Nemsokára vége a télnek. Ez sokaknak nagy öröm, könnyebbé válik a hétköznapi élet. Nem kell vastag pulóver, nagykabát, és az autót sem kell járatni feleslegesen a hőn áhított fűtés miatt.
Mielőtt azonban örömtüzet gyújtanánk, gondoljunk vissza a három hónappal ezelőtti időkre! Mit sulykolt belénk a média úton, útfélen? Igen, aki nyári abronccsal közlekedik, az közönséges tömeggyilkos. De így van ez?
Több fórumon tárgyaltuk már ezt a kérdést, több oldalról közelítettük a problémát, és megoszlanak a vélemények. Amit most felteszek költői kérdést, már csak hab lesz a tortán.
Miért nem kell a kamionokra (buszokra, egyéb nehéz járművekre) is téli gumi?
Mielőtt mindenki rávágja, hogy azért, mert a nagy súly mindent megold, azért gondoljuk át még egyszer. A nagy súly esetleg kinyomja az abroncs alól a vizet, olvadt havat (lánykori nevén latyakot), de jégen aligha ér valamit. Vagy legalábbis nem sokat. A nullához konvergáló tapadás a jégen gonosz dolog, főleg 20-30 elszabadult tonna esetén. Az elmúlt hónapokban volt nem egy, nem két eset, amikor teherautó okozott balesetet. Mert nem tudtak megállni időben. Az általánosan bevett gyakorlattól, miszerint állandóan a megengedettnél gyorsabban is mennek, most nagyvonalúan tekintsünk el. Bár nyilván ez is közrejátszik a kialakult szerencsétlenségekben. De hiába minden modernkori kütyü, amiket már a nagyvasakba is beépítenek, az ABS-től elkezdve a menetstabilizálóig, ha többszázezer kilométert futott, repedezett, minta nélküli guminak kéne átvinnie a tapadást az útra.

Ez a tökéletes abroncs fogná meg a 30 tonnát?
És az előző mondatom utal is a megoldásra, hogy miért is nincs ezeken a járműveken külön téli gumi. A több százezer megtett kilométer nem kompatibilis egy lágy gumikeverék nyújtotta kopási mutatóval. Így is a fuvarozók rémálma, ha a sofőr bejelenti, hogy kéne cserélni a gumikat, ugyanis egy nyergesvontató esetén ez simán milliót meghaladó kiadás. Mintha a fogukat húznák. Ezért inkább járnak háromszor újrafutózott, málló felületű, minimálisan bordázott abroncsokon. Mi meg rettegjünk előttük, mellettük. Persze nem kötelező nekünk a közúton közlekedni, tudom. Nem is akarom magamra, illetve rájuk irányítani a törvényhozók figyelmét, mert a végén még egy gázolajos hordóban végzem, fejjel lefelé. De azért mégis agyrém, hogy amíg engem megállít a rendőr és profilmélységet nézeget, addig a kamionok vígan száguldoznak ezeken a maximum gyermekjátéknak alkalmas kerekeiken. Talán a tengelyterhelés mérése mellett lehetne ezt is nézegetni.

E mellett a tengelyterhelés már nem mindegy?
Van viszont egy meglepő fordulat is, amit egy rögtönzött, nem reprezentatív, általam végzett kutatás támaszt alá. Ez pedig a sokak által utált „fehér furgonosok” hozzáállása a téli gumihoz. Szintén rengeteg megtett kilométer, a személyautókéhoz hasonló menetteljesítmények, felpörgetett, főnökök által agyonhajtott sofőrök jellemzik a kategóriát. Viszont az általam közelről szemügyrevett kisáru-szállítókon egytől egyig újszerű, megfelelő mélységű barázdákkal ellátott téli abroncs volt.

Finom, megnyugtató lamellaerdő
Pedig ha lehet hinni a szóbeszédnek, akkor ebben a csoportban még élesebb a piaci verseny, szó szerint egymás orra elől happolják el a fuvarokat. Mégis futja új gumira. Persze, persze, egy Transitra még mindig lényegesen olcsóbb gumit venni, ráadásul csak négy (hat) darab kell, nem mint egy Iveco nyergesre.
Kíváncsi volnék a sofőrök véleményére is, hogy mennyivel érzik, éreznék magukat jobban, ha mindig új, megfelelő minőségű abroncsokon gurulhatnának!
Egyébként a statisztikákban, mint műszaki okokra visszavezethető balesetként jelennek meg a gumi esetleges hibájából bekövetkező szerencsétlenségek.
És akkor Kedves Olvasó, Önön a sor, hogy véleményét megossza velünk, és a többi olvasóval!
Természetesen az Autófílián megszokott, kultúrált formában. Köszönjük!
Múlt héten feltettünk hét-hét kérdést Lewis Hamiltonról és Jenson Buttonról, plusz egy bónuszkérdést az F-1-ről, és ígértünk értük néhány apróságot. Most eláruljuk a helyes válaszokat, és megtudhatjátok azt is, melyik rokonunk vagy közeli barátunk ígérte a legtöbb sört.
Viccelünk ám, sorsoltunk. Volt miből, pikk-pakk beesett egy nagy rakás, többségében helyes megfejtés. Ezeket egy óriási kalapba borítottuk, és egy saját, Pál névre hallgató polip segítségével kiválasztottuk a nyerteseket.
A pólót és a hátizsákot a Mammutban most megnyílt Vodafone-McLaren-Mercedes bolttól kaptuk, kaptátok, köszönet nekik.
Előrebocsájtanám, valami fatális véletlen folytán Rognork most nem nyert semmit...
Írtunk már az első magyarországi Vodafone-McLaren-Mercedes bolt megnyitása apropóján indított Lewis Hamilton és Jenson Button hasonmásversenyről.
Szintén ennek apropóján most egy pólóval szeretnénk megajándékozni valakit. Lewis Hamiltonra vonatkozó hét kérdésre várunk hét helyes választ, a beküldők közül egyvalakinek pedig egy
(Persze ha nem ismered eléggé
Hamiltont , de a kisujjadban vanButton élete, akkor holnap ilyenkor is várunk, egyVodafone-McLaren-Mercedes hátizsákért ...)
Elsőre nem úgy tűnt az új menedzsmentnek, hogy kifogták az aranyhalat, de pár év elteltével kiderült, hogy nem is volt ez olyan rossz üzlet nekik. Volt egy autógyáruk a legmodernebb felszerelésekkel, gyártósorral és volt egy autójuk, amit olyan szellemben terveztek, hogy sok év múlva is korszerű autó legyen, ráadásul a kereslet is folyamatosan nőtt iránta. Amikor már stabilizálódni látszott a gyár anyagi helyzete, a vezetés egy furcsa ötlettel ált elő. Pierre-Jules Boluanger, a cég alelnöke olyan autót álmodott meg, amellyel a vidéki gazdákat célozza majd meg.
A koncepció a következő volt:
- Az autó két felnőttet és 100 kg rakományt tudjon szállítani;
- Legyen kényelmes a ki és beszállás akár kalapban is;
- Egy tálca tojás ne törjön benne össze földúton sem;
- Legyen legalább 60 km/h a sebessége;
- Ne fogyasszon többet 3 liternél.
Ha igen, most kiderülhet, mennyire jogosan.
Május 28-án 10 órakor nyílt meg Magyarország első Vodafone McLaren Merceses márkaboltja. A shop a Vodafone Mammut I-ben (második emelet) található üzletén belül található. Ehhez kapcsolódóan a Vodafone Lewis Hamilton - Jenson Button hasonmásversenyt indít, melyre a www.miapalya.hu honlapon lehet jelentkezni. A verseny győztese élőben is találkozhat a pilótákkal!
McLaren ruhákkal és kiegészítőkkel eddig csak elvétve lehetett találkozni Magyarországon. Jövő csütörtöktől azonban hivatalosan is megvásárolhatók lesznek az alábbi termékek:




Ezzel egyidőben felhívjuk a figyelmet arra, hogy McLaren barátnő hasonmásverseny zajlik az Autófílián, tehát Nicole Scherzingerre és Jessica Michibatára megtévesztésig hasonló ifjú, vállakozó kedvű hölgyek jelentkezését várjuk a mail@autofilia.hu címre.
