nem volt boldog, mikor meglátta az overálját, illetve ami maradt belőle. Feleségem sem. Ő is elment a lányommal aludni, ehettem a kihűlt vacsorát, nézhettem egyedül az esti sorozatot.

 

Felpattintottam egy üveg sört a kedvenc sörnyitómmal, benyomtam a TV-t, bekapcsoltam a számítógépet és felváltva néztem a leveleimet és a Barátok Közt 84625. epizódját.
Valaki épp rálőtt Mikire, mikor megjött Csabitól a válasz az alagutas kérdésemre. Elképesztő!

Pályára álltunk

prokee, 2010.03.11. 09:56

Tündér hátul felolvas a "szerelmesújságból".

Megjelent a Denisz, vászárolja ön isz!

TNT sikoltozik. Nem tudni, hogy a felolvasás vagy az észveszejtő tempó miatt, majdnem elértük ugyanis a 130-as utazósebességet. Közben barátkozik a kezelőszervekkel, már megy a hátsóablak törlése és az ablakfűtés kapcsolgatása is.

A laptop váltott módban tölt/működik, a 350W-os inverter lepörög, ha nyitva van a fedél. Pedig már kikapcsoltam a wifit, kihúztam a DVD-írót az oldalából. Mindegy, még bírja az akku.

TNT sarka beleakadt a szőnyegbe, jelezném az MSC-nek, hogy várjuk a visszahívásról értesítő levelet.

Közben kedvesem belealudt a Denise-be, Miklós ölébe ejtett az újságot, aki méla undorral próbálja lerugdosni magáról a szennyet.

M3, 31. km.

Korcs:
A debreceni magyar közösség (DMK) nevében és felajánlok egy kakóscsigát, pontosabban csokiscsigát lazac és homár vacsora helyett!

A sztori eddig:

1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész

Jobbra tarts!

scheerti, 2009.10.16. 13:00

Újabban többet közlekedtem autópályán a megszokottnál, bevallom, kicsit elszoktam már tőle. Néhány erősebb fékezés után megint megtanultam, hogy a kamionosok többsége nagy ívben leszarja a teherautóval előzni tilos táblát, a droid azért csak kigurul index nélkül a gyorsítósávról, mindezt olyan magabiztossággal, mintha legalább vadászgépet vezetne. Aztán bekapcsolja az utánégetőt és 127 km/h-val küzd röpke három perc alatt a belsőben, miközben a Passat kockásra fékezi mögötte a kerekeit, hogy ne lökje fel a szalagkorlátra. Láttam a pihenőhely előtt a leállósávban vizelő területi képviselőt, lejárót eltévesztő tetőig megpakolt Volvo 940-est tolatni, ez mind népszokás, az ember meg se lepődik.

Az viszont még mindig idegesít, hogy néhány idióta egyszerűen nem tanulta meg, hogy nem vett bérletet a belső sávba. Magyar virtus ez, kisautóval büntetni és ráállni a merev százharmincra, ha nekem se lehet, másnak se lehessen. Aztán persze előbb-utóbb valaki megunja, és elkezd villogni, rosszabb esetben szlalomversenyt rendez a szélső sáv(ok)ban és erősen anyáz, esetleg be is fékez a belsőben továbbra is békésen kóricáló kisautós előtt.

Sokat ez a német autópályán készült videó se fog változtatni a dolgok állásán, az idióták ugye nem olvasnak autós blogot, cserébe meg vannak győződve arról, hogy ők szabályosan és biztonságosan közlekednek minden esetben. Mégis érdemes lenne ezt a rövid filmecskét levetíteni mindenkinek, aki nem_szereti használni a tükröt, vagy a belsőben tartja fel a gyorsabb autósokat. 

Az alábbi történeteket egy-egy barátom küldte nemrég eMail-ben, "Morál az utakon" tárggyal.

Rémes, milyen arcok közlekednek az utakon.
Ma éppen felmentem az M0-ra a hatosról, be a belsőbe, ott poroszkál egy Saab nyolcvannal. Jelzésértékkel villantottam egy 10-15-öt a triszenonnal, hogy lássa, jövök. Felfoghatta az 1.0 6V fölényét, mert lehúzódott, de mikor elmentem mellette, engem figyelt, és furcsán vicsorgott.

Aztán beállt mögém, és kergetni kezdett.

Eleinte nem zavart, de amikor SzigSzMiklóson a kis utcákban sem tudtam már lerázni, kezdett zavarni.

Jött mögöttem végig, csak a Seat szalonnál tudtam lerázni.

Rémes.

Még jó, hogy lefotóztam.

 

Velem is hasonló történt!
 
Jött mögöttem egy kis pöcs valami sötétkék Swiftel. Villogott, osztán elengedtem legyen boldog.
De mindig beszorult valaki mögé, aztán utólértem. Mire SzSzMiklósra értünk, próbált lerázni a kis utcákban, de nem volt erő a gépben, pedig volt rajta krómbetűkből valami 6V felirat. Sztem azt is fordítva akarta feltenni :-)

Nem fotósopp !

prokee, 2009.06.16. 14:00

Esküszöm, tényleg.

Már a robogós-gyalogos-traktoros esetnél is fikcióval vádoltak, de itt most volt időm fotózni is.

Az alábbi történet eMail-ben jutott el hozzám, egy magát megnevezni nem kívánt személytől kaptam. Gondoltam gyorsan lecsapok rá és posztot rittyentek belőle, mielőtt más megtenné.

Idõpont: április 19. délelõtt valamikor
Helyszín: Budapest, Egér út, Shell kút

Elvittem az autót szerelõhöz, h nézzék át, megnéztük a kerekeket is ...stb.
Jövök visszafelé, gondoltam le is mosom, meg akkor már kap egy tank üzemanyagot is.

Állok a sorban a kútnál, jön egy kislány, valami kikent kifent cabrióval, elõttem áll a sorban a pénztárnál. Látszólag valamilyen okból zaklatott, de én nem nagyon voltam képben a kábulattól, amit a parfümje okozott, amit biztos egy dézsából magára borított.

