Autófila

December 22-én, hétfőn, be kell állnom a sorba. A sorba, ami az okmányiroda bejáratától, a lépcsőn lefelé, egészen a az okmányiroda melletti épületig, a könyvtár bejáratáig állt (ez kb. 700 méternek felel meg) előző héten pénteken, negyed nyolckor. 

Előrelátó voltam, és hétfőn reggel 5-kor, mínusz ötezer fokban (érzésre annyi lehetett) korom sötétben, lementem az autóhoz. (a kárörvendők úgy folytathatják hogy "ami nem akart beindulni") Izzítás, a narancssárga izzó világít, majd elalszik, hallom ahogy ketyeg az óra a műszerfalban. Kröhöm, kröhöm, röff. A hidegen kicsit érdesebb kotyogás hangja betölti az utcát (szerintem egy pár embert felébresztettem), tolok egy D-t és megyek az okmányirodába.
 
Parkolóhely még van, ez biztató. Negyedhat. Megyek föl a lépcsőn, táskámban az összes papír ami kellhet (az idegen rendészet pecsétje még meg se száradt), felérek és sokkol a látvány: kábé 200 ember áll a kis téren, ami az okmányiroda bejárata előtt van. Ezt nem hiszem el! Beállok a sorba, előttem két józsi, mindketten öreg Skodájukat szeretnék kivonni a forgalomból, kezükben a nejlonszatyrokból kandikál kifelé a rendszám. Az egyik 15 percenként rágyújt, felváltva szidják a rendszert.
- Maga mit akar kivonni a forgalomból?
- Ő... én átíratni fogom az autómat a saját nevemre.
- Milyen kocsija van?
- 84-es pianomercedes.
- Hát akkor maga is jókor jön, az utolsó pillanatban...
 A sorban pár ember termoszból teát iszik, összecsörrenek a rendszámok, száll mindenhol a cigifüst.
- Én már fél öttől itt vagyok...
 
Ilyen és hasonló mondatok repkednek mindenhonnan, a tömeg feszültsége egyre nagyobb.
Szép lassan átfagyok, irigykedve nézi mindenki a termoszosokat. Fél nyolckor egy pocakos biztonsági őr kinyitja a bejáratot, és ömlenek befelé az emberek a "karámba", ilyen labirintus-szerű korlátrendszerbe. Az első kanyarban megláttam egy rövidítést, és a magas-tátrai sífelvonósorban elsajátított tolakodási praxisomat végre máshol is érvényesítettem. Leelőztem kb. 60-70 embert, és kiszemeltem egymás mögött lévő 2 nyugdíjascsoportot. Az egyiket elengedtem, hálásan nézett rám az egyik közülük. A másik nyugdíjascsoport annyira bele volt feledve a rendszer szidásába, hogy szépen diszkréten eléjük besomfordáltam.
 
Elértem a cetliadó automatához, ahol a másikbiztonságiőr nyomkodta a két gombot:
 - Kivonás vagy átíratás?
 - Átíratás.
Megnyomta a bal gombot, de úgy, hogy megbillent a gép, (hiába a józsik még a mechanikus dolgokhoz vannak szokva ) és kijött a cetli, melyen ez állt:
 
Sorszám: 53
Kiszolgálás: a 4-10 jelzésű ablakoknál
Sorrakerülés időpontja: 8:15-25
 
Szóval aznap én leszek az 53-ik átíratás. A kivonásos cetlin (az előttem lévő ilyet kapott ) a szám, a 319-es volt. Hát ő kicsit többet fog várni. Kezdem kitölteni a 4 oldalas nyomtatványt, amit az információs pultnál szereztem, ahol másodpercenkét 12 józsi ostromolja hülyébbnél-hülyébb kérdésekkel a Bruce Willis-kinézetű, valószínüleg kötélidegekkel rendelkező pultosembert, annak ellenére, hogy a szemközti fal tele van a Kovács (átlag) Jánosnak megfelelő csehországi névre, a Jan Novák-ra kiállított mintanyomtatványokkal. Egy idomított csimpánz 5 perc alatt kitöltené. Én viszont megakadtam. Előző tulaj lakhelyének postai irányítószáma? Nézem, sehol nincs ez beírva, se forgalmiban, se törzskönyvben!
 
49-nél van a sorrakerülést informáló kijelző. Azonnal hívom a szobatársamat.
Kicsöng. Vedd már fel!
- Halló (full álmosan)!
- Szevasz,kapcsold be a gépet!
- Minek?
- Ne kérdezz, kapcsold!
- Várjál...
Szöszmötölés, hogy felbúg a notebook ventillátora.
Közben a kijelzőn beugrik az 50-es szám. Ha most emiatt nem tudom átírni, szerdán még nagyobb sor lesz, ha meg akkor se, akkor januárban meg bukok 10 000 CZK-t....
 Szinte hallom a telefonban, hogy a kristályok fordulnak az LCD-ben, az XP-s logóintrójának megjelenítésekor.
Mi lesz már....
- Na?
- Várjál, még beloadolja magát, egyébként mit akarsz?
- Keresd ki nekem azonnal Lomnice nad Popelkou irányítószámát a neten!
- Minek az neked?
- Ne kérdezd, majd elmondom!
Pötyögés, kerreg a HDD.
- Na, megvan.51251.
- Kösszépen, jövök este egy sörrel.
Beírom, az adatot, ekkor leesik hogy miért mászkál mindenki rendszámmal a nejlontáskában. Mert az öreget le kell szedni!!!!!
 
