Autófila

Sanyi és -prokee- után én lettem a harmadik szerencsés kiválasztott, aki elétek tárhatja vágyainak tárgyait. Fogadjátok hát szeretettel az én álomautóimat!

Mint azt már olvashattátok, nagy rajongója vagyok a svéd autóknak, illetve családi behatásra a Lada Samaráknak is. Természetesen nem csak ez a két kedvenc típusom van, hiszen az autózás történelme során rengeteg kiváló járgány készült, de azért akadtak csúfos bukások is. Ezekből szemezgettem listám összeállításakor.

Sokan kérdezték már, honnan jött ez a mániám. Jó kérdés, nehéz is rá konkrét választ adnom. Talán szerepet játszik a megbízhatóságuk, az egyediségük, illetve a (mindenki által unásig ismert) biztonságosságuk. Tudom, kissé nyálasan hangzik mindez amit leírok, de most kikívánkozik belőlem.

Az első svédautós élményem nagyjából 8 éves koromból származik. Édesapámnak akkoriban még nem volt autója, de a "kötelező" rokonlátogatásokat meg kellett ejteni. Általában busszal jártunk, de néha-néha bizony stoppoltunk is. Ekkor történt, hogy Kőbánya-Kispesten lekéstük a csatlakozást Üllőre. Édesapám kézenfogott és kimentünk a gyorsforgalmihoz. Egy világoskék, dízel 240-es Volvo állt meg. Beszálltunk, elindultunk és egy teljesen más világba kerültem, mint az addig megszokott S100-as Skoda, majd az utána következő Samara. Egyrészt az utastér minősége, a felhasznált anyagok és a belső extrák is lenyűgöztek. Mindenhol puha bőr és plüss, azonban sajnos nem élvezhettem túl sokáig ezt a meghitt hangulatot, hiszen fél óra alatt elértük célunkat. Szomorúan szálltam ki és néztem a távolodó kocka után. Kicsit rontott ugyan az illúzión az a koromfelhő, amit maga után hagyott, de az idő mindent megszépít.

Következő élményem szintén egy Volvohoz köthető, mégpedig egy 760 GLE-hez. Ez az autó egyik családtagunké volt, de sajnos meg kellett tőle válnia. Mivel ő is elég távol lakik, sokat nem ülhettem ebben az autóban, ezért nem is emlékszem sokmindenre. Amiben biztos vagyok, az az, hogy benzines automataváltós járgány volt. Valószínűleg ez is lett a veszte, mert elég sokat fogyasztott.

Ervinnél voltam minap a céges autóm kötelező szervizén. Sok munka nem volt vele, néhány nedvet lecseréltünk, néhányat leellenőriztünk, kapott új szűrőket a kicsike, lecsekkoltunk minden fényforrást, fékeket, csak a szokásos rutin. Persze olyan színvonalon, amit Ervinéktől már megszoktam. Például, nem csak kiszedték a régi légszűrőt és berakták az újat, hanem le is szerelték a légszűrőházat és kitakarították, raktak nylont a szőnyegre, hogy a pollenszűrőből kipotyogó kosz arra hulljon, ne a kárpitra, apró dolgok ezek, de ez miatt viszem immár tíz éve hozzájuk az autóimat. Meg persze a remek hangulatért. Ervinéknél mindig történik valami érdekes.

Hétvégén kivittem Audinkat a pécsi autóvásárba.
Nem voltak nagy reményeim, sejtettem, hogy senki nem olyan szándékkal fog kijönni, hogy egy viszonylag idős, nagymotoros autót vigyen haza, de nagyon tetszik a közvetlen kapcsolat a vevőjelöltekkel, látni, ahogy nézegetik, ahogy értetlenül állnak látván a 2800 ccm feliratot az információs papíron, kinyitni a motorháztetőt a hitetlenkedőknek, és csevegni az arra járó ismerősökkel, autóbuzikkal, érdeklődőkkel.


Szép idő volt, teljesen megtelt a hatalmas piactér, családok sétáltak, tolták a babakocsiban, vagy vezették kézen fogva picurjaikat, a bolhapiacon hömpölygött a tömeg, alkudoztak porcelán kutyákra, órákra, csorba vázákra, láncfűrészekre, egyszóval hozta a vásártér, a napsütéses őszi vasárnapon szokásos remek hangulatát.
Egy röpke kört futottam, meglátogatva a használt CD-ket és bakelitokat áruló embert, aki már oly sok remek lemezt szerzett nekem, vettem egy aranyhalat a lányomnak, a kis fekete helyett, amit egyszerűen felfalt egy nagyobb, foltos subukin aranyhal, és gyorsan átfutottam az eladó autókat is B4-es 80-as után kutatva. Egy darabot találtam, ránézésre jóval többet kapott az élettől, mint az én kicsim, de dízel volt, így pont a duplája állt az árcédulán, mint amit én szeretnék a sleeperemért.
Aztán visszamentem és vártam.
Rengetegen megnézték. Persze, messziről nem látszik, hogy benzines, pláne nem, hogy ekkora.
Aztán közelebb jönni és kérdezni, már csak a bátrabbak mertek. Legtöbbjüknek természetesen a nagy motor nem tetszett, aki pedig látott volna benne fantáziát, annak az automata váltó vette el a kedvét, ők lennének a streetracing srácok, akiknek tetszene a disco előtt pózolni egy négykarikással (a csajok úgysem jönnek rá, hogy ez egy ócsóautó) oszt még buli után letolhatnak vele pár agyontuningolt hothatch-et. Volt olyan is, akinek túl öreg volt, gondolom gőze sem volt, hogy ebből a típusból legjobb esetben is egy 2,5 évvel fiatalabbat fog találni.
Érdekes, milyen remekül le lehet mérni pár órás kint tartózkodás alapján a magyarországi autóvásárlási szokásokat. Legyen az autóban kicsi motor, csillogjon-villogjon, legyen fiatal, kevés kilométerrel, fogyasszon keveset, lehetőleg gázolajat égessen el, de a lényeg, hogy olcsó legyen.
Valamilyen szinten érthető is, hogy nem szeretnének nagy motorral autót venni, hiszen szerető államunk olyan sarcot vet ki átírási illeték néven, hogy az én autóm esetében ez kiteszi a vételár egy ötödét, de ezen már mérgelődtem egyszer egy postban. A csillogás is fontos, mert legtöbb vevő laikus, nem ért az autókhoz, így talán arra gondolnak, ha szép az autó, talán jó is, pláne, ha egy idős úr árulja (aki persze a nepper apja). Gyúrnak is erre a nepperek, szinte minden autón látható a polírozásból visszamaradt paszta nyoma a feliratoknál, védőcsíkoknál. Ott van még az évjárat. Fiatal autó = megkímélt. Nincs jelentősége, hogy a km óra mennyit mutat, mert aki nem pörgeti vissza, nem is igazi kereskedő, ezt tudjuk, de a kiült ülés, a fényes váltógomb, a kopott kormány már valamit sejtethet. Nem tőrödnek vele. Mutasson keveset az óra és legyen fiatal. Lelkük megnyugvást talál.
Aztán persze a fogyasztás, amely egy ideje (hála a remek újautó marketingnek) kéz a kézben jár a dízelüzemmel. Legtöbbjüknek fogalma sincs arról, mennyivel mélyebben kell majd a zsebükbe nyúlni egy motorjavításkor, és persze a gázolaj ára is egyre barátságtalanabb, a lényeg, hogy kerregjen és ismét nyugodtan alszanak, mennyire jól is jártak. Vannak még, akik inkább egy benzines mellett teszik le voksukat, nekik viszont kicsi motor kell. Itt mindig a két Fiatom jut eszembe, az egyik 1.4-es volt, a másik 1.6-os. Az 1.4-est pár nap alatt sikerült eladnom, az 1.6-osnál mindenki húzta a száját, hogy nagy a motor, sokat fogyaszt. Az 1.4-es kb. két literrel evett többet városban és nem ment. Jó reggelt Magyarország!
És végezetül az én autóm, piaci szemmel. 1992-es, tehát öreg. Nem dízel, viszont benzines. Sokat fogyaszt (egy szarabb zsiga bevág ennyit, mint az Audim, sza relatív) Drága az átírása, ami sajnos igaz.
Egyszóval eladhatatlan. A mellettem álló full fapad, hasonló korú és áru kisautónál persze egymásnak adták a kilincset az érdeklődők.
Indulás előtt beszéltem két sráccal, akik egy 3000-es Lagunát árultak, ők mondták ki a címben szereplő bölcsességet. Sajnos igazuk van. Pedig akit egyszer megcsap a nagymotor varázsa, nehezen szabadul tőle. Az új autónk szintén automata és 5200 cm³-es, elmondtam azt hiszem mindent.
És igen, a fogyasztás. Nagyon sokan vagyunk hazánkban, akik remegő kézzel húzzuk a tankoló pisztoly karját és soha ki nem ürülő tankról álmodozunk. Viszont, véleményem szerint még mindig értelmesebb beleülni egy öregebb nagymotoros autóba, aminek nincs ára a piacon, tehát olcsó és a részletek helyett benzint venni.    