Pazar pár órát töltöttünk vasárnap a Hungaroringen. Bár a mezőny nem volt teljes -értem ezalatt, hogy csak a FIA GT1 és GT2 kategóriák versenyzői voltak jelen, nem úgy, mint tavaly Brno-ban, ahol az összes FIA divízió-, az élmény ismét szervbemarkoló volt: a V8-ak dörmögése-visítása és a váltók csattanása megrezgetett tüdőt, szívet, agyat. Persze, tudom, nem kellett volna tíz méterről átélni, de ha egyszer adott a lehetőség, nehogy már ne!
Természetesen én is olvasom Bede Márton kiváló blogját, a villáminterjút. Szeretem a Forma 1-et is, minden versenyt végigalszom pörköltszaftos szájjal. Kénytelen voltam most kicsit kölcsönvenni Bede úr ötletét, és megkérdezni néhány nagymenőt, hogy mit gondol a száguldó cirkusz körül kialakult botrányról:
Villáminterjú Bernie Ecclestone-nal, a Forma1 igazgatójával
KVM : Ecclestone úr, igaz a hír, miszerint aki baszakodik Önnel, azt csúnyán megszívatja?
Bernie Ecclestone : Igen!
KVM : Köszönöm az interjút!
Villáminterjú Lewis Hamilton 2008-as világbajnokkal
KVM : Lewis,szerinted is úgy viselkedik Ron Dennis a csapattal, mintha német tiszteket képezne ki?
Lewis Hamilton : Nein!
KVM : Köszönöm az interjút!
Interjú Max Mosley FIA elnökkel
KVM : Mosley úr, a náci egyenruhát viselő szado-mazo kurvák mellett marad ideje a munkájára?
Max Mosley : Igen!
KVM : Köszönöm az interjút!
Villáminterjú Ross Brawn csapatfőnökkel
KVM : Brawn úr, ugye borzasztó felemelő érzés ronggyá verni a mezőnyt egy fillérekből épített autóval?
Ross Brawn : Igen!
KVM : Köszönöm az interjút!
Villáminterjú Kimi Raikkonen 2007-es világbajnokkal
KVM : Kimi, ugye akkor is rendezel majd orgiákat a hajódon, ha nem nyersz?
Kimi Raikkönen : Igen!
KVM : Köszönöm az interjút!
Villáminterjú Fernando Alonso 2006-os világbajnokkal
KVM : Fernando, ugye örülsz, hogy a kialakult botrány során végre megint beszólhattál Bernie Ecclestone-nak?
Fernando Alonso : Igen!
KVM : Köszönöm az interjút!
Villámintejú Palik László szakkomentátorral
KVM : Palik úr, ugye a sivatagban fejreállni könnyebb, mint a szabályokat követni?
Palik László : Igen!
KVM : Köszönöm az interjút!
Villáminterjú Czollner Gyula szakkommentátorral
KVM : Czollner úr, Ön idén is Palik László Gyulája marad?
Czollner Gyula : Igen!
KVM : Köszönöm az interjút!
Villáminterjú Michael Schumacher hétszeres világbajnokkal
KVM : Michael, ugye szívesen visszaülnél valamelyik kocsiba, hogy aztán már júliusban világbajnok lehess, és ne kelljen nézni a versenyeket?
Michael Schumacher : Igen
KVM : Köszönöm az interjút!
Villáminterjú Pozsgay József szinkrontolmáccsal
KVM : Pozsgay úr, tisztában van vele, hogy a vasárnapi szunyókálásból kifejezetten rossz az Ön hangjára ébredni?
Pozsgay József : Igen!
KVM : Köszönöm az interjút!
Villáminterjú a perelni készülő csapatok főnökeivel
KVM : Uraim, ugye csak azért szeretnének perelni a diffúzor miatt, mert nem önöknek jutott eszükbe?
A csapatfőnökök : Igen, Igen!
KVM : Köszönöm az interjút!
Villáminterjú Sebastian Vettel autóversenyzővel
KVM : Sebastian, arra készülsz, hogy esőben megint szarrávered az egész mezőnyt?
Sebastian Vettel : Igen!
KVM : Köszönöm az interjút!
Olvasom a híreket, most nem olyat, mint múltkor.
A baleset Debrecen határában, Apafa és Bocskai-kert között történt. A kamion vezetője későn vette észre a kivilágítatlan személykocsit, és nem tudta elkerülni az ütközést. Az autót toló egyik férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, a kocsi három utasa pedig könnyebben sérült. A kocsit toló másik embernek nem esett baja.
A mentőszolgálat a debreceni Kenézy Gyula Kórház baleseti sebészetére szállította a sérülteket. Szentgyörgyi János szóvivő tájékoztatása szerint a kocsit toló férfinek mindkét lábát amputálni kellett. A kihűlt állapotban kórházba került sérült még agyzúzódást, fej- és bélsérüléseket szenvedett. A dupla amputálás és a hasi műtét után az intenzív osztályon kezelik, állapota súlyos, fokozottan életveszélyes.
Nem szeretem az értelemtlen halált és balesetet, különösen ha megelőzhető lett volna. Bár a fenti esetnél csak sérülés történt, de abból is a súlyosabb féle. Lelki szemeim előtt feltűnt a nemrég olvasútt autópályás cikk, amely szerint az autópálya leállósávjában statisztikailag
A szenvedő alanyoknak nem tudom mennyi idejük volt, de egy főúton tán fokozottabb a helyzet. Bár szabály szerint nem 130 a maximális tempó, mégis törekednek egyesek elérni, ráadásul itt nincs vészsáv, helyette van szembejövő forgalom.
Mit tehetünk hát?
Elsőként
Legyőzve undorunkat, felvesszük a kukásmellényt, melynek nem véletlenül
Előkaparjuk a csomagtartó mélyéről az
Igyekezzünk megszűntetni a
És végül, de nem utolsósorban, ne szégyeljük,
A túloldalról meg csakis preventíven lehet alkalmazkodni, figyeljünk a váratlanul előbukkanó balesetforrásokra.
Hülyén, közhelynek hangzik, de: balesetmentes közlekedést kívánok!
Mára (2008. 11. 05.) virradóra Százhalombatta belvárosából eltűnt a ház elől

Kérünk minden Kedves Olvasót, ha látja, jelezze itt nekünk és értesítse a rendőrséget !
Köszönettel : autofilia.blog.hu szerkesztőség.
Két, ma látott hírre szeretnék reagálni. Mindkettő a a felelősség totális telibeszarásáról szól.
Az első csak csak szimplán tenyérbizseregtő, lássuk a hírt:
A kamion sofőrt nem érdekli semmi és senki, pusztán csak azért áll meg a sorompónál, mert a vonat nála is nagyobb. Esze nincs, inkább letöri a sorompót, mint sem logikusan próbálj a megoldani a helyzetet. Érdemes megfigyeln ia háttérben dolgozó vasúti munkásokat, akik az egészből akarva-akaratlanul nem érzékeltek
A második hír viszont eléggé gyomorforgató. A tudósítás szerint - közbeszédben csak MC-n M0-áson, kamionnal előzni tilossal jelölt táblánál (ez biztos - a szerk.) előzött a kamion, a megengedettnél nagyobb sebességgel és tömeggel.
(Kép: sheriff)
(Kép: sheriff)
Emiatt összeütközött négy másik kamionnal és totálisan összetört egy személyautót.

(Kép: Index)
Kérdem én: mikor fog történni bármi is ebben az országban? Hány balesetnek kell történnie, hogy az ilyenek megszűnjenek? Az M0-ás Budapesten az egyik legnagyobb lutri, annak aki utazásra szeretné használni, szinte
További képek a balesetről a lánglovagok.hu galériájában találhatóak.