 
Rohanok a parkolóba, és a fagyott kezeimmel feszegetem lefele a rendszámot. Nem jön, feszül, végül megadja magát. Futás fel az okmányirodába, odaérek a kijelzőhöz, erre átvált 53-ra. Ezt a filmrendezők se tudták volna jobban összehozni. 9-es ablakhoz megyek, leadom a papírokat. Az irodista csaj olyan iramban kezdi el gépelni az adatokat, hogy beleszédülök, közben a hátul kávét főző kolleginával vitatják meg épp a gyerek óvodai viselkedését, egy pillanatra leveszi bal kezét a billentyűzetről, és berak egy fóliát a laminálógépbe. De közben a gépelés üteme nem csökken! Hiába, ez a női multitasking.
Egyszercsak abbahagyja az egészet, és így szól:
 
- Ez az adásvételi szerződés nem érvényes!
 
Nyomatékosítás képen, kitolja a vízszintes nyíláson az üveg alatt, a lakókocsiban, vastag filctollal aláírt, ezerszer (ferdén!) fénymásolt, szerződés-fecnit.
 
 
 
 
  

Címkék

* (8) *** (1) 0_ajtó (1) 1.1 (2) 1.3 (1) 100 (2) 105l (3) 112 (1) 125 (1) 126p (2) 1_2_4_5_3 (5) 200 (1) 2010 (2) 2cv (3) 300d (1) 300te (2) 308 (1) 1989 (1) 2008 (2) 2009 (1) 2800 (3) 300c (1) 356 (1) 3ajtó (1) 4wd (1) 4x4 (1) 5 (1) 57s (1) 5ajtó (1) 5cv (1) 80 (3) 626 (2) 635csi (1) 815 (1) 88mph (1) 9000 (3) 90_es_évek (1) ? (1) A112 (1) A_hét_szerszáma (5) Abarth (2) Ablaktörlő (1) Abroncs (2) Abszurd (9) Abszurdisztán (7) Acea (1) Acura (1) Adler (1) Advert (1) Adásvételi (1) Adásvételi_szerződés (1) Adócsalás (1) Ae86 (1) Aerovette (1) Af_almok (13) Air (1) Airbag (1) Aixam (1) Ajtó (1) Ajándék (2) Ajánló (1) Akali (1) Aktatologató (1) Alagút (1) Alapjárat (1) Albea (1) Alfa (2) Alfa_gtv (1) Alfa_rome (1) Alfa_romeo (5) Alfa_romeo_giulia (1) Alfa_romeo_sz (1) Alkatrész (4) Alkohol (1) Alonso (1) Alázás (1) Amc_eagle (1) Amerika (13) Ami (1) André_citroen (1) Angol (2) Animáció (1) Antenna (1) Anton (1) Anyád (1) Aphicar (1) Api (1) Apparát (1) Aprilia (1) Arab (2) Arany (1) Ariel (1) Art (1) Ascii (1) Aston (1) Aston_martin (1) Aston_martin_vanquish (1) Astra (2) Attila (1) Audi (48) Audi_80 (1) Audi_90 (9) Audi_coupe (1) Audi_kx (1) Audio (1) Aukció (1) Ausztria (1) Auto (18) Autobianchi (2) Autobianchi_bianchina (1) Autobianci (1) Autobuzi (1) Autobuzik (13) Autofilia (29) Automata (1) Autó (338) Autóbontó (1) Autóbuzi (3) Autódoktor (2) Autóeladás (2) Autófila (1) Autófilia (1) Autófíl (1) Autófília (38) Autófília_egyesület (1) Autófília_flotta (13) Autógyár (4) Autóhitel (1) Autók (3) Autóleszbi (2) Autólopás (1) Autómosó (1) Autónepper (3) Autónánia (4) Autópálya (13) Autópályamatrica (1) Autós_üldözés (1) Autósbolt (1) Autósiskola (1) Autószerelés (6) Autótépítés (1) Autóverseny (5) Autóversenyzők (1) Autóvásárlás (50) Autóápolás (4) Avia (1) Awo (1) Ax (2) Ayrton_senna (1) Babetta (1) Bach (1) Bagó (1) Bajnokság (1) Baki (1) Balaton (2) Balatonakali (2) Balatonfüred (1) Baleset (64) Balesetmegelőzés (5) Balesetveszély (1) Bambi (1) Bandini (1) Bank (1) Barkas (1) Barkács (4) Baromállat (94) Bartoletti (1) Bat (1) Bbb (10) Bbb1 (1) Bbb10 (1) Bbb2 (1) Bbb3 (1) Bbb4 (1) Bbb5 (1) Bbb6 (1) Bbb7 (1) Bbb8 (2) Beetle (1) Beharangozó (3) Belmondo (1) Belsoseg (3) Belső_sáv (1) Belsőség (3) Belterj (1) Belőség (1) Bemutató (1) Benelli_sei (1) Bentley (2) Benz (19) Benzin (6) Benzincsap (1) Benzinkút (2) Bergpreis (1) Berva (1) Beszámoló (4) Betti (1) Betétlap (2) Betűvágás (1) Beállítás (1) Bicikli (1) Biciklilopás (1) Bigfoot (1) Birotor (1) Biztonság (1) Biztonsági_öv (10) Biztosítás (6) Biztosító (7) Biztosítóváltás (1) Bkv (3) Blog (7) Blogger (1) Bmw (37) Bmw_2002 (1) Bmw_e24 (1) Bmw_e34_m5 (1) Bmw_e9 (1) Bocs (2) Bogar (1) Bogár (6) Boibo (1) Bolha (1) Bolond (1) Bontó (3) Borzalom (1) Botrány (1) Boxer (1) Boxster (1) Boyracer (2) Brake (1) Brembo (1) Bridgestone (1) Bringa (1) Brit (1) Brit_versenyzöld (1) British_racing_green (1) Brm (1) Broaf (1) Bruce_willis (1) Bttf (6) Budapest (11) Bug (1) Bugatti (2) Buick (2) Buick_riviera (1) Bukás (1) Bukócső (1) Bukósisak (1) Bunkó (1) Burnout (1) Busz (3) Buszmegálló (1) Buszok (1) Buta_kávézó_libák_a_pult_mögött_fénymásolót_beleznek (1) Button (3) Buék (1) Bverekedés (1) Bx (3) Bálint_gazda (1) Bárhol (10) Bármikor (10) Bármivel (10) Bárány (1) Béka (1) Béla (1) Béna (1) Béna_tuning (1) Bírság (1) Börze (2) Búcsú (1) Bútor (1) Büfé (1) Büntetés (1) Bürokrácia (1) Bürökrácia (1) Cabrio (2) Cadillac (3) Café_racer (1) Camaro (1) Camptourist (1) Camry (1) Capri (1) Carens (1) Cbx (1) Cc (1) Cdi (1) Ceed (1) Celeb (1) Chapron (1) Cherokee (2) Cherry (1) Chevroelt_camarro (1) Chevrolet (7) Chicks_on_wheels (1) Chiptuning (1) Christine (2) Chrysler (3) Ciao (1) Cigi (1) Citroen (22) Citroen_2cv (1) Citroen_bx (1) Citroen_hét (15) Citroen_találkozó (1) Civic (2) Classic (2) Clio (7) Co2 (1) Cockpit (1) Communism (1) Cooper (1) Corbijn (1) Corsa (2) Corvette (4) Corvette_stingray (2) Cosmo (2) Cosworth (1) Countach (1) Coupe (2) Coupé (1) Crash (3) Csacsi (1) Csajka (2) Csajok (6) Csak_visat_ne (1) Csavar (1) Csavarfaló (1) Cseh (1) Csempe (1) Csendőr (1) Csepel (3) Csettegő (1) Csevej (1) Csikos_zsolt_en_veled_sirok (1) Csikós (3) Csikós_tribute (1) Csillag_villás (1) Csináld_magad (1) Csirke (2) Csorna (1) Csárda (1) Csónak (1) Csőd (1) Csőtörés (1) Cucu (6) Cult (1) Customizer (1) Cx (3) Cétait (1) Címlaplány (1) D50 (1) Dacia (3) Daewoo (2) Daf66 (1) Daihatsu_charade (1) Dakar (1) Dal (1) Danuvia (1) Daru (1) Daráló (1) Datsun (2) Dawoo (1) Dci (3) De (1) Death_race (1) Debrecensjo (31) Defekt (2) Delahaye (1) Delorean (16) Delorean_nap (11) Delta (1) Demszky (1) Design (3) Designpumpa (1) Devil (1) Diamond (1) Diesel (5) Dilemma (2) Dinnye (1) Divat (6) Diy (1) Dm (1) Dmc (14) Dmc_12 (14) Dodge (1) Dodge_challanger (1) Dodge_superbee (1) Door (1) Dorifto_time (1) Douglas (1) Drag (1) Drag_race (1) Drfit (1) Drift (17) Driving (1) Ds (1) Dubai (2) Duct_tape (1) Dugnám (1) Dugó (4) Dugódíj (1) Dugókulcs (1) Dukkó (1) Duramax (1) Dutra (1) Dyane (1) Dárenbéz (1) Dél_afrika (1) Dízel (4) Dühöngő (1) E30 (2) E32 (2) E34 (1) E85 (1) Economy (1) Ede (1) Egy_nehéz_nap_margójára (1) Egyesület (1) Egymillió (1) Egzotikus (47) Egér (1) Eisenach (1) Elado (2) Eladás (2) Eladó (2) Elektromos (1) Elektromos_ablak (1) Elfuserált_autós_tárgyak (1) Ellenőrzés (1) Ellopták (2) Elmebeteg (1) Elmélkedés (1) Elégtelen (1) Előzetes (1) Előzés (1) Emelő (1) Emlék (1) Englishrussia (2) Engstler (1) Ennstal (1) Erdély (1) Eredetvizsga (1) Eredményhirdetés (1) Ergonomia (1) Ergonómia (1) Ermini (1) Escort (1) Espargaró (1) Esélyegyenlőség (1) Eső (1) Etanol (2) Etz (1) Eu (2) Eunos (1) Euro2 (1) Európa (1) Exo (1) Exotic (4) Explorer (1) Extrém (1) Ez (1) Ezeröcsi (1) F1 (12) Fa (1) Fabula (1) Facel_vega (1) Fagy (1) Fakitermelés (1) Fakitermelő (1) Fakk (1) Fal (1) Faszparaszt (1) Feelgood (1) Fegyver (1) Felicia (1) Felkészítés (1) Felkészülés (1) Felni (3) Felnihitel (1) Feri (1) Ferjáncz_attila (5) Ferrari (27) Ferrari_288_gto (1) Ferrari_365 (1) Ferrari_testarossa (1) Ferves_ranger (1) Festés (1) Fia_wtcc (1) Fiaa (1) Fiat (16) Fiat_131 (1) Fiat_500 (2) Fiat_coupe (1) Fiesta (1) Filia_expressz (1) Filia_pub (2) Film (7) Filmajánló (1) Filo (1) Finn (2) Flame (1) Flash (1) Flex (2) Florida (1) Fogyasztás (1) Fohasz (1) Ford (13) Ford_bronco (1) Ford_escort (2) Ford_f150 (1) Ford_gt40 (1) Ford_mustang (1) Ford_thunderbird (3) Forester (1) Forgalmi (1) Forgalmi_dugó (1) Forma1 (18) Formula (1) Formula1 (14) Fos (1) Fotó (13) Fotók (3) Fotópályázat (7) France (1) Francia (6) Frankfurt (1) Frua (1) Fso (8) Fuck (1) Fug (1) Fun (2) Furcsa (2) Furgon (1) Fék (2) Féktárcsa (1) Fénykép (1) Fényszóró (1) Férfiak_női_robogón (1) Fúvóka (1) Függőség (1) Függőség_napja (3) Főtengely (1) Főzés (1) Fűnyíró (1) Fűtés (1) Gagyi (1) Galant (1) Galéria (1) Game (1) Garázs (7) Gaz (4) Gaz_13_csajka (1) Gaz_14 (2) Gear (2) General (1) Generali (1) Gengszter (1) Geo (1) George_clooney (1) Gergo (1) Getaway (1) Giorgetto_giugiaro (1) Giulia (1) Gm (3) Goggomobil (1) Gokart (5) Gokart_maraton (4) Golf (6) Gondolatpornó (7) Goodwood (1) Google (2) Google_earth (1) Google_maps (2) Gps (3) Grafitember (1) Grand (1) Grand_cherooke (1) Grifo (1) Grobming (1) Gs (2) Gs500e (1) Gt3 (1) Gt40 (1) Gta (1) Gti (3) Gto (2) Gubanc (1) Gumball (1) Gumi (10) Gumiabroncs (1) Gyalogos (4) Gyerek (2) Gyereknap (3) Gyerekotthon (2) Gyerekülés (1) Gyermek (1) Gyermeknap (1) Gyermekotthon (2) Gyertyahézag (1) Gyorshajtás (1) Gyorsulás (4) Gyumolcs (1) Gyári (1) Gyíkpacal (5) Gyógyszer (1) Gyógyszer_és_vezetés (1) Gyökér (1) Gáz (1) Gázolaj (1) Gödör (1) H_van (1) Hacsiroku (1) Haditechnika (1) Hadsereg (1) Halle_berry (1) Hamilton (6) Hang (1) Hannu_mikkola (1) Happy_birthday (1) Hardcore (1) Hardtop (1) Harley (2) Hasonmás (1) Használtautó (6) Hatvan (1) Havasi_poloska (1) Hazafelé (1) Hellókarácsony (5) Help (1) Henkölés (2) Hi_fi (1) Hiba (1) Hinta (1) Hip (2) Hirdetás (1) Hirdetés (1) History (1) Hitel (2) Homlokrakodó (1) Honda (8) Honda_crx (1) Honda_hr_v (1) Honda_prelude (1) Horch (1) Horex (1) Horror (1) Hullaszállító (2) Hulot_úr_közlekedik (1) Hummer (1) Hungaroring (2) Hungária (1) Hycomat (1) Háromkerék (1) Háromszög (1) Hátizsák (1) Hátsólámpa (1) Hátsólámpafétis (1) Házi_teszt (1) Hétüléses (1) Híd (1) Hír (1) Hírek (1) Hó (5) Hóhelyzet (1) Hókotró (1) Hólánc (1) Hölgyek (6) Hülye (2) Hülye_autószerelő (1) Hülye_blogger (2) Hülye_bürokraták (1) Hülye_találmány (1) Hülye_videó (1) Hülyepécsiek (1) Hülyeség (1) Hülyevoltam (1) Hülyeállat (39) Hűtött (1) Iacocca (1) Iannone (1) Ibiza (1) Iconx (1) Idióta (15) Idióta_kép (1) Időjárás (1) Időmérő (1) Időutazás (1) Ifa (1) Igazoltatás (1) Igen (1) Ignis (1) Ikarus (4) Ikarus_55 (1) Ilferro (1) Imcdb (1) Impreza (1) Indai (1) Indain (1) Indavideo (2) Indavideó_pályázat (1) Index (2) Indexvideó (1) India (1) Infiniti (1) Ingolstadt (1) Initial_drifters (2) Inkognitó (1) Inkognitó_teszt (2) Insignia (1) Interjú (1) Interlagos (1) Internet (1) Ipk (1) Iq (1) Irmscher (1) Irodalom (2) Irónia (1) Iskola (1) Isle_of_man (1) Ismeretlen (1) Iso (2) It (1) Itália (1) Jacques_tati (1) Jaguar (3) James_dean (1) Janus (1) Japán (6) Jatek (1) Javítás (3) Jawa (5) Jazz (1) Jeep (2) Jeep_grand_cherokee (4) Jetta (1) Jimny (2) Jobbkormány (3) Jobbra_tarts (1) Jogosítvány (5) Jogsi (2) Jogszabály_változás (1) John_delorean (1) Jozsi (1) Juke (1) Junkers (1) Jurij (1) Jzd (1) Járműkezelés (1) Járőr (1) Játék (24) Józsijobbantudja (1) Jövő (3) K70 (1) K_jetronic (1) Kabrio (2) Kabrió (3) Kacsa (2) Kadett (1) Kadett_d (1) Kaja (2) Kalasnyikov (1) Kamera (3) Kamion (3) Kampány (1) Kamu (1) Kaptuk (1) Kapálógép (1) Karbantartás (5) Karburátor (2) Kardán (1) Karmann_ghia (1) Karosa (1) Kasztni (1) Kawasaki (2) Kazah (1) Kazetta (1) Kemping (2) Ken_block (2) Kendács (8) Kenworth_w900 (1) Kert (1) Kerékcsere (3) Kerékkulcs (1) Kerékpár (5) Keverékcsavar (1) Kgfb (7) Kgst (8) Kgst_party (1) Kia (2) Kicsi (2) Kihívás (1) Kijev (1) Kipufogó (6) Kiraly (1) Kirándulás (2) Kisautó (1) Kisebbségi_komplexus (1) Kislany (1) Kismotor (1) Kistraktor (2) Kitt (1) Kiállítás (4) Klipek (1) Klíma (1) Knight_rider (2) Kombi (3) Komment (1) Kommentek (1) Kompresszor (1) Kondorosi_ferenc (1) Konzumidióta (1) Korekt (1) Kraz (1) Kresz (36) Krokodil (1) Krova (1) Ktm (1) Kultúra (3) Kunmadaras (1) Kuplung (1) Kutya (2) Kuzaj (1) Kvm_switch (1) Káosz (1) Kárbejelentő (2) Kárpit (2) Kátyu (1) Kátyú (2) Kávédaráló (1) Kéklámpa (1) Kényelem (2) Kép (3) Képvicc (1) Kérdés (1) Kétfélix (1) Kétkerék (8) Kétütem (1) Kétütemű (2) Kína (1) Kínai (1) Kísérlet (1) Kókány (1) Köcsög (2) Ködlámpa (2) Könyv (3) Körforgalom (2) Környezetvédelem (9) Kötelező (2) Kötelező_biztosítás (1) Kötelező_felszerelés (1) Közhasznú (1) Közlekedés (86) Közlekedésbiztonság (73) Közlekedési_lámpa (1) Közlekedési_morál (1) Közlekedési_tábla (2) Közlemény (2) Központi (1) Közélet (10) Középmotor (1) Közút (1) Közútkezelő (1) La_fontaine (1) Laci! (1) Lada (25) Lada_samara (1) Laguna_seca (1) Lakóautó (2) Lakótelep (1) Lambo (1) Lamborghini (11) Lancia (8) Lancia_delta (1) Landolunk (1) Lanos (1) Lazarenko (1) Le (3) Left (1) Legjobb (1) Lego (1) Lengyel (10) Leszek (1) Levegő_munkacsoport (1) Levin (1) Levél (2) Lexmond (1) Leyland (1) Leállósáv (1) Liana (2) Liberty (1) Limuzin (1) Lincoln (1) Lincoln_continental (1) Linea (1) Litván (1) Live (3) Lm002 (1) Lna (1) Loeb (1) Logitech (1) Lol (90) Lomtalanítás (1) Lopás (1) Lopásgátlás (1) Lotus (1) Low_rider (1) Lowtyo (2) Lowtyó (1) Lpg (1) Lsd (1) Luis_de_funes (1) Lutz (1) Luxus (3) Láma (1) Lámpa (1) Lámák (1) Lánghegesztő (1) Lánglovagok (6) Lányok (1) Láthatósági_mellény (1) Látni_és_látszani (1) Léghűtés (1) Légszűrő (2) Lóerő (3) M0 (7) M24 (1) M3 (6) M35 (2) M6 (4) Mad_max (1) Made_in_china (1) Maga_nem_normalis (1) Magyar (3) Magyarhertelend (2) Magyarisztán (2) Mahindra (2) Managertoys (2) Mankó (1) Mans (3) Manta_mirage (1) Manx (1) Maps (1) Maranello (1) Marathon (1) Maria_bello (1) Mariapocs (1) Marketing (1) Martini (1) Maruti (3) Maróti (2) Maserati (1) Massa (1) Maszek (2) Matchbox (4) Matra (1) Matrica (1) Maybach (1) Maz (2) Maz_7907 (1) Mazda (29) Mazda_626 (1) Mazda_626_gt (2) Mazda_eunos_cosmo (1) Mazda_mps (1) Mazda_rx7 (1) Mb (1) Mclaren (7) Medve (1) Meet (1) Megalol (1) Megane (1) Megfordulás (1) Megállás (1) Mehari (1) Melkus (1) Melyiket (1) Mentők (1) Mercedes (43) Mercedes_190 (1) Mercedes_benz (4) Mercedes_benz_c111 (1) Mercedes_találkozó (1) Mercedes_w124 (1) Mercedes_w126 (1) Mercedesbenz (26) Mese (1) Metro (1) Metró (1) Mg_tf (1) Miata (2) Michelin (2) Microcars (1) Miklós_ideges (1) Miklós_megmondja (1) Mikulás (3) Mitshubishi_galant (1) Mitsubishi (4) Mkkp (1) Mohr (1) Monza (1) Moped (1) Mopedautó (1) Moretti (1) Morgan_3_wheeler (1) Moszkvics (3) Moto_gp (1) Motogp (3) Motor (33) Motorblokk (1) Motorcsere (1) Motorkerékpár (22) Motorolaj (2) Motoros (1) Motors (1) Motorverseny (1) Motronic (1) Movie (1) Mozgássérült (1) Mozi (2) Muhaha (3) Multicar (1) Munkagép (1) Murcielago (1) Mustang (1) Mx5 (1) Mz (1) Május_1 (5) Márkaszervíz (1) Másolás (1) Máv (1) Mázló_imre (1) Mézeskalács (1) Mór (3) Múzeum (1) Műemlék (1) Műhely (1) Műhold (1) Műholdkép (1) Művészet (4) Na_ez_mi (1) Na_ugye (1) Nagydíj (1) Nagyvas (1) Nanoracer (1) Napirajz (5) Napirajz_ajánló (1) Napja (1) Napló (1) Naptár (1) Narancs (1) Navigáció (4) Ndk (4) Ne_vedd_komolyan (1) Nelsinho (1) Nem_suzuki_még_véletlenül_sem (1) Nepper (2) Netrisk (1) New_york (1) Nirvana (1) Nissan (5) Nissan_patrol (1) Nissan_r34_gtr (1) Niva (2) Nkh (1) No_fear (1) Nonap (10) Nordscheleife (1) Nova (1) Nsx (1) Nuccio_bertone (1) Nyaralás (3) Nyelvhelyesség. (1) Nyertesek (1) Nyirád (2) Nyár (1) Nyári_felkészítés (1) Nyárigumik (1) Nyíregyháza (1) Négyszög (1) Német (3) Német_boxer (1) Németjuhász (1) Németország (1) Némrt (1) Nürburgring (1) Nő (6) Női_sofőr (1) Nőnap (3) Ob (1) Objektív_felelősség (1) Ocsmányiroda (1) Oka (2) Oktató (2) Olajcsere (1) Olasz (4) Oldsmobile (1) Oldtimer (6) Olimpia (2) Olympia (1) Omar_sharif (1) Omega (1) Omg (6) Ommm (1) Onboard (3) Opel (17) Opel_kadett (1) Opel_rekord_p1 (2) Opel_vectra (1) Orfű (1) Orosz (59) Oroszország (2) Orr (3) Orrfű (1) Oszlop (1) Ot_expo (3) P126 (2) P70 (1) P70_coupé (1) Packard (1) Pakisztán (1) Palik (6) Pannonia (1) Pannónia (4) Pantera (1) Para (2) Parking (1) Parkol (1) Parkolas (1) Parkolás (9) Parkolási_díj (1) Parkoló (3) Party (2) Partytajm (1) Partytime (1) Passat (1) Patak (1) Pattex_pisztoly (1) Paul_newman (1) Pc (1) Pc_game (1) Pda (1) Pedrofon (1) Pedálos (2) Penge (1) Penge_verda (1) Peres (1) Pescarolo (1) Peugeot (5) Piaggio (2) Piaggo (1) Pickup (4) Piech (1) Pikes_peak (1) Pimp (1) Pininfarina (3) Piquet (2) Pirelli (1) Piros (1) Piros_autó (1) Pista (1) Plakát (1) Plató (1) Plymouth_fury (2) Plüss (1) Pna (3) Pole (1) Polgárdi (1) Police (2) Polo (2) Polonez (7) Polonez_hét (7) Polski (4) Polski_126 (1) Polski_fiat (2) Pontiac (4) Pontiac_transam (1) Pony (2) Pornó (1) Porsche (21) Porsche_356 (1) Porsche_964 (1) Poszt (1) Pozsony (1) Poén (34) Poéta (1) Pr (1) Praktika (1) Praktikum (2) Premier (1) Profi_sofőr (1) Programajánló (4) Prohun (1) Prokee (4) Prototípus (3) Prémium (2) Pród (1) Psa (1) Pt2 (1) Punto (1) Puttony (1) Pálya (1) Pályzat (1) Pályázat (5) Pára (1) Párizs (1) Párizsi_autószalon (1) Párválasztás (1) Pécs (5) Pénz (1) Póló (5) Quad (1) Quattro (8) Queen (1) Quo (1) R11bigfoot (1) R19 (1) R32 (1) R8 (3) Racer (1) Racing (1) Ragasztópisztoly (1) Raikkonen (2) Rakodás (1) Rakomány (1) Rakéta (1) Ral (1) Rali (7) Rally (25) Rallycross (1) Ram (1) Range (1) Range_rover (4) Rav (1) Rc166 (1) Real_life (1) Redtop (1) Regadó (1) Rejtvény (1) Reklám (7) Rekord (1) Renault (24) Rendorok (3) Rendszám (3) Rendőr (7) Rendőrség (13) Renult (1) Restart (1) Retro (84) Rezső (1) Riposzt (1) Rivolta (1) Road_trip (1) Roadster (1) Robi (1) Robi_55 (2) Robogó (5) Robot (1) Rocko (2) Rocko_autot_vesz (12) Roflmao (1) Roller (1) Rolls (2) Rolls_royce (1) Rolls_royce_silver_shadow (1) Romet (2) Román (1) Románia (4) Roncs (1) Rotakapa (1) Rotoric (1) Rover (1) Royce (2) Rozsda (1) Rs (1) Rs4 (1) Rs6 (2) Rutinpálya (1) Rádió (1) Római_mitológia (1) Rózsaszín (1) Rögzítetlen_rakomány (1) S1 (3) S2 (1) S4 (1) S40 (1) Saab (16) Saab_9000 (9) Saab_support_convoy (1) Sae (1) Safe (1) Safety_area (2) Safety_car (1) Sahara (1) Samara (3) Sandero (1) Santana (1) Sanyi (1) Saturn (1) Saxo (1) Scaglietti (1) Scarabeo (1) Scenic (1) Scorpio (1) Scouty (1) Seat (6) Seat_inca (1) Seat_toledo (1) Sebesség (2) Sebességmérő (1) Segitseg (1) Segítség (1) Sell (1) Senna (1) Shanghai (1) Shelby_cobra (1) Sheryl_crow (1) Shooting (1) Shop (1) Side (1) Silverstone (1) Simca (1) Simon (1) Simson (2) Single_frame (1) Skoda (13) Skoda_120l (1) Sleeper (3) Sm (3) Smart (1) Smp (3) Sofőr (1) Sokol (1) Sombrero (1) Sorompó (1) Sors (1) Spa (1) Spoiler (1) Sport (2) Sportautó (2) Spotting (1) Sprinter (1) Ssangyong (1) Stephen_king (1) Stig_blomqvist (1) Stressz (1) Subaru (4) Sukoró (6) Suna (1) Super (1) Super1600 (1) Suv (1) Suzuki (25) Suzuki_swift (3) Svéd (1) Svédország (1) Swift (8) Sx200 (1) Syrena (1) Szabadság_híd (1) Szekszárd (1) Szemét (1) Szenergy (1) Szerelem (3) Szerelés (32) Szerelő (5) Szerszám (1) Szertartáskocsi (2) Szerviz (3) Szervíz (1) Szex (1) Szimulátor (2) Szingapúr (1) Szivar (1) Szmog (4) Szmogrendelet (1) Szmogriadó (3) Szociautó (4) Szolgálati (1) Szomszéd (2) Szopatás (1) Szopás (1) Szovjet (2) Szovjetunó (1) Szponzor (1) Sztori (1) Sztrájk (1) Sztálin (1) Szupersport (2) Százhalombatta (1) Szín (1) Színes_fémyűjtők (1) Szöveg_nélkül (2) Születésnap (1) Szünetmentes_áramforrás (1) Szőke (2) Szőke_nő (3) Szőkenő (1) Sár (1) Sárvédő_betét (1) Sátor (1) Sávoly (3) Sérvédő (1) Sör (1) Sörnyitó (1) Takarékos (1) Talalkozo (4) Talbot (1) Talmácsi (2) Találkozó (11) Tankolás (2) Tankönyv (1) Tanácsok (4) Targonca (1) Tatra (6) Tatraplan (1) Tavasz (1) Tavria (1) Tc (1) Technika (109) Technológia (1) Teherautó (5) Teljesítménynövelés (1) Terep (2) Terepjáró (3) Terminator (1) Tesla (1) Tesla_roadster (1) Teszt (6) Tetőbox (1) Tie (5) Tifosi (1) Tilos (1) Timo_makinen (1) Tiszta_energia (1) Tlf (1) Tmk (1) Tolvaj (1) Tomnemtom (1) Top (2) Top10 (1) Top_18 (2) Topolino (1) Torta (1) Tortenelem (1) Totalcar (2) Tour (1) Tow (4) Toyota (8) Toyota_2000gt (1) Trabant (46) Trabant_nt (1) Trabant_tramp (1) Trabi (2) Traction_avant (1) Traffipax (1) Trafic (1) Train_surfing (1) Traktor (7) Tramp (5) Transform (1) Transporter (1) Treffen (10) Treffen_5 (2) Treuck (1) Tri (1) Trike (1) Trip (1) Triumph (1) Triumph_tr6 (1) Truck (1) Trueno (1) Tréler (1) Trükk (1) Tucker_torpedo (1) Tuning (15) Turbo (7) Turbodiesel (1) Turbos (1) Turul_gt (1) Tvr (1) Tvr_griffin (1) Type_a (1) Type_b (1) Type_c (1) Tábla (2) Tájékoztató (1) Tájékozódási_verseny (1) Támogatók (1) Tél (9) Téli_gumi (3) Törpeautó (1) Történelem (63) Történet (1) Törvény (1) Törzskönyv (1) Törés (1) Törökország (1) Törölköző (1) Túra (1) Túraautó (1) Tőcsavar (1) Tűz (1) Tűzoltóautó (1) Tűzoltók (1) Tűzoltóság (1) Uaz (2) Ub (1) Ukrán (2) Unimog (1) Ups (1) Ural (1) Uranium_brotherz (1) Urban_legend (1) Usa (6) User (1) Utazás (2) Utcán_láttuk (2) Utánfutó (2) Utángyártott (1) V12 (1) V2 (1) V6 (3) V8 (12) V:3 (366) V:történelem (1) Vadak (1) Vadis (1) Vadveszély (1) Vagyonvédelem (1) Vak (1) Vakond (1) Valencia (1) Van_halen (1) Vanuatu (1) Variomatic (1) Vas (1) Vasar (1) Vasili (1) Vasúr (1) Vasút (2) Vatanen (1) Vaz (1) Vb (2) Velence (6) Velencei_tó (1) Velvet (1) Verda_napok (2) Vers (2) Verseny (6) Versenyautó (5) Versenymotor (2) Verstappen (1) Vespa (1) Veszely (2) Veszprém (1) Vetel (1) Veteran (1) Veterán (37) Veteránautó (1) Vezetés (1) Vezetéstechnika (2) Vfts (1) Vicc (1) Vicces_képek (23) Video (19) Videó (4) Vignale (3) Villamos (1) Villáminterú (1) Villámposzt (1) Világítás (3) Vladimir_nikolic (1) Vodafon (2) Volga (7) Volksvagen (1) Volkswagen (9) Volkswagen_lupo (1) Volpini (1) Volvo (9) Volvo_244 (1) Volvo_760 (1) Volvo_780 (1) Volvo_amazon (1) Volvo_s80 (1) Von_kuenheim (1) Vonat (2) Vontatás (1) Vonulás (1) Vonóhorog (1) Vorsprung_durch_technik (2) Vought_f4u_corsair (1) Vts (1) Vw (12) Vw_bogár (1) Vw_caddy (1) Vw_polo (1) Válaszol (1) Válság (2) Város (1) Vásárlás (2) Vélemény (17) Véletlen (1) Víz (2) W123 (18) W124 (3) W125 (1) W126 (2) W140 (1) W201 (1) Waddafakk (1) Wagonr (1) Waitin (1) Walter_röhrl (1) Wankel (5) Wartburg (5) Watt (1) Wd40 (6) Wd_40 (1) Web (1) Webkamera (1) Weissenkirchen (1) Winkler (1) Wrc (2) Wtcc (1) Wtf (5) X1 (1) X5 (1) Xj (1) Xj13 (1) Xj220 (1) Xm (2) Xp822 (1) Yamaha (3) Yes (1) Youngtimer (14) Youngtimers (1) Z06 (1) Z4 (1) Zaporozec (2) Zaporozsec (1) Zastava (1) Zaz (1) Zaz_965 (1) Zebra (5) Zene (11) Zero_tolerancia (2) Zil (1) Zita (2) Zsa (1) Zseniális_videó (1) Zsesgés (1) Zsolt (1) Zwickau (1) Zöld (3) Zöldkártya (1) Zündapp (1) Zündapp_janus (1) ágnes (1) ágyúgolyófutam (2) állás (1) állófűtés (1) álom (3) álomautó (2) álomgarázs (1) április (1) áprilisi_tréfa (1) átalakítás (1) átvizsgálás (1) átépítés (1) átírás (1) édesded (1) égetés (1) ékszer (1) élmény (1) élő (1) építős (1) érd (2) érdekes (4) érdekesség (43) érzelem (1) étkezés (2) étterem (1) évforduló (2) óra (1) önök_küldték (3) összefogalló (1) összefoglaló (1) összkerék (1) öszvér (1) újdonság (2) újrend (1) újságírás (1) újságíró (1) úszás (1) úszó (1) út (2) útellenőrzés (1) útfelújítás (1) úthiba (2) útszűkület (1) útépítés (1) ügyfél (1) üldözés (2) ülés (1) üzemeltetés (1) őz (1)

Archívum

  • 2011. December (1)
  • 2011. Június (1)
  • 2011. Május (2)
  • 2011. Április (1)
  • 2011. Február (3)
  • 2011. Január (1)
  • 2010. December (3)
  • 2010. November (4)
  • 2010. Október (6)
  • Teljes archívum...