Eladó az Audim

Lowtyo, 2008.09.30. 12:25

Agyaltunk sokat rajta, de végül úgy döntöttünk mennie kell.
Igazából nincs semmi furcsa a döntésemben, mert időközben vettünk egy terepjárót, nekem van egy céges autóm, plusz egy bogár projektautó, a feleségemnek és nekem azt hiszem három autó egyelőre elég.


Picit az autóról.
Az egész egy évvel ezelőtt kezdődött, amikor is megunva a több hónapos 124-es merci keresést, egy hirtelen ötlettől vezérelve elhoztuk az Audit előző tulajától. Egy használós autó kellett volna, de ez annyira egyben volt, hogy arra gondoltam, kicsit több lesz ez, mind egyszerű szállítójármű.
Már láttam előre, hogy jó tíz év múlva milyen büszkén fogok majd feszíteni benne egy youngtimer találkozón, ezért hát elvittem Ervinhez, a szerelőmhöz, hogy az ilyenkor szokásos szervizen kívül, nézze át jó alaposan és cseréljen ki mindent, amiről úgy gondolja, hogy beteg. Nem sajnáltam tőle a jó minőségű alkatrészeket, mégis csak a nejem és a lányom használta, legyen jó autójuk, meg szerettem volna, ha jó pár évig nem kell hozzányúlni. Aztán egyre sűrűbben kezdtem járni Ervinhez, hol nagyobb, hol kisebb hibákat tettünk helyre, lassan kezdett egyre jobb lenni a paripa. Én fújtam rá, mert tényleg nem tűnt csoffadéknak és akkor miért romlik mégis el rajta bármi is, Ervin, meg nem értette, hogy minden kis szarért miért viszem hozzá, miért nem használjuk. Persze próbáltam neki magyarázni, hogy ez megtartós autó lesz, meg majd nemsokára youngtimer és hasonló bölcs dolgokat, de egy szerelőnek, aki napi 10-14 órát tölt autók javításával, az a fontos egy autóban, hogy menjen, kanyarodjon, álljon meg és nem érdekli, ha nem megy az egyik ablakemelő, vagy ha nem elég hideg a klíma, hiába is magyaráztam. (kb. olyan lehet, mint ha egy nőgyógyásznak kezdenék el mesélni a női nemi szerv szépségéről egy nagyon sűrű munkanapja után)
Az egy év alatt sikerült kicserélnem a vezérmű szíjat, görgőkkel, vízpumpával, motor és váltóolajat, szűrőket, futóműszilenteket, egy kormányösszekötőt, első féktárcsákat, betéteket, vízhűtőt, klímahűtőt, néhány jeladót, relét és javítottunk rajta még egy csomó apróságot. Kezd összeállni a kicsike, beletoltam kb. fél millát, itt az ideje, hogy eladjam.
Néhány fontosabb dolog az autóról.
Ami jó benne, hogy igen ritka. Ebből a szériából, bevallom engem is meglepett, hogy létezik ekkora motorral szerelt, de ugye a BMW-nek volt 2.5-e, a mercinek 2.6-a, naná, hogy a presztízsbe vágyó Audinak nagyobb motor kellett bele. A motor amúgy megegyezik, a 100-asba és az A6-osba szerelt 2.8-asokkal, tehát nem nehéz hozzá donort, vagy bontott cuccot találni, a többi alkatrész a 80-as Audival egyezik tehát az is aprópénzért beszerezhető. Ami eltér mindkettőtől, na az viszont méregdrága. A jó hír, hogy ezek szinte mindegyike ki lett cserélve.
Az autó nagyon jól felszerelt, digitális klíma, elektromos ablak, tetőablak, tükrök, az első tulajnak fájhatott rendesen a keze, az extralista ikszelgetése után. Ez persze megint magával hordozza, hogy mivel több kütyü van benne, több minden is romolhat el. A motor 2800 cm3-es V6-os és automataváltó váltogatja helyettünk a sebességeket. Ez megint csak ízlés kérdése, hogy tetszik vagy sem. Én nagyon erősen automata ellenes voltam, és azt vallottam, hogy egy autóba 2000 cm3-es motornál nagyobbat tenni értelmetlenség. Talán mindent elmond, hogy most egy 5.2-es motorral szerelt autót vettünk automata váltóval. Egyszerűen imádom. Hihetetlen kényelmes, hogy nem görcsöl be a lábam egy komolyabb dugóban és megnyugtat a tudat, hogy akad tartalék bőven befejezni egy előzést.
 

Fenntartása nem igazán veszélyes. Nekünk 42.000,-Ft az éves biztosításunk B5-be, de persze ez nagyon függ attól, hol lakik az ember és mennyi idős. Az átírás az szívás, hála állam bácsinak. A fogyasztás pedig itt is erősen lábfüggő. Nekünk 8-15 liter közt változott. Javarészt városban használva 12-13 literrel lehet számolni. Tiporva 15-16. Országúton 8 környéke.
Nem új az autó, 16 éves. Senkibe sem szeretném azt az érzetet kelteni, hogy hibátlan, világlegjobb autója. Van még rajta mit csinálni, nem működik a tempomat, hirtelen nagy gáznál picit rángat, van rajta pár kicsi horpadás, néhány karc és igényli a törődést.. Viszont nem egy szétgányol, agyon gyilkolt, romjaiból feltámasztott autó és igazán kellemetlen perceket lehet vele szerezni néhány pökhendi újautós menedzsernek.
Amit nagyon szeretnék, ha valaki folytatná a munkámat. Ezért is próbálom meg itt hirdetni, hátha találok olyan embert, aki fantáziát lát benne. Persze nem fogom csekkolni, hogy tényleg jó kezekbe kerül, ez az autó kibírja azt is, ha csak tankolnak bele, nyomják a gázt és sose cserélnek olajat. Ha valakinek ilyenre kell, kérem, ne mondja el nekem.
A lényeg 550.000-ért vettem, toltam rá majd ennyit, így most ennyiért is szeretném eladni.
Ha kérdés van írj ide.

Devil inside

Lowtyo, 2008.08.15. 08:00


Egy kamiont előztem este a vasasi emelkedőn Pécs mellett. A két sávból a külsőt a kamion, a belsőt az én Audim és az előttem haladó, szintén a kamiont előző Punto foglalta el. Aztán egyszer csak a sötét utasfülkét nappali világossággal árasztotta el a mögöttem haladó Passat reflektora. Szokásos, udvariatlan módon próbálta jelezni, hogy jobban tennénk, ha eltakarodnánk előle, mert Ő bizony haladna. Megvártam hát, amíg az előttem haladó Punto megelőzi a cammogó nagyvasat és kihúzódik elé és kapcsoltam egy sport gombot a váltón, majd nyomtam egy padlógázt. Aztán persze én is kihúzódtam, hadd haladjon emberünk. A tükörben láttam, hogy hatalmas koromfelhőt okádva megindul, majd kezd kicsinyedni, végül Ő is kihúzódott mögöttem.

