Autófila


Összesen 34 db. poszt, 2 oldal.

Múlt héten azon sopánkodtam, hogy a patent állapotú Robi-55, ami anyósomék garázsából kacsintott rám, nem akart menni. Tettem bele új benzint, kapott új gyertyát, meg csavarhúzót, mégsem pörgött fel. Csavarhúzó az alapjárati keverékcsavar és az alapjárati csavar beállításához kellet. Nem a lemez tankba döfködtem mérgemben, mint Sharon Stone az Elemi ösztönben szexpartnere arcába a jégvágót, de még ez is benne volt a pakliban.

Olyan kegyben volt szerencsém a múlt héten, hogy el tudtam menni négy nap szabira a családdal. Keddtől vasárnapig jól kipihenem magam, gondoltam. Persze a tervekhez képest a valóság szokás szerint másként alakult. A változatosság kedvéért most nem négykerekűről fognak olvasni, hanem egy olyan járműről, aminek még kereke sincs, mégis szereltem vagy két napot, hogy jól működjön. De végül jól nem működött, én pedig több időt nem szántam rá. Mert különösebb matek fakultáció nélkül is felrajzolható az az exponenciális görbe, ami a gép állapotát ábrázolja a ráfordított idő függvényében, legnagyobb bánatomra.

Volt nekem egy postom múlt héten a Citroennel kapcsolatban. Fejtegetni próbáltam a formát és a jelleget, de akkor – hirtelen elkövetett merénylet hevében – kicsit szegényesre jött a magyarázat. Sokat gondolkodtam azon, hogyan is lehet szofisztikáltabban kifejezni a márkával kapcsolatos érzelmeimet.

Aztán arra jutottam, hogy a legjobb hasonlat talán az, ha arra felé evezek, hogy számomra a Citroen művek munkássága olyan, mint egy kosztümös film. Barokkos, megpróbál lenyűgözni, rengeteg apró részlet, és egy magától a tárgytól – autó – idegen elegancia. (Valószínűleg annyi a titok, hogy számomra az autó nem ez. Fontos adalék, hogy teljes idegrendszerem idegenkedik magától a francia néptől is.) Szóval megpróbál térde ejteni a finomságával, a valószerűtlen szépségével, és a teljesen szürreális technikai megoldásaival, és ez lesz a veszte...

A teljes Citroën-hét eddig

A Citroen első autója 1919-ben jelent meg, és a nem túl fantáziadús „Type A” nevet kapta. Ha figyelembe vesszük, hogy 1917-ben ültek neki, megtervezni a járművet és, hogy lényegében még tartott az első világháború, egész szép eredménynek számít, hogy ilyen rövid idő alatt sikerült, egy korszerű és megbízható autót összehozni. Egy 1327 ccm-es négyhengeres motort kapott az autó, 18 lóerős teljesítménnyel. Ez a motor akár 65 km/h-s sebességre volt képes gyorsítani az autót. Ismerve az akkori úthálózatokat, ez bőségesen elegendőnek is bizonyult.

Kétféle tengelytávval készült és mindkét tengelytávú változatból készítettek áruszállító járművet is. A hosszú tengelytávú változat platót, a rövid zárt felépítményt kapott. Mindössze két évig gyártották, összesen 24.093 darab készült belőle. Ez lett Európa első sorozatban gyártott autója.

Az úgy volt, hogy a múltkori napsütötte vasárnapon hazafuvaroztam a nagyszülőket Pécsre a frissen mosott kocsival. Gyönyörű idő, minden patent a gépen. Ablakok lent, tetőablak kinyitva. Kellemesen terültem el a sofőrülésben, meleg szellő lengedezett, én meg csak nyomatékból 1000-es, 1800-as fordulaton kocsikáztam, miközben a hangfalakból az első Guru’s Jazzmatazz album szólt – ami a héten Pistát is megihlette.

CuCU ősze

Rocko-, 2010.03.25. 09:00

Milyen volt őszesége, nem tudom már,

De azt tudom, hogy ősszel, télen szereltünk párszor. Íme a rövid beszámoló ezekről.

Itt ülök hátul. Nem elég, hogy a csaj rajtam alszik, töppeszti a szivacsaimat, még száguldoznak is.

Vezetni persze nem engednek. Tündér olvassa a Tiffanyt, a lapokról meg csorog a nyál a szőrömre, össze fog gumósodni. Eszik a penetráns tojásos szendvicseiket, a mézet meg otthon hagyták.

Kár volt eljönnöm...

Rádaásul Tündér most közölte, hogy sudokuzni fog. Sosem bírtam a küzdősportokat, hely sincs rá, nem tudom, hogy képzeli.

De legalább tépünk 130-cal.

Közben lejöttünk az M3-ról az M35-re. Ez már a sarkkör?

Következő Vásárló Miklós, Autófília, Pród. 

Öcsém, ezen rágódni, nesztek, friss kép.

Emberek, höhhh...

A sztori eddig:

1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész, 10. rész, 11. rész, 12. rész, 13. rész, 14. rész, 15. rész

Szóval tíz autót kell összeírnom a kedvenceimből? Könnyű dolog lesz.
Csak tizet? Jajj, így már nehezebb.

A merítőhálón fennakad száz is, itt a gazdag álomzsákmány, és most vissza kell dobálnom a legtöbbet. Bocsássatok meg olaszok, franciák, japánok!

Csak tíz maradhat!

Nehéz feladat elé állított a tisztelt szerkesztőség, amikor szóba került, hogy megírjuk a top10-et, az álomautókat, mindent, ami kéne. Korábban már csináltam ilyet, készült egy lista 100 autóval, ami azóta kicsit megváltozott. Ízlésem azóta sem lett sokkal kifinomultabb, továbbra sem érdekelnek különösebben a legújabb autók, az igazi virsligumis veteránokhoz még mindig kistáska vagyok.