Szóval jön õ a kutashoz:
Csaj: Hali, egy autópálya matricát lécci
Kutas: Milyet?
Csaj: Ccc... Nem tom. hány napos van?
Kutas: Ilyen-meg ilyen.
Csaj: Ilyen jó lesz.
Kutas: Ok, rendszám?
Csaj: Most szívatsz?
Kutas: Nem, ha pályamatricát akarsz venni, nekem kell a rendszám.
erre õ: Jól van, de erre még lehet hogy rá**sztok! (bocs a szavakért,
de ezt mondta  a kislány) - Azzal kirohant.

Nézzük a kutassal, hogy mit csinál, mert eltûnt a kocsija mögött.
Kb. 3 perc múlva visszajött, letette a hátsó rendszámtábláját az asztalra, és közölte a pultossal, h ilyen még vele nem történt, letört a körme, és a barátja már úton van, mert nem tud így vezetni miféle eljárás ez?
Kutas: Nem kellett volna behozni, elég lett volna ha bemondod.
Erre a csaj: "Úúú igen,?"
Jött is a csaj pasija pár perc múlva egy jó nagy mercivel, bement, megkérdezte mi történt, elmondták neki, és a kutassal egymást támogatták a röhögéstõl.

Jó fej volt, na.

Azt hiszem, ha a jövõben pályamatricát veszek, ez mindig eszembe fog jutni! Csak el ne röhögjem magam vásárlás közben!

Te mit tennél, ha egy büdös nagy, fekvő valamit látnál az autópálya belső sávjában, sötétben ?

Nos, én az elsőt választottam.

Történt ui, hogy jöttem haza, és az M6 városi szakaszán, az Érd Ipartelep és Érd Ófalu csomópontok között, ahol már épp megszűnik a közvilágítás, a belső sávban feküdt egy... hátööö... tuja. Asszem.

Sötét volt, későn vettem észre, gyorsan is jöttem, tehát akármi is lehetett, de a fekete alapon sötétszürke foltot jól megtermett tujaként azonosította a tudatalattim.

Gondolkodtam, mit tegyek, Első blikkre persze arra jutottam, megállok a leállósávban, elakjelző, és lerángatom. Lett is volna esélyem, nagyjából 80 körül ballagtam a külsőben, tehát nem kellett volna soxáz métert visszabattyogni - de rájöttem, nem egy életbiztosítás tök sötétben, fekete ruhában besétálni a pálya közepéig három sávon át.

Viszont ennyiben hagyni nem akartam, úgyhogy telefon elő. (Nembeszól, kihangosítóm van! :) ) Mivel fogalmam sem volt, kit kellene ilyenkor hívni, tárcsáztam a tudakozót.

- Jó estét kívánok, Prokop Gábor vagyok. Szeretném megtudni az M6 autópálya kezelőjének telefonszámát.

- Mi a neve ?

- Az enyém ???

- Nem, az autópálya kezelőjének.

- Fogalmam sincs, ezért hívom. Talán autópályakezelő ?

- Ahhhaaa... Akkor adom a kollégát.

Kolléga persze megkereste, én meg átadom nektek. 06-40-405-060, itt lehet bejelentést tenni bármilyen eseményről, rendellenességről. Ezt persze senki sem fogja tudni fejből, meg cetlin sem fogjátok a forgalmiban hordani, de hozzám hasonlóan ti is célba értek a tudakozóval.

Egyébként nagyon kedves hölgyhöz futott be a hívás, aki először is nem röhögte ki egyből a tuja-teóriámat, másodszor pedig megköszönte a bejelentést.

Nos, szívesen. Remélem, nem találta el senki. Ez ugyan egy szimpla 100-as szakasz, de ezzel a tempóval is kellemetlen élmény lehet.

Megyeri tippek

Rocko-, 2008.09.30. 18:30

Éljen-éljen! Átadták végre a Colbert Megyeri hidat!

Tudom, vészmadárság, de kérem a tippeket, vajh mikor fog történni az első baleset? Tessék óvatosan tippelni, mivel csak délután négytől nyít meg a híd. Én a holnap reggel 6 és fél kilenc közti időpontot tenném meg.

És íme egy ksi útmutató azoknak, aki nem jók a tippelésben:

16-án, kedden délelőtt (pontosabban délben) adták át az új, keleti szakaszt.

16-án, este 10-kor árokba csúszott egy kamion az új szakaszon.

Ajánlott irodalom: Nélkülözhetetlen halálút (Az M0-s 1986-tól 2007-ig).

Ma megtörtént az M6 autópálya városi szakaszának műszaki átadása és avatása. Elvileg  délutántól használható is ez a szakasz. Ennek apropóján itt egy video, amit a hétvégén készítettünk.

Az történt, hogy hosszas egyeztetés után feljutottunk az M6 autópálya még át nem adott városi szakaszára - köszönet érte Mák Jánosnak (Di-Fer) és Dobosi Sándornak (M6 Autópálya).

Pár tanulságot persze le kell vonnunk:
- Soha nem teszünk többé HDD-s kézikamerát autóra, mert a súlya miatt rendesen rázkódik, azt pedig a HDD nem bírja, és használhatatlan lesz a felvétel
- Legközelebb megpucoljuk a kamera lencséjét
- Indulás előtt előre végiggondoljuk, mit is akarunk pontosan
- Szembeszélben nem kamerázunk, vagy ha igen, ordítva tesszük :)

Sebaj, azért valami használható anyag maradt, a következő autópálya-átadáskor majd ügyesebbek leszünk :)

UPDATE: Jelentem, nyitva az M6 városi szakasz, tehát az Érdi Tetőről pályán mehetsz az M0-ig.

Este ki is próbálom...

(Már megint mi voltunk a leggyorsabbak ! :) )

...de mi már kipróbáltuk :)

Ugyanmár, simán relaxálni, SMS-t írni menet közben.

Az autópályán.