Persze, lehet sírni, hogy nem midnen kamionos ilyen, csak kevés köztük. Én meg nem hiszem el. Látom az ott közlekedő kamionosok vezetési stílusából sugárzó fennsőbséget. Látom, ahogy beborítanak 35-tel a belsőbe, ahogy a felhajtóról 25-tel minden körültekintés nélkül húznak be a két tömött sávba. Csorgok mögötte 40-nel, amikor a 6-os főúttól a szigetszentmiklósi lehajtóig előzi a 35-tel haladó másik kamiont. Menekülök előlük, amikor a belsőben (a teherautóval előzni tilos tábla ellenére!) 110-zel tolják a sort.
...és még egy példa. Szombaton is az M0-on mentem dolgozni, nagy szerencsémre ellentétes irányba - hiszen még 12:20-kor is állt a sor, Diósdtól Halásztelekig. Nem azért, mintha a kábé hat kilométeren át sűrű, tömött kocsisorok álltak volna, bár volt ilyen rész is.
(kattinásra nagyít !)
Még csak nem is azért, mert a belső sávban fel-felbukkant pár nyerges. Ezt itt nem osztott, nem szorzott - bár, a mindannyiunk által hőn szeretett 1/1975 KPM/BM együttes rendelet, azaz a mi Nagy Közös KRESZ-ünk szerint a világon semmi keresnivalója ott.
36§ (2) A párhuzamos közlekedésre alkalmas olyan úttesten, amelyen az azonos irányú forgalom számára két forgalmi sáv van, az előzés befejezése után a külső forgalmi sávba vissza kell térni. Ha 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsival, motorkerékpárral vagy - lakott területen - távolsági, illetőleg gyorsjáratú autóbusszal a vezető több járművet kíván előzni, megmaradhat a belső forgalmi sávban feltéve, hogy ezzel a mögötte gyorsabban haladó járművek közlekedését nem akadályozza; ha pedig a forgalom olyan sűrű, hogy a külső forgalmi sávba visszatérni nem lehet, a belső forgalmi sávban folyamatosan is haladhat.
A dugót (bármilyen furcsán is hangzik) részben az okozta, hogy nagyjából 2.5 km hosszan egyszer csak elfogytak az autók a belső sávból.
Az oka prózai, egy újabb intelligens, hatalmának fényében sütkérező kamionsofőr két és fél kilométerrel hátrébb blokkolta a belső sávot. Nem azért, mer az neki jó, hanem azért, mert (dögöljön meg a szomszéd tehene) az másnak is rossz.
"Nehogymár, pöcsök, előrelopakodjatok itt nekem a mecsbokszaitokkal, miközben én araszolok a dömperrel ! Milyen KRESZ, mazsola, itt én vagyok a törvény! Megmutatom én neked, engem vár a család, meg amúgy is kotorni kellene a telephelyre, mert még igazoltat valami egyenruhás, és kiderül, hogy nincsenek rendben a papírok, meg van egy-két tonna túlsúlyom."
Papa, szólok, nem csak szabálytalan vagy, hanem bunkó is, mint a sötét éjszaka. Plusz, ott, a sorban, TE egyébként sem jutsz előrébb, sőt, még szopatod is magad, mert a következő felhajtónál egy rakás autó eléd fog bejönni. Kapise???Pszichológiai alkalmassági vizsgálatot és IQ-tesztet a C-E jogsikra, de azonnal! Addig meg, motoros rendőrt a hülyék lepofozására!
- prokee -
Hektikus és kaotikus versenyt hozott az első villanyfényes futam.
A vasárnapi (mai) Szingapúri Nagydíjon ismét a véletlené volt a főszerep. Habár eleinte semmi nem utalt a közelgő pechsorozatra, azért az már a szombati időmérő edzésen és a vasárnapi futam elején is látszott, hogy
Minden előzetes negatív jóslat ellenére a mezőny gond nélkül elrajtolt és a szombaton brillírozó Felipe Massa azonnal az élre állt és nagyon erős tempót diktálva távolodott az őt követő Hamiltontól és a harmadik Kimi Räikkönentől. Sebastian Vettel zseniális rajt után az ötödik helyen találta magát, a későbbi futamgyőztes, Fernando Alonso ekkor még csak a 12. helyen állt. A spanyol ugyan nagyon jó formát mutatott szombaton, az időmérő vége felé azonban megállt az autója és csak a 15.-ik helyről indult neki a versenynek.
Amikor végre hosszú percek után eltávolították Piquet összetört Renault-ját és letolták a pályáról Rubens Barrichello motorhibás Hondáját, ismét kezdetét vette a száguldás. A sokat bírált
Ekkor nagy esély kínálkozott Kimi Räikkönen számára, hogy faragjon ponthátrányából a világbajnoki összetettben, ehhez „mindössze” Timo Glockot kellett volna megelőzni. A nagy sietségben azonban
Alonso már stabilan hozta az első helyre be a Renault-t, mögötte a biztosan helyét tartó Nico Rosberget és Lewis Hamiltont intették le.
Negyedikként Timo Glock védte meg a Toyota becsületét, mögötte
Lewis Hamilton növelte előnyét Felipe Massával szemben, Räikkönen és Kubica számára már szinte elérhetetlennek tűnik a világbajnoki cím. Ha Massa és a csapat össze tudja szedni magát és a durva kiütés után fel tudnak állni, akkor van még esélyük. Különben a McLarené lehet a konstruktőri VB-cím is.
Jegyzetek a margóra. Magánvélemény.
Na, a Ferrari-szerelők megint összehozták. Nagyon sajnáltam ezúttal Massát, mert amit művelt itt az teljesítmény volt a javából. Vagy félálomban kóválygott a teljesen fölösleges jelzőberendezést kezelő akárki, vagy elborította agyát a pára. Óriási hiba, remélem Montezemolo ezúttal keményebb lesz és alaposan falhoz állítja a bagázst.
Miért van egy olyan érzésem, hogy Ross Brawn és Jean Todt nélkül tényleg egyre erősebben emlékeztetnek arra, hogy valójában olaszok? Hol a hideg, precíz és gyors munka? Hol a kőkemény profizmus? Mi ez a kapkodás? Fene tudja, egy biztos, ezt most megint maguknak hozták össze. Nem csodálkoztam volna, ha Massa kiszáll és a sisakjával veri agyon azt a marhát, aki elbaszta a versenyét.
Raikkönent is öröm volt nézni, amíg ment, Massa pechjére ő is ráfázott, a végén már talán óvatosabbnak kellett volna lennie.
Na és a lényeg.
Ilyen pocsék, szar pályát már rég nem láttam. Milliárdokért felépített abszolút fos minőségű burkolat, szétmálló rázókövek (!) pocsék vonalvezetés, idióta boxutca és szeméthegyek. Egyszer úgy meghallgatnám a versenyzők őszinte beszélgetését, nem csak azt, amit a kamerákba mondanak. Ez a pálya úgy, ahogy van nulla. A nagy durranás, hogy telekúrták reflektorokkal és hurá! Mehetünk versenyezni.
Nagyon kellett már Ecclestone-nak ez a futam. Látszik, hogy ismét a versenyről döntöttek, a versenyzők nélkül, bravó! Ezért, és az ezekhez hasonló „ring”ekért érdemes lesz kihagyni a naptárból Silverstonet vagy Spa-t, Magny Cours-t és Imolát.
Gratulálok Bernie! Nálad jobban senki nem tud ártani ennek a sportnak.Na de nincs még vége.
Kedves Palik Laci, te bárgyún kérődző sánta viziló!
Szoktad te visszahallgatni néhanapján azt, amit te úgymond „szakkommentálásnak” nevezel?
Tudsz mást is, mint hektónyi közhellyel tarkított bulvárcímszóval etetni több milliónyi embert?
Mondd már meg nekem, te, aki állítólag ültél már versenyautóban, hogy hogy a b*dös k*rva életbe lehet olyan faszságokkal traktálni az embereket, mint a „ráesik a kanyarban” „elnyúlik” stb.?