Nézzük, hogy mi az, ami azért bekerülne az álomgarázsba:

Iszonyatosan nehéz tíz kedvencet összeszedni. Nem azért, mert nincs ennyi, azért inkább, mert sokkal több van. Azt számolgattam, hogy autógyártó országonként is össze tudnék szedni jóval több mint tíz kívánatos dögöt, sőt, talán még autógyárakként is. Igen, talán a 100 legkedvesebb autó egyszerűbb lenne, de azt sem tudnám például sorrendbe rakni. Legyen akkor most az én tízes listám ennek a nagyobb, százas listának a jelen lelki és elmeállapotom szerinti kivonata.

Már megint a Minutia, a hülye és/vagy aranyos miniautók gyűjtőhelye. Ma reggeli villámpostjukban a Ferves Ranger a főszereplő.

Ferves: FERrari VEicoli Speciali, azaz Ferrari Speciális Járművek)

Kézimunka

fofo69, 2009.12.17. 08:00

Emlékszem, '80-as évek elején "csikó" fejjel kellett döntést hoznom mi legyek ha nagy leszek. Már akkor is nehéz volt ez a feladat, segítségképpen különböző fórumokon jött az agitáció. Könyvek, plakátok, filmek próbálták bemutatni a szakmák rejtelmeit. Talán az összes közül a gyárlátogatás volt a csúcs, így lehetett a legközelebb kerülni az adott területhez és nem elhanyagolható indok volt arra, hogy ezeken a napokon ne rontsuk a levegőt a suliban.

Akkori sorstársaim más más oldalról közelítették meg ezt a döntő választást, voltak akik a kenyérgyárat választották a friss kifli reményében de mi "mechanikusok" már akkor is forgó morgó dolgok mellett tudtuk elképzelni a jövőt. Szerencsére lehetőségem volt több gyárban is járni ebben az időszakban, sőt diákként néhány hetet dolgoztam is ezekben az üzemekben.

CuCU feltámad

Rocko-, 2009.11.10. 09:00

Előszó: Tartozom ezzel az írással már jó ideje, íme most eljött az idő, képernyőre vetem a nyár történéseit. A post munkacíme eredetileg CuCU megfiatalodik volt, viszont közben törént egy esemény, ami miatt ez már kissé átalakult, hiszen az autóm Főnix madárként támadt fel. Már ha élhetek ezzel a totális képzavarral.

Idősávok

fofo69, 2009.10.22. 14:00

Az 50'-60' évek sportautói voltak a legszebb gépek a történelemben, ez volt a formatervezés azon időszaka hogy márkánként – nem folytak össze a formák és a nevek – lehetett megkülönböztetni ezeket a csodákat. Igaz volt ez az utcai masinákra, de a versenyautók nagy többségét még mindig csak a rajtszámok alapján – kivétel a Mercedes Benz W196 – lehetett megkülönböztetni. Ekkor jelent meg furmányos formájával a Lancia D50, mint egy "málhás harcsa", úgy nézett ki a két hatalmas üzemanyagtartályával.

A Lancia kezdte, viszont a Ferrari fejezte be azt a fejlesztést, ami 1956-ra forrt ki annyira hogy Juan Manuel Fangio-t világbajnoki címhez segítse. Alberto Ascari is vezette ezt a gépet még a kezdeti időszakban - nem kis eredményekkel - de a Lancia pénzügyi helyzete és 1955 -ös tragikus halála meghiúsította azon reményeit hogy bajnok legyen ezzel az olasz márkával. Pedig Vittorio Jano forradalmi dolgokat talált ki erre a versenyautóra, pl: teherviselő elem volt a motor, ami egyben az alváz része is volt, az alacsony súlypont és a kedvezőbb súlyelosztás érdekében oldaltankokat kapott, melyek az aerodinamikai tulajdonságokat is nagyban javították. Ezt a gépet egy 2500 ccm-es V8-as 260-285 lóerős motor hajtotta és egy 5 sebességes váltón keresztül jutott el a hajtás a hátsó kerekekre. A 620 kg súlynak és az előbb említett teljesítményének köszönhetően igen figyelemre méltó gyorsulása lehetett a D50-nek. 

Rövid bemutatásként ennyit szerettem volna írni erről a csodáról de nem ez volt ami a posztot ihlette. Találtam egy rövid videót, természtesen Fangio & Ferrari D50 főszereplésével melyben olyan csodálatosan mosnak össze három idősávot, hogy öröm nézni. Az 1956-os autóval száguld a bajnok 60-70-es évek Monacojában, mindez korunk filmes technikájával kivitelezve, zseniális.
 

Nemrég jelent meg cikk, egy kiváló újságiró tollából aki a Goodwood Revival nevü rendezvényt méltatta – számomra abszolút érthető – heves vehemenciával, Ő tett róla emlitést hogy az ott résztvevő – millió eurós – álomautók a pályán nagyon keményen végzik a dolgukat. Olyan respektje van az ottani győzelemnek hogy a versenyzők nem mérlegelik a nagy küzdelemben  a hatalmas legfőképp az anyagi kockázatot. Ebből az autóból 6-7 darab készült és kettő maradt fent nekünk rajongóknak. Az értéke már szinte felfoghatatlan, ennek ellenére nézzék csak...

Itt nem csak anyagi kockázat volt!

 

Misano bikái

scheerti, 2009.09.08. 13:00

Egy ideje nem nézem a Moto GP közvetítéseket. Pedig van egy Talmácsink, aki tehetséges, de lassan kezd hasonlítani a nemzet Zsoltijára, akinek Palik Laci úgy örült minden versenyén.. Ez nem Talma hibája, két kategóriát ugrani egy szezon alatt elég kevés versenyzőnek sikerül, nem csoda, ha még kicsit bizonytalan, lesz ő még jobb is. Az élen Rossi és Lorenzo, érezhetően óvatosabbak, mindketten repültek már ebben a szezonban, nem fér bele a durva lökdösődés. Nem úgy a 125 köbcentiseknél! Mégis érdemes volt bekapcsolni a tévét? Igen, hisz ilyen versenyt csak elvétve láthatunk.