 
Talán ezt imádom legjobban az autómban. A 80-as Audit senki sem veszi komolyan. Általában 1.6-os, 1.8-as, 2.0-ás, nagy ritkán 2.3-as benzinesek futnak az utakon. A legtöbb azonban 1.9-es TDI motorral szerelt. Nem mondom, hogy ezek nem jó motorok, de tény, hogy nem versenygép velük az autó. Nekem viszont sikerült vennem egy 2.8-as V6-ost ami a maga 174 lóerejével elég becsületesen rángatja az 1300 kg-os karosszériát.
 

 
De ne szaladjunk ennyire előre.
Tavaly nyáron úgy döntöttünk lecseréljük a szűkössé vált Fiatunkat valami nagyobbra.
Először 124-es merciket kerestem automata váltóval, klímával és nagy benzinmotorral. A legelső, amit megnéztünk majdnem minden kritériumnak megfelelt kivéve az automata váltót. Ha előre tudom mennyi csoffadék autót fogok megnézni és, hogy bejárom fél Magyarországot miattuk, abban a pillanatban kifizetem. Aztán kezdtem feladni, hogy találok normális 124-est.
Néztem még 190-est 2.6-os motorral, amit az eladó mégsem adott el, és egy 126-ost is, ami sajnos azért nem a miénk, mert a nejem sokallta a fogyasztását.
Ekkor jött a képbe a 80-as Audi. Feleségemnek tetszett meg az autó. Elmentünk, megnéztük. Ő lelkesedett, nekem nem tetszett, mert nem merci. Aztán utánanéztem és kiderült, hogy nem gyakori darab, így már érdekesebb lett az autó. Megalkudtunk rá, elhoztuk.
Az autó, kisebb karcoktól és Tesco-horpadásoktól eltekintve nagyon jól nézett ki. Törve valószínű nem volt még, a motorháztetőn mértünk gyáritól eltérő festékvastagságot.
A motorja csodásan szólt, nagyon kellemesen ment és úgy tűnt komolyabb gányoktól és tuningoktól mentes.
 
 
A 80-ast 1973 és 1995 között gyártották. Az én autóm 92-ben, hagyta el a gyártósort és meg sem állt Svájcig. A szervizkönyv szerint 97-ben került az országba 140.000 km-el.
Mi 255.000 km-el vettük tavaly, hogy mennyire valós nem tudom, nem tűnik többnek.
Talán pont ez volt, amiért belementem, hogy elhozzuk, mert nem tűnt lelakottnak az autó.
Miután hazahoztuk, első utam a szerelőmhöz vezetett, egy alapos átnézésre és az ilyenkor szokásos szíjak, feszítők, nedvek cseréjére. Az hallható volt, hogy a mellső futómű szilentjei cserére érettek, filléres tételek voltak. Nem úgy a vezérlés motyói. A szíj még csak hagyján, a feszítőért és a vízpumpáért azonban elég barátságtalan összeget kellett otthagynunk. És ráadásul volt még egy apróbb kellemetlenség. A főtengely szimering hangyányit könnyezett, ezért, úgy döntöttünk, ha már úgy is szét van bontva a vezérlés kicseréljük azt is. A főtengely csavar azonban nem akart engedni. Mindenféle módszerrel próbálkoztak meglazítani, de csak nem ment. Ekkor szégyenszemre fel kellet hívni a helyi Audi szerviz szervizvezetőjét egy kis szakmai segítségért. Jót derült a dolgon, mert volt már szerencséje ilyenhez. Mondta, hogy van egy spec szerszám hozzá, de olyan nekik sincs, mert az egyik ilyen műveletnél az Övék is eltört. Szerinte inkább hagyjuk, hadd könnyezzen az a szimering. Nos a dolog vége az lett, hogy trailerre került az autó, elvitték egy kamion szervizbe, ahol nitrogénnel lehűtötték a csavart és egy akkora légkulccsal lazították le, amivel a Földet is meg lehetne forgatni.
Itt már sejthettem volna, hogy nem lesz egyszerű életem az autóval.
Aztán jöttek a gondtalan autózással töltött napok. Mivel én céges autóval járok, az Audit jórészt a feleségem használta. Imádta, hogy csak nyomni kell a gázt és az autó gondolkodás nélkül megindul. A gázpedálnak két állása van. Félútig viszonylag kicsi az ellenállása, és ebben a tartományban lehet gazdaságosabban autózni vele. Persze megy így is becsületesen a gép, azonban ha tovább nyomjuk a pedált, az igazi örömautózás csak ezután kezdődik. A pedál diszkrét ellenállása jelzi, hogy olyan zónában értünk, ahol az üzemanyag ellátó rendszer lelkesen üríti a 66 literes tankot, cserében folyamatosan tol bele az ülésbe. Ha elégedetlenek vagyunk a gyorsulással, kapcsolhatjuk a váltó sport fokozatát, ilyenkor sokkal előbb vált vissza és magasabb fordulatszámnál kapcsol fel. Tulajdonképp egy igen okos szerkezet,mert ha finoman lépkedünk a pedálon, akkor ugyan olyan alacsony fordulatnál vált, mintha nem lenne sport állásba. És akkor még ott van a padlógáz kapcsoló is….
 
 
A gyári 9,2-es százra gyorsulás nem valami lélegzetelállító adat, a nagyobb okosság azonban nem is ebben van. Az igazán nagy élvezet abból adódik, hogy a masina országúti, vagy autópálya tempóról is gondolkodás nélkül gyorsít. Míg mások küszködnek az emelkedőkkel vagy vért izzadva gubbasztanak, várva a megfelelő alkalmat egy előzésre, mi nyugodtan autózunk, legfeljebb néha picit mélyebbre nyomjuk a jobb oldali pedált. A gyári fogyasztási adatok, többé-kevésbé tarthatóak. 90-es sebességre 7,5-et ír, ami elvileg lehetséges, bár kizárt, hogy találunk olyan helyet, ahol folyamatosan lehet haladni 90-el. Nyugodt országúti autózással inkább 8,5-et mondanék, autópályán 9-10 liter közt eszik, városban pedig 14 környékén. Mostanában azonban inkább 15, az a 14, de az is hozzátartozik a dologhoz, hogy feleségemnek igencsak „megnőtt a jobb lába”.
A jobb oldali pedálról már beszéltem eleget, következik a bal oldali, fék pedál. Az autón elől hátul tárcsafék van, a mellsők hűtöttek és a 15”-os gyári felni mögött épphogy csak elférnek. A lassulást mégsem tartom túl jónak. Vásárlás után nem sokkal cseréltünk féktárcsát és betéteket elől, és igyekeztem jobb minőségűt venni, azonban úgy érzem, lehetnének picit harapósabbak. Főleg, ha azt vesszük, hogy a motyóhoz ismét csak aranyáron jutottam hozzá. Az előző autónkon Sparco fékek voltak elől, azok sem kerültek ennyibe, és a fékhatás is jobb volt. Ráadásul a szerviz szerint a tárcsák elég hamar „eldobják” magukat. Az ABS kikapcsolható, biztos akad olyan szitu, amikor jól jön, nekem még nem volt ilyen.
A futómű, olyan se nem lágy, se nem kemény. Ahhoz kemény, hogy lágyan ringatózva autózzunk, ahhoz pedig lágy, hogy mi legyünk a szerpentinek ördögei. A kanyarvadászatot a nehéz motor és az elsőkerék hajtás sem támogatja. Ez az autó inkább érzi magát elemében autópályán, és országúton, mint szűk, hegyi utakon.
A kormány többek szerint kicsit túlszervózott, szerintem pont jó. Én szeretem, ha könnyen lehet tekergetni és mivel főként városban használjuk, nem jön rosszul parkolásnál, hogy a 205-ös gumikkal szerelt kerekeket könnyedén terelgethetjük.
A belső tér meglepetés lesz azoknak akik B2-es 80-asból ülnek át. A kettővel ezelőtti változathoz képest jelentősen csökkent a belméret. Az ülőlapok rövidebbek és a lábtér is kisebb. Magam mögé beülve még épp elférek, igaz akkor az első ülés elég hátra van állítva. Hátul inkább két személynek kényelmes az autó, harmadik ember, csak rövid távon tud középen ücsörögni és az sem árt, ha nem Fekete Lacit akarjuk bepasszírozni. Az üléstámlák osztva dönthetőek. Jutott hátra még könyöklő, fejtámla viszont már nem. Nem értem miért nem adták alapból, vagy miért nem ikszelte be az első tulaj az extralistán. Az első ülések magassága állítható. Német autótól megszokottan a padlóról indul és elég magasra emelhető.
 