Nem fogod fel a parányi, zigótákat megszégyenítő agyaddal, hogy aki korábban lassít, az korábban gyorsít is? Vagy csak annyira vagy elegendő és „felkészült”, hogy a félmarha szekundánsodat baszogasd? Ha már kinyitod a szád, akkor ne sz*r jöjjön ki rajta jóember. Autóversenyt kéne „szakkomentálnod”, akkor viselkedj is úgy és ne tájékoztass félre, ne hazudj. Ott a szemed: NÉZZ! Ott a füled: HALLJ! Ha nem tudsz angolul, akkor ne szégyelld bevallani, de ne fordíts faszságokat elcsípett rádióbeszélgetésekből, hagyd Gyulára, úgy látszik, ő jobban odafigyelt a kurzuson.
Amit Massa eseténél műveltél, az a „szakértelem” szégyene. Bujdoss el, térdepelj kukoricára, vagy menj el egy falusi autószerelőhöz, tanulni.
Mondd már meg, te tiportfejű marha, hogy MI A F*SZÉRT GYULLADT VOLNA KI MASSA AUTÓJA???
Tán lángvágós malájokat láttál a boxutcában verseny alatt grasszálni? Vagy gyufával csintalankodó óvodásokat? Mi, hogy NYITOTT AZ ÜZEMANYAGRENDSZER??
És akkor mi van, te dalai láma? Vagy a Ferrrai benzintakjából egy privát búvárpumpa nyomja ki a benzint a BEtöltőnyíláson keresztül? Netán odaszalad valaki és az ötméteres benzincsőbe beledob egy égő gyufaszálat? Massa autóján egy cseppnyi benzin nem volt, ahogy a csövet elszakította, szanaszét locsolt vagy 5-6 litert, valóban. Kb. 10 méterrel távolabb járt már ekkor és hidd el, azért nem rohant oda fejvesztve a fél boxutca, mert senki nem látta a veszélyforrást. Csak te, te félisten, 6000 kilométer távolságból. Vagy netán azt hiszed, hogy a szándékosan meggyújtott égő benzin utoléri az autót és lesz nagy bumm, mint az amerikai filmekben? Ennyire hülye nem lehetsz. Azt már csak tényleg érintőlegesen említem, hogy mi lett volna Massa sorsa, ha külső segítséget vesz igénybe a benzincső eltávolításakor.
A másik aranymondásodat, a „
Kutaknál kapható üzemanyagot ” már nem is kommentálnám. Te komolyan azt hiszed, hogy V-Powerrel mennek a Forma-1-es autók?És a „
Egy Forma-1-es autó közelében meggyullad minden ”? Édes Istenem, vonulj intézetbe.Elmész te a bús picsába Palik Laci, lövésed sincs az egész Forma-1-ről, összevissza hablatyolsz, képtelen vagy felismerni az egyes pilótákat 5 méter távolságból, a sorrendről már nem is beszélve. Legalább azt a fáradtságot vehetnéd, hogy egyszer felkészülsz egy versenyre, nem csak az orrba-szájba nyomott „adatokkal” és közhelyekkel dobálózol.
Bónuszként fogadd sok szeretettel ezt a dalt. Akár rólad is szólhatna. Prokee majd összegyűjti a többi „okosságodat”, nálam végleg kihúztad a gyufát te „szakkomentátor”. Remélem valami nyilvános rendezvényen összefutunk még és hidd el, kérdezni fogok, te meg vörösödni.
Huhh, kemény. Viszont jogos. Palik Lacit sokan szidják, szidjuk, és mint tudjuk, egymillió légy nem tévedhet :)
Indításként egy, már itt is postolt video:
Hát, ugye. Kell még ? Butaságok és álszakmai közhelyek csokorban. Íme, néhány gyöngyszem az Index Palik-szótár topicjából:
- Az élen álló versenyző a saját tempóját autózhatja
- A pálya teljes szélességét kihasználva autózik
- Kegyetlen tempót diktál
- És úgymond leamortizálta kocsiját
- Az ötödik hely is szépen csillog...
- A legjobb időt repesztette...
- Úgy megy,mint egy raliautós...
- Pokolian gyors...
- Mintha valami füst csapna ki...
- Nemsokára körhátránnyal sújtja és tovahalad
- XY szemmel láthatóan lelassult
- tolja le a pályáról
- pillanatokon belü támadási pozícióba ér
- XY autójában ülünk, hallgassuk csak azt a Honda/BMW/Mercedes motort!
- itt pedig a három győztes autója
- 5-7 mp-en belül kialszanak a piroslámpák és kezdetét veszi a ... körös száguldás
- rajtprocedúra
- magunk között szólva / pestiesen szólva
- kiszélesítette az autóját
- Lehet, hogy elkoptak a kerekek?
- Hát mit művel! Hát mit művel! Hát Jézus Mária! Hogy közlekedik!
- Sato kamikaze módjára viselkedik
- Na itt lement a redőny kérem szépen
- bucira alázzaNem folytatnám. Lehetne tiltakozni, lehetne aláírást gyűjteni, lehetne akár tüntenti is, Palik Laci idestova ezer éve kommentálja az F1-es nagydíjakat, nagyjából annyi hozzáértéssel, amennyi egy kocarajongótól elvárható. Ha eddig nem akadt senki az RTL Klub műsorigazgatóságán, aki bottal zavarta volna el a kommentátori székből, akkor, drága barátaim, még sokáig ott fog ülni.
Mi pedig, más megoldás nem lévén, szép lassan átszokunk majd mondjuk a német RTL-re.