De szócséplés helyett itt a videó, mindenki nézze meg, érdemes.

Mégis szép sport ez a motorverseny, Laci és Gyulám a csillagokat lehozná az égről, ha végre ilyen futamokat közvetíthetnének. Persze annak mi is örülnénk. Már a futamoknak, nem Gyulának és Lacinak.

Az igazi bigfoot életérzéshez elég elméleti síkra terelni az ügyet. Nem kell feltétlen hat méter magasból tekinteni az alant hancúrozó kicsiny játékautókra.

Valahol ezt is el kell kezdeni, az első lépések történhetnek más léptékben is.

Majd megvettem az autót. Ja, hogy bővebben érdekel valakit a folytatás? Hajtás után olvasható.


Összesen 34 db. poszt, 2 oldal.

Címkék

* (8) *** (1) 0_ajtó (1) 1.1 (2) 1.3 (1) 100 (2) 105l (3) 112 (1) 125 (1) 126p (2) 1_2_4_5_3 (5) 200 (1) 2010 (2) 2cv (3) 300d (1) 300te (2) 308 (1) 1989 (1) 2008 (2) 2009 (1) 2800 (3) 300c (1) 356 (1) 3ajtó (1) 4wd (1) 4x4 (1) 5 (1) 57s (1) 5ajtó (1) 5cv (1) 80 (3) 626 (2) 635csi (1) 815 (1) 88mph (1) 9000 (3) 90_es_évek (1) ? (1) A112 (1) A_hét_szerszáma (5) Abarth (2) Ablaktörlő (1) Abroncs (2) Abszurd (9) Abszurdisztán (7) Acea (1) Acura (1) Adler (1) Advert (1) Adásvételi (1) Adásvételi_szerződés (1) Adócsalás (1) Ae86 (1) Aerovette (1) Af_almok (13) Air (1) Airbag (1) Aixam (1) Ajtó (1) Ajándék (2) Ajánló (1) Akali (1) Aktatologató (1) Alagút (1) Alapjárat (1) Albea (1) Alfa (2) Alfa_gtv (1) Alfa_rome (1) Alfa_romeo (5) Alfa_romeo_giulia (1) Alfa_romeo_sz (1) Alkatrész (4) Alkohol (1) Alonso (1) Alázás (1) Amc_eagle (1) Amerika (13) Ami (1) André_citroen (1) Angol (2) Animáció (1) Antenna (1) Anton (1) Anyád (1) Aphicar (1) Api (1) Apparát (1) Aprilia (1) Arab (2) Arany (1) Ariel (1) Art (1) Ascii (1) Aston (1) Aston_martin (1) Aston_martin_vanquish (1) Astra (2) Attila (1) Audi (48) Audi_80 (1) Audi_90 (9) Audi_coupe (1) Audi_kx (1) Audio (1) Aukció (1) Ausztria (1) Auto (18) Autobianchi (2) Autobianchi_bianchina (1) Autobianci (1) Autobuzi (1) Autobuzik (13) Autofilia (29) Automata (1) Autó (338) Autóbontó (1) Autóbuzi (3) Autódoktor (2) Autóeladás (2) Autófila (1) Autófilia (1) Autófíl (1) Autófília (38) Autófília_egyesület (1) Autófília_flotta (13) Autógyár (4) Autóhitel (1) Autók (3) Autóleszbi (2) Autólopás (1) Autómosó (1) Autónepper (3) Autónánia (4) Autópálya (13) Autópályamatrica (1) Autós_üldözés (1) Autósbolt (1) Autósiskola (1) Autószerelés (6) Autótépítés (1) Autóverseny (5) Autóversenyzők (1) Autóvásárlás (50) Autóápolás (4) Avia (1) Awo (1) Ax (2) Ayrton_senna (1) Babetta (1) Bach (1) Bagó (1) Bajnokság (1) Baki (1) Balaton (2) Balatonakali (2) Balatonfüred (1) Baleset (64) Balesetmegelőzés (5) Balesetveszély (1) Bambi (1) Bandini (1) Bank (1) Barkas (1) Barkács (4) Baromállat (94) Bartoletti (1) Bat (1) Bbb (10) Bbb1 (1) Bbb10 (1) Bbb2 (1) Bbb3 (1) Bbb4 (1) Bbb5 (1) Bbb6 (1) Bbb7 (1) Bbb8 (2) Beetle (1) Beharangozó (3) Belmondo (1) Belsoseg (3) Belső_sáv (1) Belsőség (3) Belterj (1) Belőség (1) Bemutató (1) Benelli_sei (1) Bentley (2) Benz (19) Benzin (6) Benzincsap (1) Benzinkút (2) Bergpreis (1) Berva (1) Beszámoló (4) Betti (1) Betétlap (2) Betűvágás (1) Beállítás (1) Bicikli (1) Biciklilopás (1) Bigfoot (1) Birotor (1) Biztonság (1) Biztonsági_öv (10) Biztosítás (6) Biztosító (7) Biztosítóváltás (1) Bkv (3) Blog (7) Blogger (1) Bmw (37) Bmw_2002 (1) Bmw_e24 (1) Bmw_e34_m5 (1) Bmw_e9 (1) Bocs (2) Bogar (1) Bogár (6) Boibo (1) Bolha (1) Bolond (1) Bontó (3) Borzalom (1) Botrány (1) Boxer (1) Boxster (1) Boyracer (2) Brake (1) Brembo (1) Bridgestone (1) Bringa (1) Brit (1) Brit_versenyzöld (1) British_racing_green (1) Brm (1) Broaf (1) Bruce_willis (1) Bttf (6) Budapest (11) Bug (1) Bugatti (2) Buick (2) Buick_riviera (1) Bukás (1) Bukócső (1) Bukósisak (1) Bunkó (1) Burnout (1) Busz (3) Buszmegálló (1) Buszok (1) Buta_kávézó_libák_a_pult_mögött_fénymásolót_beleznek (1) Button (3) Buék (1) Bverekedés (1) Bx (3) Bálint_gazda (1) Bárhol (10) Bármikor (10) Bármivel (10) Bárány (1) Béka (1) Béla (1) Béna (1) Béna_tuning (1) Bírság (1) Börze (2) Búcsú (1) Bútor (1) Büfé (1) Büntetés (1) Bürokrácia (1) Bürökrácia (1) Cabrio (2) Cadillac (3) Café_racer (1) Camaro (1) Camptourist (1) Camry (1) Capri (1) Carens (1) Cbx (1) Cc (1) Cdi (1) Ceed (1) Celeb (1) Chapron (1) Cherokee (2) Cherry (1) Chevroelt_camarro (1) Chevrolet (7) Chicks_on_wheels (1) Chiptuning (1) Christine (2) Chrysler (3) Ciao (1) Cigi (1) Citroen (22) Citroen_2cv (1) Citroen_bx (1) Citroen_hét (15) Citroen_találkozó (1) Civic (2) Classic (2) Clio (7) Co2 (1) Cockpit (1) Communism (1) Cooper (1) Corbijn (1) Corsa (2) Corvette (4) Corvette_stingray (2) Cosmo (2) Cosworth (1) Countach (1) Coupe (2) Coupé (1) Crash (3) Csacsi (1) Csajka (2) Csajok (6) Csak_visat_ne (1) Csavar (1) Csavarfaló (1) Cseh (1) Csempe (1) Csendőr (1) Csepel (3) Csettegő (1) Csevej (1) Csikos_zsolt_en_veled_sirok (1) Csikós (3) Csikós_tribute (1) Csillag_villás (1) Csináld_magad (1) Csirke (2) Csorna (1) Csárda (1) Csónak (1) Csőd (1) Csőtörés (1) Cucu (6) Cult (1) Customizer (1) Cx (3) Cétait (1) Címlaplány (1) D50 (1) Dacia (3) Daewoo (2) Daf66 (1) Daihatsu_charade (1) Dakar (1) Dal (1) Danuvia (1) Daru (1) Daráló (1) Datsun (2) Dawoo (1) Dci (3) De (1) Death_race (1) Debrecensjo (31) Defekt (2) Delahaye (1) Delorean (16) Delorean_nap (11) Delta (1) Demszky (1) Design (3) Designpumpa (1) Devil (1) Diamond (1) Diesel (5) Dilemma (2) Dinnye (1) Divat (6) Diy (1) Dm (1) Dmc (14) Dmc_12 (14) Dodge (1) Dodge_challanger (1) Dodge_superbee (1) Door (1) Dorifto_time (1) Douglas (1) Drag (1) Drag_race (1) Drfit (1) Drift (17) Driving (1) Ds (1) Dubai (2) Duct_tape (1) Dugnám (1) Dugó (4) Dugódíj (1) Dugókulcs (1) Dukkó (1) Duramax (1) Dutra (1) Dyane (1) Dárenbéz (1) Dél_afrika (1) Dízel (4) Dühöngő (1) E30 (2) E32 (2) E34 (1) E85 (1) Economy (1) Ede (1) Egy_nehéz_nap_margójára (1) Egyesület (1) Egymillió (1) Egzotikus (47) Egér (1) Eisenach (1) Elado (2) Eladás (2) Eladó (2) Elektromos (1) Elektromos_ablak (1) Elfuserált_autós_tárgyak (1) Ellenőrzés (1) Ellopták (2) Elmebeteg (1) Elmélkedés (1) Elégtelen (1) Előzetes (1) Előzés (1) Emelő (1) Emlék (1) Englishrussia (2) Engstler (1) Ennstal (1) Erdély (1) Eredetvizsga (1) Eredményhirdetés (1) Ergonomia (1) Ergonómia (1) Ermini (1) Escort (1) Espargaró (1) Esélyegyenlőség (1) Eső (1) Etanol (2) Etz (1) Eu (2) Eunos (1) Euro2 (1) Európa (1) Exo (1) Exotic (4) Explorer (1) Extrém (1) Ez (1) Ezeröcsi (1) F1 (12) Fa (1) Fabula (1) Facel_vega (1) Fagy (1) Fakitermelés (1) Fakitermelő (1) Fakk (1) Fal (1) Faszparaszt (1) Feelgood (1) Fegyver (1) Felicia (1) Felkészítés (1) Felkészülés (1) Felni (3) Felnihitel (1) Feri (1) Ferjáncz_attila (5) Ferrari (27) Ferrari_288_gto (1) Ferrari_365 (1) Ferrari_testarossa (1) Ferves_ranger (1) Festés (1) Fia_wtcc (1) Fiaa (1) Fiat (16) Fiat_131 (1) Fiat_500 (2) Fiat_coupe (1) Fiesta (1) Filia_expressz (1) Filia_pub (2) Film (7) Filmajánló (1) Filo (1) Finn (2) Flame (1) Flash (1) Flex (2) Florida (1) Fogyasztás (1) Fohasz (1) Ford (13) Ford_bronco (1) Ford_escort (2) Ford_f150 (1) Ford_gt40 (1) Ford_mustang (1) Ford_thunderbird (3) Forester (1) Forgalmi (1) Forgalmi_dugó (1) Forma1 (18) Formula (1) Formula1 (14) Fos (1) Fotó (13) Fotók (3) Fotópályázat (7) France (1) Francia (6) Frankfurt (1) Frua (1) Fso (8) Fuck (1) Fug (1) Fun (2) Furcsa (2) Furgon (1) Fék (2) Féktárcsa (1) Fénykép (1) Fényszóró (1) Férfiak_női_robogón (1) Fúvóka (1) Függőség (1) Függőség_napja (3) Főtengely (1) Főzés (1) Fűnyíró (1) Fűtés (1) Gagyi (1) Galant (1) Galéria (1) Game (1) Garázs (7) Gaz (4) Gaz_13_csajka (1) Gaz_14 (2) Gear (2) General (1) Generali (1) Gengszter (1) Geo (1) George_clooney (1) Gergo (1) Getaway (1) Giorgetto_giugiaro (1) Giulia (1) Gm (3) Goggomobil (1) Gokart (5) Gokart_maraton (4) Golf (6) Gondolatpornó (7) Goodwood (1) Google (2) Google_earth (1) Google_maps (2) Gps (3) Grafitember (1) Grand (1) Grand_cherooke (1) Grifo (1) Grobming (1) Gs (2) Gs500e (1) Gt3 (1) Gt40 (1) Gta (1) Gti (3) Gto (2) Gubanc (1) Gumball (1) Gumi (10) Gumiabroncs (1) Gyalogos (4) Gyerek (2) Gyereknap (3) Gyerekotthon (2) Gyerekülés (1) Gyermek (1) Gyermeknap (1) Gyermekotthon (2) Gyertyahézag (1) Gyorshajtás (1) Gyorsulás (4) Gyumolcs (1) Gyári (1) Gyíkpacal (5) Gyógyszer (1) Gyógyszer_és_vezetés (1) Gyökér (1) Gáz (1) Gázolaj (1) Gödör (1) H_van (1) Hacsiroku (1) Haditechnika (1) Hadsereg (1) Halle_berry (1) Hamilton (6) Hang (1) Hannu_mikkola (1) Happy_birthday (1) Hardcore (1) Hardtop (1) Harley (2) Hasonmás (1) Használtautó (6) Hatvan (1) Havasi_poloska (1) Hazafelé (1) Hellókarácsony (5) Help (1) Henkölés (2) Hi_fi (1) Hiba (1) Hinta (1) Hip (2) Hirdetás (1) Hirdetés (1) History (1) Hitel (2) Homlokrakodó (1) Honda (8) Honda_crx (1) Honda_hr_v (1) Honda_prelude (1) Horch (1) Horex (1) Horror (1) Hullaszállító (2) Hulot_úr_közlekedik (1) Hummer (1) Hungaroring (2) Hungária (1) Hycomat (1) Háromkerék (1) Háromszög (1) Hátizsák (1) Hátsólámpa (1) Hátsólámpafétis (1) Házi_teszt (1) Hétüléses (1) Híd (1) Hír (1) Hírek (1) Hó (5) Hóhelyzet (1) Hókotró (1) Hólánc (1) Hölgyek (6) Hülye (2) Hülye_autószerelő (1) Hülye_blogger (2) Hülye_bürokraták (1) Hülye_találmány (1) Hülye_videó (1) Hülyepécsiek (1) Hülyeség (1) Hülyevoltam (1) Hülyeállat (39) Hűtött (1) Iacocca (1) Iannone (1) Ibiza (1) Iconx (1) Idióta (15) Idióta_kép (1) Időjárás (1) Időmérő (1) Időutazás (1) Ifa (1) Igazoltatás (1) Igen (1) Ignis (1) Ikarus (4) Ikarus_55 (1) Ilferro (1) Imcdb (1) Impreza (1) Indai (1) Indain (1) Indavideo (2) Indavideó_pályázat (1) Index (2) Indexvideó (1) India (1) Infiniti (1) Ingolstadt (1) Initial_drifters (2) Inkognitó (1) Inkognitó_teszt (2) Insignia (1) Interjú (1) Interlagos (1) Internet (1) Ipk (1) Iq (1) Irmscher (1) Irodalom (2) Irónia (1) Iskola (1) Isle_of_man (1) Ismeretlen (1) Iso (2) It (1) Itália (1) Jacques_tati (1) Jaguar (3) James_dean (1) Janus (1) Japán (6) Jatek (1) Javítás (3) Jawa (5) Jazz (1) Jeep (2) Jeep_grand_cherokee (4) Jetta (1) Jimny (2) Jobbkormány (3) Jobbra_tarts (1) Jogosítvány (5) Jogsi (2) Jogszabály_változás (1) John_delorean (1) Jozsi (1) Juke (1) Junkers (1) Jurij (1) Jzd (1) Járműkezelés (1) Járőr (1) Játék (24) Józsijobbantudja (1) Jövő (3) K70 (1) K_jetronic (1) Kabrio (2) Kabrió (3) Kacsa (2) Kadett (1) Kadett_d (1) Kaja (2) Kalasnyikov (1) Kamera (3) Kamion (3) Kampány (1) Kamu (1) Kaptuk (1) Kapálógép (1) Karbantartás (5) Karburátor (2) Kardán (1) Karmann_ghia (1) Karosa (1) Kasztni (1) Kawasaki (2) Kazah (1) Kazetta (1) Kemping (2) Ken_block (2) Kendács (8) Kenworth_w900 (1) Kert (1) Kerékcsere (3) Kerékkulcs (1) Kerékpár (5) Keverékcsavar (1) Kgfb (7) Kgst (8) Kgst_party (1) Kia (2) Kicsi (2) Kihívás (1) Kijev (1) Kipufogó (6) Kiraly (1) Kirándulás (2) Kisautó (1) Kisebbségi_komplexus (1) Kislany (1) Kismotor (1) Kistraktor (2) Kitt (1) Kiállítás (4) Klipek (1) Klíma (1) Knight_rider (2) Kombi (3) Komment (1) Kommentek (1) Kompresszor (1) Kondorosi_ferenc (1) Konzumidióta (1) Korekt (1) Kraz (1) Kresz (36) Krokodil (1) Krova (1) Ktm (1) Kultúra (3) Kunmadaras (1) Kuplung (1) Kutya (2) Kuzaj (1) Kvm_switch (1) Káosz (1) Kárbejelentő (2) Kárpit (2) Kátyu (1) Kátyú (2) Kávédaráló (1) Kéklámpa (1) Kényelem (2) Kép (3) Képvicc (1) Kérdés (1) Kétfélix (1) Kétkerék (8) Kétütem (1) Kétütemű (2) Kína (1) Kínai (1) Kísérlet (1) Kókány (1) Köcsög (2) Ködlámpa (2) Könyv (3) Körforgalom (2) Környezetvédelem (9) Kötelező (2) Kötelező_biztosítás (1) Kötelező_felszerelés (1) Közhasznú (1) Közlekedés (86) Közlekedésbiztonság (73) Közlekedési_lámpa (1) Közlekedési_morál (1) Közlekedési_tábla (2) Közlemény (2) Központi (1) Közélet (10) Középmotor (1) Közút (1) Közútkezelő (1) La_fontaine (1) Laci! (1) Lada (25) Lada_samara (1) Laguna_seca (1) Lakóautó (2) Lakótelep (1) Lambo (1) Lamborghini (11) Lancia (8) Lancia_delta (1) Landolunk (1) Lanos (1) Lazarenko (1) Le (3) Left (1) Legjobb (1) Lego (1) Lengyel (10) Leszek (1) Levegő_munkacsoport (1) Levin (1) Levél (2) Lexmond (1) Leyland (1) Leállósáv (1) Liana (2) Liberty (1) Limuzin (1) Lincoln (1) Lincoln_continental (1) Linea (1) Litván (1) Live (3) Lm002 (1) Lna (1) Loeb (1) Logitech (1) Lol (90) Lomtalanítás (1) Lopás (1) Lopásgátlás (1) Lotus (1) Low_rider (1) Lowtyo (2) Lowtyó (1) Lpg (1) Lsd (1) Luis_de_funes (1) Lutz (1) Luxus (3) Láma (1) Lámpa (1) Lámák (1) Lánghegesztő (1) Lánglovagok (6) Lányok (1) Láthatósági_mellény (1) Látni_és_látszani (1) Léghűtés (1) Légszűrő (2) Lóerő (3) M0 (7) M24 (1) M3 (6) M35 (2) M6 (4) Mad_max (1) Made_in_china (1) Maga_nem_normalis (1) Magyar (3) Magyarhertelend (2) Magyarisztán (2) Mahindra (2) Managertoys (2) Mankó (1) Mans (3) Manta_mirage (1) Manx (1) Maps (1) Maranello (1) Marathon (1) Maria_bello (1) Mariapocs (1) Marketing (1) Martini (1) Maruti (3) Maróti (2) Maserati (1) Massa (1) Maszek (2) Matchbox (4) Matra (1) Matrica (1) Maybach (1) Maz (2) Maz_7907 (1) Mazda (29) Mazda_626 (1) Mazda_626_gt (2) Mazda_eunos_cosmo (1) Mazda_mps (1) Mazda_rx7 (1) Mb (1) Mclaren (7) Medve (1) Meet (1) Megalol (1) Megane (1) Megfordulás (1) Megállás (1) Mehari (1) Melkus (1) Melyiket (1) Mentők (1) Mercedes (43) Mercedes_190 (1) Mercedes_benz (4) Mercedes_benz_c111 (1) Mercedes_találkozó (1) Mercedes_w124 (1) Mercedes_w126 (1) Mercedesbenz (26) Mese (1) Metro (1) Metró (1) Mg_tf (1) Miata (2) Michelin (2) Microcars (1) Miklós_ideges (1) Miklós_megmondja (1) Mikulás (3) Mitshubishi_galant (1) Mitsubishi (4) Mkkp (1) Mohr (1) Monza (1) Moped (1) Mopedautó (1) Moretti (1) Morgan_3_wheeler (1) Moszkvics (3) Moto_gp (1) Motogp (3) Motor (33) Motorblokk (1) Motorcsere (1) Motorkerékpár (22) Motorolaj (2) Motoros (1) Motors (1) Motorverseny (1) Motronic (1) Movie (1) Mozgássérült (1) Mozi (2) Muhaha (3) Multicar (1) Munkagép (1) Murcielago (1) Mustang (1) Mx5 (1) Mz (1) Május_1 (5) Márkaszervíz (1) Másolás (1) Máv (1) Mázló_imre (1) Mézeskalács (1) Mór (3) Múzeum (1) Műemlék (1) Műhely (1) Műhold (1) Műholdkép (1) Művészet (4) Na_ez_mi (1) Na_ugye (1) Nagydíj (1) Nagyvas (1) Nanoracer (1) Napirajz (5) Napirajz_ajánló (1) Napja (1) Napló (1) Naptár (1) Narancs (1) Navigáció (4) Ndk (4) Ne_vedd_komolyan (1) Nelsinho (1) Nem_suzuki_még_véletlenül_sem (1) Nepper (2) Netrisk (1) New_york (1) Nirvana (1) Nissan (5) Nissan_patrol (1) Nissan_r34_gtr (1) Niva (2) Nkh (1) No_fear (1) Nonap (10) Nordscheleife (1) Nova (1) Nsx (1) Nuccio_bertone (1) Nyaralás (3) Nyelvhelyesség. (1) Nyertesek (1) Nyirád (2) Nyár (1) Nyári_felkészítés (1) Nyárigumik (1) Nyíregyháza (1) Négyszög (1) Német (3) Német_boxer (1) Németjuhász (1) Németország (1) Némrt (1) Nürburgring (1) Nő (6) Női_sofőr (1) Nőnap (3) Ob (1) Objektív_felelősség (1) Ocsmányiroda (1) Oka (2) Oktató (2) Olajcsere (1) Olasz (4) Oldsmobile (1) Oldtimer (6) Olimpia (2) Olympia (1) Omar_sharif (1) Omega (1) Omg (6) Ommm (1) Onboard (3) Opel (17) Opel_kadett (1) Opel_rekord_p1 (2) Opel_vectra (1) Orfű (1) Orosz (59) Oroszország (2) Orr (3) Orrfű (1) Oszlop (1) Ot_expo (3) P126 (2) P70 (1) P70_coupé (1) Packard (1) Pakisztán (1) Palik (6) Pannonia (1) Pannónia (4) Pantera (1) Para (2) Parking (1) Parkol (1) Parkolas (1) Parkolás (9) Parkolási_díj (1) Parkoló (3) Party (2) Partytajm (1) Partytime (1) Passat (1) Patak (1) Pattex_pisztoly (1) Paul_newman (1) Pc (1) Pc_game (1) Pda (1) Pedrofon (1) Pedálos (2) Penge (1) Penge_verda (1) Peres (1) Pescarolo (1) Peugeot (5) Piaggio (2) Piaggo (1) Pickup (4) Piech (1) Pikes_peak (1) Pimp (1) Pininfarina (3) Piquet (2) Pirelli (1) Piros (1) Piros_autó (1) Pista (1) Plakát (1) Plató (1) Plymouth_fury (2) Plüss (1) Pna (3) Pole (1) Polgárdi (1) Police (2) Polo (2) Polonez (7) Polonez_hét (7) Polski (4) Polski_126 (1) Polski_fiat (2) Pontiac (4) Pontiac_transam (1) Pony (2) Pornó (1) Porsche (21) Porsche_356 (1) Porsche_964 (1) Poszt (1) Pozsony (1) Poén (34) Poéta (1) Pr (1) Praktika (1) Praktikum (2) Premier (1) Profi_sofőr (1) Programajánló (4) Prohun (1) Prokee (4) Prototípus (3) Prémium (2) Pród (1) Psa (1) Pt2 (1) Punto (1) Puttony (1) Pálya (1) Pályzat (1) Pályázat (5) Pára (1) Párizs (1) Párizsi_autószalon (1) Párválasztás (1) Pécs (5) Pénz (1) Póló (5) Quad (1) Quattro (8) Queen (1) Quo (1) R11bigfoot (1) R19 (1) R32 (1) R8 (3) Racer (1) Racing (1) Ragasztópisztoly (1) Raikkonen (2) Rakodás (1) Rakomány (1) Rakéta (1) Ral (1) Rali (7) Rally (25) Rallycross (1) Ram (1) Range (1) Range_rover (4) Rav (1) Rc166 (1) Real_life (1) Redtop (1) Regadó (1) Rejtvény (1) Reklám (7) Rekord (1) Renault (24) Rendorok (3) Rendszám (3) Rendőr (7) Rendőrség (13) Renult (1) Restart (1) Retro (84) Rezső (1) Riposzt (1) Rivolta (1) Road_trip (1) Roadster (1) Robi (1) Robi_55 (2) Robogó (5) Robot (1) Rocko (2) Rocko_autot_vesz (12) Roflmao (1) Roller (1) Rolls (2) Rolls_royce (1) Rolls_royce_silver_shadow (1) Romet (2) Román (1) Románia (4) Roncs (1) Rotakapa (1) Rotoric (1) Rover (1) Royce (2) Rozsda (1) Rs (1) Rs4 (1) Rs6 (2) Rutinpálya (1) Rádió (1) Római_mitológia (1) Rózsaszín (1) Rögzítetlen_rakomány (1) S1 (3) S2 (1) S4 (1) S40 (1) Saab (16) Saab_9000 (9) Saab_support_convoy (1) Sae (1) Safe (1) Safety_area (2) Safety_car (1) Sahara (1) Samara (3) Sandero (1) Santana (1) Sanyi (1) Saturn (1) Saxo (1) Scaglietti (1) Scarabeo (1) Scenic (1) Scorpio (1) Scouty (1) Seat (6) Seat_inca (1) Seat_toledo (1) Sebesség (2) Sebességmérő (1) Segitseg (1) Segítség (1) Sell (1) Senna (1) Shanghai (1) Shelby_cobra (1) Sheryl_crow (1) Shooting (1) Shop (1) Side (1) Silverstone (1) Simca (1) Simon (1) Simson (2) Single_frame (1) Skoda (13) Skoda_120l (1) Sleeper (3) Sm (3) Smart (1) Smp (3) Sofőr (1) Sokol (1) Sombrero (1) Sorompó (1) Sors (1) Spa (1) Spoiler (1) Sport (2) Sportautó (2) Spotting (1) Sprinter (1) Ssangyong (1) Stephen_king (1) Stig_blomqvist (1) Stressz (1) Subaru (4) Sukoró (6) Suna (1) Super (1) Super1600 (1) Suv (1) Suzuki (25) Suzuki_swift (3) Svéd (1) Svédország (1) Swift (8) Sx200 (1) Syrena (1) Szabadság_híd (1) Szekszárd (1) Szemét (1) Szenergy (1) Szerelem (3) Szerelés (32) Szerelő (5) Szerszám (1) Szertartáskocsi (2) Szerviz (3) Szervíz (1) Szex (1) Szimulátor (2) Szingapúr (1) Szivar (1) Szmog (4) Szmogrendelet (1) Szmogriadó (3) Szociautó (4) Szolgálati (1) Szomszéd (2) Szopatás (1) Szopás (1) Szovjet (2) Szovjetunó (1) Szponzor (1) Sztori (1) Sztrájk (1) Sztálin (1) Szupersport (2) Százhalombatta (1) Szín (1) Színes_fémyűjtők (1) Szöveg_nélkül (2) Születésnap (1) Szünetmentes_áramforrás (1) Szőke (2) Szőke_nő (3) Szőkenő (1) Sár (1) Sárvédő_betét (1) Sátor (1) Sávoly (3) Sérvédő (1) Sör (1) Sörnyitó (1) Takarékos (1) Talalkozo (4) Talbot (1) Talmácsi (2) Találkozó (11) Tankolás (2) Tankönyv (1) Tanácsok (4) Targonca (1) Tatra (6) Tatraplan (1) Tavasz (1) Tavria (1) Tc (1) Technika (109) Technológia (1) Teherautó (5) Teljesítménynövelés (1) Terep (2) Terepjáró (3) Terminator (1) Tesla (1) Tesla_roadster (1) Teszt (6) Tetőbox (1) Tie (5) Tifosi (1) Tilos (1) Timo_makinen (1) Tiszta_energia (1) Tlf (1) Tmk (1) Tolvaj (1) Tomnemtom (1) Top (2) Top10 (1) Top_18 (2) Topolino (1) Torta (1) Tortenelem (1) Totalcar (2) Tour (1) Tow (4) Toyota (8) Toyota_2000gt (1) Trabant (46) Trabant_nt (1) Trabant_tramp (1) Trabi (2) Traction_avant (1) Traffipax (1) Trafic (1) Train_surfing (1) Traktor (7) Tramp (5) Transform (1) Transporter (1) Treffen (10) Treffen_5 (2) Treuck (1) Tri (1) Trike (1) Trip (1) Triumph (1) Triumph_tr6 (1) Truck (1) Trueno (1) Tréler (1) Trükk (1) Tucker_torpedo (1) Tuning (15) Turbo (7) Turbodiesel (1) Turbos (1) Turul_gt (1) Tvr (1) Tvr_griffin (1) Type_a (1) Type_b (1) Type_c (1) Tábla (2) Tájékoztató (1) Tájékozódási_verseny (1) Támogatók (1) Tél (9) Téli_gumi (3) Törpeautó (1) Történelem (63) Történet (1) Törvény (1) Törzskönyv (1) Törés (1) Törökország (1) Törölköző (1) Túra (1) Túraautó (1) Tőcsavar (1) Tűz (1) Tűzoltóautó (1) Tűzoltók (1) Tűzoltóság (1) Uaz (2) Ub (1) Ukrán (2) Unimog (1) Ups (1) Ural (1) Uranium_brotherz (1) Urban_legend (1) Usa (6) User (1) Utazás (2) Utcán_láttuk (2) Utánfutó (2) Utángyártott (1) V12 (1) V2 (1) V6 (3) V8 (12) V:3 (366) V:történelem (1) Vadak (1) Vadis (1) Vadveszély (1) Vagyonvédelem (1) Vak (1) Vakond (1) Valencia (1) Van_halen (1) Vanuatu (1) Variomatic (1) Vas (1) Vasar (1) Vasili (1) Vasúr (1) Vasút (2) Vatanen (1) Vaz (1) Vb (2) Velence (6) Velencei_tó (1) Velvet (1) Verda_napok (2) Vers (2) Verseny (6) Versenyautó (5) Versenymotor (2) Verstappen (1) Vespa (1) Veszely (2) Veszprém (1) Vetel (1) Veteran (1) Veterán (37) Veteránautó (1) Vezetés (1) Vezetéstechnika (2) Vfts (1) Vicc (1) Vicces_képek (23) Video (19) Videó (4) Vignale (3) Villamos (1) Villáminterú (1) Villámposzt (1) Világítás (3) Vladimir_nikolic (1) Vodafon (2) Volga (7) Volksvagen (1) Volkswagen (9) Volkswagen_lupo (1) Volpini (1) Volvo (9) Volvo_244 (1) Volvo_760 (1) Volvo_780 (1) Volvo_amazon (1) Volvo_s80 (1) Von_kuenheim (1) Vonat (2) Vontatás (1) Vonulás (1) Vonóhorog (1) Vorsprung_durch_technik (2) Vought_f4u_corsair (1) Vts (1) Vw (12) Vw_bogár (1) Vw_caddy (1) Vw_polo (1) Válaszol (1) Válság (2) Város (1) Vásárlás (2) Vélemény (17) Véletlen (1) Víz (2) W123 (18) W124 (3) W125 (1) W126 (2) W140 (1) W201 (1) Waddafakk (1) Wagonr (1) Waitin (1) Walter_röhrl (1) Wankel (5) Wartburg (5) Watt (1) Wd40 (6) Wd_40 (1) Web (1) Webkamera (1) Weissenkirchen (1) Winkler (1) Wrc (2) Wtcc (1) Wtf (5) X1 (1) X5 (1) Xj (1) Xj13 (1) Xj220 (1) Xm (2) Xp822 (1) Yamaha (3) Yes (1) Youngtimer (14) Youngtimers (1) Z06 (1) Z4 (1) Zaporozec (2) Zaporozsec (1) Zastava (1) Zaz (1) Zaz_965 (1) Zebra (5) Zene (11) Zero_tolerancia (2) Zil (1) Zita (2) Zsa (1) Zseniális_videó (1) Zsesgés (1) Zsolt (1) Zwickau (1) Zöld (3) Zöldkártya (1) Zündapp (1) Zündapp_janus (1) ágnes (1) ágyúgolyófutam (2) állás (1) állófűtés (1) álom (3) álomautó (2) álomgarázs (1) április (1) áprilisi_tréfa (1) átalakítás (1) átvizsgálás (1) átépítés (1) átírás (1) édesded (1) égetés (1) ékszer (1) élmény (1) élő (1) építős (1) érd (2) érdekes (4) érdekesség (43) érzelem (1) étkezés (2) étterem (1) évforduló (2) óra (1) önök_küldték (3) összefogalló (1) összefoglaló (1) összkerék (1) öszvér (1) újdonság (2) újrend (1) újságírás (1) újságíró (1) úszás (1) úszó (1) út (2) útellenőrzés (1) útfelújítás (1) úthiba (2) útszűkület (1) útépítés (1) ügyfél (1) üldözés (2) ülés (1) üzemeltetés (1) őz (1)

Archívum

  • 2011. December (1)
  • 2011. Június (1)
  • 2011. Május (2)
  • 2011. Április (1)
  • 2011. Február (3)
  • 2011. Január (1)
  • 2010. December (3)
  • 2010. November (4)
  • 2010. Október (6)
  • Teljes archívum...