 
A felhasznált anyagok minőségére nem lehet panasz. Minden felület, puha, tartós anyagból készült, a kapcsolók, karok precízen működnek, sehol semmi lötyögés, nyiszorgás. Az embernek olyan érzése van, hogy atomot is robbanthatnánk bent, akkor sem lenne semminek baja.
Kényelmi berendezés is van bőségesen. Az első ablakokat elektromosan mozgathatjuk, sajnos csak a vezetőoldali automata. A tükröket is villanymotorok állítják és fűtöttek, ami nem egyszer tett már jó szolgálatot, hideg nyirkos reggeleken. A klíma automata és remekül működik. Szabályozhatjuk kézzel is, hogy hova juttassa a levegőt, de szerintem érdemes rábízni az automatikára, mert nagyon hatásosan huzat nélkül dolgozik és pillanatok alatt észrevétlenül lehűti a belső teret. A fűtés is igen hatásos, télen rögtön elindulás után már tolja is a meleget az utastérbe. Befúvó rostély került az ülések alá is, így a hátul utazók is kapnak a kellemes melegből. Van még elektromosan nyitható, buktatható tetőablak, amit és spec. nem szeretek, mert ha kinyitom, csak süti a nap a kopasz fejem és a belmagasságot is jelentősen csökkenti, a nejem viszont imádja. Központi zár, riasztó, kellemes hangú hifi, fokozatosan elhalványuló belsőtér világítás, számos hasznos és jó pár parasztvakító apróság.
És akkor a fekete leves. A címben szereplő ördög, nem csak amiatt lakozik belül, mert a kis kasztniba sikerült belegyömöszölni ezt a viszonylag nagy motort. Számos dolog romlott el rajta, ha nem akarok nagyon finom lenni, hát szívtam vele eleget. Valójában arra számítottam, hogy egy galvanizált karosszériájú, masszív, jó minőségű autót veszek, elpusztíthatatlan motorral. Többé-kevésbé igaz is, de sajnos nem teljesen. Ennél a típusnál már kezd érződni, hogy rájöttek a gyártók, nem nagy üzlet az örökkévalóságnak autót gyártani. A hűtő például már műanyag, ami el is tört egyszer. Volt problémám jeladóval, indításgátlóval, klíma computerrel, klímahűtővel, klímacsővel. Alkatrészt szerezni hozzá nem könnyű, és ha van, aranyáron mérik. A motortérben valamit javítani szinte lehetetlen a fél autó szétszedése nélkül Ráadásul telepakolták mindenféle földi jóval, ha az ember felemel egy szőnyeget, vagy lebont egy borítást, biztos talál mögötte egy computert.
 
 
Igazából egyszer ki kellene vennem 2 hét szabit, beköltözni a garázsba vele és átbogarászni rajta mindent. Időm viszont nincs erre. Persze lehet, hogy a szerelőmnek van igaza, hogy túlságosan magasak az elvárásaim az autóval szemben, mert már attól is meg tudok őrülni, ha kiég egy izzó a műszerfalon. És arról sem szabad megfeledkezni, hogy 16 éves a kicsike, nem várhatjuk, hogy minden tökéletesen működjön. De muszáj, hogy mindig üzembiztos legyen a gép. Mégis csak a csajok használják, Ők járjanak jó autóval.
Építkezünk. Hegyoldalba. Elkerülhetetlen, hogy vegyünk egy terepjárót. Az Audin kívül ott van a bogár (igaz jelenleg parkoló pályán, de eljön hamarosan számára a feltámadás), az én céges autóm, szóval lehet, hogy sok lenne, ha vennénk még egy autót. Feleségem racionálisan gondolkodik, szerinte el kellene adni és venni egy jobbfajta terepjárót. Én inkább megtartanám, (mert lassan összeáll a vas, és rengeteg pénzt öltem már bele) és vennék mellé egy olcsóbb terepest. Nemtom mi lesz a vége, szívtam vele már sokat, de látom magam előtt, milyen szép youngtimer válna belőle 10 év múlva. És amikor padlóig nyomom a gázt! Ördögi.
 
Tanúsíthatom. Ritka darab, egy igazi sleeper, és amikor működik (kevés embernek lett volna ennyi türelme hozzá), akkor pöpec. Aki nem próbált még relatíve nagymotoros autót, az tegye meg, hiszen nyomatékból jó haladni. Csak legközelebb vedd lejjebb a klíma hőfokot, mert jégkockákat ráztam ki otthon a gatyámból. :) omm