Motoron.

 

A nagy utazó

Tommi, 2008.06.05. 09:00

Sokszor gyújtok rá az erkélyen, s eközben általában figyelem, mi folyik odalent a parkolóban. Néhány napja például ezt láttam:


Gondolom valami építőipari, vagy fuvarozó cég munkaautója, de akkor is döbbenetes volt számomra ennyi autópályamatricát és tetőboxot egy helyen látni.
 

Kék lángocskák...

miluman, 2008.05.16. 16:00

219 mph  / ~352 kmh /




A hang záloga pedig: 1-7-4-10-2-8-6-12-3-9-5-11

Ámen.

Hétfejű sárkány

prokee, 2008.05.01. 08:00
Sokan, sokszor, sok helyen megírták már, de én még mindig nem értem, na.

OK, az autós fejőstehén, ma már szinte csak azok autóznak, akiknek vagy nem számít a költség, vagy muszáj közlekedniük, szállítaniuk.

De könyörgöm, miért ne terelhetnénk logikus mederbe ezt az egész lehúzósdit ?
Értem, hogy kell a bevétel az államháztartásnak, de legalább ne tűnjék pofátlan sarcnak.

Mire gondolok konkrétan ?

Címkék

* (8) *** (1) 0_ajtó (1) 1.1 (2) 1.3 (1) 100 (2) 105l (3) 112 (1) 125 (1) 126p (2) 1_2_4_5_3 (5) 200 (1) 2010 (2) 2cv (3) 300d (1) 300te (2) 308 (1) 1989 (1) 2008 (2) 2009 (1) 2800 (3) 300c (1) 356 (1) 3ajtó (1) 4wd (1) 4x4 (1) 5 (1) 57s (1) 5ajtó (1) 5cv (1) 80 (3) 626 (2) 635csi (1) 815 (1) 88mph (1) 9000 (3) 90_es_évek (1) ? (1) A112 (1) A_hét_szerszáma (5) Abarth (2) Ablaktörlő (1) Abroncs (2) Abszurd (9) Abszurdisztán (7) Acea (1) Acura (1) Adler (1) Advert (1) Adásvételi (1) Adásvételi_szerződés (1) Adócsalás (1) Ae86 (1) Aerovette (1) Af_almok (13) Air (1) Airbag (1) Aixam (1) Ajtó (1) Ajándék (2) Ajánló (1) Akali (1) Aktatologató (1) Alagút (1) Alapjárat (1) Albea (1) Alfa (2) Alfa_gtv (1) Alfa_rome (1) Alfa_romeo (5) Alfa_romeo_giulia (1) Alfa_romeo_sz (1) Alkatrész (4) Alkohol (1) Alonso (1) Alázás (1) Amc_eagle (1) Amerika (13) Ami (1) André_citroen (1) Angol (2) Animáció (1) Antenna (1) Anton (1) Anyád (1) Aphicar (1) Api (1) Apparát (1) Aprilia (1) Arab (2) Arany (1) Ariel (1) Art (1) Ascii (1) Aston (1) Aston_martin (1) Aston_martin_vanquish (1) Astra (2) Attila (1) Audi (48) Audi_80 (1) Audi_90 (9) Audi_coupe (1) Audi_kx (1) Audio (1) Aukció (1) Ausztria (1) Auto (18) Autobianchi (2) Autobianchi_bianchina (1) Autobianci (1) Autobuzi (1) Autobuzik (13) Autofilia (29) Automata (1) Autó (338) Autóbontó (1) Autóbuzi (3) Autódoktor (2) Autóeladás (2) Autófila (1) Autófilia (1) Autófíl (1) Autófília (38) Autófília_egyesület (1) Autófília_flotta (13) Autógyár (4) Autóhitel (1) Autók (3) Autóleszbi (2) Autólopás (1) Autómosó (1) Autónepper (3) Autónánia (4) Autópálya (13) Autópályamatrica (1) Autós_üldözés (1) Autósbolt (1) Autósiskola (1) Autószerelés (6) Autótépítés (1) Autóverseny (5) Autóversenyzők (1) Autóvásárlás (50) Autóápolás (4) Avia (1) Awo (1) Ax (2) Ayrton_senna (1) Babetta (1) Bach (1) Bagó (1) Bajnokság (1) Baki (1) Balaton (2) Balatonakali (2) Balatonfüred (1) Baleset (64) Balesetmegelőzés (5) Balesetveszély (1) Bambi (1) Bandini (1) Bank (1) Barkas (1) Barkács (4) Baromállat (94) Bartoletti (1) Bat (1) Bbb (10) Bbb1 (1) Bbb10 (1) Bbb2 (1) Bbb3 (1) Bbb4 (1) Bbb5 (1) Bbb6 (1) Bbb7 (1) Bbb8 (2) Beetle (1) Beharangozó (3) Belmondo (1) Belsoseg (3) Belső_sáv (1) Belsőség (3) Belterj (1) Belőség (1) Bemutató (1) Benelli_sei (1) Bentley (2) Benz (19) Benzin (6) Benzincsap (1) Benzinkút (2) Bergpreis (1) Berva (1) Beszámoló (4) Betti (1) Betétlap (2) Betűvágás (1) Beállítás (1) Bicikli (1) Biciklilopás (1) Bigfoot (1) Birotor (1) Biztonság (1) Biztonsági_öv (10) Biztosítás (6) Biztosító (7) Biztosítóváltás (1) Bkv (3) Blog (7) Blogger (1) Bmw (37) Bmw_2002 (1) Bmw_e24 (1) Bmw_e34_m5 (1) Bmw_e9 (1) Bocs (2) Bogar (1) Bogár (6) Boibo (1) Bolha (1) Bolond (1) Bontó (3) Borzalom (1) Botrány (1) Boxer (1) Boxster (1) Boyracer (2) Brake (1) Brembo (1) Bridgestone (1) Bringa (1) Brit (1) Brit_versenyzöld (1) British_racing_green (1) Brm (1) Broaf (1) Bruce_willis (1) Bttf (6) Budapest (11) Bug (1) Bugatti (2) Buick (2) Buick_riviera (1) Bukás (1) Bukócső (1) Bukósisak (1) Bunkó (1) Burnout (1) Busz (3) Buszmegálló (1) Buszok (1) Buta_kávézó_libák_a_pult_mögött_fénymásolót_beleznek (1) Button (3) Buék (1) Bverekedés (1) Bx (3) Bálint_gazda (1) Bárhol (10) Bármikor (10) Bármivel (10) Bárány (1) Béka (1) Béla (1) Béna (1) Béna_tuning (1) Bírság (1) Börze (2) Búcsú (1) Bútor (1) Büfé (1) Büntetés (1) Bürokrácia (1) Bürökrácia (1) Cabrio (2) Cadillac (3) Café_racer (1) Camaro (1) Camptourist (1) Camry (1) Capri (1) Carens (1) Cbx (1) Cc (1) Cdi (1) Ceed (1) Celeb (1) Chapron (1) Cherokee (2) Cherry (1) Chevroelt_camarro (1) Chevrolet (7) Chicks_on_wheels (1) Chiptuning (1) Christine (2) Chrysler (3) Ciao (1) Cigi (1) Citroen (22) Citroen_2cv (1) Citroen_bx (1) Citroen_hét (15) Citroen_találkozó (1) Civic (2) Classic (2) Clio (7) Co2 (1) Cockpit (1) Communism (1) Cooper (1) Corbijn (1) Corsa (2) Corvette (4) Corvette_stingray (2) Cosmo (2) Cosworth (1) Countach (1) Coupe (2) Coupé (1) Crash (3) Csacsi (1) Csajka (2) Csajok (6) Csak_visat_ne (1) Csavar (1) Csavarfaló (1) Cseh (1) Csempe (1) Csendőr (1) Csepel (3) Csettegő (1) Csevej (1) Csikos_zsolt_en_veled_sirok (1) Csikós (3) Csikós_tribute (1) Csillag_villás (1) Csináld_magad (1) Csirke (2) Csorna (1) Csárda (1) Csónak (1) Csőd (1) Csőtörés (1) Cucu (6) Cult (1) Customizer (1) Cx (3) Cétait (1) Címlaplány (1) D50 (1) Dacia (3) Daewoo (2) Daf66 (1) Daihatsu_charade (1) Dakar (1) Dal (1) Danuvia (1) Daru (1) Daráló (1) Datsun (2) Dawoo (1) Dci (3) De (1) Death_race (1) Debrecensjo (31) Defekt (2) Delahaye (1) Delorean (16) Delorean_nap (11) Delta (1) Demszky (1) Design (3) Designpumpa (1) Devil (1) Diamond (1) Diesel (5) Dilemma (2) Dinnye (1) Divat (6) Diy (1) Dm (1) Dmc (14) Dmc_12 (14) Dodge (1) Dodge_challanger (1) Dodge_superbee (1) Door (1) Dorifto_time (1) Douglas (1) Drag (1) Drag_race (1) Drfit (1) Drift (17) Driving (1) Ds (1) Dubai (2) Duct_tape (1) Dugnám (1) Dugó (4) Dugódíj (1) Dugókulcs (1) Dukkó (1) Duramax (1) Dutra (1) Dyane (1) Dárenbéz (1) Dél_afrika (1) Dízel (4) Dühöngő (1) E30 (2) E32 (2) E34 (1) E85 (1) Economy (1) Ede (1) Egy_nehéz_nap_margójára (1) Egyesület (1) Egymillió (1) Egzotikus (47) Egér (1) Eisenach (1) Elado (2) Eladás (2) Eladó (2) Elektromos (1) Elektromos_ablak (1) Elfuserált_autós_tárgyak (1) Ellenőrzés (1) Ellopták (2) Elmebeteg (1) Elmélkedés (1) Elégtelen (1) Előzetes (1) Előzés (1) Emelő (1) Emlék (1) Englishrussia (2) Engstler (1) Ennstal (1) Erdély (1) Eredetvizsga (1) Eredményhirdetés (1) Ergonomia (1) Ergonómia (1) Ermini (1) Escort (1) Espargaró (1) Esélyegyenlőség (1) Eső (1) Etanol (2) Etz (1) Eu (2) Eunos (1) Euro2 (1) Európa (1) Exo (1) Exotic (4) Explorer (1) Extrém (1) Ez (1) Ezeröcsi (1) F1 (12) Fa (1) Fabula (1) Facel_vega (1) Fagy (1) Fakitermelés (1) Fakitermelő (1) Fakk (1) Fal (1) Faszparaszt (1) Feelgood (1) Fegyver (1) Felicia (1) Felkészítés (1) Felkészülés (1) Felni (3) Felnihitel (1) Feri (1) Ferjáncz_attila (5) Ferrari (27) Ferrari_288_gto (1) Ferrari_365 (1) Ferrari_testarossa (1) Ferves_ranger (1) Festés (1) Fia_wtcc (1) Fiaa (1) Fiat (16) Fiat_131 (1) Fiat_500 (2) Fiat_coupe (1) Fiesta (1) Filia_expressz (1) Filia_pub (2) Film (7) Filmajánló (1) Filo (1) Finn (2) Flame (1) Flash (1) Flex (2) Florida (1) Fogyasztás (1) Fohasz (1) Ford (13) Ford_bronco (1) Ford_escort (2) Ford_f150 (1) Ford_gt40 (1) Ford_mustang (1) Ford_thunderbird (3) Forester (1) Forgalmi (1) Forgalmi_dugó (1) Forma1 (18) Formula (1) Formula1 (14) Fos (1) Fotó (13) Fotók (3) Fotópályázat (7) France (1) Francia (6) Frankfurt (1) Frua (1) Fso (8) Fuck (1) Fug (1) Fun (2) Furcsa (2) Furgon (1) Fék (2) Féktárcsa (1) Fénykép (1) Fényszóró (1) Férfiak_női_robogón (1) Fúvóka (1) Függőség (1) Függőség_napja (3) Főtengely (1) Főzés (1) Fűnyíró (1) Fűtés (1) Gagyi (1) Galant (1) Galéria (1) Game (1) Garázs (7) Gaz (4) Gaz_13_csajka (1) Gaz_14 (2) Gear (2) General (1) Generali (1) Gengszter (1) Geo (1) George_clooney (1) Gergo (1) Getaway (1) Giorgetto_giugiaro (1) Giulia (1) Gm (3) Goggomobil (1) Gokart (5) Gokart_maraton (4) Golf (6) Gondolatpornó (7) Goodwood (1) Google (2) Google_earth (1) Google_maps (2) Gps (3) Grafitember (1) Grand (1) Grand_cherooke (1) Grifo (1) Grobming (1) Gs (2) Gs500e (1) Gt3 (1) Gt40 (1) Gta (1) Gti (3) Gto (2) Gubanc (1) Gumball (1) Gumi (10) Gumiabroncs (1) Gyalogos (4) Gyerek (2) Gyereknap (3) Gyerekotthon (2) Gyerekülés (1) Gyermek (1) Gyermeknap (1) Gyermekotthon (2) Gyertyahézag (1) Gyorshajtás (1) Gyorsulás (4) Gyumolcs (1) Gyári (1) Gyíkpacal (5) Gyógyszer (1) Gyógyszer_és_vezetés (1) Gyökér (1) Gáz (1) Gázolaj (1) Gödör (1) H_van (1) Hacsiroku (1) Haditechnika (1) Hadsereg (1) Halle_berry (1) Hamilton (6) Hang (1) Hannu_mikkola (1) Happy_birthday (1) Hardcore (1) Hardtop (1) Harley (2) Hasonmás (1) Használtautó (6) Hatvan (1) Havasi_poloska (1) Hazafelé (1) Hellókarácsony (5) Help (1) Henkölés (2) Hi_fi (1) Hiba (1) Hinta (1) Hip (2) Hirdetás (1) Hirdetés (1) History (1) Hitel (2) Homlokrakodó (1) Honda (8) Honda_crx (1) Honda_hr_v (1) Honda_prelude (1) Horch (1) Horex (1) Horror (1) Hullaszállító (2) Hulot_úr_közlekedik (1) Hummer (1) Hungaroring (2) Hungária (1) Hycomat (1) Háromkerék (1) Háromszög (1) Hátizsák (1) Hátsólámpa (1) Hátsólámpafétis (1) Házi_teszt (1) Hétüléses (1) Híd (1) Hír (1) Hírek (1) Hó (5) Hóhelyzet (1) Hókotró (1) Hólánc (1) Hölgyek (6) Hülye (2) Hülye_autószerelő (1) Hülye_blogger (2) Hülye_bürokraták (1) Hülye_találmány (1) Hülye_videó (1) Hülyepécsiek (1) Hülyeség (1) Hülyevoltam (1) Hülyeállat (39) Hűtött (1) Iacocca (1) Iannone (1) Ibiza (1) Iconx (1) Idióta (15) Idióta_kép (1) Időjárás (1) Időmérő (1) Időutazás (1) Ifa (1) Igazoltatás (1) Igen (1) Ignis (1) Ikarus (4) Ikarus_55 (1) Ilferro (1) Imcdb (1) Impreza (1) Indai (1) Indain (1) Indavideo (2) Indavideó_pályázat (1) Index (2) Indexvideó (1) India (1) Infiniti (1) Ingolstadt (1) Initial_drifters (2) Inkognitó (1) Inkognitó_teszt (2) Insignia (1) Interjú (1) Interlagos (1) Internet (1) Ipk (1) Iq (1) Irmscher (1) Irodalom (2) Irónia (1) Iskola (1) Isle_of_man (1) Ismeretlen (1) Iso (2) It (1) Itália (1) Jacques_tati (1) Jaguar (3) James_dean (1) Janus (1) Japán (6) Jatek (1) Javítás (3) Jawa (5) Jazz (1) Jeep (2) Jeep_grand_cherokee (4) Jetta (1) Jimny (2) Jobbkormány (3) Jobbra_tarts (1) Jogosítvány (5) Jogsi (2) Jogszabály_változás (1) John_delorean (1) Jozsi (1) Juke (1) Junkers (1) Jurij (1) Jzd (1) Járműkezelés (1) Járőr (1) Játék (24) Józsijobbantudja (1) Jövő (3) K70 (1) K_jetronic (1) Kabrio (2) Kabrió (3) Kacsa (2) Kadett (1) Kadett_d (1) Kaja (2) Kalasnyikov (1) Kamera (3) Kamion (3) Kampány (1) Kamu (1) Kaptuk (1) Kapálógép (1) Karbantartás (5) Karburátor (2) Kardán (1) Karmann_ghia (1) Karosa (1) Kasztni (1) Kawasaki (2) Kazah (1) Kazetta (1) Kemping (2) Ken_block (2) Kendács (8) Kenworth_w900 (1) Kert (1) Kerékcsere (3) Kerékkulcs (1) Kerékpár (5) Keverékcsavar (1) Kgfb (7) Kgst (8) Kgst_party (1) Kia (2) Kicsi (2) Kihívás (1) Kijev (1) Kipufogó (6) Kiraly (1) Kirándulás (2) Kisautó (1) Kisebbségi_komplexus (1) Kislany (1) Kismotor (1) Kistraktor (2) Kitt (1) Kiállítás (4) Klipek (1) Klíma (1) Knight_rider (2) Kombi (3) Komment (1) Kommentek (1) Kompresszor (1) Kondorosi_ferenc (1) Konzumidióta (1) Korekt (1) Kraz (1) Kresz (36) Krokodil (1) Krova (1) Ktm (1) Kultúra (3) Kunmadaras (1) Kuplung (1) Kutya (2) Kuzaj (1) Kvm_switch (1) Káosz (1) Kárbejelentő (2) Kárpit (2) Kátyu (1) Kátyú (2) Kávédaráló (1) Kéklámpa (1) Kényelem (2) Kép (3) Képvicc (1) Kérdés (1) Kétfélix (1) Kétkerék (8) Kétütem (1) Kétütemű (2) Kína (1) Kínai (1) Kísérlet (1) Kókány (1) Köcsög (2) Ködlámpa (2) Könyv (3) Körforgalom (2) Környezetvédelem (9) Kötelező (2) Kötelező_biztosítás (1) Kötelező_felszerelés (1) Közhasznú (1) Közlekedés (86) Közlekedésbiztonság (73) Közlekedési_lámpa (1) Közlekedési_morál (1) Közlekedési_tábla (2) Közlemény (2) Központi (1) Közélet (10) Középmotor (1) Közút (1) Közútkezelő (1) La_fontaine (1) Laci! (1) Lada (25) Lada_samara (1) Laguna_seca (1) Lakóautó (2) Lakótelep (1) Lambo (1) Lamborghini (11) Lancia (8) Lancia_delta (1) Landolunk (1) Lanos (1) Lazarenko (1) Le (3) Left (1) Legjobb (1) Lego (1) Lengyel (10) Leszek (1) Levegő_munkacsoport (1) Levin (1) Levél (2) Lexmond (1) Leyland (1) Leállósáv (1) Liana (2) Liberty (1) Limuzin (1) Lincoln (1) Lincoln_continental (1) Linea (1) Litván (1) Live (3) Lm002 (1) Lna (1) Loeb (1) Logitech (1) Lol (90) Lomtalanítás (1) Lopás (1) Lopásgátlás (1) Lotus (1) Low_rider (1) Lowtyo (2) Lowtyó (1) Lpg (1) Lsd (1) Luis_de_funes (1) Lutz (1) Luxus (3) Láma (1) Lámpa (1) Lámák (1) Lánghegesztő (1) Lánglovagok (6) Lányok (1) Láthatósági_mellény (1) Látni_és_látszani (1) Léghűtés (1) Légszűrő (2) Lóerő (3) M0 (7) M24 (1) M3 (6) M35 (2) M6 (4) Mad_max (1) Made_in_china (1) Maga_nem_normalis (1) Magyar (3) Magyarhertelend (2) Magyarisztán (2) Mahindra (2) Managertoys (2) Mankó (1) Mans (3) Manta_mirage (1) Manx (1) Maps (1) Maranello (1) Marathon (1) Maria_bello (1) Mariapocs (1) Marketing (1) Martini (1) Maruti (3) Maróti (2) Maserati (1) Massa (1) Maszek (2) Matchbox (4) Matra (1) Matrica (1) Maybach (1) Maz (2) Maz_7907 (1) Mazda (29) Mazda_626 (1) Mazda_626_gt (2) Mazda_eunos_cosmo (1) Mazda_mps (1) Mazda_rx7 (1) Mb (1) Mclaren (7) Medve (1) Meet (1) Megalol (1) Megane (1) Megfordulás (1) Megállás (1) Mehari (1) Melkus (1) Melyiket (1) Mentők (1) Mercedes (43) Mercedes_190 (1) Mercedes_benz (4) Mercedes_benz_c111 (1) Mercedes_találkozó (1) Mercedes_w124 (1) Mercedes_w126 (1) Mercedesbenz (26) Mese (1) Metro (1) Metró (1) Mg_tf (1) Miata (2) Michelin (2) Microcars (1) Miklós_ideges (1) Miklós_megmondja (1) Mikulás (3) Mitshubishi_galant (1) Mitsubishi (4) Mkkp (1) Mohr (1) Monza (1) Moped (1) Mopedautó (1) Moretti (1) Morgan_3_wheeler (1) Moszkvics (3) Moto_gp (1) Motogp (3) Motor (33) Motorblokk (1) Motorcsere (1) Motorkerékpár (22) Motorolaj (2) Motoros (1) Motors (1) Motorverseny (1) Motronic (1) Movie (1) Mozgássérült (1) Mozi (2) Muhaha (3) Multicar (1) Munkagép (1) Murcielago (1) Mustang (1) Mx5 (1) Mz (1) Május_1 (5) Márkaszervíz (1) Másolás (1) Máv (1) Mázló_imre (1) Mézeskalács (1) Mór (3) Múzeum (1) Műemlék (1) Műhely (1) Műhold (1) Műholdkép (1) Művészet (4) Na_ez_mi (1) Na_ugye (1) Nagydíj (1) Nagyvas (1) Nanoracer (1) Napirajz (5) Napirajz_ajánló (1) Napja (1) Napló (1) Naptár (1) Narancs (1) Navigáció (4) Ndk (4) Ne_vedd_komolyan (1) Nelsinho (1) Nem_suzuki_még_véletlenül_sem (1) Nepper (2) Netrisk (1) New_york (1) Nirvana (1) Nissan (5) Nissan_patrol (1) Nissan_r34_gtr (1) Niva (2) Nkh (1) No_fear (1) Nonap (10) Nordscheleife (1) Nova (1) Nsx (1) Nuccio_bertone (1) Nyaralás (3) Nyelvhelyesség. (1) Nyertesek (1) Nyirád (2) Nyár (1) Nyári_felkészítés (1) Nyárigumik (1) Nyíregyháza (1) Négyszög (1) Német (3) Német_boxer (1) Németjuhász (1) Németország (1) Némrt (1) Nürburgring (1) Nő (6) Női_sofőr (1) Nőnap (3) Ob (1) Objektív_felelősség (1) Ocsmányiroda (1) Oka (2) Oktató (2) Olajcsere (1) Olasz (4) Oldsmobile (1) Oldtimer (6) Olimpia (2) Olympia (1) Omar_sharif (1) Omega (1) Omg (6) Ommm (1) Onboard (3) Opel (17) Opel_kadett (1) Opel_rekord_p1 (2) Opel_vectra (1) Orfű (1) Orosz (59) Oroszország (2) Orr (3) Orrfű (1) Oszlop (1) Ot_expo (3) P126 (2) P70 (1) P70_coupé (1) Packard (1) Pakisztán (1) Palik (6) Pannonia (1) Pannónia (4) Pantera (1) Para (2) Parking (1) Parkol (1) Parkolas (1) Parkolás (9) Parkolási_díj (1) Parkoló (3) Party (2) Partytajm (1) Partytime (1) Passat (1) Patak (1) Pattex_pisztoly (1) Paul_newman (1) Pc (1) Pc_game (1) Pda (1) Pedrofon (1) Pedálos (2) Penge (1) Penge_verda (1) Peres (1) Pescarolo (1) Peugeot (5) Piaggio (2) Piaggo (1) Pickup (4) Piech (1) Pikes_peak (1) Pimp (1) Pininfarina (3) Piquet (2) Pirelli (1) Piros (1) Piros_autó (1) Pista (1) Plakát (1) Plató (1) Plymouth_fury (2) Plüss (1) Pna (3) Pole (1) Polgárdi (1) Police (2) Polo (2) Polonez (7) Polonez_hét (7) Polski (4) Polski_126 (1) Polski_fiat (2) Pontiac (4) Pontiac_transam (1) Pony (2) Pornó (1) Porsche (21) Porsche_356 (1) Porsche_964 (1) Poszt (1) Pozsony (1) Poén (34) Poéta (1) Pr (1) Praktika (1) Praktikum (2) Premier (1) Profi_sofőr (1) Programajánló (4) Prohun (1) Prokee (4) Prototípus (3) Prémium (2) Pród (1) Psa (1) Pt2 (1) Punto (1) Puttony (1) Pálya (1) Pályzat (1) Pályázat (5) Pára (1) Párizs (1) Párizsi_autószalon (1) Párválasztás (1) Pécs (5) Pénz (1) Póló (5) Quad (1) Quattro (8) Queen (1) Quo (1) R11bigfoot (1) R19 (1) R32 (1) R8 (3) Racer (1) Racing (1) Ragasztópisztoly (1) Raikkonen (2) Rakodás (1) Rakomány (1) Rakéta (1) Ral (1) Rali (7) Rally (25) Rallycross (1) Ram (1) Range (1) Range_rover (4) Rav (1) Rc166 (1) Real_life (1) Redtop (1) Regadó (1) Rejtvény (1) Reklám (7) Rekord (1) Renault (24) Rendorok (3) Rendszám (3) Rendőr (7) Rendőrség (13) Renult (1) Restart (1) Retro (84) Rezső (1) Riposzt (1) Rivolta (1) Road_trip (1) Roadster (1) Robi (1) Robi_55 (2) Robogó (5) Robot (1) Rocko (2) Rocko_autot_vesz (12) Roflmao (1) Roller (1) Rolls (2) Rolls_royce (1) Rolls_royce_silver_shadow (1) Romet (2) Román (1) Románia (4) Roncs (1) Rotakapa (1) Rotoric (1) Rover (1) Royce (2) Rozsda (1) Rs (1) Rs4 (1) Rs6 (2) Rutinpálya (1) Rádió (1) Római_mitológia (1) Rózsaszín (1) Rögzítetlen_rakomány (1) S1 (3) S2 (1) S4 (1) S40 (1) Saab (16) Saab_9000 (9) Saab_support_convoy (1) Sae (1) Safe (1) Safety_area (2) Safety_car (1) Sahara (1) Samara (3) Sandero (1) Santana (1) Sanyi (1) Saturn (1) Saxo (1) Scaglietti (1) Scarabeo (1) Scenic (1) Scorpio (1) Scouty (1) Seat (6) Seat_inca (1) Seat_toledo (1) Sebesség (2) Sebességmérő (1) Segitseg (1) Segítség (1) Sell (1) Senna (1) Shanghai (1) Shelby_cobra (1) Sheryl_crow (1) Shooting (1) Shop (1) Side (1) Silverstone (1) Simca (1) Simon (1) Simson (2) Single_frame (1) Skoda (13) Skoda_120l (1) Sleeper (3) Sm (3) Smart (1) Smp (3) Sofőr (1) Sokol (1) Sombrero (1) Sorompó (1) Sors (1) Spa (1) Spoiler (1) Sport (2) Sportautó (2) Spotting (1) Sprinter (1) Ssangyong (1) Stephen_king (1) Stig_blomqvist (1) Stressz (1) Subaru (4) Sukoró (6) Suna (1) Super (1) Super1600 (1) Suv (1) Suzuki (25) Suzuki_swift (3) Svéd (1) Svédország (1) Swift (8) Sx200 (1) Syrena (1) Szabadság_híd (1) Szekszárd (1) Szemét (1) Szenergy (1) Szerelem (3) Szerelés (32) Szerelő (5) Szerszám (1) Szertartáskocsi (2) Szerviz (3) Szervíz (1) Szex (1) Szimulátor (2) Szingapúr (1) Szivar (1) Szmog (4) Szmogrendelet (1) Szmogriadó (3) Szociautó (4) Szolgálati (1) Szomszéd (2) Szopatás (1) Szopás (1) Szovjet (2) Szovjetunó (1) Szponzor (1) Sztori (1) Sztrájk (1) Sztálin (1) Szupersport (2) Százhalombatta (1) Szín (1) Színes_fémyűjtők (1) Szöveg_nélkül (2) Születésnap (1) Szünetmentes_áramforrás (1) Szőke (2) Szőke_nő (3) Szőkenő (1) Sár (1) Sárvédő_betét (1) Sátor (1) Sávoly (3) Sérvédő (1) Sör (1) Sörnyitó (1) Takarékos (1) Talalkozo (4) Talbot (1) Talmácsi (2) Találkozó (11) Tankolás (2) Tankönyv (1) Tanácsok (4) Targonca (1) Tatra (6) Tatraplan (1) Tavasz (1) Tavria (1) Tc (1) Technika (109) Technológia (1) Teherautó (5) Teljesítménynövelés (1) Terep (2) Terepjáró (3) Terminator (1) Tesla (1) Tesla_roadster (1) Teszt (6) Tetőbox (1) Tie (5) Tifosi (1) Tilos (1) Timo_makinen (1) Tiszta_energia (1) Tlf (1) Tmk (1) Tolvaj (1) Tomnemtom (1) Top (2) Top10 (1) Top_18 (2) Topolino (1) Torta (1) Tortenelem (1) Totalcar (2) Tour (1) Tow (4) Toyota (8) Toyota_2000gt (1) Trabant (46) Trabant_nt (1) Trabant_tramp (1) Trabi (2) Traction_avant (1) Traffipax (1) Trafic (1) Train_surfing (1) Traktor (7) Tramp (5) Transform (1) Transporter (1) Treffen (10) Treffen_5 (2) Treuck (1) Tri (1) Trike (1) Trip (1) Triumph (1) Triumph_tr6 (1) Truck (1) Trueno (1) Tréler (1) Trükk (1) Tucker_torpedo (1) Tuning (15) Turbo (7) Turbodiesel (1) Turbos (1) Turul_gt (1) Tvr (1) Tvr_griffin (1) Type_a (1) Type_b (1) Type_c (1) Tábla (2) Tájékoztató (1) Tájékozódási_verseny (1) Támogatók (1) Tél (9) Téli_gumi (3) Törpeautó (1) Történelem (63) Történet (1) Törvény (1) Törzskönyv (1) Törés (1) Törökország (1) Törölköző (1) Túra (1) Túraautó (1) Tőcsavar (1) Tűz (1) Tűzoltóautó (1) Tűzoltók (1) Tűzoltóság (1) Uaz (2) Ub (1) Ukrán (2) Unimog (1) Ups (1) Ural (1) Uranium_brotherz (1) Urban_legend (1) Usa (6) User (1) Utazás (2) Utcán_láttuk (2) Utánfutó (2) Utángyártott (1) V12 (1) V2 (1) V6 (3) V8 (12) V:3 (366) V:történelem (1) Vadak (1) Vadis (1) Vadveszély (1) Vagyonvédelem (1) Vak (1) Vakond (1) Valencia (1) Van_halen (1) Vanuatu (1) Variomatic (1) Vas (1) Vasar (1) Vasili (1) Vasúr (1) Vasút (2) Vatanen (1) Vaz (1) Vb (2) Velence (6) Velencei_tó (1) Velvet (1) Verda_napok (2) Vers (2) Verseny (6) Versenyautó (5) Versenymotor (2) Verstappen (1) Vespa (1) Veszely (2) Veszprém (1) Vetel (1) Veteran (1) Veterán (37) Veteránautó (1) Vezetés (1) Vezetéstechnika (2) Vfts (1) Vicc (1) Vicces_képek (23) Video (19) Videó (4) Vignale (3) Villamos (1) Villáminterú (1) Villámposzt (1) Világítás (3) Vladimir_nikolic (1) Vodafon (2) Volga (7) Volksvagen (1) Volkswagen (9) Volkswagen_lupo (1) Volpini (1) Volvo (9) Volvo_244 (1) Volvo_760 (1) Volvo_780 (1) Volvo_amazon (1) Volvo_s80 (1) Von_kuenheim (1) Vonat (2) Vontatás (1) Vonulás (1) Vonóhorog (1) Vorsprung_durch_technik (2) Vought_f4u_corsair (1) Vts (1) Vw (12) Vw_bogár (1) Vw_caddy (1) Vw_polo (1) Válaszol (1) Válság (2) Város (1) Vásárlás (2) Vélemény (17) Véletlen (1) Víz (2) W123 (18) W124 (3) W125 (1) W126 (2) W140 (1) W201 (1) Waddafakk (1) Wagonr (1) Waitin (1) Walter_röhrl (1) Wankel (5) Wartburg (5) Watt (1) Wd40 (6) Wd_40 (1) Web (1) Webkamera (1) Weissenkirchen (1) Winkler (1) Wrc (2) Wtcc (1) Wtf (5) X1 (1) X5 (1) Xj (1) Xj13 (1) Xj220 (1) Xm (2) Xp822 (1) Yamaha (3) Yes (1) Youngtimer (14) Youngtimers (1) Z06 (1) Z4 (1) Zaporozec (2) Zaporozsec (1) Zastava (1) Zaz (1) Zaz_965 (1) Zebra (5) Zene (11) Zero_tolerancia (2) Zil (1) Zita (2) Zsa (1) Zseniális_videó (1) Zsesgés (1) Zsolt (1) Zwickau (1) Zöld (3) Zöldkártya (1) Zündapp (1) Zündapp_janus (1) ágnes (1) ágyúgolyófutam (2) állás (1) állófűtés (1) álom (3) álomautó (2) álomgarázs (1) április (1) áprilisi_tréfa (1) átalakítás (1) átvizsgálás (1) átépítés (1) átírás (1) édesded (1) égetés (1) ékszer (1) élmény (1) élő (1) építős (1) érd (2) érdekes (4) érdekesség (43) érzelem (1) étkezés (2) étterem (1) évforduló (2) óra (1) önök_küldték (3) összefogalló (1) összefoglaló (1) összkerék (1) öszvér (1) újdonság (2) újrend (1) újságírás (1) újságíró (1) úszás (1) úszó (1) út (2) útellenőrzés (1) útfelújítás (1) úthiba (2) útszűkület (1) útépítés (1) ügyfél (1) üldözés (2) ülés (1) üzemeltetés (1) őz (1)

Archívum

  • 2011. December (1)
  • 2011. Június (1)
  • 2011. Május (2)
  • 2011. Április (1)
  • 2011. Február (3)
  • 2011. Január (1)
  • 2010. December (3)
  • 2010. November (4)
  • 2010. Október (6)
  • Teljes archívum...