Végül pedig, hogy valami pozitívval is szolgáljunk ma estére, nektek ajándékozom a hétvége legjobb fotóját:
- prokee -
* (8) *** (1) 0_ajtó (1) 1.1 (2) 1.3 (1) 100 (2) 105l (3) 112 (1) 125 (1) 126p (2) 1_2_4_5_3 (5) 200 (1) 2010 (2) 2cv (3) 300d (1) 300te (2) 308 (1) 1989 (1) 2008 (2) 2009 (1) 2800 (3) 300c (1) 356 (1) 3ajtó (1) 4wd (1) 4x4 (1) 5 (1) 57s (1) 5ajtó (1) 5cv (1) 80 (3) 626 (2) 635csi (1) 815 (1) 88mph (1) 9000 (3) 90_es_évek (1) ? (1) A112 (1) A_hét_szerszáma (5) Abarth (2) Ablaktörlő (1) Abroncs (2) Abszurd (9) Abszurdisztán (7) Acea (1) Acura (1) Adler (1) Advert (1) Adásvételi (1) Adásvételi_szerződés (1) Adócsalás (1) Ae86 (1) Aerovette (1) Af_almok (13) Air (1) Airbag (1) Aixam (1) Ajtó (1) Ajándék (2) Ajánló (1) Akali (1) Aktatologató (1) Alagút (1) Alapjárat (1) Albea (1) Alfa (2) Alfa_gtv (1) Alfa_rome (1) Alfa_romeo (5) Alfa_romeo_giulia (1) Alfa_romeo_sz (1) Alkatrész (4) Alkohol (1) Alonso (1) Alázás (1) Amc_eagle (1) Amerika (13) Ami (1) André_citroen (1) Angol (2) Animáció (1) Antenna (1) Anton (1) Anyád (1) Aphicar (1) Api (1) Apparát (1) Aprilia (1) Arab (2) Arany (1) Ariel (1) Art (1) Ascii (1) Aston (1) Aston_martin (1) Aston_martin_vanquish (1) Astra (2) Attila (1) Audi (48) Audi_80 (1) Audi_90 (9) Audi_coupe (1) Audi_kx (1) Audio (1) Aukció (1) Ausztria (1) Auto (18) Autobianchi (2) Autobianchi_bianchina (1) Autobianci (1) Autobuzi (1) Autobuzik (13) Autofilia (29) Automata (1) Autó (338) Autóbontó (1) Autóbuzi (3) Autódoktor (2) Autóeladás (2) Autófila (1) Autófilia (1) Autófíl (1) Autófília (38) Autófília_egyesület (1) Autófília_flotta (13) Autógyár (4) Autóhitel (1) Autók (3) Autóleszbi (2) Autólopás (1) Autómosó (1) Autónepper (3) Autónánia (4) Autópálya (13) Autópályamatrica (1) Autós_üldözés (1) Autósbolt (1) Autósiskola (1) Autószerelés (6) Autótépítés (1) Autóverseny (5) Autóversenyzők (1) Autóvásárlás (50) Autóápolás (4) Avia (1) Awo (1) Ax (2) Ayrton_senna (1) Babetta (1) Bach (1) Bagó (1) Bajnokság (1) Baki (1) Balaton (2) Balatonakali (2) Balatonfüred (1) Baleset (64) Balesetmegelőzés (5) Balesetveszély (1) Bambi (1) Bandini (1) Bank (1) Barkas (1) Barkács (4) Baromállat (94) Bartoletti (1) Bat (1) Bbb (10) Bbb1 (1) Bbb10 (1) Bbb2 (1) Bbb3 (1) Bbb4 (1) Bbb5 (1) Bbb6 (1) Bbb7 (1) Bbb8 (2) Beetle (1) Beharangozó (3) Belmondo (1) Belsoseg (3) Belső_sáv (1) Belsőség (3) Belterj (1) Belőség (1) Bemutató (1) Benelli_sei (1) Bentley (2) Benz (19) Benzin (6) Benzincsap (1) Benzinkút (2) Bergpreis (1) Berva (1) Beszámoló (4) Betti (1) Betétlap (2) Betűvágás (1) Beállítás (1) Bicikli (1) Biciklilopás (1) Bigfoot (1) Birotor (1) Biztonság (1) Biztonsági_öv (10) Biztosítás (6) Biztosító (7) Biztosítóváltás (1) Bkv (3) Blog (7) Blogger (1) Bmw (37) Bmw_2002 (1) Bmw_e24 (1) Bmw_e34_m5 (1) Bmw_e9 (1) Bocs (2) Bogar (1) Bogár (6) Boibo (1) Bolha (1) Bolond (1) Bontó (3) Borzalom (1) Botrány (1) Boxer (1) Boxster (1) Boyracer (2) Brake (1) Brembo (1) Bridgestone (1) Bringa (1) Brit (1) Brit_versenyzöld (1) British_racing_green (1) Brm (1) Broaf (1) Bruce_willis (1) Bttf (6) Budapest (11) Bug (1) Bugatti (2) Buick (2) Buick_riviera (1) Bukás (1) Bukócső (1) Bukósisak (1) Bunkó (1) Burnout (1) Busz (3) Buszmegálló (1) Buszok (1) Buta_kávézó_libák_a_pult_mögött_fénymásolót_beleznek (1) Button (3) Buék (1) Bverekedés (1) Bx (3) Bálint_gazda (1) Bárhol (10) Bármikor (10) Bármivel (10) Bárány (1) Béka (1) Béla (1) Béna (1) Béna_tuning (1) Bírság (1) Börze (2) Búcsú (1) Bútor (1) Büfé (1) Büntetés (1) Bürokrácia (1) Bürökrácia (1) Cabrio (2) Cadillac (3) Café_racer (1) Camaro (1) Camptourist (1) Camry (1) Capri (1) Carens (1) Cbx (1) Cc (1) Cdi (1) Ceed (1) Celeb (1) Chapron (1) Cherokee (2) Cherry (1) Chevroelt_camarro (1) Chevrolet (7) Chicks_on_wheels (1) Chiptuning (1) Christine (2) Chrysler (3) Ciao (1) Cigi (1) Citroen (22) Citroen_2cv (1) Citroen_bx (1) Citroen_hét (15) Citroen_találkozó (1) Civic (2) Classic (2) Clio (7) Co2 (1) Cockpit (1) Communism (1) Cooper (1) Corbijn (1) Corsa (2) Corvette (4) Corvette_stingray (2) Cosmo (2) Cosworth (1) Countach (1) Coupe (2) Coupé (1) Crash (3) Csacsi (1) Csajka (2) Csajok (6) Csak_visat_ne (1) Csavar (1) Csavarfaló (1) Cseh (1) Csempe (1) Csendőr (1) Csepel (3) Csettegő (1) Csevej (1) Csikos_zsolt_en_veled_sirok (1) Csikós (3) Csikós_tribute (1) Csillag_villás (1) Csináld_magad (1) Csirke (2) Csorna (1) Csárda (1) Csónak (1) Csőd (1) Csőtörés (1) Cucu (6) Cult (1) Customizer (1) Cx (3) Cétait (1) Címlaplány (1) D50 (1) Dacia (3) Daewoo (2) Daf66 (1) Daihatsu_charade (1) Dakar (1) Dal (1) Danuvia (1) Daru (1) Daráló (1) Datsun (2) Dawoo (1) Dci (3) De (1) Death_race (1) Debrecensjo (31) Defekt (2) Delahaye (1) Delorean (16) Delorean_nap (11) Delta (1) Demszky (1) Design (3) Designpumpa (1) Devil (1) Diamond (1) Diesel (5) Dilemma (2) Dinnye (1) Divat (6) Diy (1) Dm (1) Dmc (14) Dmc_12 (14) Dodge (1) Dodge_challanger (1) Dodge_superbee (1) Door (1) Dorifto_time (1) Douglas (1) Drag (1) Drag_race (1) Drfit (1) Drift (17) Driving (1) Ds (1) Dubai (2) Duct_tape (1) Dugnám (1) Dugó (4) Dugódíj (1) Dugókulcs (1) Dukkó (1) Duramax (1) Dutra (1) Dyane (1) Dárenbéz (1) Dél_afrika (1) Dízel (4) Dühöngő (1) E30 (2) E32 (2) E34 (1) E85 (1) Economy (1) Ede (1) Egy_nehéz_nap_margójára (1) Egyesület (1) Egymillió (1) Egzotikus (47) Egér (1) Eisenach (1) Elado (2) Eladás (2) Eladó (2) Elektromos (1) Elektromos_ablak (1) Elfuserált_autós_tárgyak (1) Ellenőrzés (1) Ellopták (2) Elmebeteg (1) Elmélkedés (1) Elégtelen (1) Előzetes (1) Előzés (1) Emelő (1) Emlék (1) Englishrussia (2) Engstler (1) Ennstal (1) Erdély (1) Eredetvizsga (1) Eredményhirdetés (1) Ergonomia (1) Ergonómia (1) Ermini (1) Escort (1) Espargaró (1) Esélyegyenlőség (1) Eső (1) Etanol (2) Etz (1) Eu (2) Eunos (1) Euro2 (1) Európa (1) Exo (1) Exotic (4) Explorer (1) Extrém (1) Ez (1) Ezeröcsi (1) F1 (12) Fa (1) Fabula (1) Facel_vega (1) Fagy (1) Fakitermelés (1) Fakitermelő (1) Fakk (1) Fal (1) Faszparaszt (1) Feelgood (1) Fegyver (1) Felicia (1) Felkészítés (1) Felkészülés (1) Felni (3) Felnihitel (1) Feri (1) Ferjáncz_attila (5) Ferrari (27) Ferrari_288_gto (1) Ferrari_365 (1) Ferrari_testarossa (1) Ferves_ranger (1) Festés (1) Fia_wtcc (1) Fiaa (1) Fiat (16) Fiat_131 (1) Fiat_500 (2) Fiat_coupe (1) Fiesta (1) Filia_expressz (1) Filia_pub (2) Film (7) Filmajánló (1) Filo (1) Finn (2) Flame (1) Flash (1) Flex (2) Florida (1) Fogyasztás (1) Fohasz (1) Ford (13) Ford_bronco (1) Ford_escort (2) Ford_f150 (1) Ford_gt40 (1) Ford_mustang (1) Ford_thunderbird (3) Forester (1) Forgalmi (1) Forgalmi_dugó (1) Forma1 (18) Formula (1) Formula1 (14) Fos (1) Fotó (13) Fotók (3) Fotópályázat (7) France (1) Francia (6) Frankfurt (1) Frua (1) Fso (8) Fuck (1) Fug (1) Fun (2) Furcsa (2) Furgon (1) Fék (2) Féktárcsa (1) Fénykép (1) Fényszóró (1) Férfiak_női_robogón (1) Fúvóka (1) Függőség (1) Függőség_napja (3) Főtengely (1) Főzés (1) Fűnyíró (1) Fűtés (1) Gagyi (1) Galant (1) Galéria (1) Game (1) Garázs (7) Gaz (4) Gaz_13_csajka (1) Gaz_14 (2) Gear (2) General (1) Generali (1) Gengszter (1) Geo (1) George_clooney (1) Gergo (1) Getaway (1) Giorgetto_giugiaro (1) Giulia (1) Gm (3) Goggomobil (1) Gokart (5) Gokart_maraton (4) Golf (6) Gondolatpornó (7) Goodwood (1) Google (2) Google_earth (1) Google_maps (2) Gps (3) Grafitember (1) Grand (1) Grand_cherooke (1) Grifo (1) Grobming (1) Gs (2) Gs500e (1) Gt3 (1) Gt40 (1) Gta (1) Gti (3) Gto (2) Gubanc (1) Gumball (1) Gumi (10) Gumiabroncs (1) Gyalogos (4) Gyerek (2) Gyereknap (3) Gyerekotthon (2) Gyerekülés (1) Gyermek (1) Gyermeknap (1) Gyermekotthon (2) Gyertyahézag (1) Gyorshajtás (1) Gyorsulás (4) Gyumolcs (1) Gyári (1) Gyíkpacal (5) Gyógyszer (1) Gyógyszer_és_vezetés (1) Gyökér (1) Gáz (1) Gázolaj (1) Gödör (1) H_van (1) Hacsiroku (1) Haditechnika (1) Hadsereg (1) Halle_berry (1) Hamilton (6) Hang (1) Hannu_mikkola (1) Happy_birthday (1) Hardcore (1) Hardtop (1) Harley (2) Hasonmás (1) Használtautó (6) Hatvan (1) Havasi_poloska (1) Hazafelé (1) Hellókarácsony (5) Help (1) Henkölés (2) Hi_fi (1) Hiba (1) Hinta (1) Hip (2) Hirdetás (1) Hirdetés (1) History (1) Hitel (2) Homlokrakodó (1) Honda (8) Honda_crx (1) Honda_hr_v (1) Honda_prelude (1) Horch (1) Horex (1) Horror (1) Hullaszállító (2) Hulot_úr_közlekedik (1) Hummer (1) Hungaroring (2) Hungária (1) Hycomat (1) Háromkerék (1) Háromszög (1) Hátizsák (1) Hátsólámpa (1) Hátsólámpafétis (1) Házi_teszt (1) Hétüléses (1) Híd (1) Hír (1) Hírek (1) Hó (5) Hóhelyzet (1) Hókotró (1) Hólánc (1) Hölgyek (6) Hülye (2) Hülye_autószerelő (1) Hülye_blogger (2) Hülye_bürokraták (1) Hülye_találmány (1) Hülye_videó (1) Hülyepécsiek (1) Hülyeség (1) Hülyevoltam (1) Hülyeállat (39) Hűtött (1) Iacocca (1) Iannone (1) Ibiza (1) Iconx (1) Idióta (15) Idióta_kép (1) Időjárás (1) Időmérő (1) Időutazás (1) Ifa (1) Igazoltatás (1) Igen (1) Ignis (1) Ikarus (4) Ikarus_55 (1) Ilferro (1) Imcdb (1) Impreza (1) Indai (1) Indain (1) Indavideo (2) Indavideó_pályázat (1) Index (2) Indexvideó (1) India (1) Infiniti (1) Ingolstadt (1) Initial_drifters (2) Inkognitó (1) Inkognitó_teszt (2) Insignia (1) Interjú (1) Interlagos (1) Internet (1) Ipk (1) Iq (1) Irmscher (1) Irodalom (2) Irónia (1) Iskola (1) Isle_of_man (1) Ismeretlen (1) Iso (2) It (1) Itália (1) Jacques_tati (1) Jaguar (3) James_dean (1) Janus (1) Japán (6) Jatek (1) Javítás (3) Jawa (5) Jazz (1) Jeep (2) Jeep_grand_cherokee (4) Jetta (1) Jimny (2) Jobbkormány (3) Jobbra_tarts (1) Jogosítvány (5) Jogsi (2) Jogszabály_változás (1) John_delorean (1) Jozsi (1) Juke (1) Junkers (1) Jurij (1) Jzd (1) Járműkezelés (1) Járőr (1) Játék (24) Józsijobbantudja (1) Jövő (3) K70 (1) K_jetronic (1) Kabrio (2) Kabrió (3) Kacsa (2) Kadett (1) Kadett_d (1) Kaja (2) Kalasnyikov (1) Kamera (3) Kamion (3) Kampány (1) Kamu (1) Kaptuk (1) Kapálógép (1) Karbantartás (5) Karburátor (2) Kardán (1) Karmann_ghia (1) Karosa (1) Kasztni (1) Kawasaki (2) Kazah (1) Kazetta (1) Kemping (2) Ken_block (2) Kendács (8) Kenworth_w900 (1) Kert (1) Kerékcsere (3) Kerékkulcs (1) Kerékpár (5) Keverékcsavar (1) Kgfb (7) Kgst (8) Kgst_party (1) Kia (2) Kicsi (2) Kihívás (1) Kijev (1) Kipufogó (6) Kiraly (1) Kirándulás (2) Kisautó (1) Kisebbségi_komplexus (1) Kislany (1) Kismotor (1) Kistraktor (2) Kitt (1) Kiállítás (4) Klipek (1) Klíma (1) Knight_rider (2) Kombi (3) Komment (1) Kommentek (1) Kompresszor (1) Kondorosi_ferenc (1) Konzumidióta (1) Korekt (1) Kraz (1) Kresz (36) Krokodil (1) Krova (1) Ktm (1) Kultúra (3) Kunmadaras (1) Kuplung (1) Kutya (2) Kuzaj (1) Kvm_switch (1) Káosz (1) Kárbejelentő (2) Kárpit (2) Kátyu (1) Kátyú (2) Kávédaráló (1) Kéklámpa (1) Kényelem (2) Kép (3) Képvicc (1) Kérdés (1) Kétfélix (1) Kétkerék (8) Kétütem (1) Kétütemű (2) Kína (1) Kínai (1) Kísérlet (1) Kókány (1) Köcsög (2) Ködlámpa (2) Könyv (3) Körforgalom (2) Környezetvédelem (9) Kötelező (2) Kötelező_biztosítás (1) Kötelező_felszerelés (1) Közhasznú (1) Közlekedés (86) Közlekedésbiztonság (73) Közlekedési_lámpa (1) Közlekedési_morál (1) Közlekedési_tábla (2) Közlemény (2) Központi (1) Közélet (10) Középmotor (1) Közút (1) Közútkezelő (1) La_fontaine (1) Laci! (1) Lada (25) Lada_samara (1) Laguna_seca (1) Lakóautó (2) Lakótelep (1) Lambo (1) Lamborghini (11) Lancia (8) Lancia_delta (1) Landolunk (1) Lanos (1) Lazarenko (1) Le (3) Left (1) Legjobb (1) Lego (1) Lengyel (10) Leszek (1) Levegő_munkacsoport (1) Levin (1) Levél (2) Lexmond (1) Leyland (1) Leállósáv (1) Liana (2) Liberty (1) Limuzin (1) Lincoln (1) Lincoln_continental (1) Linea (1) Litván (1) Live (3) Lm002 (1) Lna (1) Loeb (1) Logitech (1) Lol (90) Lomtalanítás (1) Lopás (1) Lopásgátlás (1) Lotus (1) Low_rider (1) Lowtyo (2) Lowtyó (1) Lpg (1) Lsd (1) Luis_de_funes (1) Lutz (1) Luxus (3) Láma (1) Lámpa (1) Lámák (1) Lánghegesztő (1) Lánglovagok (6) Lányok (1) Láthatósági_mellény (1) Látni_és_látszani (1) Léghűtés (1) Légszűrő (2) Lóerő (3) M0 (7) M24 (1) M3 (6) M35 (2) M6 (4) Mad_max (1) Made_in_china (1) Maga_nem_normalis (1) Magyar (3) Magyarhertelend (2) Magyarisztán (2) Mahindra (2) Managertoys (2) Mankó (1) Mans (3) Manta_mirage (1) Manx (1) Maps (1) Maranello (1) Marathon (1) Maria_bello (1) Mariapocs (1) Marketing (1) Martini (1) Maruti (3) Maróti (2) Maserati (1) Massa (1) Maszek (2) Matchbox (4) Matra (1) Matrica (1) Maybach (1) Maz (2) Maz_7907 (1) Mazda (29) Mazda_626 (1) Mazda_626_gt (2) Mazda_eunos_cosmo (1) Mazda_mps (1) Mazda_rx7 (1) Mb (1) Mclaren (7) Medve (1) Meet (1) Megalol (1) Megane (1) Megfordulás (1) Megállás (1) Mehari (1) Melkus (1) Melyiket (1) Mentők (1) Mercedes (43) Mercedes_190 (1) Mercedes_benz (4) Mercedes_benz_c111 (1) Mercedes_találkozó (1) Mercedes_w124 (1) Mercedes_w126 (1) Mercedesbenz (26) Mese (1) Metro (1) Metró (1) Mg_tf (1) Miata (2) Michelin (2) Microcars (1) Miklós_ideges (1) Miklós_megmondja (1) Mikulás (3) Mitshubishi_galant (1) Mitsubishi (4) Mkkp (1) Mohr (1) Monza (1) Moped (1) Mopedautó (1) Moretti (1) Morgan_3_wheeler (1) Moszkvics (3) Moto_gp (1) Motogp (3) Motor (33) Motorblokk (1) Motorcsere (1) Motorkerékpár (22) Motorolaj (2) Motoros (1) Motors (1) Motorverseny (1) Motronic (1) Movie (1) Mozgássérült (1) Mozi (2) Muhaha (3) Multicar (1) Munkagép (1) Murcielago (1) Mustang (1) Mx5 (1) Mz (1) Május_1 (5) Márkaszervíz (1) Másolás (1) Máv (1) Mázló_imre (1) Mézeskalács (1) Mór (3) Múzeum (1) Műemlék (1) Műhely (1) Műhold (1) Műholdkép (1) Művészet (4) Na_ez_mi (1) Na_ugye (1) Nagydíj (1) Nagyvas (1) Nanoracer (1) Napirajz (5) Napirajz_ajánló (1) Napja (1) Napló (1) Naptár (1) Narancs (1) Navigáció (4) Ndk (4) Ne_vedd_komolyan (1) Nelsinho (1) Nem_suzuki_még_véletlenül_sem (1) Nepper (2) Netrisk (1) New_york (1) Nirvana (1) Nissan (5) Nissan_patrol (1) Nissan_r34_gtr (1) Niva (2) Nkh (1) No_fear (1) Nonap (10) Nordscheleife (1) Nova (1) Nsx (1) Nuccio_bertone (1) Nyaralás (3) Nyelvhelyesség. (1) Nyertesek (1) Nyirád (2) Nyár (1) Nyári_felkészítés (1) Nyárigumik (1) Nyíregyháza (1) Négyszög (1) Német (3) Német_boxer (1) Németjuhász (1) Németország (1) Némrt (1) Nürburgring (1) Nő (6) Női_sofőr (1) Nőnap (3) Ob (1) Objektív_felelősség (1) Ocsmányiroda (1) Oka (2) Oktató (2) Olajcsere (1) Olasz (4) Oldsmobile (1) Oldtimer (6) Olimpia (2) Olympia (1) Omar_sharif (1) Omega (1) Omg (6) Ommm (1) Onboard (3) Opel (17) Opel_kadett (1) Opel_rekord_p1 (2) Opel_vectra (1) Orfű (1) Orosz (59) Oroszország (2) Orr (3) Orrfű (1) Oszlop (1) Ot_expo (3) P126 (2) P70 (1) P70_coupé (1) Packard (1) Pakisztán (1) Palik (6) Pannonia (1) Pannónia (4) Pantera (1) Para (2) Parking (1) Parkol (1) Parkolas (1) Parkolás (9) Parkolási_díj (1) Parkoló (3) Party (2) Partytajm (1) Partytime (1) Passat (1) Patak (1) Pattex_pisztoly (1) Paul_newman (1) Pc (1) Pc_game (1) Pda (1) Pedrofon (1) Pedálos (2) Penge (1) Penge_verda (1) Peres (1) Pescarolo (1) Peugeot (5) Piaggio (2) Piaggo (1) Pickup (4) Piech (1) Pikes_peak (1) Pimp (1) Pininfarina (3) Piquet (2) Pirelli (1) Piros (1) Piros_autó (1) Pista (1) Plakát (1) Plató (1) Plymouth_fury (2) Plüss (1) Pna (3) Pole (1) Polgárdi (1) Police (2) Polo (2) Polonez (7) Polonez_hét (7) Polski (4) Polski_126 (1) Polski_fiat (2) Pontiac (4) Pontiac_transam (1) Pony (2) Pornó (1) Porsche (21) Porsche_356 (1) Porsche_964 (1) Poszt (1) Pozsony (1) Poén (34) Poéta (1) Pr (1) Praktika (1) Praktikum (2) Premier (1) Profi_sofőr (1) Programajánló (4) Prohun (1) Prokee (4) Prototípus (3) Prémium (2) Pród (1) Psa (1) Pt2 (1) Punto (1) Puttony (1) Pálya (1) Pályzat (1) Pályázat (5) Pára (1) Párizs (1) Párizsi_autószalon (1) Párválasztás (1) Pécs (5) Pénz (1) Póló (5) Quad (1) Quattro (8) Queen (1) Quo (1) R11bigfoot (1) R19 (1) R32 (1) R8 (3) Racer (1) Racing (1) Ragasztópisztoly (1) Raikkonen (2) Rakodás (1) Rakomány (1) Rakéta (1) Ral (1) Rali (7) Rally (25) Rallycross (1) Ram (1) Range (1) Range_rover (4) Rav (1) Rc166 (1) Real_life (1) Redtop (1) Regadó (1) Rejtvény (1) Reklám (7) Rekord (1) Renault (24) Rendorok (3) Rendszám (3) Rendőr (7) Rendőrség (13) Renult (1) Restart (1) Retro (84) Rezső (1) Riposzt (1) Rivolta (1) Road_trip (1) Roadster (1) Robi (1) Robi_55 (2) Robogó (5) Robot (1) Rocko (2) Rocko_autot_vesz (12) Roflmao (1) Roller (1) Rolls (2) Rolls_royce (1) Rolls_royce_silver_shadow (1) Romet (2) Román (1) Románia (4) Roncs (1) Rotakapa (1) Rotoric (1) Rover (1) Royce (2) Rozsda (1) Rs (1) Rs4 (1) Rs6 (2) Rutinpálya (1) Rádió (1) Római_mitológia (1) Rózsaszín (1) Rögzítetlen_rakomány (1) S1 (3) S2 (1) S4 (1) S40 (1) Saab (16) Saab_9000 (9) Saab_support_convoy (1) Sae (1) Safe (1) Safety_area (2) Safety_car (1) Sahara (1) Samara (3) Sandero (1) Santana (1) Sanyi (1) Saturn (1) Saxo (1) Scaglietti (1) Scarabeo (1) Scenic (1) Scorpio (1) Scouty (1) Seat (6) Seat_inca (1) Seat_toledo (1) Sebesség (2) Sebességmérő (1) Segitseg (1) Segítség (1) Sell (1) Senna (1) Shanghai (1) Shelby_cobra (1) Sheryl_crow (1) Shooting (1) Shop (1) Side (1) Silverstone (1) Simca (1) Simon (1) Simson (2) Single_frame (1) Skoda (13) Skoda_120l (1) Sleeper (3) Sm (3) Smart (1) Smp (3) Sofőr (1) Sokol (1) Sombrero (1) Sorompó (1) Sors (1) Spa (1) Spoiler (1) Sport (2) Sportautó (2) Spotting (1) Sprinter (1) Ssangyong (1) Stephen_king (1) Stig_blomqvist (1) Stressz (1) Subaru (4) Sukoró (6) Suna (1) Super (1) Super1600 (1) Suv (1) Suzuki (25) Suzuki_swift (3) Svéd (1) Svédország (1) Swift (8) Sx200 (1) Syrena (1) Szabadság_híd (1) Szekszárd (1) Szemét (1) Szenergy (1) Szerelem (3) Szerelés (32) Szerelő (5) Szerszám (1) Szertartáskocsi (2) Szerviz (3) Szervíz (1) Szex (1) Szimulátor (2) Szingapúr (1) Szivar (1) Szmog (4) Szmogrendelet (1) Szmogriadó (3) Szociautó (4) Szolgálati (1) Szomszéd (2) Szopatás (1) Szopás (1) Szovjet (2) Szovjetunó (1) Szponzor (1) Sztori (1) Sztrájk (1) Sztálin (1) Szupersport (2) Százhalombatta (1) Szín (1) Színes_fémyűjtők (1) Szöveg_nélkül (2) Születésnap (1) Szünetmentes_áramforrás (1) Szőke (2) Szőke_nő (3) Szőkenő (1) Sár (1) Sárvédő_betét (1) Sátor (1) Sávoly (3) Sérvédő (1) Sör (1) Sörnyitó (1) Takarékos (1) Talalkozo (4) Talbot (1) Talmácsi (2) Találkozó (11) Tankolás (2) Tankönyv (1) Tanácsok (4) Targonca (1) Tatra (6) Tatraplan (1) Tavasz (1) Tavria (1) Tc (1) Technika (109) Technológia (1) Teherautó (5) Teljesítménynövelés (1) Terep (2) Terepjáró (3) Terminator (1) Tesla (1) Tesla_roadster (1) Teszt (6) Tetőbox (1) Tie (5) Tifosi (1) Tilos (1) Timo_makinen (1) Tiszta_energia (1) Tlf (1) Tmk (1) Tolvaj (1) Tomnemtom (1) Top (2) Top10 (1) Top_18 (2) Topolino (1) Torta (1) Tortenelem (1) Totalcar (2) Tour (1) Tow (4) Toyota (8) Toyota_2000gt (1) Trabant (46) Trabant_nt (1) Trabant_tramp (1) Trabi (2) Traction_avant (1) Traffipax (1) Trafic (1) Train_surfing (1) Traktor (7) Tramp (5) Transform (1) Transporter (1) Treffen (10) Treffen_5 (2) Treuck (1) Tri (1) Trike (1) Trip (1) Triumph (1) Triumph_tr6 (1) Truck (1) Trueno (1) Tréler (1) Trükk (1) Tucker_torpedo (1) Tuning (15) Turbo (7) Turbodiesel (1) Turbos (1) Turul_gt (1) Tvr (1) Tvr_griffin (1) Type_a (1) Type_b (1) Type_c (1) Tábla (2) Tájékoztató (1) Tájékozódási_verseny (1) Támogatók (1) Tél (9) Téli_gumi (3) Törpeautó (1) Történelem (63) Történet (1) Törvény (1) Törzskönyv (1) Törés (1) Törökország (1) Törölköző (1) Túra (1) Túraautó (1) Tőcsavar (1) Tűz (1) Tűzoltóautó (1) Tűzoltók (1) Tűzoltóság (1) Uaz (2) Ub (1) Ukrán (2) Unimog (1) Ups (1) Ural (1) Uranium_brotherz (1) Urban_legend (1) Usa (6) User (1) Utazás (2) Utcán_láttuk (2) Utánfutó (2) Utángyártott (1) V12 (1) V2 (1) V6 (3) V8 (12) V:3 (366) V:történelem (1) Vadak (1) Vadis (1) Vadveszély (1) Vagyonvédelem (1) Vak (1) Vakond (1) Valencia (1) Van_halen (1) Vanuatu (1) Variomatic (1) Vas (1) Vasar (1) Vasili (1) Vasúr (1) Vasút (2) Vatanen (1) Vaz (1) Vb (2) Velence (6) Velencei_tó (1) Velvet (1) Verda_napok (2) Vers (2) Verseny (6) Versenyautó (5) Versenymotor (2) Verstappen (1) Vespa (1) Veszely (2) Veszprém (1) Vetel (1) Veteran (1) Veterán (37) Veteránautó (1) Vezetés (1) Vezetéstechnika (2) Vfts (1) Vicc (1) Vicces_képek (23) Video (19) Videó (4) Vignale (3) Villamos (1) Villáminterú (1) Villámposzt (1) Világítás (3) Vladimir_nikolic (1) Vodafon (2) Volga (7) Volksvagen (1) Volkswagen (9) Volkswagen_lupo (1) Volpini (1) Volvo (9) Volvo_244 (1) Volvo_760 (1) Volvo_780 (1) Volvo_amazon (1) Volvo_s80 (1) Von_kuenheim (1) Vonat (2) Vontatás (1) Vonulás (1) Vonóhorog (1) Vorsprung_durch_technik (2) Vought_f4u_corsair (1) Vts (1) Vw (12) Vw_bogár (1) Vw_caddy (1) Vw_polo (1) Válaszol (1) Válság (2) Város (1) Vásárlás (2) Vélemény (17) Véletlen (1) Víz (2) W123 (18) W124 (3) W125 (1) W126 (2) W140 (1) W201 (1) Waddafakk (1) Wagonr (1) Waitin (1) Walter_röhrl (1) Wankel (5) Wartburg (5) Watt (1) Wd40 (6) Wd_40 (1) Web (1) Webkamera (1) Weissenkirchen (1) Winkler (1) Wrc (2) Wtcc (1) Wtf (5) X1 (1) X5 (1) Xj (1) Xj13 (1) Xj220 (1) Xm (2) Xp822 (1) Yamaha (3) Yes (1) Youngtimer (14) Youngtimers (1) Z06 (1) Z4 (1) Zaporozec (2) Zaporozsec (1) Zastava (1) Zaz (1) Zaz_965 (1) Zebra (5) Zene (11) Zero_tolerancia (2) Zil (1) Zita (2) Zsa (1) Zseniális_videó (1) Zsesgés (1) Zsolt (1) Zwickau (1) Zöld (3) Zöldkártya (1) Zündapp (1) Zündapp_janus (1) ágnes (1) ágyúgolyófutam (2) állás (1) állófűtés (1) álom (3) álomautó (2) álomgarázs (1) április (1) áprilisi_tréfa (1) átalakítás (1) átvizsgálás (1) átépítés (1) átírás (1) édesded (1) égetés (1) ékszer (1) élmény (1) élő (1) építős (1) érd (2) érdekes (4) érdekesség (43) érzelem (1) étkezés (2) étterem (1) évforduló (2) óra (1) önök_küldték (3) összefogalló (1) összefoglaló (1) összkerék (1) öszvér (1) újdonság (2) újrend (1) újságírás (1) újságíró (1) úszás (1) úszó (1) út (2) útellenőrzés (1) útfelújítás (1) úthiba (2) útszűkület (1) útépítés (1) ügyfél (1) üldözés (2) ülés (1) üzemeltetés (1) őz (1)