Címkék

* (8) *** (1) 0_ajtó (1) 1.1 (2) 1.3 (1) 100 (2) 105l (3) 112 (1) 125 (1) 126p (2) 1_2_4_5_3 (5) 200 (1) 2010 (2) 2cv (3) 300d (1) 300te (2) 308 (1) 1989 (1) 2008 (2) 2009 (1) 2800 (3) 300c (1) 356 (1) 3ajtó (1) 4wd (1) 4x4 (1) 5 (1) 57s (1) 5ajtó (1) 5cv (1) 80 (3) 626 (2) 635csi (1) 815 (1) 88mph (1) 9000 (3) 90_es_évek (1) ? (1) A112 (1) A_hét_szerszáma (5) Abarth (2) Ablaktörlő (1) Abroncs (2) Abszurd (9) Abszurdisztán (7) Acea (1) Acura (1) Adler (1) Advert (1) Adásvételi (1) Adásvételi_szerződés (1) Adócsalás (1) Ae86 (1) Aerovette (1) Af_almok (13) Air (1) Airbag (1) Aixam (1) Ajtó (1) Ajándék (2) Ajánló (1) Akali (1) Aktatologató (1) Alagút (1) Alapjárat (1) Albea (1) Alfa (2) Alfa_gtv (1) Alfa_rome (1) Alfa_romeo (5) Alfa_romeo_giulia (1) Alfa_romeo_sz (1) Alkatrész (4) Alkohol (1) Alonso (1) Alázás (1) Amc_eagle (1) Amerika (13) Ami (1) André_citroen (1) Angol (2) Animáció (1) Antenna (1) Anton (1) Anyád (1) Aphicar (1) Api (1) Apparát (1) Aprilia (1) Arab (2) Arany (1) Ariel (1) Art (1) Ascii (1) Aston (1) Aston_martin (1) Aston_martin_vanquish (1) Astra (2) Attila (1) Audi (48) Audi_80 (1) Audi_90 (9) Audi_coupe (1) Audi_kx (1) Audio (1) Aukció (1) Ausztria (1) Auto (18) Autobianchi (2) Autobianchi_bianchina (1) Autobianci (1) Autobuzi (1) Autobuzik (13) Autofilia (29) Automata (1) Autó (338) Autóbontó (1) Autóbuzi (3) Autódoktor (2) Autóeladás (2) Autófila (1) Autófilia (1) Autófíl (1) Autófília (38) Autófília_egyesület (1) Autófília_flotta (13) Autógyár (4) Autóhitel (1) Autók (3) Autóleszbi (2) Autólopás (1) Autómosó (1) Autónepper (3) Autónánia (4) Autópálya (13) Autópályamatrica (1) Autós_üldözés (1) Autósbolt (1) Autósiskola (1) Autószerelés (6) Autótépítés (1) Autóverseny (5) Autóversenyzők (1) Autóvásárlás (50) Autóápolás (4) Avia (1) Awo (1) Ax (2) Ayrton_senna (1) Babetta (1) Bach (1) Bagó (1) Bajnokság (1) Baki (1) Balaton (2) Balatonakali (2) Balatonfüred (1) Baleset (64) Balesetmegelőzés (5) Balesetveszély (1) Bambi (1) Bandini (1) Bank (1) Barkas (1) Barkács (4) Baromállat (94) Bartoletti (1) Bat (1) Bbb (10) Bbb1 (1) Bbb10 (1) Bbb2 (1) Bbb3 (1) Bbb4 (1) Bbb5 (1) Bbb6 (1) Bbb7 (1) Bbb8 (2) Beetle (1) Beharangozó (3) Belmondo (1) Belsoseg (3) Belső_sáv (1) Belsőség (3) Belterj (1) Belőség (1) Bemutató (1) Benelli_sei (1) Bentley (2) Benz (19) Benzin (6) Benzincsap (1) Benzinkút (2) Bergpreis (1) Berva (1) Beszámoló (4) Betti (1) Betétlap (2) Betűvágás (1) Beállítás (1) Bicikli (1) Biciklilopás (1) Bigfoot (1) Birotor (1) Biztonság (1) Biztonsági_öv (10) Biztosítás (6) Biztosító (7) Biztosítóváltás (1) Bkv (3) Blog (7) Blogger (1) Bmw (37) Bmw_2002 (1) Bmw_e24 (1) Bmw_e34_m5 (1) Bmw_e9 (1) Bocs (2) Bogar (1) Bogár (6) Boibo (1) Bolha (1) Bolond (1) Bontó (3) Borzalom (1) Botrány (1) Boxer (1) Boxster (1) Boyracer (2) Brake (1) Brembo (1) Bridgestone (1) Bringa (1) Brit (1) Brit_versenyzöld (1) British_racing_green (1) Brm (1) Broaf (1) Bruce_willis (1) Bttf (6) Budapest (11) Bug (1) Bugatti (2) Buick (2) Buick_riviera (1) Bukás (1) Bukócső (1) Bukósisak (1) Bunkó (1) Burnout (1) Busz (3) Buszmegálló (1) Buszok (1) Buta_kávézó_libák_a_pult_mögött_fénymásolót_beleznek (1) Button (3) Buék (1) Bverekedés (1) Bx (3) Bálint_gazda (1) Bárhol (10) Bármikor (10) Bármivel (10) Bárány (1) Béka (1) Béla (1) Béna (1) Béna_tuning (1) Bírság (1) Börze (2) Búcsú (1) Bútor (1) Büfé (1) Büntetés (1) Bürokrácia (1) Bürökrácia (1) Cabrio (2) Cadillac (3) Café_racer (1) Camaro (1) Camptourist (1) Camry (1) Capri (1) Carens (1) Cbx (1) Cc (1) Cdi (1) Ceed (1) Celeb (1) Chapron (1) Cherokee (2) Cherry (1) Chevroelt_camarro (1) Chevrolet (7) Chicks_on_wheels (1) Chiptuning (1) Christine (2) Chrysler (3) Ciao (1) Cigi (1) Citroen (22) Citroen_2cv (1) Citroen_bx (1) Citroen_hét (15) Citroen_találkozó (1) Civic (2) Classic (2) Clio (7) Co2 (1) Cockpit (1) Communism (1) Cooper (1) Corbijn (1) Corsa (2) Corvette (4) Corvette_stingray (2) Cosmo (2) Cosworth (1) Countach (1) Coupe (2) Coupé (1) Crash (3) Csacsi (1) Csajka (2) Csajok (6) Csak_visat_ne (1) Csavar (1) Csavarfaló (1) Cseh (1) Csempe (1) Csendőr (1) Csepel (3) Csettegő (1) Csevej (1) Csikos_zsolt_en_veled_sirok (1) Csikós (3) Csikós_tribute (1) Csillag_villás (1) Csináld_magad (1) Csirke (2) Csorna (1) Csárda (1) Csónak (1) Csőd (1) Csőtörés (1) Cucu (6) Cult (1) Customizer (1) Cx (3) Cétait (1) Címlaplány (1) D50 (1) Dacia (3) Daewoo (2) Daf66 (1) Daihatsu_charade (1) Dakar (1) Dal (1) Danuvia (1) Daru (1) Daráló (1) Datsun (2) Dawoo (1) Dci (3) De (1) Death_race (1) Debrecensjo (31) Defekt (2) Delahaye (1) Delorean (16) Delorean_nap (11) Delta (1) Demszky (1) Design (3) Designpumpa (1) Devil (1) Diamond (1) Diesel (5) Dilemma (2) Dinnye (1) Divat (6) Diy (1) Dm (1) Dmc (14) Dmc_12 (14) Dodge (1) Dodge_challanger (1) Dodge_superbee (1) Door (1) Dorifto_time (1) Douglas (1) Drag (1) Drag_race (1) Drfit (1) Drift (17) Driving (1) Ds (1) Dubai (2) Duct_tape (1) Dugnám (1) Dugó (4) Dugódíj (1) Dugókulcs (1) Dukkó (1) Duramax (1) Dutra (1) Dyane (1) Dárenbéz (1) Dél_afrika (1) Dízel (4) Dühöngő (1) E30 (2) E32 (2) E34 (1) E85 (1) Economy (1) Ede (1) Egy_nehéz_nap_margójára (1) Egyesület (1) Egymillió (1) Egzotikus (47) Egér (1) Eisenach (1) Elado (2) Eladás (2) Eladó (2) Elektromos (1) Elektromos_ablak (1) Elfuserált_autós_tárgyak (1) Ellenőrzés (1) Ellopták (2) Elmebeteg (1) Elmélkedés (1) Elégtelen (1) Előzetes (1) Előzés (1) Emelő (1) Emlék (1) Englishrussia (2) Engstler (1) Ennstal (1) Erdély (1) Eredetvizsga (1) Eredményhirdetés (1) Ergonomia (1) Ergonómia (1) Ermini (1) Escort (1) Espargaró (1) Esélyegyenlőség (1) Eső (1) Etanol (2) Etz (1) Eu (2) Eunos (1) Euro2 (1) Európa (1) Exo (1) Exotic (4) Explorer (1) Extrém (1) Ez (1) Ezeröcsi (1) F1 (12) Fa (1) Fabula (1) Facel_vega (1) Fagy (1) Fakitermelés (1) Fakitermelő (1) Fakk (1) Fal (1) Faszparaszt (1) Feelgood (1) Fegyver (1) Felicia (1) Felkészítés (1) Felkészülés (1) Felni (3) Felnihitel (1) Feri (1) Ferjáncz_attila (5) Ferrari (27) Ferrari_288_gto (1) Ferrari_365 (1) Ferrari_testarossa (1) Ferves_ranger (1) Festés (1) Fia_wtcc (1) Fiaa (1) Fiat (16) Fiat_131 (1) Fiat_500 (2) Fiat_coupe (1) Fiesta (1) Filia_expressz (1) Filia_pub (2) Film (7) Filmajánló (1) Filo (1) Finn (2) Flame (1) Flash (1) Flex (2) Florida (1) Fogyasztás (1) Fohasz (1) Ford (13) Ford_bronco (1) Ford_escort (2) Ford_f150 (1) Ford_gt40 (1) Ford_mustang (1) Ford_thunderbird (3) Forester (1) Forgalmi (1) Forgalmi_dugó (1) Forma1 (18) Formula (1) Formula1 (14) Fos (1) Fotó (13) Fotók (3) Fotópályázat (7) France (1) Francia (6) Frankfurt (1) Frua (1) Fso (8) Fuck (1) Fug (1) Fun (2) Furcsa (2) Furgon (1) Fék (2) Féktárcsa (1) Fénykép (1) Fényszóró (1) Férfiak_női_robogón (1) Fúvóka (1) Függőség (1) Függőség_napja (3) Főtengely (1) Főzés (1) Fűnyíró (1) Fűtés (1) Gagyi (1) Galant (1) Galéria (1) Game (1) Garázs (7) Gaz (4) Gaz_13_csajka (1) Gaz_14 (2) Gear (2) General (1) Generali (1) Gengszter (1) Geo (1) George_clooney (1) Gergo (1) Getaway (1) Giorgetto_giugiaro (1) Giulia (1) Gm (3) Goggomobil (1) Gokart (5) Gokart_maraton (4) Golf (6) Gondolatpornó (7) Goodwood (1) Google (2) Google_earth (1) Google_maps (2) Gps (3) Grafitember (1) Grand (1) Grand_cherooke (1) Grifo (1) Grobming (1) Gs (2) Gs500e (1) Gt3 (1) Gt40 (1) Gta (1) Gti (3) Gto (2) Gubanc (1) Gumball (1) Gumi (10) Gumiabroncs (1) Gyalogos (4) Gyerek (2) Gyereknap (3) Gyerekotthon (2) Gyerekülés (1) Gyermek (1) Gyermeknap (1) Gyermekotthon (2) Gyertyahézag (1) Gyorshajtás (1) Gyorsulás (4) Gyumolcs (1) Gyári (1) Gyíkpacal (5) Gyógyszer (1) Gyógyszer_és_vezetés (1) Gyökér (1) Gáz (1) Gázolaj (1) Gödör (1) H_van (1) Hacsiroku (1) Haditechnika (1) Hadsereg (1) Halle_berry (1) Hamilton (6) Hang (1) Hannu_mikkola (1) Happy_birthday (1) Hardcore (1) Hardtop (1) Harley (2) Hasonmás (1) Használtautó (6) Hatvan (1) Havasi_poloska (1) Hazafelé (1) Hellókarácsony (5) Help (1) Henkölés (2) Hi_fi (1) Hiba (1) Hinta (1) Hip (2) Hirdetás (1) Hirdetés (1) History (1) Hitel (2) Homlokrakodó (1) Honda (8) Honda_crx (1) Honda_hr_v (1) Honda_prelude (1) Horch (1) Horex (1) Horror (1) Hullaszállító (2) Hulot_úr_közlekedik (1) Hummer (1) Hungaroring (2) Hungária (1) Hycomat (1) Háromkerék (1) Háromszög (1) Hátizsák (1) Hátsólámpa (1) Hátsólámpafétis (1) Házi_teszt (1) Hétüléses (1) Híd (1) Hír (1) Hírek (1) Hó (5) Hóhelyzet (1) Hókotró (1) Hólánc (1) Hölgyek (6) Hülye (2) Hülye_autószerelő (1) Hülye_blogger (2) Hülye_bürokraták (1) Hülye_találmány (1) Hülye_videó (1) Hülyepécsiek (1) Hülyeség (1) Hülyevoltam (1) Hülyeállat (39) Hűtött (1) Iacocca (1) Iannone (1) Ibiza (1) Iconx (1) Idióta (15) Idióta_kép (1) Időjárás (1) Időmérő (1) Időutazás (1) Ifa (1) Igazoltatás (1) Igen (1) Ignis (1) Ikarus (4) Ikarus_55 (1) Ilferro (1) Imcdb (1) Impreza (1) Indai (1) Indain (1) Indavideo (2) Indavideó_pályázat (1) Index (2) Indexvideó (1) India (1) Infiniti (1) Ingolstadt (1) Initial_drifters (2) Inkognitó (1) Inkognitó_teszt (2) Insignia (1) Interjú (1) Interlagos (1) Internet (1) Ipk (1) Iq (1) Irmscher (1) Irodalom (2) Irónia (1) Iskola (1) Isle_of_man (1) Ismeretlen (1) Iso (2) It (1) Itália (1) Jacques_tati (1) Jaguar (3) James_dean (1) Janus (1) Japán (6) Jatek (1) Javítás (3) Jawa (5) Jazz (1) Jeep (2) Jeep_grand_cherokee (4) Jetta (1) Jimny (2) Jobbkormány (3) Jobbra_tarts (1) Jogosítvány (5) Jogsi (2) Jogszabály_változás (1) John_delorean (1) Jozsi (1) Juke (1) Junkers (1) Jurij (1) Jzd (1) Járműkezelés (1) Járőr (1) Játék (24) Józsijobbantudja (1) Jövő (3) K70 (1) K_jetronic (1) Kabrio (2) Kabrió (3) Kacsa (2) Kadett (1) Kadett_d (1) Kaja (2) Kalasnyikov (1) Kamera (3) Kamion (3) Kampány (1) Kamu (1) Kaptuk (1) Kapálógép (1) Karbantartás (5) Karburátor (2) Kardán (1) Karmann_ghia (1) Karosa (1) Kasztni (1) Kawasaki (2) Kazah (1) Kazetta (1) Kemping (2) Ken_block (2) Kendács (8) Kenworth_w900 (1) Kert (1) Kerékcsere (3) Kerékkulcs (1) Kerékpár (5) Keverékcsavar (1) Kgfb (7) Kgst (8) Kgst_party (1) Kia (2) Kicsi (2) Kihívás (1) Kijev (1) Kipufogó (6) Kiraly (1) Kirándulás (2) Kisautó (1) Kisebbségi_komplexus (1) Kislany (1) Kismotor (1) Kistraktor (2) Kitt (1) Kiállítás (4) Klipek (1) Klíma (1) Knight_rider (2) Kombi (3) Komment (1) Kommentek (1) Kompresszor (1) Kondorosi_ferenc (1) Konzumidióta (1) Korekt (1) Kraz (1) Kresz (36) Krokodil (1) Krova (1) Ktm (1) Kultúra (3) Kunmadaras (1) Kuplung (1) Kutya (2) Kuzaj (1) Kvm_switch (1) Káosz (1) Kárbejelentő (2) Kárpit (2) Kátyu (1) Kátyú (2) Kávédaráló (1) Kéklámpa (1) Kényelem (2) Kép (3) Képvicc (1) Kérdés (1) Kétfélix (1) Kétkerék (8) Kétütem (1) Kétütemű (2) Kína (1) Kínai (1) Kísérlet (1) Kókány (1) Köcsög (2) Ködlámpa (2) Könyv (3) Körforgalom (2) Környezetvédelem (9) Kötelező (2) Kötelező_biztosítás (1) Kötelező_felszerelés (1) Közhasznú (1) Közlekedés (86) Közlekedésbiztonság (73) Közlekedési_lámpa (1) Közlekedési_morál (1) Közlekedési_tábla (2) Közlemény (2) Központi (1) Közélet (10) Középmotor (1) Közút (1) Közútkezelő (1) La_fontaine (1) Laci! (1) Lada (25) Lada_samara (1) Laguna_seca (1) Lakóautó (2) Lakótelep (1) Lambo (1) Lamborghini (11) Lancia (8) Lancia_delta (1) Landolunk (1) Lanos (1) Lazarenko (1) Le (3) Left (1) Legjobb (1) Lego (1) Lengyel (10) Leszek (1) Levegő_munkacsoport (1) Levin (1) Levél (2) Lexmond (1) Leyland (1) Leállósáv (1) Liana (2) Liberty (1) Limuzin (1) Lincoln (1) Lincoln_continental (1) Linea (1) Litván (1) Live (3) Lm002 (1) Lna (1) Loeb (1) Logitech (1) Lol (90) Lomtalanítás (1) Lopás (1) Lopásgátlás (1) Lotus (1) Low_rider (1) Lowtyo (2) Lowtyó (1) Lpg (1) Lsd (1) Luis_de_funes (1) Lutz (1) Luxus (3) Láma (1) Lámpa (1) Lámák (1) Lánghegesztő (1) Lánglovagok (6) Lányok (1) Láthatósági_mellény (1) Látni_és_látszani (1) Léghűtés (1) Légszűrő (2) Lóerő (3) M0 (7) M24 (1) M3 (6) M35 (2) M6 (4) Mad_max (1) Made_in_china (1) Maga_nem_normalis (1) Magyar (3) Magyarhertelend (2) Magyarisztán (2) Mahindra (2) Managertoys (2) Mankó (1) Mans (3) Manta_mirage (1) Manx (1) Maps (1) Maranello (1) Marathon (1) Maria_bello (1) Mariapocs (1) Marketing (1) Martini (1) Maruti (3) Maróti (2) Maserati (1) Massa (1) Maszek (2) Matchbox (4) Matra (1) Matrica (1) Maybach (1) Maz (2) Maz_7907 (1) Mazda (29) Mazda_626 (1) Mazda_626_gt (2) Mazda_eunos_cosmo (1) Mazda_mps (1) Mazda_rx7 (1) Mb (1) Mclaren (7) Medve (1) Meet (1) Megalol (1) Megane (1) Megfordulás (1) Megállás (1) Mehari (1) Melkus (1) Melyiket (1) Mentők (1) Mercedes (43) Mercedes_190 (1) Mercedes_benz (4) Mercedes_benz_c111 (1) Mercedes_találkozó (1) Mercedes_w124 (1) Mercedes_w126 (1) Mercedesbenz (26) Mese (1) Metro (1) Metró (1) Mg_tf (1) Miata (2) Michelin (2) Microcars (1) Miklós_ideges (1) Miklós_megmondja (1) Mikulás (3) Mitshubishi_galant (1) Mitsubishi (4) Mkkp (1) Mohr (1) Monza (1) Moped (1) Mopedautó (1) Moretti (1) Morgan_3_wheeler (1) Moszkvics (3) Moto_gp (1) Motogp (3) Motor (33) Motorblokk (1) Motorcsere (1) Motorkerékpár (22) Motorolaj (2) Motoros (1) Motors (1) Motorverseny (1) Motronic (1) Movie (1) Mozgássérült (1) Mozi (2) Muhaha (3) Multicar (1) Munkagép (1) Murcielago (1) Mustang (1) Mx5 (1) Mz (1) Május_1 (5) Márkaszervíz (1) Másolás (1) Máv (1) Mázló_imre (1) Mézeskalács (1) Mór (3) Múzeum (1) Műemlék (1) Műhely (1) Műhold (1) Műholdkép (1) Művészet (4) Na_ez_mi (1) Na_ugye (1) Nagydíj (1) Nagyvas (1) Nanoracer (1) Napirajz (5) Napirajz_ajánló (1) Napja (1) Napló (1) Naptár (1) Narancs (1) Navigáció (4) Ndk (4) Ne_vedd_komolyan (1) Nelsinho (1) Nem_suzuki_még_véletlenül_sem (1) Nepper (2) Netrisk (1) New_york (1) Nirvana (1) Nissan (5) Nissan_patrol (1) Nissan_r34_gtr (1) Niva (2) Nkh (1) No_fear (1) Nonap (10) Nordscheleife (1) Nova (1) Nsx (1) Nuccio_bertone (1) Nyaralás (3) Nyelvhelyesség. (1) Nyertesek (1) Nyirád (2) Nyár (1) Nyári_felkészítés (1) Nyárigumik (1) Nyíregyháza (1) Négyszög (1) Német (3) Német_boxer (1) Németjuhász (1) Németország (1) Némrt (1) Nürburgring (1) Nő (6) Női_sofőr (1) Nőnap (3) Ob (1) Objektív_felelősség (1) Ocsmányiroda (1) Oka (2) Oktató (2) Olajcsere (1) Olasz (4) Oldsmobile (1) Oldtimer (6) Olimpia (2) Olympia (1) Omar_sharif (1) Omega (1) Omg (6) Ommm (1) Onboard (3) Opel (17) Opel_kadett (1) Opel_rekord_p1 (2) Opel_vectra (1) Orfű (1) Orosz (59) Oroszország (2) Orr (3) Orrfű (1) Oszlop (1) Ot_expo (3) P126 (2) P70 (1) P70_coupé (1) Packard (1) Pakisztán (1) Palik (6) Pannonia (1) Pannónia (4) Pantera (1) Para (2) Parking (1) Parkol (1) Parkolas (1) Parkolás (9) Parkolási_díj (1) Parkoló (3) Party (2) Partytajm (1) Partytime (1) Passat (1) Patak (1) Pattex_pisztoly (1) Paul_newman (1) Pc (1) Pc_game (1) Pda (1) Pedrofon (1) Pedálos (2) Penge (1) Penge_verda (1) Peres (1) Pescarolo (1) Peugeot (5) Piaggio (2) Piaggo (1) Pickup (4) Piech (1) Pikes_peak (1) Pimp (1) Pininfarina (3) Piquet (2) Pirelli (1) Piros (1) Piros_autó (1) Pista (1) Plakát (1) Plató (1) Plymouth_fury (2) Plüss (1) Pna (3) Pole (1) Polgárdi (1) Police (2) Polo (2) Polonez (7) Polonez_hét (7) Polski (4) Polski_126 (1) Polski_fiat (2) Pontiac (4) Pontiac_transam (1) Pony (2) Pornó (1) Porsche (21) Porsche_356 (1) Porsche_964 (1) Poszt (1) Pozsony (1) Poén (34) Poéta (1) Pr (1) Praktika (1) Praktikum (2) Premier (1) Profi_sofőr (1) Programajánló (4) Prohun (1) Prokee (4) Prototípus (3) Prémium (2) Pród (1) Psa (1) Pt2 (1) Punto (1) Puttony (1) Pálya (1) Pályzat (1) Pályázat (5) Pára (1) Párizs (1) Párizsi_autószalon (1) Párválasztás (1) Pécs (5) Pénz (1) Póló (5) Quad (1) Quattro (8) Queen (1) Quo (1) R11bigfoot (1) R19 (1) R32 (1) R8 (3) Racer (1) Racing (1) Ragasztópisztoly (1) Raikkonen (2) Rakodás (1) Rakomány (1) Rakéta (1) Ral (1) Rali (7) Rally (25) Rallycross (1) Ram (1) Range (1) Range_rover (4) Rav (1) Rc166 (1) Real_life (1) Redtop (1) Regadó (1) Rejtvény (1) Reklám (7) Rekord (1) Renault (24) Rendorok (3) Rendszám (3) Rendőr (7) Rendőrség (13) Renult (1) Restart (1) Retro (84) Rezső (1) Riposzt (1) Rivolta (1) Road_trip (1) Roadster (1) Robi (1) Robi_55 (2) Robogó (5) Robot (1) Rocko (2) Rocko_autot_vesz (12) Roflmao (1) Roller (1) Rolls (2) Rolls_royce (1) Rolls_royce_silver_shadow (1) Romet (2) Román (1) Románia (4) Roncs (1) Rotakapa (1) Rotoric (1) Rover (1) Royce (2) Rozsda (1) Rs (1) Rs4 (1) Rs6 (2) Rutinpálya (1) Rádió (1) Római_mitológia (1) Rózsaszín (1) Rögzítetlen_rakomány (1) S1 (3) S2 (1) S4 (1) S40 (1) Saab (16) Saab_9000 (9) Saab_support_convoy (1) Sae (1) Safe (1) Safety_area (2) Safety_car (1) Sahara (1) Samara (3) Sandero (1) Santana (1) Sanyi (1) Saturn (1) Saxo (1) Scaglietti (1) Scarabeo (1) Scenic (1) Scorpio (1) Scouty (1) Seat (6) Seat_inca (1) Seat_toledo (1) Sebesség (2) Sebességmérő (1) Segitseg (1) Segítség (1) Sell (1) Senna (1) Shanghai (1) Shelby_cobra (1) Sheryl_crow (1) Shooting (1) Shop (1) Side (1) Silverstone (1) Simca (1) Simon (1) Simson (2) Single_frame (1) Skoda (13) Skoda_120l (1) Sleeper (3) Sm (3) Smart (1) Smp (3) Sofőr (1) Sokol (1) Sombrero (1) Sorompó (1) Sors (1) Spa (1) Spoiler (1) Sport (2) Sportautó (2) Spotting (1) Sprinter (1) Ssangyong (1) Stephen_king (1) Stig_blomqvist (1) Stressz (1) Subaru (4) Sukoró (6) Suna (1) Super (1) Super1600 (1) Suv (1) Suzuki (25) Suzuki_swift (3) Svéd (1) Svédország (1) Swift (8) Sx200 (1) Syrena (1) Szabadság_híd (1) Szekszárd (1) Szemét (1) Szenergy (1) Szerelem (3) Szerelés (32) Szerelő (5) Szerszám (1) Szertartáskocsi (2) Szerviz (3) Szervíz (1) Szex (1) Szimulátor (2) Szingapúr (1) Szivar (1) Szmog (4) Szmogrendelet (1) Szmogriadó (3) Szociautó (4) Szolgálati (1) Szomszéd (2) Szopatás (1) Szopás (1) Szovjet (2) Szovjetunó (1) Szponzor (1) Sztori (1) Sztrájk (1) Sztálin (1) Szupersport (2) Százhalombatta (1) Szín (1) Színes_fémyűjtők (1) Szöveg_nélkül (2) Születésnap (1) Szünetmentes_áramforrás (1) Szőke (2) Szőke_nő (3) Szőkenő (1) Sár (1) Sárvédő_betét (1) Sátor (1) Sávoly (3) Sérvédő (1) Sör (1) Sörnyitó (1) Takarékos (1) Talalkozo (4) Talbot (1) Talmácsi (2) Találkozó (11) Tankolás (2) Tankönyv (1) Tanácsok (4) Targonca (1) Tatra (6) Tatraplan (1) Tavasz (1) Tavria (1) Tc (1) Technika (109) Technológia (1) Teherautó (5) Teljesítménynövelés (1) Terep (2) Terepjáró (3) Terminator (1) Tesla (1) Tesla_roadster (1) Teszt (6) Tetőbox (1) Tie (5) Tifosi (1) Tilos (1) Timo_makinen (1) Tiszta_energia (1) Tlf (1) Tmk (1) Tolvaj (1) Tomnemtom (1) Top (2) Top10 (1) Top_18 (2) Topolino (1) Torta (1) Tortenelem (1) Totalcar (2) Tour (1) Tow (4) Toyota (8) Toyota_2000gt (1) Trabant (46) Trabant_nt (1) Trabant_tramp (1) Trabi (2) Traction_avant (1) Traffipax (1) Trafic (1) Train_surfing (1) Traktor (7) Tramp (5) Transform (1) Transporter (1) Treffen (10) Treffen_5 (2) Treuck (1) Tri (1) Trike (1) Trip (1) Triumph (1) Triumph_tr6 (1) Truck (1) Trueno (1) Tréler (1) Trükk (1) Tucker_torpedo (1) Tuning (15) Turbo (7) Turbodiesel (1) Turbos (1) Turul_gt (1) Tvr (1) Tvr_griffin (1) Type_a (1) Type_b (1) Type_c (1) Tábla (2) Tájékoztató (1) Tájékozódási_verseny (1) Támogatók (1) Tél (9) Téli_gumi (3) Törpeautó (1) Történelem (63) Történet (1) Törvény (1) Törzskönyv (1) Törés (1) Törökország (1) Törölköző (1) Túra (1) Túraautó (1) Tőcsavar (1) Tűz (1) Tűzoltóautó (1) Tűzoltók (1) Tűzoltóság (1) Uaz (2) Ub (1) Ukrán (2) Unimog (1) Ups (1) Ural (1) Uranium_brotherz (1) Urban_legend (1) Usa (6) User (1) Utazás (2) Utcán_láttuk (2) Utánfutó (2) Utángyártott (1) V12 (1) V2 (1) V6 (3) V8 (12) V:3 (366) V:történelem (1) Vadak (1) Vadis (1) Vadveszély (1) Vagyonvédelem (1) Vak (1) Vakond (1) Valencia (1) Van_halen (1) Vanuatu (1) Variomatic (1) Vas (1) Vasar (1) Vasili (1) Vasúr (1) Vasút (2) Vatanen (1) Vaz (1) Vb (2) Velence (6) Velencei_tó (1) Velvet (1) Verda_napok (2) Vers (2) Verseny (6) Versenyautó (5) Versenymotor (2) Verstappen (1) Vespa (1) Veszely (2) Veszprém (1) Vetel (1) Veteran (1) Veterán (37) Veteránautó (1) Vezetés (1) Vezetéstechnika (2) Vfts (1) Vicc (1) Vicces_képek (23) Video (19) Videó (4) Vignale (3) Villamos (1) Villáminterú (1) Villámposzt (1) Világítás (3) Vladimir_nikolic (1) Vodafon (2) Volga (7) Volksvagen (1) Volkswagen (9) Volkswagen_lupo (1) Volpini (1) Volvo (9) Volvo_244 (1) Volvo_760 (1) Volvo_780 (1) Volvo_amazon (1) Volvo_s80 (1) Von_kuenheim (1) Vonat (2) Vontatás (1) Vonulás (1) Vonóhorog (1) Vorsprung_durch_technik (2) Vought_f4u_corsair (1) Vts (1) Vw (12) Vw_bogár (1) Vw_caddy (1) Vw_polo (1) Válaszol (1) Válság (2) Város (1) Vásárlás (2) Vélemény (17) Véletlen (1) Víz (2) W123 (18) W124 (3) W125 (1) W126 (2) W140 (1) W201 (1) Waddafakk (1) Wagonr (1) Waitin (1) Walter_röhrl (1) Wankel (5) Wartburg (5) Watt (1) Wd40 (6) Wd_40 (1) Web (1) Webkamera (1) Weissenkirchen (1) Winkler (1) Wrc (2) Wtcc (1) Wtf (5) X1 (1) X5 (1) Xj (1) Xj13 (1) Xj220 (1) Xm (2) Xp822 (1) Yamaha (3) Yes (1) Youngtimer (14) Youngtimers (1) Z06 (1) Z4 (1) Zaporozec (2) Zaporozsec (1) Zastava (1) Zaz (1) Zaz_965 (1) Zebra (5) Zene (11) Zero_tolerancia (2) Zil (1) Zita (2) Zsa (1) Zseniális_videó (1) Zsesgés (1) Zsolt (1) Zwickau (1) Zöld (3) Zöldkártya (1) Zündapp (1) Zündapp_janus (1) ágnes (1) ágyúgolyófutam (2) állás (1) állófűtés (1) álom (3) álomautó (2) álomgarázs (1) április (1) áprilisi_tréfa (1) átalakítás (1) átvizsgálás (1) átépítés (1) átírás (1) édesded (1) égetés (1) ékszer (1) élmény (1) élő (1) építős (1) érd (2) érdekes (4) érdekesség (43) érzelem (1) étkezés (2) étterem (1) évforduló (2) óra (1) önök_küldték (3) összefogalló (1) összefoglaló (1) összkerék (1) öszvér (1) újdonság (2) újrend (1) újságírás (1) újságíró (1) úszás (1) úszó (1) út (2) útellenőrzés (1) útfelújítás (1) úthiba (2) útszűkület (1) útépítés (1) ügyfél (1) üldözés (2) ülés (1) üzemeltetés (1) őz (1)

Archívum

  • 2011. December (1)
  • 2011. Június (1)
  • 2011. Május (2)
  • 2011. Április (1)
  • 2011. Február (3)
  • 2011. Január (1)
  • 2010. December (3)
  • 2010. November (4)
  • 2010. Október (6)
  • Teljes archívum...